2012. január 10., kedd

Géza fejedelem


Mialatt Itáliában és Germániában ezek zajlottak, a magyarok csendesen éltek, aléltan attól a fentebb említett csapástól, amelyet első Ottótól elszenvedtek, mert semmi cselekedetükről nem találok említést azon kívül, amit Taksonyról elbeszéltünk. (320) Taksony király halála után pedig, mint a magyar évkönyvek előadják, a Pannóniák királyságát vagy inkább fejedelemségét örökség jogán fia, Géza kapta meg, igen jámbor férfiú, a béke, a vallás és az igazság barátja, mint Numa Pompilius. Őseinek szokásával szemben a kemény és vad, háborúra mindig kész népet kezdte elfordítani a hadakozástól és rávezetni a szelídségre, az isten tiszteletére. Ez a rendkívül bölcs fejedelem, aki Nagy Károly után elsőként akarta lefektetni a hit alapjait, nagyon jól tudta, hogy bármilyen vallásra téríti is át a magyarságot, az abban a legállhatatosabban ki fog tartani; ha tehát a keresztény hitet megkóstoltathatná vele, azt kétségtelenül örökre megtartaná. Csak Ausztria ellen viselt hadat némi kitartással, amelyet Rudiger tirannus halála után el is foglalt. Első Henrik pedig, akit Germániában cézárrá nyilvánítottak, Lipótra, Svábföld nemes fejedelmére, aki az ő nővérét vette feleségül, ráruházza Ausztriát azzal az ígérettel, hogy, ha a magyarokat onnan kiűzi, és az a római birodalomhoz visszakerül, fejedelmi címmel elsőként birtokolhatja azt, amit valamikor Keleti Márkaságnak neveztek. (325) Lipót elvállalja a feltételül szabott hadjáratot, sereget gyűjt, és Géza ellen indul. Melk városnál, amely a Dunára rúg ki, összecsap az ellenféllel; a magyarok meghátrálnak, Géza pedig, nehogy úgy lássék, mintha az erővel elfoglalt idegen tulajdonhoz konokul ragaszkodnék, kivonul Ausztriából, és az alemannokkal békét köt. Lipót halála után a fejedelemségben fia, a Rebellis melléknevű Henrik következik, aki azonban az uralkodói jogot elveszíti, mert a császárnak nem hajlandó engedelmeskedni. Ezt megtudják a magyarok, és – hogy most visszavegyék, amit egykor fegyverrel szereztek – Aba uralkodása alatt, akit a legtöbb évkönyv Alboinnak vagy Ovónak nevez, Ausztriát erős csapatokkal megtámadják és elfoglalják. Henrik aztán, felhagyva a nyakassággal, visszatér a császár hűségére, hogy a fejedelemség visszafoglalásához segítséget kapjon, de a magyarok kezéből nem tudja kiszedni. Végül Albert, az ő fia, Lipót testvére, az isteni Henriktől elnyeri a tartómányt, és néhány hónap alatt a hatalmába hajtja; innen származott le sorban Ausztria többi fejedelme és az isteni Lipót. Térjünk vissza Gézához.

Az igaz hit tehát Pannóniában Nagy Károly császársága idején vette kezdetét, azonban kevesen tették magukévá. Károlynak az életből való távozása után néhány évvel lázongások támadtak, a megkóstolt vallás elenyészett, és ha maradt is némi nyoma, az a roppant vadság közepette megsemmisült. Az a néhány, aki isteni sugallatra a vallásról helyesen gondolkozott, nem merészelt a nyilvánosság elé lépni, de ha valamiképp lelepleződött, vagy nyílt nevetség tárgyává vált, vagy pogánynak tartották, hiszen a nemzeti isteneket megvetette, és idegen babonaságokat követett. A katolikus hit beavatottjai titokban miséztek, éjszaka jöttek össze, és gyakran a szomszéd népekhez fordultak, hogy tőlük tanulják a szent törvényt. Ugyanis a kránicok, a noricusok, valamint a bajorok és a germánok továbbra is vallották Krisztus nevét; a velük szomszédos magyarokat, akik a határszéleken laktak, a hit kötelékével szelídebbekké tették, és a hitterjesztésre biztatták őket. (335) Ezek gyakran közösen fohászkodtak azért, hogy legyen egyszer olyan fejedelmük, akinek akkora hatalma és tekintélye van, hogy a magyar fajt rávezeti az üdvös bölcsességre, és ráneveli arra, hogy ugyanúgy tűnjék ki lelkének épségével, mint testének erejével. No, de amint az, ami idétlen hirtelenséggel megaszalódik, gyorsan le is hull, úgy ezzel szemben ami lassabb, az tökéletesebb és tartósabb érettséget ér el. Így a hit isteni kegyelmét késve elérő népek ahhoz sokkalta állhatatosabban szoktak ragaszkodni. Ami gyorsan kel, gyorsan is nyugszik. A jámborok óhajára Géza fejedelem érkezik, aki az uralmat megszerezve igyekszik Krisztus felvett hitét terjeszteni. Úgy látszott, hogy sokkal buzgóbban törődik a lelkek üdvével, mint a világi dicsőséggel és a testi gyönyörökkel. Ez a közjóra született férfi roppant mód fájlalta, hogy az ősök vadsága még mindig nem lanyhult, és nehezményezte, hogy szégyenük még nem enyészhetett el. (340) Fellépett az elődök tanítása ellen, akik a rabláson, vérontáson, gyújtogatáson kívül semmit sem ismertek hasznosnak és dicséretesnek. Nem kevésbé búslakodott vakságuk miatt, mert tudta, hogy rengeteg erejük, iparkodásuk, fáradozásuk mind hiábavaló volt. Nem feledte, hogy csak a halandó lélek törődik kizárólag halandó dolgokkal; napról napra azon elmélkedett, hogy az égi kegyelem azért adta neki ezt az országot, hogy az emberek lelkét s ne a testét kormányozza; továbbá, hogy az istenség azért világosította meg őt a hit mennyei fényességével, hogy a többiek között egyedül birtokolva az isteni bölcsességet, tekintélyével a többieket kijózanodásra késztesse. Ezért mindenhonnan szent férfiakat hívat, akik Magyarország-szerte szétszéledve tanítsák a népet az igaz hit alapjaira, távoztassák el a hamis és barbár hiedelmeket, neveljék a műveletlen embereket, szabadítsák meg őket az ősi vallástól, és Jézus Krisztusnak, isten egyszülött fiának a nevét erejükhöz mérten prédikálják.

Eleinte a főemberek nagyobbik része nem kevéssé ámuldozott a király babonaságán, főleg azon, hogy úgy látszott, mintha többet foglalkoznék a ceremóniákkal, mint a háborúzással. (345) Gyakran korholták is, hogy rosszul végzi a dolgát, ha a hadviselést elhanyagolja; valamennyiük éhínségre és végső nyomorúságra jut azonnal, ha nem portyáznak és fosztogatnak külföldön; az ifjúságot szakadatlan háborúval kell edzeni. Új hiedelmek iránt ilyen buzgón kutakodni asszonyi ostobaság. Azok sem hiányoztak ám, akik a királyi felséget sértegetni merészelték, semmibe vették, azok sem, akik a parancsokat megtagadták, és voltak sokan, akik pogány lélekkel őrülten dühöngve, az uralkodó esztelenségét nyíltan szidalmazták. És tréfálkozva is sok mindent hoztak föl ellene, ami belső elégedetlenségükről árulkodott. A fejedelmi bölcsesség mégis méltóképpen elbánt mindenkivel, ahogy minéműségük kivánta. A szelídeket szóval, az akaratoskodókat fenyegetéssel, a makacskodókat fegyverrel valamiképpen ügyesen elintézte, és a mennyei világosság részesévé tette őket. Mivel a mágnások és a kényuraságok megátalkodottan ellenkeztek, és azt hajtogatták, hogy sokkal nagyobb ügyekkel kellene foglalkozni, és ezeket a saját erejével nem tudta megfékezni, a szomszédok segítségéért folyamodott, és így kényszerítette az igaz bölcsességre a makacs lelkeket. (350) Még azokat a népeket is erősen igyekezett megbékíteni, amelyek a magyaroktól súlyos károkat szenvedtek. Ezért aztán az összes környező tartomány, ahogy meghallotta, hogy ezeknek keresztény királyuk van, örömteli meglepetésében önként ajánlotta barátságát és szövetségét, minden eszközt és segítséget megígért ahhoz, hogy a szentséges hitre térítsék őket. A bajorok, a szászok, a svábok és más germánok nemcsak pénzzel, hanem katonai segédlettel is támogatták Gézát abban a reményben, hogy ha netalán a magyarok Jézus Krisztus hitét fölvennék, többé nem kalandoznának latorkodással, öldökléssel, és az istenfélelem gyorsan véget vetne a szittya kegyetlenségnek. Aztán, ahogy megváltónk neve Pannónia-szerte szabadon terjedt, valamennyien kezdtek elfordulni a bálványimádástól, az emberöléstől, a lopástól, a kegyetlenkedéstől, kezdtek vágyakozni a hit édességére, az isten és ember iránti szeretetre és jóságra, kezdték megkedvelni az igazságosságot, elutasítani a hamis istenségeket, és végül az isten szeretetétől átmelegedtek. Géza egyházi épületeket is emelt, papi testületeket hozott létre, naponta misét hallgatott, példájával buzdította a többieket. A magyarok, akik eddig nem ismerték a vendégbarátságot, és az idegeneknek ellenségei voltak, vagy azért, mert az összes szomszédjukat támadásokkal zaklatták, vagy mert attól féltek, hogy a másokkal való kapcsolattartás következtében elveszítik a hazájukat, amelyet azoktól vettek el, miután felvették a hitet, beengedték az idegen kereskedőket, és nem viszolyogtak társaságuktól. (355) A szomszéd népekkel barátilag érintkeztek, kölcsönös szívélyességgel vendégeskedtek egymásnál, letették szilajságukat; meglátszott, hogy kezdik elsajátítani a civilizált magatartást, és mindebből megállapíthatjuk, hogy minden jó tulajdonság alapja a krisztusi vallás, míg viszont a pogány hitetlenség minden bűn iskolája.

Géza tehát, akiről a magyarok évkönyvei jóformán semmit sem szólnak, nem csekély alapjait vetette meg az igaz hitnek, majd távozott az élők sorából, és maga után hagyta fiát, az isteni Istvánt, aki örökség jogán a királyi méltóságra emelkedett.

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/csaba-kiralyfi.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-roma-falainal.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/szent-marton-es-anyos.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/miutan-hunok-romai-eroket-kitapasztalva.html


http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/senki-sem-tagadja-hogy-szkita-nemzet.html
http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/magyar-tortenelem-080903-47

11 megjegyzés:

  1. Ez még nagyobb sületlenség, mint a szkítás cikk. Ettől a szerzőtől nem kéne több írás, eddig remek volt a blog színvonala.
    NL

    VálaszTörlés
  2. Elfogult, hamis írás.

    VálaszTörlés
  3. Mátyás Király szerint nem volt az. Én inkább rá hallgatok és nem rátok.

    VálaszTörlés
  4. Üdv Elnök urak, és feltalálók!

    Hoztam nektek egy írást, szerintem idevaló. Érdekes, alapos elemzés, lehet rajta filózgatni.

    http://www.ivi.hu/blog-mi-van-a-gyenge-forint-arfolyam-mogott?fb_ref=AL2FB&fb_source=home_oneline

    BÚÉK mindenkinek!

    MM,
    te dögölj meg! :)

    VálaszTörlés
  5. Van még egy. Ez még jobb.

    http://vilaghelyzete.blogspot.com/2012/01/miert-mindig-izland-miert-nincs.html

    VálaszTörlés
  6. Szevasz Géza! :D

    Téged még nem vertek laposra? :)
    Jó kis blog az a világhelyzete, kár volt elrontaniuk azzal az egyszem szimbólummal ott fönt a fejlécben.
    Így megkérdőjeleződik a jószándék.

    TT

    VálaszTörlés
  7. Erről az ötletről szívesen olvasnám a véleményeteket. Van-e ebben valami csavar, hátulütője a dolognak? Például hogy tovább működteti a jelenlegi pénzrendszert?

    „Önök kiveszik a bankból a pénzüket és magyar állampapírt vesznek rajta. Ezzel finanszírozást kap a Magyar Állam, Önök pedig lényegesen magasabb hozamot kapnak, mint a bankbetéteik esetében. Ugyan a privát kézben lévő bankszektor kamatjövedelme visszaesik, de mint ahogy nekik is, az országunknak is az elsődleges az, hogy működni és fejlődni tudjunk. A belső – lakosság általi – finanszírozás következtében stabilizálódna a fizetőképességünk, a forint árfolyama visszaerősödne a befektetők bizalmának növekedése következtében és az Önök devizahitele is olcsóbb lenne az erősödő forint miatt.”

    VálaszTörlés
  8. Névtelen, ez az ötlet nagyon faszájos egészen az államcsőd bejelentésének másodpercéig.

    Egyébként én nem javaslok nagy megtakarításokat manapság a bankban tartani. Tartsátok krumpliban, tüzifában, mangalicában, bármiben, de ne a bankban.
    Argentínában állítólag percek alatt bezártak a bankok az állam fizetésképtelenségének bejelentésekor.
    Hasonló a helyzet most is, és ezt nem (csak) a Posta mondja.

    TT

    VálaszTörlés
  9. Nem kapcsolódik szorosan a tárgyhoz :), de talán érdeklődésre tarthat számot a BBC fantáziafilmje:

    Atlantisz, egy világ pusztulása és egy legenda születése
    http://www.putlocker.com/file/96E3EC4EC287756D

    aszpirin

    VálaszTörlés
  10. Természetesen bármely pillanatban kitörhet a pánik, tervezve, vagy spontán, az államcsőd miatt, hiszen már "tegnap" is abban éltünk...
    Ennek ellenére nem tartom még időszerűnek, mert ahhoz még nem rendeződött eléggé át a lakóssági struktúra...
    A kitörő zavargások akadályoznák a betelepítést.., megingatná az egyesek hitét, hogy tényleg az ígért Kánaánba érkeztek...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  11. Zoli, az a baj, hogy a nomádoknak már így is túl forró a talaj a lábuk alatt, és sajnos a mi medencénk potenciális célterület. Tehát bármilyen zavargás is történne itt, a jelenlegi átmeneti szállásukon még csúnyábban összecsaphatnak a hullámok.
    De nem kell aggódni, szerencsére az élelmesebbjeiknek már mind van itt nálunk is lakása. Ha más nem egy bedöntött devizahiteles helyén.

    Azért remélem nem így lesz.

    Meg azt is remélem, hogy magyar szellem képes túllépni a ránk zúdított mentális támadássorozaton, és nem a kesztyűt veszi fel, hanem a jobbik eszét...
    Voltak idők, amikor volt mire alapozni a fizikai ellenállást.
    Ma egész más módszerekkel kell túlélni, és ahogy én látom erre már sokan rájöttek.

    TT

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.