2011. december 10., szombat

MAGYAR MÉRFÖLDKÖVEK a tudomány felé vezető úton

vitéz Hamvas J. József
A Rákóczi Alapítványnak a második ezeregyszázéves évfordulóra készült munkája
1996
Részletek

Mikor több mint negyven évvel ezelőtt először kezdtem gyűjteni ezt az anyagot és felfedeztem mérhetetlen, majdnem kimeríthetetlen gazdagságát, boldogság és lelkesedés ragadott magával. E lázas munka közepette elhatároztam, hogy e bő kincset meg kell osztanom a magyar fiatalsággal és a világgal.
Kezdetként képzeljük el, hogy a tudomány hosszú országútját egy időgép segítségével járjuk be, melynek lámpáival csak a magyar mérföldköveket világítjuk meg.
Nézzük csak! Mi lehet ez a négykerekű, acélrugókon függő jármű? Ez az acélrugós jármű eredetileg a Komárom megyei Kócs faluból jött, ami megmagyarázza nevét: Kócsi. E 14. századbeli szó az alapja a német Kutsche, az angol coach kocsit jelentő szónak. Itt ugyancsak meg kell jegyeznünk azt, hogy magyar lovasok ajándékozták meg a világot a kengyellel. A kovászos kenyér is magyar találmány. Magyar lovasok kenyere volt, akik ezt vitték magukkal a szárított és porrá tört hússal együtt katonai útjaikon. Az Encyclopaedia Britannica szerint a rézfeldolgozás is magyar találmány.
Az első magyar iskolát a tizedik század fordulóján alapította Géza fejedelem, a Szent Benedek renden belül.
Az első magyar egyetemet Nagy Lajos királyunk alapította a 14. században Pécsett. A Buda-i egyetemet Zsigmond király alapította a 14. század elején. A négytagozatos Pozsonyi Egyetemet 1467-ben építették, a nagyszombati Pázmány egyetem 1635-ben nyitotta meg kapuit, 1777-ben Budára költözött, majd Pesten állapodott meg.
Könyvek szükségesek a tudományos ismeretek terjesztéséhez. A legelső könyvet Mátyás király uralkodása alatt nyomtatták Magyarországon, megelőzve Angliát, Svédországot és Spanyolországot.[1] Ezt 1483-ban Budán nyomtatták Hess Endre nyomdájában; a könyv címe a jellemző: "Chronica Hungarorum".
Az első közkönyvtár már a 15. században működött Bártfán. Az egyház működtette és később a helyi hatóságok vették át.
Az első jelentős számtan-tanulmányt Mester György írta latin nyelven a Németalföldön, 1499-ben.
Bagellardus Pál 1472-ben már írt könyvet a gyermekbetegségekről; János 1358-ban írt az orvostudományról; Dénes oktant (logikát) tanított 1474-ben a bolognai egyetemen, ahol Gergely is ugyanezt tanította.[2]
Budai Briccius a prágai egyetem rektora volt 1415-ben, ugyanezen idő alatt Pannonius Christopher is ezt a tisztet töltötte be egyszer, Bálint pedig négyszer volt a Kőnigsbergi Egyetem rektora.
A Bécsi Egyetemnek 1413 és 1639 között 139 magyar egyetemi tanára volt, s az 1500-as években rektora is magyar, Hungarus Ladislaus.

Zsámboki János (1531-1584) történész volt. Könyvtárának megmaradt darabjaiból szedte össze és alkotta Miksa császár a saját könyvtárát, melyek között Mátyás király híres Corvinái is szerepeltek.

Egy papírgyárat Margittan alapítottak 1546-ban, messze megelőzve ezzel Angliát. A 16. század közepén I. Erzsébet angol királynő bányászokat hozatott Légrádról Angliába, hogy megtanítsák az ottaniakat a korszerű bányaszerkezet építésére, s arra, hogy hogyan lehet alagutakat vízmentesíteni. Ugyanezen bányászok vezették be a vonatok fa-vágányon való közlekedésének a módját. Az angolok megtanulták a házak faszerkezetek való építését, melyet a mai napig is "Hungarian riffle"-nek hívnak; a vasolvasztó kohókat "Hungarian mill"-nek hívják Angliában.
Ugyancsak magyar alapozta meg az angol üveg-ipart 1556-ban. A Worchester-Strombridge üveggyár melletti dombot máig is "Hungarian Hill"-nek, magyar dombnak hívják.
Rettenetes Iván[3] magyar kohósokat alkalmazott olvasztó-kohóinál.
A 16. században a magyarok Verancsics Faustus-tól (1551-1617), a veszprémi vár kapitányától örökölték a merőleges tengelyű szél-turbinát. Ugyancsak ő volt az ejtőernyő felfedezője, ami a török elől való menekülők előtt nyitotta meg az utat.
Ségner János (1704-1777) fizikus és orvos Pozsonyban született. Szakmai útja a Jénai Egyetem tanáraként kezdődött Németországban, Göttingen és Halle közbeeső állomásokkal. Segner volt az első, aki először fedezte fel azt, hogy a fény időben terjed. Legjobban ismert találmánya a Ségner kerék, mely a reactive turbinák és motorok őse, s ezeket a mai lökhajtásos gépeknél is használják.
Balsaráti János Vitus (1529-1575) V. Pál pápa orvosa volt. Gyöngyösi János (1707-1769) Erzsébet és Katalin orosz cárnők udvari orvosa volt.
A világ első Műszaki Intézete, a budai Institutum Geometricum 1782-ben nyitotta meg kapuit.
A találékony Kempelen Pázmándi Farkas (1734-1804) Pozsonyban született. Nagyon alapos megfigyelésen alapuló beszélő gépeket és motoros szövőszékeket szerkesztett, valamint ő szerkesztette a pozsonyi pontonhidat. Ő volt az első, aki vakok számára olvasható írásrendszer kialakításán dolgozott. Legragyogóbb találmánya a sakkozó gép.
Jelki András (1730-1783) egy bajai kalandvágyó szabó volt, aki a Holland kormány japán követe lett.
Benyovszky Móric (1741-1786) a kalandok legendás szerelmese a lengyel szabadságharcokban küzdött, ahol az oroszok elfogták, és Kamcsatkába hurcolták. Később megszökött. Háromszáz katonával - hogy az őt küldő franciákat csodálatra késztesse - Madagaszkárba ment, ahol e sziget szeretett kormányzójává vált.
A következőkben kétszeres mérföldkő hirdeti a magyar elme nagyszerűségét apa és fia, Bolyai Farkas (1775-1856) és Bolyai János (1802-1860) személyében. Farkas a számtantudomány tanára volt a Marosvásárhelyi Egyetemen. Munkája a "Tentamen" (1831) a korszerű algebra és mértan előfutára. János apja könyvének utószavában bevezette és okszerűen kapcsolta össze az új. hiperbolás mértan alapvető tételeivel. Ez a mértan nem nyugodott már Euclides tételein. "Új világot teremtettem a semmiből", írta. Munkája nagy hatással volt a tudomány és bölcselet lendületes további alakulására. Coolidge nézete a következő: "Munkája mérföldkő az emberi gondolkodás történetében."
Miért világít a következő mérföldkő oly erővel? Semmelweiss Ignác (1818-1865) neve áll rajta, aki Budán született. Lángesze diadalmaskodott a gyermekágyi láz felett, ami oly sok áldozatot követelt abban a korban. Az emberi tudatlansággal vívott megrázó és eredménytelen harca a magyar értelmiség kegyetlen sorsát mintázza. Frank D. Slaughter a következőket mondta erről a nagy magyar orvosról kiváló könyvében: "An Immortal Magyar, Semmelweiss, The Conqueror of Childbed Fever." (A halhatatlan magyar Semmelweiss, a gyermekágyi láz feletti győztes.")
Mokcsai Haraszty Ágoston (1812-1869) 1840-ben érkezett Amerikába. Az angol Bryand-al alapították meg azt a várost, amit ma Sauk City-nek hívnak. Wisconsin államban komlót kezdett termelni, mely megalapozta a ma jól ismert söröket. Később bortermelésnek szentelte idejét, s a Magyarországról hozott alanyok segítségével honosította meg a Tokaj-i szőlőt Californiában.
Xanthus János (1825-1897) népességföldrajzi és kőzettani gyűjteményét nagyra értékeli a washingtoni Smithsonian Intézet.
Pulszky Ferenc (1814-1894) a Harvard egyetem legismertebb tanárai közé tartozik.
Bettelheim Sámuel Amerika legnagyobb kutatói közül is kitűnik; a japán Riu-Kiu szigeten szobrot állítottak tiszteletére.
Makk József alapította Amerika első mérnöki katonai egyetemét.
Asbóth Sándor (1811-1868) tervezte New York városát. Ő volt az, aki Orsovánál elrejtette a Magyar Szent Koronát, amikor elmenekült Magyarországról.
Az amerikai polgárháborúban 5 vezérőrnagy, 2 altábornagy, 15 ezredes, 2 alezredes, 133 őrnagy és 184 egyéb rangos tiszt képviselte a magyarságot.
Jávorka Ádám (1683-1747) az orosz hadsereg tábornoka volt.
A lovas katonaságot világszerte a magyar huszárság után mintázták. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért vette át minden nemzet a magyar huszár nevet és egyenruhát. A franciák a lovas katonaság "pelisse"-ét dolman-nak, a zsinórozást soutach-nak, a csákót chacon-nak nevezik.
A Szent Benedek rendjébe tartozó Jedlik János (1800-1895) a pesti egyetem természettan és erőtan (mechanika) tanára volt. Ő alkotta az első villamos motort 1828-ban, s miután megoldotta a dinamó elvét, s hogy bizonyítsa számításai helyességét, ő alkotta az első dinamót. Villamos motorját 1852-ben mutatta be tanítványainak először, 18 évvel előzve meg Siemens-et.
Irinyi János (1817-1895) volt a biztonsági gyufa feltalálója.
A kanadai búza a magyar durum búza meghonosításából származik.
A fogoly (madár) Magyarországból vándorolt Kanadába, ahol most Hungarian Partridge néven ismert.
Alexander Graham Bell -- Thomas Alva Edison-al együtt, a távbeszélő feltalálója. De Edison elismerte, hogy barátja, s első munkatársa, Ditrói Puskás Tivadar (1844-1893) segítsége nélkül a távbeszélő soha nem terjedt volna szét a világon ilyen gyorsan. Ezt Puskás találmányának, az igen ötletes kapcsolótáblának tudta be. Puskás építette Párizsban az első kapcsolótáblát és bevezette a távbeszélő hírrendszert Budapesten. Kedves történet kering a "halló" bejelentkezéssel kapcsolatban. Edison másik munkatársa, Fodor István (1856-1929), akit jobb kezének nevezett, ugyancsak magyar volt. A két magyar mérnök két különböző városban várta egy kísérlet eredményét: amikor Puskás meghallotta barátja hangját azt kiáltotta: "hallom, hallom!" A történet szerint ez az alapja a telefonba mondott "Hello"-nak.
Pulitzer József (1847-1911) Makón született, s Amerika legnagyobb újságját alapította The World címmel, s ő építette az első felhőkarcolót és hírügynökséget is. A Pulitzer díjat évente osztják ki a legjobb regény, színdarab, történelmi munka, zene, vagy a legjobb újságíró jutalmazására.
Bánki Donát (1859-1919) a GANZ gyár vezető főmérnöke a budapesti Műegyetemen a vízművek, compresszorok és gőzturbinák tanszékén.
Ő és Csonka János (1862-1939) tervezte az első karburátort. Ő tervezte az első használható repülőmodellt, valamint ő tervezte és alkotta azt a motort és turbinát, ami a nevét viseli.
Kandó Kálmán (1869-1931) gépészmérnök a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. A váltóáramú villamos mozdonya a műszaki és villamos megoldások összhangba hozott megoldása.
Bláthy Ottó Titusz (1860-1939) a világ egyik legnagyobb villamossági-szakértője volt, a magyar villamossági ipar megalapítója. 1884-ben Zipernovszky Károly (1853-1942) és Déri Miksa (1854-1938) közreműködésével az első transformátort tervezte meg. Zipernovszky felfedezte az elektromos hullámvevőt, a drótnélküli táviró egyenirányítóját. Déri megtervezte az Észak-olasz erőművet az olasz Tirolban.
Az első földalatti villamos vonat Európában Budapesten nyitotta meg kapuit a Millennium évében, 1896-ban.
Hermann Eugene építész tervezte és építette meg a braziliai Rio de Janeiro hajóállomását. A velencei Kiállítási Palotát is egy Bajan nevezetű magyar és a portugál Lisszabon hajóállomását a budapesti Engberth építette.
Jendrassik György (1898-1964) mérnök a világszerte ismert gáz-turbinát építette.
Pollák Antal (1865-1938) és Virág József (1870-1909) voltak az expressz távirat feltalálói.
Mihály Dénes (1906-1963) mérnök fejlesztette ki a távolbalátót. Javított példányát még mindig használják Németországban és Nyugat-Európa szerte.
Dr. Dorogi István és Lajos nevét dicsérik a gyermekek a felfújható gumilabda és úszó-játékok műszaki megoldásáért.
Sok magyar feltaláló munkáját dobta a szemétkosárba a Bécsi Védelmi Osztály, s ezek között volt Dr. Steiner - páncélautója és tankja 1910-ben.
Litfas, a soproni nyomdász találta fel a kivilágított hirdetőoszlopot.
Dr. Schick Béla amerikai lakós fedezte fel azt a vizsgálati módszert, melynek segítségével a diftéria iránti érzékenységet lehet megállapítani.
A két Korányi testvér, valamint Tauffer, Verebély, Herzog, Nékám és
Ádám, a világ legnagyobb orvosai közé tartoznak.
Vámbéry Ármin -t (1832-1913) Angliában a legnagyobb kelet-kutatók közé sorolják. Ő volt az első, aki Teheránba és az ázsiai Samarkandba utazott.
Sir Stein Aurél (1862-1946) a londoni Földrajzi társaság tiszteletbeli tagja.
Havas Károly (1881-1960) alapította a világ első hírügynökségét 1835-ben.
Asbóth Oszkár (1881-1960) kutatásainak legnagyobb eredménye a vitorlázó repülőgép. 1928. októberében az első helikopter kísérleti útja a Rákos repülőtérről indult. Maga a helikopter is magyar találmány.
Dr. Fonó Albert gépészmérnök benyújtotta ajánlatát az ausztriai haderőkhöz 1915 februárjában a jet-meghajtású repülőgépek gyártására. E gondolatát elvetették, mint egy különc elme hóbortját. Ennek ellenére Fonó kartársunk tovább tökéletesítette találmányát az első világháború után és a német szabadalmi szakosztálynak nyújtotta be 1918-ban, melyért a szabadalmat 1932-ben kapta meg. Napjaink korszerű repülőgépei hirdetik a magyar feltaláló rendkívüli tudását, erős akaratát és kitartását.
Több évvel ezelőtt az amerikai belügyminiszter nagyszerű estélyt rendezett a magyarok tiszteletére. Egy pohár pezsgővel köszöntötte a meghívottakat. Egy hatalmas csillár alá állva, a következő kérdést intézte a jelenlevőkhöz: "Hölgyeim és Uraim, tudják-e, hogy az amerikai kormány tíz tanácsadója közül nyolc magyar?" Nemcsak a vendégeknek, de sok magyarnak sem volt erről tudomása, annak ellenére, hogy igen nagy megtiszteltetés az, hogy a világ leghatalmasabb országának tanácsadói honfitársaink voltak (1955).
Először is a magyar orvosok, számtantudósok és atomkutatók említése a fontos, mivel szerepük nagy hatással van az emberiség történelmére.
Kármán Tódor (1881-1949) Budapesten született, s elismerten az aerodinamika vezető tudósa. A légörvények elmélete nélkül a hang terjedésénél gyorsabb repülőgépek nem volnának lehetségesek. Nincsen az aeronautikának egyetlen területe, mely nem gazdagodott volna tudományos munkásságával.
Margittai Neumann János (1903-1962) korunk egyik legnagyobb számtantudósa volt. Budapesten született, meghívták a híres Princeton és Harvard egyetemekre. Tanácsolta és erősen támogatta a szuper-gyors számítógépek megalkotását, mely nélkül Amerika soha nem érhette volna el felsőbbrendű vezető szerepét az űrkutatás és űrutazás terén. Büszkén vallotta és hirdette magyarságát. Egyszer egy hivatalos ebédnél hallotta, hogy a jelenlevők szidták a magyarokat, s veszekedőseknek mondták őket. Erre ő gyorsan megjegyezte: "Én is magyar vagyok!", ami a szidalmazót gyorsan elnémította. Nem sokkal Neumann halála előtt egy tolószékben elvitték a Fehér Házba és Amerika elnöke (Eisenhower) megható szertartás keretén belül ez ország legnagyobb kitüntetését (Freedom - Szabadság) tűzte mellére.
Szilárd Leo (1898-1946) a négy magyar egyike volt, akik vezető szerepet játszottak az atom energia használatával kapcsolatban. Enrico Fermivel dolgozott együtt, s az első láncreakciót ők hozták létre, ami most nevükkel van fémjelezve. Szilárd volt az első, aki plutóniumot használt az atomreakció előidézésére.
Wigner Jenő (1902-1995) ugyancsak tagja volt a magyar "atom-quartet"-nek. Budapesten született, tanulmányait Berlinben végezte, majd később a Princeton egyetem tanára lett. 1942 és 1945 között atomkutatással foglalkozott Amerika első, legnagyobb atom-laboratóriumában, a Chicago egyetemen. 1952-től vezető szerepe volt az atomerővel foglalkozó bizottságnál, mint tanácsadó szakember.
Margittai Teller Ede (1908-) volt a "Magyar quartet" oszlopos tagja Szilárddal, Neumannal és Wignerrel együtt. Budapesten született, a Chicago egyetemen nyert beosztást, ahol a világtörténelmet írták azokban a napokban. A Los Alamos laboratóriumában és a Chicago egyetemnél dolgoztak együtt, s megoldották az atombomba gyártásának nehézségeit. Az első két bombát az ő irányítása mellett készítették el és később Los Alamosban tették próbára először. Még fontosabb szerepe volt a hidrogénbomba létrehozásában, s ezért hívják ma is a H-bomba atyjának.
Bay Zoltán (1900-1994) atommérnök Békés megyében született és Budapesten, majd Berlinben tanult. Egy nagy magyar villamos társaság, az Egyesült Izzó tudományos laboratóriumában dolgozott. Itt világhírre tett szert, amikor sikeresen megmérte a föld és hold közötti távolságot radarral. Elismerést érdemel a "villamos agy", a számítógép tökéletesítéséért is.
A mesterséges bolygók (satellite) tervezésében és alkotásában a következő tudósok vettek sikeresen részt: Gosztonyi Pál, Korda János, Földes Péter, Lovas Endre.
Sziegmeth Alfréd ellenőrizte és irányította a Pioneer kutató mesterséges bolygóit Amerikában, egy 600 fős munkaerő létszámmal rendelkező hely vezetőjeként.
Pavlics Ferenc gépészmérnök a hold-kocsi (moon buggy) tervezője és alkotója. Legnagyobb csodálkozásomra megtudtam, hogy a magyar Domokos István tervezte a holdkutató kísérleti rakéta (LEM) motorját az Apollo űrhajó számára.
A már elhalálozott Dr. Selye János barátom a Montreal egyetemen végzett kísérleteket az emberi stress-el kapcsolatban.
Bíró László János (1900-), Budapesten született újságíró tervezte a golyós-tollat; Argentínában ezt egyszerűen a BIRO-nak nevezik feltalálója után.
Nem felejthetjük el a két Rubikot, atyát és fiát. Rubik László a sikló repülés úttörője volt; milliomos fia a Rubik kocka lángeszű feltalálója.
Nagy élvezet volt számomra, amikor egy új bélyegsorozatot fedeztem fel, mely a magyar Nobel díjasokat ábrázolja a Hungarian News 1989. március 20.-i számában. A bélyegeket kísérő szöveg kijelenti, hogy ez a bélyegsorozat egyedülálló, s soha nem létezett ezelőtt! "A halhatatlanok gyülekezete" cím alatt minden nyelven. A Magyar Tudományos Akadémia összegyűlt e bélyegsorozat kiadása alkalmából. Az előadók egyike, Palló Gábor a vegytan kandidátusa körvonalazta e gyűlés fontosságát: "Amikor egy ország nehéz körülmények között van, valami olyan erőforrást keres, ami öntudatát erősíti. Így a múlt hősei felé fordul, a művészet és tudomány óriásai felé."
Nézzük meg tehát a Nobel díjasokat:

Lénárd Fülöp, (Pozsony 1862 - Messelhausen 1947) fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Nobel díját 1905-ben kapta a phosphorencia terén végzett kutatásáért. A photoelektromos hatásokkal kapcsolatos elmélete máig elfogadott.

Bárány Róbert, (1876-1936) orvos, orvosi Nobel díját 1914-ben kapta a belső fül egyensúlyszervével kapcsolatos kutatásáért.
Zsigmondy Richárd Adolf, (Vienna 1865 - Göttingen 1929) fiziókemikus, Nobel díját 1926-ban kapta a kolloid-kemikai kutatásáért, s az ultramikroszkóp feltalálásáért.

Margittai Szentgyörgyi Albert (1893-1986) orvos és vegyész, Nobel díját 1937-ben kapta a biológiai égésekkel kapcsolatos kutatásáért, s a C vitamin szerepének a felfedezéséért.

Hevesy György József, (Budapest 1885 - Friburg 1966) vegyész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Hafnium felfedezője Nobel díját 1944-ben kapta a rádióaktiv izotópok, mint jelzők szerepének használatáért a vegyi kutatásban.

Békésy György, (1899-1972) fizikus, orvosi Nobel díját 1961-ben nyerte el a fülben levő helix-el kapcsolatos kutatásaiért.

Wigner Jenő , (Budapest 1902-1994) Nobel díját 1963-ban kapta a nukleáris reakciók diszperziójával kapcsolatos elméletéért.

Gábor Dénes, (Pest 1900-1979) villamosmérnök Nobel díját 1971-ben kapta a holográf feltalálásáért, mely a tökéletes, háromdimenziós fényképezést tette lehetővé. Ugyancsak tökéletesítette az elektron-mikroszkóp mágneses lencséjét.

Oláh George, (Budapest 1927-) A Locker Research Institute hydrocarbon részlegének igazgatója Amerikában. A Piarista gimnázium tanulója volt. Kanadába 1964-ben érkezett, később az U.S.A-ba költözött, s 1994-ben Nobel díjat kapott a hydrocarbonok vegyi reakciójával és transformálásával kapcsolatos kutatásáért és ezek leírásáért.

Harsányi John (Budapest, 1920-) A budapesti Fasori gimnáziumi érettségije után gyógyszerészetet tanult. 1950-ben feleségével és felesége családjával Ausztriába, majd Ausztráliába költözött, ahol befejezte egyetemi tanulmányait. Rockefeller fellowship-et kapott, majd később az U.S.A. beli Berkeley egyetem hívta meg. 1994-ben két szaktársával osztozott a közgazdasági Nobel díjon.

Mindenek előtt értékeink tudatában kell lennünk. Tudnunk kell azt, hogy a szó MAGYAR mit jelent. Gyermekeinket büszkén és öntudatosan arra kell tanítanunk, hogy a magyarok a világ minden népével egyenlők.
Szomorú tapasztalatunk, hogy senki sem fog nekünk segíteni, ha önmagunkon nem segítünk. Annak érdekében, hogy ez megtörténhessen, nekünk magyaroknak össze kell fognunk, együtt kell működnünk, egymást segítve, egységesen.
Útunk végére értünk. Tudom, hogy minden valószínűség szerint számos mérföldkőemlítés nélkül maradt. Mielőtt mindennapi életünkhöz térünk vissza, néhány másodpercnyi időt töltsünk az elmondottak feletti elmélkedésre. Talán emlékezünk egy névre, különleges cselekedetre, eredményre, felfedezésre, amit magyarok adtak a világnak. Ha csak egy pillanatra is azt gondolod, hogy " Én is magyar vagyok, s boldog vagyok, hogy ezen országhoz tartozhatom" akkor e szerény munka máris elérte célját.
Kicsiny ország vagyunk! Nincsen turáni átok! Egy ország nagysága nem méreteinek függvénye, hanem értékeié.
Magyar hittel, magabiztosan jelentsük ki: Tudunk nagyságot elérni, ha összefoguk, önmagunkban bízva, s együttesen dolgozunk hazánkért.

Fordította Tomory Zsuzsa

vitéz Hamvas J. József tanulmánya után meg kell említenünk, hogy ilyen kimagasló eredmények nemcsak a múltban, de napjainkban is bőven tapasztalhatók. Néhány ilyen példa:
A Kanadai-Amerikai Magyarság 2005. június 22.-i számában például a következő cikket olvashatjuk: Mi a magyar diákok tudományos sikereinek titka? cím alatt:
"A magyar diákok az egyik tudományos versenyt a másik után nyerik. Az Istenért, miként lehetséges ez? - indítja terjedelmes cikkét a cseh Gazdasági Napilap, amelyben a fiatal magyar tudósok eredményeiről számol be. A cikk szerzője szerint az eredmények a magyar nyelv páratlanul logikus felépítésének köszönhető, továbbá annak - szisztematikus gondoskodásnak - ahogy a magyar iskolákban a tehetségekkel foglalkoznak. Ezt a programot Zsolnai Tibor professzor dolgozta ki a kilencvenes évek elején, az általános iskolák számára, Tény, hogy elképedve áll a világ azzal a jelenséggel szemben, hogy szinte naponta születnek világra szóló magyar találmányok. A külvilág mindezt Magyarország tönkretételével és becsmérlésével honorálja."
Az idén május 8-14 között Arizona fővárosában, Phoenixben került sor ötvenhatodik alkalommal a 21 év alatti tudósok olimpiájára, az Intel ISEF (Intel International Science and Engineering Fair) világversenyre. A versenyen a többszörös előzsűrizést követően a felkért szervezetek nevében több, mint 50 ország fiatal tudósjelöltjei vehettek részt. Magyarországról tíz éve a Magyar Innovációs Szövetség jogosult résztvevőt javasolni a versenyre.
Ebben az évben hazánkat a Magyar Innovációs szövetség által szervezett 2004. évi Országos Ifjúsági Verseny egyik győztese Rátai Dániel képviselte egy olyan találmánnyal, amely minimális (kb. 25-30 ezer forintos) ráfordítással a közönséges személyi számítógépet háromdimenziós készülékké és egyben érintőképernyős PC-vé képes változtatni. A tudományos-fantasztikus filmekbe illő teljesítményt a nemzetközi zsűri számunkra példa nélküli elismerésben részesítette: összesen hat első díjat ítélt oda a huszadik életévét e hónap végén betöltő feltalálóknak.
14 kategóriában indult 1444 pályázó közül hárman részesültek abban a díjban, hogy részt vehetnek az idei Nobel-díjátadó ünnepségen - Rátai Dániel közöttük van. Ezen kívül megnyerte a világ legtekintélyesebb processzorgyártó cégének, az Intelnek a legjobb teljesítményért felajánlott díját (Intel Foundation Achievement Award), ebben összesen tizennégyen részesülhettek. Díjazásuk: 5000 dollár.
Rátai Dániel találmánya, mely nem csupán háromdimenziós megjelenítésre, hanem játékok új generációjának létrehozására, a legkülönbözőbb tervező, modellező, animációs, képességfejlesztő és egyéb műveletek 3D végzésére is alkalmas, ezt érzékeltetendő a polihisztor Leonardo nevét viseli.
A számítógép-tudomány (Computer Science) képviselői között kimagasló érdeklődést keltve szerezte meg a katagória legjobbjának járó abszolút első díjat, ami további 5000 dollárt, egy Intel Mobile processzoros notebook-ot és az alma materének, a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolának is egy 1000 dolláros különdíjat jelentett. Ezen kívül a kategória két első díja (3-3000 dollár) közül is az egyiket Rátai Dániel kapta.
Dollárban kifejezve az előbbiekhez képest szimbolikusnak tetszhet, de eszmei értéke felbecsülhetetlen annak a szakmai elismerésnek, amelyet a Számítástechnikai szövetség (IEEE Computer Society) és a Találmányi és Kereskedelmi Hivatalok Szövetsége (Patent and Trademark Office Society) fejezett ki első díjával (700, ill. 200 dollár).
A Magyar Innovációs Szövetség által a korábbi években az ISEF "olimpiára" kiküldött fiatalok imponáló eredményekkel büszkélkedhettek, ez a hatszoros elsőség azonban - nemzetközi szinten is - teljesen példa nélkül álló.
Külön elismerésben részesült Bálint György tanár úr, aki felfedezte a fiatal tudós tehetségét és elindította a siker útján.
Peter D. Lax magyar származású matematikusnak ítélte a Norvég Tudományos akadémia "matematikai Nobel-díjként emlegett Abel-díjat, a differenciálszámítás területén elért eredményeiért.
Mindezeket az eredményeket hazánk szellemisége, egyedülálló nyelvünk tökéletessége egyengeti a megvalósulás útján.
A Magyar Vetés 1993-94 évi száma 19. oldalán Zombori Lajos ezt a következőkben fogalmazta meg: "A magyar nyelv megtartó ereje csudálatos. Az biztos, hogy a magyar nyelv ősisége, szépsége, változatossága, kifejező képessége és leírhatatlanul nagy megjelenítő ereje olyan tisztánlátásra és ezáltal rendkívül következetes gondolkodásra nyújt lehetőséget, ami egyedülálló a maga nemében. Gondoljunk csak feltalálóinkra, íróinkra, matematikusainkra, zeneszerzőinkre, amikor is nyugodtan elfelejthetjük, mi több, kizárhatjuk a hozott genetikai kódot, mert azt már rég felülírta a gyémántkeménységű és kristálytiszta magyar nyelvi logika."
S Isten áldotta nyelvünk velünk van, míg szeretettel ápoljuk, őrizzük, s csorbítatlan fényében adjuk át a jövőnek.
Adjunk hálát a Jó Istennek, hogy magyarnak születtünk.

45 megjegyzés:

  1. A magyar ész és a magyar föld, mindkettő prédává vált a "rendszerváltás óta". Miskolcon például az amerikai nagykövetség egy olyan központot működtet, ahol a magyar egyetemi diplomás minden támogatást megkap, hogy az Államokban mérnöki vagy kutatói állást kapjon.

    VálaszTörlés
  2. Ha belevesszük a modernkori magyar zsidók találmányait, már csak az a kérdés, hogy mit nem magyarok találtak fel. Még a számítógépet és az atombombát is.

    VálaszTörlés
  3. 11,7 milliárd köbméter földgázt talált a brit Ascent Resources a magyar-szlovén határ mentén.
    http://zalaihirlap.hu/cimke/Ascent+Resources

    Jó tudni, hogy az "Ascent Resources" brit cég valóban az "Ascent Capital"-hoz kapcsolódik, aminek a tulajdonosa egy Rothschild... vagyis ismét MAJDNEM függetlenek lettünk energia szempontból.

    VálaszTörlés
  4. Ez a gáz ráadásul nem olyan, mint a makói gáz, ami nehezen kitermelhető. Itt nagyon könnyen lehet kitermelni a gázt és minden valószínűséggel hamarosan ki is fogják termelni a (csöppet sem magyar) tulajdonosok... akik aztán eladják majd a magyar fogyasztónak piaci áron és valszeg még adót sem fognak nagyon fizetni a magyar államkasszába. Hajráhajrá!

    VálaszTörlés
  5. Én nem bánom úgy is jön Nibiru közben olvasok még egy könyvet.

    Malacka

    VálaszTörlés
  6. "a vasolvasztó kohókat "Hungarian mill"-nek hívják Angliában."

    Hungarian mill:
    A rotating, grinding mill used in Hungary for removing small portions of gold from quartz by mixing with mercury; one of the many forms of panamalgamators.

    Amalgamator:
    An apparatus used in mining for bringing pulverized ore into close contact with mercury to extract free metal from it by amalgamation. See also: amalgamating barrel.

    Tends equipment that separates gold or silver from ground ore by mercury amalgamation process, using either of following methods: (1) Turns valves or opens gates to regulate flow of ore and water over mercury-coated plates. Adjusts angle of plates to facilitate collection of amalgam. Scrapes accumulated amalgam from plates and coats plates with mercury. (2) Turns valves or opens gates to charge ground ore and mercury into rotating-type barrels or agitating-type tanks. Starts equipment and observes accumulation of amalgam. Discharges or drains barrel or tank to recover gold or silver amalgam.

    VálaszTörlés
  7. "Ugyancsak ő volt az ejtőernyő felfedezője, ami a török elől való menekülők előtt nyitotta meg az utat."

    Az ejtőernyőt meg legalább 68 évvel Verancsics Fausztusz születése előtt lerajzolta egy bizonyos Leonardo Da Vinci nevű illető.

    VálaszTörlés
  8. Olvastam egy könyvben a "troll"-okról.

    Emócionális troll is van. (szerintem ilyen troll az aki erre a 3 alap emócióra alapozva szeretne hatni az olvasókra : félelem, düh, undor.)
    Pszichológiai vizsgálatok igazolják , hogy a pozitív érzések javítják a pszichés és mentális állapotot. Növelik a figyelmi kapacitást, új viselkedési és gondolkodási sémákat alakítanak ki. Az elégedett emberek jobban teljesítenek, hatékonyabbak, könnyebben lesznek úrrá nehézségeiken. És ellenkezőleg : A negatív érzelmek ugyanilyen értékben (csak ellenkező irányban) hatnak a pszichés és mentális állapotra. A figyelmi aktivitás csökken, a teljesítmény romlik, a hatékonyság romlik és a hangulat is borússá válik (egyre inkább)(ezt hívják negatív spirálnak)

    Aki itt a negatív hangulatot gerjeszti az nem más mint egy emócionális troll. Célja negatív emócionális érzések keltése, ezen keresztül a cselekvőképesség elvétele, megakadályozása.

    Emóciókon keresztül hatnak az emberi cselekvésre és a motivációra.

    Aki tud róla, hogy ő egy troll azzal nem kell foglalkozni, mert vagy megbízásból vagy saját elhatározásból de tudatosan próbálja meg rombolni a többi ember motivációit és cselekvőképességét. Az ilyet egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni. Pont.
    Aki meg nem tud róla, hogy ő egy troll, annak meg kell mondani, hogy POFA BE! Az ilyen ostoba hülye rosszabb a fizetett provokátornál mert nem is tud róla, hogy milyen kártékony a tevékenysége. És mivel valószínűleg fel se fogná, ha elmagyaráznák neki ezért az efféle trollal szemben csak a "Kussolj!" módszer alkalmazható. Mert másból nem ért.

    Aki erre a durva bántásra nem reagál (nem sértődik meg) azt figyelmen kívül kell hagyni, mert érzelmek nélkül munkából (fizetségért, vagy elvi meggyőződésből) szórja a szemetet szerte széjjel.
    Aki viszont felelős a saját emócionális állapotáért az jobban teszi, ha a trollok munkásáágát a "Kussolj" vagy a "tudomást sem veszek róla" valamelyik módszer egyikével honorálja. De fontos, hogy a lehurrogásra ne vegye fel a kesztyűt, (ne ragadják el érzelmei) mert akkor a troll befolyása alá kerül és mégiscsak eléri célját és érzelmei negatív irányba tolódnak.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  9. Az tudatos trollokon könnyed humorral kell túllépni, attól kész vannak :)
    Szulthan

    VálaszTörlés
  10. Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy Tudatos Troll vagyok??!

    TT

    :D

    VálaszTörlés
  11. Méltatlan lenne, ha a magyarság kisajátítaná, ha magáénak vallaná azokat a "sikeres" zsidó gazdasági történeteket, ami akár a Nobel díjig is elvezetett!
    Közismert, hogy a tőke kisajátítása okán, minden ötlet megvalósítása, csakis a zsidó tőkén, a zsidó gazdasági hatalmon, keresztül történik, történhet!
    Talán kizárható, hogy a nagy kisajátításban, olykor az alapötletet is kisajátították?
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  12. Bukovinai!

    Túlságosan nyitott a lelked, túlságosan befogadó vagy!
    Gondolj bele, hogy mit írtál le..; a legrosszabb helyzetet is fogadd el, a nyilvánvalóan rossz tendencia ellen se szólj, mert a rendszer/az okos hatalom/ "nem trolljai" majd alaposan a fejedre húznak, de ha kell kussolásra kényszerítenek...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  13. TT.

    Tudod, akinek nem inge...:)

    Piskóta

    Nem értelmezted kissé félre Bukovinai hsz-ét?
    Sz.

    VálaszTörlés
  14. Lehetséges.., minden lehetséges...
    Különösen mióta a gyorsolvasás polgárjogot nyert, ami ellen magam is szót emeltem.
    De, ha nem tetszik valami a Bukovainak, majd jól megverem.., s a kérdés lerendezésre kerül.., szóval el fogja nézni!
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  15. A rosszban lehet jó is. Most sakk-matt helyzetbe került az orbanizmus: ha nem tartja be hajráviktor az új szabályt miszerint max fél százalék költségvetéshiámy lehet, akkor már szinte senki sem fog venni magyar államkötvényt és gyorsan működésképtelen lesz az állam (1-2 év), de ha betartja, akkor meg azért lesz gyorsan működésképtelen. Az egyetlen kiút az izlandi és argentin példa, vagyis visszafogni ideiglenesen az államadósság törlesztését és az adópénzekből talpra állítani a magyar gazdaságot amennyire csak lehet. Orbán ezt nem fogja megtenni, de hamarosan olyan nyomor lesz, hogy muszály lesz előrehozott választásokat kiírni, aztán nem lesz többé két harmados roccsild seggnyaló orbanizmus és szóba jöhet az irányváltás.

    mm

    VálaszTörlés
  16. elfelejtettétek, hogy ezeknek a Nobel-díjas tudósok
    98%-a zsidó? a mérhetetlen előnyük a többiekkel ( a többi zsidóval ) szemben a magyar (anya)nyelvi környezet,kultúra, mentalitás, életvitel szerű ismerete! ezek a Nobel - díjas zsidók mind magyarnak vallották magukat, és a magyarság ellen nem vétettek - tudomásom szerint.mármost az a kérdés büszkék legyünk , vagy szégyenkezzünk e miatt. mi/ki a magyar ? magyar az ki magyarnak vallja magát,részese a nyelvnek, kultúrának...
    Szilárd, Wigner, Teller, Neumann...zsenialitásuk vitathatatlan... kérdés, ha nem Magyarországon születnek, és nem ebben a nyelvi környezetben nevelkednek, akkor is ilyen zseniálisak lettek volna?
    dp

    VálaszTörlés
  17. dp,

    a tudást el kell ismerni, bárminek vallja magát a birtokosa. Az már egy másik kérdés, hogy a nem zsidó, de tehetséges magyar ember eljut-e egyáltalán olyan helyekre, ahol kibontakoztathatja a tehetségét saját neve alatt... Magyarországon e tekintetben vannak furcsaságok.
    Aki itt született, itt él, és magyarnak vallja magát, azt véleményem szerint senkinek sincs joga kérdőre vonni a magyarságát illetően. Az már esetleg határeset, ha az extra juttatások, vagy a kárpótlások kiosztásánál másnak érzi magát valaki, mint a hétköznapokban...

    VálaszTörlés
  18. dp.
    Egyetértek!
    Ugyanakkor e tény is táplálja aggodalmamat a nácionizmussal szemben, hogy túlságosan sikeres, túlságosan is kitúrás jellegű a beépülésük!
    Talán a beépülésüket nem kell részleteznem, akár a nácionista kormányunkba, akár a nácionista parlamenti csőcselékünkbe, a médiába, a bankszférába, a kultúrába, szóval általánosan!
    E nagyfokú, általános beépülés következménye az, hogy még mindig a járhatatlan, szakadékokkal teli görög úton csetlünk-botlunk!
    Gyöngyösi Zoltán/piskota

    VálaszTörlés
  19. VELOREX!

    Tiltakozom!
    A látszólagos tárgyilagosság, a látszólagos pártatlanság fenntartásának érdekében, kimondottan társadalomellenes kinyilvánítást tettél!
    Sajnálatos lenne, ha most ezer és ezer oldalon keresztül az emberi társadalomellenes nácionizmust kellene bemutatnom.
    Nem fedheti el, egy-egy zsidó indentitású személy esetleges kivetkőzése zsidó mivoltjából, az általános nácionista trendet!
    Talán érdemes lenne, akár a mai nap, akár az egész emberiség létét fenyegető, feszültségeinek okaira, gondolnod!
    Gyzoltán/piskota

    VálaszTörlés
  20. Zoltán,

    véleményem szerint senkinek sincs joga megkérdőjelezni honfitársai identitását. A viselkedést, a cselekedeteket lehet minősíteni, de nem lenne jó a fürdővízzel kiönteni a gyereket is.
    Minden magyar felháborodik, mikor a magyarokra valaki általában negatív megjegyzést tesz, szerintem joggal. Vannak közöttünk nemes lelkek, meg kevésbé nemesek is, és minden más néppel is így van ez.
    Ezért gondolom úgy, hogy akik bűnt követnek el a nemzet ellen, azoknak jár a bünti fajtól vallástól függetlenül, akik meg becsületben, a közös érdekek mentén élik az életüket, azokat meg mi a gond? A mindent átszövő gyűlölködés nem vezet jóra...

    VálaszTörlés
  21. Egy rövid részlet Dr. Halász József tanulmányából:


    „A Szent Korona eszme szerint államalapító nemzet a magyar, államalkotó pedig minden olyan nemzet, amely kultúrájának természetes helyet talált a Szent Korona területén. A Szent Korona tagja az államalapító nemzet minden tagja, függetlenül attól, hogy hol él, és az államalkotó nemzetek tagjai, ha a Szent Korona területén élnek. (Álláspontom szerint a Szent Korona tag kritérium egyben az állampolgárságot is meghatározza.) Mindenki más - pl. a zsidók, a cigányok - idegenek, vagy (szebben fogalmazva) vendégek, akiknek sem a pénztárcánkba, sem az életünk vitelébe, sem a hálószobánkban belépési és beleszólási joguk nincs. Ha itt akarnak élni, akkor el kell fogadniuk a mi értékrendünket, a mi érdekeink elsődlegességét minden idegen érdekkel szemben!”
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  22. VELOREX!

    Idézem:
    "A mindent átszövő gyűlölködés nem vezet jóra..."
    Ne felém, a zsidóság felé közvetítsd e gondolatot, bár lehetséges, hogy még arra sem méltatnak minket, hogy gyűlöljenek, mivel mindössze beszélő, balek, házi- haszonállatnak tekintenek...
    TALMUD:
    "...a nem-zsidók közt egy sincs, ki embernek neveztetnék."!
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  23. A zsidóság nagy részének fogalma sincs a talmudi "tanításokról" (konkrétan leszarják). Nagy részüket teljesen hidegen hagyja a zsidó vallás. Sőt a nagy részük nem is beszél már héberül. Szétszórattak a világ minden tájára, ahol a tehetségük mértékében próbálnak boldogulni, ahogy bárki más.
    Ez a sok milliónyi zsidó, fél-zsidó, meg negyed-zsidó ember nem tévesztendő össze az askenázi bankárdinasztiákkal, akik a jelenlegi irányítók egy részét alkotják.

    A sarki fűszerest miért gyűlölnénk a wall-street-i Wartburgok tetteiért?

    VálaszTörlés
  24. A sarki fűszeres továbbá nem tévesztendő össze a talmudot összeállító Krisztus-gyilkos farizeusokkal sem...
    Beteg, aki ezek közé egyenlőségjelet tesz, vagy egy kalap alá veszi a jeruzsálemi kecskepásztort a sátánista Rothschildokkal.

    VálaszTörlés
  25. Mazsola-TT!

    Addig míg a való valóságot sem vagytok hajlandók tudomásul venni, öngyilkos módon hárítotok, addig semmiféle előrelépésnek, kilábolásnak nincs helye!
    A tények elfogadásának, a helyes diagnosztika felállításának a mellőzését, a "több mint bűn, hiba!" kategóriába sorolom, annak minden következményével!
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  26. Piskóta-Zoltán, nem tudom van-e gyereked, de ha lenne egy fiad aki beleszeretne egy magyar zsidó lányba, tudod-e hogy az unokáid zsidók lennének (zsidó, akinek zsidó anyja van)? Szerinted az unokáid ettől már nem magyarok lennének?

    Vagy mondjuk kiderülne, hogy az anyai ágon nagymamád valóban átkeresztelt zsidó volt (ettől még, ugyebár, "genetikailag" zsidó maradt, hiszen te genetikai alapra helyezed a zsidóságot). Ez esetben az anyukád is zsidó lett volna és... te magad is. Szóval akkor már nem is lennél magyar?

    Csak a tettek alapján lehet esetleg itélkedni valaki felett, de szerintem ez sem olyan egyértelmű mint aminek hangzik.

    mm

    VálaszTörlés
  27. Egyébként nem tudom mitől lenne "magyarabb" mondjuk (ez csak egy példa) egy Magyarországon született iszákos semmirekellő akinek családfája esetleg visszavezethető az ókori magyarokig, mint egy Magyarországon született rendes zsidó ember (vagy cigány, vagy sváb, stb)... Én például nem azért tekintem magamat magyarnak, mert a 12. századig simán visszavezethetem a családfámat ahol még egy kutyabőr is lóg, hanem egyszerűen azért, mert Magyarországon születtem és itt éltem a gyerekkoromat...

    mm

    VálaszTörlés
  28. Napi fénykép: http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2011/12/10/article-2072616-0F1D8F5400000578-907_634x574.jpg

    Bizony ő is magyar és nincs is ezzel semmi gond. Csupán az a baj, hogy közben egy történelmi magyar figurának képzeli magát.

    mm

    VálaszTörlés
  29. Mazsola, jól összefoglaltad !!...magam is ezen gondolokodom egy ideje és itt az oldalon más is leírta, hogy ha minden Teremtés-mítosz a jóság/szépség teremtéséről szól CSAK,...és minden korszak a rossz győzelmével végződött, akkor ennek ez a rendje?..nagy ban tehát így érvényesűl az egyensúly?( yin-jang)...ebbe törödjünk bele, nincs, nem lehet Aranykor ?

    GA

    VálaszTörlés
  30. "nincs, nem lehet Aranykor ?"

    Ez a korszakváltások lényege: Aranykor volt is és lesz is. Csak épp nem most.
    Most a galaktikus-kör egy sötét zónáját igyekszünk elhagyni éppen, és várhatóan évszázadokba telik a kilábalás. Bármennyire is szeretnénk itt néhányan megváltani a világot, egyszerűen jelenleg ezekben az időkben ez nem lehetséges.
    Illetve kiforrja magát hamarosan, hogy ebben a korban is mire képes a kollektív-tudat.

    VálaszTörlés
  31. Ejnye ejnye... ez a fránya galaktikus-kör. Így kiszúrni velünk, a teremtés koronájával!

    VálaszTörlés
  32. A Földön jelenleg kialakult helyzetért okolhatóakat jóval a "zsidók" felett kell keresnünk, Zoli.

    TT

    VálaszTörlés
  33. Mazsola, csak egyetérteni tudok a kommentjeiddel. Teljesen felesleges összemosni az átlag zsidót Salamon Berkovitzokkal, Rockefellerekkel vagy éppen Zoltai Gusztávval. Olyan lenne, mintha azt állítanánk, hogy minden cigány szamurájkarddal jár, és akkora tolvaj, mint Kolompár Orbán.

    Egyébként a Nobel-díjasok közül a holokausztipart meglovagló Kertész Imre, és Elie Wiesel "munkásságát" leszámítva szerintem senkitől sem lehet elvitatni az érdemeit.

    VálaszTörlés
  34. Csacska világmeséitek, meséitek aranyosak.
    Az, hogy nálunk, Magyarországon mi történt tegnap, ma, mi fog holnap történni, ugyan kit érdekel...
    Védjétek a védhetetlent!
    Utánanéztem, tudomásom szerint nincsenek legális zsidó őseim, így érdekelt sem vagyok, hogy elfogultan értékeljem őket...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  35. Piskota, gyűlölj nyugodtan mindenkit, mint Posta, aztán majd egyszer rájössz, hogy nem sok jóra vezet. Gyakorlatilag azt táplálod, aminek olyan hevesen ellene vagy.

    Tényleg nem érted, hogy "ők" azoknak a segítségével tartják fent az ún. antiszemitizmust, akik minden zsidót kiírtanának? Nácizmus nélkül vége lenne az egész "iparnak", nem lenne kitől rettegni, és holokausztolni. Egyszerű hatás-ellenhatás.

    VálaszTörlés
  36. Se nyugodtan, se idegesen...
    Egyszerűen ténylegesen vagytok képtelenek tudomásul venni az eseményeket, az összefüggéseket, az okokat, a következményeket...
    Megértem, és elfogadom, hogy többen érintettek, s ennek megfelelően tesznek kísérletet az olvasók befolyásolására...
    Egy-két hete idéztem nektek itt Golda Meirt, bizony mondom, egyesek közületek tárgyilagosságban felnőhetne hozzá...
    Az viszont kétségtelen, hogy el tudnám képzelni a földi létet a zsidó nácionizmus nélkül!
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  37. Nekem is volt olyan korszakom, amikor MINDEN zsidót szerettem volna a Földön kívül tudni.

    Szerencsére továbbfejlődtem.

    TT

    VálaszTörlés
  38. http://kuruc.info/r/7/89321/

    VálaszTörlés
  39. Bukovinai, a mai eszünkkel képtelenség felfogni milyen egy Aranykor. Az Aranykor nem azt jelenti, hogy ott mindenki egyenlő és nem kell küzdeni semmiért sem, hanem vélhetően azt, hogy az emberek a lehető legmagasabb szellemi érzékenységgel, tudatossággal jönnek a világra, és nincsen semmilyen gát ami visszafogná ezt a szellemiséget (bezzeg ma, csak kapcsold be a TV-t egy félórára).

    Te nem hiszed el, hogy volt olyan kor, amikor az ember nem volt embernek farkasa?

    Pedig pont ez a lényege a korszakváltásoknak is, hogy az idővel egyre alacsonyabb szellemi szintű társadalmak alakulnak ki, egyre inkább degradálódik a civilizáció, majd a végén újrakezdik a kört.
    Ekkor születik egy új valami, amelyik még tiszta, mint a baba popsija. :)
    Istenhez még közel - nem úgy mint ma.

    Ez nem egy lilaködös álom, hanem egy logikus folyamat amely a világciklusokra jellemző, mint ahogy mindenre ami él:
    SZÜLETÉS - VIRÁGZÁS - HANYATLÁS.

    TT

    VálaszTörlés
  40. MazsolaTT!
    Bízzunk benne, hogy hihetetlen fejlődésed elnyeri méltó jutalmát...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  41. "Istenhez közeljutni"? Tudjuk-e egyáltalán mi/ki Isten? Mihez/kihez kellene közeljutnunk? Önmagunkat megismerni sem könnyű, de az legalább lehetséges és akkor már arra is képesek vagyunk, hogy önmagunkon uralkodjunk. Nem kell ehhez folyton "Istenről" hablatyolni és a szentek életét bújni, ehhez csupán az kell, hogy az ember fia képes legyen önállóan gondolkodni. A pápák elárulták Krisztus üzenetét, amit már semmiképpen nem a templomokban és egyéb szektákban találunk meg, hanem önmagunkban.

    VálaszTörlés
  42. "Mivel a testi-ember és a szellemi-ember harca folyik örökösen a test(és szellem) felett."

    Hahó! Lelkünk nem létezik?

    Igen, úgy vallom, hogy Isten bennünk, magunkban létezik...
    Néhányszor megtapasztaltam, hogy fogja a kezem...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  43. Szerintem meg mindannyian a halálunkig ismerkedünk magunkkal, hisz bármikor gondolhatunk, cselekedhetünk olyasmit amitől még sajátmagunk is meglepődünk!...nos?...váááááááá....nem tudjuk ki/mi, milyen lélek és tudati lenyomatok mozgatnak !

    GA

    VálaszTörlés
  44. Magyarország pénzügyi helyzete és a külvilág kapcsolata, a Holdfogyatkozás tükrében:


    http://www.youtube.com/watch?v=0d1KQdREAYI&feature=player_embedded

    VálaszTörlés
  45. Minden ennek a szemét holdfogyatkozásnak a zibája!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.