EGY KIS TILTOTT NÉPTUDOMÁNY...

Douglas Reed

Douglas Reed, a szerző (1895-1976), egy népszerű brit ujságíró és író volt a két világháború között. Egy időben, a "The Times" tudósítója volt Közép-Európában. Olyan időkben írt, amikor jóval nagyobb volt Európában a szólás-szabadság, mint ma. Akkoriban, még az számított antiszemitának, akit zavart a zsidó "kiválasztottság", ma már pedig az, aki zavarja a zsidó "kiválasztottságot". Ha valakit érdekel a téma, nagyon érdemes elolvasni Reed legismertebb tanulmányát: "The Controversy of Zion" (sajnos nem tudok magyar fordításról). Hozzá kell azonban tenni, hogy Reed óta valamit változott a helyzet: ahogy kezdett pusztítani a nemzetközi bankárok által kieszelt és vezetett "globalizáció", elsősorban zsidó értelmiségiek foglaltak és foglalnak nyíltan állást ellene, mint ahogy a cionizmus ellen is. Ezzel azt akarom mondani, hogy nincs értelme elitélni egy egész népcsoportot, hanem igen is érdemes emberek cselekedeteit függetlenül a faji, vallási vagy nemzeti hovátartozásuktól értékelni. Ebben biztosan egyetértett volna velem Douglas Reed, aki szerintem nem a gyűlölet embere volt, ellenkezőleg sok más "antiszemitának" titulált személyiségekkel.

*** 

(...) 

Az általam ismert országok közül Magyarországon a leghatalmasabb a zsidóság. Az ártatlan külföldi, aki boldog és vidám napokat és éjszakákat tölt Budapesten, persze nem is sejti ezt, s azt hiszi, hogy a „magyarokat” ismeri meg. Ezért Magyarország a legalkalmasabb terep a zsidó kérdés tanulmányozására.

Egyszer egy kávéház teraszán ültem egy különösen értelmes zsidóval. Előttünk teljes pompájában tárult fel Budapest látképe. Az én emberem gondolatokba merülve nézett le a városra. „Hát nem gyönyörű ez?” - szólt. - „Tudja, ez volt a zsidók paradicsoma, nem Bécs!” Eddig még nem gondoltam ennyire végig a dolgokat, de éreztem azonnal, hogy társamnak igaza van.

Egy idősebb magyar nemes úr mondta egyszer, hogy Magyarországon a nemesek és mágnások felfogása az volt, hogy az üzlet nem méltó a magyar emberhez. A zsidókat használták fel mindenféle vétel, eladás, kölcsön stb. lebonyolítására. Ezzel kiszolgáltatták az országot a zsidóknak és lemondtak azok javára az országon való uralkodásról.

A magyar nép, a tömeg, mely a földből és a munkából él, nem vette észre a nagy változást. Éppúgy dolgozott továbbra is, mint azelőtt az eke szarvánál vagy a gyárakban. Idővel azonban a gyárak napról napra jobban megszaporodtak és ugyanilyen arányban nőtt a gyárak állal táplált üzletek száma is. A zsidók hatalma nőttön-nőtt. A nemtörődömségbe süllyedt nemes alól pedig lassan kiszaladt a föld s mind nagyabb mértékben zsidó kézre került.

A zsidók ügyesen beszivárogtak a kúriák és kastélyok urai és szolgái közé, s nemsokára kifejlődött a zsidó egyeduralom azon a téren, melyet úr és szolga egyaránt nem ismert és nem értett: Az előbbi azért, mert túl gőgös és lusta volt, az utóbbi azért, mert tudatlanságban és szolgaságban élt. Ez volt a zsidóság aranykora. Ahogy az én ismerősöm mondta: „Magyarországon volt a zsidók paradicsoma a világháború előtti fél évszázadban.” Azután olyasmi következett, amire emlékezzék vissza mindenki aki ezt a síránkozó felkiáltást hallja: „Jaj, mi lesz a zsidókkal tíz év alatt, ha ez így megy tovább! Mind kipusztulnak!”

Következett a proletárdiktatúra, a kommunista forradalom, majdnem teljesen zsidó vezetőségével. Utána a visszahatás, rövid de vad zsidóellenes korszakával és aztán a zsidó jólét újabb dicsőséges időszaka! Ezért olyan tanulságos éppen Magyarországon tanulmányozni a zsidókérdést. Németországtól eltekintve, ez az egyetlen ország Európában, ahol heves zsidóellenes mozgalom lépett fel a háború óta. Pár hónap alatt azonban minden feledésbe merült és a zsidók étele és hatalma újra megnövekedett. Ez a helyzet még ma is, mikor újra felhők gyülekeznek a zsidóság feje fölött északnyugt felől.

Az események a következők: 1919-ben kikiáltották a vörös köztársaságot Magyarországon. A 26 vezető népbiztos közül 18 zsidó volt! Magyarországon ebben az időben a zsidók a korlátlan hatalom birtokában voltak, magukhoz ragadták az ország kormányzását is szembeszökően valóságos uralkodó osztályt alkotlak. Igaz, az elnöki szélben ült a jó kőművesmester, Garbai Sándor, de szava nem volt. Ő volt a vörös köztársaság „díszgoj”-a. A zsidóké volt a magyar királyság, a hatalom és a dicsőség. Kun Béla (Aaron Cohen), Pogány Schwartz József, Szamuelly (Samuel) Tibor és a többiek ellenőrzés nélkül garázdálkodtak. Emlékezzünk e tetteikre!

Sokan megütköznek azon, hogy a zsidóság vezető szerepet vállalt a kommunista forradalomban. „Hogyan lehet az,” kérdezik, hogy a zsidó, aki „imádja” a pénzt, olyan tan szolgálatában áll, mely tagadja a magántulajdon jogosságát? A magyarázat az, hogy ott fenn, a vezetőségben, mindig van pénz, de valami más is, ami a zsidó előtt még a pénznél is kívánatosabbnak tűnik: a hatalom!

A kommunista forradalom bukását követte Horthy Miklós altengernagy kormányzóvá választása. Kikerülhetetlenül bekövetkezett az antiszemitizmus fellobbanása. Ez 1919-ben történt. 1920-ban már csökkenőben volt a zsidóellenes áramlat, 1921-ben már el is múlt. A zsidóság pedig elindult egy újabb befolyásbeli és növekedő hatalmi időszak felé. Különös jelenség, ha a magyar nép szegény sorsát és a fellobbant szenvedélyeket tekintetbe vesszük.

A zsidók legelőször is tömegesen megkeresztelkedtek, hogy hangsúlyozzák a vörös diktatúrától való elkülönülésüket és hogy a valószínűleg bekövetkezendő megtorlás alól kivonják magukat. 1919-ben 7146, 1920-ban 1925, 1921-ben már csak 827, ezután elenyésző kevés zsidó keresztelkedett meg. Ekkor ugyanis csökkent már a védekező Ieplezgetés szükségessége és a Mózes-valláshoz való visszatérések száma gyorsan növekedett.

17 évvel később, 1938-ban a magyarországi zsidók gazdagabbak és hatalmasabbak voltak mint valaha. Úgy látszott, hogy Kun Béla emléke teljesen eltűnt a magyarok emlékezetéből. Az antiszemitizmus csak holt betű volt, eltekintve az északnyugatról közeledő, fenyegető égiháborútól. Papíroson a magyarországi zsidók csak az összes lakosság 6.5 százalékát tették. Szám szerint csak 600.000 zsidó élt Magyarországon, mely szám már a megkeresztelkedett és fél-zsidókat is magában foglalta.

A látszat azonban egész más volt. Ez a zsidó fölényt mutatta az élet igen sok viszonylatában, a zsidók lélekszámához viszonyítva messze kimagasló fölényt. A benyomás az volt, hogy sokkal többen vannak, mint ahogy azt a statisztikai adatok mutatják. Egy magas életszínvonalú, az ország minden más társadalmi osztályánál gazdagabb és hatalmasabb csoportot alkottak és alkotnak még mai is, mikor e sorokat iram.

A Magyarországi összes ipari vállalkozásoknak 46 százaléka, a vezető bankok részvényeinek 78-80 százaléka a zsidók tulajdonában volt. A nagy üzleti vállalkozások alkalmazottainak 70 százaléka, a magántisztviselők 67.2 százaléka és a banktisztviselők 36 százaléka zsidó volt. Sőt zsidó kezében volt egész Magyarország területinek 11.7 százaléka is, annak ellenére, hogy egy cionista vezető férfi sok évvel ezelőtt a magyarországi zsidóságot e szavakkal intette:

"Nagy és végzetes hibát követtek el, ha földbirtokokat szereztek. Az országban levő ingatlan vagyonnak már is több, mint a fele a tiétek. A nép nem fogja időtlen időkig tűrni az ilyen hódítást. Csak fegyverrel tarthat meg ilyen nagy birtokot az a kisebbség, mely a néphez idegen, és nincs történelmi igazolása, mint az arisztokráciának."

A nagyobb birtokok 17.6 százalékának zsidó tulajdonosa volt. Az orvosok 34.4 százaléka, az ügyvédek 40.2 százaléka, a hírlapírók 31.6 százaléka zsidó volt. Budapesten, a fővárosban, ahol a lakosságnak majdnem egyharmada zsidó, az arányszám még sokkal nagyobb. A kiadó és nyomdavállalatok majdnem teljesen, a magánszínházak mind és a mozik 40.5 százaléka zsidó kézen volt.

Hogy tisztább képet nyerjünk erről a majdnem kizárólagos zsidó egyeduralomról, nézzünk bele a 20 vezető iparvállalat üzleti szervezetébe az 1934-35. évben. Az itt szereplő 336 név közül 235 zsidó név. A legnagyobb ipari érdekeltségek közül 290 állt 10 vezető bank ellenőrzése alatt. Az itt szereplő 319 név közül 306 zsidó. 1936-ban 19 budapesti újság 418 kiadót, hírlapírót és munkatársat foglalkoztatott, ezek közül 306 zsidó.

Most nézzük a kiskereskedelmet, a zsidók legnagyobb erősségét. Itt szembeszökőbb a zsidó túlsúly, mert a bolti kiszolgáló-asztal mögött jobban észrevehető, mint az irodák falai közé zárva. Budapest utcáin néhol kilométereken keresztül hiába keresünk nemzsidó üzletet. Ha valamit vásárolni akarunk, nagyon nehéz azt kereszténynél megvenni.

Megdöbbentő és kétségbeejtő ellentét van a jól keress egyénekből álló, erősen elsáncolt zsidó közösség jóléte és a Budapest határában lakó munkásság, vagy a vidéken élő parasztság nyomora között. A legtöbb munkás zsidónak dolgozik s mikor megkapja sovány fizetését, átadja azt a feleségének, aki elindul és zsidó kereskedőnél vásárol be. Így a pénz körbe jár és, eljut - hová? Semmiképp sem olyan helyre, ahol a munkás vagy a földműves hozzájuthatna. Ez lényegében egy új zsarnokság, hasonló ahhoz, melyet a nemesség és az egyház a középkorban tartott fenn. Ez is éppúgy ellensúlyozásra szorul, mint más, ma is fennálló zsarnoki rendszer. Ez nézetem szerint a megoldásra váró probléma lényege. Mert ha a zsidónak megadjuk a teljes egyenlőséget, az rögtön a keresztények kiszorításán munkálkodik és kiváltságos helyzetet igyekszik biztosítani a maga, számára.

Menjünk vidékre, figyeljük a módszert, ahogy a zsidóság ott dolgozik. Menjünk Mezőkövesdre, ahova a külföldieket tömegesen viszik vasárnaponként, mert vasárnap a nép felölti festői ünneplőjét, melyben a templomba megy és a külföldiek nagyon élvezik e szép látványosságot. Az az érzésük, hogy végre valóban kezdik megismerni Magyarországot és a magyar népet. Jól megebédelnek a sarki kocsmában, melyet kizárólag a turisták számára rendeztek be magyar operett-stílusban és amelynek semmi vonatkozása sincs a mezőkövesdi élettel. Azután visszautaznak Budapestre!

De mi, akik mélyebbre óhajtunk tekinteni, nem vasárnap melyünk Mezőkövesdre, hanem szombat délután. A földmívesek, a falusiak munkában vannak, nincs rajtuk festői ünneplő ruha. Látástól vakulásig végzik nehéz munkájukat.

Amerre csak nézünk, gondoktól, fáradtságtól barázdált arcokat és nehéz munkában elnyűtt testeket látunk. De menjünk egy kicsit tovább, be a piactérre, ahol a templom áll és az út kiszélesedik. Látunk itt néhány üzletet, - a falu főterén, ahol a falu népe találkozik. Ha Mezőkövesd London volna, ez lenne a Piccadilly Circus. Az üzletek mindegyike fölött zsidó tulajdonos neve áll. Szombat este van, a kereskedők nem dolgoznak már. A fiatalja szerteszét ácsorog a piacon, az idősebb asszonyok és férfiak a boltokban ülnek és beszélgetnek.

Ha nem nézzük a környezetet, csak ezeket a tétlenül álldogáló fiatal embereket, akkor akár Londonban is lehetnénk a Piccadilyn. Ugyanezeket a figurákat láthatjuk ott is. Ruhájuk jószabású, cipőjük jól illik lábukra, új kalapok vannak jólfésült fejükön. Jómódúak. Ők az urai ennek a távoleső kisvárosnak, göröngyös utaival, szaladgáló libáival és lassan mozgó ökrösszekereivel együtt.

A többi csak háttér: a templom, a földműves nép, az egyszerű házacskák. Egész hosszú télen át a petróleumlámpa gyönge fénye mellett parasztasszonyok és lányok hímeznek, varrnak. A sarkon van egy üzlet, melyben jól öltözött zsidó ül és olvassa a Pesti Naplót. Itt megvehetjük azokat a gyönyörű terítőket és ágytakarókat, melyeket oly sok téli estén át hímeztek és varrtak széppé az ottani nők. Áruk elég borsos. A készítők viszont meglehetős olcsón adják el ezeket a zsidónak. Budapesten is sok üzlet kirakatát tölti meg munkájával a magyar művészet és tehetség, úgy hogy a külföldi turisták a meglepetés és gyönyörködés kiáltásával állnak meg a tükörablakok elölt - de ezek az üzletek is mind zsidó kézen vannak. 

Legközelebb, ha ilyen üzlet előtt megállsz, gondolj azokra, akik ezt a sok szép holmit készítik. Keress valakit, aki elvezet otthonába és figyeld meg őket munka közben.

Jöjjenek velem Esztergomba, Magyarország bölcsőjéhez, ahol az első magyar királyok palotája állott egy sziklás dombon a Duna fölött. A nagy folyón átívelő híd egészen a legutóbbi időkig Csehszlovákiába vezetett, most azonban újra magyar a folyó túlsó partja is. Ugyanazt a képet lát­hatjuk szombat délután az itteni főtéren is, mint Mezőkövesden. Száz és múlva talán Esztergomból nagy, gazdag, népes és fontos város lesz. A kis főtér megnő s helyi Piccadilyi-Circus válik belőle. Egész Esztergomban itt lesznek a házhelyek a legértékesebbek. Mindegyiknek zsidó a tulajdonosa, a boltok mindegyike fölött zsidó név áll első szerény vállalkozások, arany, króm, vagy neonfény keretében. A fiatal zsidók városi ruhában ácsorognak, beszélgetnek.

Nézzük meg Kecskemétet, ezt a már meglehetősen nagy várost. Itt főzik azt a kiváló barackpálinkát, melyet a walesi herceg fedezett fel a magyarok számáru - így mondják Magyarországon. Itt a főtér nagy. A piactéren álló legnagyobb épületek egyike a zsinagóga. Rengeteg pénzbe kerül egy ilyen zsinagóga. Köröskörül a téren ugyancsak csillognak a zsidó cégtáblák. A zsinagógából jönnek kifelé Kecskemét zsidai, jólöltözötten, fontosságuk tudatával arcukon, széles taglejtésekkel beszélgetve. Különálló nép, idegen a magyartól.

De menjünk el Magyarország bármely városába vagy nagyobb falujába s látni fogjuk, hogy az egyik legnagyobb épület a zsinagóga és a bankok, az üzletek, a mozik a benzinkutak tulajdonosai mind zsidók.

Egyszer elmentem egy Budapest környéki nagy kirakodó vásárra s megdöbbentem az itt látott olcsó gyári áruk lidércnyomásos tömege felett, melyet a környékből bejövű parasztok mohón vásároltak. Az egyik sátorban egy zsidó árulta a keresztény Isten és a zsidó próféták arany rámába foglalt legszörnyűbb olaj nyomatait. Az egész vásárt átkutattam valami után, amit megvehetnék, amire szívesen néznék akkor is, ha már más országban leszek, ami engem Magyarországra emlékeztetne, a végnélküli búzarvetéseket kaszáló magyarok gyönyörűséges országára s nem az alantas gyári áruk Magyarországára. Végre találtam néhány gömbölyűfenekű ivópoharat, mélyet ha ital van benne, vagy kézben kell tartani, vagy ki kell inni, mert az asztalra letenni s csendesen iszogatni belőle nem lehet, minthogy feldől. Gyönyörű darabok voltak. Négyet megvettem belőlük s csak azt sajnálom, hogy a még megmaradó kettőt is meg nem vettem. Sohasem nézek rájuk gyönyörködés nélkül. Darabjuk 6 pence-be került, úgy tűnik nekem, hogy igen olcsón vásároltam.

Ismerősöm „zsidó paradicsomnak” nevezte Magyarországot. Jól kinyitottam a szememet Magyarországon jártamban s igazat kell adnom neki. Nem győzött meg engem azonban senki és semmi arról, hogy a zsidók is olyan jók lettek volna Magyarországhoz, mint az hozzájuk. Ha valaki tanulmányozni akarja a most olyan időszerűvé vált zsidókérdést, Magyarországot ajánlom, mint tanulmányai megkezdésére legalkalmasobb terepet.

Nagy hatással volt rám a zsidók látszólagos érzéketlensége is a világesemények iránt. Magyarországi tartózkodásom alatt éppúgy, mint Bécsben közvetlenül a németek bevonulása előtt, vagy Prágában ugyanezt tapasztaltam hasonló körülmények között. Míg Anglia, Franciaország és Amerika küzdött a zsidókérdések híreivel és meséjével, addig ezekben a varosokban, Hitlerrel kapuik elolt, a zsidók látszólag zavartalanul mentek útjukon tovább s nem változtatva semmit életmódjukon vagy szórakozásaikon, e válságos időkben is, éppúgy, mint addig megtöltötték a jobb kávéházak, éttermek, szállodák, bárok és éjszakai klubok helyiségeit. Ez így van még most is, mikor e sorokat írom, 1938 novemberében Prágában. Néhány kilométerrel odébb most zsinagógák égnek le. A zsidók ezreit küldik Németországból Lengyelországba és százakat Csehszlovákiába. Itt Prágában a zsidók nevetnek, esznek, isznak, táncolnak, mintha semmi gondjuk sem lenne. A zsidókról táplált téves nézetek közül a legveszedelmesebb az, hogy. gyáváknak tartják fikat. Ellenkezőleg, a legbátrabbak, ha saját ügyükről van szó. Sőt, tolakodóak!

mm

(...)

Forrás