A materiális világkorszak lezárása

Mindenki érzi, hogy baj van…



Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését.




A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.
A másik része közösségi válaszokat keres. De mert ők sem látják a bajok valódi okait, minden jó szándékuk ellenére zsákutcába sodródnak.

Ez ideológiai és jövőstratégiai zavarokat okoz, számtalan kis csoportosulás fogalmaz meg hamis, vagy utópisztikus jövőképet, alkot működésképtelen ideológiát, melyek egymás ellen hatva cselekvésképtelenné teszi ezeket a különben jóindulatú csoportosulásokat.

A polgári társadalmi rend végóráit éli. Haldoklik, és ez a folyamat visszafordíthatatlan. A dekadencia a haldoklás biztos jele. A dekadencia következménye a degenerálódás, mely már teljesen átitatta a nyugati társadalmakat.
Hullafoltok, melyek még a teljes pusztulás előtt megjelentek. A degenerálódás jelenségeit egy egészséges társadalom a rendelkezésére álló eszközökkel igyekszik megszüntetni. Ilyen mértékű jelentkezése csak egy beteg társadalomban lehetséges. Ez történelmi tapasztalat.

A történelmi Róma és a feudális társadalmi rend végóráira ugyancsak a dekadencia volt a jellemző. Egy szűk arisztokrácia erkölcsi fertőben fetrengve már nem tudott válaszokat megfogalmazni a sors kihívásaira, ezért pusztulnia kellett.


Az újkori burzsoázia – a vagyonos városi polgárság - a hatalomátvétel idején magasabb erkölcsiséggel, vagyonnal és tömegbefolyással rendelkezett, mint a haldokló arisztokrácia.

A plutokrácia (jelentése: a gazdagok uralma; ugyanis a „demokrácia” puszta illúzió…), mint a polgári társadalom irányító rétege, szintén képtelen a mai kihívásokra megfelelő válaszokat megfogalmazni.



Ezért a hatalom oszlopainak tekinthető négy tényező közül már eggyel sem rendelkezik. Bekövetkezett ugyanaz az állapot, mely annak idején a feudális rend bukását okozta. A hatalom tartóoszlopai az erkölcsi fölény, a gazdasági erő, a katonai erő és a tömegtámogatás.

Az európai polgári társadalmi rend erkölcsileg kivégezte saját magát. Mára az erkölcsiségnek még a nyomai is eltűntek.
A gyarmatosításból, a bankok kamatszedéséből, a technológiai fölényből és az erkölcstelen világkereskedelemből felhalmozott óriási tőkét a nyugati társadalom felélte, és a gazdasági súlypont távol-keleti eltolódása következtében soha többé nem tudja még a gazdaság minimális egyensúlyi állapotát sem megteremteni.

A gazdasági csőd, annak ellenére, hogy a nyugat „világkrízisről” beszél, kizárólag a nyugati polgári gazdasági rend, a kapitalizmus csődjeként értékelhető.

Katonai erőről már nem lehet beszélni. A vesztes koreai és vietnami háborúk után nevetséges vergődést produkálnak Irakban és Afganisztánban. A nyugatellenes erők által tudatosan elnyújtott felőrlő háborúk végleg lejáratják a technológiai fölénnyel rendelkező, de harcképtelen katonai rendszert.

A tömegtámogatás – részben a felsorolt okok, részben a kelet gyors fejlődése miatt – egyenlő a nullával.

Politikai haldoklás is nyilvánvaló és bizonyítható.

A polgári társadalmi rend alapegysége a polgár, társadalmi egysége a párt, ideológiája a liberalizmus, gazdaságilag a kapitalizmus elvei az irányadóak. Ezeknek az alapelemeknek egyike sem felel meg a mai kor elvárásainak, ezért nyilvánvaló, hogy a nevezett elemek által létrehozott politikai képlet – a demokrácia - kerékkötőjévé vált minden ésszerű átalakulásnak.

A polgári rendszerek kialakulásának idején a Föld lakossága egymilliárd ember volt, és Európa vezető szerepét nem lehetett megkérdőjelezni. Az emberiség közös tulajdonát képező Föld javait akkor még a legigazságtalanabb módon is el lehetett osztani, mert a katonai és a gazdasági erő képes volt érvényesíteni ezt az akaratot. Rablógazdálkodás folyt minden szinten, és mindez egy szűk – plutokrata – réteg érdekében. A belső rend fenntartása megkövetelte a rablott javak egy részének szétosztását, nyilván a társadalmi hierarchia függvényében. Ezt a hierarchiát demokráciának nevezték.

A gazdasági, politikai és katonai súlypont Ázsiába történő átrendeződése, a Föld lakosságának közel hétmilliárdra emelkedése, Nyugat önellátó képességének megszűnte és sok más tényező miatt a kapitalista demokráciák működésképtelenné váltak.


A hagyományos – kizsákmányoló – elvet gyengeségük miatt fel kellett adni, és nincs helyette semmi új. A dekadenciából adódó munka és harcképtelenség rohamosan súlyosbítja a helyzetet.


Az a hatalmi arrogancia, mely a nyugatot évszázadok óta jellemzi, kizárja az emberiség közös problémamegoldásának minden lehetőségét.



A demokráciák gondjainak növekedésére, ezen belül a világgazdasági válságra a hatalom képviselői magyarázatot nem adnak. Nem volt háború, katasztrófa, járvány, nincs hivatkozási alap. Azt, hogy egy idejétmúlt, minden ízében romlott, javíthatatlan rendszert erőszakkal tartanak életben, nem fogják elismerni.

Sorsukat azonban nem kerülhetik el, mert ez a rosszhoz való görcsös ragaszkodásuk okozza pusztulásukat.

Hazánk a perifériára szorult csatlós elszomorító képét mutatja. Az elmúlt húsz év bűnei megbénítják a társadalmat, az önzésre és a harácsolásra épített demokrácia már működésképtelen. A rend felbomlóban, nincs társadalmi párbeszéd, a gazdaság romokban, az értékteremtő munkának nincs becsülete.

A társadalom még nem értette meg, hogy magával az erkölcstelen polgári társadalomképlettel van a baj, de ennek ellenére nincs becsülete a polgári életvitelnek, és a pártok közutálat tárgyai.

Az európai vallások eljátszották történelmi szerepüket, mely teljes önfeladással és a polgári rendbe történő betagozódással végződött. Nem az alapelveik, hanem pontosan annak ellentétjei szerint működnek.

Ebben a folyamatban Magyarországot tekinthetjük az atlantista beteg lázmérőjének is, a társadalom elveszítette anyagi bázisát, erkölcsi normáit, a politika pedig a hazugság örvényébe forog, egyre nagyobb sebességgel.

A különböző egyesületek, jogvédők és társaik feladata a társadalom megosztása, értelmetlen viták kiprovokálása az általános kifárasztás terveinek megfelelően.

Mindez nem a túlélési stratégia része, hanem csak a haldoklás idejének kitolását szolgálja. A polgári társadalom egyetlen ágazata sem mentes a súlyos, javíthatatlan gondoktól. Ezek felsorolása nem lényeges, egyetlen alaptételt kell elfogadnunk: semmi sem javítható! A haldoklás egy bizonyos stádiumában a haldokló már menthetetlen. Hiába pirosítják képét a hazugság rúzsával, hiába hamisítják a kórlapját hamis adatokkal, a halál már a markában tartja.

Fokozatos leépüléssel, a nagyobb, majd a kisebb közösségek felbomlásával, az anarchia terjedésével, a maradék szociális háló szétszakadásával kell számolnia mindenkinek. Nyilván ez a folyamat sem tart sokáig, és így is válaszút elé kerülnek úgy a magyar, mint az európai emberek.
A liberális világnézet az európai emberek betegsége és ezért az abból fakadó kapitalizmus csődje is elsősorban őket érinti. Pontosítva, amit most tapasztalunk az a kapitalizmus csődje, mely lényegében az uralkodó hegemónia végét jelenti. Továbbá a globalizmus, és az Atlanti Szövetség világméretű vereségét.


Forrás: http://www777.blogter.hu/381050/a_materialis_vilagkorszak_lezarasa