2011. december 7., szerda

Gondolatok az okostelefonokba telepített kémszoftverekről, a szép Új Világrend kiépüléséről, és annak elfogadásáról, vagy elutasításáról

A szövetségi rendszer, amiben vagyunk jelenleg, bármennyire is szeretné igazolni, hogy a külföldi háborúival a demokráciát terjeszti, ezt a maszlagot már nem sokan veszik be. Mint ahogy azt sem, hogy az egyre inkább koncentrálódó hatalom a demokrácia érdekében jön létre (lásd. pl. a magyar CIA-t: NIBEK)

Ahogy én látom a zemberek túlnyomó többségének akarata ellenére menetelünk az Új Világrend felé, ahol egy senki által meg nem választott nagyon szűk magáncsoport kezében koncentrálódik minden anyagi hatalom, és az ő játékszabályaik szerint kénytelenek ugrálni az uniók, ezen belül a kormányok, ezen belül meg a nemzetek emberei (teljesen mindegy ki fia borjai).
Egyre inkább be vagyunk kamerázva, már csak tényleg az a rohadt beültetett RFID chip hiányzik a teljes kontrollhoz. És ahogy nézem  a külföldi média már erőteljesen nyomatja a propagandát, hogy ez mennyire fasza dolog lesz az embereknek.
Hát nem hinném…

Ezek vészjósló dolgok, melyeket csak tetéznek a háborúk, forradalmak, válságok hírei, melyek hatását lassan mindenki a bőrén érzi. De azt is érezni kell, hogy ezek egyike sem a mi érdekünkben történnek, hanem pont ellenkezőleg.
Ezért vallom azt, hogy sokkal jobb lehetne az élet mindenkinek ezen a planétán, ha hagynák.
Ha a hatalomkoncentrálóknak nem lenne érdekükben mindenkit összeugrasztani.
A „divide et impera” még ma is érvényes!

És tessék, most itt van egy újabb érv az NWO megfigyelési őrülete mellett:


„A rootkit a felhasználó tudta nélkül beírt szövegek, jelszók, bankkártya-adatok, e-mail-ek, SMS-ek tartalmát továbbítja harmadik félnek.”

De vajon ki lehet a „harmadik fél”?
„A HTC beismerte, hogy amerikai szolgáltatók írták elő a Carrier IQ telepítését.”

De kik azok az „amerikai szolgáltatók” ?
Nézzünk csak néhány példát!

Az izraeli Motorolát megvette az amerikai Google óriásvállalat:

A T-Mobile USA szintén amerikai kézbe került korábban, az AT&T telekommunikációs cégóriáshoz:

Az AT&T-ről tudni kell, hogy a gyökerei 1875-ig nyúlnak vissza. 1918-ban a szövetségi kormány nemzetbiztonsági érdekből államosította az egész távközlési piacot, ezáltal a cég – többszöri liberalizáció, felvásárlások és összeolvadások ellenére - azóta is monopolisztikus helyzetben van.

Az AT&T 1998-ban összefonódott a British Telecom-al, amelyik Rothschild tulajdonban van. Majd az AT&T anyavállalatot 2005-ben felvásárolta az SBC Communications. Az SBC kibontva Swiss Bank Corporation, ami viszont Edmond de Rothschild nevéhez fűződik.

Fentiekből egyértelműen látszik a hatalomkoncentráció.

Magyarán elmondhatjuk, hogy a kommunikációs szolgáltató óriáscégek lassan mind egy szűk csoport kezébe kerültek. Ez a csoport az a bizonyos „harmadik” fél, aki előírta a mobil gyártóknak a kémszoftverek telepítését az okos(!)telefonokba.

A kérdés már csak az, hogy ezen telefonok okossága valójában kinek használ

És a még égetőbb kérdés az, hogy az emberiségnek valóban szüksége van-e a bolygószerte kiépített technológiákra, mely olybá tűnik, mintha valami idegen hatalom szállta volna meg.

Válaszút elé érkezett az emberiség, s amely választás egyre nyílvánvalóbbá válik:

Engedünk-e a csúcstechnológia csábításának, amely révén emberi mivoltunkból egyre inkább kivetkőzve, egyre inkább beleragadunk az anyagi létezés szintére, szó szerint a hálózat rabjaivá válunk, vagy megpróbálunk ettől elszakadva, a kísértést elutasítva visszatalálni oda, ahol még a többdimenzionális emberi lény, mint lelki-szellemi-testi komplexum egységben és egészségben van?

TT

25 megjegyzés:

  1. Hm. Ezek szerint egy okostelefonnal automatikusan be lehet kerülni "Rihanna esernyője" alá?

    Kösz, nem kérem!

    VálaszTörlés
  2. Amúgy nagyon jó a képválasztás is!

    Nézzétek meg: a faszi a párjától elfordul (elhidegülés), tekintete valószínűleg egy monitorra (gépre) szegeződik, fülén egy mobiltelefon (egy gép) csüng, tekintete elárulja, hogy teljesen a technológia, a gépek rabja már. Gondolatait a hálózat irányítja.
    A férfi jól öltözött, sikeres üzletember, köszönhetően az alkalmazott technikának. A "siker" ígérete, a sátán csábítása elkapta, nem tud szabadulni.

    A nő látszólag ábrándozik. Az egész kép úgy van beállítva, hogy azt higgyük, a nő a szomorú, a sikertelen, a magányos. A vesztes! Csak mert nincs neki okostelefonja!
    De nézzük csak meg a nő tekintetét, mit tükröz?
    Valahol máshol jár -> gondolkodik, használja Istentől kapott ajándékát. "Lelkizik". Nem enged a csábításnak. Az Életet szolgálja.
    Valójában ő a nyertese ennek a meccsnek.

    VálaszTörlés
  3. Mazsola,

    ennek a szcenáriónak ebben a párosításban valószínűleg nincs nyertese. Esetleg egy másik férfi, aki miután a "robotizált" férj kiteszi a lábát otthonról, megadja az asszonykának, amiről az álmodozik...

    VálaszTörlés
  4. Igen jól megcsinált klip:

    Thirty Seconds To Mars - This Is War

    http://www.youtube.com/watch?v=Zcps2fJKuAI

    A végén az utalás a piramisra is eléggé egyértelmű.

    TT

    VálaszTörlés
  5. Nem hiába hívják "okos" telefonoknak ezeket a ketyeréket.
    Lényegében csak tettünk egy lépést előre a totális kontroll alatt tartás felé.

    Nagyon sokaknak munkaeszköze a mobiltelefon, nekem is. Egyelőre "buta" telefonom van, de szép lassan ezek a készülékek elhasználódnak, és pár éven belül, akinek mobilja lesz, okos telefonnal fog szaladgálni.

    Persze megjelent már az okos tévékészülék is. Talán még veszélyesebb lesz, mint a mobil.

    Szumma: aki tovább akarja tekerni a mókuskereket, meg fogja venni a technikát is hozzá, még akkor is ha tudja, mire képes a készülék.

    (ez már csak úgy zárójelben, lehetséges, hogy a Nokia Symbian rendszerű telefonjai a legmegbizhatóbbak, ha már okostelefon? csak mert mindig az androidos, és iphone készülékeket emlegetik, ha kémkedésről van szó)

    Anonymus

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egy "kutató" szerint eddig az iphone ba nem tudta kimutatni a carrier iq jelenlétét
      a symbian telefonokban is benne van, habár, a symbian a multé, már térnek át a maemo ra meego ra ami a microsoftal közösen terveltek ki.... érdekes.... microsoft...:)

      Törlés
  6. És ti akik nap mint nap itt próbáljátok megváltani a világot a világhálón és teszitek közzé a véleményeteket,a ti asszonykáitoknak ki adja meg amire vágyik?

    VálaszTörlés
  7. ne aggódj névtelen, végül mindenki megtalálja, amire vágyik. Előbb vagy utóbb. Az asszonykák is, meg az emberkék is...

    VálaszTörlés
  8. A nokia tényleg talán a legjobb ebből a szempontból. Kár, hogy kezd leáldozni neki. jönnek a kínai gagyi szoftverek mindenhol és kiszorítják a nokiát, ericcsont és a többi európai gyártót. Mert mindenki megveszi az újat. az újabb kütyüt. nem baj, ha nem működik csak menőbb legyen mint a többieké. (meg újabb)

    Névtelen 1 : Te meg miért nem inkább a saját asszonyod vágyaival foglalkozol ? Már, ha egyáltalán meg tudod különböztetni a saját vágyait azoktól a vágyakozásoktól amiket a média ültetett el a fejébe...(sok ember azt se tudja, hogy mik a saját vágyai és mik azok amiket kívülről "plántáltak" bele a fejébe)(egzotikus nyaralások, szép autó, sok pénz, stb...mert megérdemled :)

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  9. Míg ezek a marhák az ájemeffel baszakodnak, addig a britek kitermelik a földünk áldásait:

    http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/08/gazmezot_talaltak_a_szloven_hatarnal/

    Tényleg abszurdisztán vagyunk, ha egy ilyen lehetőségből a 12%-os bányajárulékon kívül másra nem futja…
    A MOL-ra költött 500 milliárd helyett technológiát kellett volna venni, nem? Vagy a MOL-ra bízni a kitermelést és felezni a lakosság gáz díjszabását.

    TT

    VálaszTörlés
  10. Bukovinai
    A gond ott van hogy én nem a férj hanem az "asszonyka"vagyok aki arra vár hogy a párja szakítson egy kis időt rá a szabadidejében és ne csak a számítógép létezzen.
    A baj csak az hogy a technika ezen csodás vívmányával nehéz versenyezni(és őszintén nem is akarok)
    Adrienn voltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és ez a cél, ha nemtalálod meg otthon amit keresel, meresd máshol, ahogy olvastam egy másik blogban, :) a családok szétszakitása egyik fő céluk, igy megoldódik ezis, amugy ahogy egy másik ugyanott irta, inkább a tábortűz mellett ülne és meséket énekelne, ha lenne 10 barátja, és nem a netten lógna, ebben igazat adok neki
      de sajnos amikor a "barátok " között több sáz kilóméter a távolság egyenlőre ez egy lehetséges kapcsolat forma... mármint a net

      Törlés
  11. Adrienn, nincs mese, vissza kell hódítanod a férjedet.
    A dög mindenkinél bepróbálkozik valamivel, nagyon sok embernél be is talált. De talán még nincs veszve minden... Okosan, szívvel kell ellene küzdeni, nem erővel. Ha minden jól megy akkor a következő világkorszak ismét matriarchális lesz, aminek én csak örülni tudok. Nincs nő, amelyik így el tudná cseszni a dolgokat, mint ahogy vannak.

    TT

    VálaszTörlés
  12. Adrienn, megadhatom az elérhetőségemet? Két világmegváltás között megadom amire vágysz! Sőt még ráadást is, ezen már ne múljon.:-))Á

    VálaszTörlés
  13. Beszélgettetek mostanában tizenévesekkel? Én néhány buszozás alkalmával szenvedem végig társalgásukat ( már ha annak lehet nevezni a kommunikációjukat) Elképesztő világnézetük van... sikeres agymosáson vannak túl. De ami még lényeges, 10 ből arányaiban 2 beszélget, a maradék 8 baszakolódik a telefonjával, vagy hallgat valami ramatyot az mp3án, bedugott fülekkel. Gondolkodni teljesen képtelenek. Néhány mai kasztot látok kialakulva: mélymagyarok-radikálisak, plázacicák-boyok-"trendik", emósok, egészség-és fogyásmániások/kondimániások, legkisebb % : általában véve normálisok - ez az utolsó csoport további két részre osztható, általánosan normálisok, és a mindenáron megcsinálok még 2 diplomát jellegüek. Baromi érdekes a mai 14-30 éves közti generáció. Egy szociológus is beleszédülne.

    VálaszTörlés
  14. Ha 10-ből ketten traccsolnak csak, talán a másik nyolc között néhányan éppen azért nem szólalnak meg, mert ők az értelmesek. Tapasztalatom szerint a magyar tizenévesek legalább a fele értelmes lény, de az arány csökkenőben van amióta "elmentek a tankok és bejöttek a bankok".

    galaktikus megfigyelő

    VálaszTörlés
  15. De sok hülyeséget csináltam én is gyerekként. És még több marhaságon járt az eszem.
    Hiába, ez ilyen.
    :)

    Árpi, ez nem egy párkereső oldal! :))
    Bár én mindig örülök, ha új bimbózó kapcsolatot látok!

    TT

    VálaszTörlés
  16. TT, szó sincs kapcsolatkeresésről, csupán pillanatnyi zavar elhárításról.:-))
    De komolyra fordítva a szót, az amerikai kémrepülő leszedése azért elég nagy fricska volt, szerintem. Főleg így épségben, ez az ablakon kidobott pár milliárd dollárt jelent a zusának és pár milliárd hasznot a Kínának. Már csak tovább kell fejleszteni kicsit s annyi.Á.

    VálaszTörlés
  17. Adrienn : Nehogy azt hidd, hogy amikor még nem volt internet akkor a férfiak nem tudták elfoglalni magukat valamivel ? (Csak otthon ne kelljen lenni...) Ott volt pl a kocsma... meg előtte a sok munka... azember reggel felkelt aztán csak este jött haza.

    Szóval fel a fejjel! Ha érdekesebb vagy mint a világ-osszeomlás, akkor biztos, hogy fel tudod kelteni a férjed érdeklődését. Képezd magad ;)
    Légy képben.(mármint, hogy milyen technikákkal lehet elvonni valakinek a figyelmét valamiről)

    (én folyamatosan tanulok pl - most olvasok egy könyvet "Blogok kezdőknek és profiknak" címmel. Ha nem foglalkozik veled a férjed csinálj egy érdekes blogot aztán lehet, hogy végül a férjed is ott fog kikötni :D addig se unatkozol és ráadásul sorstársaidra is lelhetsz és együtt okosabbak lehettek ;)

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  18. Na na, csak nehogy ide fajuljon a dolog.....ja és ezekre megy a "segíly".Á.

    http://www.youtube.com/watch?v=Fx0BBnc904Q&feature=endscreen&NR=1

    VálaszTörlés
  19. Ismét pár száz milliárdot le kell faragni a jövő évi költségvetésből: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/szazmilliardos_megszoritas_jon_magyarorszagon.504482.html

    Most honnan? Néhány korházzal és iskolával többet zár be hajráviktor vagy esetleg rájön, hogy mégsem olyan sürgős új focistadionokat építeni? Vagy talán rájön arra, hogy nem kell feltétlenül Magyarországra vonzani az összes kárpát medencei cigányokat a kánaáni segélyrendszerrel ami által nálunk mindent megkapnak ingyen, a többit pedig büntetlenül összelophatják? Vagy talán rájön arra, hogy mégsem olyan nélkülözhetetlen egy sok milliárdos magyar Stasi (NIBEK) létrehozása?

    VálaszTörlés
  20. Jah és talán az sem annyira szükséges, hogy milliárdokat költsön a magyar állam egy buzi-olimpiára 2012-ben? Álmodni azért még lehet, ugye? és mi van az afgán háborúval, nem tudnánk esetleg enélkül megélni?

    VálaszTörlés
  21. Nyílt levél Zorbán Vektornak:

    Szia Viktor! Moncsak, nincs kedved előzetes nyögdíjjba vonulni? Még mielőtt nem úszott el minden és mindenki körülötted... fiatal vagy még, akár egy falusi focicsapattal is foglalkozhatnál, elvégre elég nagy kerted van, csinálhatnál belőle egy jó kis focipályát és a falusi srácokat boldoggá tehetnéd (tudod, klassz érzés embereket boldoggá tenni). Na hajráhajrá!

    VálaszTörlés
  22. Наибольшей опасностью для свободы является пассивность народа. (Г.Брандейс)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.