2012. február 8., szerda

Szent László


Lászlóról azt a csodát beszélik, ami e férfi szentségétől nem is idegen, hogy amikor lándzsát ragadva felült a lovára és karéjozott vele, hogy beszéddel és példamutatással fellelkesítse a katonákat, fordulás közben a rúd véletlenül megérintett egy tövisbokrot, amelyben egy hófehér menyét üldögélt, és ez, mint a küszöbön álló győzelem előhírnöke, a nyélen a herceg üdvözlésére leszaladt az ölébe. (285) Nézzétek, bajtársaim, ezt a jelet, szólt, mely mai győzelmünket jövendöli! Isteni oltalom alatt csatázunk, mert a jámborságot és a vallást védelmezzük, a magyar nemzetet akarjuk megszabadítani a német szolgaságtól. Nem hagyhatjuk hivatalában Salamont, aki árulókkal és gonosz tanácsadókkal van körülvéve. Eltűrtük a nélkülözést, a bujdosást, a száműzetést, az összes viszontagságot, hogy a kezünket ne fertőztessük rokoni vérrel. De amikor azt látjuk, hogy a németek praktikái nekünk is ártalmunkra válnak meg az országnak is, a közjóval együtt magunkat is meg kívánjuk védeni. Tudjuk, hogy a jó akaratúakat sohasem hagyják cserben a segítő isteni szellemek, higgyétek el, hogy a mindenható és jóságos Jézus Krisztus kegyelme mindig mellettünk lesz, mint erről e hófehér menyét jövendöléséből ti is meggyőződhettek. Verekedjetek hát bátor lélekkel, és ragadjátok meg a megjövendölt győzelmet. Én pedig megígérem, hogy ha az isten adja, ma úgy fogok küzdeni az ország javáért és hasznáért, hogy vagy győztes, vagy az ellenség sűrűjében dicsőségesen elesett hadvezérként láttok meg engem.
(290) Majd haladéktalanul megadatja a csatajelet, és elsőként maga ront heves rohammal az ellenségre; a katonák ennek láttán egytől egyig hasonló merészséggel veselkednek neki a csatának. Ottó, a csehek hercege, aki a jobb szárny élén áll, nem kisebb tűzzel veti bele magát a küzdelembe. Salamon a hegyről leereszkedik a mezőre, a bal szárnyra Videt állítja a bácsiakkal, a jobbra Ernyét, ő maga a seregzömmel középre áll. A cseh század Ottó vezérletével az ütközet kezdetén olyan heves rohamot indít Vid ellen, hogy a király hencegő ispánja némi ellenállási kísérlet után meginog, mire azok megnövekedett lelkesedéssel csúf vereséget mérnek rá meg a bácsiakra. Mindenki úgy vélekedett, hogy megérdemelten történt így, mert először az bűnhődött, aki az átkos testvérháborút okozta. (295) László testvéri szeretettől ösztönözve nagyon félti Gézát, ezért szándékosan elcseréli vele a címerét, arra számítva, ami meg is történik, hogy Salamon legelőször Géza herceg csapattestét fogja óriási erővel megrohanni, akit nem sokkal előbb már legyőzött, mert e siker birtokában a többiek fölött már könnyen megszerezheti a diadalt. Ezért testvére biztonságára ügyelve a támadás egész lendületét magára vonja. Elképzelése nem is bizonyul alaptalannak, mert a király, amint megpillantja Géza jelvényét, veszekedett dühvel azonnal ahhoz a hadsorhoz rohan, arra gondolva, hogy az egyszer már megvert ellenfelet könnyen megugrasztja. Alig kezd a verekedéshez, már látja, hogy nem Gézával, hanem a hős és győzhetetlen Lászlóval akadt össze, és rájön a címercserére. Mindjárt megérti, hogy reményében csalódott, és úgy véli, hogy a legkevésbé sem ajánlatos a félelmetes vezérrel megverekednie, hanem csapatával máshova kell fordulnia, ahol nagyobb sikert remélhet; ezért hátat fordít, és rögtön Géza felé indul. Amikor László észreveszi, hogy a király tőle való félelmében másfelé vonul a csapatával, tüstént a nyomába ered, ő hátulról, Géza szemből támadja; Salamon látja, hogy a két fivér közé szorult. (300) És bár elölről igen tekintélyes csapat szorongatja, mégis hátulról csépelik keményebben. A megszorult királynak nem jut más az eszébe, csak az, hogy ki-ki önmagáért a legbátrabban álljon helyt halálig. Mivel a támadás elhárítására nem látszik lehetőség, úgy gondolja, hogy az ellenfél legalább súlyos véráldozattal szerezzen győzelmet. Eközben az alemannok nagy veszteségeket szenvednek, és velük együtt az olaszok egy jelentékeny hadteste is odavész, mely – hogy ne haljon bosszulatlan – jó sok magyart lekaszabol. Végül is Salamon embereinek nagyobb része elhull, a többi fogságba esik, és ő néhányadmagával elinal; Szigetfő faluhoz fut, ahol átkel a Dunán. Márton fia, Opos, nem távozik mellőle. Aztán Mosón vidékére húzódik vissza, mert tudja, hogy felesége és anyja ott tartózkodik. (305) László és Géza levágja, elfogja a többit, egy részt szétkerget, és üldözi a királyt a nap második órájától késő estig. Azt mondják, hogy ebben az ütközetben nemcsak az alemannok és az olaszok, hanem a magyarok közül is hatalmas tömeg veszett oda, sőt az életben maradt győztesek nagy része is megsebesült.
A jámbor László a jeles diadal elnyerése után, amint kissé összeszedte magát és az elesettek tetemeit számba vette, keserves sírásra fakadt. Arra gondolt, hogy akik meghaltak, Krisztusban mind a testvérei voltak, zokogott mindkét sereg vesztén, átkozta a szerencse hatalmaskodását, mindenekelőtt az emberi ostobaságot, és e világ vakságát okolta, amely miatt senki sem remélhet békét és nyugalmat. Mert azok, akik uralkodásra születtek, képtelenek a nekik járó királyságot vérözön és kárvallás nélkül megszerezni, akik viszont szolgálatra, azokat a kötelező engedelmességtől nap mint nap ármánykodás téríti el. (310) Azt hajtogatta, hogy a halandók nyomorúságos élete szakadatlan vihar, és egyre csak jajongott: Engem és fivéremet a szükség hajszolt olyan helyzetbe, hogy testvérháború nélkül sem méltóságunkat, sem atyai jussunkat nem tarthattuk meg, és számunkra semmi sem volt veszedelmesebb, mint az ősi föld. Unokatestvérünk szemében annyira becses volt a gonoszok tanácsa és az elhintett gyanakvás, hogy ez a szerencsétlen a mi pusztulásunkat kívánta leginkább. És ráadásul oly ferde képzelgésbe esett, hogy nagyobb biztonságban hitte magát az idegenek, mint az övéi között. Ó, a szerencsétlen, rossz tanácsadóknak olyannyira kiszolgáltatott Salamon, hogy miattuk a testvéri szeretetet valami roppant kárhozatos dolognak hitte! Ó, mi szerencsétlenek, akiknek nemcsak az életünkért és a méltóságunkért, hanem az ország szabadságáért is harcolva a saját vérünkben kellett megmártanunk a kezünket! (315) És magamat másoknál is boldogtalanabbnak mondhatom, hiszen én az isten szolgálatára születtem és rendeltettem, melytől visszatart a testvéri szeretet és az államérdek. Bár csak meghalhattam volna mindnyájuk helyett, és feláldozhattam volna a fejemet a közjóért, és én szenvedtem volna halálbüntetést mindnyájuk vétkeiért! Hiszen László számára semmi sem lehetett volna kívánatosabb e dicső és üdvös végzetnél, és sem az unokatestvér gyűlölete, sem a fivér szeretete nem késztetett volna rokoni vér ontására, ha az isteni gondviselés előjeleivel nem int a testvér s egyben a jövendő király megvédelmezésére. Mert ha istentelen háborúban kellett volna harcolnom, bizony, inkább akartam volna meghalni, mint az enyéimmel verekedni, és a parancsoló mennyei intést semmibe venni. Te pedig, világ legkegyesebb oltalma, aki szentséges véreddel megváltottad a halandók minden bűnét, és aki nem utasítod el a szívből könyörgők imáját, valamennyi itt elesett híved lelkét vizsgáld meg és tisztítsd meg minden szeplőtől, töröld el vétkeiket, legszentebb halálod emlékezetére mentsd meg őket az örök pusztulástól, inkább engem törölnél ki az élet könyvéből, aki a legnagyobb bűnös és az öldöklés okozója vagyok, mint azokat, akik elhullottak, és mindezt ránk áradó jóságodra, a kereszten kiontott véredre, legkegyelmesebb szülődnek, a hatalmas istennőnek könyörgésében és pártfogásában bízva kérem tőled. (320) Amikor pedig már sokat sírt és jajgatott, gondoskodott az összes holttest méltó temetéséről, ezért mindegyiknek rangja szerint megadatta a végtisztességet, és az isteni Mártonnak tett fogadalmát beváltotta a Mogyoródon egy templommal, amelynek odaadta az ellenséges fegyverzsákmányt; tekintélyes jövedelmet is rendelt, amelyből állandóan gyászmisét tartottak a megholtakért. A foglyok között említik a teuton Marchardot és Szvatoplukot, a csehek kapitányát, kiknek lovassága odaveszett, ők maguk halálos sebet kaptak.

Géza tisztes temetése után a magyarok a királyválasztással kezdtek foglalkozni. És bár Salamon, a törvényes király, ott volt a határ mellett, akit bízvást visszahívhattak volna, sőt, ő levéllel, kéréssel, néha vesztegetéssel sűrűn szorgalmazta is, hogy ezt tegyék, azonban Lászlót nem bírták kiverni a fejükből; mert valahányszor az ország hasznára és javára gondoltak, legkívánatosabbként a szentséges herceg becsületessége és bátorsága jutott az eszükbe; emlékezetükbe idézték e férfi igazságosságát, jámborságát, bölcsességét, vitézségét, főleg pedig mély vallásossággal párosult életszentségét, tudták róla, hogy nem tartja sokra az e világi szerencse mosolyát, nincs kitéve nagyravágyásnak, nem fűti ocsmány bujaság, de megveti a múlandó méltóságot, és haláláig őrzi tisztaságát. Ehhez járult a lelki nagyság, a fékezhetetlen testi erő, tettben és szóban az állhatatosság, a hallatlan szívélyesség, a nyájasság, övéi és mások iránt az áradó jóság. Mindez oly nagy szeretetet keltett iránta, hogy hő fohászkodással kívánták és magasztalták. (95) Csodatettei sem múltak el az emlékezetből, a hőstettek sem, amelyek nemcsak uralkodásra, de isteni tiszteletre is méltónak mutatták. Tüzelte a lelkeket pazar jótékonyságának és bőkezűségének az emléke, melyet senki sem feledhetett. Sokan mondogatták, hogy Magyarországon ő a szemérem egyetlen őre, a nyomorultak menedéke, a szentség példája, nemzetének megmentője, mások azt hirdették, hogy ő a hivatástudat páratlan mestere. A nyomortól megszabadított koldusok, a segítségével fölemelkedett elnyomottak, a rabságból kiszabadított, hozománnyal felruházott szüzek, a védelmét élvező becsületesek és a jótékonyságából részesült mindenféle rendű és rangú emberek tolongva gyülekeztek a királyválasztó országgyűlésre, hogy szavazathajhászás és korteskedés nélkül önként adják rá a voksukat. Mindenkit erre ösztönzött a szeretetreméltóságot sugárzó fenséges tekintet, a testrészek harmóniáját mutató daliás alkat; a többi ember közül vállal kimagaslott. (100) Ítélkezéskor oly nagy mérsékletet tanúsított, hogy nemcsak igazságosnak, hanem irgalmasnak is tartották, ezért melléknevén kegyesnek nevezték

Miután erre az országgyűlésre a püspökök, főurak, a városokból és falvakból az elöljárók mind összejöttek, Lászlót egy akarattal királynak választották, és mielőtt a gyűlésbe belépett volna, valamennyien királyként köszöntötték. A rangot alázatosan visszautasította, de a leghevesebb kérleléssel rákényszerítették elfogadására; nagyon jól tudta ugyanis, mekkora fáradsággal jár e vészteli és forrongó ország kormányzása, és az annyi sok népről, nemzetről való számadás, egy ilyen jelentős közéleti szerep elvállalása, mikor a magánéletben is nehéz tisztességesen élni. Emellett az isteni szolgálat lelkében régen dédelgetett tervét ez a közhivatal meghiúsította. Amikor azonban eszébe jutott az a platói mondás, hogy nemcsak magunknak születtünk, hanem a hazánknak és a barátainknak is, arra gondolt, hogy hasznára lehet az államnak. Végül is a kérlelés meggyőzte, és az ország gyeplőjét szerencsére a kezébe vette, azonban a királyi koronával megkoronázni nem engedte magát, mert tudta, hogy Salamon még él; (105) jogtalanságnak tartotta a törvényes király koronáját elbitorolni; reménykedett jövőbeli kiegyezésükben, és bízott abban, hogy ez a mértéktartás elősegíti azt. És nem is vette föl ezt a jelvényt mindaddig, míg meg nem tudta, hogy már törvényesen megteheti. Sokan mondják, hogy azért járt el így, mert megvetette az emberi dicsőséget. A hatalom csúcsára feljutva, legfontosabb dolga az volt, hogy templomokat alapítson, támogassa a vallást, bőségesen ellássa a papi testületeket, példájával az isten tiszteletére buzdítson másokat, és semmit sem ápolt lelkesebben, mint a jámborságot, amelynek kötelességét a legkisebb ízben sem hanyagolta el. E mennyei fejedelemben azt tartották a legcsodálatosabbnak, hogy egyképpen tett eleget az isten tiszteletének és a kormányzásnak, egyik sem ment a másik rovására, holott mindkettőben egyszerre kitűnni a legnehezebb dolog.

László, aki vágyakozott erre az üdvös dicsőségre, a húsvét ünnepét Bodrog városkában ülte, amikor küldöttek érkeztek hozzá Gáljából, Hispániából és Bretagne-ból. (265) Apannóniai évkönyvek azt mondják, hogy Vilmos, a francia király öccse, különmegbízottakat is küldött hozzá, akik a többieknél is buzgóbban kérlelték a királyt, hogy pápai felhatalmazással és a keresztény nép kívánságára megváltónk sírjának a szerecsenek hatalmából való kiszabadításáért vállalja el ezt a hadjáratot, fogadja szívesen a szentséges expedíció ráruházott vezetését és főségét, ne utasítsa vissza a szent légiók parancsnokságát, melyek a hitetlenség megbocsáthatatlan bűneit fogják megtorolni. A király nem kérette magát sokáig; köszönetet mondott először is a jóságos és mindenható Jézus Krisztusnak, hogy legderekabb népeit ilyen gyönyörű tettre sarkallta, aztán a keresztény hatalmasságoknak, leginkább azoknak, akik a küldöttség közvetítésével ezt a legdicsőségesebb kapitányságot felajánlották. Örült a szent vállalkozásnak, aztán vidáman és bátran elfogadta a legszentebb hadvezérséget, a követeket tisztességgel ellátta, és busásan megajándékozva bocsátotta el. Az ünnepélyes búcsúztatás alkalmával Magyarország összes főpapja és főnemese előtt bejelentette, hogy ebben az évben végrehajtja a jeruzsálemi hadjáratot; ezért mindenkit átölelt, figyelmükbe ajánlotta az ország gondja viselését, azok pedig szomorúan és könnyezve távoztak.

Amikor az isteni király halálhíre elterjedt, egész Magyarországot akkora zokogás rázta meg, hogy nem találtál falut, amely ne zengett volna a szakadatlan siralomtól. Egyesek a haza atyját, mások a legkegyesebb királyt gyászolták, egy rész az ország egyetlen oltalmáért, hős védelmezőjéért kiáltott, sokan a szegények atyját, sokan a szent életű fejedelmet, a szüzesség menedékét emlegették, mind versengve magasztalták áldó jelzőkkel, és senki sem a rangja miatt dicsérte. Három éven át siratták a legjobb és legkegyesebb királyt gyászruhában vagy nyíratlan szakállal. A tánc és a játék megbénult, az ének és a lant megnémult. Mindenki önként tartózkodott a mulatságtól, és a jókedv száműzetett. Hogy milyen fejedelmet veszítettek el, megmutatták a bekövetkező csodajelek.

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/elso-bela-es-elso-andras.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-i.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/geza-fejedelem.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/csaba-kiralyfi.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-roma-falainal.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/szent-marton-es-anyos.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/miutan-hunok-romai-eroket-kitapasztalva.html


http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/senki-sem-tagadja-hogy-szkita-nemzet.html


http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/magyar-tortenelem-080903-47

38 megjegyzés:

  1. Salamon és I. Géza történetét átugrottam, mert mindent nem lehet idehozni, de érdemes átolvasni, mert már azokban a történetekben kiviláglik, hogy Szent László miféle ember volt.
    (Emlékezzünk : Annak az I. Bélának a fia volt, aki a lengyel királyt kisegítette mikor kiállt helyette életre-halálra) Apja fia. Sőt még nagyobb.

    A Keresztény. Jézus méltó követője.

    Az Isten lovagja.

    Nála nagyobb királyt és vezért nem tudok elképzelni. Az én szememben ő nagyobb volt mint Atilla. Mert ugyan ő nem hódított meg birodalmakat de meghódította az emberek szivét közel s távol. A csatában nem igen talált legyőzőre....

    VálaszTörlés
  2. Szántai egyenesen Jézus reinkarnációjának tartja Szent Lászlót.

    Mások szerint a Krisztusi szellem már többször járt a Földön:
    Énók
    Ozirisz
    Krisna
    Buddha
    Stb.

    Énók könyvének első néhány bekezdése mintha csak a mai és a közeljövő helyzetről szólna. (persze az is igaz, hogy az ember a jóslatokkal kapcsolatban már sokszor hitte, hogy a saját koráról van szó)


    "1 1. Énok áldásának szavai, amelyekkel megáldotta a kiválasztottakat és az igazakat, akik majd a nagy nyomorúság idejében fognak élni; amikor minden gonoszság és istentelenség el lesz távolítva.


    2. És példázatokban beszélve így szólt: – Énok, egy igaz ember, akinek szemét az Isten felnyitotta és látomásban látta a Szentséges személyét a mennyekben, amit angyalok mutattak meg nekem, és tõlük hallottam mindent, és tõlük értettem meg azokat, amiket láttam, de mindezek a dolgok nem ezé a nemzedéké, hanem egy távolié, amely majd ezután fog eljönni.


    3. A választottakat érintõen szólok, és az õ számukra szól a példabeszédem: A Szentséges és Hatalmas, a világ Istene eljön majd a lakhelyérõl.


    4. És a földre tapos akkor a Sínai Hegyén; eljön seregeit vezetve; és megmutatkozik a mennyei hatalom minden erejével.


    5. Félelem szállja meg akkor mind az élõket; és az õrangyalok megrettennek. Rettegés és félelem ragadja meg akkor mind a föld lakóit, bárhol is lakoznak a földön.


    6. A magas hegyek megrázkódnak, és a magasságok a mélybe szakadnak, és viaszként olvadnak meg a lángokban.


    7. A föld megnyílik, majd magába omlik, és minden, ami azon van, elpusztul; amikor az ítélet ideje eljön minden emberre, még a választottakra is.


    8. De a választottaknak mégis békességet ad; megóvja õket, és megkegyelmez nekik. És mindannyian az Istenhez fognak tartozni; boldogok és áldottak lesznek õk, és az Isten dicsõségének fénye ragyog rájuk.


    9. Íme! Eljött az Úr tízezernyi szentjével, ítéletet végrehajtani mindenek fölött, és elpusztítani az istenteleneket, megfeddni minden élõt az istentelen munkájukért, melyeket istentelenül elkövettek ellene, és minden súlyos beszédért, melyeket az istentelen bûnösök ellene szóltak."


    Ezek a jövendölések kísértetiesen hasonlítanak Máté 24. és a Jelenések Könyvére.

    TT

    VálaszTörlés
  3. RED ALERT !!!! NDAA INVOKED BY OBAMA, Issued Executive Order Declaring National Emergency.flv


    http://www.youtube.com/watch?v=4jwtnjzPlYI

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, nem élnék most a zusában :)
      Valaki el tudná mondani a világpolitikai jelentőségét és következményeit a Nemzetvédelmi Felhatalmazási Törvény életbe léptetésének?
      Ne hülyén haljak már meg! :)

      aszpirin

      Törlés
  4. Jó lenne már befejezni ezt az álmagyar híranyag terjesztést. Az István utáni királyok keresztények voltak. A magyarok nem voltak keresztények, és Jézus sem volt keresztény. Ki sem ejtette a száján ezt a szót, ami az Újszövetségben pontosan annyi helyen fordul elő, ahány keresztény magyar van. Aki keresztény, az legfeljebb hiszi, hogy ő magyar. A magyar nyelv beszélése senkit nem tesz magyarrá, mert a nyelv csak (egy fontos) eszköz. A magyar nyelv eszköz a tudati tartalom kifinomult és minden más nyelvnél pontosabb megjelentetésére. Ám ha a tudati tartalom hibás, hiába van e kitűnő eszköz. A parlamentben is magyarul beszélnek. Még.

    Nem véletlen, hogy Jézus követőit Róma kegyetlenül üldözte. Ezeket az üldözötteket hamisan nevezik kereszténynek, mert ők nem nevezték magukat annak. Jézus követői voltak. A (judeo)keresztényeket, tehát a saulistákat Róma nem üldözte, ők már teljes jogú római polgárok voltak. A valódi pálfordulás tehát az volt, amikor Saul rabbi kicsavarta a jézusi tanításokat és Róma, később vatikán szolgálatába állította őket.

    Tisztázzuk: Jézus soha nem hirdette a kereszténységet. Ki sem ejtette ezt a szót a száján.
    A Bukó által népszerűsített királyok nem Jézus követői voltak. A saulista és ezért kivétel nélkül véreskezű uralkodók a magyarság eredeti hitének, a Jézus, Mani, Bud(dh)a és sok más küldött által hirdetett szeretet(=fény) vallásnak a megszüntetésére törekedtek. Ezért irtottak minket, magyarokat.

    Ha nem jó az alap, nem lehet jó az épület sem, amit ráépítenek.
    NL

    VálaszTörlés
  5. Bukovinai, tudod te egyáltalán mi a különbség a történelem és a "keresztény" (értsd a gőgös és a múltban oly gyakran tömeggyilkos katolikus egyház) propaganda céljaira komponált hősi epika között?

    NL, teljesen egyetértek.

    mm

    VálaszTörlés
  6. Bukovinai, miért nem csinálsz magadnak egy blogot ahol aztán olyan sületlenségeket szkennelhetsz be amiket csak akarsz? Elszomorító az, amikor egy érdekes és aktuális bejegyzés után ilyen beszkennelt mesék kerülnek a címlapra.

    VálaszTörlés
  7. mm : Te is előadhatod a forrásaidat. Amíg nem hivatkozol senkire addig csak a levegőbe beszélsz. Azt látom, hogy kereszténygyűlölő vagy te is (tényleg nem vagy zsidó, mert azok utálják ennyire a kereszténységet ?)

    Azért nem adod elő, mert akkor bele lehetne kötni nagyon jól. Bármelyik szerzőbe akire hivatkozol. Hogy elfogult volt.

    Győzz meg. tudod, tiszta logikával és az érvelés szabályainak betartásával - ha tudod, hogy mi az. mondd el, hogy miért azt kéne elhinni amit te mondasz és nem mást. Szent László Jézust és eszméit követte. Ha azt mondod, hogy nem így volt akkor bizonyítsd be. Különben azt mondom, hogy tévedsz. ennyi.

    Tévedni pedig emberi dolog. Persze nem kell beismerni. Ha nem támasztod alá amit állítasz akkor nem vehetlek komolyan.

    Mint korábban írtam jómagam inkább Unitárius féle volnék nem katolikus. De ez nem jelenti azt, hogy indoklás nélkül be kell vennem azt a sok hülyeséget amit itt összehordtok.

    tudod : buta birka vagyok - hát miért nem mondod el, hogy mi a tuti. hogy megvilágosodjak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bukovinai, sosem voltak Jézus tanait követő uralkodók.
      Talán érdemes lenne újra elővenni az Újszövetségi írásokat, és felidézni, mit is tanított Jézus az ő követésének módjáról.
      Azt is érdemes megnézni, hogy miféle szervezet avatta szentté az uralkodókat és vajon miért, és ez a szervezet vajon követte-e Jézus tanításait.

      Értelmetlen dolgokon vitatkozunk, miközben elsikkad a lényeg, hogy mit tanított Jézus.

      aszpirin

      Törlés
    2. Szerintem ott van a kutya elásva, amikortól a duális uralkodási rendszert felváltotta az egyszemélyű hatalomkoncentráció (egyszem... hm.. ismerős??!).

      Amíg a gyula-kende párosítás volt életben, addig a "világi" és "spirituális" irányításra az ezekre megfelelő emberek által biztosítva volt az anyagi és szellemi pilléreken nyugvó világunkkal való harmónia.

      A királyok, császárok, cézárok, zsarnokok, diktátorok mind-mind ugyanabból a mintából merítenek: a sátán egyszemélyes egypólusú világ feletti uralmi tervéből. Lehet ezt szakrális királyságnak hívni, de egy emberben nehezen van meg mind a szakralitáshoz és mind a világi irányításhoz szükséges erő, erény, adottság. István úgy vélte benne megvan, és az utódai is, de lehet hogy úgy gondolták micsoda móka a szakrális pozíciót egy élő ember helyett onnantól egy csillogó tárgyra bízni, aki nem pofázik bele a mindennapok ügyeibe.

      Az Új Világrend iránti vágy, és a fülekbe való suttogás nem ma kezdődött...
      Aki súgalmaz, az itt forrong az idők kezdete óta, és teszi a dolgát - de végső célját, valódi szerepét ebben a felvonásban szerintem nem érthetjük meg. (Túlságosan egyszerű leosztás lenne őt a minden rossz okozója főgonosznak nevezni...) Ahhoz látni kellene az egész művet, de erre nincs jelenleg képességünk.

      :-/

      TT

      Törlés
    3. velorex, már néhány napja ez a téma Irán körül, de elsőként az oliva olajat emlegetik ami fő hiánycikk, mert ebből csinálják a margarint. Erősen kétlem, jómagam is, hogy az Iráni vezetés pont az élelmiszer ellátás akadályoztatására nem gondolt volna. Nem mernék jósolni, hogy mi lesz, de ha ez is, mármint Szíria és Irán bejön nekik, akkor Oroszország magára marad, ezt nem fogják hagyni. Hihetetlenül kavar Gorbacsov is Putyin ellen. Nem mintha bárki is tökéletes lenne, de Putyin megakasztotta az ország kifosztását, hiszen mindenki tudja, hogy Jelcin hova sodorta és kiknek a segítségével az országot. Nem sok jóra lehet számítani az elkövetkezőkben.Á.

      Törlés
    4. Nem lehet tudni Árpi, hogy mi lesz, de szerintem ha háborúba sodorják Szíriát és iránt, akkor nem lehet biztos benne senki, hogy a karosszékéből fogja ezt végig nézni Kína és Oroszország. Gyanítom azt is, hogy az agresszor katonai és politikai vezetése sem lesz biztonságban, mert nem tudok elképzelni egy ilyen méretű háborút úgy, hogy az csak az iráni térségre korlátozódna. A világhatalmi szörnyszülött ellen nem lehet a katonái ellenében vívott ütközetben győzni, és ezt valószínűleg nem csak én gondolom így.. Fel kell készülnie a háttérben húzódó -magukat nevető harmadiknak tartó- globális terroristáknak, hogy esetleg a nappalijukba is elér a háború... Valamiért úgy érzem, hogy a globális terrorra célzott válasz érkezhet. A magam részéről legalábbis csak a fejét ütném annak, aki rám támad..

      Törlés
    5. @ buko

      "Szent László Jézust és eszméit követte. Ha azt mondod, hogy nem így volt akkor bizonyítsd be."

      Ez a bizonyítás roppant egyszerű.
      Ha "szent" László a csatában gyilkolászott, akkor biztos, hogy nem Jézust és eszméit követte, mivel ő azt mondta, hogy az ellenségedet is szeretni kell. ... :)

      Ö.T.

      Törlés
    6. Ö.T. :

      Jézus kikergette a templomból a kufárokat. És a farizeusokat mindig támadta - igaz csak szóban. Olyat se tanított sehol, hogy az igazságot nem kell szeretni. Szent László is zserethette ellenségeit, de ha rátámadtak, akkor kénytelen volt védekezni, mert az igazságot is szerette...

      bukovinai.

      Törlés
  8. Ami Szent Lászlót illeti, nem tudok érdemben hozzászólni, bár olvastam ezt azt, de mára már tudjuk, hogy kiknek a publikációi terjedtek el, ezért erősen megkérdőjelezek sok mindent. Talán a vatikáni titkos könyvtárakban és a Török udvar könyvtáraiban lehetne valós anyagokat felkutatni. Talán egyszer....Á.

    VálaszTörlés
  9. Úgy ahogy gondoltam, bukovinai: fingod sincs a különbségről a történelem és a hősi epika között.

    Ami a közép-keleti hekyzetet illeti, gyakorlatilag már háború van a NATO és Oroszország között, mivel Homsz városában az alkaidás "felkelők" mellett már ott vannak a különleges brit rambók, a szíria csapatok mellet pedig az orosz rambók. Kezdődik a bulííí!..

    mm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mm. ez a buli nem olyan buli. Mo. egyáltalán nincs erre felkészülve, itt a királyunk még mindig az adósságot faragná....Á.

      Törlés
    2. Úgy tudom, az oroszok még nem harcolnak, csak néhány önkéntes. Főleg a Hezbollah és az iráni spec szolgálatok által kiképzett szakik segítenek kitisztítani a patkányfészket. Valódi NATO bérenc sincs több kétszáznál, főleg bérpatkányok, katari és szaudi kommandósok nyomják. Nagy kérdés, hogy megvárják Irán megtámadásával Sziria elestét, az eredeti forgatókönyv szerint, vagy sem.

      Szerintem a szírek megszívják, mert az orosz és az iráni szándékok csúcsvezetői szinten korántsem azonosak azzal, mint amit a közvéleménnyel elhitetni igyekszenek. Ha viszont a közvélemény nem lenne megpuhítva, az emberek nem lennének hajlandóak háborúzni, hiába halt ki a II.VH-s generáció, akkor sem.

      Minden látszat ellenére Sziriának adok 6 hónapot. Hátba fogják szúrni őket, hogy a Nagy Terv megvalósulhasson :((
      NL

      Törlés
    3. mózes : A történelem egy mese. Mert mindenki máshogy emlékszik arra ami történt és legtöbbször olyanok tudósítanak a történésekről akik ott se voltak. Ha azt gondolod, hogy ez egy egzakt tudomány, akkor nagyot tévedsz. Így hát az összehasonlításodnak sincs értelme. Nem tudhatjuk, hogy a történészeket akik a történelmet írták milyen érdekek vezérelték. Az igazságot keresték-e vagy inkább igazolni akartak valamit. A legtöbbet emlegetett zsidó történészről Josephus Flavius-ról is kiderül, hogy nem volt teljesen elfogulatlan. És bárki másról könnyű bebizonyítani ugyanezt....

      Ennyit erről.

      bukovinai.

      Törlés
  10. Állampolgár-társam esete igen tanulságos, és jól rávilágít tudatunk korlátaira. Biztosan többen voltunk már úgy, hogy beszélgettünk vitáztunk valakivel (jóbarát, társ, kolléga) és valami egészen egyértelmű dologról képtelenek voltunk meggyőzni. Számunkra világos volt, mint a nap, de rá semmiféle érv nem hatott, csak ismételte a saját felfogását.
    A kudarc oka soha nem az illető butasága, meg aztán butákkal nem szoktunk vitatkozni. A kudarc oka az emberi tudat korlátaiban, kereteiben van. Az emberi tudat az érzékelő apparátusával, az elmével, a szív-érzésekkel és akarattal együtt bizonyos formában testesül meg az idő és tér világában, ezért kényszerhelyzetben van.
    Az emberi gondolkodásnak (mentáltestnek) ugyanúgy megvannak a korlátai, mint a fizikai testnek. Ahogyan a fizikai testnek számtalan próbálkozásra, gyakorlásra van szüksége, hogy átrepüljön mondjuk a 2 méteres magasságon, úgy a gondolattestnek is számtalan ismeretet kell begyűjtenie és feldolgoznia, hogy sikeresen belsővé tegyen valami számára újat.
    Nem lendülhetünk át tetszőlegesen egy magasabb tudatállapotba, ez nem kívánságműsor, ahogyan a két méter átugrása sem az. Mindenért meg kell dolgozni.

    Miből sejthető, hogy bizonyos emberekkel időpocsékolás eszmét cserélni? Hát abból, amit mondanak. A tudatunk hiányosságaira abból derül fény, hogy milyen hibákat, kifogásokat találunk másokban - ezek ugyanis garantáltan bennünk vannak, csak kivetítjük másra.

    Nézzük a keresztény királyok mellett kardoskodó fél kivetített árnyékait (idézem őket):
    1. "kinyilatkoztatsz, mint az egyház"
    2. "olyan képtelenséget állítasz"
    3. "nem indokolsz, nem érvelsz"
    4. "te akarod megmondani, hogy mi a magyar és mi nem az ?"
    5. "Amíg nem hivatkozol senkire addig csak a levegőbe beszélsz"
    6. "Győzz meg...- ha tudod, hogy mi az."
    7. "Tévedni pedig emberi dolog. Persze nem kell beismerni."
    8. "tudod : buta birka vagyok" cinizmus, valójában azt jelenti, hogy "nem vagyok buta birka"

    Tények nincsenek. Ami egyik embernek az, a másiknak nem az. Ami az egyik embernek erre bizonyíték, a másiknak amarra. Ismeretek vannak, érzékszervek által közvetített információk, amelyek a tudat szűrőjén vagy bejutnak, vagy nem. Ha bejutnak, esély van rá, hogy hosszú idő és sok ismétlődés, hasonló ismeretek nyomán tudás alakul ki. Belső tudás, ami több mint ismeret. Előbbi életünk zsinórmértékéül szolgál, utóbbi a levegő rezegtetésére.

    Mikor Jézus azt mondta a zsidóknak, hogy "Sem engem nem ismertek, sem az atyámat. Ha engem ismernétek, atyámat is ismernétek" (János 8.19) akkor sem arról szólt a történet, hogy a zsidók buták lettek volna. Más volt a tudatállapotuk, az eltérő létállapotuk miatt. Nem értették Őt, mert nem érthették. A csodák sem számítottak. Miféle bizonyítékokat kellett volna, hogy felvonultasson? "Mégsem hisztek, mert nem vagytok a juhaim közül valók" (János 10.26)

    Az igazi hit mindig ott kezdődik, ahol a tudás végződik. Ma, a vaskorszak legmélyén, sokszor összecserélődnek a hiszem és a vélem kifejezések. Amit hiszek, azt nem tudhatom. Amit tudok, azt nem hihetem. Nem véletlenül hozták létre ezt a materialista mocsarat: sokan ennek hatására az Ész-istent állították a trónra, és a pillanatnyi tudásból levezetni a hitüket.

    István és követői nem voltak egyedül a szeretet-vallás üldözésében és követőinek fizikai megsemmisítésében. Occitánia katárjai, vagy a balkán bogumiljai szintén a római judeokrácia áldozatai. Az a különbség, hogy leszármazottaik nem akarják tisztára mosni őseik gyilkosaikat, mint azt mifelénk próbálják néhányan az évszázados métely hatására.
    NL

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajánlom figyelmedbe,minden kommentár nélkül,hátha okulsz belőle;

      http://www.youtube.com/watch?v=SUv3iCsO9zI

      Gy. rl

      Törlés
    2. Nem értek egyet a film szellemiségével és stílusával, de nagyon érdekesnek találtam. Szerintem bárki gondolkodásra hajlamos embernek érdemes megnéznie. aszpirin

      Törlés
    3. Kedves Nl holnap reagálok, mert ma rengeteg más dolgom volt. Most meg már késő van ahhoz, hogy a monitor előtt üljek. de ami késik nem múlik.
      szóval holnap...

      bukovinai.

      Törlés
    4. Kedves NL, Valóban igaz, hogy korlátoltak vagyunk. Mi mindnyájan. Az is igaz, hogy a saját benyomásaim alapján érzékelem a valóságot. De ez nem csak rám igaz, hanem mindenkire. Mindenki a saját illúzióinak a rabja. De most nem erről volt szó. Hanem arról, hogy bizonyítékok kellenének a Királyok ellen. Én mondok neked bizonyítékokat mellettük : Szent István és Szent Imre gyógyító erővel bírt. Akik hozzájuk járultak és ott imádkoztak meggyógyultak. Ha a NÉP annyira ellenszenvvel viseltetett volna irántuk, akkor talán nem zarándokoltak volna oda gyógyulásra várva. A népek ezer éve mennek ilyen helyekre és keresik a szent helyeket ahol gyógyulást remélnek.

      Egy kérdés : Te el tudod képzelni, hogy a nép szemében egy szörnyű és kegyetlen uralkodó sírjához jár a tömeg gyógyulni ? Ez elég abszurd feltételezés.

      Annyit azért leszögezhetünk, hogy a megítélése igen jó volt.

      A véres-kezű uralkodókat (mint pl Orseleo Péter) elég hamar kiveti magából a néplélek és őhozzá nemigen jártak gyógyulni és imádkozni.

      Szent László szelleme is erőt adott a népeknek amikor szorongatott helyzetben kerültek. És ez másképpen nem lehetséges csak úgy, hogy ha a lakosság tényleg azt gondolta, hogy ezek a királyok méltóak erre a bizalomra. Erőszakkal nem lehet ilyesmikre rávenni senkit.
      Az a rengeteg Szent-István és Szent László, szent Imre elnevezés, szobor, festmény nem véreskezű ősökről tanúskodik - számomra. Inkább arról, hogy a nép méltónak találta a nevüket arra, hogy megmaradjanak az emberemlékezetben.

      És még valami : Ha tetszik ez egyeseknek ha nem a magyarság mai időnkben legnagyobb összejövetele mégiscsak a Csíksomlyói búcsú. És nem valami táltos szertartás. Vagy buddhista szeánsz. Csíksomylón jön össze minden évben egy helyre a legtöbb magyar. Ez is egy tény.

      http://www.youtube.com/watch?v=9kawdTT1PTk

      És aki erre is "köp", azt csak szívből sajnálni tudom....

      bukovinai.

      Törlés
  11. Fölösleges aggódnotok Iránért és Szíriáért! Sorsukról már intézkedtem! Mint tapasztalhattátok, elhatározásomat semmi, de semmi sem változtathatja meg, még az emberiség kipusztulása sem. Döntésem, hogy először Szíria kerüljön sorra, a Teheránra háruló háborús fenyegetettség fenntartásával!
    Szíria felé az intézkedésem még belefér az általános tehetetlenségbe, a továbbiak az akkor kialakult helyzettől függ, bekalkulálva az okozott rémületet is, mely tevékenységünket kíséri...
    Gyz/p

    VálaszTörlés
  12. NL!

    Nem teljesen értelek. A bibliából idézed Jézust. Most a biblia jó vagy rossz? Nem manipulálták, nem forgatták ki Jézus szavait? Mutass kérlek valamit, hogy Te miben hiszel, mert azt már tudjuk, miben NEM hiszel. A királyainkban, és az ezer éves múltunkat elveted. Hivatkozol a szeretet-vallás üldözésére, de forrást tudsz-e adni a Magyarországi üldözésről, vagy inkvizícióról? Egy olyan háborút ismerek a magyar történelemből, amit esetleg ide lehetne sorolni, az a huszita háború. De ha azt megnézed, ott sem arról van szó, hogy a szeretetrezgőket lemészárolták, hanem nagyon is kemény harcok voltak, sőt... Katharokat és bogumilokat tudtommal magyar király nem üldözött, és azt kell mondanom, hogy ránk sem néztek jó szemmel rómából, és ahol lehetett ellenünk dolgoztak. Nem furcsa ez annak fényében, hogy annyira igyekezel a sátán szolgáinak beállítani a királyokat?

    Komolyan mondom, nem értelek titeket. Nézzetek körbe, és nem kell keresgélni, azonnal megtaláljátok a sátánt, de Ti ott keresitek ahol nincs.

    ManoNegra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem mielőtt még több energiát pazaroltok ezekre a vitákra, ideje lenne rájönni, megérteni, hogy mindenki önmagával vitatkozik. Ugyanis semmivel nem találkozunk, ami nincs meg bennünk.
      A kérdés csak az, hogy állunk hozzá.
      Vagyis önmagunkhoz.
      A feladat,(amivel aztán a külvilágot is meg tudjuk változtani!) hogy HARMÓNIÁBA kerüljünk ÖNMAGUNKKAL.
      Még a sátánt sem körbenézve, hanem befelé nézve kell keresnünk, megtalálni, megérteni.
      ELFOGADNI, hogy ő is teszi a dolgát, mert biztos, hogy ő sem véletlenül létezik, ha nem lenne rá szükség ebben a Teremtésben, szerintetek létezne? Neki is megvan a FELADATA.
      Mint mindenkinek.
      A harmóniába kerülés( amennyiben a tudatosítás segítségével ez sikerül) azt jelenti, hogy a továbbiakban léte nem lesz negatív hatással rád.
      És azt hiszem, ez már egy jelentős lépés.
      Sz.

      Törlés
    2. Egyetértek Szulthan!

      Mano, írod, hogy "A bibliából idézed Jézust. Most a biblia jó vagy rossz?"
      Miért kellene a Bibliát jónak vagy rossznak beállítani?
      Ha olvasol benne a zsidók által elkövetett népírtásról, akkor a Biblia rossz-e vagy jó? Ha olvasol benne Jézusi intelmeket, ami jól esik a lelkednek, szívednek, akkor az jó-e vagy rossz?
      Értsétek meg, hogy nincsen jó vagy rossz. Minden ami VAN az szükséges.

      TT

      Törlés
    3. @Sötét Manonak
      "A bibliából idézed Jézust"
      Bocsi, de nem volt nálam a magnó, mikor beszélgettünk. Honnan kéne idéznem?
      "Most a biblia jó vagy rossz?"
      Szerinted?
      "Nem manipulálták, nem forgatták ki Jézus szavait?"
      Jézus szavait hol találom az Ószövetségben? Idéznéd? Ha az Újszövetségről beszélsz, abból még a János Ev. van legkevésbé eltorzítva. Onnan van a két idézet.
      "forrást tudsz-e adni a Magyarországi üldözésről, vagy inkvizícióról?"
      Ugye csak viccelsz?? Sajnos ezen nem tudok nevetni...
      "az ezer éves múltunkat elveted"
      Ezt a kijelentést mire alapozod? Vagy mindenki elveti, aki másképpen látja, mint Te?
      "Katharokat és bogumilokat tudtommal magyar király nem üldözött"
      Segítek: az indiánokat sem üldözték. Most akkor állítsunk szobrot nekik?

      A 60-as 70-es években a SzU-ban született vakokat tanítottak olvasni. Volt aki a hónaljával, más a könyökével tudott olvasni. Miért van az, hogy van, aki a szemével sem tud? Jézus ezt másképpen fogalmazta meg (nem árulom el a forrást) de úgy tűnik van, ami 2000 év alatt sem változott meg. Hihetetlen, nem?
      NL

      Törlés
    4. "@Sötét Manonak" :DD

      Látom felbosszantottalak. Nem állt szándékomban, de ha így történt, akkor bocsánatot kérek!

      Szerintem a biblia - ahogy TT is írta se nem jó, se nem rossz, mindenki azt fogadja meg belőle, amit talál, és az ember azt találja általában amit keres.

      "Jézus szavait hol találom az Ószövetségben?"

      Ennyire hülyének ne nézz! :-)

      Magyar inkvizícióról: Nem, nem hülyéskedek, az inkvizícióról sokat, sokféle forrásból lehet olvasni, de a magyar helyzetről csak az un. Kassai kódexben található információ, aminek a hitelességét többen kétségbe vonták. De még abban is az olvasható, hogy az inkvizíció elől többen ide menekültek, és róma is gyanakvással tekintett ránk, és azt írják: "A pápai "adókönyvekben" még Mátyás koráig mint "keleti részek - terra gentium" - pogányok földje, szerepel a magyar föld." Hmmm ez elgondolkodtató...

      "Ezt a kijelentést mire alapozod? Vagy mindenki elveti, aki másképpen látja, mint Te?"

      Az eddigi írásaidra alapozva gondoltam, ha a sátán szolgáinak tartod a királyainkat, akkor gyanítom nem szívesen azonosulsz velü(n)k.

      ""Katharokat és bogumilokat tudtommal magyar király nem üldözött"
      Segítek: az indiánokat sem üldözték. Most akkor állítsunk szobrot nekik?"

      Tudod mi történt azokban az időkben, mikor a nyugati "keresztények" meghódították amerikát? Ott tízmillió benszülöttet mészároltak le, itt meg a mohácsi vész pusztított, és mint már oly sokszor, akkor is cserbenhagytak minket...

      A személyeskedésedre inkább nem reagálok, minden jót Neked!

      ManoNegra

      Törlés
  13. Elolvasva a hsz.-at azt látni, hogy kicsúszott a talaj mindenki lába alól. Túlbonyolítunk olyan dolgokat amelyeket nem kellene, olyanokra fektetjük a hangsúlyt amit megváltoztatni nem tudunk és egyébként is elmúltak.El kell fogadni az elmúlt ezer évet olyannak amilyen volt, felesleges pálcát törnünk bármelyik király felett, mert mi még azoknak árnyékába sem érünk. Hát nézzetek körül, mi folyik itt a jelenben, szerencsések lennénk ha tudnánk produkálni azt amit őseink elértek. Éljünk a jelenbe, építve a jövőt. Ne legyünk már gittegylet, hétköznapi dolgokat kell itt megoldani, nincs itt semmi hókuszpokusz.Á.

    VálaszTörlés
  14. Így van Árpád!

    Ha valakinek szégyenkeznie kell, akkor azok nem a Magyar (!) királyok, hanem mi itt a XXI-ik században! Persze ez sem teljesen így van, mert a lehetőségeinkhez képest megtettük amit lehetett, de nem sikerült a függetlenséget kivívnunk cirka ötszáz éve. Ettől függetlenül nem ítélem el egy ősömet sem, inkább azon kel gondolkodnunk, hogy a jelen problémáit hogy oldjuk meg.

    Üdv ManoNegra

    VálaszTörlés
  15. Azért azt se felejtsük el, hogy a királyaink felvállaltak egy utat, és ha megnézzük Istvántól kezdve egy ezeréves lejtőn vagyunk, melynek az első ötszáz éve látszólag egy virágzó Magyar Királyság volt, de állandóan gyűltek a fellegek.
    Vegyétek észre, hogy a magyarság ezer éve VÉDEKEZIK!

    És egyre kevesebb a létlehetőség, egyre szűkebb a hely... De hát nem ezt érzi a magzat is a szülőcsatornában???

    TT

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. TT,

      az egy nagy kérdés mindenesetre, hogy nincs-e a nyakunkra tekeredve a köldökzsinór?

      Törlés
  16. @MN
    "Szerintem a biblia - ahogy TT is írta se nem jó, se nem rossz"
    Egyetértek, de ez nem csak a Bibliára, hanem mindenre igaz. Szó szerint mindenre.

    "mindenki azt fogadja meg belőle, amit talál"
    Viszont az, hogy mit "talál", kizárólag a tudatállapotától függ, mire képes rezonálni az illető. Nem kell ehhez Biblia. A legegyszerűbb tényeket is lehet sokféleképpen értelmezni, tudatállapottól függően. Értelmezik is.

    "Jézus szavait hol találom az Ószövetségben? - Ennyire hülyének ne nézz! :-)"
    Ha valakit hülyének nézek, azzal nem állok szóba. Te írtál Bibliáról és Jézusról, nem én. Lehet, hogy az Újszövetségre gondoltál, mégsem azt írtad. Talán túlzás volt részemről.

    "keleti részek - terra gentium" - pogányok földje"
    Nem tudok latinul, de ez inkább azt jelentheti, hogy a nemzetek földje. A gentium nem pogányt jelent, hanem nemzetet, népet.

    "az inkvizícióról sokat, sokféle forrásból lehet olvasni, de a magyar helyzetről csak az un. Kassai kódexben található információ"
    Én másképp tudom, de google a barátod. A hivatalos inkvizíció 1201-ben lett megalapítva, a katárok/albigensek szeretet-vallásának a kiirtására. Túl sok volt köztük a megszabadult, és nem szabadott, hogy ennek híre menjen. Szerintem nem kell ragaszkodni az inkvizíció elnevezéséhez, mert a tevékenység - ha nem is ezen a néven, de papok által - gyakorlatilag István óta folyt. A leggonoszabb, legvéreskezűbb gyilkosokat és a kínzómestereket (pl. Gellér kinzómestert, akit a tömeg meglincselt, nem véletlenül!) nem mindig említik név szerint, csak ha már hihetetlen nagy vérfürdőt rendeztek, mint IV. Béla alatt. Eme "nagy" királyunk pl. elsőként Európában engedélyezte a zsidók letelepedését.

    "a sátán szolgáinak tartod a királyainkat"
    Sokadszor próbálsz a számba adni olyat, amit nem mondtam. Semmi baj. István sátánista volt, és utána még ketten. Valószínűleg másképpen használjuk a sátánista kifejezést, ami teljesen természetes. Én nem a szektát értem alatta, akinek tagjai hetente összejönnek vörös köpenyben bohóckodni. Nem attól lesz valaki sátánista, hogy rendszereses részt vesz emberáldozatos szertartáson, bár ez már jó esélyt ad rá. Ahogyan a testnek és az idegrendszernek szerkezetileg alkalmas állapotba kell kerülnie, hogy befogadhassa a világosságerőt (nevezhetjük Krisztuserőnek is, de nem az), úgy a sátánista fizikai teste és idegrendszere is megfelelő állapotban kell, hogy legyen, hogy a hatalmas negatív erőelvet (sátáni energia) befogadhasson. Ez a jelenlét ritkán permanens, a feladat elvégzéséhez elég lehet 10 perc, vagy 1-2 óra is. Ahogyan a világosságerőt befogadni képes, megújult (ujjászületett) embereket megszabadultaknak, megvilágosodottaknak nevezzük, úgy az ellentétes polaritású erő befogadására alkalmas embereket sátánistáknak. Negatív erőket mindannyian befogadunk néha, pl. félelem és egyéb hiányosságok miatt, de ez nem sátánizmus. Jobban nem tudom elmagyarázni.

    "Ott tízmillió benszülöttet mészároltak le"
    Én nyolcvan millióról tudok, a valós szám a két érték között valahol.

    Az elmúlt ezer évben Mo-on (Mátyást leszámítva) urakolodó királyok cselekedetei nem indokolják, hogy büszkék legyünk rájuk. Nyilván magyar őseik voltak, és a vér nem vált teljesen vízzé, azonban nem a test és a vér az elsődleges, hanem az azt mozgató lélek-elv. A saulista métely mélyre hatolt bennük (sőt ma élő utódaikban is jelen van). Amelyik királyban pedig nem volt elég a szellemi méreg, annak adtak fizikai mérget, és saulistább, számukra alkalmatosabb királyra cserélték le az illetőt. NL

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A biblia tartalmazza az Ó és Újszövetséget, tehát ha azt írom hogy a bibliából idézel, akkor nem kizárólag az Ószövetségre gondolok. Nem vagyok vallásos, de nagyjából ismerem a bibliát, és tudom hogy Jézus nem szerepel az Ósz.-ben. Eleve úgy gondolom, hogy a keresztényeknek el kellene felejteni az Ószövetséget, mert szerintem az Ó és Újszövetség nem ugyanarról az Istenről szól.

      "A hivatalos inkvizíció 1201-ben lett megalapítva, a katárok/albigensek szeretet-vallásának a kiirtására."

      Azt tisztázzuk, hogy mivel van problémád! A magyar ősvallás nem manicheus eredetű szeretetvallás volt, hanem amolyan természetvallás (ahogy én tudom). Tehát ha katárokat, abligenseket, vagy bogumilokat üldözött az inkvizíció, akkor az nem a magyar ősvallást üldözte. Egyébként nem nagyon értek hozzá, de Pap Gábor előadásából úgy tudom, hogy sok templomban megtalálhatóak a manicheusi hagyományokra utaló festett kazettás mennyezetek, és díszítések, sőt azt mondja, hogy a koronán található díszítések is oda köthetők. Amennyiben ez igaz, nem lehetett abszolút sikeres a szeretetvallás üldözése... Ezért kérdeztem Tőled, hogy most akkor a biblia jó vagy rossz, de helyesbítek. A Jézusi tanítás jó vagy rossz? Mert ha a magyar ősvallás mellett állsz ki, akkor ne az Újszövetségből idézz.
      Én magam nem vagyok vallásos, de ha választanom kellene, egy Jézushitű, az Ószövetségtől megszabadított keresztény vallást szívesen felvennék, de ilyen tudtommal nincs, meg már öreg is vagyok hozzá, és egyébként sincs szükségem egyházra ahhoz, hogy higgyek Istenben!

      Néztem a netet inkvizíció ügyben, de még mindig nem nagyon találok hiteles információt, lehet hogy létezett, de amíg a nyugati inkvizícióról tömérdek forrás van, a magyarról nem sok. Istvánnal kapcsolatban pedig - mint már mondtam, csak idegen tollakból való leírások vannak, ami kb annak felel meg, mintha egy NY Times cikkből akarnád megismerni Magyarországot. Az uralkodók, a hatalmuk kiterjesztésére sokszor házasodtak más uralkodóházakkal, István pedig ezzel viperafészekbe nyúlt. Ha hibázott is, túl kevés az ami alapján meg/el lehet ítélni. Ez az én véleményem, és fenntartom, ha nem vezeti be a kereszténységet, akkor lehet, hogy ma már itt mindenki németül beszélne.

      Üdv: MN

      Törlés
  17. Lehetne valahol olvasni a cenzúra szempontjairól, hogy milyen ismérvek alapján törölgeted a hsz-eket? Nem látok logikát. Remeg a kezed, vagy csak egy bizonyos értelmi szint alatt engeded megjelenni?

    VálaszTörlés
  18. Nem hiszem, hogy bárki is cenzúrázna itt. A blogspot motorja dobálja ki néha a hozzászólásokat, de hogy mi alapján, azt nem sikerült még kiderítenünk :) aszpirin

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.