2012. január 29., vasárnap

Első Béla és első András



I. Béla és I. András

(András) Midőn látta, hogy az öregség felé hajlik, gyermekei pedig nincsenek, követeket küldött Lengyelországba az öccséhez, a fentebb említett Bélához, azzal a kéréssel, hogy asszonyával és gyermekeivel együtt habozás nélkül jöjjön haza Pannóniába, és ha már együtt tűrték a bolyongást és a megpróbáltatásokat, most együtt élvezzék az ősi javakat és az uralkodást is; a király részéről sem illő és helyes, ha testvére nélkül egyedül birtokolja az óriási és nagy hatalmú országot, emellett gyermektelensége folytán senkije sincs, akire a királyságot rátestálhatja. Béla engedett a kérésnek, összeszedte háza népét, búcsút mondott Sarmatia nem akármilyen hercegségének, amellyel Mesko a párbajban tanúsított derék magatartásáért megadományozta volt, és családjával együtt visszajött Magyarországra. Azt mondják, András bátyja oly szerető szívvel, a nép akkora örömkitöréssel fogadta, hogy jövetelére nemcsak az egész fejedelmi udvar, hanem Magyarország is összefutott, és nem volt ennél vidámabb nap. Az érkezése utáni másnapon gyűlést tartottak, és Magyarországot háromfelé osztották; mindenki egyetértésével két rész a királynak, a harmadik Béla öccsének jutott. (225) Ebből áradt elő a széthúzás minden magva, ez lett a civakodás és a háborúság oka, amelytől Magyarország állandóan szenvedett; mert Pannónia hercegei és királyai között állandósult a meghasonlás, az öldöklés, a háború. Alsó-Pannónia tavánál, a Tihany szigeten ebben az időben alapított András egy kolostort meg egy óriási bazilikát, amelyet az isteni Ányosnak ajánlott. Aztán sarjának nevelésére gondolt, és feleségül vette Agmundát, a régen roxánoknak és roxolánoknak nevezett ruténok fejedelmének a lányát; ettől származott Salamon és Dávid. Ágyasától, akit Marót faluban rejtegetett, György született. Bélától Lengyelországban Géza és László; miután Magyarországra visszaköltözött, Lampert és lányok születtek. (230) A testvérek között mindig is akkora szeretet és egyetértés uralkodott, mintha kettejükben egy és ugyanazon akarat lakozott volna; a fiúk és az unokák között viszont ellenkezőleg, mint alább rendben elbeszéljük.

András király halála után a testvérharcban győztes Béla, aki ellenfeleit szétkergetve a hatalmat megszerezte, Fehérvárra ment, hogy Magyarország püspökei és főnemesei megerősítsék és szabályszerűen megkoronázzák. Uralkodásának kezdetén a tartomány megbékéltetésére és a nemzet javainak előmozdítására fordította a figyelmét, és amit az elején maga elé tűzött, azt szándéka szerint keresztül is vitte. Tudniillik az országot súlyosabb ellenséges támadás nélkül, békében, nyugalomban megtartotta. Hogy a kereskedelemben ne legyen visszaélés és csalás, tiszta ezüstből rendeletileg pénzt veretett, az árucikkeknek méltányos árat állapított meg. (5) És hogy a tapasztalt pénzváltók és kalmárok furfangja meg ne károsítsa az együgyűeket és járatlanokat, törvényt szabott a pénzügyekre és az adásvételre, melyet ha megszegnek, a szegények és vagyontalanok súlyos kárt szenvednek, míg viszont ha kellő gonddal betartják, az adás-vevés során senkit sem lehet megrövidíteni. Monopóliumokat vezetett be, a vásártartásra kijelölte a szombati napot, minden piacnak megszabta a helyét és idejét, forgalomba hozta a bizánci aranyat, amelyből egyet negyven ezüstpénzért volt szokás váltani; tehát ezt az arany- és ezüstpénzt rendszeresítette a kereskedelemben; míg élt, ez nem változott. Van valami, ami méltó az emlékezetre. Azokat, akik Salamon királyt követték, azok asszonyait, gyermekeit és vagyonát sértetlenül és bántatlanul hagyta, úgy, hogy akik akartak, mind szabadon visszatérhettek a számkivetésből, és hazajövetelüket törvényileg is lehetővé tette. E jóindulat hatására igen sokan hazajöttek, és igaz híveivé váltak. A király jósága később mindenkire kiterjedt, amennyiben csökkentette az adók súlyát, a tartományok járandóságát elengedte. Ennek következtében a köznép meg a nemesség rövid idő alatt úgy meggazdagodott, hogy a leghitványabb paraszt sem élt szegény sorban, és a réges-rég békességet élvező szomszédoknál sem akadt senki, aki jólétben a magyarral versenyezhetett volna.

Észrevette, hogy az általános bőség meg a hosszú nyugalom, amely az elmét könnyen helytelenkedésre csábítja és minden rosszra kaphatóvá teszi, alattomban kikezdte az igaz hitet, ezért elrendelte, hogy falvanként két meghívott vén gyülekezzék össze Fehérváron. Ahogy azonban mindenki meghallotta, hogy hamarosan gyűlés lesz, nemcsak a parasztnépség sereglett oda, hanem hívatlan tömeg is. A király, az előkelők meg a főpapok nagyon megrémültek, hogy a fejetlen csőcselék erőszakosságot és törvénysértést követ el. Ezért a gyűlés megnyitása után valamennyien behúzódtak a városba, a köznép pedig körülvette és őrizte azt. Eközben a paraszti csoportok falvanként vezetőket választottak, akiket azzal bíztak meg, hogy követek útján követeljék ki Béla királytól a magyarok régi vallását, továbbá a keresztények újdonsült babonaságának eltörlését, a püspökök megkövezését, az összes pap eltávolítását, az istenek templomainak lerombolását, végezetül sürgessék és szorgalmazzák az adószedők halálát. (15) Amikor a királynak e szörnyűséget jelentették, azt mondta, hogy harmadnapra választ ad, és megfelelően dönt. Közben a falvak elöljárói, akiket kapitányoknak neveztek, mindenfelé össze-vissza szónokoltak, három napon át prédikáltak Krisztus vallása ellen, hogy a hívők hitét kiöljék, helyeselték a plebejusok terveit, és nagy tetszés közepette üdvözlőbeszédeket harsogtak. Az okos király nem azért kért háromnapi haladékot, hogy a vallásról bármit is töprenkedjék, hiszen abban teljesen bizonyos volt, hanem hogy azalatt hevenyében sereget szedjen össze, amellyel a pogány és megbízhatatlan parasztnépséget körülfogja, a lázongás főkolomposait megleckéztesse, és az ellenállókat kardélre hányja. A harmadik napon tehát, amikorra a választ ígérte, egy lovasszakasz és több gyalogosszázad körülfogja az ostoba tömeget. A katonák adott jelre kivont karddal nekirontanak, az elején egypárat lekaszabolnak, hogy a többire ráijesszenek, a kapitányokat elkapják, és a tornyok tetejéről mind lehajigálják, az összefogdosott népséget bilinccsel, börtönnel, korbáccsal büntetik. (20) Ez volt a vallás harmadik alapvetése, mert miután Magyarországot szent István király eltávolította a hitetlenségtől és az igaz hitre fordította, ekkor pártolt el harmadszor, azonban András, majd Béla erőfeszítése és elszántsága visszatérítette. Ezután, uralkodásának harmadik évében, amikor Dömös városkába ment, a beszakadó veranda összerontotta a trónt, és a király tagjai úgy összetörtek, néhány csontja úgy kimarjult, hogy reménytelenül gyengélkedni kezdett. Később bizonyos nagy jelentőségű államügyek miatt a testőrkatonák egy hordszékben a vállukon elvitték a Kanizsa folyóhoz, ahol betegsége súlyosbodván életét befejezte. Az isteni megváltó zárdájában temették el, amelyet maga épített. A magyarok Szekszárdnak nevezik ezt a helyet, mivel Béla kopasz volt és sötét bőrű.

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-i.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/geza-fejedelem.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/csaba-kiralyfi.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-roma-falainal.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/szent-marton-es-anyos.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/miutan-hunok-romai-eroket-kitapasztalva.html


http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/senki-sem-tagadja-hogy-szkita-nemzet.html


http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/magyar-tortenelem-080903-47

117 megjegyzés:

  1. "...a paraszti csoportok falvanként vezetőket választottak, akiket azzal bíztak meg, hogy követek útján követeljék ki Béla királytól a magyarok régi vallását, továbbá a keresztények újdonsült babonaságának eltörlését, a püspökök megkövezését, az összes pap eltávolítását, az istenek templomainak lerombolását, végezetül sürgessék és szorgalmazzák az adószedők halálát."

    Azt hiszem itt bújt el a lényeg a mesében, szerintem tudjátok miért.
    A népléleknek csodálatosan hosszú emlékezete van, és ekkor még tényleg csak néhány generáció választotta el őket a "rendszerváltástól". A fentiekből számomra egyértelmű, hogy tisztában voltak a a rájuk erőltetett vallás idegenségével és dogmatikus baromságaival (babonaság), az egyház bűnszervezetével, valamint az adószedők származásával.
    Engem amúgy is mindig kiráz a hideg, amikor Salamon meg Dávid nevű ősömről kell olvassak... :)

    TT

    VálaszTörlés
  2. "Engem amúgy is mindig kiráz a hideg, amikor Salamon meg Dávid nevű ősömről kell olvassak."

    Gondolkodj pozitívan TT!
    Salomon bölcs volt, Dávidnak meg volt egy parittyája. ... ;)

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  3. ... a történelmet meg a "római" írta. ... ;)

    VálaszTörlés
  4. TT: Ebből azonban még valami válik teljesen világossá : Hogy Szent István nem irtott ki semmit.

    Dávidot és Salamont még a Korán is prófétáknak tartja úgyhogy ne rázzon ki a hideg a nevük hallatára :)

    Salamon neve egyébként törökül : Szulejmán.

    A Salamon király (mármint a mienk) is megérne egy külön bejegyzést, de akit érdekel utánaolvas. Igen nagy vargabetűvel jutott végül el oda ahol békére lelt. És a Szent-jobb megtalálása is a nevéhez fűződik. Mert állítólag mikor ki akarták ásni Szent István testét az nem sikerült, csak miután Szent László kiengedte a tömlöcből Salamont.

    I. Gézára és Salamonra nem térek ki részletesen a történelmi áttekintésben - ha minden részletre kitértnék igen hosszúra nyúlna az ügy. A következő állomás Szent László királyunk lesz.

    Más : Tegnap este a Duna Tv-n volt a Mága Zoltán újévi koncertje és az utolsó mű a székely himnusz volt, amit sokan a nézők közül is felállva énekeltek...(Isten malmai lassan őrölnek - de őrölnek)

    http://www.youtube.com/watch?v=5YO58NDB0HY

    És egy kommentet is érdemes elolvasni :

    "Szerinted ez normális ? Jelzem Én ülve maradtam (nem egyedül) és többekkel távoztunk a szünetben. Én nem tisztelgek a szavazati joguk előtt)))))"

    Maaargit... Nooormáááális ???? Én meg az ilyenektől vonnám meg a szavazati jogot....
    Úgy látom, hogy egyes fejekben még igen nagy sötétség van...

    A "Székely-himnusz" egy szimbólum. Azzá vált. Az együvé tartozás szimbólumává lett. Aki magyar azért énelki, hogy emlékeztesse magát Trianonra és az elszakított részekre és a kitartásra amivel az elszakított részek mindmáig megőrizték identitásukat. Oda jutottunk, hogy ma már országhatáron belül is énekelgetnünk kell, hogy nehogy a nagy libsi-média pusztulatban elfeledjük, hogy kik is vagyunk. Az összetartozás szimbóluma. Aki együtt énelki velünk, azzal egy az akaratunk. Aki meg nem énekel velünk legalább megtudjuk, hogy kinek tartja magát....

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  5. Nekem ilyenkor mindig eszembe jut a "nagymagyar" kollégám "nagymagyarnak" nevelt fia, aki ugyan kívülről fújja a Székely-himnuszt, de a wc-t már képtelen maga után letakarítani.
    Szóval szimbólumnak szimbólum, de ne csak EZ legyen az értékmérő egy ember esetében, ezt javaslom.

    TT

    VálaszTörlés
  6. "TT: Ebből azonban még valami válik teljesen világossá : Hogy Szent István nem irtott ki semmit. "

    Ja, ez meg nem István érdeme, mert ő mindent megtett a "sikerért", hanem csak az olyan csökönyös szittyáknak köszönhető, mint Te! :)

    TT

    VálaszTörlés
  7. "Szent" Pityuka bedaráltatta az ősi magyar szellemet és attól fogva egy büszke-szabad nemzet elindult a rabszolgaság lejtőjén. Ma már egy birkanemzet vagyunk olyan birkákkal telepakolva akik azt hiszik hogy oroszlánok miközben a gazdik a bokor mögött röhögnek a markukban.

    VálaszTörlés
  8. ...ezt csak szeretnétek.... :p

    VálaszTörlés
  9. Ha most visszatérne Attila, nyomban becsomagolná a "szent" koronát a liszaboni szerződésbe és visszaküldené a kazár bankárokokat szolgáló Vatikánnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért pont oda küldené "vissza"? És miért teszed idézőjelbe a szent jelzőt?

      ManoNegra

      Törlés
    2. Mert egyedül a Vatikánnak van az a kényszerképzete, hogy Istent helyettesíteni kell, amíg "nincs" itt.
      A "szent" jelző pedig azért nem dukál, mivel a Koronát a kelet-római birodalomban tákolták össze nem éppen szentéletű uralkodó parancsára.

      Ö.T.

      Törlés
    3. Úgy tudom, nincs konkrét bizonyíték arra vonatkozóan, hogy két részből állították össze, sem arra, hogy a kelet-római birodalomban készítették volna. Persze tévedhetek, ezért minden erre vonatkozó információt/bizonyítékot megköszönök. Én speciel nem vagyok megkeresztelve, de semmi bajom nincs a Jézusi tanításokkal, sőt... Érdekes "véletlen" hogy a német-római császári koronán a négy zománckép Ószövetségi témájú, míg a Szent Koronán 19 Újszövetségi kép van. Ha valakit ez bánt, az bizonyára nem véletlen.

      ManoNegra

      Törlés
    4. "Milyen sajátosságokkal rendelkezik egy beavató korona? Egyet említettem már. A másik is szorosan összefügg ezzel, ez az, hogy lecserélhetetlen. Mi annyira hozzászoktunk ehhez, hogy ha egy magyar ember meghallja, hogy pápai tiara, akkor számára természetesnek tűnik, hogy ez valami nagyon régi, és legalább olyan becses tárgy, mint amilyen a magyar Szent Korona, és szinte nem hisz a fülének amikor meghallja, hogy a pápai tiara olyan idős, mint a legutóbbi pápa, mint pápa. Magyarul: minden pápa-koronázásra újonnan készül, ha egyáltalán készül. Ez a lecserélhetetlenség a magyar történelemben annyira egyedi, hogy amikor az első, még hazai talajból sarjadt dinasztiánk, az Árpád-ház kihal, akkor egy kisebb kavarodás támad korona-ügyben. Az akkori pápa jelöltje, Károly Róbert, 1308-ra olyan helyzetbe kerül, hogy katonailag sikerül uralma alá hajtani az országot. Egyetlen nagy gond van csupán: a magyar Szent Korona nincs a birtokában. Az erdélyi vajdánál van, és ebben a kényszerhelyzetben a pápai legátus, egy Gentilis nevezetű bíboros, közvetlenül a pápa leiratát hozván, kihirdeti, hogy a magyar Szent Koronától ebben a szükséghelyzetben elveszik a szentségét és átruházzák egy új koronára, amelyet éppen most készítettek Károly Róbert részére. Valóban el is készült a korona, valóban meg is koronázták vele, de a nemzet ezt az aktust nem fogadta el hitelesnek. Sőt meg van rá a konkrét adatunk, nagyon szép szöveg, hogy már a szertartás előtt figyelmeztették a bíborost, nem lesz ennek jó vége, mert ez a nemzet ragaszkodik hozzá, hogy a magyar Szent Koronával koronázzanak, minthogyha a királyság maga is ebben a koronában rejtőznék. Mintha egyenesen ebben lenne lekötve. Ez annyira hihetetlenül hangzott a judeokrisztián emlőkön nevelkedett Gentilis bíboros fülének, hogy egészen egyszerűen eltekintett tőle. Megrendezte a koronázást, amelyik egyébként még többrendbélileg szabálytalan volt, és utána... hát a fiaskót el kellett viselniük, hogy a magyar nemzet nem fogadta el ezt a koronázást. Végül is tárgyalások kezdődtek az erdélyi vajdával, és vissza kellett szerezni tőle a magyar Szent Koronát. Európa ekkor tudta meg először hivatalosan, hogy mit jelent, illetve hogyan működik a magyar Szent Korona. És azért kell ezen csodálkoznunk, mert még ma is él a közvéleményben - sőt időnként tudós berkekben is fölmerül - egy olyan elképzelés a Korona idekerülésével kapcsolatban, hogy pápa küldte. Nos, az egyetlen dolog ami biztos, az az, hogy háromszáz év alatt nem lehet elfelejteni, mire való a magyar Szent Korona. Ha tényleg pápa készíttette és küldte volna 1000 körül, akkor pontosan tudta volna 300 év múlva is az akkori pápa, hogy mire jó és mire nem jó."

      http://www.dobogommt.hu/dobogo/irasok.php?id=20050101092787&nev=Pap%20G%E1bor

      Üdv: ManoNegra

      Törlés
    5. Vigyázz, ManoNegra, ez már súrolja a fetisizmus határait...
      A korona egy eszmeiségre utaló jelkép ugyan, de mégis csak egy tárgy.
      Ne adjunk neki nagyobb hatalmat, mint az élőknek.

      TT

      Törlés
    6. Ugyanmá mindenki tuggya hogy a szent tökfedőt a zangyalok hozták egy nibirui űrhajón és hogy azóta is csak szerencsét hoz az országnak (aki megérinti az akár megnyerheti az ötöslottót is ha vesz egyszerre pár millió szelvényt) és különösen manonegrának akinek oly szép magyaros neve van.

      Névtelen

      Törlés
    7. Mint pl Orbánnak? :D Ha úgy ítéled meg hogy ez fetisizmus, lelked rajta. Attól még tény, hogy egy koronázást akkor tekintettek a magyarok (azaz mi) legálisnak, ha a Szent Koronával koronáztak. Úgy látszik, mi magyarok nem csak antiszemiták, rasszisták, de még fetisiszták is vagyunk. Utolsó csatlós, eredendően bűnös nemzet pfejjj...

      Üdv: ManoNegra

      Törlés
    8. Juj MézesMózes a Te neved biza ősmagyar a javából... :D

      Törlés
    9. Mano, más dolog egy tradíció betartása, és más az, amit néhány korona-kutató csinál - én ez utóbbira írtam a fetisizmust, ugyanis egyesek már tényleg nagyon messze mennek e TÁRGY vizsgálata során, istenítik, a magyar földet is az ő tulajdonának tartják, varázslatos kisugárzásúnak vélik, stb..
      Szerintem a föld a magyaroké, az élőké, bármilyen szent is legyen egy emléktárgy, ami megszemélyesíthet egy eszmét, de ettől még nem lesz élő.

      TT

      Törlés
    10. TT! Én csak a konkrét tényekre hivatkoztam. Sok esetben lehet hogy messzire mennek a korona kutatók, de talán nem nagyobb ostobaság ez annál, mint amit sok ezoterikus gondol a sokadik dimenzióba való átrezgésünkről (már aki megérdemli ugye :P )

      Valahogy úgy vagyok ezekkel, mint a néző a moziba, gyüjtögetem a kézzelfogható információkat, és várom hogy jöjjön aminek jönnie kell. Ha átrezgés lesz akkor azt, ha harmadik világháború, armageddon, vagy az égvilágon semmi, akkor azt.

      Remélem én is, hogy a magyar föld magyar kézben marad, de ennek nem volt akadálya soha a korona.

      Üdv: ManoNegra

      Törlés
    11. Ettől csodálatos ez a Világ, itt mindenki azt a filmet nézi meg ebben a hétmilliárdnyi mozit magában foglaló plázában, amelyiket csak akarja. Azt kellene végre megérteni, hogy ha egyikünk egy filmet nézett eddig, attól még nem biztos, hogy a másik által látott filmhez is ért, vagy igazabbnak tartja a sajátját a másikénál.

      TT

      Törlés
    12. Nem érdemes annyit rugózni ezen a korona témán ManoNegra, mivel egy királyt nem a koronája tesz királlyá, legalábbis nem Isten előtt.

      Így aztán tökmindegy, hogy a "szent" abroncsot hol tákolták össze, az maximum csak a készítőinek számított értéknek, meg azoknak, akiket sikerült erről meggyőzni. Amennyire azonban tájékozódni lehet az ügyben, az talán számodra is világos, hogy a zománcozott ötvösművészet nem lehetett egy "primitív nomád" népnek a sajátja, így aztán a Korona sem általunk készült, meg akinek a fejére tették, azt sem mi neveltük. Ezeken kívül még a latin írás sem a miénk, hanem Rómából erőltették ránk.

      Már csak az a nagy kérdés, hogy a rovásírásunk honnan ered, ugyanis elég nehéz elképzelni, hogy "nomád" legeltetés közben vagy két csata közötti szünetben keletkezett.

      Ö.T.

      Törlés
    13. S remélhetőleg egyre többen jönnek rá, hogy ez az egész, amit érzékelünk csak egy film.

      TT

      Törlés
    14. Ö.T.!

      Igen, ezt tudtunkra adják unos-untalan, hogy mi (a mucsai népség) csak átvenni tudjuk ami szép, jó, és érték. Ami rossz, az nagy eséllyel magyar lehet.
      Persze hogy nem Isten előtt lesz a koronázott főből király, de ezer éven át csak számított valamit az a "szent abroncs".

      TT!

      Lehet félreértettél, de nem azt akartam mondani, hogy ezek a ezotérikus felvetések ostobaságok.
      Hogy valami lesz, az kétségtelen. Viszont hogy mi, azt nem nagyon tudhatja senki, aki állítja hogy tudja, valószínüleg hazudik.

      Üdv ManoNegra

      Törlés
    15. "... hogy mi (a mucsai népség) csak átvenni tudjuk ami szép, jó, és érték."

      Hát persze, át is vettük, csak most éppen belerokkanósdit játszunk egy csonka és lepusztított országban. :)))

      " ... de ezer éven át csak számított valamit az a "szent abroncs"."

      Egyszer minden terméknek - így ennek is - lejár a szavatossági ideje.

      Törlés
    16. "Hát persze, át is vettük, csak most éppen belerokkanósdit játszunk egy csonka és lepusztított országban. :)))

      Böki a csőröd, hogy nem pusztultunk még ki? :D Ahogy látom megtesztek mindent, de a "jutalom" sem marad el arra mérget vehetsz!!

      Törlés
    17. Leírták már elég régen, hogy "a mindenséget összetartó erők megrendülnek." Szokjál hozzá jóbarát, mert ez még csak a kezdet. ... ;)

      Ö.T.

      Szerinted a Ratzinger miért kussol annyira?

      Törlés
    18. A Vatikán nem igen kussol, most is üzenget minden katolikus gyülekezéseknek Európa szerte, hogy teljes gőzzel drukkoljanak az űberkeresztény Orbán kormánynak, mert az törvényesen elrendelte hogy Magyarország immár nem köztársaság. A katobirkák ájrópa szerte ezt persze el is hiszik és már királyt látnak hajráviktorban. Ha pedig valaki megpróbálja megmagyarázni nekik, hogy Magyarország tovább is köztársaság, csak már nem "népköztársaság", akkor nyomban lekomcsizzák.

      Törlés
    19. "Egyszer minden terméknek - így ennek is - lejár a szavatossági ideje."

      Ez olyan fogyasztói hozzáállás.... A korona nem egy termék. Hanem egy szimbólum és ennek amíg magyar ember van a földön addig nem jár le a szavatossága. Ahogy a turulnak sem. Meg az árpádsávnak. Ezek szimbólumok. Olyan, mint az izraeli hatágú csillag. Sose jár le a szavatossága az ilyen dolgoknak.

      Ö.T.

      A rovásírást régebben még Szkíta-hun írásnak hívták. Vagyis nem igen kell töprengeni, hogy honnan ered. Ezek szkíta betűk és a szkítáktól ered. Akik az egyiptomiaknál is ősibb nép. Olyan sátraik voltak, amik az akkori építészet csúcsa volt. Ópusztaszeren van is kiállítva egy ilyen sátor. Érdemes megtekinteni annak aki még nem látott ilyet. Egy remekmű. (Tégla, beton, üveg és mindenféle mesterséges anyag nélkül készült) Gyorsan fel lehetett állítani és hamar el lehetett bontani, ha tovább kellett vinni. szekereken könnyen lehetett szállítani.

      A Koronához még :
      Vörös Győző például egyiptomban talált egy olyan sírkamrát amin a Szent koronán található pantokrátor kép mása volt fent. Az egy több ezer éves sírkamra....
      A másik, hogy mikor II. András a kereszteshadjárat élén eljutott Jeruzsálembe (és el is foglalta), akkor átkelt a Níluson és elment a Piramisokig.
      Amit ki tudunk jelenteni bátran az csupán annyi, hogy sok mindent nem tudunk a régi dolgokról és a többiről is csak kevés fogalmunk van. Okoskodni persze lehet. Egy biztos : A régi emberek (a mi őseink) többet tudtak a régi dolgokról minálunk.

      Érdekes az is, hogy a szittya lakta területen (Erdély) A katolicizmus nem sokáig húzta... A szittyák mindig is sandítva tekintettek a katolikus hitre. Az "eretnekségnek" itt hagyományai voltak. Az se véletlen, hogy itt sokkal inkább az Unitárius vallás terjedt el. Ez ugyanis az Apostoli-hitvalláshoz sokkal közelebb állt mint a katolikus hit. Akit érdekel érdemes tanulmányoznia ezt a vallást :

      http://hu.wikipedia.org/wiki/Unit%C3%A1rius_vall%C3%A1s

      Ha vallások között kellene választanom, hozzám ez áll a legközelebb. (És szerintem a szittya lélekhez is ez közelebb áll mint a katolicizmus)

      bukovinai.

      Törlés
    20. "A korona nem egy termék. Hanem egy szimbólum és ennek amíg magyar ember van a földön addig nem jár le a szavatossága."

      Hát csak gondolkozzál egy kicsit Bukovinai!

      Ha a Korona és rajta a kereszt magyar eredetű, akkor miért nevezték az őseinket pogányoknak és mi szükség volt a "megtérítésünkre" ????

      Ö.T.

      Törlés
    21. Kedves Ö.T.

      Engem az érdekelne, hogy mindattól függetlenül, hogy a múltban mik történtek, Te elítéled az őseidet ezer évre visszamenőleg azért, mert István egyszer hozott egy olyan rendeletet, ami meg sincs, hogy üldözte a rovásírást?

      Üdv: ManoNegra

      Törlés
    22. Szia ManoNegra!

      Talán tisztázzunk valamit az elején: Én nem ítélek el senkit.
      Számomra csak folyamatok vannak és azoknak pedig következményeik.

      Ha most valami nem jó, akkor annak az oka valószínűleg a múltban van, nemde?

      Talán nem ártana megérteni, hogy István nem volt egyedül.
      Vagyis nem arról van szó, hogy jött egyszer egy István, aki mindent elbabrált.

      Az azonban talán könnyen megérthető, hogy ha egy népnek a kultúrája gyökeresen megváltozik, akkor annak az oka nem belül, hanem kívül keresendő.

      Talán azt sem nehéz felfogni, hogy ha egy király a saját népét gyilkolja egy vallás nevében, azt nyugodtan nevezhetjük rendellenesnek, mivel egy királynak nem az a dolga, ha meg még azt is
      figyelembe vesszük, hogy ez a vallás pontosan a szeretetről szól, akkor aztán végképp érthetetlen, nemde?

      Így aztán magától értetődő, hogy az értelmes ember elkezdi keresni az
      okokat.

      Ö.T.

      Törlés
    23. Most amit írok, ne vedd egyetemes kinyilatkozásnak, csak egy vélemény.

      István nem volt egyedül, mert az apja kialakította a légkört, (eszembe nem jutna elítélni!) és megalapozta a keresztény vallást, a fiát is feláldozta.

      De valami olyat ért el ezáltal, ami nem hétköznapi, sőt, ezzel azt a terhet nyerte meg a judeo-keresztény tagozat, hogy az igaz hitet eztán volt aki megélte, nem csak prédikálta!!

      Üdv: MN

      Törlés
  10. Az odáig rendben van, hogy arctalanul megy a vita, de hogy névtelenül is...
    :)

    TT

    VálaszTörlés
  11. Ennyire telik tőlük.

    De hiába erőlködnek.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  12. No lám, a mai zsidók már nem nevetnek a 3500 évvel ezelőtti zsidók viccein, pedig a stílus ugyanaz:

    http://index.hu/tudomany/tortenelem/2012/01/31/3500_eves_viccek/

    ;)

    TT

    VálaszTörlés
  13. Felpörögtek kicsit az események. A történetet folytatni fogom, de hagyom hogy egy kicsit az aktuálpolitikai eseményekkel is foglalkozni tudjatok. Úgyhogy nem kell megijdni, mert a történelemóra és az emlékezés nagyjainkról megy tovább, csak most egy kicsit sok bejegyzés lett így nincs értelme kitenni. Majd, ha szellősebb napok jönnek.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  14. Bukó, nagyszerű dolognak tartom a múlton való merengést, kutatást, meg ugye minél messzebbről látjuk a megtett utat, annál jobban be lehet lőni az irányt előre, azonban egyre inkább azt érzem, hogy egy kicsit felesleges a múlt emésztgetése.
    Nem kellene inkább megbékélni vele, és a MOST-ra koncentrálni?

    Egyre inkább feleslegesnek érzem a múlton való rágódást, és a jövőtől való aggodalmaskodást. A múltat nem végképp eltörölni kell, hanem elfogadni olyannak amilyen. A jövőt nem félni kell, hanem irányítani a MOST segítségével.

    Vagy valami ilyesmi...

    TT

    VálaszTörlés
  15. Mostanában szívesen hallgatom Avatara előadásait, szeretem az összeszedett tudását.
    A jövőbe tekintget ezen az előadáson is, azonban semmilyen félelmet nem kelt, még a nagyon durva előrejelzéseivel sem:

    AVATARA: 2012 részletes forgatókönyve
    http://www.youtube.com/watch?v=hDQGOC9RWeA

    TT

    VálaszTörlés
  16. TT : Igen. A múltat el kell fogadni OLYANNAK AMILYEN VALÓBAN VOLT. ÉS nem olyannak mint aminek megpróbálják beállítani. Elmondok egy történetet, hogy mi a lényege.

    Volt egy ember és annak egy fia. Az ember kölcsönadott valamit egy másik embernek. Ez az ember a kölcsönadó egy derék ember volt és jó ember. A fia ISMERTE őt. Tudta, hogy az apja kölcsönadott valamit annak az embernek. Aztán egy szép napon meghalt ez a jóember. Telt múlt az idő. A fiú hallotta, hogy az az ember aki kölcsönkérte az apjától azt a valamit azt hangoztatja, hogy az mindig is az övé volt. És hogy milyen egy ember volt ez, hogy ilyet mond, hogy kölcsönadta neki. Elhordta az apját mindenféle iszákos hazudozónak. De a fiú tudta, hogy ez NEM IGAZ. Odament hát ehhez z emberhez és kérdőre vonta. Az ember azt mondta, hogy tűnjön innen, mert nincs miről beszéljenek. Erre a fiú egész egyszerűen visszavette a jussát ami őt illette meg. Erővel. Mert tudta jól, hogy az a valami az övé az öröksége jogán.

    Vissza kell vennünk az országunkat. Mert a miénk. Örökségünk jogán. És azt az őseinktől örököltük. Ezért ismernünk kell őket. Úgy, ahogy valójában voltak és nem annak akiknek hazudják őket nekünk.
    A MOST-ban csak akkor tudsz helyesen cselekedni, ha tisztában vagy a múlttal. Akkor vissza mered venni azt ami a tied. És nem hiszed el, hogy az őseid mindent összelopkodtak. A nyelvüket, a tudásukat, a kultúrájukat. Hogy mindent másoktól vettek át. Hanem tudod, hogy ez mindig is a tiéd volt. Csak megpróbálták elhazudni tőled. Ellopni. Ezért fontos tisztában lenni a múlttal.

    Más:

    Avatara : Bácsfi Diana a szememben nem hiteles forrás. Az avatara név is szankszrit. (Nem szkíta) Azt jelenti, hogy egy Istenség földi szférákba való lemerülése.
    Avatar Szatjavati : Az Aranykor visszatér - üzenetek Atlantiszról.
    Az Atlantiszi Aranykor lenne az, amiről a Biblia így emlékezik meg : Nefilimek kora. Az angyalok az égből a földre szálltak és embernőkkel párosodtak Tőlük születtek a titánok, óriások és az emberfeletti képességekkel rendelkező lények. Ezek a lények istenekként uralkodtak az emberek felett. Ez lenne az aranykor. Ennek a visszatérésére várnak - egyesek.
    Kösz, inkább nem. Maradok EMBER. Nem akarok félistenné válni.
    Önmagunk istenségébe vetett hit is ez. Egy téveszme - szerintem.

    Ez nem szkíta felfogás de főleg nem keresztényi. Nem apostoli.
    Önmegvalósítás önistenítés. Atlantiszi hit. Nem nekem való. Nem egy szittyának. Nem kérek belőle. Nekem itt van őseim hite. semmi szükségem az önistenítésre. Meghagyom a Bácsfi Diana féléknek. Ezeket a tanokat terjesztik luciferiánusok is. A New Age is ez. Meg a többi ezós tévtan. Egy tőről fakadnak. És nagyon útjukba van nekik Biblia is meg a keresztény felfogás úgy ahogy van. Én sajnos őseimre emlékezve ki kell tartsak hitvallásuk mellett. És el kell vessem ezeket a téves eszméket.

    Úgyhogy avatara helyett jön majd a tisztelgés az ősök szelleme előtt.

    Különben ez is 'Avatara' :

    http://www.youtube.com/watch?v=rW6oKXVuHoY Hallgasd é érezd, hogy mi ez. A feltöltő nickje i sokat mondó : luciferol11.

    hmmmmm....

    bukovinai.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Vissza kell vennünk az országunkat. Mert a miénk."

      Szerintem pontosan ez az ember alapvető tévedése Bukovinai.
      Ugyanis az ember nem birtokol semmit, legfeljebb csak azt hiszi.

      Mikor megszületünk, akkor sincs semmink, mert csupasz seggel jövünk a világra, és amikor eltávozunk, akkor sem viszünk magunkkal semmit.

      Az egyetlen, amit az ember a magáénak tekinthet, az a teste, de még azt sem tudja megtartani, ha jön a kaszás.

      Így aztán bárminek a birtoklása csupán egy illúzió, semmi több.
      Aki nagyon beleéli magát, annak nehezebb a távozás.

      Ö.T.

      Törlés
    2. Ö.T.

      Ez csak egy fél-igazság. Ha éhes vagy és történetesen ki akarom venni a kezedből az ételt - arra hivatkozva, hogy "Az élet csak illúzió", akkor mit fogsz tenni ?
      1. Az élet csak illúzió és hagyod, hogy elvegyem tőled ami a tied
      2. Jól pofán versz és megvéded ami a tiéd.

      Javaslom, hogy csak önmagadnak válaszolj :) Az élet nem illúzió, hanem egy lehetőség. Hogy kiteljesedj. Ebbe az is beletartozik, hogy megvédd amid van : A szeretteidet, a családodat, a nemzetedet, a hazádat. Ha neked nincsenek szeretteid, családod nemzeted és hazád, akkro rendben. az élet csak illúzió. de ha van .... akkor meg fogod védeni őket. Mert így fogsz tenni és kész. Mert a szeretteid megvédése kötelességed. Illúzió ide vagy oda.

      bukovinai.

      Törlés
    3. Mennyi nézőpont, és mind igaz!
      Isten áldja meg azt, aki feltalálta az internetet!
      Máskülönben honnan tudnánk meg ennyi bölcsességet?
      :)

      TT

      Törlés
    4. @ bukovinai

      "Ha éhes vagy és történetesen ki akarom venni a kezedből az ételt - arra hivatkozva, hogy "Az élet csak illúzió", akkor mit fogsz tenni ?"

      Akkor megosztom veled az ételemet, hogy neked is jusson, meg nekem is.

      Hogy ez a megoldás nem jutott eszedbe, azon lemérheted, hogy mennyit tanultál ezeréves királyodtól, aki kereszténynek vallotta magát és akire annyira szívesen hivatkozol, meg a vele együtt beözönlő csuhásoktól. ... ;)

      1. Éppen ebből kifolyólag a hazád nem a tiéd, mert nem te irányítod, meg nem is neked irányítják.

      2. A nemzeted sem a tiéd, mert nem te nemzetted, meg aki most éppen telenemzi, azzal sem vállalsz közösséget.

      3. A családodat és a szeretteidet magadénak mondhatod, de csak addig, amíg szereted őket és ők is szeretnek téged.

      Ö.T.

      Törlés
    5. A magyar alapvetően befogadó nemzet volt, és a kisebbségekkel is megvoltunk. Az hogy mára ez nem így van, valahol azért érthető, (gondolom Te is sejted miért) és legkevésbé az Árpádházi királyainknak köszönhető...

      Üdv: ManoNegra

      Törlés
    6. Emelkedik a vita kifinomultsága, és az érvek találati pontossága.
      Ez tetszik! :)

      Buko jön.

      TT

      Törlés
    7. Kedves TT!

      Ha nem gond itt kérdeznék, mert a Szent Lászlóról szóló írás aktuálpolitikai topik lett, és ahogy nézem nem örülnek ennek a témának. Ezt írod többek közt:

      "A királyok, császárok, cézárok, zsarnokok, diktátorok mind-mind ugyanabból a mintából merítenek: a sátán egyszemélyes egypólusú világ feletti uralmi tervéből. Lehet ezt szakrális királyságnak hívni, de egy emberben nehezen van meg mind a szakralitáshoz és mind a világi irányításhoz szükséges erő, erény, adottság."

      Csak azt kérdezném tőled, Mátyást is zsarnok diktátorok közé sorolod? Ő volt az utolsó, aki tényleg Magyar!! Király volt! És tudod hogy sikerült megkoronázni? 80.000 aranyat fizetett a koronatolvajnak... Őt sem tekinted jó királynak?

      MnaoNegra

      Törlés
    8. @ ManoNegra

      "Az hogy mára ez nem így van, valahol azért érthető, ..."

      Miért mondod, hogy mára ez nem így van?
      A Kanadába kivándorolni akaró cigány még mostanában is inkább visszatér, holott senki sem kényszerítette.

      Nem hiszem, hogy a magyarnak szégyenkeznie kellene.

      Ö.T.

      Törlés
    9. Ö.T.

      Valóban így van. Megosztjuk velük, visszaengedjük őket... Kérdezted hol a Jézushit. Hát itt van, nem vesszük el az állampolgárságát, pedig nála nem a határ változott, hanem a testömegindexe... Nem

      Nem kell a magyarnak szégyenkeznie egy percig se, inkább azoknak kéne szégyellni magukat, akik akkor is mocskolják, ha semmi okuk rá...

      "1. Éppen ebből kifolyólag a hazád nem a tiéd, mert nem te irányítod, meg nem is neked irányítják."

      És ez szerinted Istvánnal kezdődött...

      ManoNegra

      Törlés
    10. Mano, ha visszaolvasol én nem állítom, hogy a királyok rosszak. Nem minősítem őket, csak felhívom a figyelmet, hogy a világ duális működését legjobban az eredeti szakrális duális irányítással lehet lemodellezni.
      Csak nézd meg Iránt. Ahmadinezsád mellett, sőt sokszor ellene felszólalóan ott van az Ajatollah, mint szellemi gát, amikor kell. Persze tegyük hozzá, hogy Mahmud is istenhívő ember, de mégis megőrizte maga mellett a szellemi vezetőt, és ez így is van rendben. Bármennyire is befeketítik itt nekünk Iránt, azért az társadalmi berendezkedésük és világnézetük elég egészségesnek tűnik, még innen is.

      TT

      Törlés
    11. Ez a duális uralkodási forma megtalálható volt nálunk is, mert jogilag nem a királyé minden hatalom, hanem a királyé ÉS a nemzeté:

      "Magyarországon minden hatalom forrása a Szent Korona. Ezért a fentiek szerint a hatalmat a tagok közösen, azaz az uralkodó és a nemzet együtt gyakorolják. A hatalomnak ez az együttes gyakorlása tükröződik az Aranybulla ellenállási záradékában, és ez indokolta, hogy pl. a majdnem abszolút hatalommal rendelkező Mátyás király is mindig szentesíttette az országgyűléssel, vagy az országgyűléssel mondatta ki a saját akaratát."

      ManoNegra

      Törlés
    12. Mano, hidd el én is szívesebben élnék egy XI-XII. sz.-beli törvények szerinti államban, mert ha bár a mai lejtő ott indult, de ott még legalább megvolt a népfelség elve nyomokban, és volt NEMesség, mely NEMet tudott mondani, vagy adott esetben visszahívni az elpofátlanodott "képviselőt" - nem úgy mint ma.

      De azért gondolj csak bele! Hát nem kényelmesebb volt a spirituális irányítást átadni a Szend Korona részére, mint hogy megtartották volna ezt a titulust? Ezáltal ugyan az istenadta nép lett az érem másik oldala, de az évszázadok bizonyítják, hogy bármennyire is szerette volna érdekeit képviselni, megvédeni, a népet a nyugati királyságok mintájára szép lassan, de állandóan leverték. Ez azt jelenti, hogy ez a rendszer nem működőképes, illetve nekünk szánták, hogy ne működjön!

      TT

      Törlés
    13. Az alapvető probléma az volt, hogy az akkori nagyhatalom Magyarország, két tűz közé volt szorítva, keletről és nyugatról támadtak, nem voltak könnyű helyzetben uralkodóink. A spirituális irányítást pedig nem adták át a koronának, hanem a koronázás által kapott a király spirituális beavatást. Nézd meg ezt a képet:

      http://www.taltosbarka.hu/barka/wp-content/uploads/2010/04/targy_sc-korona_10.jpg

      A koronánk maga a táltoskorona!!

      ManoNegra

      Törlés
    14. Szerintem valaki nem egy táltoskoronától lesz táltos, hanem mert úgy születik, és úgy éli le az életét. Táltossá TENNI valakit egy aranyhengerrel nem lehet, erre csak Isten képes.

      De ha nagyon akarjátok én hajlandó vagyok elhinni azt is, hogy a Szent Korona Isten utasításai szerint működik, csak akkor meg nehezen magyarázhatóak pl. a magyarok ősnyelvének pusztítása és ehhez hasonló cselekmények ilyen fejfedőt viselő személyek részéről...

      Beavató korona? Rendben, beavatódott minden királyunk, csakúgy mint régebben a piramisokban is beavatási szertartásokat végeztek. Aki ilyenen végigment csak az tudja mit látott, mit tudott meg. Nem tudjuk mi ezt már ilyen messziről kitalálni.

      TT

      Törlés
    15. Nem kel elhinned semmit, azt hiszed amit jónak látsz. Természetesen nem lesz valaki jó király attól hogy megkoronázták, erre is születni kell. Jó példa erre a habsburg uralkodóház.

      Milyen volt az "ősnyelvünk" amit kiirtottak? Már nem csak az írást de a nyelvet is? Most akkor milyen nyelven beszélünk?

      MN

      Törlés
    16. Konkrétan a latin nyelv beerőltetésére gondoltam. Hosszú ideig kínt szenvedtek eleink, hogy ki tudják fejezni a magyar nyelv szépségeit latinul, vagy magyarul, de a sokkal hiányosabb latin betűkkel.

      Szerencsére nem tudták kiírtani a magyar nyelvet, de azért megpróbálták, sőt ma is próbálkoznak elhiheted, illetve Te is tapasztalhatod napjaink "nyelvújítói".

      Te Mano, valójában nincs komolyan nézeteltérés közöttünk szerintem, mindössze a szokásos "én tudom jobban" vitatkozást csináljuk, ami sajnos minden magyar sajátja.

      TT

      Törlés
    17. Persze hogy nincs nézeteltérés közöttünk, szívesen olvasom ezt a blogot, az írásaitokat, (jó bevallom, Bonfini helyett szívesebben olvasnék mondjuk Thuróczi krónikából, vagy személyesen Bukovinai "tollából") és azt sem hiszem hogy én tudom jobban, csak más szemszögből közelítem meg ezt a kérdést, és mivel hozzá lehet szólni, leírom a véleményem. Azt viszont nem szeretem, ha indokolatlanul mocskolják az őseinket. A jogos kritikával nincs bajom.

      Üdv: MN

      Törlés
    18. Addig nem leszel képes továbblépni egy magasabb szellemi sík irányába ManoNegra, amíg el nem felejted ezt az ostoba fétisizmust.

      Ha Neked annyira fekszik ez a szentkoronásdi, akkor menjél el a Parlamentbe és fényezd ki gyorsan, mert eléggé sz@r a helyzet! De azért ne lepődjél meg, ha ez nem fog segíteni. Akkor majd gondolj arra, hogy ezt már valaki megmondta Neked! ... ;)

      "És ez szerinted Istvánnal kezdődött..." - kérdésedre igennel kell válaszolnom, legalábbis a magyaroknál. A régi rend ugyanis vele kezdődően borult meg és lett belőle az a nagy káosz, amit jelenleg tapasztalhatunk.

      Ha egyszer kigyógyulsz ebből a "szentkoronásdi" mizériából, akkor majd észreveszed, hogy más népek is hasonlóképpen jártak, nem csak mi.

      Ugyanis az ember nem képes önmagát jól irányítani, egy tárgytól meg aztán végképp ne várjunk ilyen csodát!

      Ö.T.

      Törlés
    19. Na jó TT belátom igazad van, ez csak a szokásos én tudom jobban virtus! :DD

      MN

      Törlés
    20. " ... ha indokolatlanul mocskolják az őseinket ... "

      Érzelmi alapon nem érdemes próbálkozni a hibakereséssel MN, mert akkor nem találsz semmilyen megoldást és csak jól felb@szod magad agyilag.

      Próbáld meg a problémát kompjúternyelvre lefordítani, azaz párhuzamot keresni a vizsgált kérdéssel.

      Kiindulópont: Veszel egy vadiúj PC-t és fellököd rá a gates féle winyó valamelyik változatát.
      Minden szuperul működik és te elégedett vagy.

      Folytatás: Valahol a nagy netezés közben rátévedsz néhány oldalra, ahol beszedsz a gépedre valamilyen hibás kódot vagy programot és a PC-d elkezd dadogni, de azért még működik, így nem izgatod magad különösebben.

      Folytatás II.: A PC-d egyre lassabb és egyre több hibajelentés érkezik és már nem is tölti be teljesen azt a funkciót, amire szánták
      és már nem is okoz Neked semmilyen örömet, inkább csak mérgelődést.

      Na akkor itt álljunk meg és vizsgáljuk meg a helyzetet!

      Ha abból indulsz ki, hogy a múltban mindenki mindent jól csinált és a
      neten is csak jó oldalakat látogattál, akkor nem fogod megtalálni a hibát, mivel ha mnden jó volt, akkor annak a végeredménye nem lehet rossz. Így aztán vissza kell keresned, hogy hol kezdődött a kisiklás, mert ha nem találod meg a probléma gyökerét, akkor a PC-d egyszer csak elmegy sz@rni és leáll, vagy már be sem lehet kapcsolni.

      Ez az "ősökről vagy jót, vagy semmit" szemlélet nem fog semmilyen eredményre vezetni, mert ezzel "letagadod" azt a tényt, hogy ők is hibázhattak valahol.

      Itt nem arról van szó, hogy István emberi minőségét vizsgáljuk, hanem
      a társadalmi folyamatokra gyakorolt szerepét.

      Az talán Neked is világos, hogy ha egy király nem a saját környezetében nől fel, akkor nem is lesz képes azt szolgálni, mivel megszakadt egy folyamatosság.

      Ö.T.

      Törlés
    21. Ö.T.!

      Látod, ez a hangvétel mindjárt más, mondtam hogy a normális kritikát elfogadom. Nem írtam azt hogy az ősökről csak jót vagy semmit, hiszen ők is emberek voltak, és hibázhattak ahogy ez velünk is megesik. Neked is el kell fogadnod, hogy nem mindenki jövőbe, vagy a régmúltba látó próféta, én csak szeretem a történelmünket, és azt írtam le, amit olvastam. Természetesen én is tévedhetek, és az is aki könyvben vagy itt a neten leírta, de ugye nem haragszol ha a számomra Te véleményed is csak egy a sok közül, amit természetesen elfogadok.

      Üdv: MN

      Törlés
    22. Ez a beszéd!

      TT

      Törlés
    23. Ö.T.

      Tudod vannak korlátaim. Ahol lakom rendkívül sok az eltévelyedett lélek. Eltévelyedéseikben mindenféle káros dolgokra ragadtatják magukat.

      Ee ha az élelmedet megosztod másokkal, akkor a feleségedet is megosztod másokkal ? Mert hiszen oszd meg a felebarátoddal amid van. És ha a gyermekeidhez közeledik egy ilyen eltévedt testvéred akkor vajon mit teszel ? Hagyod hogy megrontsa a gyermekedet, mert ez az ő karmája ? A szeretet nevében ? vagy azért van egy pont ahol kikapcsol benned is a "szeretetrezgő" áramkör és kardot ragadsz ? A több ezer éves szkíta történelemben a szkíták sosem riadtak vissza attól, hogy fegyvert ragadjanak, ha meg kellett védeniük ami az övék volt.

      Én nem gondolnám, hogy mindenképpen meg kéne osztanom amim van olyanokkal akik nem akarnak dolgozni, tanulni, fejlődni csak élősködnek a többi emberen. Én így látom. De valószínű, hogy neked nincs semmid. Hisz már mindenedet szétosztottad a szegények, felebarátaid vagy az ellenségeid között. Én nem teszek ilyesmit és nem is áll szándékomban. Én a "mindenkit érdemei szerint" híve vagyok. aki érdemtelen rá az nem részesül egyenlő elbírálásban. Mert érdemtelensége saját lustasága, trehánysága és hanyagsága miatt van. Ha dolgozna önmagán, tanulna, iparkodna akkor nem lenne élősködő és a többi ember (a közösség) kárára.

      Én így gondolom. És ezt az álláspontot bárhol bátran meg is védem.

      Ez az én illúzióm és az én korlátom. ragaszkodom hozzájuk.

      bukovinai.

      Törlés
    24. "Ee ha az élelmedet megosztod másokkal, akkor a feleségedet is megosztod másokkal ?"

      Ha legalább egyszer elolvastad volna a Tízparancsolatot, akkor nem tennél fel ilyen ostoba kérdéseket, te nagy vallásszakértő. ... :)))))

      "Tudod vannak korlátaim."

      Nem volt nehéz rájönni.

      Ö.T.

      Törlés
  17. Azért itt buko, rendesen összezagyváltad a dolgokat a világkorszakokról, nefilimekről és avatárokról.

    Bácsfi Diána előadásait én is ajánlottam, főleg Bukovinainak címezve, de úgy tűnik az üzenet nem ért el hozzá.

    Nincs ezzel baj, én is egy csomó mindent meghallgattam, elolvastam korábban, míg más dolgokat elutasítottam. Ma meg megint csak más dolgokat nem bírok már végighallgatni, annyira távol áll attól az alaptól, ahogyan én megértettem magam körül a világot.

    Bácsfi Diána gondolatait hallgatva többnyire kevesebb bennem a kognitív disszonancia ("Amikor valakinek több opció közül választania kell, mindig disszonanciát él át, mivel sohasem lehet teljesen bizonyos a dolgában.").

    aszpirin

    VálaszTörlés
  18. Aszpi, én is úgy érzem Diána előadásait hallgatva, hogy az elhangzottak, az előadásmód, az üzenetérték stb. harmóniában van az általam összerakott képpel, szinkronban van a megszerzett tudásommal, világképemmel, sőt tud újat mondani, vagy összekapcsolni szálakat (ilyenkor villanykörte effektus történik itt bent :).
    Ezért is tetszett meg a mondandója. Bár sokakat irritál a személye, én elfogadom olyannak, amilyen, és arra koncentrálok, az alapján "ítélem" meg, amit tesz.

    TT

    VálaszTörlés
  19. Reménykedj aszpirin!

    "...mivel sohasem lehet teljesen bizonyos a dolgában.").

    Reménykedj, mert ez a tévedéseken botladozó élet véges..!
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  20. Többek között azért is vagyunk itt és ilyenek, hogy sokat tévedjünk, és azokból tanuljunk.

    TT

    VálaszTörlés
  21. Ö.T.!

    Még egy kérdést engedj meg nekem.

    "Addig nem leszel képes továbblépni egy magasabb szellemi sík irányába ManoNegra, amíg el nem felejted ezt az ostoba fétisizmust."

    Tegyük fel sutba dobom a történelemkönyvek olvasását, és a "szentkorona fétisizmusomat", akkor merre induljak, ha magasabb szellemi síkba szeretnék eljutni? Mit javasolsz, mit tegyek?

    MN

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először vizsgáld meg MN, hogy hol van a hiba ezzel a koronamániával !!!

      A Bibliában ugyanis nincs szó "szentkoronáról", sem az Ó-, sem az Újszövetségben, vagyis a "keresztény" egyház nem vállal vele közösséget és nem is tanít róla.

      Akkor meg mitől szent?
      Egyáltalán melyik vallás tartja a magáénak ezt a tárgyat?


      Ö.T.

      Törlés
    2. "A Bibliában ugyanis nincs szó "szentkoronáról", sem az Ó-, sem az Újszövetségben, vagyis a "keresztény" egyház nem vállal vele közösséget és nem is tanít róla."

      Számomra pont ez az egyik, ami vonzó benne, hogy nem vállal vele közösséget ez a bűnökkel terhelt judeo-keresztény vallás. Úgy gondolom, hogy a mi kereszténységünk más volt, és ezért törekedtek/nek a leigázásunkra/megsemmisítésünkre. Nekem nem arra van szükségem, hogy a világ keresztényei higgyenek benne, hanem az, hogy mi magyarok higgyünk! A Jézushit számomra tökéletes hit lenne, ha meg tudna szabadulni "az Ószövetség terhes örökségétől" hiszen Jézus nem a zsidók tömeggyilkos istenét tekintette atyjának, hanem az Egy Igaz Istent!! És ha fúj a koronánkra az egyház, az engem csak megerősít mint eltántorít!! :-)

      Olvasnivaló: http://naput.hu/index2.php?option=com_content&do_pdf=1&id=740

      Üdv: MN

      Törlés
    3. Vagyis a Jézushit számomra tökéletes! A keresztény vallás is tökéletes lenne, ha...

      MN

      Törlés
    4. Már elnézést, de nem válaszoltál a kérdéseimre MN.

      Nem azt kérdeztem, hogy számodra mitől vonzó, hanem azt, hogy mitől "szent", ha egy vallás sem tekinti a magáénak.

      Más.

      "... a zsidók tömeggyilkos istenét ..."

      A zsidók Istene nem lehetett tömeggyilkos, mármint az eredeti, ha a
      tíz törvényében az egyik parancs úgy szól, hogy: Ne ölj!

      Ö.T.

      Törlés
    5. Attól szent, hogy a magyarság, a nép tekintette szentnek, és ebben a kérdésben a pápa véleményét is figyelmen kívül hagyták. Több helyen is azt lehet olvasni (például a koronatolvaj Kottannerné írásából) hogy ezt a koronát angyalok hozták a magyarságnak. Az ábrázolásokon is általában úgy jelenítik meg, hogy két angyal tartja. Ebből persze lehet viccet csinálni, de attól még így van...

      "A zsidók Istene nem lehetett tömeggyilkos, mármint az eredeti, ha a
      tíz törvényében az egyik parancs úgy szól, hogy: Ne ölj!"

      Azt nem tudom milyen lehet a zsidók eredeti istene, de akit aként tisztelnek az tömeggyilkos. Az egy dolog hogy másnak nem engedi, (na nem mintha ma betartanák, meg ugye Dávid is filiszteust öl az úr dicsőségére...) de ő maga bizony:

      "29. Lőn pedig éjfélkor, hogy megöle az Úr minden elsőszülöttet Égyiptomnak földén, a Faraónak elsőszülöttétől fogva, a ki az ő királyi székiben űl vala, a tömlöczbeli fogolynak elsőszülöttéig és a baromnak is minden első fajzását."

      MN

      Törlés
    6. "Attól szent, hogy a magyarság, a nép tekintette szentnek, ... "

      Ha a magyar tekintette szentnek a koronát, akkor mit keres rajta a kereszt, meg az apostolok? ... :)))))

      Ö.T.

      Törlés
    7. Talán azért, mert a magyarság felvette a keresztény hitet, és mivel rajta vannak az apostolok és a kereszt, ezért a korona keresztény szimbólum. Hogy kinek ha a pápának nem? Nekünk magyaroknak, a pápa meg tehet egy szívességet... A magyar kereszténység más mint mondjuk a francia. Más, mert mások a franciák, mint a magyarok. A kereszténységen belül is van sokféle irányzat, mégis mind kereszténynek tekinthetők. Ennyi erővel azt is kérdezhetnéd, hogy a tokaji bor miért hungarikum, amikor bor meg szőlő máshol is van? Attól hungarikum, hogy itt termett!

      A zsidók gyilkos istenét nagyvonalúan átugrottad. Persze megpróbálhatod kimagyarázni... ;-)

      MN

      Törlés
    8. Hol van itt a logikai sorrend ????
      Ha a koronán már eleve keresztény szimbólumok voltak, akkor mi indokolta a kereszténység felvételét ????

      "A magyar kereszténység más mint mondjuk a francia."

      Tényleg? Aztán mitől?
      Szerinted Krisztus mást tanított a magyaroknak, meg mást a franciáknak?

      Ö.T.

      Törlés
    9. Óóóó ha én mindent tudnék... Nem azt mondtam, hogy a korona a megtérésünk/térítésünk előtt készült, hanem azt, hogy nem tudjuk mikor és hol készült. De az nem valószínű, hogy a pápa küldte, viszont ha igen - visszakérdezek - miért nem ismeri el az egyház keresztény ereklyének ????? ... Mellesleg hogy más problémás - nehezen beilleszthető leletről is szót ejtsünk, léteznek honfoglaláskori mellkeresztek, azokat is nehéz megmagyarázni, de attól még léteznek.

      "Tényleg? Aztán mitől?"

      Nem magától a hittől, hanem az egyházpolitikától, a világi és egyházi hatalom nem volt annyira szétválasztva, Máriának (Mária-kultusz, Babba Mária, Boldogasszony) sem ajánlotta fel az országát egy francia király sem, és apostoli sem volt egyik sem. (bár erről megint megy a vita, hogy hamisítvány a "Szilveszter-bulla" vagy sem...") És például az inkvizíciós ítéletet is felülbírálhatta a király.

      "Szerinted Krisztus mást tanított a magyaroknak, meg mást a franciáknak?"

      Krisztus sem a magyaroknak, sem a franciáknak nem tanított semmit...

      MN

      Törlés
    10. "Krisztus sem a magyaroknak, sem a franciáknak nem tanított semmit..."

      Na akkor el is érkeztünk a lényeghez MN, mert ez bizony igaz.
      A kérdés már csak az, hogy ki tanította különböző képpen azt, ami egy???
      Mert Krisztus biztos, hogy nem mondott olyat, hogy ahány nép, annyi féle képpen hirdesd az igét, nemde ???

      Viszont a "divide et impera" szlogennel feltűnően párhuzamos. ... ;)

      Ha még azt is figyelembe veszed, hogy a római egyház alapítása kb. 1000 évvel előzi meg István koronázását, akkor már sejtheted, hogy honnan fúj a szél.

      " Bulányi atya: Az Ószövetség nem Isten igéje "

      Miket nem mond ez a Bulányi atya. Hát talán a Bibliát nem a római egyház adta ki ?????
      Márpedig abban benne van az Ószövetség is, ezt már nem tudják letagadni. Úgy tűnik, a "báránykáknak" kezd melege lenni.
      Nem véletlen, hidd el nekem. ... :)

      Ö.T.

      Törlés
    11. "Mert Krisztus biztos, hogy nem mondott olyat, hogy ahány nép, annyi féle képpen hirdesd az igét, nemde ?"

      Nem, de hol volt erről szó?

      "Úgy tűnik, a "báránykáknak" kezd melege lenni."

      Bulányi atyának már nem, Isten nyugosztalja!

      MN

      Törlés
    12. Csak elgondolkoztam rajta MN, hogy ez a Bulányi miért mondhatott ilyen baromságot, hogy az Ószövetség nem Isten igéje, mikor Krisztus maga mondta, hogy: "Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.
      Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik."

      Ki tanította ezt a Bulányit, hogy pap létére még az Újszövetséget sem ismeri ????

      Ö.T.

      Törlés
    13. Nana!! Valahol mintha azt hallottam volna, hogy az Újszövetséget - hogy úgy mondjam - manipulálták, vagyis betoldások vannak benne...
      Ettől függetlenül nem hiszem azt, hogy az Ószövetség ne lenne Isten igéje, csak azt, hogy nem teljes. Tehát ezzel, a Jézus előtti Igazság, nem a teljes, Nagybetűs Igazság, csak annak egy szelete...

      Minden jót! Üdv: MN

      Törlés
    14. " ... nem hiszem azt, hogy az Ószövetség ne lenne Isten igéje, csak azt, hogy nem teljes."

      Azért jött Krisztus, hogy teljessé tegye. ... ;)
      Ezt megmondta maga is.

      Ennek ellenére a Tízparancsolat önmagában is értelmes, mivel benne foglaltatik egy mérték is, amire a papok még nem jöttek rá.

      Ez pedig kb. így néz ki rövidítve:

      1. "Én vagyok az Örökkévaló ..." - így aztán nem kell a pápának helyettesítenie őt. ... :)))

      2. "Ne készíts magadnak faragott képet vagy bármely alakot ...
      Ne borulj le elõttük és ne szolgáld õket ..."" - mivel ezek csak tárgyak, és ezzel a "szentkorona" kérdés is el van intézve.

      3."Ne vedd az Örökkévalónak, a te Istenednek Nevét álságra ..." - vagyis ne ne mondd arról ami Van, hogy nincs, és arról ami nincs, hogy Van. Magyarul: ne hazudozzál!!! -nak is föl lehet fogni, csak ennek sokkal mélyebb értelme is van.

      4."Hat napon át dolgozzál ... a hetedik nap azonban ... ne végezz semmi munkát ... " - mert ha nem gondolsz a Teremtődre és mindig csak a pénzt hajtod, akkor elfelejted őt és azt hiszed, hogy te vagy a legokosabb és annak az a vége, hogy kinyírod saját magad. Nem kell ezt nagyon bizonyítani, elég, ha megnézzük a világ mai helyzetét.

      5."Tiszteld atyádat és anyádat ... " - mert ők megtanítanak arra, amit ők is a szüleiktől tanultak és akkor nem leszel tökhülye, mert rendelkezel az ősök tapasztalatával is. Na ez a mai generációkra már egyre kevésbé érvényes.

      6."Ne ölj!" - mert ha ezt teszed, akkor a másik is ezt teszi és akkor létrejön egy negatív öngerjesztő folyamat, aminek a vége az lesz, hogy kinyírod saját magadat. (mármint az ember)

      7. "Ne légy házasságtörõ!" - mert ha megdugod a másik ember feleségét, akkor majd a tiédet is meg akarja dugni valaki és ez gyakorlattá válik a társadalomban. Elég jellemző manapság, nem?

      8. "Ne lopj!" - mert akkor a másik is lopni fog és ez elfogadott tevékenységgé válik, holott nem az. Manapság ez már nemzetközi gyakorlattá vált és a politikusok feladata az, hogy okosan megmagyarázzák.

      9."Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúságot!" - vagyis ne hazudozzál a bíróság előtt! Manapság már csak ügyvéddel lehet bíró elé menni, mert ha csak szimplán elmondod az esetedet, akkor el is buktad. És persze pénzt is vigyél magaddal, különben sohasem lesz igazad, még ha igazad is van.

      10."Ne kívánd ... semmit, ami felebarátodé!" - mert akkor elégedetlen leszel és nyugtalan, és előbb vagy utóbb lopni, csalni, hazudni, gyilkolni fogsz.
      Ha megnézed, manapság már szinte mindenki elégedetlen és ez sajnos normálissá vált.

      Törlés
    15. Ez mind szép és jó, csak mi nem vagyunk zsidók, és ez nem ránk tartozik...

      MN

      Törlés
  22. Mano, bár nem engem kérdeztél, de szerintem a legjobb út az, hogy az Élő Istenben bízz, aki "kívületek és bennetek van". Minden más tévútnak tűnik.
    Ha a bizalom mellett, azzal felvértezve továbbra is az igazságot keresed úgy, hogy nem betonozod le magad semmilyen divatos eszme mellett, akkor már két nagyon erős pilléren áll az életed:
    Hit és a tudás iránti vágy.

    Ezen az úton nem fogsz csalódni, garantálom, mert állandó segítséget kapsz.

    TT

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @ TT

      Ha a hit és tudás iránti vágy hajt, akkor itt egy rejtvény
      haladóknak:

      V/A

      Fejtsd meg a megoldást (egy szó) és magyarázd el!!!
      Meglepődnék, ha nem sikerülne. ... ;)

      Ö.T.

      Törlés
    2. VAN

      A "vagyok, aki vagyok" szó szerinti jelentése az, hogy minden ami van, létezik, él és mozog.

      A "V" betű fentről mutat lefelé, ez az Isteni gondoskodásra és szeretetre utal és ebből ered a HIT, az "A" betű felfelé mutat, ez az emberi törekvés a tökéletesedés felé, nevezhetjük TUDÁS iránti vágynak.
      Tehát:
      V = HIT
      A = TUDÁS iránti vágy

      Ha a kettőt összerakod, akkor kijön a hatágú csillag, mely egyáltalán nem a zsidók jele, szerintem nem is értik mit jelent.

      TT

      Törlés
  23. Kedves TT!

    Megmondom őszintén, nagyon szeretem az írásaidat, de ha azt kéred tőlem hogy az Élő Egy Igaz Istenben higgyek, akkor nyitott kapukat döngetsz!! -De... Ha azt kéred tőlem, hogy ne betonozzam le magam semmilyen divatos eszme mellett, akkor kérdezlek Téged, melyik a mai kor "divatja"? A Szentkorona tan, vagy a New age? Ne érts félre, nem befolyásolni akarlak, csak kérdem.

    Körülbelül másfél éve vagyok Istenhívő, és engem a történelem szeretete térített meg, tehát ha le akarsz téríteni, akkor nyomós érvet kell letenned az asztalra!! :-)

    Üdv: MN

    VálaszTörlés
  24. Akkor itt van néhány nyomos érv:

    A new age néhány évtizedes divat, a Szentkorona-tan néhány évszázados divat. Az említett idők a magyarság történelmével, és pláne a végtelen Teremtéssel összevetve eltörpülnek.

    A történelem amúgy sem egy egzakt tudomány. A tegnapelőtti eszméről tegnap kiderült, hogy nem volt igaz, de ma találtak bizonyítékot, hogy a tegnapi sem az. Holnap mit higgyünk a múltról? Érted.

    Nem akarlak én letéríteni semmiről sem, hisz pont ott vagy és akkor, ahol és amikor lenned kell.

    Azért kérdezek is! Szerinted ha a Szent-Korona tanból, vagy eszmeiségből (állítólag már ez sem ugyanaz) kihagynánk magát a Koronát, akkor mi maradna?

    TT

    VálaszTörlés
  25. "A történelem amúgy sem egy egzakt tudomány. A tegnapelőtti eszméről tegnap kiderült, hogy nem volt igaz, de ma találtak bizonyítékot, hogy a tegnapi sem az. Holnap mit higgyünk a múltról? Érted."

    Értem, de én pont azt keresem, hogy mi hamis, és mi igaz! Érted? Ne sürgess, időben ott leszek! Ha mégsem, akkor nem ott a helyem!

    Üdv: ManoNegra

    VálaszTörlés
  26. Kosdi Tamásnak van egy jó írása a magyar történelemre rárakódott hazugságrétegekről, azt hiszem "Hamis rétegek" címmel.
    Ezeket a rárakódott fátylakat kell leszedni, és akkor előbb-utóbb ott fog fényeskedni a valódi magyar múlt minden szépségével, erényével, hősiességével, de hibáival, és tévedéseivel együtt.
    A történelem-kutatás vonatkozásában azt javaslom, senki se ragadjon le egyetlen irányzatnál sem (se a sumér, se a szkíta, se a turáni, stb. ágnál), hanem törekedjen a temérdek irányzat közötti közös pontok megtalálására, mert ott lesz az igazság. Bunyevácz Zsuzsa könyvei kitűnően foglalják össze a történelmi és egyéb társtudományok eredményeit, illetve ennél jóval messzebb is mennek spirituális értelemben.

    dr. Darai Lajos főiskolai tanár, tudományos kutató szerint a magyarságkutatás legfontosabb feladata „Felismerni és kiiktatni a hazug felsőbbrendűség diktálta gondolatokat! Azokat is, amelyek sosem volt dicsőséget céloznak, és azokat is, amelyek lealacsonyítanak. Éppen elegendő saját, ismert régi érdemünk van, ha éppen büszkék akarnánk lenni."

    A múltat feltárni sosem késő, és igen, foglalkozni kell vele néhányunknak.
    Fentiekben említettek alapján minimum egy Őstörténeti Kutató Intézet felállítása napjainkra már tényleg elengedhetetlen lenne, mely az alábbi szempontok alapján lenne célszerű dolgozzon:
    1. Földrajzi tények ("őshazák", TAMANA kutatás, névazonosságok vizsgálata)
    2. Genetika, embertan, DNS vizsgálatok eredményei
    3. Régészeti eredmények
    4. Nyelvészeti tények
    5. Történelmi ismeretek, krónikák összevetése
    6. Vérvonal, uralkodó családfakutatás
    7. Vallási alapú megközelítés (pl. a Bibliai magyar vonatkozások)

    De mindezeket tényleg csak jó szívvel ÉS objektív ésszel lehet kutatni, és tényleg nem ártana már, ha valaki összeszedné a témában jártas szakembereket (lehetőleg ne az MTA-ból) és születne valami nyugvópont a széthazudozott magyar történelemre, hivatalosan is, amit a gyerekeinknek oktatnának.
    Épp mostanában készülnek elfogadni a nemzeti alaptantervet, de kétlem, hogy ebben a tekintetben rendet tennének. Valószínűleg évek kellenek még mire az "alternatív" kutatási eredmények áttörik a hazugságok falait.

    TT

    VálaszTörlés
  27. Ö.T.

    Ez egyáltalán nem Istvánnal kezdődött....
    Ez Ádámnál kezdődött vagy valahol az első embernél.

    Amíg egy nőbe két ember lehet szerelmes addig az emberi "dolgok" mindig felülkerekednek az eszméken.

    Te is csak addig vagy képes a szeretetről papolni amíg nem a szemed láttára vernek agyon valakit igaztalanul. Mert óhatatlanul felébred benned az IGAZSÁGérzeted. amit nem tudsz elnyomni a "minden illúzió" mesével, mert amit te cselekszel az nem illúzió, hanem a te döntéseid és vállalnod kell érte a felelősséget önmagad előtt. Ha hagyod, hogy a vérszívók a véredet vagy a szeretteid vérét szívják, akkor te is felelős vagy a történetben. Tehetnél ellene de ostoba ideológiád miatt képtelen vagy rá. Ez esetben te okozod, hogy elbánjanak veled. Megérdemled.

    Amikről beszélsz azok szép elméletek. De a valóság sajnos más.
    Amikor valakinek enni adsz, akkor egyre pofátlanabb lesz. Úgy fog hozzád járni mintha ki lenne az ajtódra írva, hogy "ebédlő" vagy "Étkezde". Higgy nekem, mert tudom, hogy miről beszélek. A lustaság nem fog szűnni ha még táptalajt is adsz neki.

    Az élősködés ellen fel kell lépni , mert kóros méreteket fog ölteni és akkor már vakarhatod a fejed. Ha betörnek hozzád akkor is odaadsz mindent a betörőnek mint egy birka ? Vagy azért megpróbálod megakadályozni a szándékában ? Az a baj kedves Ö.T. hogy akit te felebarátodnak nézel az téged csak egy kihasználható és kihasználandó baleknak néz. (Az eltévelyedett barátaid magasról szarnak az erkölcsre és a bibliára vagy Jézusra. Azt nézik, hogy hogy tudnának minél jobban élősködni rajtad. Én a helyedben ezt nem hagynám, de te tudod.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  28. Buko, a krisztusi értékrend nem arról szól, hogy bármit is várj cserében ha segítesz annak, aki bajban van. Lehet, hogy nem lesz hálás, na és akkor mi van?

    mm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mm : Nem erről van szó. hogy várok-e hálát. Hanem arról, hogy nem hagyom, hogy manipuláció áldozata legyek. Jézus az igazság szeretetét is tanította. És az nem igazságos, hogy aki lusta, trehány és nem tesz semmit a közösségért az ugyanolyan elbánásban részesüljön mint aki mindent megtesz érte. Aki többet dolgozik, derekabbul helyt áll annak több jár. Ez az igazságos és nem az, hogy mindenkinek ugyanannyi jár függetlenül attól, hogy mennyi áldozatot hozott. Ebben azt hiszem nincs vita köztünk. Én szeretem az eltévedteket is mert tudom, hogy eltévelyedésük oka : hamis eszmék követése. De ez nem jelenti azt, hogy támogatni fogom őket vagy egyet fogok érteni téves elgondolásaikkal.

      bukovinai.

      Törlés
    2. Összekevered a hamut a mamuval bukovinai. Krisztus sosem politizált, se nem itélkedett, ő egyszerűen segített a bajbajutottaknak és nem azon töprengett, hogy vajon most "msnipulálják" vagy sem. Lehetnél kissé alázatosabb, ha tényleg kereszténynek képzeled magad. Remélem, hogy még nagyon fiatal vagy, mert akkor még van esélyed fejlődni.

      mm

      Törlés
    3. mm: Tényleg nem ítélkezett ? És amikor a kufárokat kizavarta a templomból vagy a farizeusokat hazugnak nevezte azt te minek hívod ?

      Én ítélkezésnek.

      bukovinai.

      Törlés
    4. @ bukovinai

      Hogy a kufárokat kizavarta az imádság házából, az csak takarítás volt, mert nem ott a helyük. A farizeusoknak meg csak megmondta a frankót.
      Az ítélkezés az majd most jön. ... ;)

      Ö.T.

      Törlés
  29. A világ olyan, amilyenné tesszük.

    TT

    VálaszTörlés
  30. Azok nem bajbajutottak voltak, ismét összekevered a hamut a mamuval bukovinai. Azt hiszed, hogy keresztény vagy, de valóban csak okoskodsz arról, amit kerszténységnek nevezel és ráadásul nem is a saját gondolataiddal. Igaz, jó ideje már a keresztény papok is gyakran csak paopolnak és bort isznak miközben vízet prédikálnak. Ilyen keresztényeket is jól seggbe billentette volna Krisztus :)

    mm

    VálaszTörlés
  31. Egy zsidó ismerősöm egyszer azt írta, hogy az utolsó keresztény ember kétezer éve meghalt a Golgotán.
    Ezt egyrészt Krisztus iránti megbecsüléséből, másrészt a mai magukat kereszténynek valló emberek iránti megvetéséből írta.

    Lazuljatok!
    http://www.youtube.com/watch?v=NfQmyoXjr_k

    TT

    VálaszTörlés
  32. " Ez mind szép és jó, csak mi nem vagyunk zsidók, és ez nem ránk tartozik...MN "

    Nem vagyok biztos benne, hogy az olyan egyetemes emberi értékrendszer, mint a Tízparancsolat nem tartozik ránk. Régebben én is úgy véltem, hogy a szkíta örökséggel bíró magyarságnak semmi köze nincs a Tízparancsolathoz, mivel nálunk ab ovo eleve nem volt szükség ilyen tilalmakra, mivel nálunk csakis a színtiszta erkölcsök uralkodtak, és mivel nálunk senki sem hódított/gyilkolászott, stb., stb., de aztán rá kellett jöjjek - szétnézve a mai magyarság között - hogy igencsak összetehetnénk a kezünket, ha a mai magyarok legalább ezt a tíz alapvető irányelvet betartanák.

    Elég lenne persze egyetlen egyet, a Jézus által is előadott szeretet-törvényt betartani, akkor a másik 10 már eleve tárgytalan lenne...

    TT

    VálaszTörlés
  33. Nem tudom Te hogy képzeled el Istent, de én valahogy úgy, hogy mindenkit egyformán szeret. Nincs kiválasztott népe. Ráadásul nem értem miért kellene féltékenynek lennie, hiszen minden tőle ered, ezáltal akire esetleg féltékeny lehetne, azt is Ő teremtette. A két Isten "karakter" közül, én inkább azt választanám, akiről Jézus beszélt.
    A többi parancsolat pedig olyan, amit egy normális embernek nem kell kőbe vésni, mert ezeket minimum illene betartania. Aki meg nem tartja be, azoknak hiába a "törvény". Igazad van, elég lenne megfogadni Jézus szavait, de érdekes, hogy Ő nem úgy közelítette meg ezt a kérdést, hogy mit NE tegyetek, hanem hogy mit tegyetek. :-)

    Üdv: MN

    VálaszTörlés
  34. " Ez mind szép és jó, csak mi nem vagyunk zsidók, és ez nem ránk tartozik...MN "

    Az az érzésem MN, hogy itt erősen tévedsz.
    Ugyanis bár ezt a tíz alaptörvényt a zsidók kapták, az mégsem a sajátjuk, mert hiszen nem tőlük származik.

    Ha megvizsgálod az akkori kort, akkor úgy az egyiptomi mint a római, és később a görögök is, mindannyian bálványimádók voltak. Márpedig ebben a környezetben lehetetlen, hogy egy Tízparancsolathoz hasonló törvény önmagától létrejöjjön.

    "A többi parancsolat pedig olyan, amit egy normális embernek nem kell kőbe vésni..."

    Tényleg ??? Na akkor szerinted hány normális ember van még a bolygón ???
    Mert a gyakorlat sajnos teljesen mást mutat.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  35. "Ugyanis bár ezt a tíz alaptörvényt a zsidók kapták, az mégsem a sajátjuk, mert hiszen nem tőlük származik."

    Azt tudjuk, hogy ők kapták attól az Istentől, aki az ő útjukat egyengette, nekik segített más népek ellenében. Szövetséget kötött velük, ami a mai napig él, hiszen ők a most is várják a megváltót. Tehát nem tőlük származik, de nekik szól, ez tény. A keresztényekkel (tudom Jézus nem beszélt egyszer sem kereszténységről, de hogyan is beszélhetett volna, mikor még nem sejthette, hogy kereszthalál vár rá) Jézus új szövetséget kötött, azzal elvileg feloldotta a régit.

    "E pohár az új szövetség, az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki."

    Persze a tévedés jogát fenntartom! :-)

    "Tényleg ??? Na akkor szerinted hány normális ember van még a bolygón ???
    Mert a gyakorlat sajnos teljesen mást mutat."

    Én magamból indultam ki, és a környezetemben élőkből. Nem lopunk, nem ölünk, (bár ez az ölés kérdés érdekes, mert nem azt mondja hogy ne ölj embert, hanem azt hogy ne ölj! Ki az aki nem csapott agyon egy szúnyogot életében? Bárcsak a ne hazudj is ilyen konkrétan lenne leírva, nem pedig úgy mismásolva...) Tisztelem a szüleimet, és nem kívánom felebarátom házát... Nős vagyok, tehát a paráználkodás is kihúzva.
    De abban igazad van, ha bekapcsolom a TV-t, onnan ömlik a bűn, elég megnézni egy híradót. A világ kifordult magából, de nem vagy köteles Te is kifordulni magadból.

    MN

    VálaszTörlés
  36. Sziasztok .
    Egy szerintem jó előadás Kubínyi Tamástól .Főleg ajánlom azoknak akik a bibliáról , ó és újszövetségről írogatnak .

    http://www.youtube.com/watch?v=LwGMX_YIaJ8

    VálaszTörlés
  37. Ajánlom figyelmedbe, kedves Merkurius, a következő linket:

    www.kincseslada.hu/magyarsag/e107_files/public/VARGA_CS.PDF

    A *pdf dokumentum 25 - 33 oldala különösen érdekes, ahol a zsidók jelenlegi írásáról van szó. Bár Varga Csaba is csak egy részletet tár fel az egészből,
    ennek ellenére szorosan kapcsolódik más elemekkel, amiből rekonstruálni lehet az emberiség történetét.

    A dokumentum ugyanis rámutat arra, ami a Bibliában is le van írva, hogy anno valamikor az egész földlakosság ugyanazt a nyelvet használta. És ugyanazt az írást. Így a zsidók is.

    Így aztán a magyarnak fölösleges annyira felmagasztalnia saját magát, mivel ő csak őrzője a régi kultúrának, ami közös volt.
    Éppen így a zsidók teremtéstörténete is a közös múltról beszél, mivel az ő írásuk is a közös rovásírásból "torzult" a mai verzióra.

    Nem hisszük???

    Na akkor nézzük csak meg az első embert, hogy is hívták?
    ÁDÁM.
    Nem arról ír a Teremtéstörténet, hogy a Teremtő, miután megalkotta az első embert, megáldotta őt ???
    Ádám = Áldám (emlékeztetőül egy versrészlet= "... jó az Isten, jót ád ...")

    De ugyanez érvényes Ábrahámra is, akinek az eredeti neve: Ábrám
    Hát nem arról ír a "zsidó" Teremtéstörténet, hogy a Teremtő saját képmására alkotta az embert??? Na akkor mit is jelent az Ábrám???
    Hát nem azt, hogy úgy néz ki, mint én???

    És itt nem arról van szó, hogy ellopták a nyelvünket, hanem arról, amiről a Bibliában is említés van, hogy az emberiség valamikor közös nyelvet használt. Ezek közös emlékek egy közös múltról, éppúgy mint a rovásírás. ... :)))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  38. Még annyit a videóhoz Merkurius, hogy a zsidóknak nem kellet volna visszatemetniük a szkíta leleteket, mert akkor jobban megismerhették volna a saját múltjukat is.

    Az országuk jelenlegi neve ugyanis nem egy szerencsés választás.

    Az "IS" ugyanis a létige eltorzított formája, amiben a teremtésből jól ismert kígyó is szerepel, "RA" az egyiptomi "Napisten", ahol a Napon egy kígyó van, az "EL" jelentése pedig "ÉL".

    Ha összegezzük ezeknek a szótagoknak a jelentését, akkor ugye azt kapjuk, hogy a Sátán neve Rá és él.

    És akkor csodálkoznak a szegény izraeliták, hogy a normális zsidók miért nem akarnak odaköltözni, pedig még szép pénzeket is kínálnak a betelepülőknek. Hát ezért.

    Érdemes még a neten rákeresni Ra figurájára, aki
    egy vöröses Napkorongot tart a fején rajta egy kígyóval.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  39. Ö.T.

    Én eddig úgy tudtam, hogy az Igaz zsidók (mármint az ortodoxok) azért nem költözgetnek ide-oda, mert a Tórában az van, hogy majd csak a messiásuk ideje alatt fog újra egyesülni Israel népe.(A 12 törzs) amíg ő nem jön el(ő) addig diaszpórában kell élniük. Ezt egy cion-ellenes ortodox zsidó oldalon olvastam. De lehet, hogy nem így van.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  40. Mindent én sem tudok Bukovinai, de az biztosnak látszik, hogy ha a zsidók az országukat egy egyiptomiról nevezték el, akkor ott valami nem stimmel, mivel Mózes - Isten segítségével - éppen az egyiptomi fogságból vezette ki őket.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  41. Nekem Varga Csaba bácsival ez a gondom:

    http://moonlightsociety.blogspot.com/2008/08/az-egyiptomi-s-az-eredeti-magyar-bc.html

    TT

    VálaszTörlés
  42. Talán vegyük figyelembe TT, hogy nem Varga Csaba az egyetlen és az első, aki az egyiptomiakkal kapcsolatban téved. Szerintem minden kutató - így Varga Csaba is - beleesik abba a hibába, hogy amit nem tud mihez kapcsolni, azt egyszerűen hozzácsapja a többihez, nehogy valaki kétségbevonja a munkásságát.
    Ez csak a kutató kényszere, amit az eredményorientáltság vezérel és a mozgatórugója a félelem.

    Azt már elég részletesen kitárgyaltuk Veled, hogy ha az egyiptomi és a piramisok fogalmát egymástól elválaszthatatlan egységnek fogjuk fel, akkor
    csak egy hatalmas hazugság jön ki végeredményként, mivel Kínában több mint
    400 piramis található, nem beszélve Dél-Amerikáról, vagy akár a boszniai piramisról. Szerintem még Afrikában is érdemes lenne körülnézni ezekkel a modern műholdas kütyükkel.

    Ebből a szempontból az "egyiptomi" az egyetlen nép, akinek a kiléte mind a mai napig ISMERETLEN, mivel a jelenleg ott lakóknak semmi köze a piramisokhoz és csak találgatják, hogy hogyan készültek.

    Ettől függetlenül azonban van egy másik szempont is.
    Ez pedig a piramisok pontos, égtájak szerinti építése.

    Nos, ha figyeltél egy kicsit az eseményekre, akkor a múlt évi repülési tilalom Európa felett és néhány eszkimó beszámolója arra utal, hogy a póluseltolódás már megtörtént, aminek logikus következménye, hogy a piramisok pontos égtáj szerinti hangolása is megváltozott.

    Kb. azóta egyik titok a másik után lepleződik le és minden, ami addig el volt hallgatva, az napvilágra kerül.
    A piramisok "őrzője", Zaki Hawas, is bebukta az állását és hirtelen kitört a politikai-nyugtalanság a Közel-Keleten, mintha csak valaki el akarná terelni a figyelmet a piramisokról egy nagyszabású politikai nyugtalanság mögött.

    Szóval nagy vonalakban az a meglátásom, hogy az emberiség számára már kinyílt a "börtönajtó", most már csak észre kell venni és hozzá kell szokni.
    :))))

    Ö.T.

    Talán még annyit, hogy a "divide et impera" nem valószínű, hogy eredetileg a rómaitól származik, mivel tömegtájékoztatás hiányában a birodalma sec perc alatt széthullott volna.
    Meg aztán a "fasces" is ellentmond ennek. ... :))))

    VálaszTörlés
  43. ÖTi, talán nem láttad, mert mostanában szarakodik ac é2, de küldtem egy bréking nyúszt!

    A foton öv hatására aktivizálódtak a piramisok

    http://beforeitsnews.com/story/1733/112/Worlds_Pyramids_Beaming_Energy_To_Mysterious_Space_Cloud.html

    Ehhez mit szólsz öregem?

    És persze most meg be vannak szarva a NASA-nál, nem értik mi történik! :)
    Eleve úgy állítják be, hogy "a bizarr és furcsa, ismeretlen, halálos" foton öv.

    Nem csoda, hogy az árnyékbox bajnokai betojtak, de nekünk szerintem felesleges!
    Miért is kellene félnünk attól, hogy Naprendszerünkbe megérkezett a Fény? :)

    TT

    VálaszTörlés
  44. Biztos vagyok benne TT, hogy a link is belepasszol valahol a "Nagy Kirakóba", mert már törölték is.

    Na ja, az ébredés még eltart egy darabig konzervatívéknál. ... :)))))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  45. Nekem bejön, lehet, hogy a hiba a Te készülékedben van! :)
    Volt már ilyen... :)))

    TT

    VálaszTörlés
  46. Most bejött az oldal TT.
    Röhögnöm kell.
    Megnézném most a CFR-es "hangyák" hosszúra nyúlt ábrázatát. ... :D

    Ha még mindig le akarják győzni Istent, akkor föl lehet pakolni, kezdődik a meccs. :))))

    Ideje lenne leszokniuk a NASA-ról és inkább a Velorex blogon olvasgatni. :))))

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  47. Én csak azt nem értem, mi alapján hiszitek el az idézett oldalon írtakat?
    Teljesen légbőlkapott az egész, még csak nyomot sem lenne szabad hagynia a gondolataitokban. Csak az ilyen bizonyítatlan, azt-sem-tudom-már-honnan-olvastam-össze írásokkal pont az a baj, hogy mégiscsak nyomot hagynak az ember gondolataiban, és később azt se fogja tudni, honnan olvasta össze.

    Se füle se farka annak a cikknek.
    aszpirin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @ aszpirin

      Mindenkinek az a legmagasabb szint, amit saját maga még képes felfogni.
      Ez nem is jó, meg nem is rossz, hanem csak egy állapot.

      Így aztán ne mondjad semmire, hogy olyan nincs, mert lehet, hogy csak számodra érthetetlen. Megnyugtatlak, hogy TT és Ö.T. valamennyire értik is, hogy miről beszélgetnek, még ha te nem is.

      Magyarázat:

      A fizikai sík a szellemi síknak a korlátozott szintű modellje.
      Éppen ezért a fizikai sík egy bizonyos fejlettségi szint után már nem képes magasabb szintre lépni, hanem önpusztítóvá válik.

      Az egyetlen kivétel, ha a fizikai (primitívebb) síkba beleültetik a magasabb - szellemi - síkot is. Ezt nevezed Te ÉLETNEK. Az anyag önmagában ugyanis nem képes erre.

      Élet és Élet között azonban különbségek vannak.
      Az anyag öntudatra ébredése ugyanis automatikusan létrehozza az ÉN tudatot és ebben az állapotban az élő alá van vetve önmagának és a fizikai síknak. (egoizmus)

      Ha több "ÉN" közös érdekek alapján csoporttá szerveződik, az már egy magasabb szint, mivel ott már mindegyik "ÉN" kénytelen feladni valamit a saját egójából egy közös cél érdkében. Ezt a szintet azonban még mindig az "ÉN" tudat jellemzi, és csak csoportos egoizmusnak felel meg.
      (törzsek, népek, nemzetek, fajok, stb.)

      Itt még mindig az anyag dominál és elsőbbséget élvez az ÉLETTEL szemben. Ez a szellemi szint még mindig csak az öngyilkossághoz elegendő. (III. vh.)

      Szerinted hagyjuk így, vagy léptessük tovább???

      Ö.T.

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.