2012. június 12., kedd

Az idősgondozásról - Miskolci tudósítónk jelenti

Évek óta működik Miskolcon és környékén egy díjmentesen igénybevehető idősgondozói hálózat, melyet a Forrás Közösségi Központ Szolgálat működtet állami támogatással. Ez a tevékenység közel 600 idős ember napi problémáinak megoldását jelenti, nem beszélve arról, hogy több tucatnyi embernek -gondozónak- jelent/jelentett szerény megélhetést. A jelek szerint ennek most vége szakad Miskolcon. Nyilván a társadalmi gondoskodás, és a munkahelyteremtés jegyében..



A fenti hírrel csak az a baj, hogy nem teljesen igaz, mivel a Forrás Közösségi Központ Szolgálat szerette volna folytatni az amúgy jól működő házi segítségnyújtást, csak ezt nem tették lehetővé. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben foglalt felhatalmazás alapján 2012. május 17. napján megtartott ülésén úgy döntött, hogy nem ad ki támogató nyilatkozatot az Újszövetség Gyülekezet fenntartásában működő Forrás Közösségi Központ Szolgálat részére. Így legalább 500-600 idős ember maradhat ellátás nélkül, ugyanis a önkormányzat saját fenntartásban működő Miskolci Családsegítő Központ nem ingyen, hanem kemény magyar forintért vállalja csak az idősek gondozását. Természetesen ezt a cseppet sem lényegtelen információt a cikk nem említi meg.
Na igen ez a mai nagy magyar valóság  a mostanra már megszokottá vált hazugságokkal átszőve.


Gigi

4 megjegyzés:

  1. Ugyanmá ez a hír csak valami félreértés lehet, hiszen Matolcsi aszonta pár nappal ezelőtt, hogy a magyar gazdaság egy tündérmese. Olyan ez, mint amikor ez a kis hazaáruló hazudozó (valszeg komcsi) vasúti szakértő aszonta tegnap, hogy ősszel már nem lesz miből financírozni a MÁV működését és akkor majd kezdődnek a vonalbezárások. Ez mind csak egy rágalmazás kampány a nemzetmentő kormányunk ellen és már is megyek feljelentést tenni jelen blog ellen is, aki terjeszti ezeket a megosztó és félemlítő hazugságokat!

    Hajráviktor!

    VálaszTörlés
  2. Egyébként is a zöregeket minek ápolgatni amikor kell az adópénz az államadósság törlesztésére és gyönyörű focipályák építésére, hiszen ők így is úgy is már az utolsókat rúgják, nemigaz? Egy kis logika, az ördög szerelméért!

    hajráhajrá!

    VálaszTörlés
  3. Kedves mm,

    Ne becsüld le atyánkat! Ő messze nemzetibb érzelmű, mint Kötél László, és több tórával ravaszabb, mint Kóser Lajos vagy Tömjén Zsolt MAGYAR állampolgárok (az izraeli nem számít most).

    Nemzetvezetőnk pontosan tudja, hogy a száraz ágakat le kell nyesni, hogy legyen hely a friss, közelkeletről érkező hajtásoknak. A földet ugyan már eladták alólunk, de a vizet még csak részben sikerült. Logikus tehát, hogy úszósapkásokra van szükség akik a bőség e tengerében nagy jólétet rittyentenek.

    Az meg egy nagy csacsiság, hogy ki akarják irtani a magyart. Ki ilyet mond, az nincs tisztában a realitásokkal. Pontos tervek vannak rá, milyen sok dolgos magyar kézre lesz szükség, hogy rendesen ki tudják szolgálni a náluk sokkal egyenlőbbeket.

    Vitya jó ember, sőt egyre jobb. Az orvosa is megmondta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze hogy jó, bizonyos értelemben jó kell hogy legyen, különben nem sikerült volna átvernie ekkora tömeget.

      mm

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.