2011. november 27., vasárnap

A Szkítákról....

Senki sem tagadja, hogy a szkíta nemzet Scytháról, Herkules fiáról kapta a nevét. A história elbeszélésében azonban eltérések vannak. Diodorus egy földből született szűzről beszél, aki köldöktől fölfelé emberi, egyébként vipera alakot mutatott; ez három fiút szült: Scythát, Plutót és Napist, az első bátorságban és tehetségben kiemelkedvén azt a birodalmat, amelyet szűköcskén vett át, kiterjesztette, és a szkítáknak nevet adott; amikor a meggyarapodott területű országot felosztották, a másikról a plutonokat, a harmadikról a napaeusokat nevezték el. (5) Az a gyenge és lenézett nemzet, mely először az Aras folyónál lakott, nagyszerű, háborúra és dicsőségre vágyó királyt kapván a Kaspiig elfoglalta a hegyvidéket, a síkságot pedig az óceánig és a Maeotisig, sőt azt beszélik, hogy a Donon is átkelt, fényes sikereket aratott, és Európában Trákiáig jutott el; Ázsiában is elérte a Nílust, a meghódított tartományokból sok gyarmatot alapított Szkítiában, két hatalmasat is, az egyiket asszírokból, amelyet Paphlagonia és Pontus között telepített le, a másikat médekből a Don mögött, amelyet Sarmatiának neveztek el.

Herodotus azt mondja, hogy Herkules semmit sem akart érintetlenül és hódítatlanul hagyni, ezért elment Szkítiába, egy erdős, berkes vidéken egy kétalakú asszonyra bukkant, aki elvette tőle a lovait, és csak azzal a feltétellel tudta azokat visszaszerezni, ha közösül vele; ez három szép és egészséges fiút szült neki, Scythát, Agathyrsust és Gelonust; amikor a nő tanácsot kért tőle, hogy melyiküknek adja át az országot, azt felelte, hogy annak, aki erősebben meghajlítja az íjat, amit otthagyott; midőn felnövekedtek, Scytha hajlította meg a legjobban, ő kapta meg az ország fölötti uralmat, fivérei más lakóhelyet kerestek; Gelonus átkelt a Donon, országa határát a Dunáig terjesztette, Agathyrsus észak felé ment, és a Riphaeus meg a Hyperboreus-hegyeknél alapított birodalmat. (10) Némelyek pedig, akik a zsidók, nem tudom, miféle meséi nyomán ábrándozgatnak, azt írják, hogy a szkíták Jáfet fiától, Magógtól erednek, a hunoknak meg Nimród fiai, Hunor és Magor voltak az elei. Mi azonban inkább a roppant tekintéllyel rendelkező ősi forrásokat akarjuk követni akár még tévedéseikben is, mintsem ezekkel akár igazságukban is egyetérteni.

A szkíták nemzetét tehát mindig a legősibbnek tartották, ezt jól mutatja vitájuk az egyiptomiakkal. Az egyiptomiak a következő érveléssel vitatták maguknak az emberi nem eredetét: azt állították, hogy a dolgok kezdetén az első emberek semmiképpen sem lakhattak ott, ahol elviselhetetlen a hideg vagy iszonyú a hőség, hiszen ezekkel szemben az elme máig sem tudott valamiféle takarót kimesterkedni; Egyiptom középen van, földje dúsan termő, éghajlata kiegyensúlyozott, a Nílus pedig a napmeleg hatására az iszapból számtalan állatfajt teremt; ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy az első emberek ott találhatók, ahol a legkönnyebben fejlődhettek. A szkíták viszont azt erősítgették, hogy ennek nincs jelentősége, az isten és a természet semmit sem csinál fölöslegesen, nem alkotott olyan helyeket, amelyek egészen üresek, az állatok és egyéb dolgok teremtése során mindent a hely és az éghajlat viszonyainak megfelelően alkotott meg, a hideg vidékekre durva testeket helyezett, mások képesek elviselni a hőséget, a növényeket és gyümölcsöket a hely és az éghajlat szerint a legcélszerűbben osztotta el; (15) emellett a dolgok teremtésekor, akár egyesülés és a dolgok összevegyülése volt az, akár a vizek áradása a földek fölött, akár tűz borított mindent, és ez szülte a világot, mint mondják, a szkíták mindenképpen korábbi eredetűek. Mert ha az isten akaratából tűz esett a földre, azt kell hinni, hogy a tűztől először a fagyos észak szabadult meg, Egyiptom viszont és a többi terület, amely napkelet felé esik, igen lassan vált mérsékeltté, hiszen még ma sem nélkülözi a nap forróságát; ha özönvízbe merült el a talaj, a visszavonuló vízből a magasan fekvő észak bukkant ki gyorsabban, és ez nem történhetett korábban sehol, mint Szkítiában. Hogy ez milyen magasan fekszik, könnyen belátható abból, hogy minden Szkítíából eredő folyó a Fekete- és az Egyiptomi-tengerbe siet, míg viszont Egyiptom királyok és nemzedékek oly sok fáradozása és költsége ellenére mindmáig sem tud ellenállni az árvíz erejének. Ebből könnyen megállapítható, hogy a Nílus nem délről, hanem a nyugati Atlasz-hegységből folyik kelet felé. Ha az egység szétoszlásakor és a dolgok egyesülésekor a könnyebb anyagok felfelé, a nehezek lefelé mozogtak, bizony az éghez közelebbi, a kiemelkedő sarkon fekvő Szkítia emelkedett ki előbb. Az egyiptomiakat azonban nemcsak érvekkel, hanem fegyveres erővel is legyőzték. Amikor ugyanis egykor Sesostris, az egyiptomiak királya háborút indított, nem hogy a határukon várták volna be érkezését, hanem messzire elébe vonultak, mintha portyázni mennének, hogy tudniillik a király semmit se tudjon zsákmányolni tőlük; amikor ezt a támadó észrevette, otthagyta a poggyászt meg a tábort, és szélsebes futással visszavonult; a király óriási veszteségeket szenvedett, és alig tudott ép bőrrel hazamenni Egyiptomba. (20) Sőt, ha a szkítákat a mocsarak fel nem tartóztatják, egész országát elvesztette volna. Ezek, miután visszamentek, egész Ázsiát meghódították, és uralmuk jelképeként csekély összeget kivetve adófizetőjükké tették. De minek beszéljünk Sesostrisról, és minek hánytorgassuk fel az ósdi történeteket? Gyalázatos menekülésre kényszerítették Dariust, a perzsák királyát, egész seregével együtt megsemmisítették Cyrust, lemészárolták Zopyriont, Nagy Sándor hadvezérét, egész seregével együtt; megsemmisítették a parthus és a baktriai birodalmat.

Háborúban kérlelhetetlen nemzet, fékezhetetlen, nagyravágyást és kapzsiságot nem ismerő, a legyőzőttől nem kíván egyebet, csak a dicsőséget, nem művel földet, nem épít házat, nem telepít falvakat, nincs állandó lakóhelye. A műveletlen pusztaságokon csak barmait legelteti. Szekerét házként használja, amelyet kedve szerint mozgathat, ezen szállítja az asszonyokat és a gyermekeket; vad- és nyestbőrbe burkolóznak, nem használnak gyapjút, tejjel és mézzel táplálkoznak, edényük leginkább a fejővödör, fegyverük kard és nyíl, az igazságot nem törvénykönyvből ismerik, hanem a természet oltotta beléjük. A lopást tartják a legsúlyosabb bűnnek, mert barmaikat és élelmiszerüket fedél és kerítés nélkül tartják, midőn az erdőkben kóborolnak; ha lopni szabad volna, nem tudnának fennmaradni; a máséra nem vágyakoznak, megelégednek a magukéval; aranyat, ezüstöt nem kívánnak. (25) Egyébként kiegyensúlyozottak, mértékletesek, természettől fogva becsületesek, amit a rómaiak és a görögök még a filozófusok utasításai és tanításai nyomán sem tudtak követni. Ezeknek ugyanis többet használt a bűnök nem ismerése, mint amazoknak az erények ismerete. Joggal dicséri tehát őket oly nagyon Homerus, ahogy az előző könyvben mondtuk, de amikor kapcsolatba kerültek a föníciaiakkal, iónokkal, miletusiakkal, a görögökkel és a rómaiakkal, erkölcseik megfertőződtek, kegyetlenekké és vadakká váltak.

Ázsiában teremtettek maguknak birodalmat, ahonnan évente ezerötszáz arany adót szedtek; az adófizetésnek Ninus, az asszíriaiak királya vetett véget, ők sem a legyőzetést, sem a szolgaságot nem bírták elviselni. Pius, ama szentséges atya, megrója Trogust azért, mert azt írta, hogy a szkíták inkább csak hallottak a római fegyverről, mint érezték azt, szerinte nem voltak méltók erre a dicséretre, mert a rómaiaktól, görögöktől, macedónoktól nem maradtak érintetlenek; Sándor egészen a Sir-Darja folyóig öldöste őket, Pompeius a szkíták több seregét legyőzte, meghódította az albánokat és az ibéreket, Claudius császársága idején is a rómaiak számos ragyogó tettet hajtottak végre a szkítákkal szemben, és a többiről nem is szólunk. Ámde mindez könnyen megcáfolható, hiszen az említettek a határokig is alig jutottak el, a belső és rejtettebb területekre egyáltalán nem nyomultak be. (30) Ha Sándor azzal henceg, hogy tett valamit, hát azt csak érintőleg és nem lényegében tette, mert ha huzamosabban ott tartózkodott volna, szerencséje aligha meg nem változik; a beljebb lakó szkíták ugyanis inkább csak hallottak Sándorról, de nem találkoztak vele. A bactrianok és sogdianok elpártolása miatt előbb tért vissza, mint ahogy a szkíták összesereglett népét meglátta volna. A római császárok viseltek ugyan hadat a dákok és a bosporusiak ellen, méghozzá igen gyakran gyászos kimenetelű hadat, de Szkítia belsejébe sohasem jutottak el, mert ez Ázsiában is, Európában is oly szélesen és hosszan nyúlik el, hogy egy másik földkerekségnek mondhatod, mely földjének termékenységét, barmainak szaporaságát, aranyának, ezüstjének, drágaköveinek bőségét tekintve nem megvetendő. De higgy nekem, ez a szentséges atya, aki sok mindent előrelátott a távoli jövőben, nem nézte jó szemmel, hogy a Szkítiából származó magyarok, akik az ausztriaiakat súlyos vereséggel és csapással sújtották, és alighanem sújtani fogják megint, ily nagy dicsőséggel ékeskedő ősöket kapnak.

Ezenkívül a parthusok a szkíták pártosai voltak, amint ezt a szkíta nyelvből érteni lehet, akik ugyan a római néptől a leghatalmasabb vezérek révén három háborúban szenvedtek vereséget, mégis inkább győzteseknek, mint legyőzőtteknek látszottak. (35) Ezek, otthoni lázadásuk miatt hazájukból kiűzetvén, először azokat a pusztaságokat foglalták el titkon, amelyek a hyrcanok meg a daák, valamint az araeusok, a margianok és a bactrianok között fekszenek, szkíta nyelvüket kezdték méddel vegyíteni, majd mikor sok-sok idő múlva Arsaces lett a királyuk, országukat kiterjesztették, és róla nevezték többi királyukat is Arsacidáknak. Bámulatos bátorsággal küzdöttek Antiochus, Seleucus fia ellen, aki százezer gyalogossal és 20 ezer lovassal támadta meg őket. Mithridates uralkodása idején legyőzték a médeket meg a hyrcanokat, és ő a parthusok birodalmát a Kaukázustól az Eufráteszig terjesztette ki. Fia, Phraates, Antiochus háborújában a görögök seregét teljesen megsemmisítette, és hosszú ideig fogságban tartotta. Ezek ölték meg Marcus Crassust, hatalmuk alá hajtották az uralkodó perzsákat. A hadat viselő Marcus Antoniusszal 50 ezer lovast állítottak szembe, és ha földink, Ventidius Bassus bátorsága nem szegül velük szembe, az egész római hadseregnek vége lett volna. Severus császár csalárdságát súlyos háborúval torolták meg. Gallienus uralkodása alatt elfoglalták Mezopotámiát és Szíriát. Végezetre ez a szkíta törzs elfoglalta a Kelet egész birodalmát, és a rómaiak sohasem tudták leigázni. A többit elhagyom, hogy ne kalandozzam messzire.

...

Bizonnyal csodálatra méltónak tarthatjuk, hogy a szkíták sohasem tűrhették huzamosabban az idegen igát, és a többieket legyőzték a háborúban. Először Bacchus és Herkules vezetett ellenük hadat, aztán Cyrus, Darius, Sándor és Pompeius, de nem tudtak fölöttük sokáig uralkodni. (65) Véleményemmel nem áll szemben Lucius Florus, amikor úgy gondolom, hogy Mithridates, Pontus királya azért volt képes 40 éven át folytonos háborút vívni a római nép ellen, mert szíves viszontszolgálatok fejében a szkíták segítségét bírta, és ez úgy megerősítette a seregét, hogy számos vereség után sem tört meg, sőt, a népeknek az a termékeny bölcsője bőséges pótlással is szolgált. Legújabban pedig mit mondjunk a törökökről, akik az ázsiai Szkítiából származnak, átvonultak Pontuson és Cappadocián, elárasztották a szomszédos területeket, és folytonos támadásaik révén akkora erőre tettek szert, hogy Galatia, Bithynia, Frígia és egész Kis-Ázsia megszállása után, majd a római birodalom súlyos gyalázatára és vesztére átkelve a Dardanellákon, Európa nagy részét elfoglalták? Hogy a magyarok mit cselekedtek, látjuk is, históriánk is erről fog szólni. De nem kell csodálkoznunk e nemzet erényein és viselt dolgain, mert abban, hogy erőben és háborúzásban kitűnnek, legfőképp e három tényező segíti őket: a magasan fekvő sarok magasztos lelkeket hoz a világra, Mars, aki a szkíta tájakon uralkodik és az ő sajátképpeni istenük, adja a vadságot, a vidék természete pedig a testi erőt. Ugyanis a hideg környezet elzárja a test pórusait, ezáltal növeli a természetes meleget, elősegíti az emésztést, miért is a test naggyá és erőssé válik. De mert már hosszasan elidőztünk e tárgynál, hagyjuk a szkítákat; most, hogy mindent rendben elbeszéljünk, ami a témánkra tartozik, az istenség segítségével kezdjük a gótokkal, mert a hunok a gótokat kergették ki Szkítiából. .....

Folytatása következik.

Utószó: 
http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/magyar-tortenelem-080903-47

Bukovinai

11 megjegyzés:

  1. A szkítákról ma:

    Az öreg fészekrakó magasról szarik a vízfejű hatóságokra, és az előírásokra, egy olyan házat rittyentett sárból, hogy csuda!

    http://www.youtube.com/watch?v=KDSGvDyoBWQ

    Ez is szkíta hozzáállás!
    :)

    VálaszTörlés
  2. Bonfini Antal nagyon értékes összegyűjtött információit élvezet olvasni, köszönet érte Bukovinai. Ezek az írások betömhetik a szándékosan kilyukasztott magyar történelem réseit.
    Mátyás nem akárkire bízta összeszedni ezeket tényeket, tehát szerintem nyugodtan hihetünk neki.

    Egyszer megpróbáltam összeállítani a magyarokra vonatkozó népcsalád-vérvonalat abból a hatalmas káoszból, ami az őstörténetünket körülveszi.
    Íme:

    http://kepfeltoltes.hu/view/111128/Magyar_vervonal_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Itt kifejezetten csak a magyar „vérvonal” ábrázolására tettem kísérletet, az ókortól a magyar nemzet megalapításáig. Magyarázatként mindenképpen meg kell említeni, hogy a magyarsághoz köthető számtalan eurázsiai népesség ábrázolása szinte lehetetlen feladat, a számos nép, különböző etnikumok, törzsek, a beolvadások, egyesülések, népvándorlások, pulzálások és megannyi még ismeretlen történelmi háttérkép miatt. Az ábra a magyarság magját alakító vonalra koncentrál, természetesen meg kellene említeni még sok nemzetalkotó népcsoportot, törzset, mint pl. a török kunokat, perzsa (vagy filiszteus – palesztin?) jászokat, az érintőlegesen kapcsolódó vogulokat, ugorokat (finnugor elmélet) vagy az egyéb beolvadó vagy éppen letűnt népeket, mint pl. a besenyőket. Rendkívül összetett a kérdés!
    Az Arvisura szerint mellesleg a Hun Törzsszövetség tagjai 24 törzs volt együtt, úgy mint: türk, kaza-hun, széki-hun, bolgár, jász, lett, manysi, mari, komi, csuvasz, vepsze, tatár, kun, manzsu, kabar, mordvin, úz, suoma, vót, baskír, észt, ujgur, mongol, avar.
    Nem tudni pontosan, hogy a közvetlen magyar vérvonal kialakulásában ezen törzsek mekkora arányban vettek/és vesznek részt a mai napig, együttesen alkotva a nemzet testét. Az ábra a vélhetőleg közvetlen vérvonalra koncentrál.
    Sötétzölddel vannak jelölve a fontosabb magyar vonatkozású állomások.

    TT

    VálaszTörlés
  3. Ez borzalom. Nem bírtam végigolvasni. Szittya őseink vajon mit szólnak ehhez...
    NL

    VálaszTörlés
  4. Érdekes, mennyire másak a vélemények!...ezért csak idehozom, mert a fene se tudja kinek higgyen az ember ? :

    Koré - 2011 11 28
    Bonfini, aki Mátyás bécsi megmérgezése után tovább szőtte történeteit, azt írt utólag, amit mondtak neki, mérgezésben mindig elöljáró jóltevőink...

    "Az avarokat az olasz Bonfini említi először könyvében, Mátyás király megbizásából írt magyarok történetében.
    "Elképzelhető, hogy Mátyásnak, az idegen, olasz feleség hatására is, kezdett kényelmetlen lenni, hogy a rossz emlékű hunokkal egy kalap alá veszik, sőt, mint a nagy hadvezért Atillát emlegették?"

    Remélem ez csak egy költői kérdés! Bécsből hozott udvari orvosai gondoskodtak az asszony tudatosan felvállalt "meddőségéről", hogy a lopott Szent Korona habsburg zálogból kiváltása alkalmával kötött zsarolás, a hatalmas összegű kiváltási díj mellé, s a vélhetően sokkal később hozzáírt zárószöveg mindenképpen a habsburgok kezére játszhassa a Magyar Szent Koronát, törvényes fiú örökös hiányában!!!
    Az aljasságuknak nincsenek határai!
    Vajon mire is "alapozták" manapság, hogy "jogosan" biggyeszthessék Koronánk ábrázolását arany érméjükre?
    500 éves a terv, ha csak Mátyás királytól tekintjük folyamatában a történetet!?
    A Kárpát medence királyai csakis határaikat védték a folytonos betörési kísérletek miatt! Nekünk erkölcsileg elképzelhetetlen tettek a római birodalom sötét szellemiségű gyarmatosításai, mások leigázása, mások élőhelyeinek kifosztása, bármilyen címen való öldöklése!
    Ez a VÍZVÁLASZTÓ!
    Ezért gyűlölnek bennünket ősidők óta.

    Ajánlom megtekintésre:

    http://www.magyar...40329.html ...."


    " Nyilas - 2011 11 28
    Kedves Koré, írod:

    a római birodalom sötét szellemiségű gyarmatosításai, mások leigázása, mások élőhelyeinek kifosztása, bármilyen címen való öldöklése!
    Ez a VÍZVÁLASZTÓ!
    Ezért gyűlölnek bennünket ősidők óta.

    Engedd meg, hogy árnyaljam a képet!

    A leírt folyamat (gyarmatosítás) nem elegendő ok az utolsó mondatodban említett gyűlöletre. Az igaz, hogy az ezredévek óta folyó küzdelem elkerülhetetlenül érzelmi síkon is megjelenik. Az is igaz, hogy az ellenünk folytatott szellemi hadjárat jelentős szellemi kútmérgezéseket okozott a világban. Azonban rövidlátás lenne csupán a kevés (bár számunkra már igen sok) eredménnyel járó leigázási folyamat érzelmi vonatkozásánál leragadni, mert ez a részeredmény elfedné előlünk a megtörésünkre és elpusztításunkra törő szándék igazi, kozmikus szintű indokát. Ez az indok pedig, összhangban világunk gondolatvezéreltségével, szellemi szinten keresendő.
    Ha felidézzük magunkban jelenlegi civilizációnk természetellenességét, életidegenségét, agresszívitását és önzését, kizárólagosságra törekvését és álságosságát, akkor sejthetjük, hogy a frontvonal másik oldalán ezzel ellentétes szellemiség létezik. Ez a felismerés pedig magyar/ősnépi kultúránkra, nyelvünkre és világszemléletünkre irányítja figyelmünket.

    Egy gondolatvezérelt világban a gondolat, a kimondott szó, a tisztán szárnyaló szellemiség, az eleven képek alkotásának képessége, az együtt érző és egyformán gondolkodó emberek sokasága az igazi fegyver. És mi még mindig vagyunk annyian, hogy nyelvünk és kultúránk adta képességeinkkel veszélyeztethetjük hatalmi törekvéseiket. Erre nem kell más bizonyíték, mint ellenfeleink folyamatos tevékenysége, mellyel magyarságunkat, történelmünket, nyelvünket, kultúránkat és erkölcseinket igyekeznek elvitatni, lejáratni és meghamisítani, tiszta gondolkodásra való képességünket napi gondok gerjesztésével és idegen képek (tv, reklám) sugalmazásával, együttgondolkodásunkat ellentétek szításával akadályozni.

    Tehát az igazi ok, hogy a MAG népének szemlélete, tudása és erkölcsei veszélyeztetik a rabszolgaságra épített társadalom szellemi sötétségre épülő alapjait."


    h1n1

    VálaszTörlés
  5. http://www.youtube.com/watch?v=dH4dzDk5iqI&feature=results_main&playnext=1&list=PL9F90CC39BD553621

    Elég hosszú a lejátszási lista,de akit valóban érdekel a téma annak szerintem nem okoz gondot meghallgatni .

    VálaszTörlés
  6. http://kuruc.info/r/2/88715/

    Ez se semmi... Ha jól tudom valamelyik Gárda is le fog menni Patára emiatt.

    VálaszTörlés
  7. moon,

    úgy gondolom, hogy egyrészt egy ürügy ez a lövöldözés, hogy tovább szigorítsák a fegyvertartást ezúttal a vadászfegyverekkel kapcsolatban. Ezzel most a nemzeti oldalnak is egyet kell értenie, hiszen jobbikos embörre lűttek.. Másrészt egy olyan gumi csont, amin lehet rágódni ahelyett, hogy az ország aktuális dolgaival foglalkoznának a népek illetve a nemzeti nagyokosok.
    Nem mellékes az sem, hogy ezzel a jobbik kicsit középre húzódik (mondjuk, hogy simul a politikailag korrekt vonulathoz), mert ugye hogy lehet radikális szélsőjobb az, akikre lődöznek.

    Egyébként meg akinek volt már kezében vadászpuska, az tudhatja, hogy 20 méterről 2 lövésből egy emberalakot nem nehéz eltrafálni, szóval büdös nekem ez az egész.
    Ezzel együtt megértem mindenki felháborodását. Ha valaki rám lőne és túlélném, azt a lövész nem élné túl...

    VálaszTörlés
  8. Grandpierre-Attila egy "Upanisád" hívő.

    Ez mennyivel több, jobb, szebb, mint ha valaki az Evangéliumokban hisz és a Bibliát tartja az emberiség (és Isten) legnagyszerűbb művének ?)

    Semmivel.(azt is emberek írták és ezt is)

    Engem az zavar, hogy az ezernyolcszázas években elkezdték "nyomatni" a szabadkőművesek a keleti filozófiákat és ennek okán kialakultak ezek a nálunk addig ismeretlen filozófiai irányzatok. Nekem mindenki gyanús aki távolkeleti filozófia nyomát követi magyarként és nem az Evangéliumokat, akiket a magyar uralkodóink is követtek. (és a nép is)

    Nagyszüleim és dédszüleim idejében például Betlehemeztek.
    http://www.youtube.com/watch?v=pUSPvo0akBE
    (Nem a párt parancsára, az egyházéra, hanem NÉPSZOKÁS okán) Érdemes ezen elgondolkodni. A jó szokásokat a nép kézről kézre adja át. Egyik nemzedékről a másikra. Miért nem az Upanisádok szerint élt vajon ez a buta nép ? Jó kérdés nem ?

    A Szkíták valószínűleg nem ismerték az Upanisádokat. Ezt elég könnyen tudom bizonyítani : Nincs rá semmilyen bizonyíték, hogy ismerték volna és annak szellemében éltek volna. Se kultúrális se régészeti se semmilyen emlék nincsen erről.

    Népszokások viszont vannak...

    Az a hülye mese, hogy Szent István kiirtotta itt az ősi vallást egy jó nagy hazugság. Képtelen lett volna ilyesmire. Szent Gellért idején Vata is még az ősi elképzelésnek hódolt. Pedig a papot jóval István halála után ölték meg. Tehát kijelenthetjük, hogy Istvan nem írtotta ki az ős-vallást mert nem is tudta. Apját Gézát egyszer megkérdezték, hogy miért tartja meg a pogány szokásokat, ha felvette a kereszténységet, mire azt válaszolta, hogy azért mert megtehetem. A rossz szokások magától a háttérbe szorultak, ahogy az emberek lelkébe beszüremkedett az Evangéliumok szelleme. Ez a sivár valóság.

    Egyébként, ha valaki elmagyarázza nekem, hogy miért kéne "visszatérnünk" a népünk által korábban elvetett szokásokhoz, akkor azt megköszönném.
    Ennyi erővel vissza mehetünk a barlangokba is. Mert az meg egy még "ősibb" dolog....

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  9. http://www.legendarium.ro/legendarium/index.php#h

    Bontsatok ki minden zászlót!
    Ha rákattintotok, a kis zászlókra nagyon érdekes dolgok jönnek elő.
    Érdemes megnézni sokat lehet belőle tanulni. Jó szórakozást hozzá!
    ÖTLETES ÉS SZÉP!

    TT

    VálaszTörlés
  10. Érdekesnek ígérkezik:

    http://index.hu/kultur/cinematrix/kritika/2011/11/30/a_lerajzolt_isten/

    VálaszTörlés
  11. Na. Egy gyanúm kezd bebizonyosodni....

    http://hu.gloria.tv/?%20media=159361/

    Szőke Lajos-ra hivatkozik előadásain Somlósi Lajos (a konyháról) Meg Székely Bordóra - aki az esszénus evangéliumok szerzője. Amiről gyanítható, hogy hamisítvány és nem eredeti iratok alapján készült, hanem a szerző a maga írásait úgy adta ki, mintha esszénus iratok lennének...

    Somlósi Lajosnak egyébként van egy előadása, amiben esszenciakészítésre buzdítja a népet. Ez alkimista jellegű előadás. Az Alkímia gyakorlására hívja fel a hallgatóit...

    Nem kétlem, hogy működnek ezek a dolgok mind de azt viszont kétlem, hogy "tiszták" lennének-e és hogy szükségünk lenne-e ilyesmikre...

    Kár, mert sok jó dolgot mondanak ezek, de mellette egy csomó olyat is amivel lehet vitatkozni. (Pap Gábor és Szántai is hasonló cipőben járnak. sok mindenben igazuk van, de egy-két dologban nagyot tévednek...)

    Itt van egy leírás a mágiáról :
    http://5mp.eu/fajlok/keskenyut/ezoterika_es_magia.pdf

    Grandpierre Attilához hasonlóan félrevezetésnek érzem ezeket a tanukat. Vagy szándékos, vagy ezek a jóemberek se tudják, hogy mit beszélnek.

    Szőke Lajos egyenesen Világvallásról és Világkormányról beszél... pffffffff.

    Nem tudom, hogy hány szinten lehet még hülyére venni az embereket.

    az emberek bármire készek - minden kis hülyeséget bevesznek - csak ne kelljen beismerniük : Isten mindenható és örök, ők meg parányiak és halandóak.

    Abban MIND közösek ezek a hittérítők, hogy az Ó-szövetséget a "zsidók-hitvallását" nagyon keményen támadják. ennek oka pedig szerintem nem más, mint az, hogy az Ó szövetségi részben egyértelműen tiltva vannak a népnek ezek a fajta ezoterikus és mágikus "nem tiszta" foglalatosságok. Szerintem ezért kerr kivágni a Mózesi törvényeket. Mert ha valaki azokat be akarja tartani, akkor nem tévedhet ilyen zavaros ezoterikus és mágikus vizekre.

    Ez a véleményem jelenleg.

    (Egy dologgal több ami ezek után gyanút fog kelteni : aki az Ó szövetség ellen prédikál az gyanús. Ha a gondolatai merőben ellentmondanak azzal a könyvvel akkor fenntartásokkal kell fogadni)

    Ez nem azt jelenti, hogy az Ó szövetséget egy az egybe be kell venni, hanem csupán azt, hogy az az eszme ami azt megkérdőjelezi, gyanús. Mert lehet, hogy valami mást akar a helyébe tenni. ÉS épp azért ágál ellene, mert tudja jól, hogy ha valaki azt ismeri akkor a mesterkedéseire könnyen fény derül.

    Jézus is azt mondta : "Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem".

    Azt is jó tudni, hogy az "illumináltak" elsősorban kabbalista zsidók, akik kitűnően ismerik az ó szövetséget (is) és a próféciákat. sőt azt is a fejükbe vették, hogy ők lesznek azok akik be is teljesítik az összes próféciát ami a nagykönyvben le van írva....

    na. ennyit mára.

    bukovinai.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.