2012. április 10., kedd

A Tudás-almafa gyümölcsét nekünk szánták


A Húsvéti bejegyzésben ( http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/04/husvet-alkalmabol-egy-kis.html ) szó volt a Jézusi életút és szeretet-tanítás, valamint az egyházak által intézményesített, megkövesedett szokásrendszer közötti ordító ellentmondásokról.
Ehhez a cikkhez érkeztek olyan jogosnak tűnő észrevételek, miszerint ez a figyelemfelhívás már sérti a hívők érzelemvilágát és hitét, „méltatlan dolog belegázolni a katolikus hívők lelkébe ilyen okoskodással”, és e mellett a kritika mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem lehet elmenni, mert én úgy látom, hogy igenis szükség van a hívők felrázására! A tudatosodásra minden fronton szükség van, még akkor is, ha ez fájdalommal jár.
Eljött az ideje annak, hogy a hívők megkérdezzék maguktól és hőn szeretett egyházaiktól, hogy valójában mit és miért is csinálnak vallásgyakorlás címén. Más dolog egy néphagyomány, vagy szokásrendszer, és egészen más dolog, amit az egyházak művelnek a hívők millióival évszázadok, sőt évezredek óta...
Egy barátom ideillő gondolatait érdemes felidézni, mely egyáltalán nem egyedi eset:

Gyerek korom óta pontosan ezeket kérdeztem én is hittanon, és a családi esti beszélgetéseken. Római katolikusnak kereszteltek (újszülött koromban, vagyis nem kértem a dolgot...), hittant is tanultam évekig, áldoztam, bérmálkoztam, de a szívem inkább a református egyházhoz húzott mióta az eszemet tudom. Tudod, hogy (egyebek között) miért? Mert kicsi korom óta zavart a sok arany a templomokban.
Nem tudtam ezt akkor még megfogalmazni magamnak sem, de a Biblia nem írt elő ilyesmit, Jézus meg főleg nem kérte, hogy a papok és a templomok aranyba burkolva hirdessék a nevében az igét, sőt számomra valami egészen más jött le az evangéliumokból... Véleményem szerint a református templomok fehér falai, a családos református papok (akik pontosan tudják a saját életükből, hogy mit jelent a család, a gyerekek, a házastársi hűség, a napi nehézségek, stb) számomra ma is hitelesebbek mint a katolikus vallás a maga pompájával...

Ha egy ember gyerekkorában nem került bele egyik szekta vagy vallási felekezet karmai közé sem, akkor ennek a kívülálló  státusznak megvan az az előnye,  hogy az ember objektívebben tudja  szemlélni és mérlegelni a dolgokat. Tisztán, racionális alapokon.
                                
Az emberi találmányok haszontalan részei (pl. vallások) helyett talán itt lenne az ideje a kristály-tiszta Isten-hit felé fordulni, nem? Vagy valaki szerint úgy mindent összevéve hasznos dolog volt évezredekig „Isten nevében” manipulálni, sőt kiirtani embermilliókat? Eljött az ideje, hogy az emberek megértsék, hogy mit műveltek velünk az egyházak és vallások évezredeken keresztül, hogyan gátolják a szellemi és lelki fejlődésünket.
Ami a keresztény egyházaknál kapásból feltűnő, hogy minden apró biszbasszal foglalkoznak  - pl.: honnan származott Krisztus, ki volt az apja meg az anyja, a köntöse egy darabból volt-e vagy sem, torinói lepel, stb. - csak éppen a tanításával  állnak hadilábon.  Nem fucsa?
Ugyanis, ha értenék a tanítását, akkor  tekintve hogy kb. 1,2  milliárd  hívőt számláló vallásról beszélünk, nem történhetett volna meg sem az I., sem a II. világháború. Már csak azért sem, mivel a  résztvevő államok  -  angol, amerikai,  német, francia - mindegyik  keresztény  vallású(nak tartja magát).  Sőt,  ha eltekintünk az  oroszok  akkor éppen aktuális  komcsi  státuszától,  még az ő vallásuk is  keresztény  gyökerű.

Ami Krisztus és az egyház viszonyát illeti, a választ talán úgy  fogalmazhatnánk meg, hogy akik  Krisztusban csak a testet látják, azok gyászolnak, akik  viszont felfogják a szellemit is, azok ünnepelnek. Hogy a katolikus egyház mit gyászol, azt nem tudni, de a viselkedésük  önmagáért beszél. Nem értik a saját vallásukat. 
Ebből pedig  logikusan ugye az következik, hogy nem is az övék.
Borul a bili. És ez már látszik is.
A valódi hit csakis belülről fakadhat, és legyünk őszinték: ehhez semmi szükség nincs az egyházak által megkövesített intézményrendszerekre, sőt ezek valójában a fejlődés kerékkötői évezredek óta.

Sokan személye miatt nem kedvelik az „Avatara” néven előadó hölgyet, de az alábbiakban összeszedett gondolat-ébresztő csokrot minden hívőnek szívből ajánlott meghallgatni:

 

AVATARA - Ami a Bibliából kimaradt


Ebben a filmben a kereszténység eltitkolt változásait táródik fel. Az elrejtett szövegek alapján teljesen máshogy nézhetjük a kereszténység, múltját, jelenét, és jövőjét. A kereszténység összeolvasztása a Judaizmussal nem volt valami profi munka. Láthatjuk az összefüggéseket, paradoxonokat, amiket a Bibliahamisítók nem tudtak teljesen elsimítani a történetben. Kiderül többek között az is, hogy a judaizmus, és a kereszténység miért teljesen más vallás. Szegény sok megetetett keresztény, azt sem tudja miben hisz :). De sebaj vakon hinni jó, de tudni még jobb! Tudjuk meg hát mi is az igazság a kereszténységgel, ami nem kétezer éves ugye, ahogy azt be akarják állítani. Ha kicsit is gondolkodunk, akkor ráébredhetünk, hogy az eredeti kereszténységet teljesen áthamisították... Kinek állt ez érdekében? Milyen hatalmak rafinált módszere az, hogy minden ember alapból bűnös rabszolgának érezze magát? Minden kiderül, az igazság korát éljük. A lényeg, hogy gondolkodjunk, és ne vakon higgyünk. A vallás végre lehetne már tudás is. Pár összegző gondolat a filmből:
- Isten bennünk van, a Világban, az élőlényekben, az emberben, és nem fölöttünk vagy rajtunk kívül áll, mint uralkodó.
- Az ember: fénytermészetű, bűntelen, tiszta, szabad, nem bukott, nem szolga, testbe zárt isteni fény. Isten fénye bennünk van.
- Az egész Világ szent alkotás
- Nincs eredendő bűn.!
- Az ember nem bűnös! (Tehát gyónni minek? Kinek? Papnak? Egy földi embernek?)
- Az ember nem bűnös, hanem tudattalan.
- Nem büntetni, felvilágosítani kell.
- Nem büntetni kell, hanem szeretni, gyógyítani.
- Szeretni, hogy többé ne kövessen el hibát.
- Nincs gonosztett, „csak" szenvedő, megtévedt, tudatlan ember, akiben nincsen szeretet, mert őt sem szereik eléggé!
- Imádkozni bárhol, bármikor lehet!"Ne építsetek az én Atyámnak templomokat! Az én Atyám temploma a Világ!" - mondta Jézus…
               
Lakatos Pálnak is van egy jó cikke ebben a témában:

 

Bűnös kollaboránsok

Idézet a cikkből:
Mi lett tehát a Bibliából? Mi lett Jézus tanításából? Csak néhány „gnosztikus" példa.
774-ben Nagy Károly 75.000 keresztény embert égetett el, mert Jézus eredeti tanítása szerint éltek. S következzék egy magyar vonatkozású borzalmas tett. 1514-ben volt a Dózsa György féle parasztfelkelés, amely végül elbukott. Dózsát izzó vastrónuson, élve elégették. Ezt a tettet, az akkori római pápa megáldotta, amely szörnyűséget egyébként hazai egyházi személyek irányítottak.
1519-ben megszületett egy másik pápai álláspont, amely szerint az amerikai őslakosok, az indiánok, kiirtandók. Mindez, mondani sem kell, ellentétes Jézus tanításával.
1600, február 17-én, a nagy olasz gondolkodót, filozófust, Giordano Brunot, Virágvasárnapon elégették. Csak azért, mert nem vonta vissza tanításait. A legfőbb bűnei közé tartozott, az akkori egyházatyák szerint, hogy asztrológiával, számmisztikával is foglakozott, és kézrátétellel gyógyított. Ezért a szörnyű tettért csupán 2007-ben kért bocsánatot a katolikus egyház.
Kereszténység és az ezotéria, ellenségek. Az ezotéria egyenlő a boszorkánysággal. Az ezoterikus világnézetű embereket megölték. Pedig ők csak látók voltak. 6 éves gyerekeket öltek meg, azzal a váddal, hogy az ördöggel paráználkodtak. Elégették őket.
A legnagyobb ezoterikus Jézus volt, aki reinkarnációról és karmáról beszélt. S kézrátétellel gyógyított.
S hogy mikor változott meg a Biblia? Krisztus után 451-ben, a Khalkédoni Zsinaton, bizonyítják a gnosztikusok. Innentől számítják a judeo-kereszténység útnak indulását.”

Biztosan vannak, akik szerint nem ildomos beleszólni, sőt egyáltalán megmondani egyik embernek sem, hogy mire van szüksége, hadd döntse el mindenki, hogy mihez kezd azzal a néhány millió agysejttel, ami jutott neki, vagy éppen hogy miben akar hinni. Ez – mint a szabad akarat tiszteletben tartása rendben is lenne – azonban sajnos azok az időket éljük, amikor igenis szükség van az ébresztésre minden vonalon, máskülönben túlságosan sokan maradnak le a következő vonatról. A tudatosodást nem kerülhetik el a hívek sem, és mindannyian tudjuk, hogy az igazság vagy a szülés bizony fájdalommal jár, de végig kell csinálni. Nincs mese tovább!

Végezetül próbáljunk már meg egy kicsit gondolkodni a szívünkkel is! Isten miért zárná el előlünk a tudás és a megismerés almáját? Miért lenne bűn a megismerés és a fejlődés útját választani?
Csak egy elnyomó uralkodó tarthatja tudatlanságban az általa elnyomottakat.
A kígyó-sztori csúnya bukta gyerekek, jó reggelt kívánok!

A Tudás-almafa gyümölcsét nekünk teremtették. Kóstoljátok meg, nagyon finom! :)

2012. április 10.

TT

145 megjegyzés:

  1. "TT", úgy tűnik hogy nagyon sok időt töltesz a számítógép előtt a lidérceid kergetésével. Nem gúnyból mondom, hanem jó szándékkal: térj vissza a valóságba, ameddig képes vagy rá. Ha már olyan szerencsés vagy, hogy sok szabadidővel rendelkezel, ne kövesd el a vétket magad ellen és a Teremtő ellen, hogy az internetes blogvilágban töltöd az életedet (ezesetben a tudomány gyümölcse valóban káros lehet mind a testnek, mind a léleknek), különösen amikor odakinn vár a tavasz és az élet. Húsvét az újjászületés ünnepe is... Nem kell tiltakoznod, én már itt sem vagyok. Erőt, egészséget!

    János

    VálaszTörlés
  2. ChaserApr 10, 2012 03:43 PM!

    "Persze át lehet menni zsidózásba meg szabadkőművesezésbe,..."
    Hozzászólásod lényege! Korrektnek, értelmesnek látszó körítés álcája mögött Te magad is tudati elnyomást gyakorolsz, szabad utat biztosítva a "sötét erőknek", gátolva az elme felszabadítását, ebben a velejéig rothadt zsidó-újvilágban!
    Szíveskedjél Simon Perez Magyarországra vonatkozó helyzetfeltáró, valóstartalmú nyilatkozatával vitatkozni!
    Őt annyiban helyesbíteném, hogy az alkalmazott "felvásárlás" szó helyett, sokkal indokoltabb a "korrupciós manőver" kifejezés használata!
    Gyzoltán/p

    VálaszTörlés
  3. Mondtam én hogy fájdalmas lesz.

    Sokáig mérlegeltem, hogy az egyház mellett, vagy ellene tegyem le a voksom, de végül az utóbbinál maradtam. Látva a történelem borzalmait vélhetően mindenkiben felébred a kételkedés az egyházak jó szándékával és szavahihetőségével szemben (hiszen ez még mindig ugyanaz az egyház ma is!!), ez nálam is megtörtént, de sokáig úgy gondoltam, hogy ettől függetlenül a nyájnak szüksége van pásztorra, egy közösségre, ahol megtalálja a lelki békéjét.
    Ma viszont úgy látom, hogy egyáltalán nem ez történik, hanem folytatódik a tudatos népbutítás, altatás, amire ezt az egész egyház-intézmény szörnyet építették.

    Nézzük meg egy kicsit a történelmi összefüggéseit!

    Jézus kiiktatását követően létrejöttek különböző keresztény szekták, apostolok, esszénusok, gnosztikusok (talán ők már hamarabb is léteztek), stb., és mindegyikben az volt a közös, hogy Róma üldözte őket. Teljesen mindegy volt, hogy egyszerű szerencsétlen koldus, vagy kiművelt próféta, mindet irtották.
    Aztán - gondolom felismervén a hatalomgyakorlás egy újabb kitűnő módszerét - megszüntetik a keresztényüldözéseket (úgy Kr.u. 300-tól), és Róma egyszer csak felkarolta a kereszténységet. Majd, mielőtt a hívek észbe kaptak volna hipp-hopp létre is jött a központosított Római Katolikus Egyház. A többi már történelem, de a "pálfordulás" eredeti motivációs okai a homályba vesznek. Azért nagyjából sejtjük.

    A hatalomgyakorlás módszerei ugyanazok, és könnyen felismerhetőek minden korszakban, minden nagy birodalom esetében. "Rejtett Kéz" családja ott volt mindenhol, és ha nem tévedek fel is állítható egy szép íve a folyamatos halatomátmentésüknek:

    ATLANTISZ
    EGYIPTOM - BABILON - AKKÁD-ASSZÍR BIRODALOM (utóbbiaknál szemita zsidók kezébe adva a látszólagos hatalmat)
    RÓMAI BIRODALOM
    NÉMET-RÓMAI BIRODALOM
    (Spanyol hódítások, zsidók vezetésével)
    BRIT BIRODALOM
    USA
    EU (kazár zsidó maffia irányításával)

    A Római Katolikus egyház az utóbbi öt birodalom esetében szépen kiszolgálta a hatalomgyakorlók igényeit, ehhez kétség sem fér. És nehogy azt higgye valaki, hogy változott bármi is, a mai egyház ugyanazt a folytonosságot képviseli, csak ma más módszerekkel, ma a cél főleg a tudatosodás visszafogása. Ebből a szempontból, igen, ők az egyik legfőbb gondja az emberiségnek.
    Én nem támadom az egyházat, de szerintem érdemes felismerni ezeket az alapigazságokat. A hívők millióit meg inkább szánom, mintsem bántsam, mert tudom hogy nagyon nehéz kimászni egy ilyen jól megépített gödörből. De muszáj lesz!

    TT

    U.i.: "az embereknek addig hazudoztak a demokráciáról, hogy végül azok elhitték és megcsinálták azt."

    VálaszTörlés
  4. Gyzoltán/p, ezt most kaptam, gondoltam téged érdekelhet:

    "Most kapott első-kézből beszámoló egy baráttól, aki a Malév
    alkalmazottjaként ott volt az utolsó percig.

    Nem gazdasági csőd vezetett a Malév megszűnéséhez. Ezermilliárdba
    került a felszámolás a kormánynak, míg a cég adóssága cca. 64 milliárd
    volt, ez utóbbi mégis a cég beszüntetése mellett döntött. (1000 - 64 =
    936 milliárd plusz kiadás) Vajon miért???

    Reggel a volt Maléves barátunk még úgy ment be dolgozni, hogy VAN
    munkahelye, kora délután viszont utasítást kapott az alkalmazottak
    nagy része, kivéve azok a biztonságiak, akik a területet őrizni
    fogják, hogy EL KELL HAGYNIUK a délután folyamán munkahelyüket.
    Semmivel nem kellett elszámolni, sok, a cég tulajdonában lévő tárgy
    maradt náluk (szerszámok, stb.), ami nagyon furcsa egy csődbe került
    cégnél, ahol, tudvalevő, kötelező mindent számba venni és
    értékesíteni. Mi volt ennek a nagy sietségnek az oka? Most
    figyeljetek!!!

    2004-ben a volt kormány aláírt egy többé-kevésbé nyilvánosságra hozott
    szerződést (mert mi csak annyit tudunk meg, amennyi ránk tartozik a mi
    országunkban, tehát SEMMIT), miszerint Magyarország a kitörni készülő
    (lásd M. Hírháló) USA-Irán-Izrael-i háború elől menekülő zsidókat (na,
    ezért épültek azok a bizonyos, mindenki által ismert "fantomvárosok",
    kamerákkal, víz mellé, repülőtér közelébe, elkülönülten, katonai
    szempontból védhetően)befogadja. Ezeknek a menekülőknek a száma meg
    van határozva a fent említett nemzetközi paktumban, Németország,
    Franciaország, Lengyelország is "vállalt" többet-kevesebbet (erről
    nincs konkrét információm). Na, erről is szól az EU!!!!

    A csőd napja előtt szembetűnően kezdték SZÖGESDRÓTTAL (ami külsőre
    nagyon hasonlít a hírhedt Auschwitzi Haláltábor mindenki által ismert
    "kerítésére") körülvenni, amolyan sűrű szövésű, visszahajló, katonai,
    áthatolhatatlan, s ami az áttelepítés zavartalanságát és beköltöző
    zsidó "barátaink" biztonság-érzetét van hivatva szolgálni - no meg,
    egy esetleges terror-támadás (vagy népharag?) ellen megvédeni őket.

    A Malév gépek egytől-egyig bérelve voltak, a nap végére már el is
    vitték őket tulajdonosaik. Ezentúl külföldi tulajdonú fapados járatok
    szállítják majd az utasokat, a repülőteret véglegesen le fogják zárni
    ( a látszat miatt még tranzitként működik), s várhatóan az érkező
    gépeket át fogják irányítani Kecskemét, ill. Debrecenbe. Barátunk még
    egy ideig kapja a fizetését, sorsa teljesen bizonytalan, valószínűleg
    a munkanélküliek népes táborát fogja gazdagítani. És mindezt miért? S
    ha ehhez még hozzávesszük, hogy régóta a Moszad őrzi a repülőteret, az
    utasokat, irányítja a kiképzést, kisebb csoportban érkeztek jó ideje a
    pajeszes, kaftános "testvérek", s eszükbe jut, hogy régóta az övék ez
    az ország..... nos, egyre tisztább a kép, milyen játéknak
    leszünk-lettünk részesei, s nagyon valósnak tűnik az a híresztelés,
    hogy Európa arab háború színtere lesz...."


    Ez megerősíti-e nagyjából igaz okokra visszavezethető "rögeszmédet"?

    Baltazár!

    VálaszTörlés
  5. Kedves Baltazár!

    Még idézőjelbe téve sem fogadható el a "rögeszme" szó, rám vonatkoztatva, érezned kell a pejoratív, dehonesztáló hangulatát e szónak!
    Azok rögeszmések, kik egyre-másra hárítják a valóságot, hiába látja, hiába érzékeli, hiába tapasztalja meg akár személyesen is, képes arra az agyi szellemi bravúrra, hogy mégse vegye tudomásul! Így aztán nem is kell törődni vele, semmiképp nem igényel a dolog cselekvést!
    Az írást amit feltettél, már olvastam egy-két hete, találkoztam vele. Ezzel együtt is biztatlak, hogyan legyen meg hozzá a bátorságod, hogy akár a személyes véleményed megjelenítést nyerjen, de mint láthatod eléggé általános, hogy egyesek, legalább különféle linkek mögé bújva, valamiféle véleményt formálnak.
    Természetesen megvan az egész kérdéskörről a tapasztalatokra épülő véleményem, amit senki sem ismerhet, nem is ismer, mert véka alá rejtettem...
    Különben is egy gój állat ne tegyen úgy, mintha gondolkozna!
    A Talmud persze még egy gój állatnak is világos kell hogy legyen: "... a nem-zsidók közt egy sincs, ki embernek neveztetnék." Punktum!
    Gyöngyösi Zoltán/piskota

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mint TT fentebbi felsorolásából te is láthatod, bizonyos zsidók (nem A zsidók összessége) rendszeresen és készségesen kiszolgálták a birodalomépítők terveit, nincs ez másképp ma sem. Kitűnő alanyai voltak a globalista törekvéseknek, és ma is azok! És sajnos azt kell mondjam, hogy a keresztény egyházak esetében is igen igen megfigyelhető ez a fertőzés. Habár amikor ezt a kérdéscsokrot elővezetjük egy vitában, akkor csípőből tagadnak,de hát mit tegyünk, ilyen a természetük.
      Az életellenes erőknek ideje távozniuk a Földről. Ez nem a zsidók összességét jelenti, hanem azokét (tökmindegy milyen nemzet fiai), akik képtelenek a békés együttélésre.

      Rezső

      Törlés
  6. Ha már aktuálpolitika, remélem Orbán a szokásához híven most is mást mond, mint amit cselekedni fog ("ne azt nézzék, amit mondok...").

    http://index.hu/video/2012/04/11/orban_megvedjuk_a_zsidokat/

    :D

    Azért tényleg az is milyen érdekes, hogy az ügynökkérdésről egész ügyesen sikerült elterelni a figyelmet a Schmitt Pálgium-üggyel.
    Panka.

    VálaszTörlés
  7. A kacsák ilyen-olyan "titkos" kvótás megállapodásokról a zsidó állammal azért is viccesek, mert akik ezeken nyálaznak nem veszik észre, hogy nincs szükség semmiféle "titkos" megállapodásokra Izraelnek. A legtöbb izraeli zsidó automatikusan üzletelhet, dolgozhat vagy lakhat Európában, hiszen ők vagy szüleik valamelyik európai államban születtek anno és ezáltal automatikusan európai állampolgársághoz való joggal rendelkeznek. Ami különösen Magyarországot illeti, a nemrég minden magyar parlamenti párt által jóváhagyott állampolgársági törvény által az is elég egy izraelinek aki magyar állampolgárságot szeretne, hogy "valamelyik" felmenője "valamikor" "valamelyik" Trianon-előtti magyar területről származott, így hát több százezer izraeli zsidó felvette vagy felveheti bármikor a magyar állampolgárságot és persze vele együtt az európai állampolgárságot.

    VálaszTörlés
  8. Az is bámulatos, hogy mennyire nincsenek tájékozódva azok Magyarországon, akik jogosan tartanak a zsidó világhatalomtól. Ki tud például arról Magyrországon, hogy a húsvéti ünnepek -vagyis inkább a zsidó "pészách" ünnepek- alatt hívatalosan megalakult Brüsszelben az "Európai Zsidó Parlament", amely az Európai Parlament épületében fog üműködni és persze ahhoz hasonlóan az európai adófizetők pénzéből. Magyarországot nem kevesebb, mint 5 zsidó fogja képviselni az Európai Zsidó Parlamentben, köztük az első magyar lubavics rabbi is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mózi, nem is értem, hogy egy egyházi témánál hogyan keveredhettünk el "zsidózós" területre... :)

      TT

      Törlés
  9. "Jézus izraeli, izraelita kötődését kimondottan egy zsinati döntés alkotta meg.
    Ezzel nem érzelmi problémáink vannak, hanem hangsúlyozom tudományos problémáink."
    ...megrökönyödtek a hívek, a keresztények ezeken a döntéseken, és ki lázadással nem vette tudomásul, ki pedig nyelt egyet, és azt mondta ez a kötelező, én meg belül azt gondolok, amit akarok.
    De az hogy évszázadok múlva is voltak olyan irányzatok, amelyek ezt tagadták és Jézust nem a judaizmushoz, hanem más kultúrkörhöz kötötték, az tény."

    http://www.youtube.com/watch?v=LJIQpvPjkN0&feature=related

    VálaszTörlés
  10. Húsvéti örömhír: megalakult az Európai Zsidó Parlament. Kizárólag a zsidók érekeit képviseli nem-zsidók pénzéből.

    http://www.jmpoint.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=863

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. „Simon Peresz a 120 fős Kneszet mintájára álmodta meg az Európai Zsidó Parlamentet (EJP), ami mára valósággá vált.”

      Na nem mintha eddig sérültek volna, vagy nem jutottak volna érvényre az érdekeik az EU-ban... :)

      Azon gondolkodom, hogy a jó kapcsolatok, a jó érdekérvényesítő erő, vagy egyszerűen csak a „ már a látszatra sem ügyelünk” vezetett idáig. Komolyan mondom némi irigykedéssel szemlélem az ilyen ügyeskedéseket, mert miközben magyar honfitársaink egy jó része egymást taposva agyon, mindegyik a maga igazát harsogva zsidózik, meg cigányozik, eközben az ország ettől ugyan nem halad előre egy tapodtat sem, sőt… :(

      TT

      Törlés
  11. "A keresztény szó a görög "cristianos" szó magyar formája, amelynek jelentése "krisztusi", krisztushoz tartozó, krisztust követő. A szó középkori magyar formája kirisztián, kirisztyán, majd keresztyén volt. A 17. századtól azonban, az egyházban elterjedt a keresztény alakváltozat a könnyebb ejthetősége miatt. Sajnos később a kereszt szóval is összekapcsolták.
    A magyar protestánsok egy része ma is a keresztyén változatot használja."

    Angolul:christian,nemetul:christlich

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A "keresztény" a "Krisztus"-ból képződött, amely latin "Christus"-ból jön, ami a görög "Khristos"-ból származik (melléknévként használták, jelentése: felkent). Ez a héber "māšīaḥ" görög fordítása (jelentése: messiás, felkent).

      Ezeket az Oxford szótárból és a Wiktionary-ből szedtem, de itt kiakad a "véletlen egybeesés"-mérőm, hogy keresztény - kereszt, Christ - cross, nehogy már ne legyen semmi kapcsolatuk, főleg hogy az adott vallás központi jelképe...

      Törlés
  12. @ Gyzoltán/p:

    "Korrektnek, értelmesnek látszó körítés álcája mögött Te magad is tudati elnyomást gyakorolsz, szabad utat biztosítva a "sötét erőknek", gátolva az elme felszabadítását, ebben a velejéig rothadt zsidó-újvilágban!"

    Nem akarok elnyomni senkit, nem tudom hogy győzzelek meg arról hogy én is egy vagyok a sok közül aki a kollektív tudat felszabadulásért küzd... viszont azt elmagyarázhatom hogy miért írtam azt, amit, a zsidózásról és a kőművesezésről. Az "utam" során az esett le többek között hogy amióta világ a világ és ember van a Földön, az "oszd meg és uralkodj" az egyik legerősebb eszköz amivel a népeket béklyóban tarthatják, úgy hogy nem is tudnak róla. Nevezetesen fogják az embereket, több csoportba terelik (te zsidó vagy, te magyar, te arab, te fekete, stb... vallás, etnikum, rassz vagy egyéb alapján), aztán a csoportokat egymás ellen fordítják, és kijátsszák őket egymás ellen. A csoportok pedig a beléjük nevelt megkülönböztetés alapján vérig mennek a másikkal, aki - emlékezzünk rá - nem más mint egyszerű embertársa, akinél se többet, sem kevesebbet nem ér. A csoportok végül kifáradnak a csatározásban, rosszabb esetben kiirtják egymást (ami részben célja volt a megosztásnak), és nem marad se erejük, se értelmük hogy összefogjanak és kivegyék az irányítást a kezéből a "játékmesternek", aki az egész dualitást szította. Ő eközben a hasát fogja hogy az ezeréves trükk ezeregyedszerre is bejött.
    Nem tagadom hogy pl. zsidókat telepítenek be Magyarországra, vagy hogy szórólap módjára osztják nekik az állampolgárságot, de véleményem szerint ez csak is egy célból történik: hogy erősítsék az emberek közötti megosztottságot, hogy mindig legyen ok a másikat bántani, hogy az emberi nemzet tagjai sose tudjanak összefogni az elnyomóikkal szemben. Hogy Kovács Ferenc és Zsidó Péter szomszédok éhínség idején is csak köpködjék egymást, ahelyett hogy közösen felásnák a panel előtti földet és az egyik adna vetőmagot, és a másik cserébe kölcsönadná a kapáját. Nem szabad elfelejteni hogy mindannyian egyben az emberi nemzet tagjai is vagyunk, és habár nagyon fontos a nemzetiség és az ebből adódó összetartás, de ez nem szabad hogy a bolygószintű összefogást megakadályozza. A háttér elit nem tartozik egyik nemzethez vagy származáshoz sem, nem amerikai és nem is zsidó. A "rejtett kéz" csak időnként belebújik egy-egy nemzet bábjába, és azon keresztül operál, mindig abba ami neki a legcélszerűbb tervei eléréséhez.


    @ Moonlight:

    elismerem hogy minden vallásban vannak igazságok és hasznos bölcsességek, én is beépítem a világképembe ezeket, mindegyikből azt ami a fejlődésem szolgálja. Kereszténység, keresztény-ellenesség, ateizmus, nihilizmus; egyik tévút mélyebb mint a másik, ezek közül magában egyik sem ad semmiféle megoldást. Nem a vallást hanem a SZERVEZETT vallást támadom, magát a hierarchiát és a szervezetet amely ezt felépítette és vezényli, ahogy mondtad, akik a dogmákat elültetik az emberek fejében. A vallás nem feltétlen böki a háttérhatalom csőrét, mert erőteljes eszköz amit lehet jóra-rosszra használni, a spiritualitás már annál inkább "zavarja" őket. Az a vallás amelyikből ezt ki tudják irtani, tökéletes eszköz a tudati rabszolgaság bevezetésére. Ezt úgy mondom hogy katolikus családban nőttem fel... az ébredést megelőzően biztosan én is úgy vélekedtem volna mint te vagy páran itt mások.

    VálaszTörlés
  13. "Jézus, mint fő ezoterikus az.... Jó hogy nem kabbalista mágus bmeg...."

    Az ő esetében nem ítélném el olyan hamar a mágus jelzőt.
    MÁGus - MAGos, MAGasztos (MAGyar)

    És különben is, aki kézrátéttel gyógyít, az a szememben inkább mágus, mint sárkányfűárus. :)

    VálaszTörlés
  14. Chaser, jók a meglátásaid, legalábbis én egyetértek velük, kivéve azzal, ahogy a "játékmestert" felfogod.
    A dualitást maga a legnagyobb játékmester, Isten hozta létre, ahol az érem mind két oldalának értelme van, és szükségesek, egymás kiegészítői (Ying-Yang).
    Nem küzdeni kell a "sötét oldal" ellen, hanem felismerni és együtt élni vele, addig, amíg ki nem nőjük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, itt és más blogokon össze szoktam találkozni a kommentjeiddel és hasonlóképp vélekedek felőlük. A "játékmester"... nos, a Rejtett Kezes beszélgetések fényében (is) tiszta számomra hogy az elnyomóinknak is ugyan úgy megvan a szerepük és szükségszerűek a fejlődésünkhöz, de ezt azért nem hoztam be a képbe mert sok embert összezavarnék vele itt, akiknek még egy magyar vs. zsidó témát is problémás átlátni :)
      (Sőt továbbmennék, a személyes hiteim szerint a "jót" és a "rosszat" is mi teremtjük, már ha szükséges a megkülönböztetés, és a létezés legmélyebb szintjén mindenki és minden Egy... azt pedig hogy a nemlétezésben létezik igazából minden, inkább nem fejtem itt ki.)

      Törlés
  15. Chaser,

    Nagyon jól látod a dolgokat. A gúzsba-kötés része ez az egész, és a tudati manipulációé. Az egymás iránti szeretet és egymás feltétel nélküli elfogadásának képessége a cél. Persze ezt sokan észre sem veszik. De lassan változik a világ...ez nem a világvége, hanem egy igazi tudati átalakulás. Ez "fájdalmas" lehet azoknak akik képtelenek meglátni ezt...
    Ébredjen hát fel mindenki!!!

    VálaszTörlés
  16. Jézus igazi gyógyító volt. Energiával gyógyított. Olyan tudás birtokában volt amit tagadni kellett és mélyen elrejteni.

    VálaszTörlés
  17. Chaser!

    Tetszetős érveidnek csak a történelem, az évezredes gyakorlat mond ellent, de nem látom akadályát, hogy ezen csekélységeket figyelmen kívül hagyva, ne tudnék neked igazat adni, annál is inkább, mert van egy olyan benyomásom, hogy Te magad is tisztában vagy a helyzettel, és csak szándékosan maszatolsz.., ki tudja miért?
    Annyi, de annyi tanúságtevő Simon Perez szaladgál a világban, hirdetve az igét, bátorkodtam figyelmedbe ajánlani, hogy velük kellene vitatkoznod...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tartalmilag sokszor nem értek egyet veled Zoltán, de a megfogalmazásaid választékossága, igényessége, kifinomultsága figyelemreméltó, és tanulnivaló. Sokszor emlékeztet a gróf beszédére:
      http://www.trianon.hu/keret.phtml?/trianon/tria1920/apponyi.phtml
      Mindenképpen régmúlt, udvariasabb és erkölcsösebb időket idéz.

      (Te meg Mózi egyébként kicsit olyanok vagytok, mint a két öreg a Muppet-show-ban, Statler & Waldorf:
      http://www.youtube.com/watch?v=jJNxj1FdKuo&feature=related
      Azok is kritizálnak mindent, bár némileg szórakoztatóbb módon) :)

      TT

      Törlés
    2. Gyz/p: szerintem a történelem gyakorlata - legalább is a megosztás szempontjából - nem mond ellent nekem, de kíváncsi vagyok pontosan mit értesz ez alatt, kérlek fejtsd ki. Én amiket írtam azokat úgy is gondoltam és saját magam igazságoknak tartom, amelyeket eddigi utam során gyűjtöttem és a gyakorlat fényében rostáltam. De neked meg nekem az igazság nem ugyan az, és én nyitott vagyok arra hogy elmondd Te mit tartasz igazságnak; csak azért mert nem értek valakivel egyet, nem feltételezem hogy a célja a félrevezetés, "maszatolás" ahogy te mondtad. Simon Perez jelentésére kíváncsi vagyok, de a keresőszavakra eléggé szerteágazó információk jöttek elő, ha belinkeled azt amire te gondoltál, szívesen elolvasom.

      Törlés
    3. Chaser!

      Mint írtam, ne velem igyekezz vitába bonyolódni. Annál is inkább, mert ki nem ismeri Izrael talán legemblematikusabb politikusának klasszikussá nemesedett kiszólását..: "...felvásároltuk Magyarországot,...", holott mocskos korrupciós ügyek százain keresztül gyakorlatilag kirabolták Magyarországot!
      Némileg választ jelenthet, itt a honlapon, ha megnézed a "Mi lenne, ha.... Az X190-es esemény" blog második, általam írt hozzászólását...
      Különben semmi baj, ha sokat élsz, ha sokat tanulsz, és jó időben nem gyorsan fogsz elhülyülni, egész tisztességes tudást megőrizhetsz...
      Gyz/p

      Törlés
    4. Gyz/p: Arra kértelek hogy linkeld be azt a Simon Perez cikket/beszédet amit említettél már oly sokszor, amíg ezt nem teszed meg csak veled tudok vitába bonyolódni... (ami koránt sem olyan rossz indulatú dolog mint amilyennek hangzik, én úgy hiszem az intelligens viták mindkét félnek hasznosak).
      A hozzászólásod elolvastam, de az választ nem adott azokra a kérdésekre amiket felvetettem/tünk. Az internet cenzúrázása nem fikció, de az oldal amit ott linkeltél (http://mnszentlaszlozaszloalj.info) nálam betölt, a híreknél kiderül hogy múlt éjszaka szervert váltottak. Említettél ott más egyebeket is, de általam feltett kérdésekhez vajmi kevés közük - mert itt nem az a kérdés hogy telepítenek-e be zsidókat (mint mondtam, ezt nem vitatom), hanem az hogy *miért* teszik ezt! Próbálok jobban mögé látni a jelenségnek, mert úgy érzem itt sokkal többről van szó mint egy ország elfoglalása egy etnikai/kulturális csoport által. Egyébként nekem sincs semmi bajom, egyenrangú vitapartnerként tisztellek (és szerintem mindenkinek helyes így tenni, attól senki sem feljebbvalóbb ha egy politikus kiszólásait ismeri), de azokra a kérdésekre, észrevételekre amiket felhoztam eddig még nem adtál választ; pedig erre már kértelek is.

      Törlés
    5. http://www.youtube.com/watch?v=ihoq2WeGr10&feature=related 2:27-től

      Törlés
    6. http://kuruc.info/r/26/17812/

      Törlés
    7. Chaser!

      "Gyz/p: Arra kértelek hogy linkeld be..."
      Ezzel szemben arra kérlek, hogy ne kérj ilyeneket... Bár nagyszerű számítógépes guru vagyok, ilyen bonyolult, ördögtől való művelet, mint egy link megtalálása, pláne feltétele, csak egészen véletlenül jön össze nálam...
      Arra is megkérlek, hogy ne várd el tőlem, hogy, mert részedre még nem vagyok nyitott könyv, mint itt és máshol sokaknak, hogy újra és újra fellapozzam magam neked, és másoknak.., a kedves kérésed ellenére sem...

      Viszont szívélyesen megköszönöm a segítségemre siető linkeléseket, köszönöm!
      Gyz/p

      Törlés
  18. TT.

    Elismerő szavaidat megköszönve is igyekszem az általam képviselt, általam objektívnek vélt tárgyilagos igazságot megfogalmazni. Igyekszem visszautasítani azt a legszélsőségesebb magatartást, amit már a parlamentben is gyakorolnak egyes alakok, nem ma kezdve, mint néhány napja tette Fónagy!
    A parlamenti csőcselék bamba türelme mellett, sőt azt is eltűrve, hogy más szélsőséges zsidók is hőböröghessenek, a közvéleményre is nyomást gyakorolván, mely, ugye aztán az ellenséges zsidó médiában jócskán felerősödhetett...
    Mond TT., mint az ezoterika, a vallások, a lelkek tudora, miért lehet az emberekre kényszeríteni dogmaszerűen nyilvánvaló, bírói ítélet mögé bújtatott hazugságokat, nemcsak Tiszaeszlárra, Solymosi Eszterkére célozva...
    Ami pedig még részedről sem fog menni, hogy összemossál Mózessel! Minden elismerésem mellett is vannak fenntartásaim vele szemben, de úgy vélem, neki is van még ideje érni, ha kevesebb is mint neked...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  19. Szemmel nem látható

    http://adventista.hu/egwhite/honlap/je/55.htm

    VálaszTörlés
  20. János bátyám, a látszólag aktív szereplés mellett azért nem felejtem el a családot, és a ház körüli tennivalókat sem. Bár ahogy elnézem a gyümölcsös fele lefagyott, a vetemény fele meg ki se kelt - szóval úgy tűnik lehet kezdeni újra a vetést, dugdosást. Március első 20 fokos hétvégéje megtévesztett, nem hittem volna, hogy jön még fagy, no mindegy.
    Apropó megadhatnád újra a pitypangból készített lekvár receptjét, mert elfelejtettem, és bezzeg az nem fagyott el! :)

    TT

    VálaszTörlés
  21. TT (bocs a kései reagálásért, de az egyetem nem kicsit lefoglal),

    "Szerinted tehát miután felszeletelték a lehető legaprólékosabban a kereszténységet, azután tudják csak bevezetni az új világvallást?"

    Nem vagyok jövendőmondó, de az olvasataim szerint valami ilyesmiről van szó. Mondjuk valószínűleg minden vallásnak ezt a sorsot szánják. Azonban az iszlám elég kemény diónak ígérkezik számukra, hiába hergelik ellene a nyugati társadalmakat, és szeretnének egy iszlám versus cionizmus háborút. Arra fele azért nem olyan könnyű átmosni az emberek agyát, mint Európában, hiába vannak ott is vakolók már egy ideje.

    Szerintem ezek a New Age, Zeitgeist, ezotéria vonulatok is ezt a célt szolgálják. Ugye mostanság a blogon is előkerült ez a "Lucifer a jó fiú" történet. Semmi kétségem, hogy ezzel a hazugsággal is azt szeretnék elérni, hogy később könnyebb legyen belesulykolni a spiritualitásra fogékony emberekbe a saját sötét doktrínáikat...

    Én is hiszem, hogy el fog jönni Jézus. Már csak azért is, mert ezen a világon lassan már tényleg (ismét) csak ő segíthet... Hogy az Egyház milyen szimbolikát használ, és ez jó-e, azt nem tudhatom, mivel nem vagyok teológus, de amíg nem arany bikához vagy Baphomet-szoborhoz kell imádkozni, addig szerintem nincsen baj:)

    Chaser,

    "Nem a vallást hanem a SZERVEZETT vallást támadom, magát a hierarchiát és a szervezetet amely ezt felépítette és vezényli, ahogy mondtad, akik a dogmákat elültetik az emberek fejében."

    Bocs, de ez számomra nagyon anarchista szemléletként hat. Nem hiszem, hogy az önjelölt megmondóemberek, szekták, mindenféle ezoterikus dologgal ámító emberek lennének az a bizonyos megoldás. Leendő mérnökként úgy gondolom, hogy ha valami elromlik, akkor azt nem feltétlen kell kidobni, javítani is lehet rajta.

    Nem tudom, hogy mit értesz pontosan spiritualizmus alatt, de amit én a neten néha elolvasok ebben a témában, az biztos nincs ellenére a háttérhatalomnak. Már csak azért is, mert kb. azt ír az ember, amit akar. A legtöbben úgyse tudják ellenőrizni, úgyhogy inkább elhiszik zokszó nélkül.

    Meg azért megnéznék 1-2 szeretetrezgőt, hogy mondjuk mit kezdene egy megszállt emberrel, és egyéb jelenségekkel. Jézus se baráti kézfogással űzte ki a Légió nevű démont az egyik emberből, és a kufárokat se szép szóval kergette ki a templomból:) És a különböző exorcista imákat se Bácsfi Diánák meg Németh Sanyák találták ki.

    Valószínűleg nem fog tetszeni amit írok, de szerintem az embereknek szüksége van bizonyos fékekre. Saját magamon tapasztaltam anno, hogy a legtöbb ember nem tud mit kezdeni a hirtelen jött szabadsággal, és olyankor elég könnyű rálépni a rossz útra. Sátánizmus egyik fő jelszava is az, hogy csinálj amit akarsz, nincsenek gátak(Crowley-féle "do what you will shall be the whole of the law").

    De számomra a legnagyobb talány a kizárólagos vallásellenességed. Ma már vannak ennél jóval kifinomultabb eszközök az emberek tudati manipulálására. Ezt egy felébredt embernek tudnia kellene!:))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Moonlight .

      "" Ugye mostanság a blogon is előkerült ez a "Lucifer a jó fiú" történet ""

      Ahogy én látom a földön mindenkinek meg volt a lehetősége a leszűletése által arra , elérje ezt a "jó fiú történetet" . Persze lehettek akadályai ebben előző életei által , ez a jelenlegi életében valamilyen fogyatékosságban látszik. Akinek viszont nincsenek ilyenek annak csak a jelenlegi életén mulik , hogy mit ér el .

      Az Istennel való kapcsolatról alapvető tudás , hogy Istenre mindenki csak saját magában belül képes igazán rátalálni . aki azt mondja , hirdeti , hogy gyere hozzám és én majd közvetítem neked Istent . Mondd el nekem mit vétettél ellene , aztán majd én közlöm vele és ő meg meg mondja, hogy mit kell ezért imádkoznod . Ez a legnagyobb hazugság , amelyik vallásban ezt teszik azok mind az emberi lelkek megszerzésén , Istentől való eltérítésén dolgoznak .

      Az Istenhitben , vagy inkább tudásban nagyon fontos az ,hogy az ember senkit ne emeljen Isten , vagyis az Igazság fölé , Isten ereje = Igazság ereje . Az embernek az Igazságát mindenkinek saját magának belül kell éreznie , szerintem mindenkinek tudnia kell azt , hogy hazudott-e valamikor , vagy mikor hazudik meg mikor nem , aki még ezt sem tudja az már eleve nem nevezhető embernek . Mert sokan tudják mondani , hogy az Igazság mindenkinek más . Nem ! Az Igazság lényege az , hogy valaki hazudik-e vagy nem , nyílván nem azok hivatkoznak erre akik nem szoktak hazudni .
      Az valakit Isten fölé emelésen értem pl. azt, hogy ha valaki elmegy a templomba és azt mondja, hogy ő ilyen - olyan nagy Istenben hivő ember . Aztán ha esetleg megtámadja egy virus , vagy mondjuk egy hazugsánának, vagy másnak rosszat akarás következtében megfájdul valamilye , esetleg szinte bele is rokkan , vagy netán kap a mikrohullámu technika áldásából egy már ki dolgozott betegság tünetet , akkor azonnal rohan egy orvoshoz.
      Mi is történik ilyenkor valaki Istenben való hitével ?
      Ha tényleg Istenben hisz és bizik , akkor miért nem őhozzá fordul ?
      Ezzel az életében máris Isten fölé helyezett valakit .
      Igen néha valóban vannak olyan esetek is , hogy Isten visszahív egy lelket mert éppen máshol van rá szüksége , ez elenyésző lehet a halálesetek között, de aki tényleg hisz bent annak ezt is vállalnia kell.Egyébként az ilyen esetekben a lélek amugy sem marad itt , esetleg az ember jelenlegi tudata az ami marad egy más irányítás alatt . Az összes többi eshetőségben ha az embernek elégéséges hozzá az akarat ereje (erős a hite , amely a megtapasztalások után már tudássá válik) nincs olyan betegség amiből ne tudna felépülni a gyógyszereknek nevezett mérgek és az ezek orvosnak nevezett értékesítési hálózatának segítsége nélkül .
      Viszont amig Isten helyett tőlük várja a segítséget ,vagyis maga fölött nagyobb erőnek tarja őket Istennél addig ők bizony a "kezükben " is fogják tartani az ilyen embert .

      Törlés
    2. "Ahogy én látom a földön mindenkinek meg volt a lehetősége a leszűletése által arra , elérje ezt a "jó fiú történetet" . Persze lehettek akadályai ebben előző életei által , ez a jelenlegi életében valamilyen fogyatékosságban látszik. Akinek viszont nincsenek ilyenek annak csak a jelenlegi életén mulik , hogy mit ér el ."

      Értékelném, ha az elefántcsonttornyodból lemászva nem rébuszokban beszélnél, hanem ki is fejtenéd, hogy mire gondoltál itt. Egyébként meg ha a lábamat töröd, akkor sem fogsz róla meggyőzni, hogy Lucifer a jó, a többi meg csak kitaláció róla.

      Törlés
    3. Lucifer jelentése fényhordozó , ami azt jelenti , hogy nem egy, valamikor lélekként ilyen néven szűletett egyén . Hanem egy emberi , lelki minőség meghatározás ami azt jelenti , hogy ő az aki a jelen korszak végéig megőrzi lelki fényét . Megőrzi kapcsolatát Istennel és a lelkével , nem értem ez miért lenne rossz. Esetleg a háttérből irányító , lény számára lehet rossz , mert ha lesz ilyen ember a korszak végén akkor az ő hatalma teljesen megsemmisül a földön .
      Egyébként a háttérhatalom legnagyobb tevékenysége éppen abból áll , hogy ezt mindenkinél megakadályozza . A földi életünkben minden ez körül forog , persze ezt mindig igyekeznek valami mással magyarázni . De az ok mindig ide vezethető vissza , az összes többi pl. pénz , energia , földterület megszerzése, fizikai fegyverek stb csak eszközök ehhez nem a végső cél .

      Törlés
  22. Merkurius!

    Vélem, hogy jó irányba indulsz, Istent valóban önmagunkban kell megtalálni.
    Ez mellett azért közbekérdeznék; ha elromlik a mosógéped, az autód, miért szerelőhöz viszed? Miért nem Isten közreműködését kéred a reparációhoz?
    Nos, vélem, testünk, porhüvelyünk, földi karosszériánk, bizony földi szerelőt igényel. Ez lehet táltos, csontkovács, javasasszony, füves-ember, vagy éppen orvos.., aztán tevékenységükhöz hitednek megfelelően, kérheted Isten áldását!
    Persze, ez csak egy vélemény, nem kell, hogy érintse felfogásod, hitedet, dogmáidat...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ejnye,no! Az aláírás lemaradt:
      NévtelenApr 14, 2012 02:03 AM
      Gyz/p

      Törlés
  23. Lucifer a "jó fiú" ? Hmmm... http://zionistoutrage.com/is-lucifer-the-god-of-judaism/

    Hát, ki miben hisz,szive joga,de valami nagyon nincs rendben manapság !

    Vilmos herceg lenne az eljövendő antikrisztus ?

    http://www.youtube.com/watch?v=nwJ0PZMbu-w&feature=related


    Gy.rl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyulai rövidlátó,

      Sok mindenkire ráaggatták már az Antikrisztus jelzőt, de szerintem felesleges a találgatás.

      Az viszont biztos, hogy valami nem stimmel ezzel a világgal...

      Törlés
  24. Art Bell rádiós műsorába betelefonál egy ijesztően őszintének tűnő, magát az 51-es körzetben dolgozónak valló férfi, és a Földet megszálló Idegen létformákról beszél.

    http://www.youtube.com/watch?v=Ms2RvT7w524&feature=youtu.be


    hogy képben légy!!
    az 51 körzet a nevadai sivatagban...
    -persze ebben a filmben szándékoltan megy a terelés, meg a devalválása az infóknak,de ez a cél !
    keverni az igazat a hamissal,hogy megzavarja az"egyszerű lelkeket" !
    a kezük mindenhová elér...

    http://www.youtube.com/watch?v=qhuizGT9Ia8&feature=youtu.be

    nem is biztos őrült ez az őrült....hihetetlen??
    mi van,ha nem?
    aggyal felfogni nem bírod...az igazat!
    így véd a mátrix....,hogy megmaradhass !
    nekik!
    valakinek dolgoznia is kell ezen a bolygón....
    szar az igazság?
    nekem is...

    http://www.youtube.com/watch?v=kcZwfZ60VHU&feature=youtu.be

    és akkor egy korszakos FILM!! ( szándékoltan nagybetűvel)
    Carpenter filmje a 80 -as évekből....Az elpusztíthatatlanok..

    rövid részlet...,de szinte ugyanerről mesél a rendező...jó 30 évvel ezelőttről....4.40-től figyelj!
    itt a matrix,ami körülvesz.......

    http://www.youtube.com/watch?v=6RZQPH8rUug&feature=youtu.be

    és a film maga,ha felkeltette az érdeklődésedet..!
    megéri....az időt rászánni....


    http://www.youtube.com/watch?v=7uUIb7o6Usk&feature=youtu.be

    http://youtu.be/dnE0gVAQwhE

    http://youtu.be/yvKQpvuXUa4

    http://youtu.be/UCPumYIh39c innentől izgalmas lesz...

    http://youtu.be/aS0i3dDPeCc

    http://youtu.be/6esR_VwLAfw

    http://youtu.be/AWrXVP_94eY

    http://youtu.be/JXakkCgibsc

    http://youtu.be/R2zp18wqDTI

    ha azt hiszed kollaboráns megúszhatod: kurva nagyot tévedsz! te is a kilövési listán szerepelsz! és tudod mit? meg is érdemled!

    jó ébredezést!

    tudod ,mint Neo a mátrixből...a neve se véletlen...

    GA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ga .

      Az elpusztíthatalanok filmben és a mátrixkban is valóban sok mindent bemutatnak . Sőt a mátrixot sokan elemezték is , de sajnos a leglényegesebb félrevezetést nem látták bent .

      Ugyanis végső soron a megoldás mind a két filmben a fizikai erőszakon , mások megölésén alapul. Vagyis akkor győzhetsz ha gyorsabb vagy és ügyesebben tudsz ölni az éppen aktuális ellenfelednél .
      Viszont azt azért jó tudni , hogy aki ilyen erőszakra vetemedik az már is legkévésbé azon a szinten , de inkább alatta van mint akit meg akar ölni .

      A megoldás egyáltalán nem a fizikai szintű mások fölé való emelkedés , ez valójában egyenlő a lelkileg történő lesüllyedéssel, pedig inkább éppen ezen a szinten emelkedve lehet fölé kerülni a gonosz erőknek . Akik addig nem tudnak ártani a már egy magasabb szellemi szinten lévő embernek amig ő nem akar ártani nekik , vagy esetleg a tudatát meg nem tudják törni olyan formában , hogy ő maga elfogadja a rosszat akár saját maga számára is .

      Törlés
  25. Szerintem Lucifer nem a jófiú, hanem a szükséges rossz.
    A csángóknál fennmaradt ősmagyar eredetmítoszban Arany Atyácska életre hívja Ármányt, a legfőbb szarkavarót, de mindezt tudatos céllal teszi. Én úgy látom, hogy ha nem kísérte volna végig az emberiség útját ez az entitás, akkor sehová sem lehetne fejlődni, itt lubickolna mindenki a langymeleg híg libafosban.

    TT

    VálaszTörlés
  26. Gyz/p

    Ismerve a "hitvallásodat",engedd meg,hogy figyelmedbe ajánljak egy igazi csemegét,ha nem ismernéd;

    http://www.parallelarchive.org/document/1579?terms=hungarian%3B

    Üdv.; Gy.rl

    /sajnos,nem mai keltezésű/

    VálaszTörlés
  27. Merkurius - ápr.13-01:53 PM
    "Istennel való kapcsolat"...valóban, így igaz! nincs szükség közvetítő/k/re(szerintem) biztos(?) hogy a papok Istene az én Istenem is? természetesen nem a templomok ellen ágálok. még az is lehet, hogy Isten "szelleme" a templomok félhomályában érzi jobban magát, mint bárhol máshol. s a gyónással sincs sok bajom, hiszen az embereknek pszichológiai szükséglete a beszéd, a közléskényszer nagy úr. néha ki kell üríteni a lelki szemetest... lett légyen az lélekgyógyász, avagy pap, aki meghallgatja...
    de ha már a papoknál tartunk...felhatalmazva érezze magát Isten nevében büntetni/feloldozni???egy ember??? még ha pap is, csak egy ember!!
    Isten felett valóban nincs ( nem lehet) senki - lelkileg, szellemileg! de mi van a gyarló testtel?
    Isten megteremtette az embert, állatot növényt, a vírust, bacilust, egészséget, betegséget!
    ha az ember betegségében segítséget kér egy másik embertől, egy gyógyítótól, egy orvostól(?) azzal a segítőt Isten fölé helyezi? NEM! SŐT...
    ha meghal - Isten akarata! ha meggyógyul, segítséggel - az is Isten dicsősége! Isten megengedi a gyógyítónak, hogy az Ő dicsőségére cselekedhessen! a gyarló test, s a hallhatatlan lélek...

    be kell valljam - eddig csak a hozzászólások által kiváltott reakcióim kerültek rovásra.
    TT
    a cikk: hívők lelkivilága - 1., nem érdekel, 2., a bigott hívők lelkivilága, akiket ebben, és az előző cikkben leírtak zavarnak - különösen nem érdekel! miért is? mert a hit és a gondolkodás nem zárja ki egymást! a gondolkodó hívő különbséget tud tenni a provokáció, és a kételkedő segítőszándék között.

    akit a katolikus egyház "hivalkodó" külsőségei zavarnak - térjen át! nem a külsőség a fontos, nem az, hogy aranyozottak-e a falak, szobrok, vagy fehérek.
    de az már lényegi különbség, hogy a pap, az egyházfi hogyan kapcsolódik a társadalomhoz... van-e felesége, gyermeke... érzi-e a saját bőrén azt, amiről beszél

    ami Krisztus tanítását illeti - nos... Igen! sok mindenre tanította az embert - kevés eredménnyel!
    minden tettét szavát, gondolatát, és tanítását félreértették, elferdítették, félremagyarázták!

    nem maradt más, csak a puszta anyagi lét: hogy hol született, meg ki is volt emberi mivoltában, ki volt az anyja, meg a köntöse,és a halotti leple...

    a keresztény húsvét kettős ünnep: gyászolják a test halálát, s örvendeznek annak feltámadásán!
    s valóban - nem értik a lényeget: a porhüvely semmi! csekély a jelentősége az eszmeiséghez, ha úgy tetszik a gondolathoz képest! de magyarázd ezt el egy bigottan vallásos embernek, akinek a külsőség fontosabb mint az Ige tartalma.

    Avatara gondolataival nem vitatkozom. a lényeg logikus, érthető ( még nekem is emészthető) módon lett megfogalmazva!

    ami Giordano Bruno halálát illeti: nem eshetett "virágvasárnapra"! Bár a húsvét "mozgó ünnep" az csak március 22 - és április 25 közé eshet! így ha 1600 február 17-én égették meg,Brunot (+7 nap -febr.24) - majd egy hónap húsvétig!( már bocs..)
    tudom - látom ez nem a te "sarad" - de illett volna erre reagálni ( tudod - a hitelesség!), ha már idézed a cikket.
    amúgy (eszmeileg) egyetértek - valóban a Hit nevében milliókat gyilkoltak le értelmetlen, és érthetetlen perverziótól vezérelve!

    Végezetül: nem Isten - Jahve (a féltékeny, gyűlölködő, önző Teremtő ) tiltotta el az embert a tudás almájától! csak egy elnyomó( Jahve)akarja tudatlanságban tartani teremtményeit
    ( utalok itt az Aratás 1-2 bejegyzésre )

    s mivel a Tudás-almafa is Isten teremtménye jogunk, s talán kötelességünk is enni a gimiltsbűl.
    dodopapa
    elnézést, ha bárkit megsértettem volna - szándékos volt

    VálaszTörlés
  28. Ez szép kis reagálás volt Dodopapa, örülök, hogy neked sikerült jobban, átfogóbban megfogalmaznod, azt, amit a cikkben én is próbáltam szerényen megvillantani. :)

    A hit egy belső meggyőződés, pontosabban felismerés, még pontosabban újraemlékezés az eredetre. A vallás viszont emberi találmány. Én az emberek hitével óvatos vagyok, és olyan területnek tartom, ami tényleg egyéni, de a vallást nem tudom a továbbiakban elfogadni a magam részéről. Pláne nem a dogmatikus, szemellenzős, csakis-a-Biblia-szava-az-igazság-és-különbenis-elkárhoztok-mind! féléket.
    A vallás egy darabig mankó lehet mindenkinek, de később iszonyatosan szűk ketreccé válik, és ez már a tudatosodás jele. A gondolkodó emberé, aki elkezd valóban hinni, és belátni, hogy a legtöbb vallás közös pontjait érdemes keresni, nem a különbözőségeket.

    TT

    VálaszTörlés
  29. Régebben így gondolkodtunk WF-el és Hopival, ami még ma is megállja a helyét:

    A dogmák, és az emberek gondolatai a vallásról vagy Istenről abszolút nem azonosak azzal a kapcsolattal, ami valójában van ember és Isten között... mely között valójában nincs távolság!

    Jézus valóban mondott olyat, hogy csak rajta keresztül lehet bejutni a mennyek országába. De Jézus korában meg nem létezett katolicizmus - és értelemszerűen ez a mondata messze nem azt jelenti, hogy csak a katolikusok tudnak bejutni a mennyországba - és például a zulu oroszlánvadász vagy a mohamedán hívő pedig nem. Mert Jézus 3 éves útjával egy lélekminőséget mutatott be - és mint minden kijelentése, ez is mélyebb - metaforikus értelemmel bír, mégpedig azzal, hogy az az ember, aki eléri ezt a lélekminőséget, az juthat be a mennyek országába - legyen akar bar milyen vallású. Ez a gondolatsor alapján ezek szerint a vallás = gát. Ketrec, amelybe a szabad lelek bezárja magát - tulajdonkeppen gátolva a fejlődésében és az Istenhez való hazatalálásában...Erről szól az idézett mondat:

    Ami az embernek lehetetlen - Istennek lehetséges.

    Igen. Ha ember tudatú vagy - akkor beleragadsz az anyagi mocsárba - és semmi esélyed nincs a lelki felemelkedésre. Ha viszont lelek - tudatú vagy (azaz „én egy lélek vagyok, akinek van teste”), akkor - elszakadva az anyagtól - eléred a személyes harmónia állapotát - ami már maga a mennyország kapuja - még akkor is ha pl. keleten azt nirvánának nevezik...

    Természetesen, amíg emberi testben vagyunk, addig nem szabad nagyon elszállni sem, mert végig kell tapasztalnunk az emberi létezés minden minket érdeklő területeit, formáit, lépcsőit – akár többször is! És hogy megérthessük a lélek fejlődési útját, vagyis inkább járjunk ezen az úton, ahhoz kell egy segítő löket. Ez lehet bármi, akár még egy dogmatikusnak tűnő vallás is.

    A vallás tehát nem gát, vagy ketrec, hanem egy mankó, egy hátrahagyott szál, amin el lehet indulni a labirintusból kifelé. Aki már látja a kijáratot, annak nincs többé szüksége rá és nyugodtan eldobhatja. Olyan szempontból viszont még is csak gát egy olyan vallás, amit már módosítottak, és ez már nem alkalmas sem mankónak, sem útmutatónak.

    A pápai állam működése során volt olyan időszak, hogy halállal büntették azt, akinél Bibliát találtak. Figyelemre méltó ellentmondás, nemde? A "szent" Igét csak hallgatni lehet, olvasni már nem? Mindenkinek a fantáziájára bízzuk, hogy vajon miért. Arra tippelhetünk, hogy talán azért, mert a kettő nem egyezik egymással... Mert képzeljük el, mi van akkor, ha a pórnép Bibliát tart otthon és még olvasgatja is? Sőt, tovább megyek, mi van akkor, ha még értelmezni is tudja és megérti az összefüggéseket? Akkor ugye rájön előbb vagy utóbb, hogy a pápa nem Krisztus helytartója, hanem csak egy trónbitorló és az egész klérus csomagolhat.

    Hogy ez mégsincs így manapság, annak több oka van. Az egyik a megszokás.
    A másik, hogy több generáción keresztül sem történt meg a felvilágosítás. Sokkal fontosabb volt ennél a tömegek tudatlanságban tartása a hatalom birtoklása érdekében.
    Ez a tudatlanság ma is jelen van. A prédikációkban lehet hogy elhangzik, hogy Isten saját képmására teremtette az embert, de azt már nem mondják el, hogy ez mit is jelent. Vagy nem tudják, vagy nem akarják, hogy a teremtmény tudjon róla. Inkább az utóbbira tippelhetünk.
    Nos, az ember tele van képességekkel, amikről fogalma sincs. Néhányan rendelkeznek bizonyos adottságokkal, amit paranormálisnak neveznek a "tudósok", de ezzel le is van tudva a téma.

    Pedig ezek jelzőbóják és csak a jéghegy csúcsát jelentik. A Teremtőjéhez visszatalált ember
    már isteni töltésű és a benne rejlő képességek felszabadulnak. Ha ez a visszatalálás tömeges méretekben zajlik le, akkor bizony jelentős változásokra lehet számítani. ...

    TT

    VálaszTörlés
  30. Emlékeztetőül:

    http://www.youtube.com/watch?v=mMKCn4MsPhA

    VálaszTörlés
  31. Azért jó lesz, ha tekinteteket nem csak az égre függesztitek, és a földi, napi fizikai problémáitokra nem az égből várjátok a megoldást! Annál is inkább, mert mint naponta tapasztalhatjátok, naponta, szinte minden nap, követ el merényletet ellenetek, ellenünk a régóta elzsidósodott kormányzat, a demokrácia, a jogállamiság aljasnál is aljasabb eszközeivel!
    Megjegyzem, a TEMPO híroldala megszámlálhatatlan dokumentált példát sorol fel, ahol a bitorolt államhatalom a saját, mondhatnám részrehajló, törvényeit, szabályozóit sem tartotta be, a törvénysértések sorozatát követve el!
    Gyöngyösi Zoltán/p

    VálaszTörlés
  32. Annyit még hozzátennék a vallási vitához, hogy mára a vallások szerepe a nagy többségre annyi, mint az ikerpárnak: Gyurcsánynak és Orbánnak, a megosztás!
    Gyz/p

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éppen ezért próbáljuk meg itten páran megtalálni a közös nevezőt.

      TT

      Törlés
    2. TT!

      Talán ne a közös nevezőt keresd.., először talán próbálj meg az agyadban helyet szorítani, és végre befogadni az "eredőt" is!
      Egy személyi kapcsolat nem takarhatja el az egész erdőt...
      Gyz/p

      Törlés
  33. Hello itt mindenkinek!
    Mit gondoltok errol a hozzaszolasrol,amit az itt nalatok is hsz-ezo "Mazsola" baratja irt ezen a blogon?:

    http://lelekkunyho.blogspot.com/2012/04/aki-pokolra-kivan-jutni-annak-balra.html?showComment=1334518977924#c2158863744253671492

    Ajajj.... "Kedves" Fanatikus Keresztény hívő! Szerintem skubizd csak meg ezt az oldalt: http://spiritsoferidu.wordpress.com/
    Ha azt hiszed hogy a blogíró árt másoknak, akkor kíváncsi vagyok mit mondasz arra az oldalra..... Ha tényleg van gerinced, és nem csak tetteted hogy van, akkor osztani fogod az észt azoknak az embereknek is, mint itt produkálod a mindent tudás illúzióját! Ha meg túl nagy falat számodra az az oldal és az emberek, akkor gyere, én még nagyobb falat leszek, itt az e-mail címem: lonaangelus@gmail.com
    Én ugyanolyan egoista barom vagyok mint te, és totál értelmesebb világképpel, mint te, tehát ha valakit cseszegetni akarsz, gyere, írj nekem, mert itt senki nem térít senkit! Viszont én igen! A ti fajtátok látásmódja ellen vagyok kő keményen és veszélyes vagyok az emberekre (legalábbis a te fajtád annak mond engem), mert felnyitom a szemüket! Na gyere arany bogaram! Lássuk mit tudsz! Vagy annyira gyáva vagy hogy csak ártatlanokra támadsz?? Itt vagyok én! :)))
    Na ide hallgass te fanatikus FASZ! A blogírót ne merd sátánistának titulálni!!! Sátánista ő?? Megnézted te egyáltalán a honlapot amit mutattam??? Ááá, dehogy nézted....annyira idióta köcsög paraszt vagy, hogy képtelen vagy tájékozódni, csak gyűlölködni! Na az a honlap szín tiszta sátánizmus! Az a sátánizmus, és nem ez ami itt áll! Ennyire hülye vagy? Anyád fejre ejtett kiskorodba, baszod.... Hogy lehet valaki ekkora degenerált fasz?? A te fajtád sose volt normális.... Tudod mit? Basszon szájba benneteket a kibaszott sátán! Vagy ha az nem tetszik akkor kössétek fel magatokat oszt húzzatok Jézus után a halálba te féleszű köcsög!! Olyasmiről pofázol, amiről kurva fogalmad sincs!! Ha meg az Isten mégis olyan amilyennek állítod, ezerszer leszek sátán szolgája és ezerszer taposlak meg benneteket mintsem egy olyan Istent szolgáljak aki gyűlöl engem, csak mert kedve támadt szórakozásból megteremteni.... Bár tényleg jókat szórakozhat ha az ilyen seggfejek mint ti itt ólálkodnak a Föld nevű bolygón.... El kéne égetni az összes bibliát mert az okozza ezt a sötétséget a kibaszott fejetekben!!! Ezért vagytok másokkal full agresszívek és ezért játsszátok a fasza gyereket folyton! Idióta népség! Ha meg ti vagytok "Isten népe", akkor kurva sötét lesz a jövő, mert a fejetekben csak kibaszott sötétség van!!! Eddig is tudtam hogy nektek úgymond mindent szabad, nektek "Jézus kibaszott köcsög népének"!! De azért ennyire kibaszott pofátlanul másokba beletaposni ti tudjátok a legjobban....gratulálok! Undorítóak vagytok!!!! Egy kurva Isten nyila kéne a valagatokba!!! De elgondolkodtam....ki akar káoszt: a keresztények....ki akar ellenségeskedést: a keresztények....ki akar uralkodni mások felett: a keresztények.....ki hiszi mindent tudónak magát: a keresztények....ki hiszi hogy ők a kurva örökösök: a keresztények.....ki akarna minket (akik nem értenek egyet a baszott ideológiátokkal) legszívesebben megölni: a keresztények.....hm....Isten népe??? Melyik Istené?? Mondjuk azé, aki csak annak képzeli magát??? Azaz a sátánnak a népe vagytok??? Szégyentelen bagázs!!! Imádkozz kis köcsög!!! Ma éjjel elviszi a lelked a sátán, én garantálom!!! :DDDD Nincs Isten aki megvédene, ezt is garantálom! ;))))

    Igy ir a keresztyénekrol,egy magat normalisnak gondolo valamilyen lény.

    lampas

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom azon az oldalon a sok szeretetrezgő meg már a "Miatyánk" imát is megkérdőjelezi... Legközelebb majd keresztet égetnek páran vagy mi lesz?:)))

      Törlés
    2. Én speciel azt gondolom, hogy ezt Mazsola lejáratása céljából másoltad ide kedves lámpás.

      Törlés
    3. Az odáig rendben van, hogy minden ember fivére és nővére egymásnak, no de kedves lámpás, hogy barátomnak nevezz egy olyan valakit, akit életemben nem láttam, sőt a hozzászólásával is csak ott találkoztam először, úgy gondolom nem egészen érthető. Honnan vetted ezt?

      Lámpás/Lényeglátó barátom átjöttél ide árulkodni? :)) Kár, hogy nem jött be. Egyébként ha ennyire nem vagy képes elfogadni, hogy mások akár másképp is gondolkodhatnak, mint Te, akkor mi a francért fórumozgatsz?

      Törlés
  34. lampas,

    Ilyen korlátolt embert szerintem senki sem vesz komolyan. Hülyék mindenhol akadnak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez így van. De valaki mégis fontosnak érezte hogy ez a hülye itt is megjelenjen.

      Törlés
  35. Ahová beteszik lábukat a misztikus new age és egyéb szektás idióták akik persze személyes kapcsolatban állnak Istennel, onnan kiszorul az ész és vele együtt sok esetben a lélek is.

    János

    VálaszTörlés
  36. Moon, én is teljesen egyetértek a
    http://www.lelekkunyho.blogspot.com/2012/04/aki-pokolra-kivan-jutni-annak-balra.html
    cikk tartalmával. Én is így látom a dolgokat, kifacsarták a kereszténységet, már az ima is ferdít, csúsztat. Ettől függetlenül lehet az egyházi közösségnek tanító, erkölcsi nevelő célzata, vagy hatása, a hívek számára biztos fontos a részvétel, ezt tehát nem vitatom - de én magam nem tudok már elmenni azon felismerések mellett, melyeket a Bibliával kapcsolatban kinyomoztam.

    TT

    VálaszTörlés
  37. Vmi ilyesmit írtam feljebb: amikor olyan misztikus-szektás idióták beköltöznek egy blogra, akik "személyes kapcsolatban" állnak Istennel, onnan elköltözik az ész és a lélek is. Ki törölte ezt ki, csak nem kedves TT barátunk? Velorex, talán nem kellene átadni a cenzúra jogot is a lilaködös szektának, de Te tudod...

    János

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem itt nincs admin jogom, Mózi, és ha tudnám se törölném a véleményeket.

      TT

      Törlés
    2. János barátom, aki feltűnően emlékeztetsz mm-re, és te mit keresel ott, ahonnan szerinted elköltözött az ész és a lélek is?
      Érdekes dolog, hogy TT-t ilyesmivel gyanúsítod, szerintem eddig itt mindenkivel szivesen szóba állt, bármilyen álláspontot is képviselt.
      De semmiképp nem próbált hátulról-mellbe támadni senkit, mint te most.
      Ettől függetlenül: én kimondottan szeretek más véleményen lévőkkel beszélgetni, ugyhogy szivesen látnám értelmes véleményedet bármelyik témában.
      Sz.

      Törlés
  38. A tabudöntögetés időszakát éljük, Moonlight.
    TT jó érzékkel belenyúlt a vallások fészkébe, amely nem maradhat ki a sorból, tekintve az általa mozgatott és sajnos sokszor félrevezetett embertömegeket. A vallások ugyanabba a körbe tartoznak, mint a politika, a média, vagy a "demokratikus" állami- és jogrendszerek. Ideje lerántani a leplet mindegyikről. Mindegyik képes véres vitákat kiváltani, csak míg az utóbbiak esetében esetleg észérvekkel no meg a napjainkban tapasztalható szembeköpésekkel meggyőzhetőek az alvók (pl. a párthívők), addig a vallási fanatizmussal már sokkal nehezebb a dolog, mert a hitet, a meggyőződést, a komplett világnézetet nehéz megváltoztatni.
    De én is úgy gondolom, hogy ennek el kellett jönnie, ez egy piszok nehezen rágható falat lesz, de meg kell vele birkózni.
    Hogy miért? Mert ez a meggyőződésem. :D

    VálaszTörlés
  39. Kedves Mindenki,

    Velorexszel azért már párszor leírtuk, hogy a blogspot eléggé önjáró módon minősít pár hozzászólást spamnek. Szóval nem TT, és nem is más a vétkes azért, ha eltűnik valamelyik komment(közben visszaállítottam János hozzászólását).

    TT,

    Egy ima szövege nem "szeret nem szeret" kérdése, mint ahogy azt a cikkíró előadja("Már önmagában az „atya” megszólítást sem szeretem"). Nagyon nem szeretem, amikor teológiához, egyháztörténethez, és eleve a valláshoz abszolút fogalmatlan emberek próbálják feltalálni a spanyol viaszt.

    Nekem sokkal inkább az ilyen elemzések tűnnek kifacsarásnak, pláne hogy az illető elég rendesen félreértelmezi a Miatyánkat. Az meg már csak hab a tortán, hogy szerinte Jézus nem váltotta meg a világot... Teljes képzavar, szerintem az ilyen emberek életükben nem olvasták a Bibliát. Amit persze már párszor átszerkesztettek, de számomra még mindig hitelesebb forrás, mint amikor interneten az x meg az y akarja megmondani a tutit.

    Jómagam az exorcista szavaival tudok azonosulni(akit linkeltem még feljebb), Ő szerintem "kicsit" jobban tisztában van azzal, hogy milyen erők munkálkodnak a világban.

    VálaszTörlés
  40. Moon, ne haragudj, de ez a "Jézus megváltotta a világot" egy értelmezhetetlen dogmának tűnik, mert ha nem az, akkor -figyelembe véve jelenkorunkat- ez nem sikerült neki valami jól.
    Sz.

    VálaszTörlés
  41. Majd neked és luciferikének talán jobban fog sikerülni, "Sz". Olyan elvakultak vagytok, hogy azt sem látjátok, csupán egymást győzköditek a süket misztikátokkal ezen a blogon (amiből egy miniszektát csináltatok), a normális (értsd, akik a valóvilágban élik a szerény földi életüket) embereket ilyen szektás jellegű szarrágások szerencsére csöppet sem érdekelnek.

    János

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez inkább fröcsögésnek sikerült, mint értelmes véleménynek, de azért válaszolok.
      Köszönöm a megelőlegezett bizalmat :), de én nem kívánom megváltani a világot, csupán tisztán szeretnék látni, hogy rendet tehessek elsősorban önmagamban. Ehhez igyekszem MINDEN dogmától mentesen, tisztán gondolkodni, tapasztalataim, és minél tisztább források alapján ( a Biblia szerintem sajnos nem tartozik ezek közé, ellentétben más, ősi Szentiratokkal) megismerni az Igaz valóságot, nem pedig azt, amit az arcomba tolnak.
      Mostmár jó lenne tisztáznunk, mi lehet a helyes gondolkodás mércéje?
      Ha elfogadjuk Hermész Triszmegisztosz: "Amint fennt, úgy lennt" ősi igazságát, akkor a szellemi egészség egyik fő mutatója a fizikai egészség, amivel nekem (és családomnak) SEMMI gondom, pedig nem 20 vagyok.
      A másik mérce lehet az életminőség alakulása (és itt persze nem csak az anyagiakra gondolok), ha ez is egyre javuló tendenciát mutat, (főleg a mai világban),és még van egy kiegyensúlyozott, boldog, szerető családod is, akkor szerintem egy EGÉSZséges, önálló gondolkodású ember vagy, akit Isten is segít, és aki esetleg segíthet gondolataival másoknak is, nem pedig egy sz@rrágó szektás.
      Ezek alapján javaslom végiggondolni saját helyzetedet, mert ez a hozzászólásod nekem nem tűnt EGÉSZségesnek. De írd meg ha másképp látod.
      Sz.

      Törlés
  42. "Aki kozmikus missziót vállal, megszűnik személyes célokra törekedni. Létének gyökerei kiszakadnak a gyakorlati élet talajából. Cselekedeteinek indítóokát az anyagba vakult átlag nem értheti. A belső hang, amely tetteit irányítja, nem tűri többé a szellemi éretlenség önző kis idilljeit, ehelyett a nyílegyenes ösvényre tereli.

    A hétköznapi ember szükségszerű programja már nem érvényes rá. A világban idegenné, otthontalanná - éppen ezért szabaddá válik. Életkörülményei különlegesek, szabály felettiek, sémába nem illeszthetők. A misszió a szüntelen áldozatok és erőfeszítések ösvénye, de a kevesebbért minden mozzanatában többet fizet. "

    Szepes Mária

    VálaszTörlés
  43. Valóban elmerültetek olyan elvont dolgokról való vitatkozásban, aminek bizonyítéka nincs, végére járni nem lehet...
    TT feltolt ugyan benneteket az égig, ahonnan már nagyot lehet zuhanni.., ezért talán nem árt némi praktikumot belecsempészni vitátokba...
    Kérdésem: a "szabad-vallásgyakorlás"... Lehet-e ennek korlátja, vagy éppen a "vallás" emberiségellenes tézisei, ideológiája, dogmái alapján, társadalmilag, államilag üldözendő?
    Ez természetesen teljesen elméleti felvetés, nem kell feltétlenül a soviniszta-rasszista emberiségellenes zsidó vallásnak nevezett ideológiai tézisekre, tételekre asszociálni...
    Bár, magam, nem tudtam egészen elvonatkoztatni, talán a napi események hatására, amit a Szeszák-honlapon feltett írásom is bizonyít. Íme:

    Most, mikor a tények által vitatott holokauszt kapcsán a zsidóság az utcán, bárgyú bégető nem-zsidó kísérőivel, tudati terrorakciót hajt végre, csakúgy, amint azt Tiszaeszlár esetében a kisajátított ország házában is elkövette! Magamat idézve: "Folytatni lehetne a végtelennek tűnő felsorolást, egészen a zsidó Fónagy-féle szélsőséges megnyilvánulásig, mely - jobb esetben - a parlamenti csőcselék bamba passzivitása mellett történhetett meg: a hamis bírói ítélet mögé bujtatott bűn, hazugság, bűnpártolás dogmatizálása!"
    Erről kell - kötelező, írnunk, beszélnünk!
    Kezdve a bitorolt államhatalmi szinten, ahogy terrorizálnak, a hamis demokrácia, a hamis, sanda-szándékú jogállamiság, az emberek tömegeit sírba-tevő "emberi jogokig", a lakosság teljes kifosztását célba-véve!
    Ennek a hazug zsidó-világnak, ahol eddig is érvénytelen, hatálytalan alkotmányokat semmisítenek meg, s mivel a felhatalmazást az alkotmányozásra még nekik is képtelenség összehazudni, így eleve értelmetlen baromsággal, az úgynevezett "Alaptörvénnyel" keltenek félelmet, melynek nyomatékot csak a terror ad!
    A "Lisszaboni Szerződés" következtében Magyarország államiságát megszűntnek nyilvánítom! Minden további csak látszat! Semmiképp nem igényel a zsidó EU elfogult jogszabályainak átvétele 386 parlamenti pojácát, plusz további számtalan kormányzati léhűtőt!
    Visszatérve mondanivalóm lényegéhez, ami megtörténhetett a parlamenti csőcselék körében:
    A JÓ-SZÁNDÉKÚ, ÁMDE HAMIS BÍRÓI ÍTÉLET MÖGÉ BUJTATOTT BŰN, BŰNPÁRTOLÁS, HAZUGSÁG, DOGMATIZÁLÁSA! Aki, csak akár felületesen is összeismerkedett Tiszaeszlár, Solymosi Eszter perével, az ismeretek nem teljes-körű birtokában is, teljes, nem korlátozott joggal mondhatja ki az elmarasztaló ítéletet a gyilkos zsidó sahterek, és az őket fedező, bűnpártoló zsidóság felett! Ezt a bűnpártolást követi el a parlamenti csőcselék, a látszat-állam maga is, mert a megismert tények alapján, a per indokolt újratárgyalása révén, nem szolgáltat igazságot! A zsidóság emberiségellenes, rasszista-soviniszta bűnlajstromán egyetlen nem-zsidó állam, társadalom, szervezet, közösség sem léphet át, nem hagyhatja reakció nélkül!

    Gyöngyösi Zoltán/piskota

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. „Erről kell - kötelező, írnunk, beszélnünk!”
      Zoltán, én nem vágom, hogy ki és milyen jogon írja elő nekem, hogy miről kell és kötelező írnom, beszélnem és olvasnom.
      Nem, erről nekem rohadtul nem kell, nem szabad és nem ajánlatos beszélnem, gondolkodnom, olvasnom és írnom. De ugyanezt valószínűleg már csak halálod után fogod megérteni, esetleg, ha átélsz egy halálközeli élményt és rájössz, hogy ki is vagy te valójában és mit tettél magaddal, hogy ezekre az érzésekre és gondolatokra pazaroltad az értékes emberi életedet.
      Nem, köszönöm szépen, amennyit eddig megismertem a gyűlölködés filozófiájából, én nem kérek belőle. Nem esik jól, hogy ezen a fórumon elő próbálod írni, hogy ki mivel töltse meg az elméjét, gondolatait, érzelmeit. De vannak egyébként erre specializálódott fórumok, ahol lehet lökni a gyűlölködő, süket dumákat.

      aszpirin
      :)

      Törlés
  44. Drága aszpirin!
    Itt semmi sem kötelező, még akkor sem, azt írom...
    Ezért igazán nem kellene kivetkőznöd magadból, és zsidó módra gyűlölködni, talán nem kellene a Talmudot mindig betű-szerint venni...
    Empátiám azt súgja, hogy talán az alábbi hír miatt vagy ideges, nos ez esetben részvétem:

    Veszélybe került a holokauszt túlélők ellátása

    MTI

    2012. április 15., vasárnap 15:33

    |



    Veszélybe került az idős beteg holokauszt túlélők ellátása Magyarországon a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint. A szervezet vezetői az ügyben Orbán Viktor miniszterelnök segítségét kérték.

    A Mazsihisz közleményében emlékeztetett arra, hogy az elsősorban a Berlinből érkezett összegekből a Conference on Jewish Material Claims Against Germany által biztosított források felhasználásával a Magyarországi Zsidó Szociális Alapítvány azoknak az idős zsidó embereknek, akik házigondozásra, és egyéb támogatásra szorulnak, folyamatos szolgáltatást nyújt.

    Közölték, az idei évre a Claims Conference költségvetésében 11 millió USA dollár szerepel, amelyet a magyarországi rászorulók ellátására szánnak. Mint írták, sajnálatos módon vita bontakozott ki a magyar kormány által a holokauszt túlélőknek biztosított, a 2011. évre járó 2,8 millió dollár átutalásával kapcsolatban, mivel a külföldi szétosztást lebonyolító Claims Conference által benyújtott elszámolást a kormányzat nem fogadta el, ezért nem engedélyezik az összeg a részükre történő továbbutalását.

    Tájékoztatásuk szerint a Claims Conference levélben közölte, hogy ha az összeg nem érkezik meg a számlájukra, akkor májustól csökkentik, vagy felfüggesztik a magyarországi holokauszt túlélők támogatásának forrásául szolgáló összegek továbbítását. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy egyik napról a másikra több ezer ember maradna házigondozás, meleg étel, és egyéb szociális gondozás nélkül - áll a közleményben.
    h i r d e t é s

    Közölték, a Mazsihisz vezetői ezért levelet írtak Orbán Viktor miniszterelnöknek, és azt kérték, mielőbb személyesen intézkedjen a kialakult patthelyzet feloldása érdekében. Jelezték: bárkinek is van igaza a vitában, az oda vezet, hogy májustól drasztikusan csökkentik a sokat szenvedett túlélők ellátását.

    A Mazsihisz álláspontja szerint a feleknek tárgyalás útján kell rendezniük a vitájukat, de úgy, hogy az ne legyen sem közvetlen, se közvetett hatással a magyarországi holokauszt túlélők helyzetére. A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja előestéjén ismét emlékeztetünk arra, hogy mindent meg kell tennünk e sokat szenvedett generáció érdekében, és a kormánynak erkölcsi kötelessége a felmerült adminisztratív akadályok mielőbbi elbírálása - írta a Mazsihisz.

    Eddig a hír, de, hogy megnyugodjál, ismétlem, ez egy kimondottan szabad-gondolkodó honlap, ahol semmi sem kötelező, sőt még az általad elkövetett ordináré írást is toleráljuk!

    Gyzoltán/p

    VálaszTörlés
  45. Zoli, tetszett a beszóláshoz illesztett "árukapcsolt" hír! :)


    Aszpi, ne aggódj, Zoltánnál szinte majdnem mindenki eljut a lezsidózás szintjére. Egyszer én is megkaptam, pedig távol állnak tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől! :)


    TT

    VálaszTörlés
  46. Ejnye-ejnye TT!

    Miféle dehonesztáló szóösszetétel a "lezsidózás"!
    Ennyit még általam is ismerhetsz a zsidó vallási alapokból, hogy:
    "...a nem-zsidók közt egy sincs, ki embernek neveztetnék." Jegyezd meg a Talmud tanítását, mert előre láthatóan ma már nem ismétlem meg!
    Ez szerint, csak lábtörlő szintű gój lehetek, s emberformám csak azért van, hogy már mégsem egy különben is állatnak kinéző állat szolgálja ki őket...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  47. Nem aggódom, nem horgadok, mert a végtelen változatos világunkból én egészen más szintek felé fordítom a figyelmemet, mint Zoltán.

    Ízelítőül és "árukapcsolva" a fenti "ordináré" kirohanásomhoz:

    Anita Moorjani Halálközeli Élménye
    http://www.youtube.com/watch?v=RJrTjL_Frf8
    http://www.youtube.com/watch?feature=iv&v=XBiCJ5_pBS0&src_vid=RJrTjL_Frf8

    Jankovich István halálközeli élménye:
    http://www.youtube.com/watch?v=yKn68R0a-9U
    http://www.scribd.com/doc/62816958/Jankovich-Istvan-Tuleltem-a-halalomat

    Bár ez utóbbi egy viszonylag hosszú könyv, és erre Zoltánnak valószínűleg nem jut már ideje a sok világhatalmi összeesküvés tanulmányozása közben :)

    aszpirin

    VálaszTörlés
  48. Minden vallás a hitről szól, a hit Istenben vagy "istenekben". A hit viszont nem a racionalitás területe, hiszen Isten vagy istenek létezése számunkra nem bizonyítható racionális alapon. Ergo, bármelyik vallás csupán dogmákkal szolgálhat, mivel a hitre épül és a hit nem a racionalitás területe. Egy francia filozófus -Pascal- megpróbálta valaha a racionalitás területére vonni a vallási hitet, de nem igazán meggyőzően. Ha valaki úgy dönt tehát, hogy ő "hisz" (Istenben vagy istenekben), akkor már csak különböző dogmák között választhat, mindegy hogy ezeket vallás vagy ezotéria címen tart számon. A vallásban nem a bölcsességet találjuk, hanem az antidotát a haláltól való félelem ellen és a vigaszt az igazságtalanságok ellen. Ha ennél többre vágyunk, azt nem fogjuk megtalálni "fogyasztásra készen" sehol sem -különösen nem az internetes fórumokon- hanem csak önmagunkban és sok erőfeszítés árán. S ha pedig megtaláltuk a bölcsességet (legalábbis úgy véljük), nincs értelme ezzel másokat győzködni valamiféle "dogmák-elleni" harc nevében, hiszen a bölcsességet éppen azért kell mindenkinek önmagában megtalálni, hogy ne csupán egy "kulcsra kész" -azaz számára dogmatikus- bölcsességet fogadjon be.

    János

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig a tudomány már régen megtalálta Istent, csak még nem jelentették be.

      Plecsni tanárúr

      Törlés
  49. Az új ember és élet kovácsa:

    http://index.hu/video/2012/04/07/bartos_film/?utm_source=bloghu&utm_medium=scroller&utm_campaign=xpromo

    VálaszTörlés
  50. Tudod kedves aszpirin, hogy földi pályafutásunk véges, s különösen rövid azoknak, kik értelmes idejük döntően nagy többségét, nem embernek születvén, szolgálatban szolgálva kénytelenek eltölteni, kénytelenek elviselni, hogy tehetségüket, munkaerejüket mások használják el!
    Minket gójokat baleknak nézve! Vélem, hogy fogalmad sincs arról a veled született előnyödről, hogy sose láttál életedben blokkoló órát, meg ami azzal jár...
    Így, természetes, hogy kevés időnket, igyekszünk praktikusan használni fel.., talán egy igazságosabb életlehetőség érdekében, a minket követők számára...
    Kérlek, ne magyarázd el, tudjuk, "az igazság" fogalma is megfoghatatlan, de mindenképpen képlékeny fogalom, tudjuk, hogy sokakat zavar méltatlan méltóságában: http://www.youtub...qfer18Vuoc
    Gyz/p
    Ui; sajnos, ajánlott témakörödre valóban nincs időm, mert napjaimat még mindig az értelmetlen tevékenység, a munka tölti ki...

    VálaszTörlés
  51. János (mm), úgy tűnik neked fogalmad sincs róla mi az igazság. Pl. mit szólsz ehhez a postaimre-szökevény úrhoz? (szerintem ez Szpartakusz lesz!)

    Világhír 2012 !
    http://www.youtube.com/watch?v=7Lo8LcILD6o&feature=player_embedded

    Ez az ő valósága, tényleg komolyan hisz benne. Nem kell mindenkinek elfogadni az ő "valóságát", de attól még neki az.
    Talán örülnöd (vagy őrülnöd) kellene, hogy itt még nem ilyen eszméletlenségek keringenek.

    Plecsni tanárúr

    VálaszTörlés
  52. Mutatok még egyet Jánosnak, hátha ezek után jobban fogja becsülni azt az intellektuális gazemberkedést, ami itt folyik:

    http://index.hu/video/2012/04/07/bartos_film/?utm_source=bloghu&utm_medium=scroller&utm_campaign=xpromo

    Plecsni tanárúr

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. intellektuális gazemberkedés.. - ez jó duma! Szerinted, ha itt az folyik, akkor mi folyik a pártok honlapjain, és a fősodratú médiában??

      Törlés
    2. Pont erről beszélek én is Velorex! Ha ez a szint nem megfelelő Jánosnak, azaz mm-nek, akkor mit szól azokhoz az őrültekhez akiket mutattam? Vagy tényleg miért nem a pártok honlapján és a fősodratúban osztja? Inkább hálás lehetne, hogy még léteznek ebben a fortyogó káoszban olyan színvonalú fórumok, mint ez.

      Plecsni tanárúr

      Törlés
    3. "Tanárúr" kérem, hadd idézzem Einsteint, ha már intelligenciára hivatkozik: "Csak két dolog végtelen: a Világegyetem és az emberi butaság, bár az elsőben nem vagyok egészen biztos". Ha pedig a butaság végtelen, akkor nyilvánvalóan mindig lehet találni még butábbat, ami nem jelenti, hogy a butaság előző foka értelmesség lenne. Tetszik érteni? Ha már a lilaködös társaság amely éppen a Posta blogról szökött ide valaha betelepítette ezt a kis blogot mint kazárék a palesztin területeket, további jó misztifikus rágógumizást kívánok neki és Önnek, kedves "tanárúr".

      János

      Törlés
    4. A sokszori elköszönésed ellenére továbbra is számítunk a megfelelő helyen és időben tett racionális helyreigazításaidra János bácsi, melyek nélkül kétségtelen, hogy már régen elszálltunk volna, mint fing a gatyából.

      Plecsni tanárúr

      Törlés
    5. Azért néha még benézek Luciferkó "szeretetrezgői" ketrecébe, ha nem bánod "tanár" bácsi. Néha egészen mókás látvány hehe..

      J.

      Törlés
    6. Az intellektuális gazemberkedést először Jakab Istvántól hallottam, amint Laár Andrást vádolja vele. Azt nem tudom, másra mondták-e már, de pl. Dienes István epiteton ornansza a dimenzióbetyár (bár a vntv-n helytelenül külön írták ezt a két szót).

      http://www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=8249338b7
      17:40-től

      aszpirin

      Törlés
  53. Koszi moonlight,ahogy elnézem,te vagy itt egyedul a tobbiek kozott,(magamat nem sorolva kozejuk)aki tisztan latja a dolgokat,mar csak az Istenhez valo megtéresre buzditanalak.Krisna,Buddha Mohamed és masok,mind a buneikben haltak meg,hiaba jottek megjobbitani a vilagot.A buneibol meg nem valtott embernek ez ez nem lehetseges.Ez egyedul csak Jezus Krisztusnak volt lehetseges,aki buntelen volt,mivel o nem orokolte Adam bunos termeszetét,mert nem a ferfiu magvabol valo volt.Isten szulotte O.Azert buzditanalak megtérésre,hogy a hamarosan bekovetkezo IGAZ keresztyenek foldrol valo elragadtatasakor te is kozottunk legyél:"Azt pedig az Ur igéjével mondjuk nektek,hogy mi,akik élunk,es megmaradunk az Ur eljoveteléig,nem fogjuk megelozni az elhunytakat.Mert amint felhangzik a riado hangja,a fo angyal szava es az Isten harsonaja,maga az Ur(Jezus)fog alaszallni a mennybol,es eloszor feltamadnak a Krisztusban elhunytak,azutan mi,akik élunk,es megmaradunk veluk egyutt elragadtatunk a felhokon az Ur fogadasara a levegobe(itt még nem a fodre jon el Jezus)és igy mindenkor az Urral leszunk"(1Tesszalonika 4:15).[A kormanyok azt fogjak majd beadagolni a foldon maradt jonépnek,hogy: - ezeket a gonosz keresztyéneket elvitték az UFO-k,vegre megszabadultun toluk es elkovetkezhet a varva-vart aranykor.:)]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, - fajdalom - nem lesz itt semmiféle aranykor,hanem lesz,az
      Antikrisztus eljovetele,aki azzal az igérettel fog majd
      fellepni a vilag szinpadara,hogy jott megvaltani a vilagot minden bujabol,bajabol banatabol.Vagyis Krisztust fog jatszani,mert nem viseli el,hogy az igazi Krisztus,mar megvaltotta a vilagot.De ahhoz,hogy felléphessen,hogy a népek elfogadjak ot,ahhoz az kell,hogy nem csak gazdasagi,de politikai es erkolcsi teren is egy hatalmas valsag alakuljon ki.A bibliai profeciak szerint ez elkerulhetetlenul be fog kovetkezni,ennek jeleit latjuk most.Az Antikrisztus kereken 7 evig fog uralkodni.Foldi uralkodasanak elso harom es fel évében az Antikrisztusnak sikerul az emberiseget békével es joléttel megorvendeztetnie.Ugy fog fellepni,mint a nagy szabadito a nyomorusagbol,mint egy szuperember,aki ugy tunik,olyan helyzetben van,hogy még a megoldhatatlan problemakkal is megbirkozik.A kozugyek legkulonfélébb teruletein elert hihetetlen sikerek lattan az egesz vilag lelkesedik erte es ujjongva unnepli.A vilagpolitikaban a béke es biztonsag mar ma is mindent meghatarozo tema.Az Antikrisztus "béke,béke"jelszava(ami a Bibliaban olvashato),egyertelmuen felismerheto.Az Antikrisztus igy fogja a vilagot egy zsenialis bekesseget hirdeto programmal elbuvolni es mindenutt elterjed,hogy a problema végérvéenyesen megoldodik.A rovid ideig tarto "beke",a kulso jolét es az altalanos biztonsag azonban csak veszelyes latszat.A Biblia elore figyelmeztet a kozelgo antikrisztusi vilagbirodalom(rovid ideig tarto)latszatbékességérol:"Mert amikor ezt mondjak:Bekesseg es biztonsag,akkor hirtelen veszedelem jo rajuk,mint a szulesi fajdalom a terhes asszonyra,es semmikeppen meg nem menekednek".Az elso 3.5 evben az Antikr.Izraellel is békét kot (ekozben a jelenlegi arab mecset helyen felepitik a 3.jeruzsalemi templomot),de a 7 ev masodik felében hirtelen fordulat all be.A felepult templomba beul az Antikr.Isten gyanant mutogatva magat.Onteltsegeben mindenkitol megkoveteli,hogy istenként imadja es tisztelje,es ezt eroszakkal keresztul is viszi.Ebben a masodik 3.5 evben a Bibliai szerint,"olyan nagy nyomorusag lesz,amilyen meg nem volt soha a vilag kezdete ota mind ez ideig,es nem is lesz soha"(Mate 21:24).Ez elol a nagy nyomorusag elol az igaz ker.hivok elragadtatnak a fodrol.A Krisztusban nem hivo zsidok pedig (nem Istent mondok hanem Krisztust,Isten fiat,hiszen Istenben a zsidok is hisznek) itt maradnak a foldon a hitetlenekkel egyutt.Ekkor veszik majd fel a hitetlenek a kezuk fejére,vagy homlokukra a "fenevad belyeget"a 666-ot nagy oromukre es boldogsagukra - a szerencsetlenek.(Ebbol a chip-bol tobb 100.000 le van mar gyartva,sot par nagyon gazdag ember mar be is ultettette maganak,a mexikoi drogbarot nemrégen ez altal talatak meg az elrabloi).

      Minden jot neked,God bless you,Lampas.

      Törlés
    2. Ellentmondások a Bibliában

      http://www.szabadgondolkodo.hu/ateizmus/vallaskritika/bibliai-ellentmondasok.php

      Plecsni tanárúr

      Törlés
    3. Tanár bá kérem, ne tessék egy "bibliai" kalap alá venni az Ó-Testamentumot és az Új-Testamentumot azaz Krisztus üzenetét, illene ezt tudni ha már ennyire érdekli a vallás témája. Az Ó-Testamentumot a Római Katolikus Egyház a Tóra görög változatából tákolta össze, abból a Tórából amit a Krisztus által is szidott farizeus papok hazudtak össze amikor azt állították, hogy Mózes személyes jegyzeteit találták meg és raktak össze.

      J.

      Törlés
    4. Így van egyetértek, ezért nem szeretem, amikor valaki annyira elvakult Biblia-hívő, hogy nem látja ezt az égbekiáltó ellentétet, amelyet a sok-sok összedolgozási igyekezet ellenére még sem sikerült tökéletesen elrejteni. Ha már valaki a Lényeget akarja látni, akkor ne zsidókeresztény Biblia-hívő legyen, hanem valódi Istenhívő. Na most, Őt az ószövetségben keresni, ahol többnyire a Börtönőr nyilatkozgat, elég reménytelen vállalkozás, de azért sok sikert hozzá! :)

      Plecsni tanárúr

      Törlés
    5. P."tanarur"!
      Mi az,hogy "elvakult Biblia-hivo"?...Vagy elfogadom a Biblia tanitasait,mint egyetlen igazsagot,vagy nem.Miként lehet ezt elvakultan csinalni?Barom modjara,semmit abbol nem ertelmezve fogadom el? Ha mar belekeverek emberi tanitasokat is,(lasd katolicizmus,Jehova "tanui"stb)akkor az mar nem a teljes igazsag.
      "Jezus Krisztus az Ut az Igazsag es az Elet!(Ujszov.Janos evang.14:6).
      Az Ujszov.,az Oszov.egyenes folytatasa.Aki tagadja az Oszov.-i irasokat,mint Isten kinyilatkoztatasat,mint a emberiség megvaltasara vonatkozo isteni tervet,az az Ujszov.-et soha ne fogja megérteni.Mar az 1Mozes 3:15-ben az asszony magvarol(ami Krisztusra utal)olvashatunk.Az Ujszov.-ben,amikor Jezus az Atyjarol beszel,aki elkuldte Ot a foldre,vajon kirol beszel?A Jezus Krisztusrol,Megvaltonkrol szolo uzenet a teljes Biblia torténete - azaz udvtorténet,amit Isten készitett elo.Akkor milyen bortonorrol van itt szo?Egy bortonor a rabok kimenekedésén faradozik talan?
      Az emberiseg tulnyomo resze makacsul megmarad hitetlenségében Isten ellenségének.Felfogasuk azonban mit sem valtoztat az udvosség tényén,amit Jezus Krisztus minden embernek megszerzett.
      Lehet,hogy sokaknak reménytelen vallalkozas ezt az egyszeru,vilagos,meresz uzenetet megerteni - szamomra nem volt az.

      A "valodi" Istenhivo pedig,honnan tudhat Istenrol,ha nem a Bibliabol,ahol Isten Onmagarol ad kinyilatkoztatast? Talan a megszuletése pillanataban istentudatra ébred,egy pillanat alatt mar mindent tud Istenrol es onnantol mar nem is kell hallania,olvasnia Rola?"Azért a hit hallasbol van,a hallas pedig Isten igeje altal"
      (Ujszov.Roma 10:17).

      Az a bizonyos szabadgondolkodo.hu pedig ugy néz ki,hogy szabad a gondolkodastol.Beleolvastam a lapjukba a témarol,es valami boduletes,hogy mennyire semmit nem értenek ezek a szegenyek,akik az un. "ellentmondasokat" osszeallitottak.Teljesen mas a kinyilatkoztatas,(igy Isten akarata)az Oszov.ben es egeszen mas az Uj-ban.Mindent mindennel osszekevernek,semmit nem latnak tisztan...az valami borzalom,hogy miket olvastam ott..,azt sem tudtam,hogy sirjak,vagy nevessek.Na de hat,ennek magyarazatat itt lehetetlen volna leirni.Akit érdekel,kutatgasson sajat maga,en csak szerettem volna felhivni a figyelmet,mint aki mar regota tanulmanyozom a Bibliat,hogy ellentmondas azokban van,akik mar eleve tamadolag kezdik el olvasni azt.Akik ugy fognak a Szentiras olvasasahoz,hogy: - na lassuk csak hol is vannak ebben a hibak?...Majd mi megmutatjuk a vilagnak,hogy igenis,csak ugy nyuzsog a sok hibatol,ellentmondasoktol!Es most,miutan ezt felfedeztuk,hurra! - szabadok vagyunk ennek a magat Teremtonek kijelento istenfélétol!
      Es a Satan,aki Isten ellensege es jelenleg még a vilag fejedelme,ezzel elérte a celjat.

      Lampas

      Törlés
    6. Szóval Te minden szavát elfogadod igazságnak, amit a Bibliában olvasol?

      Hm, akkor ezzel a két sorral miért állsz hadilábon?

      "20. Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el.
      21. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van."
      (Lk.17/20,21)

      Akárhányszor elolvashatod ezt az idézetet kisfiam, ebben bizony fehéren-feketén az áll, hogy Isten országa bennünk van. Szóval úgy tűnik, hogy amikor mindenkit cseszegetsz, csak mert elsősorban saját magában keresi Istent, nem a "külvilágban", azzal egy hatalmas öngólt rúgsz barátom.

      Törlés
    7. Mazsola,
      Te komolyan gondolod,hogy valaszt kaphatsz valakitol egy ilyen hang/irasnemben feltett kerdesre,annak ellenere,hogy a kerdesedre pofon egyszeru a valasz? Milyen szoveg ez egyaltalan,hogy "kisfiam"? Te tenyleg ennyire nem szegyenled magad?
      Na hat,ezert nem fogsz valaszt kapni tolem,bye-bye.

      Lampas

      Törlés
    8. Lampas szerintem azért nem válaszolsz, mert nem tudsz.
      A további felesleges vitát megelőzendő, tudod mit?
      Legyen mindenkinek a hite szerint.
      Remélem ezzel egyetértesz.
      Sz.

      Törlés
    9. Drága gyermekem, szívem csücske!

      Három fontos kérdést kaptál a héten, melyek komolyabb végiggondolása, netán a válaszolás megpróbálása kisegíthetett volna a szellemi pöcegödörből, de mivel úgy látom egyikre sem tudtál válaszolni így nem segíthetünk tovább. Isten majd küld másik hírnököt, ne aggódj, előbb utóbb fel fogsz ébredni Te is.

      Törlés
    10. A próféta szólt belőled Mazsola, ímé itt vagyok! ;-) (remélem ugyanazokra a kérdésekre gondoltunk...)


      Csöndet kérek az osztályteremben!

      Felelés következik. Na nézzük csak...
      Elsőként jöjjön előre Lényeglátó Lámpás diák.

      Lámpás, e heti tanulmányainkat kíséreld meg felidézni, és válaszolj légy szíves három kérdésre.


      1. Miért beszél az ószövetség féltékeny és bosszúálló "istene" többes számban magukról az Éden-jelenetben és később is?

      „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre” (1Móz. 1.26, 1 Móz. 5.1)

      „És monda az Úr Isten: ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván.” (1Móz. 3.22)

      „Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, a kinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő.” (2Móz. 34.14)

      „De az a próféta, a ki olyat mer szólani az én nevemben, a mit én nem parancsoltam néki szólani, és a ki idegen istenek nevében szól: haljon meg az a próféta.” (5Móz. 18.20)

      (ennél a kérdésnél a válasz megértéséhez melegen ajánlott a Rejtett Kéz beszélgetések végigolvasása, különösen a Jahvéról szóló részek, aki még csak véletlenül sem a Végtelen Teremtő Isten)


      2. A Mindenható Isten miért teremtett sátánt, Lucifert, ördögöt?


      3. Az egyház miért beszél felettünk álló, tőlünk "kívülálló" Atyáról, miközben Jézus Krisztus kimondja: "a királyság bennetek van", "Isten országa bennetek van", "Én és az Atya egyek vagyunk" ?


      Jól gondold meg a válaszaidat Lámpás diák. Tessék, kezdheted!

      Plecsni tanárúr

      Törlés
    11. Jól beszél a tanár úr, de ha már tanár úr, akkor tudhatná, hogy e két szót külön írjuk! :))

      Én még odatenném a kérdések közé, hogy miért teremtette Isten bűnössé az embert? Legalábbis az egyház szerint eredendően bűnösek vagyunk, mea culpa, mea maxima culpa, hajol, hajol, mélyre hajol...

      Emlékeztetek Géczy Gábor nagyszerű felismerésére, melyben felfedezte, hogy a csodálatos magyar nyelv tökéletesen bemutatja az ember szabad akaratából választható útjainak kettősségét:

      S T N

      Ki mit lát benne? Ki merre indul? Magas magánhangzókkal, vagy mély magánhangzókkal egészíted ki?

      TT

      Törlés
    12. Tanár ur!

      Szerintem azért a többieknek házi feladat: Miért találkoztunk lényeglátó/lampas barátunkkal, és tudunk-e vele mit kezdeni?

      Sz.

      Törlés
    13. Szerintem azért találkoztunk vele, mert dolgunk van egymással. Ez jó.

      És szerintem tudunk mit kezdeni vele, mert máris visszább vett a kezdeti arcoskodásból. Legalábbis finomodott valamicskét Krisztus Harcosa, és én már látom benne a jószándékot. És ez jó.

      Hogy mi mit tanulunk Tőle, azt majd eldönti mindenki magában.

      TT

      Törlés
    14. Azért én igyekszem észben tartani a Dr. Wayne Dyer által, (http://meditacionk.blogspot.com/2011/07/fordulopont-az-ambiciotol-az-ertelemig.html)kimondott alapigazságot:
      "Nem azt vonzod magadhoz amit szeretnél, hanem azt, aki vagy."
      Az meg alap, hogy igyekszem harmóniában lenni önmagammal, ugyhogy semmi gond, legyen mindenkinek a hite szerint.:)
      Sz.

      Törlés
    15. Csak a saját szintednek megfelelő "igazságot" fogadod el valóságodnak.

      Törlés
    16. "Csak a saját szintednek megfelelő "igazságot" fogadod el valóságodnak."

      Könyörgöm, hagyjuk már ezt a lenéző, magas lóról okoskodó hangnemet... Nem tudom kinek hiszitek magatokat, amikor ilyesmiket irkáltok, de némi tisztelet meg önkritika nem ártana.

      Törlés
    17. Pedig ebben semmilyen magasló nem volt Moonlight.

      Csak azokat a dolgokat fogadod el igazságnak, ami az éppen aktuális szellemi szintednek megfelelően el tudsz fogadni. Ez egy általános jelenség, és ráadásul sokunknál folyamatosan változik a szint - hiszen jobb esetben fejlődik az ember, holtig tanul, de ember és ember között sok lépcsős különbség lehet.

      Pl. ha bemész egy kocsmába és elkezdesz a Teremtésről beszélni megnézheted magad, viszont egy kiadós "kurvaanyád-gyurcsányozással" már egész szép sikereid lennének.
      Ha teszem azt leállsz vitatkozni egy megrögzött fidesz-hívővel mondjuk a olvasatlanul aláírt Lisszaboni szerződés és következményeiről, akkor valószínűleg Ő nem fogja érteni a Te igazságod, mert az nem az övé, nem az ő szintjének megfelelő.
      Ha a szomszéd Mari nénivel az illuminátusokról próbálnál meg beszélgetni, valószínűleg csúnyán nézne rád, és inkább bemenne a házba, mert "odaég a csirkepörkölt".
      Ha egy megrögzött Biblia-hívőnek beszélsz mondjuk fekete lyukakról, pulzáló ősrobbanásokról és dimenzió-szintek kérdésköréről, nem biztos, hogy érteni vagy elfogadni fogja. De az is lehet, hogy azt sem fogja elfogadni, hogy minden vallás eredőjében ugyanarról beszél - mert nem érett meg erre még, és csak az "övét" képes elfogadni igaznak.

      Ezért írtam, hogy csak azt fogadod el, ami a szintednek megfelel. Ezzel senkit nem néztem le!

      Törlés
    18. Plecsni,
      Kezdenem azzal,hogy nem vagyok a gyermeked,mert ha pl.az volnék valoszinu,hogy en is olyan neveletlen,bekepzelt,pimasz,fennhéjazo es arrogans lennék,mint te.Na,de mivel Jezus Krisztus az ilyenekért is meghalt,ezert nekik is kell hirdetnunk Isten igéjet,legalabb is addig a pontig,amig tul szemtelenekké nem valnak:”A botor es gyermekes vitatkozasokat pedig keruld,tudvan,hogy azok haborusagokat szulnek.Az Ur szolgajanak pedig nem kell torzsalkodnia…aki szeliden fenyiti az ellenszeguloket;ha talan adna nekik az Isten megtérést az igazsag felismerésére”(2Tim2:23).”Ha valaki masképpen tanit,es nem koveti a mi Urunk Jezus Krisztus egészséges beszédeit es a kegyesség szerint valo tudomanyt,az felfuvalkodott,aki semmit sem ert,hanem vitatkozasokban es szoharcokban szenved,amelyekbol szarmazik irigység,viszalykodas,karomlasok,rosszakaratu gyanusitgatasok,megbomlott elméju es az igazsagtol megfosztott embereknek hiabavalo torzsalkodasai akik az istenfélelmet nyerekedésnek tekintik.Azoktol,akik ilyenek,eltavozzal”(1Tim 6:3-5).
      Annak ellenére,hogy te még nem inteztel hozzam kerdeseket ezen a blogon(a szemteleneknek pedig nem valaszolok,bar tudom,hogy ok buzditottak teged),ime,a provokativ kerdeseidre egyszer es utoljara a valaszt megkaphatod:
      Az 1.kérdésedre a valaszom:
      “Oroktol fogva felkenettem(Isten Fia),kezdettol,a fold kezdetétol fogva.Még mikor semmi mélységek nem voltak szulettem vala;még mikor semmi forrasok vizzel teljesek nem voltak.Minekelotte a hegyek leulepedtek volna,a halmoknak elotte szulettem.Mikor még nem csinalta vala a foldet es a mezoket,es a vilag poranak kezdetét.Mikor készité az eget,ott valék;mikor felveté a mélységek szinén a kerekséget(tehat a Bibliai a fold kerekségérol beszel);mikor megerosité a felhoket ott fenn,mikor erosekké lonek a melységeknek forrasai… stb.,mellette(Isten mellett)valék,mint kézmuves,es gyonyorusége valék mindennap,jatszva Oelotte minden idoben”(Peldabeszedek 8:23-30)
      “…szerettél engem (az Atya a Fiut) a vilag alapjainak megvettetése elott”(Janos 17:24).
      Tehat Isten es az O Fia,egyutt teremtettek az embert,megpedig a teremtés megkoronazasaként,a maguk képmasara.

      Törlés
    19. A 2.kérdésedre a valasz:
      Ez a harom,amit itt felsoroltal,egy és ugyanaz:Lucifer latinul-“feny hordozoja”.A “Lucifer”név Ezsaias 14:12-bol szarmazik es profétai értelemben egy demoni uralkodot a Satant jelképezi:”Miként estél ala az égrol fenyes csillag,hajnal fia!? Levagattal a folder,aki népeken tapostal!Holott te ezt mondad szivedben:Az egbe megyek fel,az Isten csillagai folé helyezem uloszékemet,es lakom a gyulekezet hegyén messze északon.Felibok hagok a magas felhoknek es hasonlo leszek,a Magassagoshoz.Pedig a sirba szalsz ala.sirgodor mélységébe!””Te voltal az aranyossag pecsétgyuruje,teljes bolcsességben,tokéletes szépségben…felkent oltalmazo kérub voltal…Feddhetetlen voltal utaidban attol a naptol fogva,amelyen teremtettél,mig gonoszsag nem talaltatott benned.Szived felfuvalkodott szépséged miatt;megrontottad bolcsességedet szivedben…”(Ezékiel 28:12-15.17).
      Az Usz.nem targyalja a gonosz eredetének kérdését.Minden idevonatkozo elméleti kérdést figyelmen kivul hagy.Az élet sotét hatterébe csak annyi bepillantast kaphatunk,amennyire a gyakorlati életben szukségunk van.Ha az ellenség bettor az orszagba,nem az a fontos elsosorban,hogy tudomanyosan kideritsuk,ez miképpen torténhetett meg,vagy hogyan kezdodott az egész.Csak az a tény fontos,hogy az ellenség itt van.Lényeges,hogy ismerjuk erejét,es szukséges az,hogy lassuk,milyen uton es modon kerekedhetunk folébe.S rendkivul fontos az,hogy az ellenség helyzetének hamis becslése(az ezoterikusok es masok vakok erre)révén el ne veszitsuk batorsagunkat.Az Usz.mindazzal,amit Istenrol es a mi ellenségunkrol mond.csak arra torekszik,hogy tajékoztasson bennunket életunk harca felol,s ezzel kapcsolatban helyes latasuva es batrakka tegyen bennunket.Batorsagot onthet belénk,ha nyomatékosan hallhatjuk,hogy a gonosz nem tartozik az ember tulajdonképpeni lényéhez,azt valaki megrontottaa bun idegen valami az emberi életben,eloidézoi idegen hatalmassagok.Janos azt mondja””Aki a bunt cselekszi,az ordogbol van”(1Jn 3:8),azaz annak lényét a pusztito(a Satan es gonosz angyalai) hatarozza meg.Ha pedig a gonosz végso fokon idegen hatalomtol ered,akkor mi nem lettunk eredménytelenul annak aldozatai.Idegen hatalomtol alol megszabadulhat az ember Jezus Krisztus segitségével(ha az emberiseg nagyrésze,nem lokte volna ki Ot az életébol).
      Satan héberul=ellenség,ellenfél,vadolo akadalyozo.Ahol a magyar bibliaforditasban ordog(ok)rol vagy gonosz lelkekrol(szellemekrol)van szo,ott az eredeti(gorogul:”ponérosz”vagy “diabolos”) szovegben “demon” all.

      Törlés
    20. A 3.kerdesedre a valaszom:
      Eloszor is: az Egyhaz definicioja,az emberek olyan kozossége,akik Krisztus altal elnyerték buneik bocsanatat.Ez az Egyhaz vilagszerte szamtalan helyi gyulekezetekbol tevodik ossze.Egyetlen egyetemes Egyhaz van,ennek feje: Krisztus!...igy semmikeppen nem(csak) a katolikus egyhaz.
      Isten orszaga=kiralysag,kiralyi uralom…,amely orszag ott van,ahol Isten uralkodik,s ahol minden isteni modon megy végbe,ahol Isten személyesen jelenvalo,ahol az O Szent Szelleme kozvetlenul alkot es alakit,kulonféle iranyokat egybefog,es a maga jellegét azokra ranyomja.Isten orszagaval hatalmas isteni erok tornek be az ember szellemi életébe.Nem is sejtett teremto eroket hoz ez az uj teremtés az ember lelkének es szellemének,de csak azoknak,akik az Ur Jezust ujjaszuletés altal befogadtak a szivukbe,elfogadtak életuk szabaditojanak,megvaltojanak és Uranak.”Felele Jezus (Nikodémusnak):Bizony,bizony mondom néked;Ha valaki nem szuletik viztol és es Szellemtol,nem mehet be az Isten orszagaba”(Janos evang.3:5)Az Ur Jezus menybemenetele utan elkuldye a Szent Szellemet a Szentharomsag harmadik személyét a folder,hgogy Isten Igeje altal meggyozze az embereket bunos voltukrol.Rabirja oket,hogy bizalmukat egyedul Krisztusba vessék,es O lakozast vesz bennuk(ez Isten orszaga.)Ha elfogadjak az Ur Jezust Megvaltojuknak,uj isteni természettel ajandékozza meg oket,amely altal megismerhetik a szellemi dolgokat.Amikor valaki Isten Igéjét olvassa vagy hallgatja,a Szent Szellem tanusagot tesz az igazsagrol es hatalmasan munkalkodik szivében.Raébreszti a bunost buneire es megmutatja neki elveszett,reménytelen allapotat.Azutan kijelenti szamara a megvaltas utjat a Krisztusba es az O golgotai aldozataba vetett hit altal.Abban a pillanatban,amikor a bunos ember hisz az Ur Jezusban,Jezus a Szent Szellem altal lakozast vesz benne.EZ AZ ESEMENY JELENTI AZ ISTEN ORSZAGAT AZ EMBERBEN!...ami kivulrol tor befelé,es nem a(bunos) lélekben teremtodik meg!(Az ember persze szeretne ilyet elkepzelni magarol, de nem am ugy van az!)

      Törlés
    21. Isten lathato kiralysaga/orszaga pedig,(mint mar fent irtam),a 3.vilaghaboru végén jon el,tkp.Jezus fog véget venni annak.ill.mar annak kezdeten megsemmisiti azokat az ellenseges arab orszagokbeli(nagyban Orosz kozremukodesel )csapatokat, akik Izraelre tornek.(Nem Izrael fog tamadni,mint most sokan gondoljak).
      ”En es az Atya egy vagyunk”->Jezus a Szentharomsag masodik szemelye.Isten Szellem(Jn 4:24)Ez azt jelenti,hogy Istennek nincs teste.Lathatatlan.De kijelentheti magat az embernek lathato formaban.Jezus Krisztus szemelyeben Isten lathato formaban jott el a vilagba(Jn 1:14-18;Kolossze 1:15;Zsidok 1:3).A Biblia azonban nemcsak azt tanitja,hogycsupan egyetlen Isten létezik,hanem azt is,hogy az egy istenségben harom szemely egyesul:Atya,Fiu es Szent Szellem.Harom isteni szemely van es megis csak egy isten.A Fiu egyenlo lényegu az Atyaval,es magat mégis onként az Atya ala rendeli(1Korunthus 15:28).
      MIndezekbol megertheto,hogy amikor Isten azt mondta az elso emberparnak,hogy:”De a jo es gonosz tudasanak a fajarol,arrol ne egyél,mert amely napon ejendél arrol,bizony meghalsz”(1Moz 2:17). A bun buntetése halal.Vetkezese pillanataban Adam szellemileg meghalt.Azt kell érteni ezalatt,hogy Isten megszakitotta vele a kozosséget es a szellemi hatalmak(kigyo vagy Satan) sotétsége lett urra a szellemén.Ugyanakkor életbe lépett felette a testi halal torvénye(is).Bar nem halt meg azonnal,testének végul meg kell hallnia.Jezus Krisztus megvalto muve altal,ami altal felszabadulhatunk ez alol a torvény alol(mar akik hiszik a megvaltast)visszanyerhetjuk a bun bejovetele elotti allapotunkat,az Isten eredeti terve szerinti orok életet.
      Isten minden okok osoka,neki maganak nincs eredoje.Ez a titkok titka.”Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok,esnem a ti utaitok az én utaim,igy szol az Ur!”(Ezsaias 55:8).
      Terhez es idohoz kotott gondolkodasunk,ha el is er a végtelen orokkévalosag innenso hataraig,de soha nem képes behatolni Isten tér-ées idofeletti szférajaba.
      (A tovabbiakban nem fogok senkinek sem a fentiekhez hasonlo regényt irni,mindenki vegye elo szepen a Szentirast es abbol tanuljon,mint ahogyan en is tettem annak idején.Mint lathato,egy-egy kérdésre nem lehet harom mondatban valaszolni ahhoz,hogy ertheto is legyen.)

      Lampas

      Törlés
  54. Hogy ne keverjük össze többé a hamut a mamuval, táplálkozzunk egészségesen, vásároljunk élelmiszert a magyar kistermelőnél, ne fogyasztjunk agykárosító kazár áruházi ürüléket: http://kuruc.info/r/34/94970/

    J.

    VálaszTörlés
  55. Ellenségeink által tudatosan generált és táplált vita mellett azért ne felejtkezzetek meg, hogy folyamatosan tovább romlik az ország helyzete, nőnek a terhek, további elvonások várhatók, emelkedik a mindenre kiható benzinár...
    Arról nem is beszélve, hogy a "Lisszaboni Szerződés" értelmében, mely még a látszat államiságot is megszüntette, a zsidó tartomány élére nagyképűen köztársasági elnököt akar kreálni... Mindenkinek elment a józan esze?
    Gyz/p

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Piskóta, félek későn fogsz rájönni, hogy elpocsékoltad az Életet.
      Sz.

      Törlés
    2. Vica-versa!
      Gyz/p

      Törlés
    3. Na, hát én is pont ezt mondtam neki, Sz. :)

      Lampas meg a Whitelilly, aki nem bírja abbahagyni a hozzászólogatásokat, mert nyomasztja, hogy nem mondhatja el a tudását ennek a rengeteg istentelen tévelygőnek itt a honlapon :)

      aszpirin

      Törlés
    4. Aszpirin,es te miert nem tudod abbahagyni a tiédet?Hol van itt megszabva,hogy ki irhat ebbe a blogba,es ki nem?Es honnan veszed a jogot arra,hogy te itt ilyeneket kijelents ami nem mas,mint féltékenység a részedrol? Majd ha Velorex kulon felszolit engem arra,hogy ide tobbé ne irjak,akkor abbahagyom,bar nincs tervemben ide tobbet irni,mert itt egyesek csak kinozni tudjak az embertarsaikat,en pedig nem vagyok sem a labtorloje sem a kutyaja senki ember fianak.Amiota Isten Szelleme munkalkodik bennem,mar régen nincs bennem az a gog,az az én-orjongés,ami sokakban itt megnyilatkozik ezert,
      ha te nem azt latod ebben a nem kis munkamban,hogy az éppenséggel annak szol,hogy ne kelljen elkarhoznotok,akkor csak a reszvétemet tudom kuldeni neked.

      Lampas

      Lampas

      Törlés
    5. " A jó szándék kevés,
      több kell,
      az értelem"

      Törlés
  56. Nekem nagyobb a hitem mint a tiéééd. Nekem nagyobb szárnyaim lesznek a menyorszááágbaaaan. Én sokkal többet tudok Istenről mint teeeeee. Vicces amikor idióták azon veszekszenek hogy melyik köztük a legnagyobb ökör hehe..

    J.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boldogan értek egyet, még akkor is, ha valóban úgy van , ahogy TT feltételezi, hogy J=M!
      Gyz/p

      Törlés
    2. Vica-versa Gyz/p? Valahogy így gondolod?:

      "Úristen, elpazaroltam az Életet felesleges dolgokra, ( SZERETET megélése, szellemi fejlődés, Isten felismerése mindenben), és nem foglalkoztam az IGAZÁN fontos dolgokkal ( politika, zsidózás, félelelem)!
      Sz.

      Törlés
    3. Drága Szultán!
      Most mond, mit csináljunk, ha egyszer így jártunk...
      Egész egyszerűen érthetetlen, hogy csak látszatra akarsz megváltani, elnézed, hogy bárgyú balgán ballagok a vég felé...
      Azért, ezért nem kellene úgy lenézned, lesajnálnod...
      Inkább érezd jól magad, legyél büszke rá, hogy mily hatalmas szakrális tudálékosságot szívtál magadban, s bocsáss meg érte, hogy csak irigykedni tudok rád.., rátok...
      Érdekes életszakaszod fog következni, majd emlékezz szavamra. Lassan oly korba kerülsz, mikor rövid idő is elég lesz a más igazságok megismeréséhez, befogadásához, amennyiben potenciálisan ez adottsággal rendelkezel.
      Mást nem tehetünk, járjuk a saját, helyesnek vélt utunk, próbáld meg elfogadni.., Te lélekkel, én lélektelenül! -szerinted...
      Gyz/p

      Törlés
  57. Lényeglátó Lámpás Whitely !

    Látod mennyivel másabb, amikor NEM a vélt (vagy valós) tudásodból eredő gőggel válaszolsz? Köszönöm a válaszokat!
    Isten segítse utadat!

    Plecsni tanárúr

    VálaszTörlés
  58. Kedves Gyz/p!

    A második mondatodat egész egyszerűen nem tudom értelmezni.
    Nem sajnállak le, valószínű az én hibám, hogy így félreértesz.
    " Mást nem tehetünk, járjuk a saját, helyesnek vélt utunk "
    Ezzel teljes mértékben egyetértek.:)
    "Te lélekkel, én lélektelenül! -szerinted..."
    Erre egy régebbi, neked írt válaszomat idézném, hogy rávilágítsak e megállapításod helytelensége:
    "amint átadod ezt az irányítást a BENNED is jelenlévő Forrásnak ,a gondolkodás szabaddá tesz."
    De semmi gond, kívánom, legyen neked is a hited szerint!
    A nap süssön Rád!:)
    Sz.

    VálaszTörlés
  59. Hello Hungary! We are currently in the midst of a process involving the restructuring of our neuronal networks and the catalyst of this process is the high solar-geomagnetic activity whose consequences are feared by so many people today. However, all facts and findings add up to the undeniable conclusion that this evolution will for the first time in human history enable us human beings to use the enormous and still hidden potential of our brains. In a way I can`t reveal yet, Hungary will be a centerpiece in this giant and sudden evolutionary leap.

    Hidden Hand

    VálaszTörlés
  60. HELL O HUNGARY? Don't do that, please! :)

    If it is a joke, i am impressed, but if you are realy HH, please answer these questions first:

    1. How could you find us and why?
    2. If you understand the spirituality of this blog why don't you use are beautifull language, hungarian? If you are spirit of the "Family" I believe you understand us in hungarian way too.

    Thank you!

    TT

    VálaszTörlés
  61. Hello TT! En csak kicsit beszel magyarul. Nem vagyok supernatural leny csak halando mind mas mindenki. Minden altalanos valaszok a kerdesekre bent vannak a 2001 Space Odyssey movie-ban, csak ertelmezni kell merni. A reszleteket en sem nem ismerem my friend mert csak halando vagyok egy a sok Family member kozott es a Familynek sem kozoltek mindent a masters of the universe.

    HH

    VálaszTörlés
  62. Mózi-féle szívatás szag van...

    VálaszTörlés
  63. Aztat tudom megmondani nektet my friends hogy minden szervezett rendszer allandosan a stabilitas (entropy allapot) es az instabilitas (negentropy allapot) kozott oszillal es amikor nagyobbul a rendszer instabilitas akkor meggyorsasodik a rendszer evolucio egy bizonyos omega pont felé ami maga a Teremto. Most eppen az tortenik hogy a masters of the universe megnovesztik a rendszer instabilitast olyan nagyon hogy a rendszer most gyorsan fog evolvalni, olyan gyorsan hogy ezt quantum ugrasnak is szollitani lehet. Nagyon szerencsesek vagyunk hogy ezt mindent megelhetni lehet most nekunk live my friends.

    HH

    VálaszTörlés
  64. Eddig tehát a mese.
    Nyári olvasmánynak pedig:

    "Saxaquine Homályos Hűbérbirtokain belül van egy Zarss nevű csillag, ami körül kering a Preliumtarn bolygó. Ezen található Sevorbenpstry földje, és ez a Sevorbenpstry földje az, ahová végül Arthur és Fenchurch megérkeztek, kissé fáradtan az utazástól. Sevorbenpstry földjén eljutottak Rars Nagy Vörös Alföldjéhez, amit délről a Quentulus Quazgar Hegyek határolnak, aminek távolabbi részén/túloldalán a haldokló Prak szavai szerint meg fogják találni a harminc láb magas lángoló betűket, Isten Utolsó Üzenetét a Teremtményeihez. Prak szerint, ha Arthur jól emlékszik, azt a helyet Lob Lajesztikus Pokolbéli Manócskája őrzi. És így is volt, ugyanis a viselkedése alapján annak bizonyult. Egy kis ember volt, furcsa kalappal a fején és eladott nekik egy jegyet.

    - Balra tartsanak, kérem - mondta. - Balra tartsanak - és egy kis rolleren tovasietett.

    Arthurék rájöttek, hogy nem ők az elsők, akik ezen az úton járnak, ugyanis az út elég megviselt volt és ahogy végigvezetett a Nagy Alföld bal oldalán, mindenütt bódék álltak. Az egyiknél vettek egy doboz tejkaramellát, amit a hegyen készítettek egy barlangban, ahol a sütőt az Üzenet lángoló betűi fűtötték.

    Egy másiknál vettek képeslapokat. A lángoló betűk a képen festékszóróval le voltak fújva, "nehogy tönkretegyék a nagy meglepetést" volt a lap másik oldalára írva.

    - Tudja, hogy mi az üzenet? - kérdezték a töpörödött kis hölgyet a bódéban.

    - Ó, igen - csipogott vidáman - ó, igen!

    Továbbintette őket. "

    Plecsni tanárúr

    VálaszTörlés
  65. Tanár Úr kérem! Ön nyilvánvalóan tudja, hogy a galaxis történelme egy kissé zavaros. Ennek számos oka van: részint azért, mert azok is egy kissé belezavarodnak, akik nyomon próbálják követni, másrészt azért, mivel amúgy is történt már egy két zavaró dolog a történelem során. Nemde?

    J.

    VálaszTörlés
  66. Jól van látom Jancsi figyel.
    A többieknek:

    "Fontos tudnivalók a Galaxis történelméből. Kettes számú tudnivaló: (A Népszerű Galaktikus Történelem Csillagászati-napi Kalendáriumából másolva.)
    Mióta ez a Galaxis létezik, hatalmas civilizációk születtek és pusztultak, születtek és pusztultak, születtek és pusztultak, s mindez olyan, gyakorisággal történt, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni: az összes élőlény a Galaxisban
    (a) fogékony a tengeribetegségre és az azzal rokon dolgokra, úgy mint: űrbetegség, időbetegség, történelembetegség meg miegymás
    illetve
    (b) hülye.

    Van egy elmélet, miszerint, ha egyszer kiderülne, hogy mi is valójában az Univerzum, és mit keres itt egyáltalán, akkor azon nyomban megszünne létezni, és valami más, még bizarrabb, még megmagyarázhatatlanabb dolog foglalná el a helyét.

    Van egy másik elmélet, amely szerint ez már be is következett."

    Plecsni tanárúr

    VálaszTörlés
  67. Ejnye, ejnye Tanár úr!
    Kár volt "pacát" ejteni az átszellemült, tiszta áhítatba...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  68. Whitelilynek, Lampasnak, és mindenkinek, aki szereti :)

    Suing the devil (Perben az ördöggel)
    youtube.com/watch?v=U2Omzg995KU

    Bőségesen dogmatikus, kellemesen szemellenzős, és teljesen félrevezető :)

    aszpirin

    VálaszTörlés
  69. Hidden Hand de eerste egregorius die met betrekking tot de globale financiële crisis moet worden geprobeerd en wie de lasten tegen hem had verworpen, werden gevonden schuldig van het samenkomen niet zijn kabinet toen de kwesties kritiek draaiden, zei het hof!

    Helga van Impe

    VálaszTörlés
  70. Chere Helga ben ik volledig d`overeenkomst en ik verheug me om je te herzien aan de volgende vergadering.

    HH

    VálaszTörlés
  71. Mózi muszáj szétoffolni ezt a bejegyzést??

    TT

    VálaszTörlés
  72. TT. muszáj ezotériával szétoffolni a honlapot?

    Gyz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is Zoltán sosem így ír alá, szóval ne erőlködj Mózikám! Néhány sorból képes vagyok felismerni a gondolatvilágod, írhatod akár hollandul is.

      Aztán meg miért gondolod, hogy szétoffoltam a honlapot? Csak azért mert megmutattam egy kicsit a másik oldalt is, nem csak a szűken vett materialista politizálást és "racionális elemzést"? Ki van-e írva a blog fejlécére, hogy ez itt a "Materialista politika és a racionalitás blogja" ??
      Ne is haragudj, de a cikkeimre született hozzászólásfolyamok engem igazolnak, miszerint érdemes volt azokkal a témákkal foglalkozni. Ha nem értettél egyet velük az a szíved joga, de az ide látogató közösség egy része viszont remélhetőleg kapott általuk valami kis többletet. Ezért nem érzem magam hibásnak egyik cikkemért sem. Nem tudom feltűnt-e a látogatottsági mutató, mióta nem építő jellegűen, hanem csak fikázó jellegűen vagy jelen?

      Ja, és ha szerinted én ezoterikusan offolok, akkor nézzél szét mondjuk a felemelkedés vagy a fénymunkások fórumán, mert úgy látom nem vagy a fogalommal tisztában, bátyám.

      TT

      Törlés
    2. TT!

      Derűs pillanatokat okoztál, hogy pillanatnyi, egyébként egyre hosszabb, feledékenységből kifolyólag, hiányosan helyeztem el kézjegyemet...
      Szerencsés pillanat volt, végig kuncogtam, míg olvastalak, mint egy gyerek, ki sikeres csínyt követett el...
      Igazán, csak csatlakozni tudok, mély együttérzéssel, Zrinyit megszégyenítő kirohanásodhoz! Módfelett tetszett! Remélem Mózesnek is...
      Különben észrevettem fenn a honlapon a "hibámat", de szerkesztési lehetőség nincs, a zagyva kontroll-szöveg meg egyenesen fáraszt, így maradt, ahogy felkerült...
      Számon ne kérd tartalmilag a rövid hsz-em, egyszerűen láttam benne a poént...
      Gyzoltán/p most erősen koncentráltam.., a fene ezt az írd be a két szót, hogy.., mit kell bizonyítani?

      Törlés
    3. Ez megint nem jött be Mózi bátyám, mert Zoltán többnyire így ír alá:
      Gyz/p

      És ráadásul nem üt entert (sorközt) a neve elé, úgyhogy nem pillanatnyi kézjegy elhelyezési hiba volt az ezt megelőző hsz, és ezt Te is ugyanolyan pontosan tudod, mint én.
      Írtam már, hogy bármikor felismerlek Mózi. Vagy melyiken szólítsalak? Szrog lha, mm, Robi, éjjeli, reggeli, délutáni, esti látogató, zizidór, Slomo, János??

      TT

      Törlés
  73. hehe.. vigyázz TT, leselkedik rád a móziparanoia. Rád fér már egy kis rezgéskúra a fényklinikában.

    mm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a rendkívül gyenge erőlködés már csak azért is nevetséges, mert Te is érzed, hogy az erkölcsi fölény nálam van.
      Ha mégsem érzed, akkor viszont többet ártottak a pszichológusi éveid, mint hinnéd. :D

      TT

      Törlés
  74. Nem tudom mit jelent számodra az "erkölcsi fölény" TT, de ha ettől jobban érzed magad, megemelem a kalapomat az "erkölcsi fölényed" előtt, bármi is legyen az. Ami Zoltán megjegyzései eredetét illeti, a helyedben egyenesen megkérdezném tőle.

    mm

    VálaszTörlés
  75. TT!

    Ebben a kialakult szituációban, már kimondottan sajnálom, hogy így alakult...
    Mint tapasztalhattad, általában nem viccelődöm a honlapon, most sem tettem, mint írtam, így alakult...
    Kénytelen vagyok megerősíteni, hogy az általad vitatott aláírásom ellenére, a bejegyzések tőlem származnak.
    Tudod jól, hogy Mózessel kapcsolatban bár továbbra is vannak nyitott fenntartásaim, de ez nem érinti, az egyébként korrektnek mondható viszonyunkat. Ezt csak a hitelesség kedvéért tettem hozzá.., de megemlíthetem, hogy annak idején WF-nél is találkoztunk, vitatkoztunk...
    Remélem, elfogadod hitelesnek aláírásom, mely változó:
    Gyöngyösi Zoltán/piskota

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.