2011. augusztus 6., szombat

DEVIZAHITELEK - A Kuruc infó és a Magyar Nemzet azonos szintre süllyedt?


2011.08.06-án a Kuruc infó portálon a következő bomba hír jelent meg,

Pert nyert egy devizahiteles a bankkal szemben

Pesti Központi Kerületi Bíróság semmisnek nyilvánította egy devizahitel-szerződés módosítását, sőt magát a szerződést is - mondta el a Blikknek az ügyet felvállaló dr. Czirmes György ügyvéd. Azért indított próbapert, hogy a bankok ne terhelhessék egyoldalúan ügyfeleikre a megnövekedett törlesztőrészleteket.

http://kuruc.info/r/2/83110/

Egyébként ez a hír már megjelent egyszer a fideszes Magyar Nemzet napilap hasábjain is körülbelül másfél éve, de a mai kurucos megjelenést követően, több portál átvette már, azzal kiegészítve, hogy kártérítésre számíthatnak a devizahitelesek.

Már akkor sem volt igaz, úgy ahogy most sem az. A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete, BAÉSZ ezúton tájékoztatja az adósokat és nemcsak őket, hogy sajnos ez a hír nem igaz, mindössze a „magyar” média, Kuruc, Magyar Nemzet, MTI,Blikk, azonos szintjét tükrözi. Szervezetünk nem áll közvetlen munkakapcsolatban dr. Czirmes György ügyvéddel, de a jogászok közötti egészséges és önzetlen információ csere működik. A fent említett ítélet soha sem született meg ezidáig, sőt az ügyvéd úr elmondása szerint, már próbálkozott helyreigazítást kérni a sajtó részéről, de eredménytelenül.

Ebből mindössze azt a következtetést vonhatjuk le, hogy valakiknek érdeke hamis reményt kelteni az érintettekben, amihez természetesen asszisztálnak, lakáj módjára, az említett sajtóorgánumok.

A BAÉSZ teljes felelősségének tudatában, a birtokában lévő információk alapján kijelenti, hogy ez egy álhír, vagyis szemen szedett hazugság, sajnos. Az hogy ez cinizmusból, cionizmusból, vagy csak hozzá nemértésből született, járjon utána aki tud, bár ennyi véletlen egybeesés nem valószínű.

Mindent elkövetnek az „altatás”, a reménykedéssel átitatott passzív várakozás érdekében, semmittevő várakozás és megosztás, ez a céljuk. A közszolgálati és helyi Tv csatornák, szinte azonos időben ilyen kérdésekkel borzolják a kedélyeket, az utca emberét,

-Ön hogyan segítene a devizahiteleseken?- Farizeusi kérdés, nemde? Miért kellene segíteni bárkinek is a hitelfelvevőkön?! A BAÉSZ határozottan kijelenti, hogy ellenzi az ehhez hasonló kérdéseket és kezdeményezéseket, amelyeknek semmilyen más célja nincs, mint megosztani a magyar nemzetközösséget.

A BAÉSZ arra törekszik, hogy bizonyítást nyerjen arra nézve, hogy a devizaalapú hitelezés mögött, egy óriási csalássorozat áll. Ugyanis ezekben a hitelekben soha nem szerepelt deviza tranzakció, ezáltal árfolyamveszteség sem keletkezhet. Ez a piramisjátéknál is veszélyesebb és törvénytelenebb folyamat. „Fejeknek kell hullani” mindazért az elvesztett életekért akik ennek a gazságnak estek áldozatul, a tönkrement családokért és tragédiákért. Ami Julia Timosenkoval megtörtént az fog itt is bekövetkezni, de egy soha nem látott terjedelemben. Hogy ezt elkerüljék a felelősök, megpróbálják szembeállítani és összeugrasztani azokat akik felvettek hiteleket azokkal akik nem, ezért tesznek fel ilyen kérdéseket az utca emberének, anélkül, hogy bármiféle érdemi intézkedés történne a legfelsőbb szinten.



Azt kell mindenkinek megérteni, hogy mi vezetett a jelenlegi állapotokhoz. Megérteni azt, hogy egy előre kitervelt folyamat részeként irreálisan megdrágították a forint hitelezést, miközben a bankok a svájci frank felértékelődésére számítottak, amikor a hitelezés elszámoló valutájává tették. Ezt bizonyítja az a körülmény, hogy az euró bevezetéséről - pontosabban a forint kivezetéséről - szólt minden politikai nyilatkozat abban az időben, mi több az uniós csatlakozási szerződésben vállaltuk az euró övezet un. előszobájába történő belépést, azaz a feltételei teljesítését, mégsem az euróban való szerződést, hanem a CHF-et forszírozták. . Ez a folyamat olyan volt, mint a vad hajtása a puskacsövek elé, vagy a halak terelése zajjal a hálóba.

Azóta már a PSZÁF is kiadott egy nyilatkozatot, hogy megértsék az emberek, mit is jelent a deviza alapú hitel, íme

" a bank devizavételi árfolyamot alkalmaz,
mintha megvásárolná az ügyféltõl azt a
devizaösszeget, amelynek ellenértékét forintban
kifizeti. A hitel törlesztésekor ugyanez
fordítva játszódik le. Amikor a törlesztõrészletet
fizeti forintban, a bank azt devizaeladási
árfolyamon számítja át devizára,
mintha eladta volna a törlesztéshez
szükséges devizaösszeget."

Mintha, a bűvös szó, mintha deviza lenne de mégsem az, mintha keletkezne árfolyam veszteség, de valójában nem keletkezik, mert ezek mindig is forint hitelek voltak. Ha ennek ellenkezőjét be tudná bizonyítani a bank, még akkor is ott van a kölcsönös teherviselés elve, arra az esetre ha egyik fél sem tehet a körülmények megváltozásáról, de ehhez bizonyítás kellene, amit a bankok nem tudnak megtenni. Ez ügyben több mint huszonnégy hónapja elindított perünk van folyamatban, de mindez nem elég, az embereknek kell megérteni, hogy mi miért történik és nem másoktól várni a megoldást, ami megoldás helyett megosztást eredményez. Hosszú és göröngyös út előtt áll a nemzet és ez a deviza mizéria csak egy apró próbatétel, ettől sokkal nagyobb és súlyosabb megpróbáltatás áll előttünk, hogy levessük korlátaink láncait. Meg kell érteni azt, hogy azok akik új erőként tetszelegnek, mások új Magyarországot hirdetnek, valójában a nemzet farizeusai, ők juttatták ide a hazát. Nem új, de ingatag pillérekre van szükségünk, hanem a régi de stabil gyökerekre, a nemzetközösséget egybetartó értékeknek az újrafelfedezésére.

Köszönöm Tisztelt figyelmüket és kérem terjesszék belátásuk és lehetőségeik szerint.

Kásler Árpád, a BAÉSZ elnöke.

2011.08.06

42 megjegyzés:

  1. http://kuruc.info/r/39/83125/

    VálaszTörlés
  2. Névtelen, linkeljétek csak a hülyeséget, mert úgy is átvette már minden portál. Nem veszitek észre, hogy az ilyen szúgesztív ötleteknek csodálatos módon széles teret biztosít a média. Ez az elvárás, ha valaki esetleg csak fontolgatná az öngyilkosságot, azt megerősítik "hitében", hogy ez most indokolt.

    Ami a legborzasztóbb, hogy a magukat hazafias harcosoknak nevező személyek és portálok is mérlegelnek, hogy mit jelentetnek meg, minek adnak teret, spekulálva hogy mi a saját érdekük. Farizeusok országa lettünk.Á.

    VálaszTörlés
  3. Gyerekek, komolyan mondom, megáll az eszem. A jövőnkinfó is kürtöli világnak ezt a hazugságot, meg a fehér kéményseprők is, de dabasi már azzal fényezi magát, hogy az ő vezető ügyvédjük. Ennyi farizeus láttán mit tehet az ember? Itt tartunk,ennyi. Kiderül, hogy a nemzeti oldal nincs is, mindenki spekulál és ugyanúgy mint a pártok akiket oly nagy hangon megvetnek, népszerűségi, politikai tőkét kovácsolnak saját önös céljaik érdekében.Á.

    VálaszTörlés
  4. Kurucnak is csak gratulálni lehet, hogy kirak egy ilyen demoralizáló cikket... De közlöm, hogy akkor se leszünk öngyilkosok, annál keményebb fából faragtak minket.

    A másik ékes példája a népbutításnak -> http://kuruc.info/r/26/83097/

    Ez egy külön cikket is megérne... Attól mintafalu Gyöngyöspata, mert FIDESZES(!) közmunkaprogramot indítottak el rajta? Uram atyám, az elmúlt pár napban jártam Sümegen és Devecseren is, ott ugyanúgy dolgoztak a közmunkások, valamint itthon nálunk is.

    Árpi, úgy néz ki, hogy most nagyon teríteni kell ezt az infót minden oldalon, de nem tudom, hogy mire akarnak játszani ezzel a dezinformációval.

    VálaszTörlés
  5. moonlight, el lett küldve jó néhány oldalra, de nem jelenítik meg. Volt aki nehezményezte, hogy nem kértem elég szépen, lehet benne valami:-)), de ezután még ennyire se fogom.Á.

    VálaszTörlés
  6. Goethe szerint nem be csapnak minket, hanem mi csapjuk be magunkat. Így van ez most is: mindannyian -valszeg a kurucosok is- szeretnénk elhinni azt, hogy végre a bírók az áldozatok mellé álltak és nem az uzsorát pártolják cinkos halgatásukkal... ezért hát ezt szívesen el is hitetjük magunkkal. Nem látok ebben semmi gonoszat, csak éppen szomorú, mivel sajnos nem igaz.

    Mély meggyőződésem szerint az egész devizahitel csapda előre ki volt tervelve és három kormány vett/vesz ebben: Gyurcsány, Libajnai és Hajráviktor. Gondoljuk csak végig: pár százezer szakképzett és szorgalmasan dolgozó polgár minden pénzét és erejét arra költi hogy felépüljön pár százezer lakás, hogy családot tudjon alapítani és aztán amikor ezek felépültek és többé-kevésbé ki is lettek fizetve, elveszik a lakásokat a bankok, az állam pedig majd féláron (vagy még annyiért sem) megszerzi őket később, hogy "szociális lakásokat" kinálhatjon a "pozitív diszkriminációs" szakképzetlen és nem mindig szorgalmas családoknak. Persze a szebb lakásokat magáncégek fogják féláron megszerezni (vagy talán némelyik bankok által létrehozott magáncégek), hogy aztán fizetőképes családoknak (ami marad a magyar középosztályból) adják bérbe. Azok pedig, akik mindent elveszítettek a nagy kalandban, mehetnek a levesbe (kötél vagy méreg, mindegy) vagy éppen amerre látnak a nagyvilágba. Elvégre egy bizonyos "kerekasztalnál" néhány évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy Magyarország lakosságát több millióval kell csökkenteni és a bedőlt hitelek miatt akár százezer (vagy több) számban is elhagyhatják hamarosan az országot, miután már világossá vált at áldozatok számákra, hogy remény=nuku. Jobbik, Vona és a többi nagy hazafi, remélem hogy közben jól érzitek magatokat a horvát tengerparton, a fideszesek és a maszopok biztosan élvezik a nyarat.

    mm

    VálaszTörlés
  7. mm. szerintem túl megértő vagy, gondolj bele, hogy egy közel két éves álhírt valaki előbányász és teríti, sőt a kéményseprő már ékeskedik is a nemlétező tollakkal. Én ebből nem tudok kiolvasni jóhiszeműséget. mm, egy óriási átveréssel fogják tetézni az átverést, mert amit nem tudsz megszüntetni állj az élére, kezdenek előkapni közgazdászokat a kalapból akik megmondják a frankót, sőt békéltető testületet is létrehoztak. Arról van szó hogy ha elérkezne az idő hogy pattanjon a húr akkora elő lesz készítve a NAGY KIEGYEZÉS. Ha lesz időm estére jobban kifejtem. Bosszúra és gyűlölködésre nincs szükség, de a naiv vakság még ettől is nagyobb hiba lenne.Á.

    VálaszTörlés
  8. Már ne haragudj Árpi, de nem egészen értem ennek a jelentőségét. Kicsit olyan ez, mintha egy feketesapkás sorozatgyilkos kinyírt volna egy egész várost és valamelyik média a fekete sapka helyett kék sapkáról beszélne, te pedig ezen mérgelődsz, nem az elkövetett tömegmészárláson. A devizahitelesek átverése európai színten is egy történelmi méretű bűncselekménynek számít, aminek eredményeként sok tízezer család ment és megy tönkre, sokan elválnak, sokan végeznek magukkal, sokan belebetegednek, sokan véglegesen elhagyják hazájukat, stb.. ezután nekem tök mindegy hogy a részletekben egy álhírt terjeszt a kuruc vagy csak elhiteti magával és mással, amit mindenki szeretne elhinni, én csak az óriási merényletet látom sok sok dolgozó és tisztességes család ellen.

    mm

    VálaszTörlés
  9. Egyébként sokan elfelejtették már hogy az elmúlt két évtizedben az új lakások jelentős részét olyan idegen cégek (gyakran izraeliek) építették fel, akik rendszeresen elfelejtették kifizetni a magyar alvállalkozókat, vagyis az igazi építőket. Ezzel azt akarom mondani, hogy mivel a bedőlt hitelek mögött sok valószínűséggel sok ilyen lakás is van, nem csupán a megrendelő és hitelt felvevő polgárokat csapták be, hanem sok magyar kis vállalkozót és építőipari munkást is. Vagyis, ennek az óriási devizahitel átverésen belül vannak sok olyan átverések is, amikről senki sem beszél már. Összeségében talán még sosem történt Európában egy ekkora gazdasági bűncselekmény, amely ennyi ember életét elkeserítette... és közben ugye hívatalosan "nincs" bűncselekmény és persze nincs elkövető sem, csupán csak áldozatok vannak. Na látod Árpi, ez az ami engem elszomorít, a többi emellett csak macskapisi.

    mm

    VálaszTörlés
  10. Rengeteget olvastam már a devizahitelekről, nekem is volt 3 éven keresztül, szerencsére letudtam.

    Árpi, most őszintén, van ennek bárminemű észszerű megoldási lehetősége? Ahány hitel, annyi élethelyzet nagyon nehéz az egész devizahitelezést egy kalap alá venni.

    Tény, hogy átverés, de a szerződéseket akkor sem lehet semmissé tenni, mert a hitelt megkapták az emberek.
    Többek közt ezért sem értem a fenti hivatkozásban szereplő fals cikket. A bíróság tegyük fel megsemmisít egy hitelszerződést. Ok, és mi a következő lépés? Új szerződés kötés a bankkal? Kártérítés?

    Több országban is hiteleznek deviza alapon, ott nem született még precedens ítélet? Gondolom ott sem jobb a helyzet, mint itt.

    Véleményem szerint az jár a legjobban aki rögzíti az árfolyamot, már aki még megteheti. Nyer még 3 évet mielőtt kitennék a lakásból, addig meg úgy is borul itt minden, és senkit nem érdekel már a devizahitel.

    Kraft

    VálaszTörlés
  11. mm. Kraft, letaglóztok, ezt nem hiszem el!Ezt nem hiszem el!Kraft, olvasd végig amit írtál és vesd össze az írásommal. Á.

    VálaszTörlés
  12. Kraft, már ne haragudj, de Te miről beszélsz?

    Most akkor van deviza a deviza alapú hitel mögött vagy nincs? Ha van akkor életbe lép az egyenlő teherviselés elve azon árváltozások ügyén amelyekről egyik fél sem tehet, ha nincs deviza akkor árfolyam veszteség sincs. Mi a kérdésed Kraft?Köszönöm.Á.

    VálaszTörlés
  13. Árpi csak pár kérdésem van. Te komolyan itt ma 2011-ben Magyarországon jogi úton pert akarsz nyerni devizahitel ügyében? Azt hiszed a bankok nincsenek tisztában azzal, hogy cseszték át az ügyfeleiket? Azt hiszed a devizaalapú hitelek bevezetésekor nem zártak le minden jogi lehetőséget, hogy ne tudjál perelni? Tudomásulvették és aláírták az ügyfelek az árfolyamveszteségből adódó kockázatok egyoldalú viselését?

    Árpi elolvastam a cikkedet, egyetértek veled az utolsó mondatig, de csak azt tudom mondani, hogy kell a 270 Ft-os frank árfolyam, hogy legalább elkezdjenek gondolkodni az emberek, hogy mi a bánat történik.

    De elmondok neked valamit. 270 Ft-os Franknál sem fogja az átlag ember átlátni, hogy mi folyik deivizaalapú hitelezés címen, inkább kiugrik a 10.-ről, minthogy megpróbálni a lehetetlent. Ezek vagyunk mi, magyarok. Megtört, megfáradt beteg nemzet.

    Árpi itt nem a devizahitelekről van szó, ennél sokkal messzebre kell menni. Legalább 20 évet vissza az időben, és megérteni, minimum alap fokon, hogy mi és miért történt Magyarországon. Ennek a devizahitelezés csak egy része.

    Ha idáig nem jutunk el, akkor devizahitel ügyben sem megyünk semmire. Együtt az egészet kell tisztába rakni, és akkor megoldódik a hitelezés kérdése is.

    Csak úgy nem mellesleg megnéztem a devizahitelek összetételét, és majdnem dobtam egy hátast, mikor látom, hogy 50% a szabad felhasználású jelzáloghitelek aránya.
    Ezeknek egy kisebb része biztosan köthető lakásfelújításhoz, sőt tudok olyat is, akinek a lakáshitele fut ilyen címen, de valószínűleg ez a kisebbik rész.

    Abba inkább nem akarok belegondolni, hogy a nagyobbik rész mire költötte azt a pénzt, amivel megterhelte az ingatlanját sváci frankos hitelellel.
    Kurva nagy gondok vannak itt az emberek fejében is, és itt jön a képbe az, hogy nem mentegetni kell a deviza hiteleseket, hanem megértetni velük azt, amiről fentebb írtam.

    Kraft

    VálaszTörlés
  14. Én is meglepődnék, ha jogilag nem vasbetonozták volna be magukat kellőképpen a nemzetközi uzsorások azokkal a szerződésekkel, amiket aláírtak a hitelesek a legszebb aláírásukkal. Egyébként, mi más várható az uzsorásoktól, mint uzsoráskodás? Magyarországon pedig nem bűncselekmény az uzsora... Ezért az igazi bűnösök itt azok a kormányok és "ellenzéki" pártok, akik hagyták becsapni az embereket. Valakinek ezek közül meg kellett volna magyarázni a pórnépnek, hogy a "svájci frank alapú devizahitel" minden csak nem kiszámítható. A bankok persze azt magyarázták, hogy a svájci frank nagyon egy stabil kis jószág, tehát nem lesz meglepetés... igen ám csak azt nem mondta szinte senki, hogy a forint minden csak nem stabil és várhatóan nem éppen emelkedni fog a svájci frankkal szembben. Persze ilyesmit mondani nem lett volna politikailag korrekt amikor egy Kóka mikiegér folyton tomboló magyar gazdaságról meg pannonpumákról hablatyolt. Annak idején tőlem személyesen többen is tanácsot kértek, mert sokat éltem Svájcban és közgazdász is vagyok: mindenkinek elmondtam amit kellett és ezek az emberek nem is bánták meg, hogy rákérdeztek. Vajon miért nem tette ezt meg akkoriban hajráviktor iqbajnok "ellenzéki" csapata, ha már a qrcsány és libajnai qrmányok hallgattak mint a bizonyos a fűben?

    mm

    VálaszTörlés
  15. A forrást nem tudom megjelölni, valószínűleg P.I. oldalán olvastam, hogy izraeli személyek, cégek árulnak több-tucat lakást tartalmazó "lakáscsomagokat" izraelita körökben...
    Természetesen az eszembe sem juthat, hogy a bankok, mint zsidómentes övezetek, összefonódnának a lakásárulókkal!
    Ugyancsak kizárható a média szerepe, hisz zsidót ott sem találhatunk, még nagyítóval sem!
    Továbbá, mivel a gójoknak tett esküjük nem lévén rájuk nézve kötelező, vagyis eskü-képtelenek, így természetes, hogy az államhatalomban sem találhatunk zsidókat!
    Különben is jó emberek, lásd: "PACE E SALUTE"!
    Gyöngyösi Zoltán/piskota

    VálaszTörlés
  16. Kraft, nagyon nagy tévedés azt gondolni, hogy szabad felhasználású hitelek plazmára mentek, rengeteg embert ismerek akinek van jelzálog hitele, szabad felhasználású de egy sem vett belőle plazmát meg nyaralni sem ment belőle, viszont kisvállalkozásba kezdtek és másoknak is adtak munkát. Legalább ti ne vegyétek át a média maszlagját. Biztos hogy volt aki elcseszte a pénzt, de ez elenyésző. Viszont a kisvállalkozás a nagy cápák árnyékában csak vegetálnak. Amit igazán nem értek, hogy még ti sem értitek azt, hogy a Tiszaeszlári per óta Magyarországon ettől nagyobb horderejű per nem volt ahol ennyire összezárna a hatalom, hogy megakadályozza az igazság kiderítését. Az hogy ma Magyarországon mi zajlik azt mindannyian tudjuk, de az a lényeg, hogy megszülessen már végre az az ítélet vagy így vagy úgy mert amíg az nincs meg addig nem lehet tovább vinni az ügyet és azért azt ne feledjétek, hogy az ítéletet meg kell indokolni, alátámasztani ami negatív döntés esetén további muníciót biztosít.
    Itt nem arról van szó, hogy ez tetszik vagy nem tetszik, hanem a jelenlegi hatályos jogszabályok megsértéséről van szó amit azért csak nem lehet úgy egyszerűen a bírói palást alá seperni. Ha így lenne már rég elmeszeltek volna , mert mindent elkövettek, hogy idáig se jussunk el.Á.

    VálaszTörlés
  17. Árpi. Szerintem inkább akkor likvidáltak volna már, ha lenne mitől félniük. Te is tudod, hogy mennyire "deregulálva" vannak a banki tevékenységek Magyarországon, talán itt a leginkább egész Európában. Gyakorlatilag minden szabad nekik, ami nincs egyértelműen megtiltva, olyan pedig nem igen van. Ez is a liszaboni szerződés ultraliberális világához tartozik, ami jelenleg maximálisan érvényesül Magyarországon. Nálunk ráadásul kevés olyan ügyvéd van, aki jártas az űbercsűrtcsavart banki jogszabályokban és ezeket mind aranyáron maguk a bankok alkalmazzák. Talán az előző qrmányokat lehetne inkább perelni, már csak azért is mert hajráviktornak is kellene ezt támogatni, különben még a narancsimádók is észre veszik hogy az elszámoltatási szövege csak böfögés. Igazán valszeg semmi esély sincs a bíróságok előtt, sem így, sem úgy. Csak azt lehetne tenni, hogy az összes károsult és azok akik akarnak segíteni nekik (hajrá jobbikos szájhősök) kimennek az utcára és tüntetnek ameddig csak kell: így lehet rá esély, hogy a végén hajráviktor inkább rájuk költi a bankadót, minthogy azt is átutalja (visszautalja) a nemzetközi bankároknak.

    mm

    VálaszTörlés
  18. Valóban nem lesznek sem tüntetések, sem perek, mert néhány nap múlva beindul egy pánikvándorlás: a hitelkárosultak nagy része sorba fog állni, hogy aláírja a "rögzített árfolyam" f@szságot, ezzel véglegesen lepecsételve sorsukat. Talán nem véletlen az időzítés: pár nap múlva lehet már jelentkezni a rögzített árfolyamért és pár nappal ezelőtt beindult egy vad forint leértékelés a svájci frankkal szemben.

    mm

    VálaszTörlés
  19. mm. ha ez mind így van akkor mi értelme akár itt akár másutt írkálni, ha már úgy is elvesztünk. Tudod ez számomra egy kicsit olyan b@szni is meg szűznek maradni is, a kettő nem megy, meg visszatetsző is. Á.

    VálaszTörlés
  20. mellesleg az ilyen álhírek napvilágra kerülése és ismételt felbukkanása nem véletlen, pont az a cél hogy hatástalanítsák ha esetleg lesz valós eredmény, hogy bombaként ne robbanjon, mert addigra már az emberek csak azt fogják mondani, hogy ok és??? már volt ilyen és semmi eredménye sem volt, a hamis farkasordítás tipikus példája-ezért tulajdonítok jelentőséget mindennek.Á.

    VálaszTörlés
  21. Árpi. Most már valóban nem sok értelme van, de eddig volt. Én már hónapok óta azt mondom, hogy fogjanak össze a károsultak és fogjon össze velük a több százezer jobbikosok, hogy legalább félmillió ember menjen tüntetni hajráviktor ablaka alá és akkor talán majd történhet valami. Természetesen senki sem fogott össze senkivel, legkevésbé a szájhősködő Jobbik és most valszeg ez a vonat is elment. Ez van, ilyen időket élünk, ilyenek a politikai sztárjaink és ilyenek vagyunk mi is a pórnép.

    mm

    VálaszTörlés
  22. Azonban van még egy utolsó remény: rögzített árfolyam, ok és aztán 3 év múlva talántalántalán... ha akkor olyan sz@rul áll a fidesz szénája (választási év lesz), hajráviktor meg fog kegyelmezni az adósoknak hogy játszhassa újra a zorró szerepet. Álmodni lehet, de ha ez bekövetkezik és emiatt újra négy évig kóser narancsot zabálunk, akkor a többiek számára ez inkább rémálom lesz. Ilyenkor örülök, hogy az életem javarésze már mögöttem van.

    mm

    VálaszTörlés
  23. Árpi ez teljesen természetes, hogy összezár a hatalom. Több ezer milliárd Forintról van szó, sőt ennél sokkal többről. Ha egy devizahiteles pert nyer, akkor a többinek kár is lenne perelnie, mert a bankoknak, kormánynak el kell ismerni, hogy "hiba" csúszott a számításikba.
    Ez nem fog megtörténni, ebben egészen biztos vagyok.

    Hidd el, egy ítéleteket indokolni a végsőkig tudnak, és ahogy én is, Mózi is gondoljuk, a devizahitelezés jogilag nagyon perfektül le lett védve, de ettől függetlenül persze meg lehet és kell próbálni.

    Hogy ki mennyire volt felelőtlen hitelfelvételkor ezt lehetne ragozni. Én tudok olyanról aki kocsi miatt terhelte meg a házát, nyilván nem jellemző, de van ilyen.

    Szerettünk volna nyugati színvonalon élni, és 2008 előtt úgy tűnt talán össze is jöhet, de mostanra mindenki belátta, hogy ez nem megy.

    És, hogy pozitív dolgot is mondjak Kínáról és a mentalitásukról, ott az emberek a kis pénzüket is megtakarítják, mert tudják, hogy erősen lyukas a szociális háló, jól jöhet a megtakarítás egy betegség vagy a nyugdíj időszakában.

    Magyarországon sikeresen kimosták az emberek agyát.
    Anno én is vehettem volna drága szép autót, mert futotta volna rá, de beértem egy tragacs suzikuval, azt is csak azért vettem meg, mert szegény 120-as Skodám szó szerint kirohadt alólam.

    Jövőre nem csak a PIGS országok lesznek terítéken fizetésképtelenség tekintetében, hanem Magyarország is. A rendszer utolsó nagy kifosztható tartaléka a magánnyugdíj pénztár volt. Lehet szarakodni megszorításokkal, semmit nem érnek el vele.
    Magyarországra csőd vár, méghozzá rövidesen.

    Kraft

    VálaszTörlés
  24. Nem csőd lesz, Kraft, hanem rabszolgaság. Az állami csőd csak egy mumus amivel a bankárokat szolgáló kormányok próbálják elhitetni a polgárokkal hogy muszályok a "megszorítások" vagyis leépíteni az államot, eladni ami eladható és sokkal alacsonyabb bérekért dolgozni a "versenyképesség" nevében. Magyarország esetében még arra is ösztönözik az átlagembereket, hogy húzzanak el innen a nagyfrancba, mert az ország lakossági összetételét is valszeg meg akarják változtatni, mint ahogy mutatja a tovább folytatódó pozitívdiszkriminált lissebség tenyésztése.

    mm

    VálaszTörlés
  25. Szerintem javarészt már meg is történt Mózi, amiről írsz, de ez egy véges spirál lefelé, egy örvény, ahogy Bogár szokott fogalmazni, ami végül elnyel mindent.
    A rabszolgatartás és az adósságszolgálat + multik profitelszívása nem lesz összeegyeztethető egy bizonyos mérték után, és ettől nem állunk messze.

    Szerintem most tartunk a rabszolgatartás fázisában és ez addig fog menni, amíg nyugat orra még kint van a trutyiból, és végleg el nem süllyed benne, magával rántva minket is.

    Megszorítások mindenhol lesznek, nemcsak nálunk. Max más népek kevésbé bárgyúak, mint mi. Ez egy kurva jó kísérleti terep, mert a birka magyar mindent lenyel.

    Mekkora botrány lett volna pl. Németországban, ha Merkel lenyúlta volna a lakosság nyugdíj célú megtakarításait?

    Velünk meg a padlót is fel lehet mosni. Mondtam már, meg is érdemeljük.

    Kraft

    VálaszTörlés
  26. Ez mind igaz, Kraft, azonban sztem nem az államadósságtól fog bedőlni a rendszer. Ezt az adósságot akkor írják át kazárék, amikor csak akarják és akkor fogják akarni, amikor már mindent megszereztek, beleértve a nemzetek teljes szuverenításuk megsemmisítését. Legalábbis ilyesmi lehet a nagy terv, de közben van valami ami felett már elvesztették az irányítást: a reálgazdaság. Nem kompatibilis egy profit-alapú multinacionális cégekre és "szabadpiacra" épülő rendszer és az, hogy legyen munka elég ember számára hogy lehessen eltartani az időseket, betegeket és valemennyi munkanélkülieket is a munkájukból. Ha pedig nem ilyen alapú a rendszer, akkor kazárék elveszítik azt a hatalmukat a politika felett, ami csak a pénzben rejlik. Mindezt nagyon jól tudja Kína is, természetesen... hogy is mondják sakk-matt mandarinul?

    mm

    VálaszTörlés
  27. Bevallom, én már nem tudom követni, hogy mi folyik ebben a rohadt világban. A média, - és ide beleértem az úgy nevezett alternatív hírportálokat is - olyan szinten félre tájékoztatnak, és olyan szinten keltik a félelmet, és olyan hírdömpinget csinálnak, hogy ép eszű ember már nem tudja, hogy mi fog történni.

    NINCS egy olyan nap se, hogy ne lehessen olvasni a gazdaság összeomlásáról, vagy egy lehetséges világháborúról.

    Vasárnap az USA leminősítése miatt kellett izgulni, egyesek már a tözsde összeomlását jósolták mára.
    Ma azon kell aggódni, hogy holnap a FED mit jelent be a sajtótájékoztatóján. Lesz e QE3?

    Holnap min kell majd aggódni? Mert valami lesz, az hót ziher.

    Félelem és káosz. Ez járja át az egész nyugatot.
    Szerintem aki egy keveset is felfog ennek a világnak a működéséről, az alig várja már, hogy nyomják meg a piros gombot és legyen vége ennek a nyomorúságnak, ami itt megy.

    Mózi itt már nem kompatibilis semmi semmivel. Szerintem a FED és az EKB is további pénznyomtatásba fog "menekülni" tovább megtartva a látszatot, hogy ebből még mindig lehet kiút.

    Magyar média nem foglalkozik vele, mint sok mással sem, de Japánban is pont azt a jelenetet játszák most el, mint az USA július végén.
    Japán is fizetésképtelen lenne még idén, ha az ellenzék és a kormánypárt nem egyezik meg arról a törvényről, hogy a kormány kötvényeket tudjon kibocsátani.
    Keményen bírálják a japán nemzeti bankot az erős yen miatt. Cégek fenyegetőznek, hogy átköltöznek Kínába, Indiába ha ez tartós marad.

    Mindenhol szar került a ventilátorba, és ami a legdurvább az egészben, hogy nincs jövőkép.

    Hogy lehet egy olyan világban tervezni, ahol minden nap arról cikkeznek, hogy másnapra itt a nagy összeomlás? Sehogy. Bár én is fiatal vagyok, de már leszarom, de milyen jövő előtt állnak a huszon évesek?
    Mi vár rájuk?

    Katasztrófa ez az egész.

    Kraft

    VálaszTörlés
  28. Kraft, szerintem ez a cél, a totális kilátástalanság. Ehhez tartozik például a nyugdíjpénztárak államosítása is. Ismerőseim tetemes része nem hisz abban, hogy valaha is lesz nyugdíja vagy megéri azt a kort. Egy jövőkép nélküli társadalmat pedig úgy lehet rángatni a madzagon, ahogy akarják. Szóval szerintem egyelőre riogatás és demoralizálás az egész, ettől függetlenül előbb-utóbb be is fog következni.

    VálaszTörlés
  29. Engedelmetekkel,

    Hozzászólások

    #1 | piskota - 2011.08.08. 12:15:15
    Árpád!
    Igen rossz kilátásokkal vívód harcodat a bankok és jog uraival, fáradhatatlanul, elkötelezetten, annak ellenére, hogy sok esetben azok sem értenek, kik érdekében cselekszel...
    A viszonyokat, a körülményeket ismerjük, reménykedhetünk a megesett bíróságunk káprázatos tevékenységében!
    Meg még valamiben talán... Talán abban, hogy ténylegesen olyan elviselhetetlen lesz az élet a meghatározó többség számára, ami már vért kíván.., de legalább is radikális változást!
    Most minden az elodázásra, az időnyerésre, a látszat fenntartására utal.., miközben ellenünk, igen kimunkált, céltudatos tevékenységet folytatnak ellenségeink.
    Irántad való tapintatból még csak utalni sem akarok rájuk néhány Talmud idézettel! Maradjanak csak a sátáni sötétségben.., az ördög vigye vissza őket a pokolba..!
    Gyzoltán
    #2 | kasar - 2011.08.08. 18:05:42
    piskota, sokan naivnak hisznek és megértően mosolyognak a "küzdelmemen" vagy csak bölcsen hallgatnak, míg mások oktondin okoskodnak. Nincsenek iluzzióim, de vedd figyelembe, hogy mennyire trendi lett most pereskedésről beszélni, társaságok alakulnak és közgazdászok kerülnek elő a kalapból akik megmondják a frankót.piskóta, az eredmény meglesz független az ítélettől és az hogy két évvel járok mindenki előtt önmagáért beszél. Ja hogy nem állnak ki mellettem azok akikért küzdök, ez nem okoz csalódást, erre is számítottam, de a tékozló gyereket ugyanúgy szereti a szülő, bár lehet hogy ez kicsit erős hasonlat, de amit teszek nem spekulációból, népszerűség vagy anyagi előnyért teszem, innentől kezdve nincs jelentősége hogy támogatnak vagy sem.
    #3 | Tulok - 2011.08.08. 21:31:33
    Csak azok mosolyognak, akiknek nem ég a talpuk alatt a talaj! A hallgatás pedig nem vall bölcsességre! Az oktondi okoskodók az mondják, hogy "széllel szemben nem lehet", és nem veszik észre, hogy ők maguk lehetnének a szél!
    Árpi, ha nem lennének illúzióid, nem tennél semmit, széttárt karokkal bizonygatnád, hogy tehetetlen vagy. Szerencsére sokan nem így gondoljuk! A tuti frankót megmondó közgazdászokkal, akiket azért fizetnek, hogy belebeszéljék az emberekbe, hogy nem lehet másként, ki van a...
    Az önkéntes hülyék hisznek is nekik! El kell indítnunk a laviát, mert ahogy látom, csak akkor biztos valami, ha magunk csináljuk...

    VálaszTörlés
  30. "csak akkor biztos valami, ha magunk csináljuk... "

    Ez örök igazság, és az is marad. Javaslom minden devizahitelesnek, hogy szálljon ki a hiteléből, mondják fel a szerződést, mert jogukban áll, és ne hagyják el lakásaikat. A hirtelen nagy mennyiségben piacra kerülő ingatlanok miatt úgy is eladhatatlanok lesznek.
    Mindenki csinálja meg maga.
    Ez is egy megoldás lenne a hitelcsapdára.

    Árpi

    Egész biztos, hogy te mindegyikünknél jobban átlátod a devizahitelezés körüli anomáliákat, és tudod mit csinálsz.
    Mártír viszont ne legyél. A magyar jog működésére Budaházy esete elég sokatmondó.

    VálaszTörlés
  31. Érdekes, amit írsz Moonlight, mert ezt én is tapasztalom. A negyvenes alatti korosztály már nem számol nyugdíjjal, és ez tömeges gondolkodási mód. Nem mindenki tudja megmagyarázni, hogy miért gondolja így, de ettől még tény.

    Ez is egy jó példa arra, hogy a fiatalok mennyire másképp gondolkodnak erről a világról. Nem feltétlen tudják, hogy miért, de valahol érzik, hogy elbaszott az egész.

    Talán reménykedhetünk, hogy Mózi ide vonatkozó bejegyzése a fiatalokról mégis csak bír jelentőséggel?
    Ez egy érdekes kérdés.

    Kraft

    VálaszTörlés
  32. Az eredeti törlesztőm kétszereséről szóló SMS-re ébredtem. Kraft, kezdem átvenni a pesszimizmusodat, bmeg! :)

    Szörfözök a hírek között, hát érdekesen alakulnak a dolgok. A nyugati rendszer teljes bedőlés határán ingadozik, és már csak néhány diplomáciai trükk tartja életben.

    Meddig takargatják még a teliszart bilit?

    http://index.hu/gazdasag/vilag/2011/08/08/obama_az_usa_mindig_aaa_volt_es_az_is_marad/

    Nem tudom eldönteni, hogy a szokásos nagyképűségből mond ilyet a barack-mag, vagy a diplomácia utolsó leheleteivel küzdenek a teljes csőd ellen? De hát mit is mondhatna egy báb, akit azért tesznek ki a képernyőre, hogy azokat a családokat képviselje, akik a Székbe juttatták…

    Persze a piac vezető spekulánsaiból kikupálódott hitelminősítők is megérik a pénzüket (lásd pl. ezt:
    http://www.vg.hu/penzugy/penzugyi-szolgaltatok/beduhodtek-az-olaszok-hazkutatast-tartottak-a-hitelminositoknel-355051 )

    Nevetséges ez a színjáték, amit a nyugati szétrohadt pénzügyi és gazdasági rendszer takargatásával művelnek.

    Londonban sincs már nagy nyugalom...

    Azon gondolkodtam, hogy érdemes lenne-e kínai jüanban tartani egy kis tartalékot?

    Kissé más megvilágításban is érdemes a kérdést megnézni.
    Kraft, párszor elmélkedtünk már azon, hogy mekkora a szar, de azon is, hogy ennél már csak jobb lehet, ha ez a rendszer összeomlik, nem? Szerintem nagyon fontos a remény, ami a gondolatokat pozitív irányba terelgeti, ezáltal TALÁN másképp fogjuk fel ezt a katyvaszt, amiben nekünk élni adatott.
    Nekünk ebben a korban kell teljesíteni, nem véletlenül vagyunk itt.

    TT

    VálaszTörlés
  33. Így van Kraft, a fiatalok közt egyre többen másképpen akarnak élni, mint a szüleik és ha bár sokan nem értik mi folyik körülöttük, azt tudják, hogy több öröm van a békés emberi kapcsolatokban, mint a retekklub bámulgatásában és a fogyasztói társadalomban. Erre magad is jó példa vagy. Azon még a nemzetközi bankárok sem változtathatnak (akiknek egyébként a puhány -ha nem is különösen szellemileg fejlődött- elméjű ifjú sarjaikból nehezen nézem ki, hogy folytatni tudják öregapjaik kitartó ember-ellenes tevékenységüket), hogy halandók vagyunk és minden generációt felvált egy újjabb. Ha pedig jelentős változás van szellemileg az új generációban -mint ahogy ez most tűnik-, akkor apjuk világhatalom-szomjas terveiknek annyi. Néha olyan érzésem van, hogy a jelenlegi szellemi változások mögött genetikai változások is lehetnek és, ha így van, talán nem is "véletlenszerűek" ezek. Ilyenkor mindig a "2001 Űrodisszeia" filmre gondolog, amikor az a relytélyes fekete monolit hatására a majom ugrik egyet a fejlődési színten...

    mm

    VálaszTörlés
  34. Még mielőtt vki megjegyezné, hogy a mai fiatalok legalább akkora barmok mint az elődeik: ezt csak abból gondolhatjuk, amit látunk a tévében, moziban és egyéb szórakoztatómédiában -amik egyébként az "újvilágrend" őénzurai irányítása alatt állnak-, de az sem valszeg véletlen hogy ezek különös odafigyeléssel mindig idiótákat mutatnak be példának és azt hitetik, hogy ezek vannak többségben. Most pl alig hallani az izraeli tönegtüntetésekről, ahol több százezer fiatal -zsidók és palesztinok egyaránt- együtt tüntetnek egy szebb jövőért.

    mm

    VálaszTörlés
  35. Ami pedig a "válság" és egyéb "államadósság" nyuszi-a-kalapból bűvésztrükköt illeti, érdemes figyelmesen elolvasni ezt a bejegyzést, esetleg mégegyszer elolvasni: http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/07/valsag-mifele-valsag.html Az, aki írta, a korunk egyik legnagyobb szakértője a globalizációnak.

    mm

    VálaszTörlés
  36. Nyugi TT, mi anno 26 ezer Ft környékéről indultunk, ma már 60-70 ezer közötti összegről van szó... Nem szabad kétségbe esni, mi sem fogunk.

    Utolsó mondatodról jut eszembe, hogy egyik nap kivételesen tv-t néztem, és a Gyűrűk ura második részében kérdezte Théoden király, hogy miért nekik kell megérni ezt a szörnyű kort. Semmi sincs véletlenül, ez biztos.

    VálaszTörlés
  37. mm!
    Lehetséges, hogy némileg valamely szimpátiától vezérelve, szelektíven értékeled az izraeli eseményeket?
    Minden korban, környezetben, hivatkozási alapnak ott voltak az úgynevezett "jó-zsidók", ami már önmagában is ellentmondás, tekintve a zsidó vallásnak nevezett emberiségellenes, soviniszta-rasszista ideológiát, téziseket!
    Őrült világunk nyilvánvaló nem-zsidó őrültjei fogadhatják csak el, tanúsíthatnak toleranciát a létüket veszélyeztető, emberségüktől megfosztó zsidó szennyelmélet irányában!
    Minden normálisan gondolkodó, magát embernek tartó nemzsidó visszautasítja e zsidó szennyet, mert nem is tehet mást!
    Mást, csak kényszerítve mondathatnak vele...
    Gyzoltán/piskota

    VálaszTörlés
  38. Szerintem kissé rögeszmés vagy piskota. Van a kis fejedben egy "zsidó" cetlivel jelölt fiók és minden rosszat automatikusan ott tárolod anélkül hogy tudnád is pontosan mit jelent a "zsidó" cetli. Pedig biztos vagyok benne hogy te is képes vagy használni az eszedet, csak az akarat hiányzik.

    mm

    VálaszTörlés
  39. Árpi, a deviza alapú hitelezésnél valóban nem devizában történik a felvétel-törlesztés, de van egy fx swap nevű tranzakció, aminek a kockázatait devizában árazzák a bankok, és ezt fizetjük mi deviza ALAPÚ hitelkárosultak. :(
    Jogos az igény, hogy fel kell tárni a 2008-as vis major óta eltelt időszak egyoldalú módosításai, valamint az egész ügylet mennyire volt törvényes, ám nincsenek kétségeim, hogy a jog bugyraiban ez az egész szar még kimagyarázható a bankok részéről. Valahogy másképp kellene őket megfogni, de egyelőre nem tudom hogy...

    Vannak ugyan látható kezdeményezések, de az ilyeneknél mindig meg kell nézni a szervező nevét:

    http://www.feherkemeny.com/2011/08/09/devizahitelesek-figyelem

    Panka.

    VálaszTörlés
  40. mm!
    Lekezelő stílusod nem fog felemelni. Hiába teszel úgy, mint aki nem ismeri a zsidó vallást, a belőle fakadó mentalitást, amit különben is éppen most is gyakorolsz, itt senki nem vonja kétségbe ez irányú ismereteidet! Én sem!
    Objektivitásod kérdőjeleződik meg, ha figyelmen kívül hagyod az események meghatározó vektorát, a zsidó törekvéseket..!
    Talán nem velem kellene vitát generálni, jobb lenne, ha akár Simon Peresszel követnéd el!
    Gyz/piskota

    VálaszTörlés
  41. A tegnap még a Fehér Kéményseprős Dabasi Tamás azzal hencegett a weboldalán, hogy az Ő VEZETŐ ÜGYVÉDJÜK pert nyert, ezt átvette a Jövőnk infó is annak ellenére, hogy elküldtem nekik is az igazságot feltáró írást, ugyanúgy mint P.I. nek is akik természetesen nem jelenítették meg, de az erről folyó levélváltásunkat, kiragadva egyes részleteket ahol bátorkodtam számon kérni Postától, hogy miért hallgatja el az igazságot, ezzel falazva a jövönkinfósóknak akik feltehetőleg spekulációból, helyet biztosítanak Dabasinak, de ismerve a hátteret, hát nagyon mellé spekuláltak.

    De ismertek csak nem nyugodtam, írtam egy levelet a kéményseprőnek amiben kerek perec közönséges csalónak neveztem, amiért teljesen valótlan, porszemnyi igazság tartalom nélkül ékeskedik egy nem létező pereredménnyel, biztatva hogy nyugodtan kérje számon rajtam ezt is mint a farizeusi megnevezést. És mit látnak szemeim, pontosabban nem látnak mindkét oldalról levették a hazugságot, de már annyi becsületük nem volt sem a hungaristáknak sem Dabasinak, hogy elnézést kérjenek az olvasóktól, mert tévedni emberi dolog. De így jár az aki spekulál akkor amikor az igét hirdeti.

    Valószínűsíthető, hogy újabb frontvonal nyílik és igen erőteljesen oda kell figyelni a farizeusokra, meg azokra akik legyilkolnának mindent ami moccan. Képzeljétek de jó lenne, eddig a libsi burnyák mondta meg mi legyen, eztán meg a vaskalapos csőlátású mondaná meg. Á.

    VálaszTörlés
  42. Korrigálok, elkerülte figyelmemet, bár tegnap egyik oldalon sem találtam az említett álhírt, de ma mindkettő honlapon ott van,mindegy nincs is jelentősége.Á.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.