Hogyan Vakult meg II. Béla ?

A király Dalmácia ügyeinek rendezése után egy másik hadjáratra készült a ruténok ellen, mert azok kártételeit és az elszenvedett vereséget még nem tudta megtorolni, de ezenközben szétterjedt a hír, hogy érkezőben van fivére, Álmos, aki – hogy a noricusokat meg a vindelicusokat Kálmán ellen feltüzelje, vagy hogy testvére ármánykodásait elkerülje – Passauba ment volt, ami a magyarok évkönyvei szerint az üdvösség ezer fölötti százhatodik esztendejében történt. (230) A tervezett hadjáratot lefújva megparancsolta Álmosnak, hogy jöjjön hozzá szabadon és biztonságban, majd a legszívélyesebben fogadta, és kibékült vele. Néhány hónap elteltével egyikbe is, másikba is belefészkelt a gyanakvás, amelyet mindkettejüknek bizonyos bajkeverő barátok sugalltak; Álmos elmenekült Lengyelországba, ahol segítséget szerzett a szarmatáktól meg az ő pártján álló magyaroktól, és nemsokára visszajött Pannóniába, hogy bátyjával nyílt harcban mérkőzzék meg a királyságért. Rögtön elfoglalt egy várost, melynek Vasvár a neve. Amikor ezt a királynak hírül hozták, meghátrálni nem akarva, megtámadta a várost, és úgy határozott, hogy másnap keményen megostromolja. Álmos azonban visszariadt a pártütéstől, úgy gondolta, hogy bátyját inkább emberséggel, mint erővel győzi le. Ezért másnap, mielőtt az ostrom megindult volna, kinyitotta a kaput, egyedül kilovagolt a királyi táborba, és amikor odaért a sátorhoz, nyomban testvére lába elé borult, térdét átölelte, és hangos szóval kárhoztatta állhatatlanságát és hiszékenységét, bocsánatért és irgalomért esdekelt; alázatosan kegyelmet kért a magyaroknak és a lengyeleknek is, akik meggondolatlanul követték őt. A királyt végül megindította a testvéri szeretet, mindenkinek készséggel bocsánatot adott, a segítő csapatokat bántatlanul eleresztette, és testvérét visszahívta a királyi palotába. (235) Sokan azt hiszik, hogy ez a velencei háború előtt történt, és én is szívesen egyetértek velük.
Emellett azt is hiszik, hogy Álmos elment Jeruzsálembe, és amikor hazajött, Kálmán szeretettel fogadta. Nagyon kedvelte a vadászatot, a király pedig kész jóindulattal és bőkezűen támogatta testvére foglalatosságát, jó szimatú, harapós, fürge kutyákat kerestetett mindenfelé, hogy szórakozásában segítse. Álmos ezután építkezéssel kezdett foglalkozni, és először Dömös vidékén a Duna partja fölött állított fel nem kis költséggel egy szentélyt. Ezt az isteni Margitnak ajánlotta, és a felszentelés napjára meghívta oda a fivérét, hogy a templomavatás ne menjen végbe illő nyilvánosság nélkül. (240) Egyesek szerint Álmos ezt azért agyalta ki, hogy a királynak könnyebben állíthasson kelepcét, ez azonban nem látszik nagyon valószínűnek; mert a büntetéstől eltekintve is, a népes embertömegben, a püspöki gyülekezetben nemigen adódhatott alkalom gazság elkövetésére. A templomszentelés kijelölt napján a király megérkezett embereivel; a falvakból és városokból nagy számban sereglettek össze előkelőségek és papok. A barátok közül egyesek figyelmeztették a királyt, hogy legyen óvatos, nehogy Álmos öccse csellel behálózza. A király ezen felindulva tüstént elfogatta és bilincsbe verette őt; a főpapok, a főurak és a rendek azonnal közbeléptek, mert rossz szemmel nézték a testvérviszályt. Valamennyien nyomatékosan kérték a királyt, hogy bocsásson meg Álmosnak, ne adjon könnyen hitelt a gyanúnak, mely kölcsönös ellenségeskedést kelt. (245) Közbenjárásukra a testvérek visszafogadták egymást a szeretetbe, és ezt parolával pecsételték meg. Álmost a király szívélyesen elbocsátotta, és megengedte neki, hogy kedve szerint vadászgasson a Bakony vidékén. Két kísérőt is adott mellé, hogy a tiszteletadás örve alatt állandóan éberen és szemesen figyeljék szándékait, és amint azt tapasztalják, hogy valami rosszat forral a király ellen, haladéktalanul jelentsék. Amikor Csórhoz érkezett, és madarászással töltötte az idejét, a felbocsátott sólyom elkapott egy csókát; megörült a zsákmánynak, és odafordult a kísérőihez, akiket inkább álcázott kémeknek, mint társaknak nevezhetünk, és óvatlanul így szólt: Nemde ez a csóka, pajtásaim, most megesküdne a sólyomnak, hogy ha sértetlenül elereszti, többé sohasem fogja az urát fecsegessél és csávogással megsérteni? Azok erre azt felelték, hogy a sólyom sohasem ereszti el becsületszóra a csókát, de a csóka sem tesz esküt, hiszen nincs esze, mert a természet csak az embernek adott ilyet. (250) Ezeket a szavakat, merőben másképp, mint ahogy elhangzottak, hajnal előtt megjelentették Kálmánnak. Amikor Álmos a Bakony vidékére ment velük vadászni, gyanút fogott ezekre a kémekre, titkon megszökött, és elment Passauba, hogy mint előbb, most is az alemannoktól kérjen segítséget. Azt mondják, e szökés idején Miklóst, Kálmán fiát, elragadta a korai halál, ami a megváltás ezer fölötti száztizenkettedik esztendejében történt. Hitvese valamivel előbb halt meg, kinek elvesztését nehezen viselte; aztán másik feleséget vett, a ruténok királyának a lányát, akivel azonban nem volt szerencséje. Mert házasságtörésen kapta, elkergette, és nehogy valami kegyetlenséget kövessenek el ellene, megelégedve az elűzéssel, visszaküldte a szüleihez. Ez a házasságtörésből Boricsot szülte, akitől később, mint mondják, a másik Kálmán született.
(255) A Miklós halálát követő évben Álmos miatt háború tört ki Kálmán és ötödik Henrik között. Ez annak a negyedik Henriknek volt a fia, aki a hatalom megszerzése után aljas módon halálra kínozta az apját a börtönben; bevonult Itáliába, elment Rómába, ahol szívesen és tisztelettel fogadták, aztán apja példájára Paszkál pápát meg a római egyház többi főpapját tőrbe ejtette, és vagyonukat préda gyanánt átengedte a katonáinak. Azt mondják, ez időben június idusán az aemiliai és flaminiai tájon véreső hullott. A császár tehát Álmos könyörgésén felindulva mindenhonnan összehívta a csapatait, elvonult Magyarország határára, hogy összebékítse a királyt meg az öccsét, vagy ha amaz vonakodnék, erővel kényszerítse rá a megegyezésre. (260) Alig lépett Magyarország területére, követek útján megbeszélésre hívta Kálmánt, jelezve, hogy sok mindent akar közölni vele a közjó meg a testvéri egyetértés dolgában. Kálmán odament a kijelölt napon, nehogy úgy lássék, mintha a tisztes ügy nem érdekelné. A császárhoz méltó ajándékot küldött előre, hogy a fejedelem haragját mérsékelje, és az ne lépjen föl ellene keményebben. Henrik, amikor a semleges helyen tartott értekezletre megérkezett, hosszasan intette és biztatta a királyt, hogy Álmos öccsével bánjon szelídebben, űzze ki lelkéből a gyanakvást, és értse meg, hogy ezt a viszályt többnyire közös ellenségeik mesterkedései szítják; azt se felejtse el, hogy a törvénytelenséget a nagyobb hatalommal rendelkezőnek szokták felróni az alacsonyabb sorúval szemben, mégha jogosat kér is; aki mások fölött áll, annak sokat kell tűrnie, sokat kell megbocsátania, hogy ne lássék igazságtalannak az alul állókkal szemben, és ne süssék rá a zsarnokság bélyegét; (265) ne hagyja figyelmen kívül az uralkodók nyomorult sorsát, akik kénytelenek dohogva elnézni sok mindent, mert rangjuknak és a közjónak kell szolgálniuk. Miután a királyt lecsillapította, odahívatta Álmost, és hosszasan tanítgatta, hogy öregebb és királyi rangban levő testvérét szeresse, tisztelje, becsülje, fogadjon szót neki, ne keltse azt a látszatot, hogy eltávolodott a testvéri szeretettől, és mindketten viseljék el jóindulatú türelemmel a másik tulajdonságait; ha a kölcsönös ragaszkodás fennáll közöttük, mindezt könnyen megtehetik, hiszen a szeretet mindent elvisel. A cézár szavai mindkettőt megszelídítették, és a színe előtt kibékültek. Álmos térdet hajtva bocsánatot kért, és Kálmán könnyezve engedett neki. Az elutazóban levő császárnak vetélkedve adtak hálát és ajándékot; Álmos a királlyal együtt visszajött Magyarországra.
(270) Az egyetértés egy ideig eltartott, aztán a gazok mesterkedései felélesztették a korábbi féltékenységet és gyanakvást. A király bizalmasai közül többen azt pusmogták neki, hogy amíg Álmos és unokaöccse, Béla, életben van, nem remélheti, hogy halála után szülötte, István követi őt, mivel Álmos azon nyomban meg fogja támadni az országot, és ezért a gazemberek az öccse megölését javasolták neki. A király a gyilkosságról hallani sem akart, de azért megkereste azt a förtelmes középutat, amelyen kezét megkímélheti a testvérgyilkosságtól, de Álmost és fiát a királyi méltóságra mégis alkalmatlanná teszi. Megparancsolta tehát a hóhérnak, hogy fivérét és unokaöccsét vakítsa meg; utasította továbbá, hogy unokaöccsének, a kisded Bélának vágja ki a heréit, hogy ne származzanak tőle utódok. Azonban az, akire a gonosztett végrehajtását rábízta, félt az isten haragjától és attól, hogy az ország elárvul, ezért a gyermek heréi helyett egy kölyökkutyáét metszette ki, azokat vitte el Kálmánnak, és e jámbor csalással kijátszotta a király kegyetlenségét. (275) Emellett más nemeseket is megvakíttatott, köztük előkelő állású főurakról, Urosról, Vatáról és Pálról olvasunk. De iszonyú embertelenségét nyomban követte a büntetés, mert az égi igazságszolgáltatás nem tűrte el az ártatlan vér ontását. A szemétől megfosztott Álmost és fiát alig vitték el a dömösi klastromba, mikor már el is terjedt a hír, hogy Kálmánt váratlan kór támadta meg, elviselhetetlen főfájás gyötri, főképpen a halántéka körül. Egy latin nemzetiségű orvosa volt, akit Dracónak hívtak, és próbált hűsége meg tapasztalata miatt más betegségek esetében nagyon megbízott benne. Végső gyengeségében csak őt eresztette magához, hogy fájdalmát elűzze. (280) Draco szoros borogatást tett a fülére, melyet azonban a király nem tűrt sokáig, hanem bosszúsan letépte, és odanyújtotta Otmárnak, hogy nézze meg. A királyi ispán ránézett, és meglátta rajta a kitépett agyvelőt, mire hirtelen felkiáltott: Uram, gyorsan fel kell készülnöd a halál útjára, mert a borogatás a vég biztos jelét mutatja. Gondoskodj máris arról, ami az örök üdvösséghez kell, tedd rendbe az országot, csinálj végrendeletet, nehogy mi is elvesszünk veled együtt. Az erre felnyögött, inkább az emberi, mint az isteni dolgokra gondolva.
Legelvetemültebb cinkosaival tanácsot tartott, hogy mit tegyen Álmos öccsével és Béla unokaöccsével, akit anyja öléből kitépve megvakíttatott. (285) Ezek elseje volt Simonfi Márk és Achilles, Jakab fia. Azt tartották a legfontosabbnak, hogy Álmost a fiával együtt azonnal kapják el, nehogy barátai segítségével az országot megtámadja. A megvakítás ugyanis Kálmánnal szemben nagy gyűlöletet, míg viszont azok iránt szimpátiát és szánalmat ébresztett. Álmos elfogását Bot fia Benedekre bízták. A király betegsége előrehaladtával, mielőtt kiszenvedett volna, István fiának, akire az uralmat hagyta, meg a többi főúrnak szorosan a lelkére kötötte, hogy halála után azonnal indítsák meg a hadjáratot a ruténok ellen, és bosszulják meg a roxolánoktól elszenvedett gyalázatot. Milyen véleményt hagyhatott ez a király magáról az utókorra, aki oly nehezen viselte, hogy bosszú nélkül haljon meg, és sérelmei közül semmit sem akart megbocsatani? Benedek végrehajtotta az utasítást; egy kis lovascsapattal elindult a dömösi zárdához. (290) Amikor Álmos meghallotta, hogy lovasok közelednek, nyomban bevitette magát az isteni Margitnak szentelt templomba, letelepedett a főoltár elé, ahol vaksága és nyomorúsága fölött naponta imádsággal szokott vigasztalódni, és úgy hitte, hogy e szent helyen biztonságban lesz; Benedek a lovasokkal körülvette a zárdát, berontott a templomba, és ott találta Álmost, amint az oltárt átöleli. Ezt a pogányt nem tartotta vissza az istenség tisztelete, megragadta és le akarta rángatni az oltárról a vakot. Ez ellenállt, és két kézzel úgy belekapaszkodott az oltárba, hogy nem egykönnyen lehetett letépni róla. Elkeseredetten huzakodtak, és Álmos makacsul kapaszkodó kezét nem tudta lefejteni addig, míg ujjáról a bőr le nem horzsolódott, és a kicsepegő vér az oltárt beszennyezte. A szerzetesek eleinte megrökönyödtek, aztán a történtek galádságán és a gazság súlyosságán felháborodva becsukták a templomajtót, hogy a pogány hóhért lefogják, és a gonosztettben megakadályozzák. (295) Benedek viszont megijedt, hogy a papok bezárják, ezért elengedte Álmost, iparkodott kifelé, és kivont karddal nekirontott az ajtónállóknak. Ezek félreugrottak, ő azonnal kiszaladt, és nehogy Álmos falujában valaki zendülést keltsen ellene, titokban menekült a Pilis erdőn át. És úgy látszik, hogy nem büntetlenül vetemedett a gonosz parancs végrehajtására, mert futás közben lováról leesett, koponyája betört, és elpusztult. Halálos bűnhődését tetézte, hogy a nyomában loholó kutyák mint kegyetlen fúriák nyomban ízekre tépték, és felzabálták, hogy egy porcikája sem maradt. Ez a borzalom, aminek nyomban híre járt, a magyarokban olyannyira felkeltette az együttérzést Álmos és fia, Béla iránt, hogy ha István hatalma meg nem akadályozza, vakon is királynak kívánták volna. Miután a király letépte a borogatást, harmadnapra eltávozott az életből. (300) A velencésekkel szemben Dalmáciában tanúsított derekas magatartása miatt nagyon hiányolták volna, ha a családi gyűlölködés meg nem bélyegzi. Uralkodásának 25. évében, hatodik hónapjában és ötödik napján, az üdvösségnek pedig ezer fölötti száztizennegyedik évében halt meg. Testét Fehérvárra vitték, és tisztességgel eltemették az előző királyok sírboltjában. Kálmánról pedig ennyit.

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/konyves-kalman.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/szent-laszlo.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/elso-bela-es-elso-andras.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-i.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/geza-fejedelem.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/csaba-kiralyfi.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-roma-falainal.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/szent-marton-es-anyos.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/miutan-hunok-romai-eroket-kitapasztalva.html


http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/senki-sem-tagadja-hogy-szkita-nemzet.html


http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/magyar-tortenelem-080903-47