2012. január 16., hétfő

Szent István I.


A mennybeli Istvánnak a hunok legősibb nemzetségéből született Taksony volt a nagyapja, apja Géza, nagybátyja Mihály, unokatestvére pedig Kopasz László és Vazul. Azt mondják, hogy Géza igencsak megutálta a szkíta vadságot, kezdett kilábalni a hunok pogány embertelenségéből, és azután sokkal engedékenyebbnek mutatkozott a külföldiek, mint a saját emberei iránt, tudniillik, hogy ne kelljen a magyarok fertőzött és szennyes lelkületét erőszakkal és fegyverrel kielégítenie, minden környező néppel övéi számára addig ismeretlen békét kötött. Ünnepélyes nyilatkozatban minden kereszténynek szabad belépést és sérthetetlen vendégjogot biztosított, a papoknak és a szent törvény tanítóinak tekintélyes fizetséget ígért, hogy a Pannóniákba édesgesse őket. Mindenütt felkutatta a szent életű férfiakat, hogy azok a műveletlen és nyughatatlan nemzetnek nyilvánosan hirdessék az igaz isten nevét, ő maga pedig több udvarnokával együtt fölvette a tiszta hit szentségeit. (5) És – mint fentebb írtuk – semmi sem nyugtalanította erősebben, mint annak tudata, hogy a kemény nyakú köznépet és az előkelők vad lelkületét roppant fáradság és komoly szigor nélkül nem lehet igaz vallásra téríteni. Arra is gondolt, hogy nehéz feladat lesz a bálványok öröklött tiszteletét kiirtani, az ősi szertartásokat megszüntetni, egy új vallás templomait felépíteni, és a régiek ceremóniáit eltörölve attól az ellenségtől fogadni el a szent tant, amelyet gyakran vertek tönkre súlyos csatában.
Mialatt Géza gondolatai az istenfélelem és a nép üdve körül hánykolódnak, lám, a mennyei kegyelem, amely mindig hívei segítségére siet, álmában a magasból égi küldött révén vigasztalja meg, hogy hagyjon fel a nyugtalankodással, és legyen jó reménnyel, nem kell ekkora gondban gyötrődnie azért, hogy kápolnákat szenteljen, jámbor életű püspököket szerezzen, a szkíta nemzetet megváltsa a pogány vallástól, mert keze vértől szennyezett; semmiképpen sem volna illendő, hogy emberi vértől csöpögő kéz szent épületeket emeljen, a tiszta hit alapjait megvesse, hiszen ez jámbor és bűnnel nem szentségtelenített kezet kíván. Megígéri, hogy áldott fiú származik tőle, kit a mennyei jóság e nagy jelentőségű dologra kiválasztott; isten akaratából ő lesz Magyarország szentséges királya is, Krisztus nevének övéi között terjesztője, és egyedül ő fogja népének megszerezni az igaz üdvösséget. (10) Közli vele, hogy hamarosan egy szent életű embert küld hozzá, figyelmezteti, hogy hallgasson ennek intéseire, mert az mennyei üzenetet hoz, és az istennek nagyon kedves áldozatot mutat majd be. Amikor a mennyei hírnök visszatér a levegőégbe, Géza azonnal felébred az álmából, mély hálát ad az istennek, magát, országát, születendő fiát a mindenható Jézus Krisztusnak ajánlja, súlyos gondjától megszabadul, majd a Krisztus-hívőkkel és több emberével közli az isteni álmot és üzenetet. Pár nap múlva jelentik neki, hogy Adalbert, Csehország tekintélyes és csodálatra méltó életszentségű főpapja hamarosan megérkezik, hogy a magyarokat megváltsa a hamis hittől, és a szkítáknak az isten parancsolatát és a közönséges üdvösséget hirdesse. Géza azonnal rájön, hogy a főpap személye az, akire álmában figyelmeztették, és megállapítja, hogy álma nem volt sem hiú, sem üres. Amikor Adalbert érkezését jelenti a papoknak, azok között nem kis öröm támad. Kérdésére beszámolnak neki e férfi istenes erkölcseiről, elmondják, hogy Csehország főnemességéből származik; apja neve Slavnik volt, anyjáé Stresislava; mindkét szülője derék és vagyonos, Libehovban birtokos, mely nagyváros ott fekszik, ahol a Moldva folyó az Elbába szakad. (15) Azt mondják, a birtok kiterjedt Csehországban a Szudétákig és a Mzse folyóig, a teutonoknál a Hercynia-erdőség közepéig, Morvaország irányában a Svitava folyóig, Lengyelországban pedig egészen Klodzko városáig; gyermekkorában súlyos láz támadta meg, mire a szülei elvitték az isteni Szűz Mária templomába, és egyházi életre ajánlották fel, ha a betegségtől megszabadul, mire azonnal meggyógyult; ezután tisztes nevelésben részesült, és a legnemesebb tudományokban bámulatra méltóan kitűnt; a csehek püspökének halála után valamennyi főember szavazatával ő követte az elhunytat, mert erkölcseire és tudományára nézve szinte egész Germániában sem könnyen találtak hozzá foghatót. És azon a napon, amelyen cseh püspökké tették, e férfiú szentsége csodát művelt, mint mondják, ördögűzéssel egy embert megszabadított a démontól, mely kiáltozni kezdett, hogy nem maradhat tovább az emberben, akit megszállt, mert miután Adalbert átvette a püspökséget, ennek hatalma elől minden gonosz szellemnek menekülnie kell Csehországból; püspöksége kezdetétől fogva az volt a leghőbb vágya, hogy a nép istentelen gondolkodását az üdvösség felé irányítsa, a főurak eldurvult lelkületét a szent vallás segítségével megszelídítse, a szabadosságot megfékezze. (20) Elmondták, hogy ezt nem tudta megvalósítani, ezért, hogy ne fáradozzék fölöslegesen, odahagyta a megátalkodott népséget, elment Rómába, és szerzetesi csuhát öltött, mire a feldühödött csehek alattomban lerohanták szülővárosát, Libechovot, Adalbert öt fivérét mise közben az oltár előtt felkoncolták, és a többit is mind megölték; Boleszláv cseh fejedelem később visszahívta Prágába, de mert a népet korábbi megátalkodott vallástalanságában találta, máris eltávozott, és visszament Rómába, hogy üdvös csendességben pihenjen; kis idő múlva a zsinat azt a határozatot hozta, hogy minden pásztornak el kell vállalnia egy nyáj gondozását, és ha nem teszi, súlyos bűnbe esik; amikor ezt a rendeletet kihirdették, Adalbert megbeszélte a pápával, hogy ha már a saját nyája nem hallgatott a szavára, legyen szabad neki más, az igaz vallást nem ismerő nemzetek közé utaznia, hogy vagy Krisztus hitére térítse azokat, vagy – ha nem sikerül – ezek körében valamiképpen elnyerje a vértanúság pálmáját; most tehát az a hír járja, hogy nem ok nélkül érkezik Pannóniába.

Amikor Géza ezt a jámbor papoktól megtudja, rögtön megérzi, hogy Adalbert az, akit az álma megjövendölt. Ezért a király mindent előkészít a püspök tisztes fogadására, ami hozzá és az isteni dicsőséghez illik. Mindenekelőtt az előkelőségek ragyogó díszmenetével és az újonnan jött papok gyülekezetével kivonul, és a prágai püspököt érdeme szerint fogadja. Az ő közreműködését és prédikációit használja fel arra, hogy a magyarság lelkét a pogány vallástól elfordítsa. (25) Az ősi hiedelmeket sokan elhagyják, egy nagy rész megtisztul a keresztvízben, és számos helyen miséznek az igaz és hatalmas szellemnek. A mennyei fény ez időtől fogva áradt szét bővebben a magyar nemzeten. Erről aztán igazán el lehet mondani, amit szokás: A pogányok népe, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot. És a láthatatlan világosság fénye Krisztus, akinek látását a népek akkor kiérdemelték, mert a sötétségből elhivatván hitték, hogy ő az igaz isten és az ember.

Míg a hit eme alapjai mindenfelé épülgetnek, íme, Géza hitvesének, Gyula leányának, akinek Sarolta volt a neve, terhessége idején álmában megjelenik István első vértanú, hogy mint egy jövendő nagy király szülőjét megörvendeztesse őt. Higgy asszony, Jézus Krisztus úrban, mondja, és tudd meg isteni üzenetből, hogy hamarosan csinos és szépreményű fiút szülsz, aki elnyeri a pannon királyság koronáját. Tudd meg, hogy olyan férfi lesz ő, akinek párját sohasem látja Pannónia; (30) végül a mennybeliek közé kerül. És mert én István vagyok, az első vértanú, aki sohasem fogom őt elhagyni, csemetédnek az én nevemet add! Így szólván, eltávozott. Saroltát fellelkesítette az álom, istennek nyomban hálát adott, és a mennyei protomártír tiszteletére minden oltárnál misét mondatott. Mialatt az istenség által feltüzelve nagy reménységben él, hát a kellő időben Esztergomban gyönyörű fia születik az üdvösség kilencszázhatvankilencedik évében, akinek aztán István első mártír nevét adták, hogy a szellemnek tett ígéret teljesedjék. A magyarokat roppant öröm tölti el, mert megértik, hogy első királyukat inkább az ég, mintsem az emberi végzet adta nekik. Az álom megerősíti hitüket, és mert az igen komoly dolgokat jövendölt, kitartó várakozással reménykednek. Istvánt Adalbert részesítette a szent keresztségben, hiszen ezért érkezett az isteni szellem ösztönzésére a Pannóniákba. Ez a tekintélyes atya intézkedett afelől, hogy a csecsemőt hogyan táplálják, milyen buzgalommal ápolják, elsősorban pedig arról, hogy – amennyire kora engedte – a tejjel együtt a szent törvény tanait is magába szívja, és mindig istenfélelemben neveltessék. (35) A keresztvíz alá pedig az a Theodatus tartotta, aki régebben Apuliában a sanseverinóiak között uralkodott, de mikor a hazájából kiűzték, Magyarországra menekült, ahol Géza fejedelem nagy megbecsülésben részesítette, ezért aztán István a keresztapaság címén az olaszok anyanyelvén mindig mély tisztelettel tatának, vagyis atyának szólította őt. És mert ez a Duna közelében egy zárdát alapított és egy falut épített, a faluval együtt most azt is Tatának hívják, ahol a mi időnkben az isteni Corvinus Mátyás nevezetes királyi palotát épített állatkerttel, tóval. Theodatus után nem maradtak gyermekek, ezért családjának neve később elenyészett Pannóniában. Az ég választotta, istenség nevelte kisded első, gügyögő szavai között előbb ejtette ki a megváltónak, mint a kenyérnek a nevét. Még nem hagyta el első gyermekségét, amikor grammatikusok, nevelők, papok kezére került, hogy egyszerre sajátítsa el a betűket és a szent tudományt. (40) Aki úgy gondolja, hogy uralomra született, az egyetlen tisztes tudományt sem nélkülözhet, hogy az isten előtt kedves, az emberek számára hasznos legyen, és aki majd mások elöljárója lesz, annak elsősorban arra kell törekednie, hogy erényben és jelességben egyképpen kiemelkedjék. Apja, Géza, semmit sem felejtett el, ami a jövendő király felkészítéséhez szükséges, és az áradó isteni kegyelem sem hiányzott, mert úgy tartják, hogy a jó fejedelem inkább születik, mint készül. Sohasem távozott Adalbert mellől, akinek tanításából és példájából annyi életszentséget sajátított el, hogy őt tartotta a nemzet üdve és élete egyedüli teremtőjének és mesterének. A fiút gyakran hívták tanácskozásra, ahol elmésen értekezett a vallásról, a hitbuzgalomról, a közjóról, az igazságról, a jámborságról, elítélte a kegyetlenséget, a gyilkosságot, a rablást, erőszakot, házasságtörést; azt erősítgette, hogy nincs fontosabb mint az istent félni és szeretni, nincs becsesebb és hasznosabb a vallásosságnál és ártatlanságnál. Néhanapján kikelt a szittya vadság ellen, az isten imádatától elfordult elméket pedig korát meghazudtoló komolysággal és hévvel korholta. Sohasem tapasztalták, hogy az isten nevéről vagy a róla való elmélkedésről megfeledkezett volna. (45) Az ártatlanoknak és szánalomra méltóknak készséggel nyújtott pártfogást, megvédelmezte őket atyja előtt, akit mindennap figyelmeztetett, hogy el ne kövessen valami jogtalanságot. Folytonosan a papi gyülekezetben és az istentiszteleten forgolódott. Kora ifjúságában sokszor átvette apja feladatát, hogy az öreget mentesítse a fáradozástól és a kellemetlenségektől, az államot a károsodástól. Apja helyett gyakran ítélkezett, kihallgatta a követeket, és válaszolt nekik. Amikor Géza észrevette, hogy őt a kor már elgyengítette, fia pedig a legkevésbé sem éretlen az uralomra, gyűlést hívott egybe, és az ország valamennyi főembere előtt így beszélt:

Midőn öregségünkben veszedelmesen fenyeget az idején való halál, nekem és nektek, társaim, gondoskodnunk kell arról, hogy távozásommal baj ne érje államunkat. Jövevények vagyunk idegen földön, mindenfelől ellenséges szomszédsággal bekerítve, ezért az idő és a helyzet megköveteli, hogy elébe vágjunk a jövendő bajoknak, és megfelelően gondoskodjunk javunkról. (50) Mindörökre megbélyegeznénk magunkat, ha a birodalom, amelyet őseink szereztek, gyarapították és ránk hagytak, hanyagságunk folytán elpusztulna. Nehéz nagy dolgot szerezni, ám a megszerzettet megtartani még nehezebb. Én, akit az állam élére állítottatok, nap mint nap ezen rágódván magamban, úgy döntöttem, hogy eleink szokásával ellentétben békével és igaz vallással kell megerősíteni a birodalmat, tudván, hogy nincs annál jobb eszköz az emberi és isteni boldogságra. A békével magunk felé hajlítottuk a szomszédokat; a keresztény vallás felvétele után a magyarok, akiket mindenki úgy gyűlölt, mint az emberevőket, a külföldiekkel való kapcsolat révén szelídebbekké váltak, és mindenütt jobb szemmel néznek rájuk. Most pedig dönteni kell, hogy miképp lehet tovább erősíteni a szilárd hatalom azon alapjait, amelyeket a béke és a vallás meghonosításával megvetettünk. Ha elképzelésemet a ti akaratotok támogatja, olyan döntés kínálkozik számotokra, amelyben nem emberi szándékok között kell választanotok, hanem az isteni parancsot követnetek. (55) Többször hallottatok tőlem arról a kedvező álomlátásról, amelyben az isten égi hírnök útján közölte velem, hogy sohasem fogom Magyarország-szerte elterjeszteni az igaz hitet, nem alapítok a Pannóniákban egyházakat az igaz istennek, mert e szentséges mű alapjait embervérrel mocskolt kéz nem rakhatja le; de nemzek fiat, aki mindezt végbeviszi, és mindnyájatokat elvezet a jó valláshoz, az isten tisztes ismeretéhez. Sokakat vontunk hitünkre, a többiek azonban, akiknek a száma mérhetetlen, nem szakítottak a szkíták pogány szertartásaival, megátalkodott elmével mindmáig ellenállnak. Tudtok asszonyom álmáról is, amelyben István, a mennyei első vértanú ugyanerre oktatta ki őt, és ezért fiunk István nevét kapta. Tehát valamennyi istenség őt jelenti ki birodalmatok számára a legmegfelelőbbnek, én pedig, nehogy közügyben egyéni elfogultság vezéreljen, nem is javasolnám nektek ilyen nyomatékosan, ha állításomat nem támogatnák szemmel láthatóan fiam képességei, életmódja, erkölcsei, tettei. (60) Tanúságra hívom megváltónkat, Jézus Krisztust, akit Adalbert mostanában ismertetett meg velünk, hogy kora gyermekségétől kezdve hihetetlen tapintattal és hallatlan tisztelettel korholta folyvást apja ostobaságát, és intett, hogy állandóan az isten imádatával foglalkozzam. Hogy nyájasan bánjak veletek, csökkentsem az adókat, fékezzem meg az erőszakot, a gyilkolást, a latorságot, vessek véget a háborúknak, támogassam a nyomorultakat, adjak mindent a szegényeknek, egyformán tartsam az előkelőket és az alacsony sorúakat. Bevallom, hogy sok mindent a gyermek tanácsára és biztatására tettem, és úgy tekintettem intéseit, mintha égi küldöttől kaptam volna. Kijelentem, hogy tőlem származik. Minden előjel azt jósolja, hogy nektek és a közérdekre született. Lelkiismeretem parancsára én is gyakran voltam kénytelen atyai tekintélyem ellenére tisztelni őt, mert hogy ő mily nagy súllyal bír, arra az isten is figyelmeztetett, azt a tények is szemmel láthatóvá teszik. Ezért hát, jó férfiak, akik velem és a közösséggel szemben derekasan viselkedtetek, és a katolikus vallást felvettétek, nyomatékosan kérlek titeket, mert látjátok, hogy életem végére értem, hogy az értetek és a közjóra született Istvánt állítsátok apja helyére, és ez a nép határozatából és a hadsereg beleegyezésével történjen, nehogy ellenkező esetben úgy lássék, mintha szembeszegülnétek a szellemek akaratával és parancsával, akik az égből üdvösségetekre ügyelnek. (65) Ha ezt most elhatározzátok, tekintélyetek ennek elfogadására fogja kényszeríteni a többieket is. Nemcsak nyomorult öregségem és beszédem, nemcsak irántatok való szeretetem emléke késztethet benneteket ennek megtételére, hanem tulajdon hasznotok, a birodalom érdeke és az isten akarata is. Én pedig, ha kikönyörögtem tőletek azt, ami nektek és a népnek jó, ha a fiam kezébe leteszitek az esküt, hogy minden parancsát végrehajtjátok, úgy távozom el ebből az életből, mint aki a legnagyobb jótéteményt kapta tőletek. Szeressétek és tiszteljétek tehát Istvánt, akit az ég adott nektek, tartshttp://www.blogger.com/img/blank.gifátok meg az egyetértést és a békességet, terjesszétek a katolikus vallást, mely ha egyszer behatol a magyarok kemény szívébe, kiirthatatlanul benne is marad örökre. Mert az isten azért telepítette a szkíták dacos maradékát a keresztény közösség eme végvidékére, hogy a helyes vallást magába szívja, s aztán az igaz hitet minden hitetlenséggel szemben állhatatosan védelmezze.

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/geza-fejedelem.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/csaba-kiralyfi.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-roma-falainal.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/szent-marton-es-anyos.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/miutan-hunok-romai-eroket-kitapasztalva.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/senki-sem-tagadja-hogy-szkita-nemzet.html

http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/magyar-tortenelem-080903-47

94 megjegyzés:

  1. Teljesen kész vagyok ennyi judaista propagandától. Szerencsére a szellemi fékek néhány sor után bekapcsoltak. Az ember gyorsan észreveszi, ha romlott ételt vesz a szájába.
    NL

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép írás ez Bukovinai testvér, csak van benne néhány bökkenő. Ugyanis a római katolikus egyház közel 2000 éves szorgalmas működése ellenére most éppen a III. vh. előtt állunk.

    Meg aztán az is érdekes, hogy ezek a római "pásztorok" még mindig nem értik, hogy mit jelent
    a "... szenteltessék meg a te neved" szövegrész a Miatyánk-ból, mert ha értenék, akkor nem neveznék magukat Isten földi helytartójának.

    Szóval Rómába rendkívül vastag számla érkezik.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  3. Bukó,

    nem vagyok történész, de ez az írás nagyon mese-szerű, ráadásul nem is az építő fajtából.. Ö.T.-hez csatlakozva, magam is úgy gondolom, hogy a szentszék sem lehet büszke minden cselekedetére.
    Az pedig hogy valakinek álmában mondják el a szentek és a szellemek hogy mi történjen az országban, a mai kor emberének már mosolyogtató. Persze értem én, csakis királyi családban születhet olyan ember, aki képes nagy dolgokra..
    Lehet hogy az ösmagyar népesség nem hordott rizsporos parókát, és nem tartott orgiákat sem jódolgában, mint a "fejlett nyugat" de voltak történetírók, akik leírták, hogy Magyarországon a paraszt kunyhókban ugyanazt a nyelvet beszélték mint a palotákban. Ez akkoriban volt, mikor a Rómában élők nem értették a firezei lakosok nyelvét, pedig mindannyian a római birodalomhoz tartoztak..
    Ja, és pogány, tudatlan őseink evőeszközöket és fűszereket használtak, valamint tartósítani tudták az élelmiszert, miközben a környező kultúrnépek kézzel-lábbal majszolták a zabkását.. Sorolhatnék még dolgokat, de nem teszem, akit érdekel, az olvasgassa vagy hallgassa pl. Szántai Lajos előadásait.

    Akár ezt is: http://www.talk.eoldal.hu/cikkek/Szantai.html

    VálaszTörlés
  4. Az EGY(?)házon túl volt néhány gondunk már ezekkel a Pityukkal is, igaz-e Ö.T. ? :)

    TT

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez az István egyáltalán nem mindennapos eset TT.
      Ugyanis a neve és a koronán hátrahagyott "üzenet" egészen mást mond, mint a róla szóló történetírás.

      Az ugye egyértelmű, hogy a történelmet a csuhások írták, mivel a két évezredes történelemben ők voltak az egyetlen viszonylag állandó és a háttérből irányító hatalmi faktor, arról nem is beszélve, hogy nem csak a mi történelmünkbe barmoltak bele, hanem mindenkiébe, ahová a rómainak sikerült betennie a lábát.

      Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy a "szent" atyuskák is az új világrendre szavaztak. Krisztus erről azt mondja:"Ahol a kincsed, ott a szíved is." Eléggé egyértelmű, nem?

      Erősen az az érzésem, hogy az idén minden földlakót megméricskélnek.

      Ö.T.

      Törlés
  5. "...Géza igencsak megutálta a szkíta vadságot, kezdett kilábalni a hunok pogány embertelenségéből, és azután sokkal engedékenyebbnek mutatkozott a külföldiek, mint a saját emberei iránt, tudniillik, hogy ne kelljen a magyarok fertőzött és szennyes lelkületét erőszakkal és fegyverrel kielégítenie..."

    Sajnálom, de nekem nagyjából ennél a résznél fogyott el türelmem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. " ... a magyarok fertőzött és szennyes lelkületét ..."

      Tiéd a pont Moonlight, ez nálam is kivágta a biztosítékot.

      Törlés
  6. Sziasztok .

    Igaz én sem tudtam végig olvasni a cikket, de már az elején jól látszik annak valótlansága .

    Sőt az ilyen írások számomra még a blog szellemiségét is megkérdőjelezik.
    Mert ez már a többadik írás amely szerint a római egyház által terjesztett judeo krisztiánizmus az egy igaz keresztény hit . Néhány hozzászólás szerint meg a jelenlegi korcs parazita banda az országunk lehető legjobb vezetése amely mellett nekünk ki kell állni és támogatni kell .

    Persze lehet valakinek ilyen is az élet felfogása , csak azt kéne el dönteni , hogy akkor most ő vagy én vagyok éppen rossz helyen .

    A Magyarok életében van egy nagyon fontos dolog , amit nem tudom más népeknél is van-e vagy nincs ,de nálunk biztos , hogy így müködik .
    Ez pedig nem mint , hogy : Az ég ítél felettünk !
    Ezt nagyon fontos lenne megérteni , mert persze aki mást talál arra méltónak , hogy ítéljan felette az el tudja magát zárni ettől az erőtől . Viszont azt azért jó tudni , hogy ezzel az ítélettel ha valaki előbb nem is képes rá a halálakor mindenképpen kapcsolatba kerül .

    http://www.youtube.com/watch?v=NvXzdKDPElM

    Igaz a szöveget annyiban hibásnak találom , hogy a van erőm bosszut állni helyett sokkal inkább a van erőm megbocsátani lenne a helyes .Aki nagyjából átlátja az élet müködését biztos átlátja azt is , hogy miért .

    Ajánlok még egy rövid videót Czeke András napokban történt helyzet elemzése amit érdemes meghallgatni .

    http://www.youtube.com/watch?v=0CrbE_p26zc&feature=player_embedded

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Merkurius, minden jó lehet valamire, ha másra nem, elrettentő példának.. :)

      Törlés
  7. Moonlight, nekem is.. :)

    A Szent-Istváni küldetést ahány ember, annyiféleképpen ítéli meg.
    Egyesek szerint nem volt más választása. Körbe volt zárva "lázadó" magyar nagyurakkal, így "kénytelen" volt külföldi segítséget kérni az ország megszilárdításához. Ez mások szemében a tökéletes nemzetárulás kategóriája. Ez utóbbiak véleményét erősíti meg a szkíta hitvallás és a róvásírás tűzzel-vassal történő írtása is, de István tanácsadóinak vélt törekvései és céljai is.

    Nem mondható el azonban a Szent-Istváni útról, hogy nem egy szilárd országot alapozott meg. Nélküle talán már évszázadokkal hamarabb szétesett volta a Magyar Királyság, ahogy Attila után a hun birodalom is szinte néhány év alatt. Ebből a szemszögből nézve tehát nem eltörölte, hanem megszilárdította a magyarságot, igaz immár "római" kereszténység ruhája alatt.
    És ha jól meggondoljuk, nekünk magyaroknak ezek a történések egy hatalmas előnyünkre világítanak rá: mi képesek vagyunk mindenféle ránk erőltetett köpeny alatt is megőrízni a MAGokat, és BÁRMIKOR kihajtatni azokat.
    Csak nézzük meg mit ért el István a róvásírás eltörlésével? Ma, 2012-ben egyre szebben virágzik!
    Mit értek el a szkíta hitvallás pogánnyá minősítésével? Rengeteg ma élő keresztény hitvilágú ember előtt tisztult le a Római Katolikus Egyház és slepjeiben rejlő tisztátalanság, és fordulnak vissza egy jóval korábbi, de jóval tisztább lelkületű világnézet felé. És ez miért lenne baj?

    Nehéz Istvánról érzelmek és hovatartozás nélkül objektíven beszélni. Ítélkezni amúgy sem nehéz utólag bárkiről is, az Ő tette viszont tényleg radikálisan kiugró a többi hősi ősünk közül.
    De ahogy Rákóczi szelleme üzente: engedjétek el a múlt hibáit, elődeitek végrehajtották a számukra megírt szerepet ebben a nagy játékban. Mostantól koncentráljunk egy új játékra, egy új helyszínen.
    Ennek előkészítése van folyamatban, remélem ez érezhető.

    TT

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "mi képesek vagyunk mindenféle ránk erőltetett köpeny alatt is megőrízni a MAGokat, és BÁRMIKOR kihajtatni azokat."

      Már írtam Neked TT, a magyar valódi vallása a nyelvében rejlik.
      Hiába latinosították az írásunkat, ez nem változtatott semmit a lényegén,
      mert ugyanúgy megőrizte szinte minden tulajdonságát.

      Ö.T.

      Törlés
  8. Bukovinainak .

    Biztos , hogy mindenki nem tapasztalhatott meg olyan dolgokat , hogy bizonyosságot találjon a reinkarnációra .Bár a lehetősége valószínűleg mindenkinek meg van rá , ettől legjobban magát saját maga zárhatja el .Úgyanis azzal ha valaki erősen tagadja nem fogja tudni elfogadni a vele történő azon dolgokat sem amik erre utalnának .

    Viszont ha valaki teljes erővel tagadja akkor ezzel együtt a saját ha nem is teljesen időtlen de mindenképpen nagyon hosszú életű lelkét is megtagadja .Mivel ezáltal megtadja annak az ő szűletése előtti életét , így teljesen ellehetetlenítve a vele történő kapcsolat teremtést is .
    A jelenlegi hatalom célja természetesen éppen az volt,hogy az embereket elzárja a lélek megtapasztalásától , hiszen éppen ennek köszönhető az , hogy tudnak uralkodni fölötte, tudják irányítani a saját céljaik szerint.

    VálaszTörlés
  9. Nincs értelme most poros mesékkel és reinkarnációs elméletekkel foglalkozni. Hamarosan eljöhet Magyarországon a madmax korszak. Az ország élelmiszer import függő és közben olyan infláció szabadulhat ránk, hogy a városokban az éhezés lehet majd a fő probléma miután kiürültek a boltok. Akkor viszont el fog indulni az éhező tömegek razziázása a vidék felé, ahol senki sem lesz már biztonságban. A jelenlegi rendőrség és hadsereg csak arra lesz elég, hogy a városokat megvédje, a vidéket már nem. Ezért csak a városokban érdemes élelmiszer tartalékot felhalmozni, a vidéken úgy sem fogja tudni megvédeni senki a spájzot az éhező hordák ellen. Aki vidéken él (falu vagy kis város), ne remélkedjen abban, hogy meg fogja tudni védeni magát és családját, hanem készítsen inkább menekülési vonalat a városok felé, valamelyik városban élő családtag vagy jóbarát lakása felé. A városokban éhezni fog mindenki, de legalább ott a csonka magyar rendőrség és hadsereg meg fogja tudni védeni a lakosság életét a rablóhordák ellen. Lehetőleg tartson mindenki magánál valamennyi eurót vagy dollárt készpénzben, mert ha teljesen elértéktelenedik a forint, csak ezekkel fog tudni vásárolni ezt-amazt. Fegyvert nem érdemes beszerezni, mert vidéken az úgysem lenne elég a hordák ellen, a városokban pedig remélhetőleg nem lesz rá szükség mert ott statárium lesz. Az euró vagy dollár vésztartalék mellett jó ha valamennyi üzemanyag is van otthon a vidéki házakban, hogy szükség esetén elég legyen elérni a legközelebbi várost. Jónapot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dobd el a félelmedet testvér! Ez az egyetlen, ami visszahúz.
      Nem csak te vagy így, hanem az egész világra ez van rákényszerítve.

      Ö.T.

      Törlés
  10. Hát névtelen, ezzel a jövőképpel neked így jó sz@r lesz az valószínű.
    De azért ne általánosíts, hátha másnak van más elképzelése is a (lehetséges) jövőről, ok? Köszi
    Sz.

    VálaszTörlés
  11. Ha valakinek van "felesleges" pénze, vehet vele egy nagyvárosi kicsi lakást, most hogy az ingatlanárak a béka segge alatt vannak. Ha most vidéken él és eljön a madmax korszak, lesz hová menekülnie, ha pedig nem jön el, akkor is jól fog járni, mert egy jó ideig csak a nagyvárosokban lesz munka, ezért egy nagyvárosi lakást könnyen ki lehet adni a jövőben. Nyugdíj már nem igen lesz senkinek, tehát egy bérbeadott kislakás a nagyvárosban jól jöhet később mint nyugdíjjkiegészítő. Jónapot.

    VálaszTörlés
  12. Ha valakinek van "felesleges" ideje, tanulja meg minél alaposabban az elsősegély technikákat, különösen a sérültek elsődleges ellátását. Hasznos blog: http://mentok.blog.hu/tags/elsősegély?token=305c9dc19df428a0914c2753ac115b27 Jónapot.

    VálaszTörlés
  13. Magyarországon jelenleg alig minden 200. ember tud csak szakszerűen elsősegély-segítséget nyújtani...

    VálaszTörlés
  14. Névtelen köszönet ezekért a praktikus jótanácsokért, remélhetőleg mind hasznos lesz számodra.

    VálaszTörlés
  15. Ö.T., búzamag vagy, barátom.

    Mózi ne riogass, van épp elég gond.
    Sokkal jobban tetszett a korábbi "hogyan készítsünk pitypangból lekvárt" hozzáállásod, az legalább hasznos volt.
    Pánikkeltésre semmi szükség. Természetesen az tényleg nem árt, ha az ember nem a tesco-ra hagyatkozik élelemforrásként, és van néhány hétre elegendő száraz élelme, de ennél többet képtelenség raktározni.
    Az életösztönök majd megoldják ezeket a dolgokat, nem tudsz előre jobban felkészülni.

    Azért az helyes részedről, hogy a múlton való merengésből kicsit visszarángattál minket a jelenbe, mert az mindennél fontosabb!

    Aki esetleg lemaradt volna Tibor bá' húzósabb áramszünet esetére vonatkozó javaslatáról, annak itt van-e:

    És lőn világosság!
    http://www.antalffy-tibor.hu/?p=4293

    TT

    VálaszTörlés
  16. "A mennybeli Istvánnak a hunok legősibb nemzetségéből született Taksony volt a nagyapja, apja Géza, nagybátyja Mihály, unokatestvére pedig Kopasz László és Vazul. ..."

    Ez így ebben a formában sajnos nem igaz!

    VálaszTörlés
  17. Merkur, meghallgattam Czeke Andrást, és az a véleményem, hogy az ő előadását csak azok értik meg igazán, akik időt és energiát nem kímélve éveket töltöttek el a magyarság kutatásával. Mert az ami neki egyértelműen letisztult összefüggés, az néhány mondattal elmondva másnak egyáltalán nem az.
    Sokszor elszomorító látni, hogy egy-egy ilyen -számomra - nagyszerű gondolatsort milyen kevesen néznek/hallgatnak meg, de aztán jön a felismerés, hogy ez sem véletlen.
    Azokhoz jutnak el ezek az üzenetek, akik már elérték annak érthetőségi szintjét.
    Szépen sorjában mindenki kapja, mindenkihez bekopogtatnak az égiek, és a fejlődéséhez mérten adják is a muníciót. :)

    TT

    VálaszTörlés
  18. Ez az Írás Bonfini mester véleménye - nem az enyém. Ami viszont ez után fog jönni némileg alátámasztja a mestert. Tudniillik valóban volt Vata féle pogány-lázadás. Na és ? Akiket István megmentett (Béla, András és Levente) megígérték, hogy visszatérnek az ősi hitre de aztán mégse tették. Sőt. Istvánnál jóval szigorúbban jártak el az igaz hitet megtagadókkal szemben. Őket talán a római pápa kényszerítette ? Vagy agymosottak voltak mint Szent István ? Baromság!

    Ennek egész egyszerű oka is lehet : A mindenkori magyar király apostoli küldetést vállalt magára. És ezt a vállalást Mátyásig mindenki szépen el is látta - ahogy ez majd később ki fog derülni.

    SZERINTEM JÓL ELFÉR ez az írás itt az ufó-k és más ezoterikus (Villás Béla) szerű dolgok között. ÉS az ATEISTA felfogás mellett is.

    Érdekes különben egynémely ember hozzáállása a dolgokhoz : Ha Géza lát álmot és István-t az Isten küldi az mese. Amit meg a "tudósok" előadnak azokat és más pl Villás Béla meséit meg simán beveszitek. Ez nem kettős mérce urak ?

    Ami tetszik nektek azok a mesék jöhetnek, de ami ellentmond elméleteiteknek azok meg már képtelenségek ? Ezen röhögnöm kell.

    Ha van Isten, akkor nyugodjatok bele, hogy István korában is létezett. ÉS szólt az emberekhez szíveiken keresztül. ÉS megcselekedte akkor is az akaratát akárcsak ma.

    Ezek egyébként kiragadott részletek a könyvből. Bonfini oldalakon át ecseteli (máshol a műben) hogy a magyarok mily bátrak, mennyire hősiesek, nemesek, erényesek, igazságosak.

    Bonfini-t támasztja alá a Képes Kronika is, Anonymous is és Kézai simon is. Ja tudom! Ez mind agymosott volt. A római pápa befolyása alatt álltak... ez oly gyenge érv, hogy reagálni se lehet rá. Erről ennyit.

    Névtelen : Sajnos az a helyzet, hogy te se tudod, hogy mi az igaz. Mivel több elmélet van. De 100%-osan egyik sincs bizonyítva. Én már láttam többféle családfa leágazást is. hogy melyik az igazi ? Ki tudja ? Bonfini is abból dolgozott ami volt. Itthoni és külföldi történelem leírásokból.

    Az Apostoli útról valahogy nem akaródzott egyik királynak se a letérés. Vagy ti ma különbenek és okosabbnak hiszitek magatokat őnáluk ? Ez a beképzeltség netovábbja lenne. Azt hiszitek vakságotokban, hogy TÖBBET tudtok a régi dolgokról. Holott jóval kevesebbet tudtok. Ők tudtak minden akkori dologról többet. És amit ők döntöttek azt nekünk el kell fogadnunk. Az ő döntésük volt. Ne képzeljük azt, hogy mi jobban-szebben tudtunk volna kormányozni őnáluk.

    Ők még igazi szkíták voltak. Apai ágon tiszta nemesi vérvonallal. Atilla leszármazottai. Melyikőtök tudná ezt magáról még elmondani ? Aki a királyainkat pocskondiázza abba nem folyik szkíta vér. ennyi.

    nekem meg ez a véleményem.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bukó,

      Az álomlátás alapján adott kinyilatkoztatásoknál azért valamennyire talán pontosabbak, jobban alátámaszthatóak a tudományosan megismerhető történelmi és egyéb tényekre alapozott döntések. Különben mindegy, mert ha az Aranybulla meg a Szentkorona alkotmányt nem tartjuk érvényesnek mára nézve, akkor Bonfini mester is mehet a pics@ba a tudományával...

      Aki a "magyarok fertőzött és szennyes lelkületét" ecseteli, az csak fasza kóser gyerek lehetett. Érdemes lenne a magasztos római és francia kúrópartikról, a kicseszettül keresztény inkvizícióról és más fejlett nyugati kultúr cselekvésekről is írni, ha a "mocskos magyarokról" ilyen jó írások vannak a tarsolyodban.

      Amúgy a magyarság nem elsősorban a vérrel "terjed", ha jól gondolom.

      Törlés
  19. Ne aggódj, Buki, a kezdeti lelkesedés után az én Tripla T sorozatom is a csatornában végezte itt egyeseknél. :)
    Pedig azt nem is én írtam! :D

    Egyébként meg ne csodálkozz, hogy pont ennél a résznél gyűlt össze a legtöbb ellenérzés az bemásolt szövegekkel kapcsolatban, hiszen pont azt az időszakot taglaljuk, amikor az itteni fórumhoz hasonlóan a magyarság is megosztott volt. Ott is ugyanaz történt, hogy a valódi szkíták ellenkeztek az Istvánhoz tapadt focicsapat befolyása és céljaival szemben.
    Akkor mond meg nekem, kikben is folyik a valódi szkíta vér? :)

    TT

    VálaszTörlés
  20. Kedves hozzászólók!

    Vajon tudja-e, a hozzászólók közül valaki, hogy mikor és kik fogalmazták meg először azt a vádat, miszerint Szent István rászabadította Magyarországra a szerzeteseket és a katolikus egyházat?

    Na persze nem akarom az egyházat védeni, mert ott is vannak ám elég húzós dolgok, de azért nem árt tisztában lenni azzal, hogy mikor, kik, és miért vetették el először ennek a manapság népszerű gondolatmenetnek a magvait.

    A dátum: 1903

    A nagyváradi, zömmel akkor már zsidó tagokból álló, radikális "László király" nevű szabadkőműves páholy egyik füzetében vetették papírra ezt a gondolatsort, és küldték el az összes többi szabadkőműves páholynak.

    Aki nem hiszi, az nyugodtan nézzen utánna a levéltárban!
    Ezt kell keresni:

    -
    Küzdelem a reakczio ellen. Nagyvárad, 1903. A László király páholy könyvtára XVIII. A páholy sajátja
    -

    He-he.
    "Nincs új a nap alatt!"

    VálaszTörlés
  21. "Vajon tudja-e, a hozzászólók közül valaki, hogy mikor és kik fogalmazták meg először azt a vádat, miszerint Szent István rászabadította Magyarországra a szerzeteseket és a katolikus egyházat?"
    Természetesen nem tudom, de nem is kívánok beszállni e vitába.
    Minden kommentár nélkül néhány sor egy 1848 előtti tankönyvből Szent Istvánról. Íme:
    "A szomszéd német fejedelmeknek segítségével boldogulhatott csak a nemzetnek megtérítésében.
    Bajor országból számos papokat, Missionáriusokat hívott hazánkba.
    A király 10 püspökséget állított több Apátságot, prepostságot alapított, számos zárdákat, templomokat épittetett, és az Egyházi Rendet szép jószágokkal, uradalmakkal gazdagon megajándékozta, többek között a Pannonhalmi Sz. Benedek Apátság (Győr várm.) még ma is dicsekszik ELSŐ István király eredeti Alapitó-Levelével."

    Betű-hűen másoltam...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  22. Mégse "betűhű"...
    Az "ELSŐ" szó nem így íródott, helyesen: Első István király...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  23. "Ha van Isten, akkor nyugodjatok bele, hogy István korában is létezett." írja bukó mester.

    Vajon eszébe villant-e lelkes testvérünknek, hogyha van Sátán, akkor az István korában is létezett?

    Oszt ha még megvakarjuk, hogy a Földünkön Isteni vagy Sátáni erők/folyamatok érvényesülnek, akkor melyiket mondanók valósnak?

    Ahonnan Isten hiányzik, ott megjelenik a Sátán. A félelem a szeretet hiánya. Aztán hogy Istvánban melyikből volt több, azt már mutatják a cselekedetei. Mindenki maga választ, én például nem emelnék szobrot a sátán szolgáinak, mint bukó testvér.

    VálaszTörlés
  24. Nekem is van egy könyvem. Erdélyből. Egy unitárius lelkész írta még az 1800-as években. Persze ő is részrehajló, mivel Isten szolgája. Abban is olyasmi szerepel mint hogy politikai okokból vették fel a vallást. De a Csángók épp az erős Jézus hitük miatt tudtak mind a mai napig megmaradni magyarnak. Az ilyen apróságokat se felejtsük el.

    Velorex : Bonfinitől idézhetnék sokkal cifrább dolgokat amiket a nyugati népekről írt, de most inkább próbáljuk meg felderíteni, hogy itt mi történt. (Akit érdekel olvassa el a könyvét. Lesz abban minden és minden népről lehúzza a vizes lepedőt.A zsidókat meg kiváltképp utálta. Ha nem hiszed járj utána.)

    Sok mindennel nem értek én se egyet, de mivel ez egy idézet kénytelen vagyok szó szerint idézni amit ő leírt.

    Remélem hamar túllendülünk ezen a SzentIstváni bökkenőn és később ki fog derülni, hogy nem olyan fekete-fehér ez a történet mint amilyennek egyesek beállítják.

    TT : valóban. A magyarság nem vérség dolga. Hanem Vállalás dolga.

    Csak arra hívnám fel a szíves figyelmeteket, hogy Szent István csak felvette az apostoli zászlót. Ha az utána jövők nem akarták volna nem cipelték volna tovább. Azonban cipelték. Valószínűleg jó okuk volt rá és az nem csak politikai hanem hitbéli is volt.

    bukovinai

    VálaszTörlés
  25. Ezekkel a dolgokkal nyílván egyet is lehet érteni Buko, és egyikünk sem képes megmondani, hogy "mi lett volna, ha".
    Mi lett volna ha István nem ezt az utat választja? Virágzó, szabad szkíta ország lennénk még ma is? Nem hinném. Bedaráltak volna a nyugatiak, kihasználva a megosztottságunkat? Lehetséges, erre számos példa van későbbről, mai viszonylatban is.
    Sötét erőknek ez volt a feladatuk, teljesen lebontani a magyar szellemiséget, illetve próbáknak kitenni, ez ellen nem lehet mit tenni, legfeljebb átmenni a próbákon - ahogy ma is. Így válik ki a búza az ocsútól.

    István is meghozott egy döntést (ki tudja milyen erők súgalmazására), majd ebben a döntésében erősítették meg az Árpád-házi utódok is.

    Nem hinném, hogy bármelyikünk is a királyainkat kritizálná itt, sokkal inkább a magyar lelkület gyalázása nyitotta ki a szkíta bicskákat a zsebekben. :)

    TT

    VálaszTörlés
  26. Kedves Gyz/p!

    Jan 17, 2012 08:49 PM
    Ez volt az én egyetlen, és névtelenül elkövetett hozzászólásom, amelyre reagáltál.
    A félreértések elkerülése végett, innentől aláírom a hozzászólásaimat, mert látom, hogy nem csak én írok névtelenül.

    Nagyon örülök, hogy egy 48 előtti tankönyvből idéztél, persze még jobban örültem volna ha a forrást is megjelölöd.
    Ezt írtad:

    "Természetesen nem tudom, de nem is kívánok beszállni e vitába."

    Majd felhozol egy példát amellyel te is az én állításomat erősíted meg! Én nem azt mondtam, hogy 1903 előtt nem azt tanították, hogy Szent István papokat hívott az országba. Persze hogy azt tanították, hiszen így volt. Viszont 1903-ban fogalmazták meg először azt, hogy ez egy bűn volt, és ezt (teljesen véletlenül) egy radikális zsidó többségű szabadkőműves páholy tette.
    Ma pedig (illetve pár éve már), több mint 100évvel később, ezt a gondolatsort újra felkapták bizonyos, magukat nagyon okosnak és bölcsnek képzelő, mindenhol szkítákat meg hunokat hallucináló eltévelyedett emberek az úgymond "nemzeti oldalon", akik az orruk hegyéig sem látnak, és nem hajlandók észrevenni, hogy ezzel a beléjük oltott hamis ideológiával, felhasználják őket arra, hogy ellenségeskedést és vitákat szítsanak ott, ahol amúgy egyetértésnek és egységnek kellene lennie.

    EBO

    VálaszTörlés
  27. Bukovinai, jól érzem, hogy te már valahogyan túltetted magadat a 'zavaró' apokrif iratokon?
    Érdekességképpen pár link, ezek közül a youtube előadást külön ajánlanám:
    Ami a Bibliából kimaradt (Jézus valódi tanításai) - Bácskai Diána előadása
    http://www.youtube.com/watch?v=YNs5Gj-R3ss
    http://aranylaci.x3.hu/nag-hammadi/nag-hammadi.htm
    http://www.gnosis.org/naghamm/nhl.html

    aszpirin

    VálaszTörlés
  28. "mindenhol szkítákat meg hunokat hallucináló eltévelyedett emberek"

    Nyilván a képes krónikát is hallucináló eltévelyedett emberek írták...

    ManoNegra

    VálaszTörlés
  29. Velo, ismét eltűntette egy hozzászólásomat a blogspot.
    A legszebb az egészben, hogy amíg az ember nem üríti ki a böngésző átmeneti tárát, addig mind a legfrissebb hozzászólások közt, mind az oldalon látszik a hozzászólás.

    Képzeld el, ha paranoid lennék... :)

    aszpirin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elnézésedet kérem, a hozzászólásod a spam tárolóban landolt, most már olvasható.
      Nem jöttem még rá hogy mi alapján válogat a szűrő, de engem is tréfált már meg.
      Amúgy ne légy paranojás, nem ül senki folyamatosan a gép mellett, hogy levadásszon bizonyos hozzászólásokat, ezt a blogspot produkálja teljesen önállóan.. :o)
      Cserébe eddig még egyszer sem fordult elő, hogy spam robotok hányták volna tele az oldalt, úgyhogy kérlek, próbáld elviselni az időnkénti kellemetlenségeket..

      Törlés
    2. A tippem az, hogy ha egynél több linknek kinéző szöveg van a hozzászólásban, akkor távolítja el a blogspot. aszpirin

      Törlés
    3. Egy ideig én is azt hittem, de nem teljesen így van. Általában elfogad több linket is, főleg ha van közöttük üres sor vagy szöveg. Ez van.

      Törlés
  30. A szerző Nagykőrösön volt tanár, és az első kiadás 1771-re datálódik.
    Kérlek érd be ennyivel...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  31. GNOZIS ÉS MISZTIKA A NYUGATI EMBER SZÁMÁRA
    sites.google.com/site/szaszilmahonlapja/friss

    Aki fintorog ettől a két szótól (gnózis és misztika) mindenképpen olvassa el :)

    aszpirin

    VálaszTörlés
  32. "Aki a királyainkat pocskondiázza abba nem folyik szkíta vér."

    Na akkor figyelj kicsit Bukovinai, hátha megváltozik a véleményed!

    A Római Katolikus Egyház egyetlen mércéje - amivel megmérik - az a szeretet, tekintve hogy Krisztusra hivatkozik. Mondamom sem kell, hogy még csak utánajárást sem igényel, hogy megbukott-e vagy sem, mert tele van hullákkal a pince és a padlás.

    Aztán ha részleteiben is érdekel ez a "szent" tevékenységük, akkor ajánlom figyelmedbe a "szent" inkvizíció tevékenységét, amely egyházi intézmény kb. a 4. évszázad vége felé kezdte meg "vallási alapú" gyilkosságait (manapság ezt terrorizmusnak nevezik) és kb. 1820-ban fejezte be a Dél-Amerikai földrészen, Peruban és Maxikóban.

    Maga az intézmény azonban nem szűnt meg, hanem csak nevet változtatott. 1965-ben átkeresztelte magát "Hittani Kongregáció" névre, amely intézménynek
    1982 januárjától egy bizonyos Ratzinger nevű bíboros lett a vezetője, aki jelenleg XVI. Benedek pápa néven szerepel és nemrégen az "Új Világrend" mellett tette le a voksot.

    Ennyi bevezetés után megvizsgálhatjuk első királyunk tevékenységét is, és nem kell különösebben mélyre ásnunk ahhoz hogy megállapítsuk, hogy ez a Pisti gyerek sem a szeretetet gyakorolta, mert a kezéhez annyi vér tapad, mint egy hentesnek.
    Tevékenységét tekintve sokkal inkább szorgalmas inkvizítor volt, mint jó király. Éppen ezért a "szent" jelzőt nyugodtan törölhetjük a neve elől.

    Ha kicsit mélyebben vizsgáljuk ezt a kérdést, akkor nem nehéz megállapítani, hogy amelyik területeket a Római Birodalom katonailag meghódította, ott a "Szentszék" vette át a politikai irányítást. És ez bizony nem kicsi terület
    Bukó fiacskám. Ha kicsit utánanézel, akkor nagyjából be is lehet azonosítani
    a mai EU-val, de tágabb értelemben még a NATO is belefér, ha a katonai vonalat is hozzávesszük.

    Na, dereng valami?

    Ö.T.

    Érdemes még utánanézned az index fogalmának, aminek a hivatalos neve
    Index librorum prohibitorum, ami azon könyvek listája, amelyeknek olvasásához a római katolikus egyház nem adta hozzájárulását és hívei számára kifejezetten tiltott.

    Na akkor ki is ül a piramis csúcsán?

    VálaszTörlés
  33. Ami a Bibliából kimaradt (Jézus valódi tanításai)

    Aszpirin, ez a székely zsidó lányka igen szép nagy empirikus tudást halmozott fel fiatal kora ellenére, és ezt egész ügyesen elő is tudja hagyni.
    Avatara művésznéven fut a lyány.

    TT

    VálaszTörlés
  34. Mindenkinek : Érdemes lenne meghallgatnotok Prohászka Ottokár beszédét amit Szent István napján tartott 1800 valahányban (nekem sajnos csak könyvben van meg és most nincs időm begépelni) Nagyon jó kis beszéd. ÉS egy szerintem hitles személytől hallhatjuk, hogy neki mi volt a véleménye Istvánról. Mindegy, a lényeg : A zsidók ármánykodásai ellen leginkább a keresztények és a mohamedánok léptek fel. Emiatt némelyik zsidók gyűlöli Jézust és a keresztényeket és az iszlámot. Aki kereszténygyűlölettől vezérelve nyilatkozik meg az a számomra azt a látszatot kelti, hogy ő maga ilyen gyűlölködő zsidó vagy a zsidók embere. Vagy csak szimplán egy hülye aki beveszi a zsidók meséit a keresztényekről...
    (Ezt úgy általánosságban mondtam. Az se véletlen, hogy ezek a zsidók nem átallanak a kereszténység ellen még a szkíta ősvallást is életre hívni. Ezektől bármi kitelik. Bármibe lefogadom, hogy "Nimródizmus" mögött is egy lyen szabadkőműves zsidó szekta áll. Nekik mindegy, hogy hogy sak Jézustól sikerüljön elfordítani az embereket.)
    Az, hogy a katolikus egyház is zsidó befolyás alá került is csak azt bizonyítja, hogy egyesek nagyon nem szeretik se Jézust se a tanításait és szeretnének megszabadulni valahogy tőle. Ha máshogy nem, akkor belülről próbálják meg szétverni a kereszténységet.

    Ezek a gyűlölködő zsidók bármilyen mozgalmat felkarolnak (New Age, Budhizmus, Hinduizmus, Ateizmus) hogy a kereszténységet visszaszorítsák. Az Iszlámmal pedig megpróbálják szembefordítani a keresztényeket - mert a másik mozgalom amelyik nem szívleli a zsidókat az az iszlám. Az iszlámot éppúgy gyűlölik mint a kereszténységet. Ezek az emberek bárminek örülnek, ha az nem a kereszténység vagy Jézus éltetése. Mindenhol a viszályt próbálják meg terjeszteni és a homályt fokozni. Miközben az ilyen zsidók Istenüknek áldozatokat mutatnak be és okkult szektákba tömörülnek.

    Ennyit a kereszténységről dióhéjban.

    A kereszténység és az iszlám egy súlyos akadály az okkultista zsidók világhódító tervei előtt. Ez bizony tény.

    Ö.T. Az egyházzal kapcsolatban talán igazad van. De az egyház nem egyenlő a hittel. Az csak egy szervezet. ÉS mivel emberek működtetik tökéletlen. Bármelyik másik szervezetet hoznám ide mindegyikben lehetne igen sok hibát találni. Ezt onnan tudom, hogy több mozgalmat is volt alkalmam belülről is megismerni és mindenhol felüti fejét előbb-utóbb az emberi gyarlóság. Ez ellen nincs ellenszer. Bármit vallasz is bármilyen felekezethez tartozol is az sem tökéletes. Mert emberi.

    Ö.T. másik ami miatt hibás az érvelésed fiacskám az az, hogy a Római pápa által "felügyelt" területek sokszor odáig mentek, hogy a pápát megölték és egy másikat ültettek a helyére. Akkor hogy is van ez ? Ki irányít kit ??? Ennyit a téves elméletedről. Sajnos úgy látom, hogy mesék alapján próbálsz meg tájékozódni. A kabbalista zsidók meséit iszod s közben nem veszed észre, hogy mennyire át vagy verve. Ezeknek ezer és egy trükkjük van ahhoz, hogy a keresztény gójokat hülyítsék. Olyan ravaszak, hogy még magát a Jézusi tanokat is ki tudják forgatni és fel tudják használni az ostoba gójok átverésére...bizony. Az okkultista zsidók keresztény szektákat alapítanak, hogy az igaz hittől elhajlítsák a jóembereket. Ezek bármire képesek barátom. Káini zsigeri gyűlölet vezérli a tetteiket. Ha megérted a Káin és Ábel történetét akkor megérted azt is, hogy mi folyik körülötted. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden Istentelenség mögött zsidók állnának és azt se jelenti, hogy ne lenne köztük igaz hitű. Vannak igaz hitű zsidók és sok szekta mögött nem áll egy zsidó sem. Ám akik nem igaz hitűek, kabbalista, okkultista és egyéb démonikus elméleteknek hódolnak azok könnyen ráveszik magukat arra, hogy másokat csellel és ármánnyal átverjenek.

    Ennek fényében talán nem is olyan nagy baj, hogy ezer éve a keresztény Istenség oltalma alatt és a Jézusi hit és szeretet melegségében él a nemzet.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "... és a Jézusi hit és szeretet melegségében él a nemzet."

      Ha ez tökéletesen így lenne Bukó, akkor egyikünk sem írogatna ilyen blogokra.

      Ö.T.

      Törlés
  35. Itt van a beszéd amit említettem (hátha érdekel valakit) :

    http://gondola.hu/media/prohaszka/Prohaszka13.pdf

    12. oldal, Budavárában, 1892 augusztus 20-án. Szent István napján.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt elakadtam: "nincs gyengédebb vallásosság, mint a középkor kereszténysége..."

      Biztos nagyon okos ember volt ez a prohászka Ottokár, de hagy illesszek be ide pár mondatot a XI. századi kereszténységről, illetve a papságról:
      "A XI. század, Krisztus születésének 1000. évfordulója által előidézett világvége-hangulat, a sorscsapásszerű külső –viking, arab és magyar- támadások, illetve a hűbériséggel járó hatalmaskodások hatására az embereket buzgó vallásosság kerítette hatalmába. Elterjedt a szentek és ereklyéik tisztelete, zarándokutak épültek ki a szentek sírjaihoz (Compostela: Szent Jakab sírja, Jeruzsálem: Szent Sír), és a főbb kegyhelyekhez. A hívőknek már nem felelt meg az eddigre elvilágiasodott, erkölcseiben megingott, világi hatalmaktól függő egyház. A burgundiai Cluny bencés kolostorából reformmozgalom indult: helyreállították a kolostori fegyelmet, visszatértek a Regula Benedicti által előírt életmódhoz. A kolostorokban erősödött a hitélet, egyre több szerzetesi közösség vette át a szigorú szabályokat. Új szerzetesrendek alakultak: 1098. a bencésekből kiváló ciszterciek, akik mintagazdaságaik révén jelentős szerepet játszottak a keleti telepítésekben, 1120-ban a premontreiek vagy Ágoston rendiek (a Kr.u. 354-430. között élt Szent Ágoston alapozta meg filozófiailag a keresztény egyház ideológiájátpatrisztika).
      A XI. század folyamán került sor a világi papság reformjára. A reformerek (kb. 200 kolostor kongregációja) felléptek az egyházi méltóságok vásárlása (szimónia) ellen, céljuk volt a papság belső, erkölcsi megtisztítása és a szabadulás a világi hatalmak befolyása alól. Az 1059-es lateráni zsinaton előírták a papi cölibátust, és megtiltották a világi invesztitúrát, azaz világi hatalmak nem iktathattak be hivatalukba magas rangú egyházi vezetőket. Kimondták, hogy ezentúl a pápát a bíborosoknak kell megválasztaniuk. A reformok végrehajtásában fontos szerepet játszott az egykori cluny szerzetes, Hildebrand, aki 1073. és 1085. között VII. Gergely néven volt pápa. A hitélet megtisztításán túl politikai követeléseke is megfogalmazott: 1075-ben adta ki a Dictatus Papae-t, melyben kimondja a nyugati kereszténység egyetemességét, a pápa kizárólagos vezető szerepét a katolikus egyházon belül, illetve a pápai hatalom elsődlegességét, a pápai primátust a világi (elsősorban a császári) hatalommal szemben."

      István uralkodása 1000-1038 közé tehető, vagyis pont akkorra, mikor a római kereszténység alapját jelentő papság tevékenységéről mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy közük lett volna Jézus tanításaihoz... Ergó az istváni kereszténység gyökerét jelentő pápaság 1000-1038 között nagyjából szinonímája lehetett a szervezett politikai bűnözésnek... Tisztára mint a zeu manapság, csak ez utóbbiról már lehagyták a vallási mázat.

      Halleluja!

      Törlés
  36. Ezt a megjegyzést csak Ö.T.-nek :

    Prohászka a Kun Béla féle véres proletárdiktatúra idején a székesfehérvári ellenállás vezetője volt és a Vatikán több művét is "index"-re tette. Ennyit hát őróla.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor rakjuk ezt egy kicsit logikai sorrendbe Bukó testvér, talán így számodra is elkezd végre oszladozni a nagy köd!
      Tekintve, hogy Kun és Prohászka két különböző csapatban játszottak, a nagy "indexelő" nyílván a saját emberét segítette.

      Tekintve azonban, hogy az "indexelés" a Vatikán felségjoga, módfelett furcsa, hogy a rómaiak nem a saját emberüket - aki székesfehérvári püspök is volt - segítette, hanem a kommunista kun bécit. Eddig tudsz követni?

      Namost ha mindezt kivetíted nagyobb dimenziókba, akkor az jön ki, hogy a komcsi forradalmakat is a Vatikánból vezényelték le, amit anyagilag a
      kazárok támogattak a háttérből.

      Így aztán már nem csoda, hogy ez a Benedek is az új világrendre szavazott nemrégiben. Egyszerűen csak az történt, hogy összenőtt, ami valójában össze is tartozik.

      Tudom, ez egy kicsit érthetetlen, hogy a Vatikán a saját képviselője ellen dolgozik, de ez csak azt mutatja, hogy van egy mélyebben fekvő szál is ebben a történetben. ... ;)

      Ez pedig nem más, mint a római-egyiptomi kapcsolat, ami a történelem előtti időkbe nyúlik vissza.

      Szóval nyugodtan leszállhatsz a zsidókról, mert ők sem tudják, hogy mi történt, másrészt meg a keresztényekhez nem passzol az utálkozás.

      Ö.T.

      Törlés
  37. Bukovinai, olyan sokszor emlegetted már az "igaz hitet", szembeállítva a keleti vallásokkal és okkult filozófiai irányzatokkal, hogy önkéntelenül is kikívánkozik belőlem a kérés, hogy egy rövid összefoglaló formájában ismertesd már az általad vallott nézeteket Istenről, a lélekről, a kettő viszonyáról, a világról stb.

    Ilyenekre gondolok, mint pl. "nincs reinkarnáció", "az állatoknak és a növényeknek nincs lelkük", "az embert Isten teremtette", "csak Jézus tanításai által juthatsz a Mennyek országába", "az Újszövetségben írtakat és az Egyház tanításait szó nélkül el nem fogadók örök szenvedésre vannak ítélve a haláluk után", "Jézus meghalt és harmadnapon feltámadt", "hiszed a testben feltámadást" stb.

    Mert amíg csak kardoskodva véded a bejegyzéseidben idézett szövegeket és forrásokat, de nem ismerjük a saját, személyes gondolataidat róla, addig nehéz lenne közös álláspontra jutni.

    Ne csodálkozz hát, ha az ide írók nagy része finoman bár, de nagyon határozottan ellenérzéseit fejezi ki a bejegyzéseiddel kapcsolatban!

    Nekem a legfájdalmasabb pont, amikor a te fejedben élő kereszténység képet egyetlen lehetséges és igaz világfelogásként tálalod, és nem a közös gyökeret (a lefátyolozott igazságokat) keresed a keresztény irányzatok, hinduk világképek, buddhisták, taoisták, iszlám hívők, ortodox zsidók stb. felfogásában.

    aszpirin

    VálaszTörlés
  38. aszpirin : Megpróbálok sorban válaszolni a kérdéseidre :
    1. A reinkarnációban nem hiszek. ettől még lehet, csak engem ez nem igazán érdekel. Ha van is, nem lehet semmi biztosat megtudni az eltelt dolgokról. És véleményem szerint Istenhez közel lehet kerülni MOST. tök mindegy, hogy ezelőtt mik történtek. Az utaztatást és más mutatványokat ezoterikus bűvészkedésnek tartom és nem hiszem el, hogy bárki akármelyik életébe képes volna visszamenni. Én 5 ével ezelőtti saját életembe nem tudok visszamenni, nemhogy előző életeimbe. (magyarul : nem tudok emlékezni olyan dolgokra sem amikről pedig tudom, hogy tényleg megtörténtek. Vagy rosszul emlékszem rájuk...) A karmában sem hiszek. A sors-ban hiszek. Ami viszont nem eldöntött, hanem az ember szabad választására van bízva. A sorsát bizonyos mértékig és bizonyos keretek között mindenki maga irányítja.
    Tehát : bárkiből lehet tisztességes ember, ha épp az akar lenni és lehet belőle gazember is ha az tetszik neki. Nincs előre eldöntve, hogy kiből mi lesz.
    2. Az állatok és növények lelkéről nem tudok mondani semmit, mert nem tudom, hogy mi az a lélek. Hol van jelenleg és ha meghalunk hova lesz ? Meddig van a növényben a lélek ? AMíg ki nem vágom ? Vagy ha megfőzöm akkor is benne van még ? Nem is szoktam ezen töprengeni. Azt se tudom, hogy az én lelkem hol van. (van-e valahol) Nem tudom meghatározni, hogy mi az a lélek. Gondolatok ? Érzések ? Vagy mi ? Így nem tudok róla mondani semmit. Amit viszont mások állítanak erről azt kétkedéssel fogadom. Olyan bizonyítást még nem olvastam amibe ne lehetne belekötni. Pszichológiai könyveket is olvasgatok és ők se tudják, hogy mi ez. (Pedig a pszicho lógia az elméletileg lélek tudomány) Hol kell keresni vagy hogy kéne meghatározni. Fraud így mondja Jung amúgy egy másik meg teljesen másképp. Valójában ez már meghaladja az ember képességeit, hogy elfogja a lélek mibenlétét. :) Korlátoltak vagyunk.
    3. Szerintem mindent Isten teremtett így persze az embert is.
    4. Ez a mennyek országa nekem túl ködös. Szerintem nem a mennyek országába kell jutni, hanem elvégezni a feladatot amiért ide jöttünk a földre embernek. Isten terve szerint kel cselekedni, mert jó tervei vannak velünk. Tudja mitől fejlődünk, hogy tudunk növekedni. Mindig azt adja amire szükségünk van. Nem tudom értelmezni ezt a "majd ha meghalunk, akkor milyen jó lesz" dolgot. Nekem most lesz jó, mert Istent követem. A halál után mi lesz, arról fogalmam sincs és egyelőre nem is érdekel. Most vagyok itt most van lehetőségem Isten útmutatásait követni. Ha majd meghalok, akkor meglátjuk, hogy van-e ott valami vagy csak ennyi volt és kész.
    5. Szerintem Jézus akár fel is támadhatott , mert csak ember nem tud feltámadni de például egy jógi is fel tud. :) Tetszhalálból simán visszatér - és ezt még szemtanúk is igazolják. Nem tartom teljesen elképzelhetetlennek, hogy valami különleges történt Jézussal. De azt se tartom kizártnak, hogy csak elterjesztették a dolgot róla és nem történt semmi.(Mivel a feltámadás mese meg az egész jóval a halála után kezdett elterjedni...)Igazából halvány lila fogalmam sincs, hogy feltámadt-e vagy se. De még akár fel is támadhatott. Ha pl földönkívüli volt. Nem zárható ki.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 6. Ezt nem kérdezted, de a földönkívüliekben is hiszek. Lenniük kell. Túl nagy a világegyetem ahhoz, hogy egyedül legyünk. Csak egy ostoba hiheti azt, hogy minden véletlenül jött létre és a világmindenség csodája lenne az ember... és az űr egyébként teljesn élettelen és halott. Ez hülyeség. Szerintem vannak földön kívüli lények. Például démonok és angyalok, szellemek. Nem foglalkozom velük. Ha vannak vannak ha nincsenek nincsenek nekem nem igazán velük kell foglalkoznom - szerintem. Hanem az Atyával.
      7. Jézus tanításaiban hiszek. Akár létezett akár nem. A tanításai léteznek és az egyik legnagyszerűbb dolognak tartom őket. Ezek amúgy sem egy ember beszédei hanem az Isten útmutatásai a gyerekeinek. Használati utasítás az élethez. A próféták írásaiban is hiszek - vagyis elfogadom az Ószöveséget is. de a Bhagavad-Gítát is. Az Upanisádokat. A Koránt.(meg a későnt :) Még Buddha megvilágosodását is tudom értelmezni a létező Istennel összhangban.

      Mivel Isten egy van, de az ember millió féle, azért az Istenről alkotott kép is annyi ahány féle ember van. Ugyanis az Isten - ha van - mindenkinek más arcát mutatja - mert megteheti. Így nincs a világon két ember aki pontosan ugyanazt a képe látná őróla. Ettől ő még EGY.

      Az én fejemben az Isten tényleg olyan mint egy Atya. Úgy viselkedik az emberrel szemben, mint az apa a hülyegyerekével szemben. Mivel van egy hülyegyerekem is ezért át tudom érezni a helyzetet. Amikor kér valamit a fiam eltöprengek rajta, hogy az vajon jó lesz-e neki ? tényleg azt kéne neki adnom amit kér ? annyit ? Akkor ? Vagy esetleg terelnem kéne a helyes út felé ? Tanítani ? Hagyni, hogy néha megbotoljon ? Vagy néha leszidni ? Megleckéztetni ? Egyszóval nevelni ? Ahogy én nevelem a hülyegyerekemet Isten is éppoly gonddal (vagyis sokkal jobban) neveli az embereket egyesével. Ezt hiszem - egyelőre :)

      Ettől függetlenül, aki szidja őseimet és hőseimet az semmi jóra ne számítson tőlem !

      bukovinai.

      Törlés
  39. Bukó testvérrel időpocsékolásnak bizonyulhat vitatkozni. Ha cáfolja valaki az általa felhozott "érveket" (azaz mikor hamiskásan takarózik valakivel), akár többször egymás után is hiába cáfolja, mert a végén előhúz valami olyan érvet, hogy az egyik rokonának kivették a vakbelét. S mivel erre már nem lehet semmit sem mondani, megnyugszik, hogy lám, ismét neki volt igaza, csak állandóan vitatkoznak vele.

    Nézzük meg inkább a jelenséget, a hátteret, ami mozgatja őt. Nyilván (ő is) csak jót akar tenni a néppel, mint istván király. Csakhogy az akarat kifordulhat, ellenkezőjére válthat menetközben. Hogyan lehet ez? Hogyan lehet hogy szent királyunk könyékig fürdött a vérben, ráadásul minden emberi és isteni törvényt megszegett, áthágott? Derék elődeink miért metszették le dolgos jobbját, ahogyan az törvényeink szerint az árulóknak, esköszegőknek kijár?

    Egyszerű a válasz, csak szokatlan, ezért nehéz elhinni. Szent királyunk sátánista volt, sátáni erők irányították cselekedeteit. Normális, épeszű ember ezt nehezen tudja elképzelni, hiszen minden felvilágosult tudja, hogy a sátán csak a mozikban létezik, vagy a Föld másik felén, de soha nem ott, ahol ő van. Olyan nincs. Pesten biztosan nincs stán, Megszertartások se, főleg nem rendszeresen. Emberáldozat? Ugyan már, a XXI. században?

    Igen. Pontosan az emberi elme szűk áteresztő kapacitása miatt kellett a Mátrix-ban Smith ügynök alakáját fixre formálni. Ha a metró aluljáróbeli csavargó, vagy más emberi lények, akik felett Smith ügynök átvette a hatalmat, nem alakultak volna át feketeöltönyös-szemüveges ügynökké, a néző nem bírná felfogni, mi végett cselekszenek hirtelen úgy, ahogy. És, itt van az eb elhantolva.

    A sátán nem egy személy, patával és szarvakkal, hanem egy erő, egy program, egy szellem. Olyan erő, amely földi emberek (tudata) felett át képes venni a hatalmat. Minden ember felett? Nem. Csak azok felett, akik félnek, vagy más módon kaput nyitnak számára a rendszerükben. Ezért nem mindegy, hogy valakiben tartósan lakozik-e a sátáni erő, vagy csak percekre, egy-egy feladat érdekében szállja meg, kényszerítve annak elvégzésére. Fontos tudni, hogy az illető, akit a sátáni erő irányít, nincs tudatában annak, hogy nem önszántából cselekszik, és hogy őt egy külső (de belsővé váló) sötét erő kényszerítette. Magyarul: a mátrixbeli aluljárós csavargó nem tudja, hogy ő nem csavargóként, hanem Smith ügynökként nyilvánul meg, azt csak a nézők látják, akik számára látványossá tették a folyamatot az "átalakulással".

    Valóságban a folyamat nem látványos. Nem is egyszerű. István királyt évekig puhították a környezetében lévő sátánista ügynökök, mire át tudták venni elméje felett a hatalmat. István cselekedetei azután mindenben ellentétesek lettek a Mindenható parancsolatával, a Szeretettel.

    Nem véletlenül akarnak a még létező magyarok elé sátánista példaképeket állítani minden erővel. És nem véletlenül tevékenykednek a Mr. Smithek, vagy bukó testvérek ezen a honlapon és más lapokon fáradhatatlanul. A cél ugyanaz mint ezer éve.

    Tudjuk, hogy gyümölcséről ismerni meg a fát. A gyűlölködés, mások fenyegetése, félelem keltése mind mind a sátán őeminenciája klasszikus eszköztárába tartoznak. Egyes honlapokon ezen gondolatiság világosan felismerhető (pl. postaimre) máshol csak burkoltan, álruhában jelenik meg.

    A sötétséget egyetlen dolog oszlathatja el: a Fény, amely egyben tudás, és szeretet is.
    NL

    VálaszTörlés
  40. Bukovinai, köszönöm a kérdésem megválaszolására fordított idődet és fáradságodat! aszpirin

    VálaszTörlés
  41. NL, ha már az Imrét és a személyek mögött álló szellemiségeket említetted, itt erősíteném meg újra, hogy én kevés olyan letisztult, objektív, széleslátókörű, nagytudású kortárs aktivistával találkoztam eddig, akinek a jelenkornak szóló gondolatival és világlátásával ennyire egyet tudtam volna érteni, mint Bácsfi Diána. Érdemes megelőlegezni a bizalmat a hölggyel szemben, és végighallgatni több 2 órás előadását is. youtube.com/watch?v=LtRtNPNBGmc
    aszpirin

    VálaszTörlés
  42. NL! "Egyszerű a válasz, csak szokatlan, ezért nehéz elhinni. Szent királyunk sátánista volt, sátáni erők irányították cselekedeteit."

    Ezzel kicsit messzire mentél nem? Sok minden van amiről nem tudunk, hogy miért történt úgy ahogy, de ha már itt tartunk, akkor mi van Attilával? Miért fordult vissza, miért nem rombolta le Rómát? Ő is "sátánista" volt? És mi van a Szent Koronával? István volt elvileg az első, akit a Szent Koronánkkal koronáztak meg. Azt azért nem akarod mondani, hogy ... le sem írom... Ott vannak még a "honfoglalás" kori mellkeresztek, azokat is ránk erőltették?
    Ha Smith ügynökös hasonlat, akkor én azt mondanám, hogy a sátán Gizella alakjában kísértette meg Istvánt. Legalábbis ott volt egy-két olyan dolog, ami érdekes. A trónörökös halála után Vászoly megvakíttatása, fülének ólommal beöntése, Orseolo Péter hatalomra jutása... Szóval nem olyan fekete fehér a történet.

    Üdv ManoNegra

    VálaszTörlés
  43. Irritál a vita egyre keményebb hangvétele! Valamiféle megegyezés nincs a láthatáron, ez kifáradásig fog tartani, ahogy nézem...
    Azzal a sajnálatos ténnyel mindenképpen szembe kell néznetek, hogy nemigen voltatok kortársai, személyes megtapasztalást szerzett résztvevői a vitatott eseményeknek! Persze, ha akarjátok, ezt is lehet vitatnotok, ígérem én mindenkinek majd igazat adok.
    Ennek ellenére vallom, hogy amit tudunk, vagy tudni vélünk, a valós, vagy vélt tudást, őseinktől, elődeinktől örököltük, ajándékba kaptuk, egyenesen, vagy torzítva személyiségük által.
    Hasonló viták elkerülésére, elfojtására alkalmazta az egyház a vitathatatlan dogmákat, melyeket aztán a mai napig is vitatnak, a hatalombitorlók minden erőfeszítésének ellenére...
    Ez az erőfeszítés sok esetben egyenlő a végrehajtott halálos ítélettel...
    A közelmúlt oktató példája lehet, az amerikaiak legendás tábornokának, Pattonnak az esete, aki résztvevőként felismerte, hogy a rossz oldalon harcolnak, s ennek hangot is adott, haladéktalanul dísztemetést kapott!
    Jogosan tételezhető fel, hogy nem az általa csak felületesen ismert oroszok végett jutott erre a megállapításra, sokkal inkább a hazáját tönkretevő, testközelből megtapasztalt agresszív zsidóság viselt dolgai viselték meg!
    Dogmát sértett, méltónak találtatott a kivégzésre, a dísztemetésre.., lehet vitatni...
    Az utókorhoz az jut el igazságként, hogy a szövetségeseknek volt maradéktalanul igazuk...
    A mai eredmény pedig, hogy a világ szemébe az USA-t sikerült a poklok kapujáig süllyeszteni, s rövid idő kérdése, hogy ezen a kapun az USA át is fog lépni, hogy végre a zsidói élvezhessék a hazai pálya minden előnyét...
    Remélem, felismertétek milyen alapokra, ismeretekre épül vélekedésetek.
    A megismert ismerethalmazból válogattatok, s nem egyformán, nem ugyanazon ismerethalmazból.., nyugodjatok bele...
    Gyzoltán/piskota

    VálaszTörlés
  44. Kedves NL!

    "...István királyt évekig puhították a környezetében lévő sátánista ügynökök, mire át tudták venni elméje felett a hatalmat.
    ...
    Nem véletlenül akarnak a még létező magyarok elé sátánista példaképeket állítani minden erővel. És nem véletlenül tevékenykednek a Mr. Smithek, vagy bukó testvérek ezen a honlapon és más lapokon fáradhatatlanul. A cél ugyanaz mint ezer éve.
    ..."


    Először csak szimplán azt gondoltam, hogy elmebeteg vagy, de be kell látnom, hogy egy beteg elme, nem képes egy ilyen szintű aberrált érvelést összehozni.
    100év eltelt, és ugyanazzal a fondorlatos gondolatmenettel gyalázod a magyar múltat, amivel az elődeid is tették. Ez szánalmas.

    EBO

    VálaszTörlés
  45. Kedves ManoNegra,

    Mihez képest messzi a messzi? Tudsz esetleg abszolút mércét? Nyilván, ha levered maradnak az istvánkirályszentvolt karót, ahhoz már lehet viszonyítani a messzit, lásd viszont a karódat. Vlagyivosztok innen messze van, Japántól nem annyira. Nincs tehát messzi, attól függ a messzi, hogy TE hol vagy.

    Atillát (vagy ahogy programozottan írod: Attilát) miért nevezed sátánistának azért, mert normálisan cselekedett? Ha gyilkolt, pusztított volna mondjuk Róma lerombolásával, érteném a felvetésedet, de így...

    Írod még, hogy "István volt elvileg az első, akit a Szent Koronánkkal koronáztak meg". Egyrészt nem értem, hogy kerül a csizma az asztalra, másrészt ez az állítás nem állja meg a helyét. Nem ő volt az első, de ez a téma szempontjából annyira tartozik ide, mint a vakbél műtét.

    A Gizella meglátásod jó, de nem ő volt a főszereplő István átalakításában, hanem egy egyházi személy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves NL!

      Mihez képest messzi. Jó kérdés. Az hogy Szent Istvánt sátánistának nevezed, meg jössz ilyen mátrixos hasonlatokkal, abból nem az ugrik be nekem, hogy én vagyok programozva. De persze lehetséges, sőt valamilyen szinten biztos.

      Azért akkor tisztázzuk, mikortól vették át a "sátánista ügynökök" István elméje felett az irányítást? Gondolom az egyházi személyeket tekinted "ügynököknek".
      Vagy nem a keresztény hit felvételével van problémád? Ha az a baj, akkor Atilla, talán lerombolhatta volna rómát, akkor pontot tett volna az ügy végére...
      Isten ments, hogy Atillát sátánistának nevezzem, de Istvánnal sem tenném. Főleg, hogy alig van eredeti forrásnyag amiből a tetteik okát pontosan értenénk, de ha tudsz valamiről, akkor itt az idő leírni, nem pedig homályos utalásokat tenni sátánizmusra meg smith ügynökökre...

      Nocsak, nem István volt az első, akit a Szent Koronával koronáztak meg? (azt még nevezhetem szentnek, vagy azzal is csak karót verek le?) Akkor ki volt az első? A korona eredetéről valami infó? Egyébként azért gondoltam, hogy kapcsolódik a kérdéshez, mert még mindig úgy gondolom, hogy a keresztény hitre térítéssel van bajod. A Szent Korona pedig el van látva keresztény szimbólumokkal rendesen.

      Üdv ManoNegra

      Törlés
  46. @NévtelenJan 19, 2012 10:00 PM

    Kedves Aszpirin,
    Tudomásom szerint Bácsfi kisasszony nem foglalkozott a szentnek titulált István témakörrel. Ettől függetlenül, amiket elmond vagy leír, abban semmi eredeti nincs, csak jól tálalja az egyébként ismert (nem feltétlenül közismert) információkat.
    Be kell valljam, vannak fenntartásaim a hölgy irányában, de ez nem tartozik a blog témájához.
    NL

    VálaszTörlés
  47. Kedves EBO

    Kár összekeverni a fantázia világodat a magyar múlttal. Ami a fejedben van, azt már kidobni nem tudod, olyan a dolgok természete. Szerezhetsz viszont ismeretet, amelyet kitartó munkával tudássá lehet fejleszteni.

    Ha majd a tudást megjelenik a cselekvésben is, akkor egyre kevesebb zsigerből jövő, csacska hitvilágot tükrőző hozzászólás fog megjelenni a blogokban, történelmi tudásnak álcázva.
    Addig is kitartás.
    NL

    VálaszTörlés
  48. István nagyon ellentmondásos személy számomra is, de azért sátánistának bélyegezni nagyon erős túlzás...

    Egyébként a szintén pápa által futtatott Károly Róbert is megérne egy misét, de ha Bukonak róla is van szerzeménye, akkor inkább majd ott írok róla.

    VálaszTörlés
  49. Szerintem tisztázni kéne a sátánista fogalmát, nem látom, hogy valakinek világos képe lenne róla. Az -izmusokat, mint tudatformáló erőket nehéz megragadni, inkább példák példák útján lehet megérteni.

    Szerintem sátánista az, aki a luciferi erőelvet szolgálja, tehát távolít az igaz világosságtól egy igaznak hitt világosság felé. A luciferi világosság valójában sötétség. A luciferő erők uralma alatt álló embereket én sátánistának tekintem, de nyilván mindenki azt gondol, amit tud. A luciferi erőket kiszolgáló személy sátánista akkor is, ha nem személyes mészárolja halomra az embertársait, hanem csak mondjuk a lehetőséget teremti meg erre.

    Kérdés, hogy az-e a sátánista, akit a(z ördögöt általában megszemélyesítő) tömegvélekedés annak ítél, vagy az, akinek a cselekedetei hosszabb távon, bizonyíthatóan luciferi eredetűek. A szellemi és anyagi javak puszítása, emberek meggyilkolása nem sorolható az Isteni parancsolatok közé.

    Tévedés azt hinni, hogy az a sátánista, aki egész nap vérben fürdik és rekedtesen hörög. Sátánista az a személy, aki megfelelő mértékben magába képes fogadni azt az erőelvet, amit sötét vagy luciferi energiának nevezek. Itt lehet egy félreértés: ugyanis az erőelv nem folyamatosan foglalja el, tartja megszállva arra alkalmas (kiképzett, tenyésztett, kényszerített) emberek tudatát, hanem sokszor csak percekre. Arra az időre, amíg feladatát elvégezteti vele.

    Még egyszer: kisebb nagyobb mértékben, alkalmilag, a legtöbb ember nyitottá válhat a sötét erők számára, de ettől még nem lesz sátánista (a Miatyánkban és más fohászokban meg van fogalmzva a törekvés a sötét erők távol tartására).

    A sátánista ember egy olyan fizikai hordozó, amelyen keresztül egy hatalmas, de sötét erő teljes mértékben megnyilvánulhat, és hatást fejthet ki mondjuk az emberi történelem alakítására, a megfelelő kulcsszemélyeken keresztül, azok felhasználásával.

    Az akkori Eurázsia meghatározó nagyhatalmát (technikai, kulturális, társadalmi vonatkozásban egyaránt) tönkretévő személyeket lehet szentnek tekinteni, bár tudomásom szerint ez csak a zsidókeresztény körökben dívik. A valódi keresztényeknek, akiket pogány titulussal illetett a győztesek történelem írása, más volt a véleményü(n)k. És ma is más.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel egyetértek, csak azzal nem, hogy Istvánt ezer év távlatából, pár kétséges információ alapján sátánistának bélyegzel meg. Aki meg nem ért veled egyet, az "programozott". Elárulom, mindenki programozva van, esetleg válogathatsz a programok és programozók között...

      Na de térjünk vissza Istvánra. Dümmerth Dezső az Árpádok nyomában c. művében azt írja:

      "A hazai források nehézségeit viszont az okozza, hogy István legrégebbinek tartott élet-irata, az úgynevezett Nagyobb Legenda is csak a XI. század hetvenes éveinek végén keletkezhetett legkorábban. Stílusában, szerkesztésmódjában pedig eléggé nyers munka. A nemkeresztény magyarságról való túlzottan megvető nézetei, Géza fejedelem túlzott háttérbe állítása és egyetlen jó tulajdonságaként az idegenek betelepítésének emlegetése, valamint a német császárról elejtett magasztaló kifejezései arra mutatnak, hogy a szerző egy újonnan bevándorolt német pap lehetett, szellemében, gondolkodásmódjában idegen a hazai viszonyok, s vele az első király igazi megértésétől"

      Na tehát, egy idegen írása alapján lesátánistázni Istvánt, mégha elkövetet hibákat, akkor sem lehet véleményem szerint. Az meg a másik, hogy itt ha dolgozott a sátán, akkor az inkább azon ügyködött, hogy a hatalmat átvegye az ország felett. Nem tudhatod, hogy ha István máshogy cselekszik, lehet hogy már rég nem lenne Magyarország...

      Törlés
    2. Ezzel egyetértek, csak azzal nem, hogy Istvánt ezer év távlatából, pár kétséges információ alapján sátánistának bélyegzel meg. Aki meg nem ért veled egyet, az "programozott". Elárulom, mindenki programozva van, esetleg válogathatsz a programok és programozók között...

      Na de térjünk vissza Istvánra. Dümmerth Dezső az Árpádok nyomában c. művében azt írja:

      "A hazai források nehézségeit viszont az okozza, hogy István legrégebbinek tartott élet-irata, az úgynevezett Nagyobb Legenda is csak a XI. század hetvenes éveinek végén keletkezhetett legkorábban. Stílusában, szerkesztésmódjában pedig eléggé nyers munka. A nemkeresztény magyarságról való túlzottan megvető nézetei, Géza fejedelem túlzott háttérbe állítása és egyetlen jó tulajdonságaként az idegenek betelepítésének emlegetése, valamint a német császárról elejtett magasztaló kifejezései arra mutatnak, hogy a szerző egy újonnan bevándorolt német pap lehetett, szellemében, gondolkodásmódjában idegen a hazai viszonyok, s vele az első király igazi megértésétől"

      Na tehát, egy idegen írása alapján lesátánistázni Istvánt, mégha elkövetett hibákat, akkor sem lehet véleményem szerint. Az meg a másik, hogy itt ha dolgozott a sátán, akkor az inkább azon ügyködött, hogy a hatalmat átvegye az ország felett. Nem tudhatod, hogy ha István máshogy cselekszik, lehet hogy már rég nem lenne Magyarország...

      ManoNegra

      Törlés
  50. Elveszett egy kommentem, ha megvan, akkor nem írnám be mégegyszer. Köszi.

    ManoNegra

    VálaszTörlés
  51. Szia névtelen .

    Ebből ki indulva amit leírtál szerintem először inkább a luciferi erőt kellene tísztázni .

    Mit is jelent ez valójában ?
    Lucifer = Fényhordozó .
    Ugyan már miért lehet ez annyira rossz , negatív dolog ?

    A Lucifer mint név amugysem egy személy nevet takar , hanem sokkal inkább egy emberi minőség formát . Mégpedig egy olyan Emberi minőséget amelyben az ember egy korszak végéig megőrzi a benne lévő lelki , isteni fényt .Én ezt egyáltalán nem tartom rossz dolognak .

    Nyilván aki ezt nem szeretné az ígyekezett minden számára lehetséges módon negativvá tenni "be feketetíteni " ezt a minőséget .Rossznak beállítani , és amennyire lehet megutáltatni a tudatlan emberekkel .

    Sok mindennel van ez így napjainkban , beszélhetünk akár népekről , történelmi személyekről , jelképekről stb .
    Sajnos a világunkat olyan módon kiforgatták , hogy az emberekkel azt utáltatják ami segíthetné őket , és azt imádtatják velük aminek , vagy akinek éppen a tudatlan szolgásagban tartásukat köszönhetik.

    Amennyiben valaki elér odáig , hogy képes azt felismerni , hogy a római katolikus egyház egyáltalán nem Istent képviseli szolgálja , valamint van bátorsága meg tagadni az általuk "istennek"nevezett lény hatalmát maga fölött hamarosan másképp fogja látni a dolgokat .

    Nyílvánvalóvá válik , hogy az ő legfőbb céljuk az emberiség tudatlanságban , szolgaságban tartása főleg azáltal , hogy amennyire csak lehet elzárják az embert az Istennel való kapcsolattól.
    Az egyház tevékenységét ezen dolgok tudatában lehet igazán megítélni , rájönni az összefüggésekre , hogy vajon mit miért is tehetett.
    Nyílván nem tesznek olyat ami a végcéljukkal ellenkezik , ami tőlük jön az mind az ő érdekeiket szolgálja .Csak egy bökkenő van náluk a dologban , hogy nyíltan azt a célt nem mondhatják ki . Bár az utóbbi időben azért már szerencsére sokak számára egyre nyílvánvalóbbá válik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Merkurius,

      Ugye ezt nem gondoltad komolyan? Mintha valami palladiánus szöveget olvasnék ember...

      Törlés
    2. @ Merkurius

      "Mit is jelent ez valójában ?
      Lucifer = Fényhordozó .
      Ugyan már miért lehet ez annyira rossz , negatív dolog ?"

      Azért, mert a Napot nem ő tete fel az égre, hanem a Teremtő, így aztán a Fény-hordozó maximum csak Én-hordozó, amiből egyenesen levezethető az emberi kultúrák széthullásának oka, vagyis az egoizmus.

      Egyszer már írtam neked Merkurius, hogy az ember alapvetően két komponensből áll, úgy mint test és szellem.
      A testiség dominanciája egyértelműen az egoizmust erősíti és széthúzó erőként hat mind a társadalmakra, mind a családokra. Ez van ma.

      Ezzel ellentétesen a szellemi síkú fejlődés az egyetlen lehetséges, hosszú távon is tartós fejlődési irány, ami egyúttal magasabb minőséget is eredményez.
      Ez lenne a cél, amit már többezer évvel ezelőtt leírtak, de manapság már senki sem akarja felfogni.
      Ezért aztán ne csodálkozzunk, ha az emberiség a pusztulás irányába halad, mert ennek az útnak ez a végállomása.

      Elhallgatott ásatási leletek egyértelműen utalnak rá, hogy mindez már megtörtént néhányszor ezen a bolygón.

      Ö.T.

      Törlés
  52. Kedves Merkurius

    Lucifer és Sátán csak megnevezésbeli különbségek, hasonlóan ahhoz, mind bolygói szellem vagy (utóbb)Krisztus. A mögöttük levő szellemi tartalom, erő ugyanaz.

    A webnapló tartalma István áldásos tevékenysége, a sátánizmus csak mellékszál, bár érdekes és fontos mellékszál. Az európai uralkodóházak, családok nagyrészt sátánisták voltak, és ma is azok. Erre szükség volt a történelem megfelelő módon történő alakításához.
    A mai leszármazottak között nem mindenki koronás fő, de pl. Bush (apa&fia) Bourbon leszármazott, és fajtiszta sátánista.
    Az uralkodó házak egymás között történő házasodásának egyik oka a vérvonal megőrzése volt.
    Normális embercsoportoknál, pl. az erdélyi magyaroknál ez nem állja meg a helyét, ott az érdem számított, bár megvolt az öröklődés is, hiszen bolondok lettek volna kidobni a tapasztalatokat.

    István egyszerűen beállt a sorba, és remélem sok inkarnáción keresztül lesz alkalma jóvátenni hibáit. A sötét oldalnak nem kötelező megnyitnia magát senkinek, bár aláírom kényelmesebb. Nem lehet mindenki Lüke Skájvolker.

    VálaszTörlés
  53. Névtelen .
    ""Lucifer és Sátán csak megnevezésbeli különbségek,""

    Ez így egyáltalán nem valós , persze szeretnék elhitetni .

    Sátánista az lett már több ezer évvel ezelőtt aki valami földi , anyagi javakért cserébe eladta a lelkét annak a szellemlénynek akit sátánnak nevezünk .Neki egyáltalán semmi köze Luciferhez , max annyi , hogy ő a legnagyobb ellensége , tőle kell leginkább tartania, hogy elveszíti a hatalmát.

    A sátán akit megkörnyékezett azt kitudta vonni a lelkével való elszámolás hatása alól .pl. ha valaki gyílkosságot követett el akkor az élet törvényei szerint neki is meg kellett volna halnia .A sátán őt ettől függetlenül életben tudta tartani egy szellemi burokkal amely védelmezte a testét.Ha valaki az ilyen embert mégis megölte akkor vagy ő is hasonlóvá vált , vagy meg kellett halnia .

    Valamikor őket nevezték az "égi beavatottaknak " majd "fekete nemességnek",Ők voltak azok akik a semmittevésért megkövetelték a nekik "járó"tized fizetését az emberektől . Azt meg már talán mindenki tudja , hogy melyik volt az a szervezet (római katolikus egyház)amelybe tömörülve ezt tovább vitték szinte az egész földön .

    Az uralkodó rétegnél nem elsősorban a fizikai vérvonal a lényeg hanem az hogy ugyanazok a lelkek leszületése egy olyan családba akik birtokában vannak egy szellemi segítségnek olyan tudásnak és vagyonnak amit mindig tovább adnak az utódoknak.Ismerik az élet müködésének a lényegét , ismerik az emberi tudat teremtő erejét , annak müködését , ismerik a szakrális erő müködését . Viszont le élt életeik által ezeket használni nem tudják .Így amit akarnak azt úgy tudják elérni , hogy a teremtő erővel rendelkkező emberek akaratát , tudatát manipulálják a saját céljaikra .Vagyis nem ők teremtenek meg dolgokat , történéseket (ez szellemi lényekre is vonatkozik), hanem az ember , az az ember akinek a tudatát a különböző befolyásolási trükkjeikkel ők irányitják úgy , hogy az ember ha még nincs is teljesen tudatában annak ,hogy a gondolatai tudati energiája mit teremt meg , még is ők teremtik az élet körülményeiket .

    Viszont van egy fontos dolog ebben , mégpedig az , hogy egy így befolyásolt ember akarata , tudati energiája soha nem lehet olyan erős mint egy olyan emberé aki a saját tíszta akaratát ígyekszik megvalósítani .Egyébként magára mindenkire a saját akarata hat a legnagyobb erővel .

    VálaszTörlés
  54. Merkurius,

    Ezzel a "Lucifer a jó fiú" mesével csak annyi a bökkenő, hogy olyan emberek terjesztették, mint például Albert Pike(gyengébbek kedvéért 33-as vakoló), innentől kezdve én nem sok hitelt adok ennek a történetnek.

    Némi idézet a Morals and Dogma című könyvéből:

    „Amit a tömegnek mondunk az az, hogy ’mi az istent imádjuk’, de ez az isten az, akit az ember babona nélkül imád. Valamennyi magasfokozatú beavatottnak a luciferi doktrina tisztaságában kell megtartania a vallást... Igen! Lucifer isten. És szerencsétlenségünkre Adonai (a Lucifer-hivők ezt a nevet adják annak az Istennek, akit a keresztények imádnak, D. J.) is isten... minthogy az abszolút csak, mint két isten létezhet. Így, a sátánizmus doktrínája eretnekség: és az igaz, tiszta filozófiai vallás, az Adonai-val egyenlő Luciferben való hit: de Lucifer, a fény istene, és a jó istene, harcol az emberiségért Adonai ellen, a sötétség és a rossz istene ellen.”

    VálaszTörlés
  55. NL : Öregem.
    nincs mit mondanom neked.

    Hallgasd inkább ezt és vésd az eszedbe :

    http://www.youtube.com/watch?v=NvXzdKDPElM&feature=BFa&list=AVGxdCwVVULXfJWfXxO3W9P9QGCe6Cc3W6&lf=list_related

    Nem hajlok semmi szélnek,
    Pusztító jégverésnek,
    Úgy állok rendületlen,
    Magyarnak születtem!

    Hiába ütnek , rúgnak,
    Keményfából faragtak.
    Az ég ítél felettem,
    Magyarnak születtem!

    Lágy eső arcom mossa,
    Vállamon népem sorsa.
    Teszem mit meg kell tennem,
    Magyarnak születtem!

    Vadászhat énrám bárki,
    Van erőm bosszút állni.
    Én soha nem felejtem,
    Magyarnak születtem!

    Ha egyszer megtagadnám,
    Édes jó szülőhazám.
    Sújtson le rám az Isten!
    Magyarnak születtem!

    Rab madár , hogy ha voltam,
    Kitéptem minden tollam.
    Áruló sosem lettem,
    Magyarnak születtem!ű

    bukovinai.

    Ha egyszer megtagadnám,
    Édes jó szülőhazám.
    Sújtson le rám az Isten!
    Magyarnak születtem!

    VálaszTörlés
  56. NL : a tisztánlátás kedvéért :

    én ezt vallom:

    http://www.youtube.com/watch?v=EwITf5Olak4

    És te mit ? Jó lenne ha megnyilatkoznál hogy tudjuk kivel állunk szemben. Ki vagy te? Őseid kik voltak ? Hitvallásod mi ? Vezesd elő, hogy ki vagy tmit vallasz miben hiszel. Hogy hihessünk neked és ne gondoljuk, hogy egy nyamvadt ügynök vagy...

    Kíváncsian várom a válaszod.

    bukovinai.

    VálaszTörlés
  57. Ö.T.
    Igen , igazad van , a napot szerintem sem ő tette fel az égre , de nem hiszem , hogy valaki ez miatt még elítélendő lenne.

    A nagyobb baj az , hogy nem érted milyen fényt jelent a fényhordozói minőség és helyette jössz inkább az ego-val.

    Próbáld meg nézzél föl a napba .Nem este hanem dél körül és nem hunyorogva pár másodpercig , hanem teljesen nyitott szemmel mosolyogva . Ha ez sikerűl utána majd más szemmel nézed a világot , bár ez még nem jelenti azt, hogy táltosnak nevezheted magad . Mert ahhoz azért még meg kell felelni néhány dolognak .

    Sajnos manapság az emberek nem , hogy a napba nézve nem tudnak teljesen nyított szemmel mosolyogni , hanem még félhomályban sem . Pedig a homolokcsakra müködésének ez az alapvető feltétele , a teljesen nyított szemmel történő mosoly az ami létrehoz egy "belső mosolyt" ami aktiválni tudja a homlokcsakrát, harmadikszemet amivel az ember képes egy más irányu a fizikai szinten kivüli látásra is .

    Egy vers idézet , nem tudom mennyien ismerik , akit érdekel a keres segítségével könnyen meg lehet találni az egész verset .

    ""Fölnézek a nyárdéli napba és
    Nem fáj szemem,
    Lenézek örvény fenekére és
    Lenézek bátran, nem szédül fejem.""

    Nem belebeszélni kell hűlyeségeket ilyen-olyan elemzések által , hanem szószerint kell érteni az egészet . És azok a napok bizony most vannak .

    VálaszTörlés
  58. Elnézést, de egyelőre még mindig nem világos, hogy az említett
    személy miért fényhordozó és az sem, hogy milyen fényt hordoz.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
  59. Ö.T.
    Ez a fény a belső Isteni fény amivel a lélek rendelkezik . Fizikailag amig valaki nem tudja megtalálni a jelen tudatával a lelkével való közvetlen kapcsolatot addig ez esetleg csak az emberek szemében látszik.Viszont aki képes elérni a hozzá szükséges tudat szintet az ezt a fényt akár fizikailag is meg tudja jeleníteni maga körül .
    Fényhordozó , nyílván azt jelenti ,hogy ő még hordozza magában ezt a fényt és meg van a lehetősége annak kiterjesztésére .

    VálaszTörlés
  60. @ Merkurius

    "Ez a fény a belső Isteni fény ..."

    Ha jól értelmezem a folyamatot, akkor ez a Lucifer rendszeresen nézegetett a Napba és ettől aztán ő is elkezdett világítani.

    A probléma csak ott van Merkurius, hogy ez a Lucifer azt hitte, hogy ő maga a fényforrás, holott ő is csak a Napból kapta azt.

    Így aztán elkezdte magáról híresztelni az alacsonyabb szinteken, hogy ő maga a fényforrás, holott tudta, hogy ez nem igaz.

    A problémája csak most kezdődik igazán, mert a fénye már elfogyott, újat pedig már nem kap, mert saját maga fordult a fényforrás ellen és ezzel bezárta maga után az ajtót.

    A hazudozás odafönt nem divat.

    Ha ez a Lucifer újra fényt akar szerezni, akkor rá kell lépnie a visszafelé vezető útra, ami ugyanolyan hosszú lesz, mint az eltávolodásé.

    Ö.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @ÖT Jan 21, 2012 08:18 AM

      Tetszik, ahogy leírod :D Nem is vitaképpen kérdezem, inkább kiegészítésként: mi van , ha a dolog kicsit csavarosabb? Az igaz, hogy minden fény egy helyről jön, az viszont nem igaz, hogy mindenki közvetlenül kapja. Lucifert inkább a banditához hasonlítanám, aki nem közvetlenül, a mukájáért kapja a pénzt, hanem indirekt módon, hisen másoktól rabolja el. Lucifer rablott világossága hasonló. Nem véletlenül tenyészti az emberi lelkeket, mert csak azon keresztül tud világossághoz, fényerőhöz jutni. Az pedig éppúgy kell neki, mint a földi gazdaságnak az olaj, mert energia nélkül leáll a rendszer.

      Aki már látott aurát, az pontosan tudja, hogy nem csak a tábortűz tud világítani. Sőt, bizonyos szint felett ez a durva világosság nem is észlelhető.

      Az emberiséggel pompásan meg lehet termeltetni a fényerőt (fényéter és visszatükrőző éter, amit használnak) a Mátrixban bemutatott energiatermelés a valóságban drótok nélkül működik. Tartályokra sincs szükség, elég a tudat manipulációja, ez a tenyésztési mód tehát igen olcsó. Nem véletlenül vannak nagy tervek az energia termelés fenntartására. És az Újszövetség moslékos vályú példája is több értelmezést hordoz.

      Lucifer fénye ezért még jó darabig nem fog elfogyni, de teljesen egyetértek Veled: a visszavezető út nagyon hosszú lesz számára.

      Törlés
    2. "Lucifer fénye ezért még jó darabig nem fog elfogyni ..."

      Attól tartok, hogy valamit nem értesz jóbarát.
      A beindult folyamatok visszafordíthatatlanok.

      Ugyanis - és talán ezzel kezdődött a bukás - a CFR-es sátánistáknak
      akkora arca lett, hogy hadat üzentek az Istennek. Csak kérdezd meg Drábikot!
      Mindennek következményeként nem csak a bankárok buknak, hanem még a Vatikáni jezsuiták is.

      Ugyanis Isten magyarra fordítva a VAN néven mutatkozott be annak idején Mózesnek, és bizonyára nem véletlenül.
      Ez pedig azt jelenti, hogy a sátánisták a létnek üzentek hadat, magyarul megkérvényezték a saját kivégzésüket.

      Felfogtad, hogy mennyire kib@sztak saját magukkal?
      Nos, innen már Lucifernek nehéz lesz fényeskednie. ... ;)

      Ö.T.

      Törlés
  61. ilyen "erővel" hatalom = ilyen "erővel" rendelkező hatalom .

    VálaszTörlés
  62. http://magyarmegmaradasert.hu/hirek/item/2235-szakács-gábor-felhívása#comment-871

    VálaszTörlés
  63. Szia Merkurius,

    Szeretném ajánlani Chaol észrevételeitt http://www.godlikeproductions.com/forum1/message872590/pg1, pusztán a szinkronicitás miatt. Tényleg :))))

    üdv
    NL

    VálaszTörlés
  64. Bukovinai, ezt nevezik vitaindító írásnak! :)
    Az, hogy ennyi névtelen ügynök, és itt még sosem látott hozzászóló megjelent, az a biztos jele annak, hogy fájó helyre tapostunk.
    Még jó, hogy a sok névtelen ismeri és érti egymást, ahogy elnézem ez a vita nem itt és nem most kezdődött!

    Más.
    A papok térítésével kapcsolatban az mindenesetre vitán felüli baromság a tankönyveinkben, hogy a nyugatról érkezett papok tanították meg a legalább a vízözön óta a Kárpát-medencét művelő magyaroknak a földművelést.

    Elég nehéz amúgy tisztán látni ezekkel a szellemi kérdésekkel kapcsolatban, pontosan azért, mert a Földi élet kb. a szellemi síkok legalja, ezért a felettünk álló lények könnyedén befolyásolhatják és befolyásolják is a gondolatainkat. Ahogy Szabó Judit írónő is megfogalmazta, ezek a teremtmények mindenkihez bekopogtatnak manapság, és ahol nyitott ajtókat döngetnek, ott be is mennek.
    Én sem hiszem már egyébként, hogy a sátán és luciferi egy és ugyanaz lenne. Mint ahogy Jézus sem egyenlő a Teremtő Istennel.
    Sokszor és sokan látogatták már meg a Földi életünket más síkokról, ezért nem csoda, hogy az ember könnyen eltévedhet a sok "tanító" tevékenysége által.
    Javaslom, hogy senki ne betonozza le magát semmilyen irányzatnál, hagyjon nyitva lehetőségeket új információk alapján a véleménye megváltoztatására. Ez nem jelenti azt, hogy ne legyen az embernek valami támpontja, de csökönyös ragaszkodással szemben a nyitottság szerintem erény.
    Jézus Krisztus a Bibliában ismertetett tanításai szerintem mindenképpen egy szikla, egy olyan mérföldkő, amelyről nyugodtan lehet építkezni. A Tízparancsolat is ilyen lehet, bár ennek isteni eredetét sokan vitatják. Tény azonban, hogy még egy hitetlen emberközösség is élhet a tízparancsolat nagyrészének elvei mentén, mely egy normális emberi civilizációs mértékrendszer is egyben.

    Javaslom tehát, hogy maradjunk nyitottak, és ha lehet leginkább a saját lelkiismeretünkre hallgassunk egy-egy kérdést illetően.
    Nem baj, hogy most még különböznek az álláspontok, hisz pont ezért kaptunk az internetet, hogy legyen lehetőség mindenféle irányból megvitatni egy kérdést. Abszolút igazság meg amúgy is csak Isten birtokában van, tehát tekintsük e vitát egy kellemes kis időtöltésnek ebben a Nagy Játékban, amit Életnek hívunk.

    TT

    VálaszTörlés
  65. Jó kis vita alakult ki, de az ilyen viták viszik előbbre az emberiséget - minket. Én szeretek vitatkozni, ha a partner felkészült és komoly érvei vannak amiket bizonyítékokkal alá is tud támasztani.

    VálaszTörlés
  66. Rosszul látod bukovinai. Veled nincs vita, mert csak azzal lehet vitatkozni, akinek vannak saját gondolatai. Egyszer lehetnek neked is ilyenek (ez rajtad múlik), de egyelőre csak mások gondolatait ismételgeted és másolgatsz be ide. Sajnos igaza van "fekete báránynak", egyelőre csak birkamódon működik az agyad, ami persze nem vihet előbbre senkit, legkevésbé téged.

    mm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves mm,

      Ahelyett, hogy süketeknek tartasz prédikációt, miért nem szólaltál meg akkor, amikor a sátánizmusról volt szó? Ugye nem akarod azt mondani, hogy nincsenek információid? Vagy ennyire félted az életedet?

      üdv
      NL

      Törlés
  67. Atya, Fia és a Szent Internet...

    VálaszTörlés
  68. Olyan jókat vitatkoztok, - basszus, - közben én meg már nem tudok olyat kigondolni, aminek igazságtartalmáról és közlésre való érdemlegességéről maradéktalanul meg lennék győződve. :)

    Boldogok a lelki szegények. Gond-(olat-)talanok.

    Mézesmézes, biztos, hogy léteznek "saját gondolatok"? (Költői a kérdés!)
    Talán csak a legelsőbbrendű világformáló erőknek voltak saját ideáik...

    aszpirin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves aszpirin,

      Ez az első lépés a tudás felé vezető úton, hogy felismered, hogy nincsenek (saját) gondolataid. Persze elő lehet rántani számtalant, meg a pincében (tudattalan) még több van, ami időnként felszínre bukkanhat.
      Gondolatok (thoughtforms) nem csak a mentális testhez tartoznak, hanem az érzelemtesthez is, sőt más testekhez is, de az messzire vezet.

      A tudatosítás, önmegismerés munkája révén érhetjük el, hogy irányítani tudjuk (legalább egy kicsit) hogy éppen melyik program töltődjön be, illetve felismerjük, hogy melyek vannak betöltve és futnak. Ez utóbbi a nehezebb.
      Az első ilyen felismerés lehet, hogy nincsenek Rajtad kívül álló világformáló erők, minden Benned van. A megtalálás mozzanatát kell eltalálni, kikísérletezni, mert csak egy út van. Ahogyan a rúdugró is csak egyetlen helyes módon viheti át a magasságot, elég egy pici hiba, és az eredmény elmarad. Ha kitart, meglesz az eredmény.
      NL

      Törlés
    2. Túl távolian
      szóltak a
      harangok, hogy
      elérjem.

      Törlés
    3. Elnézést, ez utóbbiért, csak belemerültem az időmértékes verselés szépségeibe :)
      http://www.ekonyvkereso.net/file/00300/00386/00386.htm

      aszpirin

      Törlés
    4. Lovasi András - Mire megtanultam

      http://www.youtube.com/watch?v=QEhtUlAwbQI



      aszpirin

      Törlés
  69. mm : Ez igazán kedves volt tőled. :) Amit te a saját tudásodnak vélsz, arról könnyen bebizonyítom, hogy :
    - olvastad, hallottad láttad valahol , tanultad valakitől, vagy
    - tévedsz, mert megcsalnak az érzékszerveid vagy
    - elfogult vagy. (érzéseid vezérelnek döntéseidben és amit tudásnak vélsz nem vizsgálod meg alaposabban , hanem elfogadsz bizonyos dogmákat amiket nem tudsz bizonyítani és amikben ráadásul még hiszel is)

    Kb ennyit a saját tudásodról. (Ezt persze NL-ről is el lehetne mondani - vagy rólam)

    NL : Te még mindig nem igazán adtad elő, hogy ki vagy.

    Egyszer olvastam egy könyvben, hogy az ember a kivagyok én kérdésre három rétegben tud válaszolni :
    - ki vagyok én mint személyiség ? (erős, bátor, kitartó, stb) (ezek a tulajdonságok meghatároznak engem, mert a cselekedeteim igazolják, hogy én ilyen-olyan amolyan vagyok. Ezek a saját tulajdonságaim ezeket nem mástól vettem, hanem én fejezem ki őket a viselkedésemmel.
    - ki vagyok én a közösségi kapcsolataimban ? (gyermek, szülő, férj,feleség, jóbarát, ellenség, vezető, katona, szomszéd, munkatárs, stb) Ezek is meghatároznak engem. Hogy másokoz hogy viszonyulok.
    - ki vagyok én egyetemesen ? (ember... azok a tulajdonságok amik megkülönböztetnek egy állattól. Például a beszéd és az írás, és a hit , stb)

    A Gondolat számomra éppúgy megfejthetetlen, mint a számodra kedves mm. Csak hiszed, hogy tudsz valamit. Ráadásul kettőnk között az is a különbség, hogy én beismerem, hogy nem tudok mindent, te viszont azt hiszed magadról, hogy mindent tudsz. Amit tudni vélsz az csak egy tévedés. Ha elég sokat és elég tüzetesen és mélyehatóan vizsgálnánk azt amit te tudni vélsz kiderülne róla, hogy tévedsz. Mert nem vagy tökéletes. Az, hogy miben tévedsz képezheti vita tárgyát. De, hogy te éppúgy tévedsz mint én vagy bárki más az vitán felül áll.(A vita csak azon lehet, hogy ki miben téved... - szerintem)

    bukovinai.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.