2012. január 2., hétfő

Csaba Királyfi


A magyar évkönyvek másképp beszélik el, ami Attila halála után történt; többek között két, uralomra érett fia maradt; a germánok, akik élén a veronai Detrik állt, és a hunok meghasonlottak és érzületük megoszlott, egyesek a Honorius császár lányától született Csabát, mások a nemes germán törzsöktől származó Aladárt választották. Detrik néhány hunnal Aladárt támogatta, mert ez germán vérből született, és úgy gondolta, hogy a hunok belső viszálykodása birodalmukat mihamar tönkreteszi; ebből súlyos meghasonlás támad. A hunok egy része a germánokkal, más része más nemzetekkel tart. A két fél megütközik, méghozzá oly kegyetlenül és hevesen, hogy a belharc tizenöt nap múltával is alig csendesedik. A népek vére, úgy mondják, patakként ömlött a Dunába. Az ütközetben végig Csaba pártja volt az erősebb, de végül Detrik csellel megtörte. (110) Azt beszélik, hogy Csaba hatvan öccsével és tizenötezer hunnal, aki e csatát túlélte, Görögországba futott, ahol tisztességgel fogadták, és 13 évig tartózkodott ott; aztán hazáját nem feledve, egy évig tartó utazással visszatért Szkítia belsejébe, ahol – mint mondják – nagyapját még életben találta, ami egyenesen képtelenségnek látszik; ennek tanácsára a Szkítiával szomszédos khorezmi nemzetből vett feleséget, és tőle nemzette Edemen és Ed fiait; míg élt, gyermekeit folyvást Pannónia visszaszerzésére biztatta, és utolsó percéig Pannónia meg Sicambria nevét mondogatta.
Mint a mi időnkben látjuk, a hunok nem űzettek ki teljesen a Pannóniákból; mert akik az öldöklésből fogolyként megmenekültek, nem tudtak nyugton élni a germánok mellett, hiszen azok az ellenségeik voltak, hanem eltávoztak Dácia távolabbi részére, amelyet Erdélynek nevezünk, és a t hangot k-ra módosítva magukat székelynek nevezték el, mert tudták, hogy a szkíta név minden szomszédos nép fülében nagyon ellenszenvesen hangzik. Ezek idegenekkel ma sem kötnek házasságot, hogy a vérüket ne korcsosítsák el. Kemény szokásaikat máig megtartották, és erősen különböznek a többi magyartól. (115) Szkíta betűik vannak, amelyeket nem papírra írnak, hanem rövid pálcikába rónak, és kevés jellel sok gondolatot fejeznek ki. Szakállasán járnak, marconák, rengeteg a marhájuk, és földművelésből meg legeltetésből élnek. A szolgaságot nem tűrik, sőt, a szabadságot annyira szeretik, hogy inkább meghalnak, mint hogy adót fizessenek. Magyarország királyainak sohasem akartak katonai szolgálatot teljesíteni, és erre semmi erővel sem lehetett őket rábírni. A mi időnkben is csak kérésre és a király iránti szeretetből hajlandók arra, hogy az isteni Mátyásnak időről időre házanként egy-egy ökröt adjanak. Azt mondják, amikor meghallották, hogy a hunok, akiket utóbb magyaroknak neveztünk, visszajönnek a Pannóniákba, küldöttséggel járultak elébük a most Roxiának nevezett Ruténiába, amelyet egykor a roxolánok laktak; velük egyesülve tértek vissza a Pannóniákba, mint a következőkben bővebben elbeszéljük. Ezek azt hitték, hogy Csaba meghalt Görögországban, ebből származott az a szólásmondás, mely a magyarok száján máig jár: Akkor jössz te vissza, amikor Csaba Görögországból. (120) Csaba tehát visszament Szkítiába, de mert görög anyától született és felesége külföldi volt, a szkíták kezdték becsmérelni, mert úgy tartották, hogy vérét megfertőztette. Aladár és a germánok egypár hunnal meg Attila seregének némi maradványaival megmaradtak Pannóniában. Azt hiszik, hogy Aladárt és Detriket e lázadás során megölték; így maradtak vissza Magyarországon a legkülönbözőbb nemzetiségű népek, amelyek zöme a magyarok visszajöveteléig az osztrogótok alatt élt. Ezért van, hogy németek és magyarok Dáciában és mindkét Pannóniában ma is vegyest laknak, tudniillik Attila halála után mindkét nép Aladártól és Detrik vezértől maradt vissza.

A Honfoglalás (Visszatérés)

Mint mondják, körülbelül 32 évvel az előtt, hogy Nagy Károly Itáliában a longobárd birodalmat megsemmisítette, a hunok, akiket aztán magyaroknak neveztek, visszatértek a Pannóniákba. Mert – ha évkönyveiknek esetleg hihetünk – az üdvösséget követő hétszáznegyvennegyedik, az Attila halála utáni háromszázegyedik esztendőben, Leó fia, Konstantin császárságának és Zakariás pápaságának az idején jöttek vissza. Más szerzők nagyobbrészt azt állítják, hogy az egyszer már elfoglalt Pannóniákat nem is hagyták el sosem. Ezt a longobárdoknak az előző könyvben elbeszélt háborúiból egyszerűen ki lehet következtetni, hiszen a hunok, akiket avaroknak is mondtak, Kagán király idejében ezekkel többször hosszas szövetséget tartottak, melynek vége szakadván, gyakorta keményen hadakoztak. (5) Véleményem szerint az avarok nem királyukról, hanem állhatatlanságukról kapták a nevüket, mert lakóhelyüket gyakran változtatták, és mert az övék volt Szkítia legősibb népe, melyet szoros rokonság kapcsolt a hunokhoz, hunoknak tartották őket. Amikor pedig Vindeliciát elfoglalták, a bajorokat, mint sokan vélik, a bójokról és az avarokról nevezték el; egypáran, mint fentebb kifejtettük, ezeket boioarinak mondják. Azt tehát, hogy körülbelül 300 évig hunok nem lettek volna a Pannóniákban, másokkal nemigen tudom alátámasztani. Idegen földön nem is tehettek szert harminckét év alatt akkora erőre, hogy Károly roppant súlyos támadását könnyedén elviseljék, és nem találhatták elhagyatottan azt a termékeny és kellemes éghajlatú földet, amelyre nemcsak a szomszédok, hanem a legtávolabbi nemzetek is ácsingóztak. Az ő évkönyveik is cáfolják, hogy visszatértükben e helyeket üresen találták volna, hiszen ezek arról tanúskodnak, hogy ott részben szarmaták laktak, akiket lengyeleknek hívunk, és – mint alább elbeszéljük – a Dunánál ott lelték a messze környéken uralkodó lengyel Szvatét, Marót fiát.
A hunok tehát öregeik ösztönzésére, az ottmaradtak levelein meg emlékeiken felbuzdulva elhatározzák, hogy újból kivonulnak a félreeső, kietlen Szkítiából, és fölkeresik a rokonaikat. A kiköltözésre kitűzött napon csoportonként nekivágnak, viszik magukkal gyermekeiket, asszonyaikat, állataikat, minden motyójukat. Átkelnek a Donon, átvonulnak a roxolánokon, a szarmatákon, a hamaxobiusokon, a tauroszkítákon. Sokféle népségen vezetik át a seregüket; mivel a mérhetetlen tömeg nem tud együtt haladni, útközben tartózkodnak az erőszakoskodástól, és nem provokálják, inkább csak távol tartják azokat. Gyakran előfordult, hogy a vizet, fát hordó embereiket a helybeli lakosság zaklatta, amit megvetéssel és nem fegyverrel toroltak meg, nehogy valami háborúság feltartóztassa őket. Oly nagyon vágyakoztak a Pannóniák felé, hogy sokszor még a testápolásra szükséges nyugalmat is megtagadták maguktól. Már átjutottak a basternák, a kunok népén, keresztülözönlöttek a besenyőkön, az albánokon, amikor a hosszú utazástól kimerülve pihenésre gondoltak. (15) Azt mondják, hogy sok székely, aki Attilával Dácia külső, most Erdélynek nevezett területét foglalta el, és azt máig lakja, amikor meghallotta, hogy a rokonok megérkeztek, elébük sietett a roxolánokhoz és a hamaxobiusokhoz, akiket most ruténoknak és russzoknak nevezünk.


A hosszú úttól elfáradva megálltak az Amadocus- és Peucinus-hegység alatt, és már-már elhatározták, hogy e helyen fognak letelepedni, amikor a hegyek közül sasok akkora raja zúdult elő, hogy nemcsak a lovakra meg a többi állatra támadt csőrrel, karommal, hanem az asztalról is felragadta az ételt. E baljós jel a tábor továbbvitelére késztette őket, három hónapig gyötrődtek a hegyek leküzdésével, és az istenség útmutatását követve benyomultak a Magyarország határán fekvő Erdélybe. Ez ugyan a basternáknak, peucinoknak, fehér kunoknak, besenyőknek nem tetszett, de a magyarok behatolását nem tudták megakadályozni. Amikor Dáciának e szélső táján megálltak, meggondolták, hogy az ősi országot nem tudják visszaszerezni, ha visszaszerzik, nem tudják megtartani, míg nem lépnek fel őseik módjára erővel, fegyverrel, és a szomszédság támadásait nem fékezik meg újra meg újra háborúval. (20) Ezért a hadra foghatókat mind hét táborra osztották, élükre hét vezért rendeltek, melléjük seregkapitányokat, századosokat, tizedeseket, hogy minden szervezetten menjen. Minden egyes sereg harmincezer-nyolcszázötvenhét emberből állt. Mert a hunok e második kijövetelekor a száznyolc törzsből sorshúzás útján 216 ezer ember vonult ki, hogy gyermekeiket, asszonyaikat, vagyonukat biztonságban tudják. A seregek számának megfelelő hét tábort sánccal és mély árokkal erősítették meg. És ezt a területet mind a mai napig Hétvárnak nevezik. A hét vezér mindegyike nemcsak éberen őrizte magát és a táborát, hanem vetélkedve törekedett arra is, hogy a szomszédokat hátraszorítva határait szélesítse.
(25) Árpád pedig, Álmos fia, mind erőben és gazdagságban, mind nemességben különbnek látszott a többieknél. Úgy emlékeznek, hogy Álmos anyja, amikor terhes volt, álmában látott egy sast, mely lehajtott fejjel megpihent az ölében, aztán méhéből folyó fakadt, és az minél messzebb futott távoli földeken át, annál nagyobbra duzzadt. És az asszonyt, bizony, nem csalta meg az álom, mert királyok dicső sokasága származott tőle idegen tájakra. Az ezután született Álmos tehát nevét az almuról kapta, amit a hunok álomnak mondanak, leszármazását igen hosszan adják elő. Álmos Elődtől, Előd Ügyektől, Ügyek Edtől, Ed Csabától, Csaba Attilától, Attila Bendegúztól, Bendegúz Tordától, Torda Szeménytől, Szemény Etétől, Ete Opostól, Opos Kadicsától, Kadicsa Berendtől, Berend Szultántól, Szultán Bulcsútól, Bulcsú Balogtól, Balog Zombortól, Zombor Leheltől, Lehel Leventétől, Levente Kölesétől, Kölese Ompodtól, Ompod Miskétől, Miske Mikétől, Mike Besztertől, Beszter Budlitól, Budli Csanádtól, Csanád Bökénytől, Bökény Bondofardtól, Bondofard Farkastól, Farkas Otmártól, Otmár Kádártól, Kádár Belértől, Belér Kértől, Kér Kevétől, Keve Keledtől, Keled Damától, Dama Bortól, Bor Hunortól, Hunor Nimródtól, Nimród Kústól, Kús Kámtól, Kám Jáfettől, Jáfet pedig Noétól született. (30) Ezután Álmos nemzette Árpádot, akitől Zoltán, Zoltántól Taksony származott. Eddig nincs értesülésem arról, hogy ezt a genealógiát a magyar évkönyvírók honnan halászták ki, hacsak nem koholmányt adnak elő, vagy ha az egész nem az ősöktől jutott generációkon keresztül az utódok tudomására. Azon is meglehetősen csodálkozom, hogy miféle emlékek alapján jutnak vissza a leszármazással Noéig, akiről sem a görögök, sem a latinok nem tudtak valós képet alkotni, hiszen nincsenek is saját íróik. Valószínű, hogy a régi népek szokása szerint a szülők adták át gyermekeiknek évszázadokon keresztül, mint a longobárdokról fentebb elmondtuk.

Hogy azonban a történelemhez visszatérjünk, Álmos, a magyarok legkiválóbbja, Pannóniába, mint az ígéret földjére, nem léphetett be; mert Erdélyben megölték. (35) Tudniillik a magyarok, mielőtt a Pannóniákba behatoltak volna, egy darabig jószágaikkal és gyermekeikkel együtt itt pihentek az említett erődített táborokban; mialatt itt a nyugalmat élvezték, a fülükbe jutott a Pannóniák termékenységének és a Dunának a híre. Gyűlést tartva tehát úgy határoznak, hogy az oly nagyon kívánt terület kikémlelése végett kiküldik Kund fiát, a szellemi és testi képességekkel kitűnő Kusidot. Kusid néhány kísérőjével nekivág, először is megmássza a Kárpát-hegyeket, aztán, ahogy Dácia elterülő síkságaira aláereszkedik, átkel a Tiszán, keresztülmegy a metanastákon, és eljut a Dunáig. Elámul a pazar tájon, a föld termékenységén, Duna atya jóságán, az éghajlat nyájasságán, és látja, hogy az ősök nem oktalanul állapodtak meg a Pannóniákban és Dáciában. Felkeresi Marót fiát, a Pannónián széltében uralkodó szarmata Szvatét, és apróra előadja jövetele okát meg az üzenetet. (40) Szvatét nem kis öröm tölti el, amikor meghallja, hogy egy idegen nemzet új hazát kér tőle, a követet vidáman fogadja, úgy gondolván, hogy semmi sem lehet számára kedvezőbb, mint az, hogy a dúsan termő, de lakosságából kiürült területet ilyen állhatatosan kérik a magyarok, akiket földtúró népnek tart. Ezért az ismeretlen sokaságot kész örömmel hajlandó befogadni, bőségesen el fogja látni földdel, egészséges lakóhellyel, aztán a követet tisztességgel megajándékozza és elbocsátja. Kusid, kívánsága teljesülvén, a vidék előnyeinek bemutatására magával visz Erdélybe egy göröngyöt a fekete földből, füvet és egy butykossal a Duna vizéből. Árpád megnézi a földet, a füvet, a vizet, összehívja a gyűlést, és kijelenti, hogy minden terv szerint megy, a talaj és a fű bizonysága a terület jóságára és termékenységére vall. Majd egy szarvból vizet önt, és fennhangon szól: Mars atyánk, és te, szülénk, Herkules, akiknek a sugallatára őseink nyomán az oly messzi, áldott Pannóniákba jöttünk, adjátok nekünk örök otthonul. (45) Telepítsétek le itt népeteket, vessetek véget bolyongásainknak, békítsétek hozzánk mindörökre Duna atyát! Legyetek mindig mellettünk lelketekkel, hogy a gyűlölködő szomszédok el ne nyomjanak. Ha pedig valaha szellemetekben és vezetésetekkel háborúskodunk, adjatok olyan erőt, hogy a népek mindenfelé az istenek és az emberek élharcosainak hirdessenek minket.

Így szólva, az ősatyáknak, Marsnak és Herkulesnek, szokás szerint áldozott a Duna vizével, és kiadta a parancsot, hogy minden táborban tiszteljék meg a nemzeti istenségeket áldozattal; mindenki háromszoros éljent kiáltott. Négy nap múlva a magyarok országgyűlést tartanak, ahol egyhangúlag elhatározzák, hogy visszaküldik Szvatéhoz ugyanazt a férfit, aki Pannónia fejedelmétől kérjen földet, füvet, vizet, és folytonos szíves szolgálat jeleként adjon neki a magyarok nevében egy fehér lovat nyereggel, aranyzablával. A követ megint elment Szvatéhoz, átadta neki az ajándék mént, amivel kedvét oly nagyon megnyerte, hogy akkora területet kapott, amekkorát csak kért. (50) Miután az övéihez visszatért, rendben elbeszélte, hogy hogyan eszközölt ki ravaszul a királytól mindent, amit az túláradó nagylelkűséggel átengedett, nehogy az ajándékozásban alulmaradjon. Ezek ekkor bátorságra kapnak. Árpád és a többi vezér úgy vélekedik, hogy meg kell szállniuk a Pannóniákat, mintegy örökség jogán visszafoglalva. Kipihenve magukat, előkészítik a fegyvert, és a kitűzött napon megindítják a tábort. Miután átkelnek a Kárpát-hegységen és megközelítik a Dunát, úgy határoznak, hogy harmadszor is követet menesztenek Szvatéhoz, aki a hét vezér nevében szólítsa fel, hogy takarodjon a földről, amelyet egy lóért eladott, mert a magyarok megvásárolták Pannóniát, a talajt lóért, a füvet zabjáért, a vizet nyeregért, ő pedig mérhetetlen kapzsiságában mindhármat elidegenítette. Erre ez elmosolyodik, és azt feleli, hogy a lovat bunkósbottal agyoncsapja, a zablát a fűbe, a nyerget a Duna vizébe hajítja. Mire a magyar küldött: Mi rosszat sem csinálsz ezzel nekik, mert ha a lovat megöleted, a mi kutyáink elé vetsz eledelt, ha az aranyzablát a fűbe hajítod, a mieink közül fogsz váratlan szerzeménnyel gazdagítani valakit, aki éppen ott legeltet, ha pedig a folyóba nyerget dobsz, a halászokat szerencsélteted; semmi hasznod sem lesz ebből. Ha a magyarok megvették a földet, a füvet, a vizet, úgy látszik, mindent megvettek.
(55) Szvate ennek hallatára haragra gerjed, azonnal sorozást tart, félelmében a szabadcsapatokat is összeszedi, mindenhonnan segítséget gyűjt. A sereg felállván, a Dunán túl ver tábort, a magyarokhoz közel, néha előremegy megszemlélni az ellenfelet, és a könnyűfegyverzetű katonák láttán jelentéktelen csetepatéra számít. Végül bátorságra kapva feltartott hadijelvényekkel megütközik a magyarokkal. A harcedzett náció hadrendje felsorakozik, és az ő arcvonala szétzilálódva hátat fordít. Miközben szanaszét menekülő embereivel a Dunához húzódik vissza, az ellenség szorongatja, ő pedig fejvesztett sietséggel próbál a folyón átúszni, de a szarmaták óriási tömegével együtt alámerül. A többieket a Duna túlpartján levágták, nagyon keveset fogtak el közülük. Hogy a területet békében birtokolják, úgy döntöttek, hogy csak azoknak kegyelmeznek meg, akiket a nyelvrokonság révén magukhoz hajlíthatnak. (60) Ugyanis sok hun, aki Attila után Pannóniában maradt, Szvate táborát követte, és nem is tudta, hogy ezek a rokonai. A szkítáknak az volt a szokásuk, hogy bár a hadjáratban több vezérük volt, volt egy fővezérük is, aki az előnyomuló sereg előtt haladt, a visszavonulás során pedig hátul, Árpád tehát a többiek között az elsőséget tartotta; a lakosok legyőzése után átkelt a Dunán, és tábort vert a Novaj nevű hegyen Fehérvár közelében, amelyet az isteni István, a magyaroknak, Herkulesre, legszentebb királya, Árpád nemzetségének szülötte épített, nem feledkezve meg arról, hogy nemzete ez istenáldotta helyen állapodott meg.
Nem lesz azonban fölösleges, ha végigszaladunk a vezérek névsorán, mert a magyarok több főnemesi családja ezektől vette a kezdetét. A második vezért Szabolcsnak nevezték, tőle eredt a Csákok tekintélyes nemzetsége. Ez Pannónia földjén szállt meg, ahol a Csákok által épített Csákvár volt. Vár ugyanis magyar nyelven erődöt jelent. (65) Ez először az alapító Szabolcsról kapta a nevét, aztán Csákvárnak mondták, majd András, Béla és Levente idejében az összes magyar közös akaratából lerombolták. A harmadikat Gyulának hívták, azt mondják, róla nevezték László fia Gyulát. Ez, amikor Erdélyben vadászgatott, és az erdőket járta, rábukkant az ősrégi, rengeteg római emléket őrző Fejér városra, amelyet teljesen benőtt az elburjánzott töviscserje és bozót. Régiségétől megilletődve elfoglalta a helyet, és elkezdte helyreállítani; ezt most Gyulafejérvárnak nevezik, mégpedig nem Juliusról, hanem Gyula hun vezérről. Ennek lánya volt a gyönyörű és karcsú Sarolta, akit sok fejedelem környékezett, és Géza vezér vett feleségül annak a Beliudnak a javaslatára és segítségével, aki Kulán földjét birtokolta széltében. Kulán ugyanis Beliudhoz adta a lányát, hogy testvére, Keán ellen az indítson hadat. Miután ezt megtette, apósa rendelése szerint annak halála után megszerezte Kulán ráhagyott földjét. (70) Tőle származott le a harmadik Gyula, aki ellenségesen viselkedett a magyarokkal szemben, ezért az égi István erővel kényszerítette arra, hogy átköltözzék a Pannóniákba. A negyedik vezért Kundnak hívták, akinek két fia volt, Kusid és Koppány, ezek a Nyír folyó közelében vertek tábort, ahol felvették az igaz hitet, és egy híres kolostort építettek. Az ötödiket Lehelnek hívták, aki Mysiából elkergette a bolgárokat, akik a csehekkel szoros nyelvrokonságban állnak, és sokáig ott laktak, majd elfoglalta a lakóhelyüket. Tőle származott a Szovárdok családja. Vérbulcsú, a hatodik vezér, táborát Pannónia tavánál állította fel, amelyet most Balatonnak hívnak. Örs pedig, a hetedik, a Sajó földjén állt meg. A magyarok többi nemzetsége tetszése szerint keresett magának szállást a Dunán túl meg innen, és Dácia szélétől Illyricumig, a noricusoktól és a germánoktól a gétákig, a távoli mysusokat is elárasztva, szétterjedt azokon a hatalmas területeken, amelyekről beszélünk. (75) A vezérek családjain kívül mások is voltak nagy számban, akik nemesség tekintetében vetekedtek azokkal. Miután a magyarok a falvakat és községeket nemzetségenként elosztották, nyomban hozzáláttak az ellenséges helybeliek maradványainak leigázásához, és nem tették le addig a fegyvert, amíg a Pannóniákat meg nem hódították. Csatlakoztak azokhoz a hunokhoz és avarokhoz, akik már előbb ideérkeztek, egy államot alkottak, és a rokonság alapján ugyanazon jelvények alatt együtt csatáztak, úgy határoztak, hogy ugyanazon szerencsével verik vissza a szomszédok erőszakoskodásait és öregbítik a szkíták birodalmát. Miután tehát a közösséget megszervezték, és a hetek a székeket törzsenként szétosztották, elsősorban arra fordították a tehetségüket, hogy megvédjék Magyarországot, mint egy hadijáték porondját. Ez időtől fogva nagy keveredés történt a tartományok között, amelyeknek határai a helyzet változása szerint szűkültek, tágultak gyakran. Ezért aztán a szkíták szétterjeszkedése következtében Magyarország magába foglalta mindkét Pannóniát, amely korábban sohasem terjedt túl a Duna partján, továbbá a metanasta jazigokat és Dáciát. (80) A magyarok ostoba évkönyveit csak szidni lehet, amiért kontár hanyagsággal mellőznek egy sereg emlékezetre méltó háborúságot, amelyek a germánok és a gallok ellen folytak. Mi pedig ezt az időbeli űrt, amennyiben ránk tartozik, megkíséreljük kitölteni Liutprand és más írók segítségével.

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-roma-falainal.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/szent-marton-es-anyos.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/miutan-hunok-romai-eroket-kitapasztalva.html


http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/senki-sem-tagadja-hogy-szkita-nemzet.html

http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/magyar-tortenelem-080903-47

27 megjegyzés:

  1. Megnéztem, hogy mit írnak wikipédiában a hét vezérről.

    Kézai Simon és a Képes Krónika hét vezére is ez amit Bonfini elmesélt és ha jobban megvizsgáljuk, akkor Anonymous (Magister P) listája is ez (csak ott a szülők vannak felsorolva)

    A Genealógiáról még annyit, hogy több germán uralkodó is ugyanezt a Genealógiát használja (Atilla fiától származnak) tehát valamilyen valóságalapja minden bizonnyal van.

    http://michaelmarcotte.com/attila.htm

    http://nl.rodovid.org/wk/Speciaal:Tree/95132

    VálaszTörlés
  2. Egyszer még talán az is kiderül, hogy az első mérovén -a jelenlegi Franciaország alapítójai őse- is Attilától származott? Attila állítólag 395 táján született (453ban halt meg), az első mérovén pedig -Mérovée- állítólag 410 körül született, vagyis amikor Attila már felnőttnek számított és nemzőképes volt; akkoriban Attila a ravennai császári udvaron tartózkodott, csak apja halálakor -állítólag 434ben- tért vissza a hunokhoz. A mérovének által vezérelt frankok nélkül aligha túlélte volna a katolikus egyház a nyugati római birodalom összeomlását. A vatikáni iratok bizonyára sok mindent rejtenek ami fényt derítene egysmint érdekes dolgokra, például Attila pontos kapcsolatát a keresztény vallással.

    mm

    VálaszTörlés
  3. Most akkor mi is van azzal a történelemhez hazudott háromszáz évvel?

    http://maghreb.blog.hu/

    Üdv: ManoNegra

    VálaszTörlés
  4. Végre egy jó hír!

    "nem áll jól a Fidesz szénája Izraelben"
    http://kuruc.info/r/6/90279/

    És egy eszmés hozzászólás:

    "A judeo-globál, fináncuzsora háttérhatalomnak Ormány annyit sem számít mint légyszar a falon.-mert tulajdonképpen nekik egy senki goj(egy kevés zsidó vérszennyezés genetikailag nem tesz semmit)negyed, vagy nyolcad zsidó vérrel simán felakasztották Rajkot, vagy Grósz-Nagy Imrét. Az egész szennyezett geneológiájú zsidó vezetésünk beáldozandó paraszt sor ebben a sakk játszmában(ezt persze Ormány is tudja, mint derék B'nai-B'rith vakoló elvtárs,így bűne az egekig hatol!).
    A cél, hogy a Kárpát Haza anyagi erőforrásait megszerezzék, látszólagos(csak eszköz), valójában a talmudi gyűlölet amely ellenünk magyarok ellen irányul, okkult, a szellemi(spirituális) hatalom, a lelkek feletti uralom a végső cél!
    Az emberiség őstörténeti mélységeibe vezet az ok, amiért ezt teszik a szakrális küldetésű népekkel, köztük velünk......
    A jelenlegi világ rendszer valójában fent tartható volna(ennél sokkal ökologikusabban, háborúk,éhezés nélkül), ha változás fog történni, az nem alulról induló, spontán revolúció lesz, hanem egy, a jelenlegi szubjudeo-kabbalista fekete nemesség reflexiója, egy még magasabbról érkező okkult impulzusra."

    Hehe!!! :) Találó mondatok!

    Kezdem azt hinni, hogy ezek a narancsék suttyomban mégiscsak magyarok valahol! :)
    Az évezred átverése lenne, ha kiderülne, hogy jelenleg, ebben a vészterhes időben magyar nemzeti kormányunk van!

    TT

    VálaszTörlés
  5. Ez valóban egy érdekes cikk a kuructól, TT. Most, hogy a Jobbik szinte nyíltan a Fidesz pótkereke lett a kádéenpés álkereszténypárt mellett, a Jobbikot pártoló kurucnak is valahogy el kell kezdeni tologatni a Fidesz szekerét. Mire jók ezek az árulások? Egyeseknek mindenre, az átlag magyar embernek csak arra, hogy még reménytelenebb legyen a sorsa.

    mm

    VálaszTörlés
  6. Láthatóan működik Orbán megingott helyzetének stabilizálása, legalább is ami TT reagálását illeti.., talán más nem-gondolkodóknál is visszaköszön ezen hatás..!
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  7. Bárhogy is van, az biztos, hogy az MNB-vel kapcsolatos törvény miatt most fél Európa eszeveszetten sipítozik - legalábbis a vezetők és a média.

    És nekem ez tetszik! :)
    Hogy miért?

    Mert a kormány ezen lépése lehetővé teheti a saját pénzkibocsájtás jogát, ami az egész judeo-globalista háttérhatalom legfőbb fegyvere.

    Zoltán! Ez aranyos volt, hehe...!
    A köpködésen és a zsigeri ítélkezésen túl neked mi a konkrét véleményed erről a törvényről?

    TT

    VálaszTörlés
  8. TT, az lehetne valóban a megoldás (saját pénzkibocsájtás vagyos közgazdász nyelven "quantitative easing"), csak hogy erről szó sem esik narancséknál. Csupán arról van szó, hogy lenyulják a jegybank devizatartalékát, mint ahogy lenyulták a magánnyugdíj pénztárat és aztán átutalják azt is Rothschildéknak "államadósságtörlesztés" címen. Ezután már az ország legeslegutolsó tartaléka is oda lenne épp olyan eredménytelenül, mint a nyugdíjjak lenyulása és a polgárok már gyilkos méretű sarcolása.

    mm

    VálaszTörlés
  9. Észre kellene már venni, hogy Orbán egészen pontosan a "bölcsek" jegyzőkönyvei programját hajtja végre Magyarországon és már az utolsó fejezeteknél tartunk.

    mm

    VálaszTörlés
  10. TT!

    Ne érezd sértve magad! Igazán visszafogottan, elnézően kritizáltalak, egyáltalán nem köpködve...
    Remélhetőleg elég fiatal vagy, és ha nem vagy érintett, néhány évtized érés segíteni fog rajtad, bár, lehet, hogy már későn...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  11. Ha Orbán tényleg a nemzet érdekeit képviseli, miért nem tesz semmit például az a cigánybűnözés ellen ami ellehetetleníti oly sok magyar átlagember életét (akinek ninem futja magánbiztonságiakra és bekamerázott luxus lakóparkra)? Nem hogy nem tesz ellene, hanem (Vonával együtt) a Magyar Gárdát is kiherélte, a polgárőrség tevékenységét jogilag ellehetetlenítette, a cigány maffiák felhalmozott milliárdjait simán nyugtázta (az adóellenőrök csak a túlélésért küzdő kis magyar vállalkozót sanyargathatják), a magántulajdon megvédésének jogát az új alkotmányban egyértelműen megtagadja, olyan segélyrendszert működtet tovább, amit az szdsz-mszp talált ki annó és amely egyértelműen a cigányok szaporítását fokozza és még lehetne sorolni.

    http://youtu.be/k2CSIWKkmpE

    VálaszTörlés
  12. Ezek valóban érthetetlen dolgok az Ormány kormány politizálásában, mm.
    Totál ellentmondásokat érzek bizonyos irányaikkal kapcsolatban - és ez szerintem a kétharmadon belüli viszály miatt jelentkezik.

    Azt nem tudom, hogy hogyan lehetne másképp csinálni, hogy ne keltsük fel nagyon a nemzetközi verőlegények figyelmét, de azért tartsuk az irányt az önállósodás felé... ?

    TT

    VálaszTörlés
  13. Egyébként azon sem csodálkoznék, ha ebből a katyvaszból csak tényleg egy erős diktatúra tudná kivezetni az országot, ahol nincs visszapofázási lehetőség mondjuk egy TASZ vagy egyéb globalista szervezet részéről.

    Nem hinném, hogy mondjuk Árpádék, vagy Mátyás olyan gyenge kézzel irányították volna az államügyeket...

    Remélhetőleg a cigánykérdés valódi rendezésével is csak addig várnak, amíg feltétlenül szükséges, amíg a nemzetközi helyzet megkívánja a csendet...

    TT

    VálaszTörlés
  14. TT

    Nekem "kissé" hatásvadásznak tűnik a kuruc cikk címe, ami megint csak a parasztvakítást, és a műsort szolgáltatja népnek, miszerint hú, akkor Orbán tényleg értünk tesz!
    De mintha így lett volna, mikor "kirúgta az IMF-et" is nem? EREDMÉNY? Tudjuk, igaz?
    Úgyhogy majd ha látok bármilyen eredményt a magyarság érdekében, nemcsak dumát, TALÁN elkezdenék gondolkodni, hogy lehet hogy tényleg értünk dolgozik? De ez még egyenlőre a semmi, parasztvakítás.
    A hozzászóló gondolatai, ezt Te is tudod, nemcsak benne fogalmazódtak meg..
    Sz.

    VálaszTörlés
  15. Sz., amit nem tudsz: "elitek háborúja" folyik. Az egyik oldalon az amerikai, francia, német és olasz elitek, a másikon pedig az európai kazárbankárok, a Vatikán és egyéb "fekete nemességek". Jelenleg az IMF nem a kazárbankárok oldalán áll (ezérdekében "intézték" el a Rothschild birodalmat képviselő vezérigazgatót azzal a botrányos üggyel). Orbán viszont a kazár bankárok embere és ezért ilyen ellenséges most az IMF-el szemben, valamint az EU-val szemben is, hiszen a német elitek átvették az EU irányítását a kazárbankároktól. Magyarán, Orbán egyértelműen állást foglalt ebben a rejtett háborúban ahelyett hogy a seggén maradt volna.

    mm

    VálaszTörlés
  16. TT, nem lehet úgy csinálni, hogy ezt a nemzetközi elitek egyik vagy másik csoportja ne vegye észre, mert mindegyikének a seggén is szeme van és ráadásul nem is hülyék. Ezt csak őszintén, igazat mondva és derékiasan lehet csinálni, amire látszólag Orbán nem képes de szerintem nem is akar, mert ő is csak valamelyik nemzetközi elit csoportnak az ügynöke.

    mm

    VálaszTörlés
  17. Abban igazat adok neked, TT, hogy jelenleg semmilyen hiteles alternatív erő nem látható Magyarországon és ezért is veszett fejszének tartom már a politizálást. Lesz ami lesz, és ami lesz az nem túl szép lesz az átlag ember számára, de ha ez kell hogy változzon a rendszer, akkor hát legyen. Egy dolog biztos, hamarosan tarthatatlan lesz a helyzet, ezért valamiféle radikális változásnak hamarosan történnie kell, mert a magyar emberek túlnyomó többségének az a lehetősége sincs, hogy elhagyja az országot és munkát találjon idegen földön. Csak az a kérdés, hogy a radikális változás milyen irányba fog terelni mindannyiunkat: Észak-Korea irányába vagy egy élhető és igazságos(abb) Magyarország irányába.

    mm

    VálaszTörlés
  18. Hoppá!

    Alkotmányos alapjog lett az önvédelem és a magántulajdon védelme
    http://kuruc.info/r/2/90284/

    Mózi meg ezt írta: "a magántulajdon megvédésének jogát az új alkotmányban egyértelműen megtagadja"

    Most akkor hogy is van ez??

    TT

    VálaszTörlés
  19. Ha ez igaz, TT, akkor jöhet a fegyvertartás lehetővé tétele, mert ugye most szinte lehetetlen engedélyt kapni másra mint egy riasztópisztolyra a mezei polgár számára, nem is beszélve a nyugdíjjas nénikékről, akik úgysem szereznének be gefyvert maguknak. Fegyver nélkül pedig mi a szöszt tehet az, akihez egyszerre többen betörnek baltával vagy szamurájkarddal, mert ugye ez gyakran így történik manapság nálunk. Ja, hogy a felső tízezer könnyen kaphat fegyvertartási engedélyt? Jó nekik... Parasztvakítás felsőfokon.

    mm

    VálaszTörlés
  20. Kezd érdekes lenni, mert ez már a semminél több, ez tény.
    Sz.

    VálaszTörlés
  21. Ez egy "nesze semmi fogd meg jól". Mivel védekezhet valaki erőszakos betörőbandák ellen, ha fegyvere sincs? De az amerikai laza fegyveriselés sem lenne megoldás nálunk, hiszen rengeteg a betörők-nyugdíjjasgyilkosok által veszélyeztetett idős ember, aki nem is lenne képes használni fegyvert, még ha a kezébe is lenne adva. Az egyetlen megoldás az, hogy ne csak a nagyvárosokban legyen rendőrség, hogy a rendőrség ne rettegjen az ombucmanoktól (a pozitívdiszkrimináció papjai) és, hogy a bűnözők miután egy hatékony rendőrség elkapta őket szigorúan is legyenek büntetve (nem padlófűtéses börtönben vagy felfüggesztett itéletekkel). Mindez hiányzik az orbanizmusból és semmit sem old meg olyan törvény ami azt mondja Juci néninek hogy mostantól "szanad védekezni" (a sodrófával?). Ez a törvény is jól mutatja, hogy az orbanizmus a hazugságokra és a látszat intézkedésekre épül.

    mm

    VálaszTörlés
  22. Mm, azért ne lépjünk túl lazán a TT által idézett mondatodon, tényleg miért is írtad? Miközben pont az ellenkezője történt?
    Ráadásul így sem jó?
    Sz.

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok,

    Nekem tavaly a fegyvervizsgán egy volt rendőrezredes mondta (ő készített fel minket a vizsgára), hogy nemsokára lehet otthon lőfegyvert tartani majd, mert elő van már készítve erre a törvény. .... Csak a szükséges engedélyeket kell beszerezni hozzá ami egy átlag büntetlen előéletű ép elméjű felnőtt számára csak pénz kérdés.
    Úgy látszik, hogy igaz volt amit mondott.

    Ez azt jelenti, hogy ha bejön egy bűnöző és "véletlenül" fegyvertisztítás közben baleset következtében eltalálom, akkor az csak gondatlanság lesz és nem emberölési kísérlet.

    Egyébként nem vagytok tisztában a törvénnyel. LEHET otthon tartani lőfegyvereket ! Muzeálisnak számító ELÖLTÖLTŐS fegyvert viselési engedély nélkül is tarthatsz otthon. Most is.(Elvileg nem töltheted meg és nem használhatod, de ha valaki bejön és véletlenül elsül és megvéded a családot - azt még ki lehet magyarázni, de ha elvágják a torkodat akkor már nem lesz miről mesélni...)

    Utcán töltve nem cipelheted magaddal, de a törvény nem tiltja, hogy otthon tisztogasd a muzeális dísztárgyat és ha az véletlenül elsül és pont akkor mikor valaki be akar törni hozzád, akkor valószínű, hogy a bíróság fel fog menteni. Vagy csak felüggesztettt kapsz. (és ha kitudódik, hogy lelőttél egy betörőt nem hiszem, hogy túl sokan fognak megint próbálkozni...)

    (Légpuskát is fel lehet különben úgy tuningolni, hogy közvetlen közelről - főleg arcra célozva - nagyon fájdalmas tudjon lenni, ha eltalálnak vele.)

    Volt már ilyen, sőt egy biztonági őr nem szolgálatban, bevásárlásból hazafelé tartva az utcán lőtt le egy bankrablót és őt is felmentették, pedig töltött fegyver volt nála ami a törvény szerint tilos. Mármint ahhoz külön engedély kell, de olyat még a rendőrök se kapnak.

    Különben Keserű féle gumi puskát bárki tud venni és tarthat is otthon akár csőre töltve.

    http://www.youtube.com/watch?v=4KukF6br5Pg&feature=related

    Ha azzal pofán küldesz valakit közelről annak egy időre elmegy a kedve attól, hogy betörjön...

    mm :én TT-vel értek inkább egyet. Orbán kettős játékot próbál meg játszani és nem lehet rámondani, hogy bárkinek az ügynöke lenne. Próbál lavírozni. Te is azt próbálnál, ha a helyében lennél. Itt Birodalmak vannak és nem lehet, hogy egyikhez se húzol mert akkor is a gyarmata leszel valamelyiknek...

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  24. Sz, csak a gyengébbek kedvéért: az orbanista alkotányba nem került be eredetileg az önvédelmi jog, ezt most utólag "rendezte" le uralkodónk ezzel a semmire sem jó törvénnyel. Érthető?

    Bukovinai, "múzeális" fegyvert beszerezni nem könnyű, "múzeális" értéke miatt mindenképpen nagyon drága és főleg senkinek sem ajánlom használni a "múzeális" micsodát, mert ilyenekkel sosem tudni hogy melyik oldalán fog elsülni. Buko, nem elég mindenféle szarságot összeszedni a neten, kellene némi élettapasztalat is a témához, nem gondolod? Ami a légpuskát meg ilyesmket illeti, megnéznélek egy ilyen rettenetes fegyverrel forró helyzetben. Mellesleg, nagyon meglepődnék, ha egy rendőr tényleg ilyesmiket mondott volna neked, Buko, mert már többször is elhangzott a narancs kormánytagok és képviselők részéről, hogy még szigorúbb fegyvertatási törvény van készülőben. Hajráhajrá.

    mm

    VálaszTörlés
  25. .....mostantól nem a megtámadottnak kell bizonyítania a jogos védekezést, így a bíróságok gyorsabban hozhatnak ítéletet."

    http://hungarians.ch/central/news.php?readmore=344

    VálaszTörlés
  26. Talán nem kellene annyira örülni ennek a hírnek, mivel globálék a pénzrendszer bedöntésén fáradoznak már egy ideje, ami magyarul annyit tesz, hogy a kilakoltatott és kifosztott magyar lesz rászorulva az "illegális" élelemszerzésre, s mindezt a saját országában.

    És most jól figyelj orbánviktor!
    Számon fogják kérni rajtad a néped kifosztását is, meg azt is, hogy az Alkotmányba írattad a kifosztott néped jogos megöletését.

    VálaszTörlés
  27. Az Orbán-kormány még nem az igazi magyar úton jár, de már megtalálta a zseblámpát, amely megvilágíthatja az ösvényt, amelyik rávezethet a magyar útra.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.