AZ EMBER EREDENDŐEN JÓ

Láttam egy tv műsort tegnap, amiben az orvosi kamara elnöke bebizonyította számomra, hogy legalább annyira képtelen együttérzésre a gazság áldozatai felé, mint a legtöbb magyar sztárpolitikusaink. A műsor arról szólt, hogy Budaházy György sógora, aki állítólag orvos, úgy elszúrt nemrég egy diagnózist, mint ahogy egy elsőéves orvosi hallgató sem merte volna. A beteg családanya meg is halt a következő órákban (link). Mitöbb, a műsorban elhangzott az is, hogy ez a doki valahol polgármester is volt néhány évvel ezelőtt és akkoriban egy szerényke 50 milliós sikkasztás miatt bíróság elé került, de pszichiáteri vizsgálat alapján elmezavarosnak lett minősítve, aminek köszönhetően nem kellett felelnie bűncselekményéért. A doki abszurd diagnózisa miatt elhunyt asszony férje nem érti, miként praktizálhat egy orvos akit egy igazságügyi szakértő pszichiáter elmezavarosnak talált. Én sem értem, de szerencsére az orvosi kamara elnöke okos ember és szemrebbenés nélkül megmagyarázta, hogy a szóbanforgó doki esetében a megállapított elmezavar nem feltétlenül akadály az orvosi szakma gyakorlásához… Na szóval, még mielőtt valaki azt gondolná ezek alapján, hogy a magyar orvosi szakmában valami nagyon de nagyon bűzlik és már veszedelmesebb az orvos a betegségnél, gondoltam nem felesleges visszaidézni itt Dr Csókay András néhány évvel ezelőtti előadását: „Az Ember Eredendően Jó”.

***   

Hiszem,
Hogy a jó erősebb a gonosznál
A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél
A megbocsátás erősebb a bosszúnál

Hiszek
Az ember jóságában mely minden hamisságon,
Minden álnokságon, rosszindulaton és gonoszságon,
Minden emberi durvaságon és önzésen túl létezik.

Mert hiszem, hogy az ember eredendően jó.

Jobb annál, mint amit tesz,
igazabb annál, mint amit mond,
finomabb annál, mint amilyennek látszik.
(Henri Boulad: A szeretet győzedelmeskedik! Fordította: Hermann Judit)

Előadásom témáját ebből a versből merítettem, címét innen kapta: Az ember eredendően jó. A múlt századot elöntő materializmus két irányba fejlődött. Az egyik azt feltételezte, hogy az ember eredendően rossz, ezért kell egy szűk csoport, aki majd megmondja, hogy mi a jó és az vezeti a többit. Ez vezetett a fasizmushoz, a bolsevizmushoz, a kommunizmushoz. A másik irány a liberalizmus, mely azt feltételezte, hogy az ember olyan jó és tökéletes, hogy mindent meg tud magától oldani. Erre jó alapot szolgáltatott a tudomány hatalmas fejlődése. Míg az előbbi irányzat a Kelet-Európát tette tönkre, az utóbbi a civilizált Nyugat polgárainak hozta el a fogyasztói társadalmat és az erkölcsi romlást. Mindkettő zsákutca, ahogy azt a történelem mutatja nekünk. Ezek fölé nő a kereszténység eszméje, mely az embert eredendően jónak tekinti, aki ugyan képes a rossz felé hajlani, de Isten segítségével ezt a rosszra hajlást le tudja győzni. 

Megdöbbenve és felemelő érzéssel hallgattam Kerényi Lajos atyát az egyik rádióműsorban, ahol nagy megtérésekről beszélt: Az élet utolsó határhelyzetében megtörik a gőgös istenkedés, az önámítás szelleme, és a közelgő vég kényszerleszállásra kényszerít. Ennek nyomán hátat fordítanak hitetlenségüknek, harcos ateizmusuknak, leteszik a fegyvert. Íme néhány megtérő vallomás: Engels, az ateizmus lelkes terjesztője idős korában visszatért Istenhez. Ezeket írja: „Az életet annak kell visszaadnunk, aki a keresztfán minden emberért meghalt.” Lenin élete végén mindenkitől, főleg Istentől bocsánatot kért bűneiért: „Hamis útra léptünk. Oroszországnak tíz Assisi Ferencre lenne szüksége. Szörnyű vérontás kezdődik.” Heinrich Heine német költő, aki különös előszeretettel gúnyolta Istent és a vallást, halála előtt megtért. Bűnbánóan megvallotta: „Összetört a régi lant azon a sziklán, amit Krisztusnak mondanak. Az a lant, amelyet a Gonosz szelleme pengetett. Az a lant, ami lázadásról, gúnyról, kételyekről énekelt. Ó Uram! Letérdelek. Bocsáss meg dalaimért!” Karl Marx, bármennyire is hihetetlen, meg volt győződve a túlvilág valóságáról. Cselédlánya tanúsítja, hogy betegségében rendszeresen imádkozott, és égő gyertya fényénél készült a nagy útra. „Gúnyt űztem a mennyországból. Most már belátom, hogy lelkem, amely Istenhez tartozott, a pokol felé indult.” Mao Ce-tung nyilatkozata 1971-ben egy angol újságírónak: „Hamarosan meg kell jelennem Isten színe előtt.” Mikor súlyosan megbetegedett, egy katolikus apácát kért fel arra, hogy megkeresztelje.
 

Urunk add, hogy ne ítéljünk meg senkit. Add meg minden embernek a megtérést, és a jó halál kegyelmét! Add, hogy Igéd bennünk is el tudja végezni, amit te akarsz. Számomra azért felemelők a fenti tények, mert Isten képes megbocsátani a legnagyobb bűnösöknek még az utolsó pillanatban is, ahogy ezt Krisztus a latorral tette. Ahogy idéztem Boulad atyát – „az ember eredendően jó” –, az jutott eszembe, hogy valóban nagyon sok jó dolgot el tudunk önmagunktól kezdeni, egy ideig bírjuk, csináljuk de előbb-utóbb elrontjuk, ha Isten segítségét visszautasítjuk. Jó példa erre a Beat-zene sorsa. A hatvanas években, amikor a beat-zene elindult, egy rendkívül pozitív dolognak számított fiatalos lendületével, bátor szókimondásával. Ahogy teltek az évek, és az előadók egyre népszerűbbé lettek, úgy romlott el az egész beat-mozgalom célja. Bálványimádássá alakult, melynek széles haszonélvező köre fejlődött ki, üzletté vált, igazságtartalmát fokozatosan elvesztette. Ezt a példát saját életem is igazolja, mivel én is bálványimádóvá váltam ebben az időben. El sem tudtam képzelni jobbat, mint a Rolling Stones zenéjére részegen őrjöngeni. Persze ez a fajta mentalitás az életem többi részére is kiterjedt. Az ember eredendően jó, aztán Isten nélkül elrontja a dolgait. Az egocentrikusság a gyermeknél hasznos dolog, elősegíti pszichés fejlődését. 16-18 éves korban azonban, ha megmarad, morális döntéssé válik, egoizmussá alakul, és itt kezdődik a tékozló fiú története. Velem is ez történt annak ellenére, hogy szüleim mindent megtettek vallásos nevelésem érdekében. Magamtól sok jóba belefogtam, de előbb utóbb elrontottam, mert nem kértem Isten segítségét a kitartáshoz. Elvégeztem a műszaki egyetemet, de nem tudtam megmaradni a pályán, mert nem volt kitartásom. Nagy nekibuzdulással sikerült bejutnom az orvosi egyetemre, mondván, embereken akarok segíteni – csodás, nemes cél. Ennek a vége az lett, hogy a nagy, nemes cselekedetekben, a gyógyításban beképzelt és gőgös lettem. Azt hittem, attól, hogy én gyógyítok, engem más mércével lehet mérni. A legfontosabb állapotbeli kötelességemről felejtkeztem el, arról, hogy elsősorban családapa vagyok. Így aztán a munka mellett egyre több lett a kicsapongás. A házasságtörés bűnébe is beleestem mindent megtéve, hogy a családom tönkremenjen. Az Isten nélküli élet teljesen félrevitte a jó kezdeményezéseket. Lelkileg, testileg tönkremenve próbáltam 42 évesen gyermekkorom neveltetéséhez visszafordulni, és kértem a Jóistent, hogy segítsen. Természetesen segített, ahogy minden bűnösnek próbál segíteni, ha kéri. Hozzám világos üzenetét egy jelenésen keresztül juttatta el a Domonkos templomban ’98 karácsonya előtt. Ez a pillanat volt a megtérés.

C. G. Jung írja a Gondolatok a kereszténységről c. könyvében: „az emberi élet fő célja a damaszkuszi út megélése” – vagyis a megtérés. Mindenkinek másképp jöhet ez a pillanat. Van, akinek fokozatosan, lassan, van akinek hirtelen. Nekem hirtelen jött, igaz már 42 éves voltam. Egy biztos: az igazi harc a roszszal ezután kezdődik. A gonosz addig nem nagyon kísért, amíg magadtól is rossz úton jársz. Akkor lesz ideges, ha a jó felé fordulsz. Gyökössy Bandi bácsi mesterien írja le egyik „Kézfogás-füzetében”, hogy mi vár ilyenkor a hazatérő tékozló fiúra. Miket mond a nagy Sugdosó. „Menj tovább a lejtőn, röfögj tovább, rabold ki a gazdád, vagy akár az apád, válj disznóvá!” Vagy azt súgja: „Ülj le a lejtőn! Sose volt, hogy valahogy ne lett volna! Várj a lottó ötösre és közben nézd a Big Brothert a tévében!”

„Ekkor magába szállt. Atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened. Nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz” – olvashatjuk Lukács evangéliumában. Vétkeztem a teremtett világ erkölcsi törvénye ellen. Végre megvan a döntés. Bandi bácsi arra figyelmeztet minket, hogy ilyenkor még mindig nem adja fel a Sugdosó: „Ne ma indulj, hanem holnap!” Hányszor határozzuk el, hogy egy dátumhoz kötjük újrakezdésünket. Sose sikerül. Itt és most! – csak akkor lehet esélyed. Felismertem, döntök és kész. Mi lesz a disznókkal? Kedvenc trükk. A házasságtörők emiatt nem tudnak sokszor felhagyni bűnükkel. „Féltik” a szeretőjüket, közben darabokra hull a családjuk. „Ne siess, csak lassan! Nem tesz jót a sietség! – mondja még a Sugdosó a hazatérés közben” – írja Bandi bácsi.

Azért ragadtam ki ezeket a gondolatokat, mert a megtéréssel, ahogy említettem, csak egy lehetőséget kapunk, amivel élni kell. Az igazi kaland ekkor kezdődik, de most már Jézus vezetésével. Isten már nem választ. Nekünk kell választanunk Őt, mert Ő mindenkit vár, de ez nem kötelező. Ez a szabadság legmagasabb foka, a legnagyobb ajándék, amit az ember kaphat. Érdemes kockáztatni ezért mindent. Bátorság a léthez – ahogy Boulad atya is írja –, melyben a kockázat elnyeri jutalmát. Manapság sokat beszélünk a sztárokról. A „star” csillagot jelent. Az emberiség történetében eddig egyetlen csillag született a betlehemi istállóban 2002 évvel ezelőtt. Az Ő követése lehet csak az egyetlen cél az életünkben. Néha kockázatosnak tűnik, de nekünk keresztényeknek nem lehet más utunk, és erre kell hívni nem hívő testvéreinket is. Persze ezt okosan kell tennünk. A Jel című újságban ezt le lehet írni, vagy a TF-estéken ezt el lehet mondani, de a társadalomban ilyen direkten mondva nem biztos, hogy célt érsz. Lehet, hogy pont az ellenkező hatást éred el. A kereszténység pedig nem balgaság, hanem a lehető legaktívabb és leghatásosabb cselekvés. Gyors és mindig ott van, ahol kell. Ez Jézus egyik legfőbb tulajdonsága. Pont annyit, pont ott, és pont akkor cselekszik, amikor kell. Minden erejével a lehető legcéltudatosabban jót akar tenni másnak.
 

Olvastam, hogy az egyház Kínai misszióját a jezsuiták tudták sikerre vinni. Hogyan érték ezt el? Nem hangosan mentek, nem rázták a keresztet és a bibliát a kínaiak előtt. Azokat, akik előttük így próbáltak téríteni, mind megölték. Ők elvegyültek a lakosok között, elkezdték segíteni a szegényeket és elesetteket, tanítottak. Amikor már évek teltek el, és nagyon megszerették őket, akkor kezdtek el lassan beszélni arról, hogy ki is a legjobb barátjuk, kinek a társaságába tartoznak. Néha ma is ilyennek érzem a helyzetet. Nagybátyám, aki szintén jezsuita pap, egyik beszédében azt elemezte, hogy a kereszténynek úgy kell élnie, mint egy kérdőjel. Azt kérdezzék a környezetében, miért élsz te így. A példamutatással való hívás, talán ez a leghatásosabb. Természetesen nem kell vele törődni, ha közben kinevetnek, gúnyolnak. Teréz anyának van egy csodálatos verse: "Nem fontos" a címe:

Az ember érthetetlen, logikátlan és önző.
NEM FONTOS, SZERESD ŐT!
Ha jót teszel, önös céljaidnak tudják be.
NEM FONTOS, TÉGY JÓT!
Ha megvalósítod céljaidat, hamis barátokra és őszinte ellenségekre lelsz.
NEM FONTOS, VALÓSÍTSD MEG CÉLJAIDAT!
A jót, amit ma teszel, holnapra elfelejtik.
NEM FONTOS, TÉGY JÓT!
A tisztesség és az őszinteség sebezhetővé tesz.
NEM FONTOS, LÉGY ŐSZINTE ÉS TISZTESSÉGES!
Amit évekig építettél, egy perc alatt romokba dőlhet.
NEM FONTOS, ALKOSS!
Pórul járhatsz, ha segítesz az embereknek.
NEM FONTOS, SEGÍTS NEKIK!
A legjobbat adod magadból, és verés a köszönet.
NEM FONTOS, ADD MAGADBÓL A LEGJOBBAT!
 

Ha el vagyunk keseredve, egyszerűen elő kell venni ezt a verset és könnyebb lesz minden. Sokat találkozom a halállal, sajnos a gyermekhalállal is hivatásom révén. Talán a gyermekhalált a legnehezebb megérteni emberi ésszel. Sokszor láttam halott gyermekére ráboruló anyát, amint azt kiabálja, ordítja fájdalommal telve, hogy hol van Isten. Ilyenkor nekünk orvosoknak, nővéreknek egy feladatunk lehet: a szenvedőktől mély együttérzéssel át kell venni valami kis terhet ugyanúgy, ahogy egy szörnyű nehéz zsákból, ha súlyt veszünk ki, az könnyebb lesz. Láttam egyszer egy őrjöngő anyát, akit senki nem tudott megnyugtatni. Hiába jöttünk gyógyszerrel, injekcióval, a fejlett orvostudomány eszközeivel. Semmire sem jutottunk. Egy ott álló laikus egyszerűen átölelte, hagyta, hogy ránehezedjék. Kinyilvánította, hogy maximálisan osztozik fájdalmában. Levett a lelki súlyból. Hogyan lehet ebből a súlyból levenni, hogy minket ne nyomjon össze a sokszor átadott teher? Csak kegyelmi úton. Ez az út pedig azt jelenti, hogy minden pillanatomban tudom, hogy a földi életem összes eseménye, benne a fogantatásom, a születésem, a házasságom, a gyermekeim születése, és a halálom a létemnek egy-egy pillanata, de nem a vége. Ha ezt tudom, akkor ugyan félek a haláltól, mert ember vagyok, de Isten segítségével legyőzöm a félelmemet, és így már át tudok venni terheket mástól úgy, hogy az közben ne nyomjon agyon. Ez a keresztény bátorság. Tudom, hogy azok a gyerekek Istennél vannak, és a kishitűségünkből fakadóan nem bírjuk elviselni halálukat. Egy apának három szép nagy fiát vitte el a lavina egyszerre. Eljutott oda, hogy azt mondta: „Köszönöm Istenem, hogy eddig velük lehettem.” Azt hitték, hogy megbolondult, pedig csak hite volt. Isten nyilván nem akarja, hogy gyerekek haljanak meg vagy a Medjugorjei busz tragédiáját sem akarta, de szabad akaratot adott. „Hol van Isten?” – ordibáljuk ahelyett, hogy azt kiabálnánk: hol voltunk mi, amikor nem törődtünk gyermekeinkkel, amikor alapvető önfegyelemre sem tanítottuk meg őket, mert hajtottuk a pénzt vagy a karriert vagy kicsapongásainkat. Hol voltunk mi, amikor nem magyaráztuk el, hogy nem szabad 50 cm-es vízbe fejest ugrani, vagy hol volt a szerelő, aki nem ellenőrizte a fékeket. Isten kijavítja ezeket a szörnyű hibáinkat, de ha mi már elkövettük, térdeljünk le és engedjük meg neki, hogy saját elgondolása alapján segítsen nekünk. Egerszalókon beszélgettem egy kedves fiatal atyával, aki kórházakba látogatott. Egyszer négy haldokló volt egy kórteremben. Mind a négyet megnyugtatta. l órával azután, hogy elment, szépen mind meghaltak. Másnap, amikor újra bejött az atya, az orvosok és nővérek úgy néztek rá, mint egy gyilkosra. Mennyire nem értették ez egészet! A négy haldokló egyszerűen megnyugodott, mosollyal haltak meg. Tudták, hogy nincs baj. 

Csodák. A csodák legfontosabb tulajdonsága, hogy sokszor nem akkor következnek be, mikor mi szeretnénk őket. Ettől csodák. De észre is kell venni őket. Isten sokszor a csodákon keresztül ad jeleket nekünk. Velem rengeteg csoda történt, mióta Isten felé próbálok fordulni. Egyszerűen így díjazza, hogy igyekszem. A munkámban, a baleseti idegsebészetben új dolgokat találtam ki. Félre akartak söpörni, de csoda történt: nem sikerült. Az etikai bizottságot közvetve arra próbálták kényszeríteni, hogy vegyék el az orvosi működési engedélyemet sarlatánságért. Nagyon megköszönték a tanácsot, de nem éltek vele. Utána meg beválasztottak az etikai bizottságba. Nem csoda ez? Egy fontos: a magad hitét tegyed bele teljesen, akkor egyszer csak azt érzed, hogy mindenki rajtad akar segíteni. Így mutatja meg Isten szeretetét az embereken keresztül, mert az ember eredendően jó!
 

Tajwanban voltam egy orvoskongresszuson és láttam egy érdekes keresztet. Krisztus nem megfeszítve volt rajta, hanem két karját felfelé emelte. Ott döbbentem rá, hogy a kereszténység egyik legfontosabb állomása a Golgota. De van egy még fontosabb: a feltámadás. Ez nem a szenvedés előli menekvést jelenti, hanem az értelmét adja meg. Sokszor ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, ezért érezzük magunkat boldogtalannak a nehézségeink közepette. Pedig annyi jel van. Eszembe jut a foci vb-döntője. Isten a sportot játékra teremtette, nem pedig felfújt izomkoloszszusok és üzletemberek pénzkereseti forrásává. Nyert a játék, mert nyertek a brazilok. Mit csináltak utána nem magukat ünnepelték hanem a Teremtőt. „I belong to Jesus” (Jézushoz tartozom) olvashattuk az alul lévő második trikón. Előre felvették, mert hittek a sikerben, mert hittek Jézusban és őt ünnepelték a sok milliárd TV néző előtt. Ilyen szép tanúságtételt ritkán látni. Ezek nagy jelek mindnyájunknak. Isten számít ránk, pótolhatatlanok vagyunk számára. Ez adja nekünk a léthez való bátorságunkat, ezért merünk kockáztatni a sokszor kilátástalan helyzetben. Hitünk Jézusban a legdrágább kincsünk. Mindenek fölött áll. Fontos dolog a politika, a tudomány a kultúra, a sport, a munkánk, de nagyságrendekkel fontosabb a hitünk. Hatalmas fényerővel világít rá az előbbiekre, és ezáltal tudunk bölcs döntéseket hozni, vagy egy művészeti alkotást létrehozni. Isten várja és örül, ha segítünk neki a teremtésben. Hit és ész „olyan, mint a galamb két szárnya” – írja a Szentatya ’99-es enciklikájában. Ez emeli fel az embert a magasságokba. Teréz anya csodálatos himnusza -"Himnusz az Életről"- így ír erről:

Az élet esély, ragadd meg!
Az élet szépség, csodáld!
Az élet nagy boldogság, ízleld!
Az élet álom, tedd valósággá!
Az élet kihívás, vállald fel!
Az élet kötelesség, teljesítsd be!
Az élet játék, járd!
Az élet értékes, vigyázz rá!
Az élet gazdagság, őrizd meg!
Az élet szeretet, örvendj neki!
Az élet rejtély, fedd fel!
Az élet ígéret, teljesítsd!
Az élet himnusz, énekeld!
Az élet küzdelem, fogadd el!
Az élet tragédia, karold fel!
Az élet kaland, legyen hozzá bátorságod!
Az élet boldogság, érdemeld ki!
Az élet az élet, védelmezd!