2011. augusztus 24., szerda

Feljelentés




Felirat hozzáadása



Legfőbb Ügyészség.
Cím, 1055 Budapest Markó u. 16.


Tisztelt  Legfőbb Ügyészség !


Alulírott Kásler Árpád (5711.Gyula,Fehér-Körös utca 69.) a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke, mint sértett ezennel büntető

f e l j e l e n t é s t   t e s z e k

ismeretlen tettes ellen  elsősorban  a  Büntető  Törvénykönyv  318. § (1)  bekezdésébe ütköző csalás bűntettének alapos gyanúja miatt.

Másodsorban a véleményem szerint a sérelmemre és sok százezer magyarországi deviza-hiteles adós sérelmére ismeretlen tettes által elkövetésre került a Büntető Törvénykönyv 330/A. § (1) bekezdésébe ütköző uzsora bűncselekmény is.

Előadom, hogy engem mint adóst és Magyarországon sok százezer többi adóstársamat is az úgynevezett „deviza alapú” hitelek felvételekor megtévesztettek, a hitel futamideje alatt megkárosítottak és folyamatosan jelenleg is megkárosítanak, véleményem szerint büntető jogilag is értékelhető módon és jogkövetkezményekkel.

Ezért mind a csalás bűncselekményének törvényi tényállása:

- Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt 
  okoz, csalást követ el.

Mind pedig az uzsora bűncselekmény törvényi tényállása:

- Aki a sértett rászorult helyzetét kihasználva üzletszerűen olyan különösen aránytalan
  mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amelynek teljesítése a sértettet,   illetve annak hozzátartozóját súlyos vagy további nélkülözésnek teszi ki,

álláspontom szerint megáll a „deviza alapú” hitel szerződések megkötésénél és a futamidő alatti jogkövetkezmények vizsgálatánál.

Természetesen a bűncselekmény pontos minősítése a tisztelt Nyomozó Hatóság feladata, én csak jeleztem, hogy álláspontom szerint ezen két bűncselekményt megvalósulni látom.

A tényállás megállapításánál az alábbiakat ajánlom a tisztelt Nyomozó Hatóság figyelmébe:

a) A „deviza alapú” hitelszerződések megkötésekor a hitelt nyújtó bankok:

- a hatályos magyar jogszabályokat egyértelműen és súlyosan megszegve az adósokat     
  tévedésbe ejtették a kölcsönök ténylegesen visszafizetendő mértékéről, ezáltal jelentős
  kárt okoztak az adósoknak,
- a futamidő alatt jogellenesen számolnak el az adósok terhére nem létező „árfolyam
  különbség” címén a jó erkölcsbe is ütköző összegeket, jogosulatlan extraprofitért.
- Erőfölényükkel visszaélve és az adósok szorult helyzetét kihasználva az adósok által  
  módosíthatatlan és tisztességtelen szerződési feltételeket kínálnak a hiteligénylőknek, mintegy „kartelli” megállapodásként a bankok között, mert annak ellenére, hogy a látszat választás fennáll a hitelezők számából adódóan, de minden hitelintézet szinte azonos előnytelen feltételek mellett kínálta „termékcsomagjait”, amelyek utólagosan bebizonyosodtak, hogy a termékfelelősség követelményeinek sem feleltek meg.
                                                                                                         
                                                                                                                  …………….
                                                                                                                 Kásler Árpád
-   2   -

b) A „deviza alapú” hitelszerződések megkötésekor az állami tömegtájékoztatás:

- azt sugallta az állampolgárok felé hogy a magyar gazdaság pénzügyi helyzete hosszú
  távon is erős és stabil, konkrétan „dübörög a gazdaság” (forrás: Gyurcsány Ferenc
  miniszterelnök úr és Kóka János gazdasági miniszter úr nyilatkozatai), az átlagpolgárnak mivel nincs belelátása a konkrét és valós gazdasági adatokba, csak abból ítélhet amit elmondanak számára, jelen esetben a miniszterelnök és gazdasági miniszterek, ugyanis a jelzálog típusú hitelek tíz-húsz évre szólnak és egy ilyen horderejű döntésnél a hitelfelvevő mérlegeli az ország gazdasági állapotát is, nemcsak a saját anyagi forrásait. Mára már bizonyított tény, hogy a világgazdasági válság nem okozója , hanem csupán leleplezője volt a valós magyar gazdaság állapotának, tehát állami szinten is megvalósult a tévedésbe ejtés és tévedésben tartás, ezáltal anyagi kár keletkezett, illetve emberéleteket is követelt ebből kifolyólag keletkezett anyagi reménytelenség és kétségbeesés.
- a válság kitörésekor elhallgatták annak tényleges mértékét, ráadásul késedelmesen
  tájékoztatták a lakosságot annak tényéről és várható következményeiről, konkrétan a miniszterelnök úr még 2008 szeptember végén arról adott hírt, hogy semmilyen válság nem fenyegeti Magyarországot, az erről szóló tudósítások lekérhetőek a Magyar Televízió archívumából és egészen az év októberéig a bankok még gőzerővel „kiszórták” az utolsó devizaalapú hiteleiket egy erősített reklámkampánnyal megelőzve, az erről szóló bizonyítékok is feltárhatóak.
- kormányzati nyilatkozatokkal/döntésekkel hamis adatok kerültek az állami pénzügyi
  nyilvántartásokba (forrás: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr Öszödi beszéde)

c) A „deviza alapú” hitelszerződések megkötésekor a pénzügyi szektorokat felügyelő állami 
   szervek:

- nem vizsgálták felül a megkötések előtt a „deviza alapú” hitelszerződéseket
- nem ellenőrizték folyamatosan a hitelszerződések betartását
- a nagymértékű lakossági panaszok ellenére sem állították le az ilyen jellegű hitelezést
  és nem intézkedtek az állampolgárok javára történő jogorvoslatok tárgyában,

d) A „deviza alapú” hitelszerződések megkötésekor a pénzügyi szférában tevékenykedő
    bankok és hitelközvetítő pénzügyi vállalkozások:

- mindenkit a Magyarországon magától értetődő forint alapú hitel helyett a „deviza alapú”
  hitel felé tereltek, a forint hitel abnormális és indokolatlanul magas kamatai és költségei
  miatt gyakorlatilag a teljes hitelt igénylő lakosságot mintegy „rákényszerítették” a deviza
  alapú hitelek felvételére.

A bankok a svájci frank felértékelődésére számítottak, amikor a hitelezés elszámoló valutájává tették. Ezt bizonyítja az a körülmény, hogy az euró bevezetéséről - pontosabban a forint kivezetéséről - szólt minden politikai nyilatkozat abban az időben, mi több az uniós csatlakozási szerződésben vállaltuk az euró övezet un. előszobájába történő belépést, azaz a feltételei teljesítését, mégsem az euróban való szerződést, hanem a CHF-et forszírozták. Ez a folyamat olyan volt, mint a vad hajtása a puskacsövek elé, vagy a halak terelése zajjal a hálóba. A svájci frank ellen szólt akkor a józan ész, mert az kis gazdaság, az árfolyamát könnyen mozgatja a spekuláció. Hát éppen ez szólt mellette a bankok oldalán és ellene az adósok tekintetében. És még valami, ami most már jól látható. Az euró nem stabil valuta.  Voltak  olyan tanulmányok, melyek az optimális valutaövezet kérdését járták körül, benne minden szakember azt mondta, különböző szintű, jellegű gazdaságok nem lehetnek meg egy valutával, mert a perifériáról a központba szívja a jövedelmet, így a periféria hitellel pótolja a hiányt, de ezt az adósságot nem lehet fenntartani, csak a központ politikai eszközökkel visszaáramoltatott pénzével. A centrum a kiszívást jól viseli , a visszaáramoltatást pedig nem tűri.  Hát ezt a pénzügyi szakemberek tudták, ezért is hajtották a CHF felé az elszámolást, mert a felértékelődő adósság a hitelező haszna.
                                                                                                        ……………….
                                                                                                        Kásler Árpád
-  3  -


e) A „deviza alapú” hitelszerződések megkötésekor a kölcsönszerződéseket megkötő 
    közjegyzők:

- jogi felülvizsgálat nélkül egy az egyben átvették a bankok kölcsönszerződéseit,
- az ügyfelekkel rövid és a nem pénzügyi jogi szakember által érthetetlen tájékoztatás 
  alapján íratták alá a közjegyzői okiratokat,
- a bankok által kért végrehajtási eljárásokban szintén jogi felülvizsgálat nélkül jártak el
  mindenben elfogadva és végrehajtva a végrehajtást kérők kérelmeit.

Mindezen folyamatok elősegítésére a svájci frank forintárfolyama (mint utólag kiderült) mesterségesen alacsonyan lett tartva, majd miután az ország lakosságának nagy része teljesen eladósodott svájci frankban (ezen folyamat idejének pontos végét jól mutatja a deviza alapú hitelezés drasztikus visszaesése, majdnem teljes megszűnése) az árfolyamot brutálisan megemelték. Az adósok felháborodását azzal elhárítani, hogy a szerződések aláírása előtt miért nem konzultáltak szakemberrel, nem állja meg a helyét, ugyanis pontosan szakemberhez fordultak, a bankok, és pénzügyi szolgáltatók szakembereihez.

2008.07.30-án a Magyar Nemzeti Bank hivatalos frankárfolyama 141,31 forint volt, napjainkban pedig 273 forint is volt a svájci frank árfolyama, tehát 3 év alatt az árfolyam több mint 131 forinttal nőtt, ezen összeg mind a bankok extraprofitja lett, amelyet egy-az egyben az adósokkal fizettetek és fizettetnek jelenleg is meg.

Kérem a feljelentésem alapján a közvádas nyomozati eljárás megindítását, a sérelmemre és a többi adós sérelmére elkövetett bűncselekmény(ek) tényének megállapítását, az elkövető(k) beazonosítását és a jogi felelősségre vonását, részemre és más adósok részére a polgári jogi kártérítés megítélését is, mely követelésem vonatkozásában jogfenntartással élek.

A továbbiakban általam előadottak a „deviza alapú” hitelekre vonatkoznak, én magam is rendelkezem ilyen jellegű hitellel, a másolatban csatolt és anonimizált hitelszerződés és közjegyzői szerződés is a saját kölcsönokirataimat képezik.

                                                                                                           

1./ Előadom, hogy a bankok a kölcsönszerződésekhez részletes törlesztési útmutatót adnak, hogyan alakul a törlesztés havi összege és hogyan alakul a tartozás egyenlege.
Az adós ennek tudatában dönt a hitel felvétele mellett, mérlegelve az anyagi lehetőségeit és a törlesztési kimutatásban lévő számadatokat.
A kimutatásokhoz  képest  a hitelekbe ténylegesen fizetendő összegek mára köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, mivel az adós havonta vagy negyedévente kap a bankoktól sok esetben a havi törlesztő részletek összegét meghaladó számlákat „árfolyamkülönbség” címen.                                                                                                               
A plusz fizetési kötelezettségek teljesen jogellenesek és véleményem  szerint már büntető jogi kategóriákat is megvalósítanak, mivel már a szerződéskötés időpontjában a hatályos magyar jogszabályokkal ellentétesen állapítanak meg a jövőre nézve elviselhetetlen mértékű vagyoni terheket kizárólag csak a bank javára és csak az adós terhére és gyakorlatilag adósrabszolgát csinálva az adósból egy életre a bankhoz láncolják, a futamidő alatt kiforgatva minden jövedelméből és vagyonából, ellehetetlenítve egy élet munkáját, a megélhetését a családját és az egészségét is.
           
2./ A kölcsönszerződésem megkötésekor (2008) hatályos Pénzintézeti törvény (1996.évi CXII.tv.) 213. §.(1) szerint a Pénzintézeti törvényt megsérti az a bank, amely nem tünteti fel a hitelszerződésében az összes költség változására vonatkozó becslést.                                                                                                               


                                                                                                             ……………….
                                                                                                             Kásler Árpád
-  4   -

A szerződéseimben nem szerepel a hiteldíj mutatót meghatározó, előre nem látható költségek előrejelzése,  a deviza árfolyamváltozásából származó többletköltség becsült mértéke sem, amely tény is arra utal, hogy az egyébként oly körültekintő bank, erre egyáltalán semennyi energiát nem fordított mivel a hitel összege mögötti fedezet, nem deviza hanem forint volt, ezáltal valós árfolyam különbség sem jöhetett létre. 
Az kevés és elégtelen tájékoztatás, ha a bank a kölcsön szerződésben csak felhívja a figyelmet az árfolyamváltozásból eredő kockázatokra, a törvény szerint előírt becslést azonban nem közölték – más adósokkal sem és velem sem.
Én a hitelek felvételét elismerem, azokat a szerződéses ügyleti kamatokkal és kezelési költségekkel vissza is kívánom fizetni, de mivel véleményem szerint valótlan az hogy a hitelek fedezetéül deviza szolgált, a bankok egy soha nem nyújtott lehetetlen szolgáltatás  ellenértékeként  próbálják elszámolni  az adós  kárára  az  árfolyam különbségeket

3./ Előadom továbbá, hogy a Hitelintézetekről és a pénzügyi  vállalkozásokról  szóló  1996. évi CXII. tv. Értelmező rendelkezések III. Egyéb meghatározások 7-es pontja
a kamat fogalmát az alábbiak szerint határozza meg:

„ Kamat: az adós által a kölcsönnyújtónak (betételhelyezőnek) az elfogadott betét vagy az
  igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő, a betét- vagy kölcsönösszeg
  százalékában meghatározott, időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeg vagy
  egyéb hozadék.”

A fentiek alapján tehát a kamat nemcsak a bank hasznára nyújt fedezetet, hanem a hitel kockázatára is.

Az  árfolyam különbségből eredő kockázat adósra történő teljes áthárítása tehát a fenti jogszabályhely alapján jogellenes, mivel a kamat már tartalmazza a kockázat hitelezői költségeit is. A  felszámolt árfolyamkülönbség egyfajta burkolt ügyleti kamatnak minősül, így annak mértéke miatt tisztességtelen és a jó erkölcsbe ütköző, tehát ezen kikötés és az arra alapozott fizetési kötelezettség érvénytelen, mivel ezen esetleges költségeket a kamatnak már törvénynél fogva kompenzálnia kell, de a devizaalapú hitelek esetében tudomásom szerint nem áll devizafedezet a kifolyósított hitelek mögött így valós árfolyamkülönbség sem keletkezhet.
    

4./ Továbbá  a  jelzálogalapú „devizahitel” szerződések esetében teljesen indokolatlan a visszafizetési kötelezettség összegszerűségének a devizaárfolyamhoz való kötése.

A Ptk. 231.§ (1) és (2) szerint a pénztartozást - ellenkező kikötés hiányában- a teljesítés helyén érvényben levő pénznemben kell megfizetni. Más pénznemben vagy aranyban meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam (ár) alapul- vételével kell átszámítani.

A „devizahitelt” folyósító bank nem svájci frankban folyósította a hitelemet, én sem svájci frankban törlesztek, azt akkor nem is engedték meg a részemre.

Ez évtől elvétve már engedélyezik ugyan hogy CHF-ben törlesszen aki akar, de akkor kell egy CHF számlát is nyitni, de hát nem Svájci állampolgárok vagyunk és nem Svájcban dolgozunk. Az eredeti szerződésben szó nem volt deviza számlanyitási kötelezettségről.

Ráadásul tudomásom szerint a banknak a kölcsön kifolyósításakor konkrétan az adott hitelszámú kölcsönügylethez kötötten nem állt a rendelkezésre az adott összegű svájci frank, nem tartalékolt a futamidő alatt sem a hitelösszegnek megfelelő svájci frankot, nem vásárolt a forintban történő befizetéseimből svájci frankot, ezek mindig is forintban folyósított forint fedezettel rendelkező hitelek voltak.
                                                                                                                 ……………….
                                                                                                                 Kásler Árpád
-  5   -

Mindezek tehát csak arra szolgálnak, hogy egy fiktív elszámolási metodika és saját maga által megállapított árfolyam alapulvételével (ráadásul folyósítás eladási áron, törlesztés vételi áron, elszámolás megfoghatatlan, nem az MNB által közzétett árfolyamokon) az ügyleti kamat többszörösét kitevő extra-profithoz jusson a bank.

Ez azt is jelenti, hogy az ilyen jellegű szerződésnél az adósnak esélye sincs kifizetni a hitelt, egy életre a bank adós rabszolgájává válik.

5./ Amennyiben el is fogadnánk a deviza árfolyam különbözet költségnövekedő hatását –ha a bank bebizonyítja, hogy a hitel fedezete deviza volt- akkor is felmerül egy kérdés, hogy a bank miért nem a futamidő végén nézi meg, hogy az árfolyam hullámzásai miatt mennyivel is kellene még többet fizetnem, és miért nem akkor kéri tőlem a különbözetet.
Ezzel szemben a bank havonta módosítja az elszámolást és így a fizetnivalómat is deviza árfolyam különbség címén.                                                                                                               
Véleményem szerint egyértelműen és szándékosan azért, hogy extraprofitot tudjon beszedni tőlem árfolyam különbségre való hivatkozással, „ügyesen” megelőzve azt, hogy esetlegesen a futamidő végén jó esetben ugyanolyan vagy akár még jobb árfolyamon is álljon a forint a devizához képest, és esetleg ne legyen fizetni valóm a bank részére.

6./ Előadom továbbá hogy a Ptk. 209. §. (1) az alábbiak szerint rendelkezik:

Tisztességtelen az általános szerződési feltétel,illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg  meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha  a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség  és tisztesség  követelményének  megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg.
Szinte már köztudomású tény, hogy a „devizahitelt” nyújtó bankok a szerződéskötéskor az ügyfelek egyedi szerződés módosítási akaratát azzal hárítják el, hogy a szerződésmintát a központból kapta, attól egy betűvel sem térhet el.
Tehát az ügyfél a szerződéskötéskor hiába jelezné is, hogy szerinte a szerződésében a kamat és a költség valamint az árfolyamkülönbség viselésének terhére való kikötése, ebből következően az egyenleg elszámolása tisztességtelen a számára, a bebetonozott általános szerződési feltételek dupla és végzetes joghátrányt jelentenek a számára.
                                                                                                      

7./ A tisztességtelen és meg nem tárgyalt  általános szerződési feltételek értelemszerűen így még a Ptk 201. §.(1) szerinti jóerkölcsbe ütközés tilalmát is megsértik.

A bírói gyakorlat  szerint  a "jóerkölcs" olyan jogi kategória, amely a társadalom általános értékítéletét fejezi ki. Ebből  következően  a  szerződés  jóerkölcsbe  ütközőségének  meg- állapítása során nem a szerződő fél érdeksérelmét, hanem azt kell vizsgálni, hogy maga a jogügylet társadalmilag elítélendő-e.

Álláspontom, és az általam meghallgatott emberek véleménye szerint is a  társadalom egyértelműen és széleskörűen elítéli és gyakorlatilag becsapásként, csalásként minősíti
az olyan jellegű, tartalmú és eredményű jogügyletet, amelyik az egyik részeleménél:

a) A fizetési kötelezettség már a futamidő elején közel a duplájára emelkedik,
b) Az „árfolyamkülönbség”-re hivatkozással a kölcsön gyakorlatilag visszafizethetetlen a
    folyamatosan növő fizetési teher miatt
c) Már a futamidő elejénél az eredeti THM köszönő viszonyban sincs a valós THM-mel, 
    ebből eredően a tőke többszörösét kell visszafizetni az eredetileg vállalt helyett.
d) Társadalmilag  igen  széles  rétegeket  érint  negatívan (több százezer „devizahitelest,”
    tehát nyilvánvalóan általános és jogellenes szerződési feltételt tartalmaz.
e) Mindezeket pedig a szerződés nem rögzíti egyértelműen és számszerűsítve, kvázi rejtett
    hibaként és időzített bombaként ketyegve az adós egzisztenciája terhére
                                                                                                                 ……………….
                                                                                                                 Kásler Árpád
-  6   -

8./ A hitel felvételénél sem a kellő időt nem biztosították, sem, a kellő tájékoztatást, mindez megállapítható az egy napon aláírt szerződések számából egy közjegyzőnél, ha figyelembe vesszük a szerződések oldalszámát és tartalmát is. 
                                                                                                                                              
Éppen ezért mennyire felelős és szabályos hitel- és adós minősítési eljárást feltételez a bankok részéről olyan ügyletek futószalagon történő gyártása, amelyekben:

   - az összegszerűség növekvő és irreális volta miatt a hitel visszafizethetetlen,
   - nem tájékoztatnak a ténylegesen fizetendő összegekről, még becslés szintjén sem,
   - a hitel tárgyának értékét rövid idő alatt meghaladja a még fennálló hitel összege, a
     virtuális, ellenszolgáltatás nélküli többletkövetelésnek köszönhetően,
- akár gépkocsi hitel vagy jelzálog típusú hitel esetében, a virtuális, nem létező és indokolatlan árfolyam különbségből adódó többletköltség nem fizetése esetén, az adós nemcsak az addig befizetett összegeket és a fedezetet veszíti el, hanem a jogügyletben nem szereplő egyéb értékei és ingóságaira is igényt tart a bank és a végrehajtó,
- az adós a szerződés lényeges részleteiben semmilyen módosítást nem eszközölhet, ami a bankok közötti összebeszélés gyanúját kelti fel,
- maga a részletes szerződés egy átlagembernek értelmezhetetlen és érthetetlen,
   - a fentiek miatt a hitelezőnek már a jogügylet megkötésekor tudomással kellett bírnia
     arról, hogy a cél csak az adós bankhoz való kötése hitelezői extra profit folyamatos
     megszerzése mellett.

Soha még egyetlen egy bank sem bizonyította (még csak nem is valószínűsítette) azt Magyarországon, hogy a hitelösszegek fedezetét valós deviza biztosította és nem csak virtuális számítás, mert utóbbi esetében csak virtuális árfolyam különbség keletkezhet, amelynél jogellenes és büntetőjogi felelősséget felvető banki elvárás és magatartás az,
hogy az adós ezen árfolyam különbözet részt is valós fedezettel kiegyenlítse.

A „deviza alapú” hitelt nyújtó bankok szerződése és a szerződéses tevékenysége akkor felelt volna meg a jogszabályoknak, ha a hitelt nyújtó bank ténylegesen megvásárolta volna a svájci frankot a hitel nyújtásakor, azt forintban a svájci frank fedezeti állomány feltüntetésével folyósította volna, majd azt folyamatosan az adós konkrét fizetései mellett tartalékolva számolta volna el az időszakos havi forintban történő adósi teljesítéseket.
                                                                                                           

Amennyiben nem így történt, akkor nem létező svájci frank fedezet hiányában árfolyam veszteség sem érhette a bankot, hiszen nem kellett svájci frankot vásárolnia, egyszerűen csak egy elektronikus és virtuális svájci frank számlát vezet a hitelben, amelyen képződő virtuális „árfolyamkülönbség” veszteséget számol el az adós terhére.

9./ Hangsúlyozom hogy a „deviza alapú” hitelszerződések „minősítésénél” általam hivatkozott polgári jogi jogszabályok olyan mértékű megszegése történik már a szerződés megkötésénél és a szerződés futamideje alatt, hogy azon szabályszegések a véleményem szerint már büntetőjogi kategóriát képeznek és büntetőjogi jogkövetkezményeket és felelősségre vonást kell hogy maguk után vonjanak.

10./ Kérem hogy a tisztelt Nyomozó Hatóság szerezzen be konkrét és hivatalos adatokat arra nézve, hogy a jelenleg Magyarországon már kifolyósított „deviza alapú” hiteleknél a konkrét hitelek mögött milyen mértékű alperesi deviza fedezet tartalék volt a kölcsönök folyósításakor és milyen van jelenleg, amely indokolttá tenné az árfolyam kockázatra való hivatkozást.

Figyelemmel arra, hogy információim szerint több mint 5000 milliárd (!) forint magyarországi deviza hitel állomány van. A hitelintézetek rendelkeznek-e a megfelelő, jogszabályban előírt mértékű devizafedezettel, minderre azért van szükség, hogy ne fordulhasson elő az az eset, amelynél a hitelezők egy adott összeget, több kifolyósított hitel fedezeteként mutathatnák be.
                                                                                                                 ……………….
                                                                                                                 Kásler Árpád
-  7  -


11./ Végezetül megjegyzem, hogy az egész devizaárfolyam különbség jogilag nonszensz létét és a csalás lényegét tökéletesen bemutatva jól szemlélteti egy 2008.júliusában kelt PSZÁF ügyfél tájékoztató, amely a deviza alapú hitel jellegét úgy próbálja elmagyarázni az ügyfeleknek, hogy idézem:

 „ Mivel a bank a devizában nyilvántartott hitelt forintban folyósítja, azt át kell váltani
   forintra. Ehhez  a  bank  devizavételi  árfolyamot alkalmaz, mintha megvásárolná az
   ügyféltől  azt  a  deviza  összeget, amelynek  ellenértékét  forintban  kifizeti. A hitel
   törlesztésekor  ugyanez  fordítva  játszódik le. Amikor Ön a törlesztő részletet fizeti
   forintban, a bank azt deviza  eladási árfolyamon számítja át devizára, mintha eladta
   volna Önnek a törlesztéshez szükséges devizaösszeget.”

Azt hiszem ez a „mintha” szó használata és szaporítása nagyon jól tükrözi a deviza árfolyamkülönbség teljesen fiktív és büntetőjogi  jellegét, hogy a bank nem deviza összegeket mozgat, egyértelműen teljesen jogellenessé téve ezt a szerződéses kikötést
és az azon alapuló elszámolást.

Már pedig a fiktív összegek mástól való behajtása bűncselekmény kell, hogy legyen.

A feljelentésemben foglalt tényállás valós és komoly probléma, amely széles társadalmi rétegeket érint Magyarországon, családok kerülnek az utcára, sokan az öngyilkosságba menekülnek, mert munkájukat, vállalkozásukat, minden vagyonukat elveszítve is még mindig marad több milliós tartozásuk annak ellenére, hogy a hitelt normális kamatok
és költségek mellett már régen és többszörösen visszafizették volna a banknak.
Ugyanis ha a ténylegesen kézhez kapott összegek mértékét és a visszafizetett törlesztő részletek mértékét összevetjük, megállapítható az uzsora tényleges létrejötte és megvalósulása, mert nevezhetjük a Vasorrú Bábát Csipkerózsikának, de attól még Vasorrú Bába marad, ugyanúgy mint  az árfolyam különbségnek elnevezett, burkolt uzsora kamat.

Kérem tehát a tisztelt Legfőbb Ügyészséget a feljelentésem kivizsgálására, az eljárás lefolytatására, és a felelősök büntető eljárás alá vonására.  Előre is köszönöm.

Kelt Gyulán, 2011.augusztus 24. napján

                                                           Tisztelettel:
                                                                                     ...............................................                                                             
                                                                                Kásler Árpád a Banki Adósok           
                                                                                Érdekvédelmi Szervezetének
                                                                                             elnöke, sértett                                                         

Remélem, a választ is olvashatjuk majd Árpi...

26 megjegyzés:

  1. Szép munka!

    Az én ügyvéd kollégám óva intett az egyedüli per megindításától, azt javasolta várjam meg a kormányzati intézkedést, de Árpi a Te ötleted kiválónak tűnik, hogy ismeretlen tettes ellen indítottad az ügyet.

    Epekedve várom a reakciókat!

    TT

    VálaszTörlés
  2. TT. kösz.
    Ez büntető feljelentés nem polgári peres eljárás, bár olyan is van kettő, hétfőn adom be a harmadikat.
    A reakciókra én is kíváncsi vagyok, annak ellenére, hogy nincsenek illúzióim, de aki ezt lesepri annak azt meg is kell indokolni és ha elérkezik az idő, mert el fog akkor vállalni kell mindenkinek a tetteiért a felelősséget.

    TT. hidd el rettegnek ezektől mert konkrét magyar életben lévő jogszabályokat szegnek meg, nem lehet kimagyarázni.

    Az egyik alapja a magán peres eljárásnak, ha ilyenbe gondolkodsz az kell hogy legyen, hogy a bank egyoldalú kamatemelési kikötése érvényteleníti a szerződést, ugyanis pont az a lényege egy szerződésnek , hogy sem az egyik sem a másik fél egyoldalúan ne változtassa a feltételeket, ugyanis akkor nincs szükség szerződésre ha ez nem így van. Á.

    VálaszTörlés
  3. Erősen rémlik, hogy már a lakáshitelek vonatkozásában is a bank, /OTP/ részéről, állami támogatással, egyoldalú "szerződés"-módosítás történt.
    Ez egy olyan állam, ahol a hatalombitorlók úgy vélik, hogy az állampolgárokkal BÁRMIT el lehet követni!
    Részemről még mindig reménykedem, hogy igenis lehet korlátokat állítani a pöffeszkedő hatalomnak, mely önös érdekből oly nemtelenül tudja a teljes kifosztásunkra, életfeltételeink elrablására szakosodott bankokat támogatni, semmibe véve a társadalom alapvető érdekeit!
    A látszat és a követett gyakorlat szerint a hatalom ország,- nép,- és társadalomellenes!
    A bitorolt hatalomgyakorlókat "Népbírósági-eljárásnak" kell alávetni...
    Várható ezen ügy vonatkozásában, hogy olajos kígyóként igyekeznek majd kisiklani az "akarom vemhes, ha akarom nem vemhes" jogtengerben, igazolva, hogy még a saját törvényeik szerinti hatalombitorlásra is alkalmatlanok!
    Gyöngyösi Zoltán/piskota

    VálaszTörlés
  4. A feljelentésed szerintem direkt a kosárba fog menni Árpi, legfeljebb olyan dossziéba, ami a többi leveleidet és feljelentéseidet tartalmazza. Tudod hogy maffia rendszerben élünk és nem vagy senki e rendszer szemében. Csak egy ember tehetne valamit, mert mögötte több százezer jobbikos fan van, akiknek az aláírását (és még sok nem jobbikos fan aláírását is) bármikor begyüjthetné Vona... csak hogy ő ezt nem fogja megtenni, mert ő is a rendszer embere. Álmodjunk: több százezer aláírást tartalmazó kamion beállít az országház elé és nyilvánosan (sajtó jelenlétben) átadja a több tönnás raklapot a díszelnökünknek, az igen, arra már nem finghatna olyan könnyen a rendszer. A több százezer aláírás pedig mind követeli, hogy:

    1. létrejöjjön egy nyilvános hívatalos de nem politikusokból álló nyomozó/átvilágító bizottság az évszázad legnagyobb banksvindli ügyében,
    2. felfüggesztve legyen (moratórium) minden "svájci frank alapú" (uzsora)kamat-törlesztés és persze kilakoltatás/árverezés amíg a bizottság nem hoz döntést (amit persze utána még fel is lehet lebbezni a straszburgi bíróságon, ha szükséges),
    3. a már "kilakoltatott svájci frank alapú" hitelesek el legyenek szállásolva tisztességes körülmények közt az őket kilakoltatott bankok költségén.

    mm

    VálaszTörlés
  5. Ahogy mondta multkor az ATV műsorban valamelyik közgazdász egyetemi professzor, a "svájci frank alapú" hitel egy "hibás termék", ugyanis sehol Európában nem létezik hasonló konstrukció, ami sem fix kamatú, sem a svájci frank árfolyamához, sem a svájci jegybank alapkamat változásához van kötve, hanem "hasraütés" szerűen dönti el a bank a törlesztő rész növekedését. Ebből már lehetne indulni egy állami megvizsgáló bizottságnak, hiszen a bankok gyakorlatilag biankó csekket csaltak ki a hitelesektől anélkül hogy ezek bármit is sejthettek volna.

    mm

    VálaszTörlés
  6. Már megint valaki szórikázik, eltünt az első hszólásom. Velorex, csak nem adtad meg a blog kulcsát Mantisnak vagy Motonak akik mindent kitörölnek ami nem jobbik-kompatibilis?

    mm

    VálaszTörlés
  7. Az eltünt hszólásomban azt írtam, hogy csak Vona tehetne vmit a svájci frank alapú svindli hitel ügyben. Neki van lehetősége összegyüjteni több százezer aláírást amik a sajtó jelenlétében lennének átadva a qrmánynak. Három dolgot kellene követelni ilyen módon a qrmánytól:

    1. létrehozni egy független vizsgáló bizottságot a svindli megvizsgálására,
    2. a bizottság jelentéséig befagyasztani minden svájci frankos hitel törlesztését és persze minden kilakoltatást,
    3. az ügy teljes tisztázásáig tisztességesen elszállásolni a már kilakoltatott svájci frank svindli áldozatait a kilakoltató bankok költségén.

    Vona ezt persze nem fogja megtenni, mert ő is a politikai maffia tagja.

    mm

    VálaszTörlés
  8. mm, Vona kétszáz embert tudott összeszedni a pénzügy minisztérium elé...Á.

    VálaszTörlés
  9. De jó lenne, ha most nem lenne igazad Mózi.

    Amúgy ez a három lépés szerintem is tökéletes lenne.

    TT

    VálaszTörlés
  10. TT. Az nem ugyanaz ha el kell menni egy tüntetésre vagy ha csak a Tesco előtt bevásárlás közben aláírásgyüjtésben lehet részt venni. A jobbiknak meg vannak erre az emberei minden városban és bizonyára rengetegen alá is írnák a követelést mert már mindenkinek tele a hócipője azzal ami folyik az országban. Egyébként a jobbik mindig elintézte hogy kevesen legyenek azon a pár tüntetésen amiket szervezett: alig voltak ezek előre hírdetve (akár utcai pőlakátokon keresztül is) és hétköznapi időben amikor sokan dolgoznak vagy fáradtak a munka után.

    mm

    VálaszTörlés
  11. Arról nem is beszélve, hogy parlamenti pártként a jobbik elég szép summát kap a költségvetésből. Ebből a pénzből legalább most körlevelet küldhetne Vona. Minden jobbikos központban vannak listák a szimpatizánsokról. Észre kell már venni, hogy a jobbik is legalább olyan nagy átverés mint a fidesz, másképpen nem lehet megmagyarázni a jobbik cinkos passzivitását és semmitmondó langyos tiltakozásait a narancs és a bankárok diktatúrája ellen amióta a parlamentbe juttattuk a jobbikos mihaszna politikusokat.

    mm

    VálaszTörlés
  12. De nem is kellene körlevelet küldeni. Elég lenne ha Vona személyesen turnézna egyet az országban, mint ahogy tette nemrég a könyve reklámozására. Ahol megjelenik Vona, ott tuti hogy minden jobbikos elmegy meghallgatni az általa imádott politikai messiást. Amikor Kanizsán volt múltkor, be sem lehetett férni a terembe a tömeg miatt, sokan az utcán ragadtak. Ezt jól tudja Vona. Nem nyaralni kell menni, hanem aláírásokat gyüjteni hogy Szíjjártóéknak ne legyen olyan könnyű pökkhendien letojni a pórnépet akinek semmi lehetősége megszólalni ha a "nemzeti ellenzéki" párt sem mozgatja meg a seggét érte.

    mm

    VálaszTörlés
  13. Mózi, megvan a kommented, most is a spamos mappában landolt.

    VálaszTörlés
  14. Sziasztok,most szervezem hogyan lehetne csatlakozni a feljelentéshez, addig is aki akar az nevét email címét küldje el a
    kaslerarpad@yahoo.com címre,Á.

    VálaszTörlés
  15. Köszi Moonlight. Ennek az antispam rendszernek nincs ki a négy kereke, ha csak nem MotoMantisék ügyeskednek. Múltkor sikerült nekik átirányítani a googleről Posta blojgának a címét a postaszar blogra, tehát nem bénák informatika ügyben.

    mm

    VálaszTörlés
  16. Szükségem lenne az összes országgyűlési képviselő nevére és címére, egy általam írt meleg ajánlással el szeretném juttatni mindegyiknek ezt a feljelentést. Előre is köszönöm, ha valaki eljuttatja számomra az adatokat.Á.

    VálaszTörlés
  17. Szia Árpi. Én ezt ismerem, nem hinném hogy a képviselők lakcímeik a neten lennének.

    http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_lis?p_ckl=39

    Csodálom az optimizmusodat. Tudod kik ezek az emberek? A barbiországház barbibabái.

    mm

    VálaszTörlés
  18. http://kuruc.info/r/4/84069/

    Budaházys matricázás mellett egy ehhez hasonlót nálunk is meg lehetne csinálni. Mondjuk Martonyi biztos örülne neki, ha egy ilyen újság landolna a levelesládájában :)


    http://jovonk.info/2011/08/25/kecskere-kaposztat

    MNB alelnökét beválasztani egy ilyen bizottságba... Mintha Netán-nyáút kérnék fel a gázai vérengzések kivizsgálására.

    VálaszTörlés
  19. Kecskére káposztát. Ez a bizottság sem a politikától, sem a bankároktól nem független. Előrelátható, hogy a cél nagy banksvindli tisztáramosása. A szomorú az, hogy ez a bizottság ismét hamis reményt ad rengeteg átvert embernek és amikor ki fog derülni számukra, hogy vége mindennek, nem lesz elég fiók a ravatalokban az öngyilkosok fogadására.

    mm

    VálaszTörlés
  20. Szembe kell néznie ezzel mindenkinek akit kizsebeltek a "svájci frank alapú hitel" svindlivel: SENKI SEM FOG SEGÍTENI, SENKI SEM FOG IGAZSÁGOT TENNI. Szerény véleményem szerint, ha már elveszett a lakás vagy a ház, akkor legalább próbálja az ember elkerülni azt, hogy ezentúl még évekig vagy évtizedekig csak azért dolgozzon, hogy tovább törlesztje a nagy semmit (ez az adosság a bankok felé még a gyerekekre is szállhat a jelenlegi törvény szerint!). Inkább elhagyni ezt az országnak nevezett gyarmatot és új életet kezdeni máshol, aztán egyszer majd a gyerekek visszajöhetnek hazájukba ha addigra marad belőle valami és közben nem cigányisztán lett vagy az új zsidóállam.

    mm

    VálaszTörlés
  21. mm

    Szerinted van a világon olyan ember aki azzal foglalkozna hogy a te szaros kis hsz-eidet spamnek minősítse? Hejdenagyon hülye vagy...:)

    Én ugyan rég nem jártam a postaszaron sem itt , szezon van sok a meló, de ha jól tudom Jimbó ismét elfelejtette kifizetni a tárhelyét. Valaki meg megvette (5 eurós szar az egész) és a mi blogunkra irányította át a belépőket. Hogy ki vette meg az jó kérdés, én biztos nem. De semmi informatikai hókuszpók nincs a dologban.

    VálaszTörlés
  22. Semmi kedvem vitatkozni veled, Mantis. Neked sem kellene erőlködni, ha már végképp nincs mondanivalód.

    mm

    VálaszTörlés
  23. A "Devizahiteled van? kezedben a megoldás" c. könyv szerzője, Makkos Albert közgazdász: Be kell perelni a bankokat!

    http://www.youtube.com/watch?v=Emws-gnrkqU&feature=player_detailpage

    Elindult,....nyert!!!

    http://www.youtube.com/watch?v=D08bO-XtBLA&feature=player_detailpage

    VálaszTörlés
  24. Más megközelítésből de ugyanarra következtetésre:

    http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=44712

    Amúgy gratulálok ehhez a feljelentéshez, remélem az ennyi felöl érkező nyomásnak lesz valami eredménye.
    Panka.

    VálaszTörlés
  25. Sziasztok,
    egy facebook-os indítás, hogy mindenki menjen tüntetni, nincs is ennél egyszerűbb

    VálaszTörlés
  26. Gratulálok! Szép munka!
    Maximálisan támogatom!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.