2012. március 27., kedd

Az Aratás (2/1. rész)

Az Illuminátus Rejtett Kéz üzeneteinek elemzése

Közkívánatra folytassuk, nézzük a Rejtett kézzel folytatott beszélgetés második részét! A következő gondolatsorok spirituális szempontból már jócskán igénylik a komolyabb elmélyülést és odafigyelést, mert másképp értelmezhetetlen lesz az olvasónak. 

Második beszélgetés (első fele)

„Kérdező: honnan tudod, hogy a te vérvonalad érdemes a vezető szerepre, és mindenki más rászolgált arra, hogy kövessen? A vagyon és a hatalom öngerjesztő jellegű, ezért az a véleményem, hogy a te vérvonalad csupán azért birtokolja a legeslegbefolyásosabb pozíciókat, mert annak idején az őseitek véletlenül megkaparintották a hatalmat, nem pedig azért, mert olyan különleges a fajtád. Szerintem egyáltalán nem különleges, okos vagy tiszteletreméltó dolog mások rabszolgasorban tartása.

RejtettKéz: szó sincs kiérdemlésről. Megérdemli az angol, amerikai, olasz, francia, német stb. azt, hogy abba a nemzetbe született, amelyikbe? Nem véletlenül léptünk hatalomra annak idején, hanem (tudom, ezt nehéz lehet elfogadni) értelmes tervezés révén. Nem mi választottuk ezt az utat, hanem ránk osztották, mi pedig elfogadtuk.

Kérdező: ki a „teremtőtök”, és az ugyanaz, mint a miénk?

RejtettKéz: kiváló kérdés, közelebb viszi a kommunikációnkat a „Maghoz”.

Igen is és nem is. Előbb meg kell értenetek a Teremtést.

Kezdetben volt A Végtelen Egy, Minden Forrása, Intelligens Végtelenség, mindennemű elkülönüléstől mentes abszolútum. Benne végtelen potenciál várja, hogy „váljon valamivé”. Mint a taoista hagyományban a „faragatlan tömb”.

Amikor a Végtelen Intelligencia „tudatára ébred” önmagának, akkor keresi a lehetőséget, hogy megtapasztalja Önmagát, ekkor „megszületik”, illetve „manifesztálódik” az Egyetlen Végtelen Teremtő. (Ez a ti harmadik sűrűségű felfogásotok szerint a „Tér”.) Gyakorlatilag a „Teremtő” nem más, mint a Végtelen Tudat, amely Végtelen Intelligens Energiába összpontosul. Az Egyetlen Végtelen Teremtő is tudatára ébred önmagának, és keresi a lehetőséget, hogy megtapasztalja Önmagát mint Teremtőt, így jön létre a Teremtés spiráljának következő szintje.Az Egyetlen Végtelen Teremtő, Végtelen Intelligenciáját összpontosítva Intelligens Energiává válik (ezt nevezhetjük Nagy Központi Napnak), és felosztja Önmagát kisebb részekre, amelyek ismételten megtapasztalják önmagukat Teremtőkként. (Központi Napokként). Más szóval minden Központi Nap (Teremtő) a Tudat eggyel alacsonyabb fokán van a Teremtés Eredeti „gondolatához” képest, ezen a szinten már némiképp torzul az Eredeti Gondolat. Tehát „kezdetben vala az Ige” helyett inkább kezdetben vala a Gondolat. Az Ige nem más, mint a gondolat kifejeződése, manifesztálódása a Teremtő által.

Egység van. Csak az Egység létezik. A Végtelen Intelligencia és a Végtelen Energia. E kettő valójában Egy, és bennük megtalálható minden Teremtés potenciálja. A Tudat ezen állapotát nevezhetjük „Létezésnek”.

A Végtelen Intelligencia nem ismeri fel a „potenciálját”, mert az az elkülönüléstől mentes abszolútum. A Végtelen Energia viszont felismeri a „bármivé válás” potenciálját, amely által bármilyen vágyott tapasztalást meg lehet valósítani.

A Végtelen Intelligenciát elképzelhetjük az Élet központi Szívveréseként, a Végtelen Energiát pedig úgy, mint Spirituális Éltető Vér (azaz potenciál), amely a Teremtőből lüktet a Teremtés céljából.

Az alábbi kép segíthet ennek megértésében:


A Teremtés a Végtelen Egy Három Elsődleges Torzulásán alapszik.

1) Szabad Akarat

Ez a Teremtés első Törvénye (torzulása), melynek lényege, hogy a Teremtő Szabad Akaratot kap, hogy az Egytől elkülönült egyéniségként, mégis paradox módon vele egységes létezőként ismerje és tapasztalja meg Önmagát.

2) Szeretet

A Teremtés második Törvénye szerint az elsődleges torzulás, a Szabad Akarat a tudatosság fókuszpontjává válik Logoszként vagy más néven Szeretetként (a szó bibliai értelmében). A Szeretet illetve Logosz az ő saját Végtelen Intelligens Energiájának felhasználásával maga is részt vesz a teremtésben, és a fizikai illúziók („gondolatformák”) széles tárházát hozza létre. Ezeket nevezzük a különféle Sűrűségeknek (egyesek megfogalmazásában Dimenzióknak), melyeket az adott Logosz aszerint tervez meg (Intelligens Tervezettség), hogy a lehető legalkalmasabb legyen Önmaga megtapasztalására.

Gyakorlatilag az Egyetlen Végtelen Teremtő, amely Logoszokra osztja fel Önmagát, a ti harmadik sűrűségbeli fogalmaitok szerint nevezhető „Univerzális Teremtőnek”. Vagyis a Logosz a Létezés Univerzális szintjén teremt. A Logosz fizikai Univerzumokat teremt, amelyekben Ő illetve a Teremtő megtapasztalja magát.

(„legyen világosság”)

3) Fény

A végtelen spirituális Éltető Energia fizikai Sűrűségekben való manifesztálása céljából a Logosz létrehozza a harmadik torzulást, a Fényt. Az Egynek a Teremtést meghatározó három elsődleges torzulásából rengeteg hierarchia és egyéb „al-torzulások” származnak, amelyeknek megvannak a maguk jellemző paradoxonjai. A Játék célja: belépni a Teremtésnek ezen további részeibe, harmonizálni a Polaritásokat, hogy végül ismét felismerjük Magunkat, mint Teremtőt.

Minden fizikailag megnyilvánuló Energia természete a Fény. Ahol tehát létezik bármilyen fizikai „anyag”, annak magjában, középpontjában jelen van a Fény, az Isteni Intelligens Energia. 

A Végtelenre nem jellemzőek olyan fogalmak, hogy „más, mint” vagy „sok”, a Végtelen Teremtő csak Egységet ismer. Ezért, a Végtelen Teremtő az ő Végtelen Intelligenciájával létrehozta a tervet, amely a Tudat és az alsóbb szintű Teremtés Szabad Akaratának véges jellegű alapelvein nyugszik. Ebben az alsóbb szintű Teremtmények is tudatukra ébredhetnek, és kereshetik a lehetőséget, hogy Teremtőként megtapasztalják magukat. Így matrjoska-baba szerűen újabb és újabb fokozatai lettek a Teremtésnek a Teremtés szintjein belül.

Az Egy Végtelen Teremtő (Nagy Központi Nap) Végtelen Energiáját megosztja, és Logosszá válik. A Logosz a Térben óriási Univerzumokat teremt, és további részekre osztja magát, egy sor Központi Nappá alakul, amelyek aztán a saját Univerzumaik Logoszai lesznek, és részt vesznek a Teremtésben. Az Egy Végtelen Teremtő minden egyes különvált része magában hordozza annak esszenciáját, a Végtelen Intelligenciát.

A Szabad Akarat törvényét felhasználva minden Univerzum-Logosz (Központi Nap) megtervezi és létrehozza a „fizikai valóság” olyan verzióját, amely számára a legalkalmasabb arra a célra, hogy Teremtőként tanulmányozza magát. Ismét egy szintet lejjebb lépve Intelligens Energiáját összpontosítva meg nem nyilvánuló [az angol kifejezés “unmanifest” – a ford.] Galaxisokat hoz létre Önmagán belül, és további részekre osztja magát, amelyek szintén Teremtő szereppel bírnak, ezek a Szub-Logoszok, Napok, amelyek szintén fizikai valóságot terveznek és manifesztálnak saját elképzelésük alapján: Napok, Csillagok és Bolygók képében megnyilvánuló Tudat-egységeket.

Egy „bolygószintű entitás” (Lélek) a tapasztalást az első Sűrűségben kezdi, belé inkarnálódik Az Egynek valamely elkülönült része. Csakúgy, mint minden Logosz és Szub-Logosz, minden Lélek is a Végtelen Egynek egy kis egyedi részlete. Az elején a bolygó Intelligens Energiája olyan állapotban van, amit „káosznak”, határozatlan állapotnak nevezhetünk. Aztán elkezdődik a már ismert folyamat. A bolygó Energiája tudatára ébred Önmagának (az első Sűrűséget nevezhetjük „Tudatosságnak”), és a Bolygószintű Logosz (amely a teljes egész hierarchiájában Szub-Szub-Logosz) létrehozza Magán belül a nála alacsonyabb szinteket, így kialakul a bolygó felépítése. A levegő és a tűz elemek kombinációjából vizek és föld jön létre, felébred ezek létezésének tudatossága, és megkezdődik az evolúció folyamata, ez képzi a Második Sűrűséget.

A Második Sűrűségű lények annak ébrednek tudatára, hogy egymástól különálló létezők. Ezután folytatódik az evolúció a Harmadik Sűrűség irányába, amely egyébként az emberi lelkek inkarnációja szempontjából a legalacsonyabb lehetséges szint. Ezen a szinten öntudatra ébredés történik.

Az emberek, illetve a beléjük inkarnálódott Lelkek a Fénybe és Szeretetbe való visszatérést keresik, ahonnan jöttek. A Harmadik Sűrűségtől a Nyolcadik Sűrűség felé vándorolnak, a végső cél visszatérni a Végtelen Egységbe.

A „normális” emberi tudatossági szintet meghaladó Sűrűségek részletes bemutatása azonban külön témakör, ha többet akartok tudni, valakinek fel kell tennie egy értelmes kérdést, amelyre válaszolhatok, erre azért van szükség, hogy ne sértsem meg a nemtudásra vonatkozó Szabad Akaratotokat.
A fenti bevezető után visszatérhetek az eredeti kérdésedre: 

Kérdező: ki a “teremtőd”, és ugyanaz-e, mint a mi “teremtőnk”?

RejtettKéz: mint mondtam, igen is és nem is. Végeredményben minden élő dolgot (és minden dolog élő) az Egy Végtelen Teremtő eredeti Univerzális Teremtése hozta létre. Tehát abból a szempontból az Egy Végtelen Teremtő összpontosítja Végtelen Intelligenciáját a Végtelen Energia tudatosságába, és létrehozza az egész Teremtést. Viszont nem az Egy Végtelen Teremtő hozott létre közvetlenül, hanem a saját Logoszunk, Szub-Logoszunk, Szub-Szub-Logoszunk és így tovább. Tehát így értelmezve bár alapvetően ugyanabból a forrásból származunk, amely az Egy Végtelen Teremtőből indul ki, mégis a saját közvetlen teremtőink az Egy külön-külön alegységei, Szub-Logoszai. Tehát végeredményben a mi Teremtőnk nem ugyanaz, mint a Tiétek, bár ugyanabból a forrásból származik.

Kérdező: azt mondtad, hogy 13 eredeti vérvonal volt. Viszont a DNS-kutatás bebizonyította, hogy az emberiség mindösszesen 3 vérvonalból származik. Ez azt jelenti, hogy te nem vagy ember?

RejtettKéz: remek kérdés, köszönöm. Igen, ez helyes, ha úgy vesszük. Ha az utcán szembejönnék, ugyanúgy embernek néznék ki, mint te. Már generációk óta inkarnálódunk a Földre, de valóban nem a Földről származunk.

Kérdező: a tanítás hat témakörét hozzád hasonlóan egy Atlantiszról szóló könyvben is említik, amely állítólag csatornázott üzenet alapján íródott. Az is egy olyan alkalom volt tehát, amikor válaszoltatok a kérdésekre?

RejtettKéz: Igen, bizonyos szempontból így van. Más, úgymond “nem evilági entitások” is meglátogatták már a bolygótokat, és átadták a Teremtésről alkotott elképzelésüket, illetve “technológiájukat”, amelyet úgy lehetne körülírni, hogy “ti magatok jövőbeli változata”. Az emberiség hibásan kezelte azt az információt, és ez Atlantisz összeomlásához vezetett.

Most, hogy arra már válaszoltam, hogy emberi származásúak vagyunk-e, visszatérhetek arra a kérdésre, hogy ki a teremtőnk. Nagyon vigyáznom kell arra, hogy mit mondok el, de végre el kell mondani az igazságot, és remélhetőleg megúszom a felettem állók ingerlése nélkül.

Beszéljünk tehát a dolgok lényegéről...

(innentől fordította: Nagy Judit és Fodor Tom)

"Rejtettkéz: A Teremtőtök akit Jahvének neveztetek el, nem olyan "Isten" ahogy a bibliátok utal rá, "az Egy Igaz Isten"-ként. Ő (csak) Teremtő (vagy Al-al-Logosz) nem pedig az Egy Végtelen Teremtő. Még csak nem is Galaktikus szintű Logosz, hanem inkább ennek az egy bolygónak a Bolygószintű Logosza. 

A mi Teremtőnk, akire Luciferként utaltál. A „Fény Hordozó” valamint a "Ragyogó és az Esthajnalcsillag" (Vénusz).

A mi Teremtőnk nem "Az Ördög", mint ahogy a bibliátokban hamisan van ábrázolva. Lucifer az amit (akit) "Csoportlélek"-nek vagy "Társadalmi Memória Complexum"-nak nevezhetnétek, amely a Hatodik Sűrűségig fejlődött, ami valójában azt jelenti, hogy ő (pontosabban "mi") arra a szintre fejlődött amely egyenrangú, vagy vitathatóan "magasabb-nagyobb", mint Jahve szintje (mi magasabbra fejlődtünk tőle). Kinézetre, ha rátekintenél Lucifer teljes Lényének kifejeződésére akkor olyan látványt látnál, mint a Nap, vagy egy "Ragyogó Csillag". Illetve ha a Harmadik Sűrűségbe lépnénk akkor olyannak látszanánk, mint amit ti "Angyalnak" vagy "Fénylénynek" neveztek.

Engedd meg, hogy értelmezzem:
Ameddig egy entitás (Csoport Lélek Összesség) a 6.Sűrűségig fejlődik az ahhoz az időhöz képest a 8.Sűrűségtől a Végtelen Egy Teremtővel való Újra-Egyesülés csak egy ugrás, kis szökdelés és onnan vissza az Intelligens Végtelenbe, feloldódás Minden Forrásába. (gyorsuló tendenciára utal, ahol az alacsonyabb sűrűségben töltött idő sokkal hosszabb, mint ahogy feljebb fejlődik, majd visszaolvad – Tom)

Mi (a mi Vérvonalbeli Családunk) mint a „Csoport lélek” vagy „Társas Memória összessség” a 7. sűrűségű Felemelkedés határán voltunk, bár ezen a szinten, mielőtt a Szüret jön, megvan a választásunk, hogy magasabbra fejlődjünk, vagy visszatérjünk alacsonyabb sűrűségbe segíteni másokat a saját evolúciójukban, örökül hagyva a tudásunkat és a bölcsességet (Fényt) azoknak akik kérik a segítségünket, a saját Szabad Akaratukkal.

Most, meghozva a döntésünket hogy itt maradjunk és segítsünk az Egységben a mi galaktikus fivéreinknek és nővéreinknek, jelentkeztünk erre a megmérettető feladatra a Vének Tanácsánál, amely a Galaxis Örzőjeként működik a Szaturnusz bolygón levő 8. Sűrűségbeli "Főhadiszállásukon".

Jahve, annak a ténynek köszönhetően, hogy NEM(ahogy jogában állt, mint Planetáris Logosz) adta át az “ismerd önmagad” Szabad Akaratát az Ő bolygóján inkarnálódottaknak, nagyon kicsi evolúciós fejlődésnek örvendhetett. Ezért minket (Lucifer) küldtek, hogy segítsünk. Ahogy a Bölcsek (Öregek) Tanácsa kiadta a parancsot mi “Leestünk”, vagy Lezuhantunk abba az állapotba amelyben nehéz munkával és figyelemösszepontosítással megint újra tudtunk materializálódni a saját Harmadik Sűrűségünkbe.

Jahve beleegyezett az érkezésünkbe, valójában ő volt az aki elsődlegesen kérte a Tanácstól, hogy a változás “Katalizátora” beléphessen a Teremtésébe, és hogy megosszuk vele a Felemelkedésünk során szerzett tudásunkat és bölcsességünket. Mivel a bolygó híján volt a Szabad Akaratnak ezért nem létezhet Polaritás és így nem volt ami “közt” választani lehetett volna. Ahogy a Teremtések könyvében is ábrázolva van, a bolygó nagyon “Édenszerű” természetű volt. Valóban ez egy nagyszerű “paradicsom” volt, mégis az ide születő Lényeknek nem volt ösztönzése, hogy a Harmadik Sűrűségen túl fejlődjenek, így kevés remény volt arra, hogy valaha is Hazautazhatnak az Egyhez. Jahve valójában boldog volt, hogy fenntarthatta a kis háziállat Éden Projektjét, de kevés esélye volt arra, hogy a Lelkek haza tudjanak találni, ezáltal valójában egy gyönyörű Börtönné vállt az egész. Jahve, modern kori szavakkal mondva egy jóindulatú diktatúrát tartott fenn.
......
Polaritás nélkül (mely a Szabad Akaratból ered) csak a Szeretet és Fény Egysége lenne és nem lenne választhatóság, hogy "ettől eltérő" dolgot tapasztalhassanak.  Így mi lettünk a változás Katalizátora, hogy biztosítani tudjuk ezt a választhatóságot, így elhozva a Polaritást. Jahve beleegyezett abba, hogy a Föld lakóinak bemutassuk a Szabad Akaratot, azáltal hogy felajánljuk nekik az alapvető választás lehetőségét, akár akarták (szerették volna) akár nem. Innen van "a Jó és a Rossz Tudásának Fája" (pontosabban a Pozitív és Negatív Polaritásának Tudása).
Jahve elviszi a lakóit az új "kertbe" és azt mondja nekik, hogy bármit csinálhatnak kivéve ezt az egy dolgot, így megteremtve bennük a vágyat, hogy megtegyék azt az egy dolgot amire megkérték őket, hogy ne tegyék. Innen ered a "Választás". Mi biztosítjuk a Katalizátort azáltal, hogy elmondjuk nekik a Tudás megszerzésének előnyeit, ha esznek a fáról, a többi pedig már történelem.  

Jahve úgy gondolta a “Gyermekei” azt fogják választani, hogy továbbra is engedelmeskednek neki, és amikor rájött hogy nem, akkor nagyon mérges lett. Ahogy ő maga is leírja az írásaiban, ő egy “Féltékeny Isten” és nem örült annak, hogy a “gyermekei” az engedetlenséget választották és követték a tanácsunkat. Mi előre meghatározott Ciklusig vállaltuk, hogy itt maradunk az Emberi evolúció Katalizátorának szerepét biztosítva, szó szerint felajánlva a Negatív választást, azt amit ti “gonosznak” neveztetek el. Mivel biztosítva lett a Szabad Akarat, Jahve nem tudta visszavonni és mi itt maradtunk, mint ahogy erre szerződtünk is, hogy továbbra is biztosítsuk a bolygónak a Kettősség választhatóságát. Azóta Jahve bezárt bennünket (mint Lélek Csoport) a Föld Asztrál síkjára (ami nagyon korlátozó és kényelmetlen egy olyan Bölcsességgel és tapasztalattal rendelkező Lénynek, mint mi). Az Öregek Tanácsa megadta nekünk azt a lehetőséget, hogy kiszabadulhassunk (Jahve akarata ellenére), de csak azzal a feltétellel, ha lemondunk a Föld bolygó Szolgálatáról, vagy maradhatunk és beteljesíthetjük amire vállalkoztunk, de akkor el kell tűrnünk Jahve saját maga által kikiáltott “Haragját”. Maradtunk és ennek az lett a karmikus következménye, hogy a mi Jahve által bezárt Lélekcsoportunk, a mi saját egyéni Lelkeink (a Tanács parancsa által) “uralkodhatnak” Jahve népe felett, a bolygón való fizikai megtestesülés idejéig.
Legyünk tisztában egy dologgal. Minden ami itt van (fizikai élet/inkarnációk) egy nagyon bonyolult és ügyesen megtervezett Játék, amely által az Egy Végtelen Teremtő eljátssza a feledés játékát, elfeledve ki is Ő, hogy újra megtanuljon visszaemlékezni, és ezt megtéve Teremtőként tapasztalja és ismerje meg önmagát. Egészen le hozzánk, a Minden Ami Van kis egyéni szikrájáig. A szinpadon kívül (nulla-pont idő vagy anti-anyag Világegyetem) és az "Életek" között melyben megtestesült "emberi lények"-ként jelentek meg, mi mindannyian mi és ti (mint Lelkek) jó barátok vagyunk. Fivérek és Nővérek az Egyben.
Az életek között mindannyiunk jót nevet azokon a részeken, amelyeket a "játékban" eljátszott, már előre várjuk és nagy örömünket leljük benne, hogy előkészítjük az eljátszandó következő fejezeteket.

Remélem, hogy a fenti válasz alatt kielégítően lefedtem a kérdésed, hogy “Mi a mi értelmezésünk a jó kontra rosszról?” Ha nem, kérlek mondd és belemegyek jobban a részletekbe.

Kérdező: Ki tudod jobban fejteni mit értesz az “eljövendő szüret” kifejezés alatt és mit értesz pontosan szüret (aratás, betakarítás) alatt?

Rejtettkéz: Igen, ki tudom. Össze fogom kapcsolni a válaszom a következő kérdésre adott válasszal.

Kérdező: 2012 a szüret ideje? Amikor a szüretről beszélsz, a Gnosticizmus káoszának hangzik ez, abban az értelemben hogy isteni lelkek vagyunk, a fizikai világ csapdájában, folyamatosan reinkarnálódunk a húsba, addig az időig amíg el nem érjük a spirituális gnózis egy adott szintjét, és akkor képesek leszünk elkerülni a reinkarnálódást a mi következő ciklusunkban. Ez az alapja a Te hitednek?

Rejtettkéz: Másik kiváló (és nagyon éles elméjű) kérdés. Köszönöm.
Minél magasabb minőségű a kérdés annál mélyebben tudok rá válaszolni (nagyobb mélységben - Tom). Ez az egész a Zavar Törvénye és a Szabad Akarat törvénye alapján történik.
Igen, a Téli  napforduló idején, December 21-én 2012 ben, ez az az idő, amikor a Szüret Fejedelme visszatér. “Nibiru-ként ismerhetitek Őt.

Olvasd el a Maya próféciákat és naptári eseményeket a további részletekért, hogy hogyan működnek az aktuális Galaktikus és Univerzális Ciklusok. Az “Utazók” akik ezt az információt adták nekik, ugyanazok akik Atlantis Civilizációját is meglátogatták. A maják az információt úgy tudták használni, hogy a polaritás pozitív rezgését teremtették meg. Az atlantisziak a Negatív mellett döntöttek.
Igen, hogy válaszoljak a kérdésedre. Sok igazság van az ókori “Gnosztikus” jegyzetekben, bár torzulások is vannak benne. Az információ nem “tiszta”.  Nagyon sok szűrőn keresztül érkezik.
Ti valójában azok vagytok amit Te “Isteni Lelkeknek” hívsz, az Egyetlen Végtelen Teremtő szikrái. Ti maga az Élet vagytok (Fény), emlékezve és tanulva, hogy kik is vagytok valójában (mi azért jöttünk ide, hogy segítsünk nektek ebben), és igen, pontosan ti az anyag csapdájában vagytok (vagy még pontosabban karanténban), ezen a bolygón amit Ti Földnek hívtok.
A Teremtődnek Jahvenek köszönheted ezt. Te vagy a szülöttje, vagy egyéniesítése A Lélekcsoportjának (vagy Társadalmi Memória Complexumnak). Makrokozmikusan nézve te VAGY Jahve. Az asztrálsíkba való bebörtönzésünk “karmikus” hatása rád is kihat. Nem tudom ezt pontosabban elmondani, anélkül hogy megsérteném a Zavar Törvényét. Ezt magatoknak kell kitalálni.
Szóval hogy mi a válasz pontosan az eljövő szüretre, megválaszolom most.

A bolygótok a Galaktikus Logoszotok teremtésének törvényei alá tartozik. A Galaxis időciklusokban működik, melyet a Napéjegyenlőségek váltakozásaként ismertek. (itt a nagy galaktikus napéjegyenlőségre gondol amely során egyre jobban eltávolodik a naprendszerünk a központi Naptól, illetve újra közelít hozzá és ez két egyforma időciklus, váltakozva - Tom)
Ahogy mondtam is, keresd Maya Naptárt, hogy mélyebb belátásod legyen abba, hogyan működik a Galaxis (igen pontos), de a beszélgetésünk célja miatt egy gyors áttekintést adok

A maják használtak egy asztrológiai időszakot/ciklust aminek a neve: “Equinoxes-Napéjjegyenlőségek Váltakozása”. Ez egy 26.000 éves időszak amelyben a Föld áthalad az állatöv mind a 12 jegyén 2,152 évig maradva mindegyikben. Mindegyik az asztrológiai évekből egy hónapot ábrázol a fő Kozmikus Évből. A "Maya" ciklus megegyezik a Nap (Szoláris Logosz) és a Központi Nap (Alcyone) - a Hét Nővér-Plejádok csillagzat központi napja, közti 26ooo éves körforgásának.
Ennek az Időszaknak /Ciklusnak a vége, előfutára a szó szoros értelemben vett Új Világ Idejének, az Új Teremtésnek. Az Új Mennyországnak és az Új Földnek, és a Nagy Szüret idejének.
A kisebb ciklusok az Aratáshoz vezetnek és utána az élet normálisan folytatódik a bolygón. A Nagy Ciklusok Nagy Aratáshoz vezetnek és a Harmadik Sűrűségben való jelenlegi élet végéhez. Vedd úgy, mint egy „Kozmikus mosást” és mélytisztítást, amely során a bolygó megpihen és regenerállja önmagát (herselfönmagát de női nem, az angol ezt kifejezi külön - Tom).
Amikor ennek az életciklusnak vége, minden dolog eltűnik és minden dolog újra képződik.
Az Emberiség per pillanat kollektíven egy olyan Lénnyé fejlődik és nő, amire már régóta rendeltettetek, de mint minden munkánál, nem az anya vagy a baba a főnök, hanem maga a Születés, mint Ősi erő, kibontakoztatva saját sorsát.

Szóval 2012 December 21, nem az a nap amikor minden fény azonnal elalszik, és minden hirtelen megváltozik, inkább mi most egy folyamatban vagyunk ennek az átmenetnek, az egyik Világ Időszakból a következőbe. A változások úton vannak, és változatlanul gyorsulni fognak, ahogy haladunk a kulminálódó dátumig."

A 26 000 éves időszak 5 kisebb időszakból áll, mindegyik 5,125 évet tartalmaz. Minden egyes ilyen ciklusnak van saját Világ Ideje, vagy Teremtői Ciklusa.
A jelenlegi nagy időszak neve Az 5-ik Nap Kora.

Az ötödik kor a korábbi négynek a szintézise/egyesítése. A kezdő időpont amikor a Föld az Ötödik Világba lépett, i.e. 3113-ban augusztus 13-án volt, a Maják jelmagyarázatában így van írva: 13.0.0.0.0.

Egy kis segítség, hogy megértsd ezt a jelmagyarázatot:
13=Baktuns, 0=Katuns, the 2nd 0=Tuns, 3rd 0=Uinals, 4th 0=Kin

Ezek a Maja szavak a periódusok idejei:

Nap = Kin (ejtsd:kín (angolul; keen)
20 nap(hónap)/Kin = Uinal
360 nap(év)/Kin = Tun
20 Tuns/évek = K'atun (k'ah toon)
20 K'atuns = Baktun (bock toon)
Baktun = 5,125 év
13.0.0.0.0.

Minden nap ettől a ponttól kezdve ezeknek a napoknak a számától számolódik, ettől a kozmikus kezdéspont eseménytől.  Az 5125 éven belül 13 kisebb időszak van, amely “13 Baktun Számlálás”, vagy “hosszú számlálás” néven ismert. Minden baktun időszak 394 évig tart, vagy 144 000 napig. A Nagy Teremtő Időszakon belül minden baktun egy történelmi időszak volt, specifikus sorssal(rendeltetéssel) azok fejlődése végett, akik minden egyes baktun-ba inkarnálódtak (testesültek meg).

A Föld bolygó és a lakosai jelenleg a 13-ik baktun időszakon keresztül utaznak/haladnak, az utolsó periódusban 1618-2o12ig. Ez az időszak “ a materializmus diadalaként”  és “ az anyag transzformálásaként/átalakulásaként” is ismert.
Decemberben a napforduló nap a tejút sávjában lesz, közvetlenül a galaxis “Sötét repedés(hasadék)” pozíciójában, egy együttállást alkotva a Galaktikus sík és a Napforduló Meridian között. Az előtt állunk, hogy szó szerint együttállásba kerüljünk a Kozmikus, a Galaktikus, a Szoláris és a Lunáris síkokkal. Ez az az esemény, ami lassan egy pontba került, ezer éves periódusok alatt, ezt a napéjegyenlőségek előrehaladása hozta el. Olyan, mint az  Univerzális Fogaskerekek “elfordulása”. Ez hozza el a Nagy Szüretet és a Szüret Fejedelmének visszatérését.

És a bolygó befejezi a felemelkedését a 4-ik Dimenzióba, a Szeretet Sűrűségének rezgésébe. Ez alatt a felemelkedés alatt, 3 féle rés/hasadás lesz a Földön lévő lelkek számára. A túlnyomórészt negatív pólusúak, elkísérnek minket amíg mi a negatív(vagy Önszolgáló) szüretben “diplomázunk”. Mi (Lucifer) létre fogunk hozni egy új 4-ik dimenziós Földet, ami negatív, Önmagát Szolgáló Polaritáson fog alapulni. Le kell dolgoznunk a saját negatív karmánk saját részét ami abból a negativitásból ered amit létrehoztunk ezen a bolygón. Amint ezt megtettük, újra szabadok leszünk és ismét elfoglalhatjuk a helyünket a világegyetemben (galaxis) 6-ik Sűrűségbeli Őrzői és Tanítóiként.

A túlnyomórészt pozitív polaritásúak (Szeretet és Fény) a csodálatos, új 4-ik dimenziós földbe emelkednek, ahol elkezdtek dolgozni az Együttérzés és Szeretet bemutatásán és megtanulásán. Ez egy nagyon csodálatos és “arany” kor lesz. A 4-ik Dimenzió elkezdi kinyitni az igaz erőtöket, az Egyetlen Végtelen Teremtő egyedi individuális részeként. Véghezviszel majd olyan dolgokat és csodákat, mint amit Jézus ígért, hogy tenni fogtok, és még nagyszerűbb dolgokat annál. Ez egy nagyon csodás időszak lesz számotokra.

Az emberiség többsége a Földön akiket úgy tekinthetünk, mint “langymeleg”(“luke warm”), meg fog tapasztalni egy zero idő periódust (amit ekszaktikusnak fognak érezni), ahol teljesen egynek fogod magad érezni az egyetlen Teremtővel, aki bátorítóan emlékeztet és futó pillantást ad, hogy ki is vagy Te, mielőtt a feledékenység leple még egyszer leereszkedik és át fogsz transzportálódni a másik 3-ik sűrűségű bolygóra (a Föld Replikába) (az angol szöveg: a kind of 'Earth Replica' - Szabolcs) és folytatod a munkát magadon és tanulod, hogy ez az élet itt a választások meghozásáról szól. A következő Aratásig továbbra is “karanténban” fogsz maradni a 3-ik Sűrűségű anyagban, ez idő alatt bizonyítanod kell, hogy megtanultad, hogyan légy még Pozitívabb Lény, jobban összpontosítva mások Szolgálatára, mint csupán önmagadra. Amint ezt meg tudod csinálni, a következő Aratásnál elnyered a jogot, hogy csatlakozhass hozzánk és élvezhesd az örökségedet a Galaktikus Társadalom tagjaként, és együtt fogsz velünk Az Egy Fivéreivel és Nővéreivel ülni a Galaktikus Irányitótestület, a Bolygók Konföderációjának tagjaként.

Nos, többet közöltem ez alatt az ülés/találkozó alatt színvonalas kérdéseidnek köszönhetően és most búcsúznom kell mára.

Ha további kérdésed van a Szürettel kapcsolatban, kérésedre még részletesebben tudok válaszolni. Illetve, ha más egyéb kérdésed is van más ügyben, megválaszolom mindet, ahogy az idő engedi, mint ahogy a többi (tiszteletteljesen feltett) kérdést már megválaszoltam korábban. Ha az idő engedi, holnap jelentkezem.”


--- a második beszélgetésből egyelőre ennyi ---


Érzékelhető, hogy a világegyetem teremtődését, és működését nagyon szépen leírja Rejtett Kéz, amibe nehéz kifogást találni, de talán nem is kell. Ez mindenképpen egy olyan kérdés, ami egyéni meggyőződésen alapul, ezáltal minden élőlénynek „joga” van hozzá, hogy olyan világképe legyen, ami a saját élettapasztalataival leginkább összhangban van.
Úgy vélem RK folyamatos Teremtésre vonatkozó állításai teljes mértékben összhangban vannak az ezoterikus tanítások eszenciájával, de még talán a modern tudomány kevésbé ateista és vaskalapos képviselőinek álláspontjával is. Minden Egy, az Élet Egy, a Világmindenség Egy. A teremtmények (dimenziók, galaxisok, napok, bolygók, élőlények, stb.) valójában az Egy „nyúlványai”, részegységei, melyek teremtő erővel rendelkeznek ugyan, de torzult, szűkebb tudattal végzik tevékenységüket, és – ha nem is ismerik fel eleinte – a Végső Cél visszatérni, felfejlődni az Egységbe.

Rejtett kéz saját bevallása szerint a Földi teremtésben (illúzióban), ezen „játszótéren” ők, az Irányító Család képviselik a „rosszfiúkat”, akik minden negatívumért felelősek, ami az emberiséggel történt ebben a világkorszakban. Az ő beavatkozásukra RK szerint azért volt szükség, mert a Föld teremtője – Jahve (!) – egy igen kényelmes aranyéletet, „édenkertet” teremtett a földlakók számára, ami tulajdonképpen egy gyönyörű, de karmikus börtönné vált az ide leszülető lelkeknek. Azonban éppen ez jelentette a fő problémát, mely ellenkezik az univerzum törvényével: az aranyélet kényelmében nincs, ami a fejlődésre ösztönözne. Ezért jöttek ők, az Illuminátusok, a Fényhozók (!): beavatkozni. Ők a Katalizátor.

Ez idáig szép és jó, de azért van itt jócskán zavaró tényező.
Hmm... Először is, nehezen hihető, hogy a Földön élő lelkek mind Jahvétól származnának. Ezt úgy vélem minden jó érzésű magyar kikéri magának! J Sokkal hihetőbb az az elmélet, hogy különböző csoport-lelkek léteznek, melyek – talán – fejlettségi szintjüknek megfelelően jutnak el a különböző létsíkokra (vagy tanítani!). Ha a magyarokat egy lélek-csoportnak fogjuk fel, akkor nehezen hihető, hogy egy ’Jahve’ hozott volna létre minket. Mi valamiért teljesen mások vagyunk, más az értékrendszerünk, mint a Bibliában ábrázolt Jahve és népének, de paradox módon mégis a Földanyával rendkívül harmonikus kapcsolatra képes ősi erővel és tudással rendelkező kis csapat a magyar.
Tehát ha elfogadjuk RK azon állítását, miszerint a Földanyát Jahve teremtette, viszont minket nem, akkor a magyarság eredetének kérdése továbbra is a legnehezebb misztérium, és valóban csak jóval magosabb, magasabb szintekről nyerhető ki a válasz.

Aztán, ha nem is könnyen, de azért belátható az „Irányítók” beavatkozásának, belépésének szükségessége. Ők, mint a fejlődés katalizátora beléptek az idilli rendszerbe, felkavarni az állóvizet. Ez kétségtelenül sikerült nekik, ám azért van itt is egy kis aggály: ismeretes, hogy az ember önmagában hordozza az állatias, gonosz megnyílvánulásokat is, ehhez nincs szüksége semmilyen külső erőre, hogy előtörjenek. Magyarán az Irányító Családok évezredes tevékenysége nélkül is valószínű, hogy sokan egymás torkának esnének, (ha másért nem, mert a szomszéd nője mindig szebb), tehát fura hogy pont az ő negatív befolyásuk lenne a fejlődés motorja...
Biztos tehát, hogy beavatkozás nélkül nem jutottunk volna egyről a kettőre?

Továbbá az is furcsa, hogy ha az édenkertből pont az ő tevékenységük miatt jutottunk el a világháborúkig, akkor ez hogyan nevezhető fejlődésnek? Furcsa, de mégis csak van benne valamilyen logika. Az összefüggések miatt tényleg érdemes többször elolvasni az eredeti kérdés-válaszokat egyben, a lényeglátás érdekében viszont most térjünk rá a címben lévő „Aratás” kérdéskörére.

Az Aratás (The Harvest)

Mit is jelenthet ez a kifejezés?
Mielőtt ezt kivizsgálnánk először nézzük meg mire is van szüksége Rejtett kéz Családjának?
A mi érdekünk az, hogy felkészültek legyetek az elkövetkező Aratásra. … Sosem lesztek szabadok, amíg ezen a bolygón születtek újjá. … Nagyon fontos számunkra, hogy a Nagy Aratás idején ez a bolygó Negatív Töltésű legyen. Ez Önmagát Szolgáló irányultságot jelent, szemben a Másokat Szolgáló irányultsággal. Negatív Aratásra van szükségünk, és ti nagyon jó munkát végeztek céljaink elérésében. Mit gondoltok miért olyan fontos a média számunkra? Ti (mint társadalom), kómás állapotban, a Szabad Akaratotok révén hozzájárultok a bolygó mai állapotához. Az elmétek telítve van egészségtelen „táplálékkal”, melyeket a függőséget okozó televízióban szolgálnak fel nektek; erőszakkal, pornográfiával, kapzsisággal, gyűlölettel, önzéssel, szüntelen rosszhírekkel, félelemmel és terrorral. Mikor álltál meg utoljára, hogy valami szépre és tisztára gondolj? A bolygó ezen az úton jár a kollektív gondolatok miatt.

Szép kilátások! Így már érthetővé válik az a töménytelen negatívum, ami a médián keresztül eláraszt minket. Azt már eddig is sokan sejtették, hogy ezek a negatív sugárzások nem véletlenek, nagyon fontosak az elit számára, de a valódi okot csak találgathattuk, mint pl. hogy „mert ebből nyernek energiát maguknak”, meg „így készítenek fel a jövőre”, meg ilyesmi baromságok. A valódi ok ennél egyszerre bonyolultabb is, de paradox módon egyszerűbb is, és univerzális törvénnyel magyarázható: szükségük van minél több szolgára, a negatív Földet megteremtő alanyra, ahol aztán mindenki – ők is és a negatív emberek is - ledolgozhatják a negatív karmájukat. Figyelem! A negatív karmát mindenki saját maga teremti meg, az Irányítók „csak” bedobják ehhez a játékszereket, de senkinek sem kötelező használni! Ez az igazi próbatétel, köszönet érte!

No de nézzük mit is ír Rejtett kéz az Aratásról:
E (26.000 éves) Nagyciklus vége szó szerint egy Új Világkorszak, egy Új Teremtés hírnöke. „Új Ég és Új Föld” és a Nagy Aratás ideje.
Az Emberiség kollektívan növekszik és fejlődik egy olyan Létezővé, melyre régóta kódolva van. Ugyanakkor e munkában nem az anya vagy a baba a főnök, hanem ez magának a Születésnek elsődleges folyamata, lebontva saját sorsát.

„A (maja naptár szerinti) 13.0.0.0.0 időpontban, a decemberi napforduló nap (2012.12.21.) a tejút sávjában lesz, közvetlenül a galaxis “Sötét repedés(hasadék)” pozíciójában, egy együttállást alkotva a Galaktikus sík és a Napforduló Meridian között. Az előtt állunk, hogy szó szerint együttállásba kerüljünk a Kozmikus, a Galaktikus, a Szoláris és a Lunáris síkokkal. Ez az az esemény, ami lassan egy pontba került, ezer éves periódusok alatt, ezt a napéjegyenlőségek előrehaladása hozta el. Olyan, mint az  Univerzális Fogaskerekek “elfordulása”. Ez hozza el a Nagy Szüretet és a Szüret Fejedelmének visszatérését.
És a bolygó befejezi a felemelkedését a 4-ik Dimenzióba, a Szeretet Sűrűségének rezgésébe. Ez alatt a felemelkedés alatt, 3 féle rés/hasadás lesz a Földön lévő lelkek számára…”

Az Aratás, vagy Szüret tehát valószínűleg valami olyan felülről irányított kozmikus esemény, ahol a Nagyciklus végén egy arra alkalmas Entitás eldönti, hogy melyik teremtmény hová fejlődött, és az alapján besorolja három lehetséges út valamelyikébe. Őszintén szólva, ez a hármas elágazás ésszerű lépésnek tűnik az Élettől! Nézzük csak:

1.      Azok, akik többnyire mások iránt segítőkészek, önzetlenek, többnyire pozitívan állnak az élethez, viszont kifejezetten elegük van a másoknak ártani akaró és vérszívó embertársaikból, a sűrű anyagból, alkalmassá válhatnak ahhoz, hogy átlépjenek ebből a harmadik dimenzióból egy fejlettebb, erkölcsösebb világba. Ők tehát a „pozitív csoport”, akik „természetes módon” fejlődnek tovább a Földdel egy negyedik sűrűségű dimenzióba – bármit jelentsen is ez.

2.      Azok, akik túlságosan el voltak foglalva magukkal, meg mások kizsigerelésével, hm… nos, nekik is van készülőben egy új világ, a Föld másolata, melyet RK (a következő beszélhetésben majd) így jellemez: „Elérve a negatív szüretet, még mindig a 4-ik dimenzióba “érettségizhetünk”, csak ez egy negatív polaritású bolygó lesz. Nem egy nagyszerű hely a létre. De, ahogy korábban kifejtettem, mi(a csoport lélek) elszenvedjük a természetes karmikus helyreállítási folyamatot, le kell dolgoznunk az összes negativitást amit ezen a bolygón okoztunk. Ezt egy ciklus alatt megtesszük a mi új 4-ik dimenziós világunkban, és akkor megint felszabadulunk, hogy újra Fénylények legyünk akik igazából is vagyunk. Szükségünk van a Negatív Szüretre, hogy létre tudjuk hozni a mi 4-ik Sűrűségű Földünket és hogy megtisztítsuk a saját karmikus előéletünket.  A túlnyomórészt negatív pólusúak, elkísérnek minket…”
Magyarán nekik az a jó, ha minél többen lesznek „énközpontúak”, önzőek, stb., tehát minél többen „érettségiznek” negatívan a szüret idején, mert annál több lelket vihetnek magukkal a Föld negatív replikájára, ami „nem egy nagyszerű hely a létre”. RK nem mondja ki, de ez egyértelműen a vallásokban megjósolt pokol lesz.

3.      Azok a se erre - se arra „langymelegek”, akik nem értették meg a lényeget, de úgy különösebben nem is fejlődtek sehová, (a világ iránt érdektelenek), azok se keseredjenek el, mert mehetnek még egy menetet a körhintán a 3. dimenzióban.
Egy 26.000 éves menetet…

Nyílván vannak, akik – helyesen – úgy vélik, hogy a Változásnak az emberben belül kell végbemennie, nem egy külső erő hatására, ezért gyorsan szögezzük is le, hogy az Arató nem a változást hozza, azt addigra mindenki végrehajtotta magában – az Arató „csak” a végeredmény alapján mutatja meg az egyén számára legmegfelelőbb utat.

Nyílván vannak olyanok is, akik nem túl tisztességes dolognak érzik, hogy egy rajtuk kívül álló erő döntsön a sorsuk felől, de aki egy kicsit is megértette a Természet rendjének nagyszerűségét, az könnyedén belátja, hogy a Világot egy olyan Bölcsesség tervezte meg, hozta létre, és üzemelteti, melyet talán sosem érthetünk meg igazán, de az ujjlenyomataiból következtethetünk e rendszer tökéletességére. Ráadásul mindenki oda fejlődött, ahová szabad akarat vezette, úgyhogy ne senki se rinyáljon. Ha ezután sem érlelődik meg az emberben a bizalom a Teremtő felé az sem baj, ami késik nem múlik.

A fentiek tekintetében esetleg segítségére lehet egyeseknek a következő tanítás:


Végül a „3. és 4. dimenziók” hallatán homlokukat ráncolóknak egy gyorstalpaló:

A spirituális tanítások szerint a mi általunk érzékelhető fizikai világ az úgy nevezett 3. dimenzió (a három irányú kiterjedése miatt, de úgy is felfogható, hogy anyag-idő-tér hármas világa). E fölött van a 4., vagy más néven asztrális sík, ez az érzelmek dimenziója. (állítólag ez két részből áll, alsó és felső asztrális síkból, ahol az alsóban a nagyon haragos létezők vannak, a felsőben a boldogabbak). Az 5. dimenzió az a mentális sík, a szellemünk, a közös tudat hazája, innen származnak a gondolataink (a gondolatok nem az agyban történő keletkezésére a magyar nyelv még emlékszik: eszembe „jutott” valami!, „támadt” egy ötletem!). A 6. dimenzió a lélek szintje, ez a Valódi Lényünk hazája, innen tagozódik be az alsóbb szintek mindegyikébe, és ő (mármint a lélek) a valódi „főnöke” minden alatta lévő „betüremkedésünknek”. A fenti tagozódás hierarchikus sorrendjének logikáját saját magunkon is megtapasztalhatjuk, imigyen:
- A testünk (3.) felett sokszor eluralkodnak az érzelmeink (4.) – intuícióink vezérelnek.
- Az érzelmeinket (4.) a tudatosság, a higgadt gondolatok (5.) képesek kontrollálni.
- A cikázó és sokszor kétes hátsó gondolataink (5.) felett csak a lélek (6.) képes uralkodni – lásd. lelkiismeret furdalás!

Tehát elmondható, van egy fizikai és három nem fizikai „testünk”, és a 3. kiterjedésű testünk felett a három nem anyagi mivoltú részünk képes uralkodni, szép logikus hierarchia mentén.
A 7. dimenzió állítólag a teljes-tudatú létezők szintje, a Fénylények hazája, tán innen „származott” Jézus, Buddha, és az összes Földön járt nagy tanító mester, akik teljes-tudatuk fényét megcsillantották nekünk, a kis tudatlankáknak, ezáltal emelkedési pályára állítva minket (jobb esetben).
A 8. szint elvileg az Isteni szint, a Végtelen Teremtő Energia és Végtelen Intelligencia szintje, de vannak olyan elméletek is, miszerint ez a 9. szinten „található”, a Forrásba való visszaolvadás színhelye. A pincéből nehéz ezt megérteni.

Hát így nézünk ki. (A tévedés joga továbbra is fenntartva!)
Ne ragadjatok be tehát a 3. emeleten, végtelen még a felfedezni való, jó utat hát mindenkinek felfelé! :)


TT



Az első bejegyzés:  http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/03/az-aratas-1-resz.html
 


76 megjegyzés:

  1. Ez már döfi! Bár sokak számár ki fogja verni a biztosítékot - ahogy máskor is.
    Mindig is éreztem, hogy ezzel a Yahvéval vigyázni kell! :D

    VálaszTörlés
  2. Jó annak, aki ilyen faszságokon tud még izgulni ebben az országban.

    mm

    VálaszTörlés
  3. "A mi Teremtőnk nem "Az Ördög", mint ahogy a bibliátokban hamisan van ábrázolva"
    Ez már döfi! Ezt még Ti is magatokévá tehetitek!
    Misztifikált mese-mese-meskete, jusson sokak fejébe!
    Tanulság: fogadjátok el uraló uralkodóitoknak, no, kiket is...?
    Egyenesen áldozat részükről, hogy ilyen primitív népeken uralkodnak, ők egyáltalán nem paraziták...
    Alkoholért, üveggolyóért semmiznek ki éppen, legalább gondjuk van arra is, hogy egyesek kába mákonyba menekülhessenek!
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  4. Mazsola vigyázz! A zsidók írják Y-vel! Nehogy le legyél zsidózva Te is Zoltán által! :)

    mm, ami az egyiknek faszság, az a másiknak valósággá válhat.

    Zoltán, "fogadjátok el uraló uralkodóitoknak", ami egyiknek visszataszító, az a másiknak kiút is lehet.
    Fura, hogy mostanában mennyire egy húron pendültök mm-el, de azért ennek örülök is! :)

    TT

    VálaszTörlés
  5. No igen, ebben az írásban található meg talán a legtöbb visszatetsző dolog.

    - Miért Jahvenak kell szólítgatni Istent? Nem csak héber neve van... És ő egy elég irigy Isten, szegény idecsöppent eliték meg a ma született bárányok, akik csak végzik a piszkos munkát:D

    - Fogadjuk el, hogy ők emberemlékezet óta uralkodnak felettünk, mert ennek így kell lennie punktum, nincs ellenvetés.

    Komolyan ez már majdnem a Hitgyüli szintjét súrolja...

    VálaszTörlés
  6. Moonlight!

    Igen, nekem is pont ez jutott eszembe. Ez olyan mint a hitgyülis maszlag. Eltévedt, lelkisérült, megtévesztett emberek menedéke, minden ilyen firkálmány, melyet a tudatlanság és az emberi butaság vámszedői terjesztenek!

    EBO

    VálaszTörlés
  7. EBO,

    Mint minden ilyen írásban, ebben is vannak szerintem igazságok/részigazságok. Végigolvastam a többi Rejtett Kéz írást is, szerintem nem komplett hülyeség az egész, de ez a része nálam is kiverte a biztosítékot.

    VálaszTörlés
  8. Azért Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve világosabban fogalmaz, az még rezegve is érthetőnek kellene lennie sokaknak.., bár a látszat szerint...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok! A teljes tisztanlatas erdekeben ajanlanam nektek a kovetkezo webside-ot elolvasasra,ill.attanulmanyozasra:

    http://www.churchofgod.hu/content.php?act=nefilim

    Az igaz,hogy az itt fent megadott cimen olvashato tanulmanyok megertesehez szuksegeltetik valamennyi bibliaismeret,de aki nagyon szeretne tudni,hogy mi var az emberisegre az elkovetkezendo idoszakban,es hogy mirol is "beszel" ez a szerencsetlen "Rejtett Kez" nevu demonikus leny,az az olvasottakbol nagyon egyszeruen megtudhatja,ezert erdemes volna Bibliaval a kezben,venni a faradsagot e munkahoz.De nem csak egyszeruen "erdemes"pusztan azert,hogy valamifele intellektualis/lexikalis tudast begyujtsetek,hanem eletbevagoan fontos a megmenekulesetek erdekeben.
    A "Churc of God" meglatasaival csak ket dologban nem ertek egyet:
    1.Vasarnap helyett a szombatnapi Istentisztelet tartasaban,
    2.A nagy nyomorusag elotti,kozbeni,utani elragadtatas temajaban.
    (Ezek persze - ugy gondolom - nem perdonto hibak,csak megjegyeztem).

    Amikor ez a"Rejtett Kez" nevu akarki,egyesek 4.dimenzioba valo atkeruleserol ir,akkor ott errol van szo:"Nem szeretnenk testvereink,ha tudatlanok lennetek az elhunytak felol,es szomorkodnatok,mint a tobbiek,akiknek nincs remenyseguk.Mert ha hisszuk,hogy Jezus meghalt es feltamadt,az is bizonyos,hogy Isten az elhunytakat is elohozza Jezus altal,vele egyutt.Azt pedig az Ur igejevel mondjuk nektek,hogy mi,akik elunk,es megmaradunk az Ur eljoveteleig,nem fogjuk megelozni az elhunytakat.Mert amint felhangzik a riado hangja,a foangyal szava es az Isten harsonaja,maga az Ur fog alaszallni a mennybol,es eloszor feltamadnak a Krisztusban elhunytak, (akik halaluk elott Krisztusban ,Isten Fiaban hittek.A “cask”Istenben hivok egy masik idopontban tamadnak fel) azutan mi,akik elunk es megmaradunk,veluk egyutt elragadtatunk a felhokon a levegobe,es igy mindenkor az Urral leszunk”((Ujszov.1Thesszalonika 4:13-17).(Ekkor Jezus meg nem jon a foldre,csak magahoz ragadja a benne hivoket.Jezus 2.eljovetele nem sokkal ezutan lesz,amikor is visszajon az elozoleg elragadott szentjeivel egyutt megakadalyozni Iran(az oroszokkal az élen),Izrael elleni tamadasat.Errol az esemenyro,az Ezekiel konyve 38-39-ben olvashatunk.)
    A Satan/Lucifer/Ordog,a lathatatlan vilagban(dimenziokban)leledzik,de tud a foldon elokkel kommunikalni,sot hatassal lenni,[”Es vacsora kozben,amikor az ordog mar a szivebe sugallta Judas Iskariotesnek,Simon fianak,hogy arulja el ot”(Ujszov.Janos evang.13:2).]az emberek cselekedeteire.Mar az elso emberpar eseteben is ez tortent,amikor is a Satan altal megcsalattattak.A Satannak a lathatatlan vilagban bejarasa van Istenhez,ezert nagyon jol ismeri Isten terveit,bar nem mindet(Oszov.Job konyve 1:1-6).
    Nagyon kell vigyazni az ilyen Satan embereivel valo beszelgetesekkel(“Rejtett Kez”),mert aki egyszer mar kapcsolatba kerult veluk,demoni(okkult)befolyas ala kerulhet.Hihetetlen dolgok tortennek a szellemvilagban…ezert ilyen demonizalt ez a vilag(kiveve azok,akik mar az Istenhez valo megteresuk altal az O vedelme alatt vannak).
    Rovidesen elkezdodik az Antikrisztus 7 evig tarto uralma(ezert nem is lehet mostanaban még a vilag vege),ami 2x harom es fél evre oszlik.A masodik harom es fel evben kezdodnek majd el a bibliai profeciakban megjovendolt oriasi katasztrofak,es az emberiseg 2/3 resze elpusztul.Amikor ennek vege lesz,Jezus megkezdi 1000 eves uralkodasat itt a foldon,amikor is az eletben maradottak,meg lesznek probalva.Errol is beszelt RK.,ha talan emlekeztek.

    Reszemrol a nagy nyomorusag elotti elragadtatasban hiszek,ellentetben a “Church of God” bibliaertelmezesevel,akik a poszttribulacio hivei.
    Isten kegyelme legyen veletek.

    VálaszTörlés
  10. Nem rossz, de mi lesz akkor, ha 2012 december 22-én még mindig itt leszünk, és kényes kérdéseket teszünk fel az Aratás-hívőknek ? Nem valami olyasmit mondott Krisztus, hogy az órát csak az Úr ismeri ?
    Panka.

    VálaszTörlés
  11. Moon, "Miért Jahvenak kell szólítgatni Istent?".
    Szerintem ez onnan ered, hogy az amerikai fórumon, és úgy általában az amerikai keresztények, zsidók Jahve néven ismerik, terjesztik Isten igéjét - megtévesztve.
    A fent leírtakból is kitűnik, hogy Jahve egyáltalán nem az Egy Isten, hanem csak a Föld börtönőre. RK családja saját bevallása szerint a kulcsokat hozta el.

    RK egyébként nem írja sehol hogy fogadjuk el őket uralkodónak, sőt azt sem erőlteti hogy higgyünk neki. Ránk bízza, ami számomra szimpatikusabb, mint az "enyém a bosszúállás" című sztori.
    De természetesen én sem hiszek el neki mindent, igyekszem az egész beszélgetés eszenciáját, irányát, az abszolút objektív igazságokat megfogni belőle, amennyire lehetséges.

    ---

    Whitelily, ha jól emlékszem az ősi szent irataink, régi forrásainkban sok különböző utalás történt már az Aratásra, melyekben sok a közös nevező a jelen korunkban megjelent üzenetekkel. Érdemes ezekbe is egy kis betekintést nyerni. A Bibliában több helyen is történt utalás az Aratásra, vagy más néven az Elragadtatásra. Ezek közül talán a legismertebb a következő bekezdés:

    „Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.” (Máté 24)

    Most mond meg, nem pont ugyanerről beszél RK is??

    ---

    Panka, "mi lesz akkor, ha 2012 december 22-én még mindig itt leszünk, és kényes kérdéseket teszünk fel".

    Ha 2012 december 22-én még mindig itt leszünk együtt, az két lehetőséget irányoz elő:
    1. Bárhová is kerültünk, mi együtt maradtunk és jót nevetünk.
    2. Nem történt semmi, és jót nevetünk az egészen! :))

    TT

    VálaszTörlés
  12. Panka!Mi lesz azokkal? Eloszor is tudni kell,hogy elragadtatva csak a Krisztusban hivok lesznek,vagyis akik Krisztust elfogadtak megvaltojuknak,szabaditojuknak es eletuk Uranak.Igy a hitetlenek es a langymeleg hivok(a tiz szuz kozul az ot,akik nem vittek magukkal olajat a lampasukhoz,(Mate 25:1-13)a foldon hagyatnak.Az orat es napot ugyan nem tudjak a hivok sem,de ahogyan kozeledunk a vegkifejlet felé,es a szemunk elott zajlanak a bibliai profeciak beteljesedesei,nagyon konnyu azt gondolni,hogy mivel az elragadtatas lesz a legkozelebbi vilagra szolo nagy esemeny,miert is ne lehetne ez eppen 2012 decembere.Ha pedig megsem ekkor tortenne es "kenyes kerdesek"lennenek felteve a hivoknek,egye fenyo,ki fogjuk birni:).A lenyeg mindenkeppen az,hogy a dolog meg fog tortenni hamarosan,tan meg elobb,mint a fenti datum.
    ---
    TT!Sokfele osi(ha nem is eppen szent)iratokban megjelenik a vegidokbeli "aratas"rol szolo latomasok,jslatok,profeciak,igen.
    Az idezett bibliai igehely még nem az "aratas",hanem kizarolag csak az elragadtatas esemenyet irja le,az "aratas" pedig a vilag(korszak)veget,az aratok pedig az angyalok (Maté 13:39).Igy,mivel a ket esemeny nem egy es ugyanaz,nem tudok valaszolni arra a kerdesedre,amikor azt kerdezed,hogy RK nem ugyanerrol beszel-e.Beszel o sokfelerol hulyesegeket,valotlansagokat alnok csalardsagokat.
    Rk egyebkent abban is felre beszel,amikor egybe mossa az Aratas-t es a Szuret-et,ui.a ketto megint csak nem ugyanaz.Amig az "aratas",az Urnak a nemzetek folott tartott itéletét jelenti,addig a "szuret"eseteben az Emberfianak(Jezusnak)az elfajult Izrael folott tartott itéletérol van szo.(Zsoltarok 80:9 es 15;Ezsaias 5:1-7).

    Vhitelily

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vhitelily, vagy Whitelily, Bibliai felkészültséged elismerésre méltó.
      Azért azt is figyelembe kell venni, hogy a Könyveket is emberek írták, tehát szűrőkön, csatornákon keresztül jutottak el hozzánk az információk, éppen ezért szerintem nem szabad az abban leírtakat sem maradéktalanul elfogadni. Jézus elfogadásán túl azért van a Bibliában jócskán ellentmondás és furcsaság, szóval én már óvatosan kezelem.
      A beteljesedésre vonatkozó gondolatodat helyesnek érzem, ezt látjuk, halljuk mindenfelé (már akinek van szeme és füle). Viszont túlságosan szőrszálhasogatásnak tűnik arról vitázni, hogy a Szüret meg az Aratás ugyanaz-e vagy sem. Nem ez a lényeg, hanem amit Te is írtál, hogy hamarosan bekövetkezik az Esemény. Ezt sokan a zsigereinkben érezzük. Akik nem - mint írtam - azokkal sincs semmi baj, utazhatnak még egy kört, a tudatuknak megfelelő bezártságban. Lesz rá néhány évezredük, hogy megtalálják magukban a "villanykapcsolót". :)

      A másik csoport meg... nos, majd meglátjuk. Talán így:

      "Megmosolyogtató, hogy az emberke attól fél, Isten akarata ellenében úgymond kárt tehet a teremtés művében annak egy fikarcnyi kis elemeként. Ha az összes energiát ez a kis emberke, amit most önnön hatalma, nagysága és jelentősége felfújására használ, átalakítaná egy olyan erővé, ami végre kiemelné a poshadt lábmosó vízből, meglátná, hogy a szép, igaz és magasabb szellemiségű világ folytatása a mostaninak, és nem azzal ellentétes."

      http://nyusziacilinderben.blogspot.com/2012/03/erintsd-meg-monolitot.html#more

      TT

      Törlés
    2. TT!Nagyon is figyelembe vettem,hogy a Bibliat emberek irtak,hiszen szavakbol ert az ember!Hogyan maskepp juthatott volna el hozzank Isten szava,ha azt nem emberek jegyeztek volna le?Emberi szempontbol nezve a Biblia legalabb 36 kulonbozo szerzo muve es mintegy 1600 ev leforgasa alatt keletkezett.Szerzoi kozott vannak kiralyok es fejedelmek,pasztorok es halaszok,koltok es gondolkodok,profetak es allamferfiak.A legfontosabb azonban amit ezzel kapcsolatban tudnunk kell,hogy a szerzoket Isten kozvetlenul iranyitotta.Az O segitsegevel valasztottak ki a legmegfelelobb szavakat is.Ezt nevezzuk a Biblia ihletettsegenek:"Mert sohasem ember akaratabol szarmazott a profetai szo,hanem a Szent Szellemtol indittatva szoltak Isten szent emberei"(2Peter 1:21).Mindazok a kritikusok,akik valaha is ellentmondast véltek felfedezni a Bibliaban,hamarosan rajottek,hogy a nehezsegek obennuk van.Masfelol nehogy azt higgyuk,hogy mert mi keptelenek voltunk feloldani a velt ellentmondasokat,azert teljesseggel feloldhatatlanok.A Bibliat oszinten megismerni kivano ember még ha kezdetben ugyis erzi,hogy az ellentmondasos,egy ido utan meglatja,hogy nagyon is harmonikus egyseg,az oszhang lehetseges es valosagos.Igy hat az ajanlatodat koszi,de nem fogadhatom el,mert tudod?- ha egyszer kincset talaltam,nincs szuksegem ertektelen kavicsokra.
      Szamomra erthetetlen,hogy miert vetted szorszalhasogatasnak,amit az aratasrol es a szuretrol megemlitettem,ha mar eppen az aratasrol temaztunk,es mellekesen megjegyeztem,hogy RK tobbek kozott,mivel probal,meg ebben is bezavarni.Errol vitazni pedig vegkepp nem volt szandekomban,hozza teszem:a Biblia nem veletlenul tesz kulonbseget a ketto kozott,aminek meg oriasi szerepe lesz a nemzetek es a zsido nep helyzetere nezve.
      Sajnalattal latom,hogy te az ezoterikus tanitasokban vagy inkabb jartasabb,ha ilyen "korutazasokrol" meg tobb ezer eves lehetosegekrol kepzelodsz amiben - gondolom arra celzol,- az ember(iseg) megtalalhatja es felszabadithatja onmagat.Jo ha tudod,hogy nem lesz itt semmifele utazgatas meg ezer evek,hanem lesz,a vegitelet rettenetes varasa.Az emberiseg szamara a folytatas pedig vagy a menny,vagy a pokol...ki mit valaszt maganak a szabad akaratabol,es amit még itt,a foldi eleteben kell eldontenie->Isten vezetését,vagy a Satan/Lucifer félrevezetését.

      Whitelily

      Törlés
  13. Igazán, már lehet kezdeni a "jót nevetünk"-et!
    Hisz minden olyan mulatságos, derűs!
    Mulatságos és derűs, ahogy egyesek erejüket meghaladóan, kékre akarják festeni az eget.., ahogy minden eszközt bevetve, itt is, máshol is, terelgetni óhajtják a közönséget...
    Ez a hátránya az internetnek. Bárki bármit állíthat magáról is, a világról is.
    Név és felelősség nélkül...
    Igazán jó buli országok sárba-taposása, a népek irtása, mert ők a rasszizmus császárai, csak ők, csakis ők az emberek! Tényleg mulatságos, hogy összefogva nem lépünk fel ellenük, kik mindnyájunkat ellenségnek, vagy legfeljebb beszélő haszonállatnak tekintenek...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Szerintem jobban tennék a társadalom legértékesebb sejtjei, ha szellemi fölényüket s lelki erejüket kihasználva végre az asztalra csapnának, és azt mondanák: „Na most volt elég! Hát micsoda dolog az, hogy mi kényszerülünk ide a folyosóra, miközben egy minősíthetetlen kisebbség hangosan randalírozik a csoportszobában? Azonnal takarodás innen kifelé mindazoknak, akik nem képesek normálisan viszonyulni a szép játékokhoz!” S aki nem érti meg, mit jelent normálisan viszonyulni a szép játékokhoz, azoknak kell a sarokba állniuk, épp azért, mert nem értik. Mert egy szót sem értenek az egészből!"

      "A tömeges felemelkedés azonban anélkül, hogy valaki ebben az uszodában vagy óvodai épületben el ne kiáltsa magát, hogy na most volt elég, nem fog megtörténni. Itt mindenkinek meg kell majd állnia egy percre, azt hiszem, a folyosón mondókázóknak ugyanúgy, mint a szobában randalírozóknak, valamint az óvó nénit keresgélőknek egyaránt."

      "én azt üzenem innen a távolból a kedves sorstársamnak, aki hozzám hasonlóan a kis blogján próbál példát mutatni, hogy ne hagyja magát: ne engedje meg senkinek, hogy a saját hatalma fenntartása érdekében elvegye a nemes játék lehetőségét tőle, hanem igenis csapjon az asztalra, és kiáltsa már el magát sok-sok hasonlóan gondolkodó társával egyetemben, hogy elég volt! Vegyük vissza az életünket, rakjuk rendbe amennyire ez lehetséges az ajándékba kapott kastélyt, és bizony, állítsuk sarokba mindazokat, akik minket kiszorítanak a folyosóra, mert bár onnan nyílik az ajtó az udvarra és a másik épületre, ez nem vitás, de amíg a szobában nem teremtünk rendet, mi sem mehetünk ki innen."

      http://nyusziacilinderben.blogspot.com/2012/03/erintsd-meg-monolitot.html#more

      "Akinek van füle a hallásra, hallja meg!"

      Itt az idő.

      TT

      Törlés
  14. Isten tisztelő embernek mondod magad TT, de közben készen állsz mindenféle internetes fórumokon összeszedett jávékról fantáziálni. Miféle hívő az, aki úgy cseréli Istenét, mint az alsógatyáját, mondván hogy ha mégsem az az igazi, akkor majd "jót nevet az egészen"? Ha hiszel Istenben, ne csinálj folyton segget a hitedből, ember. Hallottál-e már a tíz parancsolat második törvényéről: "Uradnak Istenednek nevét ne vedd hiába"?

    mm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amit Te cserének hiszel, az nálam az egyre jobb megértés.
      Talán majd egyszer megérted Te is.

      TT

      Törlés
    2. Jáve egy tünet, hiszen a vallások fejben születnek!
      Aki az ATYA isten szereti, tiszteli, és ezért a FIÚ által mutatott utat követi továbbra is (fény, szeretet, megbocsájtás, önzetlenség), az semmit sem cserélget.
      Fogalmazhatunk úgy is, hogy az az út, amit Róma a mennyország kulcsainak őrzőjeként nekünk 1000 éven át mutatott, az nagyon ROSSZ irány, és valamiért most ez intenzíven felszínre kerül.
      Nem sok olyan embert ismerek akik valamennyire ismerve az őskeresztény vagy régi sámán vallásunkat, azt alábbvalónak képzelnék, mint a Róma által képviselt indián, vagy az arab nép irtást, Az Árpád házi királyaink megmérgezését, a boszorkány üldözéseket, a pénzért megvásárolt feloldozást, vagy jelen korunk tömeges pedofil botrányait.
      Az illuminátus rendet is egy Jezsuita pap hozta létre....

      Törlés
    3. "Az illuminátus rendet is egy Jezsuita pap hozta létre...."

      Hogy némi kiigazítással éljek, Adam Weisshaupt jezsuiták által felnevelt, kikeresztelkedett zsidó volt, nem pedig jezsuita pap. Ha jól emlékszem egyetemi jogprofesszorként tevékenykedett.

      Törlés
    4. Köszönöm a kiigazítást! :-)
      Így valóban pontosabb, ha nem esküdött fel.
      A jezsuiták és azok esküje:
      http://kegyelem.orgfree.com/cikkek/jezsuitak.pdf
      (Persze erről is elmondható, hogy vagy igaz, vagy nem. A belső vektorjaim a hihetőség irányába mutatnak...)
      Róma-Jezsuiták-Illumináti
      Sajnos erős érdek azonosságot lehet felfedezni:(ENSZ, Világbank, Világkormány...)

      Törlés
    5. Azért az nekem kicsit meredek a pdf-ből, hogy a FED tulajdonosainak vélik a jezsuitákat :D Meg amerikai elnökök gyilkosainak. Ez arra emlékeztet engem, mint amikor a Dan Brown könyvekben az illuminátusokat is az Egyház kitalációjának nevezik, meg a többi hülyeség.

      Van bőven vaj a katolikus egyház fején, de azért minden gonosz okozójának nevezni őket elég nagy csúsztatás.

      Törlés
    6. A FED tulajdonosai illuminátusok. Gondolom ez nem vita tárgya...
      Róma legmocskosabb vezetői általában Kazár származásúak voltak ( Borgiák, Mediciek ... ) Innen egy kis fantáziával Weisshaupton keresztül gyorsan el lehet jutni a Róma-Jezsuita-Illuminátusok trojkáig.
      Nem akarlak meggyőzni. Adtam pár kulcsot, amit vagy használsz vagy nem. Nem muszáj bemenni az összes ajtón...

      u.i.: Természetesen nem a jó szándékú katolikus kispapokat bántom!
      Szép Napot!

      Törlés
  15. Mindenesetre azt azért meg kell jegyezni, hogy ez a "Hidden Hand" nevű szélhámos, egyáltalán nem ismeri a maja naptárat.
    Mert ha ismerné, akkor nem irogatna ostobaságokat azzal kapcsolatban.
    Ez manapság egy nagyon elterjedt jelenség. Dilettáns, álművelt, a naptárakkal kapcsolatban csupán felületes ismeretekkel rendelkező szélhámosok, kábítják rosszabbnál roszabb nevetséges firkálmányokkal azokat, akiknek semmilyen ismereteik nincsenek e témában.
    Ez szánalmas!

    EBO

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó. Hol a hiba HH maja naptár leírásában, és szerinted miért hibás?
      Forrásokkal igazold légy szíves!

      Érvek nélkül kapálózol, ez kevés itt.

      TT

      Törlés
  16. TT, ha a rengeteg "tudás" helyett, amit ilyen-olyan hülyegyerekhez méltó internetes fórumokon szedsz össze, inkább egy kevés szerénység és/vagy józan ész szorulna beléd, rájönnél hogy a nagyon is korlátozott értelmiségű ember csak annyit tudhat meg Istenről ebben a "földi" életben, amennyit az Ő kevés hiteles üzenethordozói közölhettek. Talán hallottál Krisztusról, Mahometről vagy Mózesról (ez utóbbi üzenetét sajnos teljesen átírták a farizeusok).

    mm

    VálaszTörlés
  17. A másik oldal csatornázása (mondandója nagyon jól kiegészíti a "rejtett kéz aratását":
    http://fenyvilag.blogspot.com/2012/03/sanjaska-2012-03-26.html

    u.i.: Akinek erős fenntartásai vannak a csatornázásokkal kapcsolatban, annak erősen ajánlom Paál Zoltán Arvisúrák (igazszólás) című munkáját. Ami 6000 év történelme kb. 1200 oldalon megírva.

    VálaszTörlés
  18. Először is nem árt tudni néhány alapdolgot a maja naptárral kapcsolatban.
    A Maja naptár a közhiedelemmel ellentétben nem pontosabb a Gergely-naptárnál, sőt 52 éves periódusokban jelentősen pontatlanabb bármilyen más ismert naptárnál.
    Általában 13 szökőnap van 52 évente. Ezt a 13 szökőnapot egyszerre adták hozzá az 52 év alatt 13 nappal elmaradó naptárhoz. Tehát előfordul olyan eset is hogy a naptár 13 napot késik a napéjegyenlősséghez képest.

    Na de lássuk a kritikát!
    Az a 26 000 éves periódus még véletlenül sem 26000 év hanem kevesebb. Megjegyzem 5 x 5125 az csak 25625 ami meg lényegesen kevesebb a valódi nagy periódusnál.

    Persze azt is elfelejti a kedves HH, hogy nem a Baktun a legnagyobb időegység a majáknál és így már eleve semmit nem ér a 13 Baktunra épülő elmélet, ugyanis van olyan hogy:

    Pictun – 8000 év (= 20 baktun = 2 880 000 nap)
    Calabtun – 160 000 év (= 20 pictun = 57 600 000 nap)
    Kinchiltun – 3 200 000 év (= 20 calabtun = 1 152 000 000 nap)

    és még további másik kettő amelyeknek már elméleti jelentősége sincs!

    Megjegyzem eleve téves az a feltételezés, hogy 2012.12.21-én jár le egy periódus.
    Mégis honnan veszik, hogy a maja 0.0.0.0.1-es évszám az a Gergely naptárral visszaszámolva i.e.3113. aug. 13.-án volt???????????
    Ez egy orbitális nagy baromság. Ez pusztán feltételezés, semmi több.
    Szerintem ezt azok találták ki, akik elterjesztették, hogy 2012.12.21.-én lesz majd valami.
    Ráadásul ha visszaszámoljuk a Gergely naptár szerint a maja naptárat akkor nem is ez az évszám jön ki, hanem i.e.3114. aug. 11.
    (Ez egy tipikus kb. egy éves hiba, amelyet azok a bohócok szoktak elkövetni, akik a Gergely naptárban a 0.évet is számolják!)

    Aztán ezt írja ez a szerencsétlen:
    "...A kezdő időpont amikor a Föld az Ötödik Világba lépett, i.e. 3113-ban augusztus 13-án volt..."

    :)

    Az ezoterikus baromságba semmiképp nem akarok belemenni, de még a magamfajta műkedvelő semmirekellő is tudja, hogy a MAJÁK a jelenlegi (egyesek szerin i.e.3113-ban kezdődő)időszakot a NEGYEDIK teremtés(világ) időszakának tartják. Az AZTÉKOK szerint viszont az ÖTÖDIK.
    Na ez is tökéletes példája annak, amikor valaki összekeveri a fiszt a fasszal!

    De továbbmegyek!
    Ez a szerencsétlen még azt is kijelenti, hogy a maják nagy ciklusa megeggyezik azzal a 12 x 2152 évvel (kb. 2160) amelyben a Föld áthalad az állatöv mind a 12 jegyén.
    Ha ez valóban így lenne, akkor 2012.12.21.-én lenne vége a precesszió szerinti Halak világhónapnak és következne a Vízöntő.
    DE NINCS ÍGY!
    Fájdalom prüntyőkéim, de ha tetszik, ha nem a precesszió szerinti Halak világhónapból még hátra van kb. 350év.
    A magyarázatot és a világhónapok pontos kezdetétek meghatározását az un. "ayanamsa" adja, amely a sziderikus és a tropikus Zodiákus közti, fokokban mért eltérést adja meg.

    Bővebben itt:
    http://idokod.extra.hu/htms/precessio.php?sender=main

    Nagyon bírom, amikor önjelölt ezomajmok csillagásznak képzelik magukat, és összekeverik a szezont a fazonnal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy természeti esemény volt a kapocs a két naptár között, ezért a levezetés nagy része bár sokszor logikus, de mégis téves.
      A vízöntő világ hónapnak kezdetét az Arvisúrák pl. a második világháború végére teszik. Nincs jelentősége, hogy mikor kezdődik. Az Arvisúrák szerint a Szíriuszi társbolygónk fény lényei a tartós béke eljövetelét a Földön a vízöntő világhónapra tették (nem a kezdetét jelölték meg).

      Az exomajom talán találóbb, mint az ezomajom....

      Szép Napot!

      Törlés
    2. Jaj könyörgöm ne gyere már ezzel az Arvisura baromsággal.
      Hihetetlen, hogy még mindig vannak olyanok, akik azt a neolabanc történetírás által elkövetett magyarellenes gúnyiratot reklámozzák.

      EBO

      Törlés
    3. Olvastad az Arvisúrákat, vagy csak szimplán megetted amit mondtak róla?
      Pontosan melyik része is magyar ellenes? Az egész? Bizonyos szakaszai?
      Miért is gúnyirat?
      Csak ostobák ítélkeznek olyan dolgok felett amit nem ismernek. Remélem te nem ilyen vagy!
      Az a mű, amit te most ilyen könnyedén leszóltál összességében sokkal magasabb minőségbe teszi a Magyarságot, mint amit egyáltalán el tudsz képzelni!

      További Szép Napot!

      Törlés
    4. :)))))))
      Majd egyszer felébredsz.
      Talán!

      EBO

      Törlés
    5. Úgy legyen! :-)
      Talán még annyit, hogy az igazi ébredésem kb. 1 éve pont az Arvisúrákkal kezdődött...

      Törlés
    6. :)
      Nem akarom szétalázni azt a szerencsétlen magyarellenes finnugorista gúnyiratot itt ennél a cikknél, mert nem ez a bejegyzés témája.
      Majd akkor, ha lesz ezzel kapcsolatban majd egy cikk.

      Kivéve ha VELOREX és/vagy TT hozzájárul ahhoz, hogy itt és most megtegyem, akkor szívesen részletezem neked, hogy mekkora szánalmas baromság az Arviura.

      Nem akarom elrontani a kedved, de ha nagyon igényled, és az oldal gazdái engedélyezik, akkor szívesen felrázlak abból a nevetséges álomvilágból amelyben ténferegsz.

      EBO

      Törlés
    7. Szerintem ezt egy szépen összeszedett, érvekkel, esetleg forrásokkal alátámasztott írásban küldd el Velorexnek, és ő biztos kirakja a főoldalra - ha a stílus is megfelelő. Engem is érdekelne a téma, mert én is hajlok rá, hogy az abban leírtak kb. fele ha közelít az igazsághoz.
      Érdemes úgy összeállítani egy ilyen cikket, hogy először nagy vonalakban bemutatod az eredeti témát összefoglalva (ehhez van is egy Kosdi segédletem ha gondolod), majd felhozod az ellenérveidet.

      TT

      Törlés
    8. Kedves TT!

      Kozsdi Tamás segédleteivel kapcsolatban nincs olyan ellenérv amelyet fel kellene hozni, hiszen ezt már ő maga megtette.

      Íme:
      http://kozsditamas.info/archivum/228-az-arvisurakrol-maskepp-

      Ami pedig az állításaimat illeti, ajánlom figyelmedbe az alábbi könyvet, pontosabban annak a 104. oldalán kezdődő részt, amelynek címe:
      "Az Arvisura egy magyarellenes gúnyirat"

      http://mek.oszk.hu/05400/05403/05403.pdf

      Ráadásul ez még csak a jéghegy csúcsa.

      EBO

      Törlés
    9. Kedves EBO!

      A baj az, hogy nem ismered rendesen sem Kozsdi Tamást, sem a munkásságát , sem az Arvisurákat, amikről ezek szerint az ismeretek teljes hiányában nyilatkozol.
      Az Arvisurák, ahogy Tamás is írja, egy iszonyú bonyolult, s egyben csodálatos kód rendszer sok tízezernyi információval. Az hogy milyen mértékben igaz és milyen mértékben torzultak az infók a "csatornázás" alatt, vagy milyen mértékben nyúltak bele azt nem tudhatjuk. Senki sem tudhatja...
      Egy dolgot viszont biztosan állíthatok, hogy bárki akit ismerek, vagy hallottam róla nyilatkozni és ezt a művet valaha elolvasta, (egyáltalán el tudta olvasni) az egy életre a hatása alá került, s ha valami érdekelte a történelemből azután először az Arvisurákkal kezdte.
      Ismerve a római és a Habsburg történelem hamisításokat, és az alternatív történelem kutatók munkásság (Grandpierre, Szántai, Pap G...) a saját szemüvegemen keresztül bizton ki merem jelenteni, hogy az azokkal való nagyon jelentős egyezés miatt az Arvisurák jelen korunk leghitelesebb történelem forrása, még akkor is, ha 100 %-osnak nem tekinthető.
      Kozsdi Tamás sorait sem érted, ezért gondolom meglepődsz Kozsdi legújabb könyvén is, ami kb. 95% Arvisura:
      http://www.magyarmenedek.com/products/7163/A_magyar_osemlekezet_es_az_Arvisura_vilagkep_-_Kozsdi_Tamas.htm
      Kozsdi Tamás legújabb blogja:
      http://www.terhullamok1.eoldal.hu/

      A finnugorista megközelítés, pedig megint erős tévedés...

      Törlés
    10. Friedrik Klára Arvisura értekezéséhez:
      Egy 50 oldalas kivonat alapján próbálja bebizonyítani, hogy az egész kamu, és egy finnugorista koholmány????
      Hát most nagyon úgy érzem, hogy vak vezet világtalant!
      Ezért inkább leírom, hogy a könyv kb. 800x50 sorából a finn (suoma) szál kb. pár sor, és csak annyi a közünk hozzájuk, hogy a suomák is a 24 hun törzsszövetség részesei voltak az idők kezdetén, mielőtt északra vonultak...

      Törlés
    11. Hiába kapálózol, hiába csűröd-csavarod!

      Az a baj, hogy kijelentesz dolgokat, miközben azok mind szemen szedett hazugságok! Pontosan és részletesen ismerem az Arvisurákat és Kozsdi Tamás munkásságát is, még akkor is ha neked ez nem tetszik!
      Sőt, veled ellentétben, én vettem a fáradtságot és elolvastam a Ligeti Lajos által szerkesztett "Magyar őstörténet" is.
      Különösen Zsirai Miklós "Östörténeti csodabogarak" című gúnyiratát!
      Egyértelműen megállapítható azokból, hogy honnan erednek ezek a szánalmas Arvisura hablatyok!

      Jegyezd meg mert fontos:
      A magyar őstörténetet nem manysi sámánok írták és nem szovjet partizánok hozták az égből. De mégcsak nem is az anyai ágon, a zsidó Sturman családból származó Paál Zolika különleges képességeinek köszönhetjük azt!

      "...Az Arvisurák célja: a finnugor-manysi rokonság és a szovjet partizánok népszerűsítése, az igazi magyar őstörténet nevetségessé tétele a medvetoros évekkel, Góg furmányosaival, hasonló idétlenségekkel és sértésekkel. ..."

      Végül pedig:
      Gyomorforgató az a módszer, ahogyan a hozzád hasonló fanatikus Arvisura hívők arogánsan és személyeskedve érvelnek azokkal szemben akik nem értenek velük egyet.
      Ne is fáradj tovább, előre felmondom a leckét mert már többször volt alkalmam vitába szállni a hozzád hasonló megszállottakkal.

      Képtelenség objektív vitát folytatni, egy fanatikus arvisura hívővel!

      Hogyan vitáznak az Arvisurások:
      - Magát az arvisurát kikiáltják arcátlanul 100%-osan hiteles forrásnak, még akkor is ha pont az arvisura hitelessége a téma. Én nem láttam még egyetlen rovást sem az eredeti forrásból, aminek hordozóját (pergamen, aranylemez, stb.) alá lehetne vetni bármilyen kormeghatározási módszernek. Ez a kinyilatkoztatás duma meg Paál Z. kivételes képességei, mind csak maszlag.

      - Amenyibben az előbbi általam említett dolgokat közlöd egy fanatikus arvisura hívőel, akkor először jön az, hogy nem érted, majd azután szokták diszkriminálni a jogosan kétkedőt, azzal a szöveggel hogy "Nem szól mindenkihez!"

      Már ez is önmagában egy piszok szemét trükk, mert vagy befogja az ember a száját (és akkor majd hozzá is szól), vagy különben rögtön ki is van közösítve, lenézve, alacsonyabb rendűnek beállítva. Ez undorító.

      - Ha még ekkor sem hiszi el feltétel nélkül minden bizonyíték vagy lelet nélkül amit mondanak, akkor jön az hogy, rákiabálják az emberre, hogy nem magyar. Ezt én az aljasság kategóriába sorolom. Ilyet sosem mondana egy igaz magyar ember saját nemzettestvérének, csupán azért, mert objektív bizonyítékokat, érveket, forrásokat követel. Ennél a verziónál már pofátlanba is átmennek a személyeskedésükkel.

      Tudod mit! Nincs türelmem újra végigcsinálni.
      Már így is túl sok időt és betűt pazaroltunk, erre a hitvány témára.

      EBO

      Törlés
    12. A magyar nép őstörténetét az Arvisurák szerint is Magyar rovósámánok írták...Az Arvisurák sok nép történetéről szólnak, ezért sokféle rovósámán írta...
      Talán azt te sem vitatod, hogy a Kaukázus vidékéről származunk Volga (Etil) Etelköz, ha kinyitod a térképet akkor látni fogod, Manysi föld ehhez a területhez közel fekszik, tehát a manysi kapcsolat nem teljesen ördögtől való.
      "hozzám hasonlóan arrogánsan és személyeskedve"??? Miért személyeskedés vagy arrogancia a vélemény eltérés?
      Az előre lejátszott párbeszédeiddel nem tudok mit kezdeni...
      Egy dologra viszont megkérlek, hogy a jövőben ha valamiről nyilatkozol, akkor azt előtte legalább olvasd el, ha valakire hivatkozol, akkor annak ne csak egy sorába kapaszkodj bele, hanem az egész munkásságába, mert akkor a mondandód sokkal hitelesebbnek fog tűnni. (Legalább az új Kozsdi könyv mellé fűzött szerzői ajánlót olvasd végig...)
      Remélem Paál lezsidózása nem az érvek kategóriába tartozott...
      A 100%-os hitelességet pedig senki sem állította...

      Törlés
  19. Jaj elfelejtettem aláírni.

    EBO voltam sziasztok!

    VálaszTörlés
  20. Na látod EBO, tudsz Te hasznos is lenni! :)

    Vitaindítónak szántam a sorozatot, és hogy KÖZÖSEN kiderítsük mennyi az igazság RK mondandójában, úgy látom elértem, amit akartam.

    Néhány észrevételt engedj meg, aztán nem firtatom tovább ezt a maja-dolgot.
    Nem lenézve az amerikai fórumozók értelmi képességeit, szerintem egy ilyen közlés alatt nem feltétlenül kell belemenni bővebb matematikai magyarázatba, aki akar utánanézhet a maja naptárnak - részleteiben. A precessziós világévet máshol is 26000 évre szokták kerekíteni, szóval ebből én még nem vonnék le olyan következtetést, hogy az illető hazudik.
    Aztán. A válaszra vonatkozó kérdés nem arról szólt, hogy a maják hány millió években tudtak számolni, ezért nincs is bonyolítva a válasz ezzel a teljesen felesleges adattal.

    "Megjegyzem eleve téves az a feltételezés, hogy 2012.12.21-én jár le egy periódus.
    Mégis honnan veszik, hogy a maja 0.0.0.0.1-es évszám az a Gergely naptárral visszaszámolva i.e.3113. aug. 13.-án volt??????????? "

    Ebben igazad lehet, legalábbis én sem találtam semmi bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy pont 2012.12.21-én jár le a maja naptár. De tudod mit? Talán ennek nincs is jelentősége. Az Aratás megtörténhet később is és hamarabb is, ahogy az örökké változó kozmikus folyamatok zajlanak. A Gergely-naptárral való összevetés tényleg nem vezet sehová, mert ugye minden számítás valamin alapul, de kevésbé összevethetőek, és többnyire pontatlanok. Ráadásul ott van még a "kitalált középkor" elmélet féle 300 év kihagyás, amiről olvastam már fehéret, feketét.

    Aztán, hogy a maják, vagy az aztékok szerinti világ-korszak felosztásnak hiszünk, ugyancsak nincs jelentősége, mert mert ahány ókori forrás, és ahány elemző, annyiféle elemzés létrejöhet. Nem teljesen mindegy, hogy a negyedik, vagy az ötödik világkorszakban vagyunk?? Ami a lényeg, hogy elérkeztünk egy határhoz, ahol szétválnak a sínek. Ki-ki merre megy, ez a valódi kérdés.

    Végül, hogy a zodiákus számításánál az idokod.extra.hu adatait vegyük-e figyelembe, vagy más forrásokat, megint csak tökéletesen lényegtelen, mert ez az egész KÖZLÉS nem erről szólt! A közlés LELKÉT próbáld meg felfogni, ne a bal agyfélteked elemző szerveit dolgoztasd, hanem a mondanivalóra koncentrálj, könyörgöm!

    TT

    VálaszTörlés
  21. TT!

    A mondanivaló egyszerű.
    Egy kis mitológiával, egy kis ezobaromsággal, és egy kis laikusok számára értelmetlen csillagászati hablatyolással megvezetni az összes hiszékeny tudatlan idiótát.
    Ez az ARATÁS!
    Aratni a hülyék között.

    EBO

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De milyen jó, hogy itt vagy te, hogy megmentsd ettől ezt a sok hiszékeny tudatlan idiótát! Köszönet érte!
      Sz.

      Törlés
    2. A butaságtól nem lehet megmenteni senkit Sz, mert -lásd mekkora mázlid van- az nem fáj.

      hókuszpókusz

      Törlés
    3. EBO-hókuszpók

      És a tudathasadás az fájdalmas?
      Sz.

      Törlés
  22. Érdekességképpen jegyezném meg, hogy a hindu hagyomány 4 nagy világkorszakkal (arany, ezüst, réz, vas) dolgozik, de ezeknek a hossza változó. A mostani, a legrövidebb, legsötétebb és egyben az utolsó kor a négyes ciklus újrakezdése előtt, amit Kali-yugának neveznek és a számítások szerint i.e. 3102-ben kezdődött. Ami csak azért érdekes, mert India viszonylag messze van Amerikától (még ha indiánok is élnek Amerikában), ám mégis (kb. 10 év eltéréssel) közel hasonló időpontra tették egy világkorszak kezdetét.

    Már én is próbáltam utánanézni, hogy mi alapján egyeztették a Maja naptárat a Gergely-naptárral, sajnos, még nem találtam hozzá forrást, ha valaki tudna ebben

    nekünk segíteni, az jó lenne. De én feltételezem, hogy a Maja naptárat a csillagok állása alapján igazították a Gergely-naptárhoz. A mayák

    naptáráról annyit még érdemes tudni, hogy tisztában voltak vele, hogy az ő egységeik csúsznak a szoláris évekhez képest, viszont ez nem is lényeges a naptár

    szempontjából, mivel az egy másik, a földi evolúció és korszakváltások ciklikus rendszerének leírására szolgál. Akit érdekel, elolvashatja Barbara Hand Claw Maja

    kód című könyvét pl. a scribd-en: http://www.scribd.com/doc/34436988/Barbara-Hand-Clow-Maja-kod.

    aszpirin

    VálaszTörlés
  23. Nibiru-ról:
    http://www.youtube.com/watch?v=6uo6BbrSIA4&feature=context&context=C423a890ADvjVQa1PpcFNRTf_H_-qTQuB8wvECUVEBQZo-ngw5Luk=

    VálaszTörlés
  24. Szia Merkurius! Ha talan erdekelne,ezen a ket youtube-videon meghallgathatsz "A Fold kora"-rol szolo eloadas sorozatot,amiben gyonyoruen le van vezetve,hogy a foldbolygo nem tobb 6000 evesnel.

    http://www.youtube.com/watch?v=z6OjVHTUsOQ&feature=share

    http://www.youtube.com/watch?v=FVTIORn39UY&feature=related

    Whitelily

    VálaszTörlés
  25. Totál elkanyarodtunk, de nem baj! :)

    Nincs most időm érvelni, úgyhogy kapálózok!

    Értelmes gyerek vagy Te EBO, kár hogy ennyire indulatosan tudod csak kifejteni a tudásod. A Finnugor-elmélethez csak annyit fűzök gyorsan hozzá, hogy ha még nem olvastad Bunyevácz Zsuzsa könyveit, akkor feltétlenül tedd meg - a magyar vonatkozású összegyűjtött anyaga szerintem az eddigi legpontosabb és legszélesebb képet adja a magyarság múltjáról. Nem emlékszem hogy említené az Arvisurát, viszont a finnugor kapcsolatnak van alapja - bár jóval régebbről mint ahogy a hivatalos finnugoristák tanítják: a magyar őshaza nem más, mint ahol most is él: a Kárpát-medence. Innen rajzott ki (és ide tért vissza) több hullámban a ma magyarnak nevezett kultúra, melynek egyik fejezete a legutolsó jégkorszakot követő olvadás volt, amikor is az itt élő ősnépek egy része északra vándorolt folytatni a vadászó életmódját, míg a nagyobb rész itt maradt és fejlődött más irányba - földművelés, bányászat, stb.. Ez azt jelenti, hogy a hivatalos finnugor elmélet NEM IGAZ, de a kapcsolat a finn/ugor és a magyar népek között IGAZ, csak régebbre nyúlik vissza a közös epizód, és a közös hely a Kárpátok öle, nem az Urál.

    Merkurius, a Hold és a Föld csókolózására a hivatalos tudománynak is vannak bizonyítékai, bár nem innen indítják, de ide vezethető vissza a vízözön, és az egész globális arculatváltása a Földnek. Hogy az esemény szándékos volt-e, azt nem tudom, de erős a gyanú.

    Whitelily, ugye nem mondod komolyan, hogy Te hiszel ennek a Dr. Dínónak??

    TT

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki az a "Dr.Dino"?

      Törlés
    2. Dr. Kent Eric Hovind, akitől ez a "6000 éves a Föld" marhaság elmélet ered.
      Tudom érvek nélkül ez kevés, de majd később...

      TT

      Törlés
    3. TT.
      A hivatalos tudománynak egyik nap erre van bizonyítéka , másik nap meg arra . Egyik nap "rájönnek" valamire , másik nap meg megcáfolják azt , így nem is értem egyáltalán hogyan gondolják ,hogy valaki is komolyan veszi őket .
      Egyébként a holdról is nagyon sok feltételezésük van pl. van olyan , hogy a földből keletkezett , van olyan , hogy a föld csak be fogta nem olyan régen , meg van olyan is , hogy sokkal idősebb mint a föld. Egyik héten állítólag viz van a belsejében , másik héten meg mégsem található viz a hold belsejében . Most akkor aki ezekre hagyatkozik vajon mikor fogja megtudni az igazságot ?

      Egyéként igen a vele való ütközés okozta a "vizözönt" is meg az ugynevezett jégkorszakot is a jelenlegi éghajlati rendszerünkkel együtt, mégpedig nem régebben mint csak tizenegynéhány ezer éve . De erről a hivatalos tudmánytól én még nem hallottam ismertetést , ha te esetleg tudsz ilyenről szívesen venném ha megosztanád velem is .

      Törlés
    4. Reszemrol teljes mertekben elfogadom,amit Hovind elmond mas,keresztyen tudosokkal egyetemben,ami(ke)t a patriarkak kora is igazol,egeszen odaig visszavezetve,hogy hany eves koraig elt Adam es azok leszarmazottai az ozonviz-ig.

      Whitelily

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    6. Whitelily

      Mewgnéztem a második videót amit ajánlottál meg egy kicsit nézelődtem Hovindról. Valóban sok érdekes , logikus kérdést vet fel és sok mindenben igaza is lehet viszont a hatezer éves állítását teljes mértékben csak a bibliára hagyatkozva mondja .
      Ami azért elég furcsa tőle , hogy ha valaki ilyen logikusan tud gondolkodni mint ő a bibliában nem fedezett fel semmilyen ellentmondásokat amelyek esetleg szintén kritikus gondolatokat váltottak volna ki belőle .
      Az egy más dolog , hogy én sok mindent nem hiszek el ami a bibliában van , és a benne lévő írásokat egyáltalán nem tartom Isten szavának . De szerintem ha valaki elfogulatlanul, józan kritikával olvassa azért nagy valószínűséggel talál bent bőven ellentmondást .

      Ami pedig a katolikus egyház általi kereszténységet illeti annak a valós kereszténységhez sajnos nem sok köze van .
      Amit viszont azért jó tudni , hogy katolikus egyház és a jelenleg hivatalos tudománynak nevezett valami a köztük lévő feltűnő különbségek ellenére is teljesen egy irányítás alatt van , és ez az irányító bizony finoman szólva sem az emberek érdekeit képviseli. Ezek a dolgok a teremtésről és evolucióról egy szádékosan létehozott ütközési pontok az emberek számára főleg a tudatlanságban és bizonytalanságban tartásuk céljából.

      Törlés
    7. Merkurius

      Koszi a videot,sikerult vegig hallgatnom az eloadast,legalabb is a két es fel orasat.Azoknak a hivoknek,akik a hit kerdeseivel mar hosszu ideje foglalkoznak,nem volt benne semmi uj,de megis,vagy eppen ezert,erdekes volt meghallgatni.Sajnos ebben az eloadasban a theologus nem tert ki (bar lehet, a kovetkezoben igen) az evolucionistak azon tevedesere,mely az elet,es az elet eredetenek okat egyedul az anyagban latja.Szamukra az elet csupan egy fizikai jelenseg,minden eletjelensegnek mechanikai,fizikai es kemiai okai vannak,melyek maganak a szerves anyagnak a termeszeteben rejlenek,de arra,hogy az embernek lelke,szelleme akarata stb.is van, - ami tkp.az elet mozgatoja, - az evolucionistaknak nincs valaszuk.

      Abban a videoban pedig,ahol dr.Gentry tudomanyos bizonyitekokkal szolgal a fold fiatal korat illetoen ami nem tobb,mint 6000 eves,es ezt a tenyt radiometrias es egyeb laboratoriumi es mikroszkopikus vizsgalatokkal igazolja,azzal eppenhogy a Biblia igazsagat tamasztja ala,es nem forditva.A Bibliaban pedig azon egyszeru oknal fogva nem talalt ellentmondast a tudos,-mivel nincs benne ellentmondas!

      Ha te sok mindent nem hiszel el ami a Bibliaban van,akkor nyilvan valamennyit azert elhiszel.Es ha igy all a dolog,miszerint dontod el,hogy mit higgy,es mit ne,abbol?...mi alapjan allapitod meg,hogy mit talalsz abban igaznak es mit nem talalsz annak?... Ha pedig a Bibliaban megirtakat nem tartod Isten szavanak,akkor nyilvan emberek szavanak tartod.Mi mas johetne szamitasba? Igy,biztosan embereket tartasz kepesnek arra,hogy oly nagy bolcsesseggel,erkolcsi utmutatassal es az elet minden fontos kerdesere vilagos es egyertelmu valaszadassal birjanak,amikrol a Bibliaban olvashatunk.Ha pedig az ember ennyire bolcs okos tiszta erkolcsu stb.,akkor miert latunk magunk korul annyi romlast es pusztulast,annyi jajt,betegseget es halalt,rombolast es kaoszt?
      En pedig a mondo vagyok,hogy a Biblia az egyetlen utbaigazito egy aldott es beteljesult elethez. Egyetlen gep sem mukodik a feltalalo akarata szerint,ha nem veszik figyelembe a kezelesi utasitast.Akkor mennyivel inkabb tonkretehetjuk a sajat eletunket,ha figyelmen kivul hagyjuk a Teremtonek az eletunkhoz adott hasznalati utasitasat.

      A youtube-on fent van egy kedves keresztyen enek “az Ur csodasan mukodik” cimu,es ennek az utolso versszaka igy szol:”Ki ketkedon boncolja Ot,annak valaszt nem ad,de a hivonek az Ur megfejti onmagat”.Tehat annak,akinek mar eleve fenntartasai vannak a Szentirassal szemben,az mindig fog benne ellentmondast talalni,es ami ugyanigy igaz: soha nem is fogja erteni azt.

      Azt pedig en is nagyon jol tudom,hogy a romai katolikus egyhaznak nem sok koze van az igaz biblikus keresztyenseghez.Ok egy hamis,hazug egyhaz,akiket az illuminati miert is hagyna ki az iranyitasa alol,ha egyszer az egesz foldi vilag az alatt all? Nem veletlenul ajanlottam a “Church of God”cimu weboldalt elolvasasra,(csak a cim angol,de minden magyarul olvashato itt)ahol “A Nefilim es Demonok” cimu irasbol nagyon szepen kiderul,hogy mely vervonalbol szarmaznak is ezek,es mikeppen kepesek befolyasolni a vilag torteneseit.Tobbek kozott Rejtett Kez is ezek kozul valo.

      Whitelily

      Törlés
  26. Közben megérkezett Nibiru is. Most éppen a napnál tankol: http://youtu.be/qbJvuroLoFo Jaj de izgi, jaj de izgi!

    hókuszpókusz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hókuszpók/mézesmózes, inkább a törpjeidet üldözd, az a neked való mese. :)
      A videón látottak szerintem nem mese.

      Lesznek idén még ennél cifrábbak is! :)

      TT

      Törlés
    2. Nem viccelek TT, ez tényleg Nibiru, még a rendszám is jól látható, ha igazán akarjuk DDD

      hókuszpókusz

      Törlés
    3. Ha már diliház... http://youtu.be/iOHwMhUhJlI

      hókuszpókusz

      Törlés
    4. A diliház nem kérdés.
      A felébredés sem kérdés.
      A kérdés az, hogy kinek kell majd mélyebbről ébrednie...:-)

      Törlés
    5. A "Nibiru" a NASA honlapján is megtalálható:

      http://sohodata.nascom.nasa.gov/cgi-bin/data_query

      Beállítások:
      image type: EIT-171
      Resolution: a legnagyobbra
      Start and End dates: 2012-03-10 - 2012-03-11
      Erre kidob 4 képet, amik között megtalálható

      Törlés
  27. Lehet, hogy a kígyó szúrta el tényleg
    Azzal az átkozott alma-trükkel
    Vagy lehet, hogy csak Ádám volt papucsférj, és nem figyelt arra Éva mikor bliccel
    Vagy lehet, hogy csak én vagyok egyszerű,
    Hogy az okot inkább magamban látva
    Hogy hogy kerültem a Földre, minek fognám másra?
    Hogy mitől van az egyik egy egérlyukban, miközben New Yorkban a palota szépül
    És miért van a szépség, ha valakitől Quasimodo is halálra rémül
    Vagy lehet, hogy én vagyok a vak, hogy az okot mindig magunkban látva
    Hogy miért kerültünk a bajba, minek fognád másra?

    Refr.:
    Mert valahogy minden összeáll
    Az Isten mindent jól csinál
    Mindent úgy, ahogy kéne
    Mindenkit úgy ahogy kérte
    Mert végül minden célba ér
    A sor végén a rím megél
    Mindig úgy ahogy kéne,
    Mindenki kap ahogy kérte majd
    Mert valahogy minden összeáll
    Az Isten mindent jól csinál
    Mindent úgy, ahogy kéne
    Mindenkit úgy ahogy kérte
    Mert végül minden célba ér
    A sor végén a rím megél
    Mindig úgy ahogy kéne,
    Mindenki kap ahogy kérte

    És miért él az egyik majd 120 évet
    Ha a másiknak a szülőágy a végzet
    Vagy mitől korog Keleten az egyik gyomra
    Ha így élünk Nyugaton
    Majd szólj ha érted
    Vagy lehet, hogy csak én vagyok egyszerű, hogy az okot átlátszónak érzem
    Hogy mi itt a kérdés
    Én nem is értem
    Hogy miért bukik mindig meg minden elnök
    Ha azzal kezdi mind, hogy ők majd tudják
    Hogy miért akar vezetni jónéhány, miközben nem hogy mást, magukat se látják
    De tudom, hogy én vagyok a vak,
    Hogy az okot egyszerűen látom
    A film meg forog
    Olyan, mint a péntek 13

    Refr.:
    Mert valahogy minden összeáll
    Az Isten mindent jól csinál
    Mindent úgy, ahogy kéne
    Mindenkit úgy ahogy kérte
    Mert végül minden célba ér
    A sor végén a rím megél
    Mindig úgy ahogy kéne,
    Mindenki kap ahogy kérte majd
    Mert valahogy minden összeáll
    Az Isten mindent jól csinál
    Mindent úgy, ahogy kéne
    Mindenkit úgy ahogy kérte
    Mert végül minden célba ér
    A sor végén a rím megél
    Mindig úgy ahogy kéne,
    Mindenki kap ahogy kérte

    Minden olyan ahogy te és én akartam
    Ilyen egyszerű ez
    Olyan úgy ahogy van
    Senki nem fizet hidd el soha helyettünk
    Semmi nem a miénk
    Jövünk és megyünk
    Ilyen egyszerű minden, mint egy pofon

    Refr.:
    Mert valahogy minden összeáll
    Az Isten mindent jól csinál
    Mindent úgy, ahogy kéne
    Mindenkit úgy ahogy kérte
    Mert végül minden célba ér
    A sor végén a rím megél
    Mindig úgy ahogy kéne,
    Mindenki kap ahogy kérte majd
    Mert valahogy minden összeáll
    Az Isten mindent jól csinál
    Mindent úgy, ahogy kéne
    Mindenkit úgy ahogy kérte
    Mert végül minden célba ér
    A sor végén a rím megél
    Mindig úgy ahogy kéne,
    Mindenki kap ahogy kérte

    VálaszTörlés
  28. Jó a Vega szöveg, nagyon eltalálták.
    Itt egy másik:

    "We are flesh and we are free
    We are drift wood in the sea
    From the distance we are stars
    Like there is a face on Mars

    We are lost and we are one
    We are neighbors to the Sun
    Slowly drifting out of sight
    Traveling at the speed of light"

    http://www.youtube.com/watch?v=cFNZr0G5Y5g

    (Lassan észre kellene vennie mindenkinek, hogy akárcsak az ilyen szellemi műhelyekhez - blogokhoz - hasonlóan a művészvilág értelmesebb része is mind mind ugyanarról beszél)

    Plecsni tanárúr

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek.
      Az pedig, hogy ezt a többség által valóban szellemi műhelynek tartott blogot egyesek diliháznak titulálják, és próbálják összezavarni, szerintem gyenge próbálkozás, ami ezen a szinten már nem működik, sőt erősíti, hogy jó az irány!
      Sz.

      Törlés
    2. A diliházat a világra értettem, és semmiképpen sem a blogra.
      Ez egy jó blog, többségében érdekes hozzászólásokkal. :-)
      Legközelebb megpróbálok kevésbé félreérthetően fogok fogalmazni...

      Szép estét!

      Törlés
    3. Én meg hókuszpókra gondoltam nem rád.:)
      Sz.

      Törlés
  29. Tökjó ez a szellemi gumiszoba!

    Napoleon

    VálaszTörlés
  30. Mit kap az, aki vigyorogva kárörvend?......nos?....mindennek meg van az ára!...mégha most olyan mókásnak is tűnik!!

    GA

    VálaszTörlés
  31. A jelen valós keserű gondjai, emberi tragédiái helyett, mennyivel hálásabb teljes elánnal elmerülni a rég-múlt ellenőrizhetetlen, többnyire feltételezéseken alapuló feltételezett eseményein...
    TT. jól számítottál, hamarosan vakolat is kerül arra a házra. Aknázd ki sikeredet, fizessék meg szolgálatodat!
    Gyz/p

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Baszki, mekkora ötletet adtál! Ha már szerinted a szabadkőműveseknek dolgozok, akkor akár meg is kérhetném őket, hogy vakolják be a házat!!! :)
      Kösz, Zoltán bátyám! Most már csak valami elérhetőség kellene, tudnál segíteni?

      TT

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.