II István

Azt mondják, István királyt olyannyira hatalmában tartotta a düh és az indulatosság, hogy a fúriáktól sarkantyúzva az iszonyú kegyetlenkedés egyetlen nemét sem mellőzte. Krisztiána asszonyt egy csekély hibáért tűzhalállal büntette; sok embert lótrágyába temetve égetett el; többeknek fáklyát üttetett a seggébe, vagy égő gyertya csepegésével kínzott meg embertelenül. (85) Nagybátyját, a nyomorú vaksággal sújtott, impotens Álmos herceget, aki semmi bűnnek és rossznak nem volt okozója, száműzte Trákiába. Amikor ez odaérkezett, a császár tisztelettel fogadta, és Konstantinnak, vagyis Szilárdnak nevezte el, mert úgy látta, hogy szenvedését páratlan szilárdsággal viseli. Ezenfelül Macedóniában falvakat meg mezővárosokat kapott tőle, és ott építette fel a saját melléknevéről elnevezett Konstanca várost, amelyet rokonszenvből vagy a zsarnoktól való féltükben odamenekülő magyarokkal töltött fel. Úgy tudjuk, itt is halt meg, és amikor István a halálhírt vette, végre megsajnálta vak nagybátyja sorsát, és nyomban elküldte Fulbert püspököt Macedóniába, hogy az elhunyt testét hozza haza Magyarországra. Amikor ez megérkezett Fehérvárra, becsülettel megadta neki a végtisztességet. Mert ezzel a tisztes temetéssel szerette volna lemosni a fejéről mindazt a gyalázatot, amelyet a száműzetéssel rákent.

(90) Hasonlóképpen vaksággal sújtott fiát, Bélát, bizonyos főurak titokban visszahozták Pannóniába, és hogy az uralkodó kegyetlenségének ne tegyék ki, végig rejtekhelyen őrizték biztonságban, nehogy hiányozzék a törvényes örökös, ha a királyság elárvul. Utóbb, amikor látták, hogy a királynak nincsenek gyermekei, és már egyáltalán nem reménykedhet utódokban, ezek az előkelők megbeszélték és feltárták István előtt a dolgot, és bevallották, hogy unokaöccse, Béla, életben és Magyarországon van. Ő azt hitte, hogy megvakításakor annak idején meghalt, most e meglepetés nagy örömmel töltötte el, és azonnal magához hívatta. Megállapította, hogy csak a világtalanság ékteleníti őt, egyébként megjelenése tiszteletre méltó, tettben, szóban megfontolt, a legsúlyosabb ügyek intézésére is alkalmas, azt mondják, sírva fakadt, és sokáig ölelgette a fivérét, majd fiává fogadta, és maga mellé vette, hogy apja szívtelenségét jóvá tegye, azzal, hogy a királyságot rá fogja hagyni. Úgy hírlik, Pál püspök és Otmár ispán volt az, aki Bélát őrizte, és az első, aki a dolgot nyilvánosságra hozta. (95) A régi gyűlölködés, a gyanakvás elszállt, és a király szerette volna őt nemcsak ranggal, hanem fényes rokonsággal is megtisztelni, hogy azzal az emberrel szemben, akit a fiává fogadott, az atyai szeretet kötelességét is teljesítse. Legelőször is, nehogy Magyarország a fejedelmi törzs kihaltával árvaságra jusson, írt Uros császári grófnak, aki Macedónia tartományának örökös ura volt, hogy ha véleménye az övével egyezik, nagyon örülne, ha a köztük levő barátságot a rokonság kötelékével szorosabbra fűznék; ennek érdekében Béla fia számára feleségül kéri az ő lányát, akinek Ilona a neve, hogy e két ősi nemzetségből uralkodásra méltó utód származzék; a szkítáknak és a macedónoknak mindig is hasonló volt a virtusuk és a lelki nagyságuk. Uros elfogadta lánya számára ezt az előkelő állást, tudva, hogy István király halála után nyomban Pannónia királynéja lesz. Nem riasztotta vissza veje vaksága sem, mert apját, Álmost, és annak fejedelmi tulajdonságait egykor alaposan kiismerte Macedóniában, és mindig a legmeghittebb viszonyban állt vele. (100) Az esküvőt nemsokára fényes külsőségek között megtartották. Ebből a szerencsés frigyből született második Géza, akinek a király nagyon megörült. Bélát elküldte Tolnára, és hogy nejével tisztesen éljen, királyi járadékot rendelt neki, és nagyon szerette, mert tudta, hogy benne találta meg törvényes utódát.

Amikor Béláról még nem volt tudomása, gyermekei nem lévén, hivatalos rendelettel jövendő királlyá nyilvánította nővérétől, Zsófiától való unokaöccsét, Sault, akire az összes főpapnak és főúrnak föl kellett esküdnie. Amikor pedig Egerben súlyos betegségbe esett, és már a halálra gondolt, egyes összeesküvők királlyá választották a hiú reménytől elcsábított Bors ispánt és Ivánt. Aztán a király jobban lett, és ezekre főbenjáró büntetést követelt; Ivánnak fejét vették, Borsot Görögországba száműzték. (105) Az utódokat mindörökre kitiltották a királyi udvarból azzal, hogy ha valaki ezt megszegné, fővesztéssel bűnhődjék, vagy a családján ugyanúgy maradjon örökös bélyeg, mintha az oltárra és a szentélyre tüzet vetett volna. Ezért kellett Bélát a nyilvánosság elé állítani, mert megértették, hogy a királyt nagyon nyugtalanítja az utódválasztás. Béla előkerülése tehát az égető problémát megoldotta, és a király régi jókedve visszatért. De csak egy-két évet élhetett Bélával, mert korai halála félbeszakította a nem várt örömet; fékezhetetlen hasmenés támadta meg, és jobbulásáról kezdett lemondani. Élete bizonytalanná és kétségessé válván, a magyarok, akiket a kunok szertelensége régóta károsított, dühösködni kezdtek velük. (110) Ezek a király jóindulatától úgy elbízták magukat, hogy a legsúlyosabb bűnöket is nyugodtan elkövették, a magyarokat gátlástalanul zaklatták gyaláz-kodással, fosztogatással mindenütt. A dolog kiváltó oka Tatár kun vezér volt, aki a görög háborúban, amelyből kevesedmagával menekült meg, derekasan vitézkedett, és ezért oly nagy kegybe került a király előtt, hogy az senkiben sem bízott nála jobban. Az ő hűsége kedvéért oly sokat engedett meg a többi kunnak, hogy ez a féktelen és garázda népség kénye-kedve szerint bármit elkövethetett. Amikor az uralkodó állapota reménytelenné vált, a magyarok kezdtek velük gonoszkodni, és az elkövetett rablásokért behajtották a büntetést; emiatt támadt a zendülés, és sok kunt megöltek. Tatár az övéit ért bántalmakról értesülve elment a kissé jobban levő királyhoz, panaszkodott és lármázott az ártatlan kunok öldöklése miatt. (115) A királyt ugyan már szinte megemésztette a kór, de a módfelett kedvelt kunok panaszaira feljajdult, és megígérte, hogy ha egyszer gyógyulni kezd, minden egyes kunért tíz magyart büntet halállal. Egészsége felől jó reménnyel biztatta valamennyiüket, majd szavahihetőségének és jóindulatának jeleként jobbját nyújtotta, melyet a kunok egymást letaposva megragadtak, áhítattal csókolgattak, és akkora tömegben rohantak a kézcsókra, hogy a fekvőt majdnem agyonnyomták és széttépték. Ettől a tumultustól annyira kifáradt, hogy hasmenése kiújult, és hamarosan távozott az életből, királyságának tizennyolcadik, az üdvösségnek pedig ezer utáni százharmincegyedik évében. Halálában a bűnbánat jeleként szerzetesi csuhát kért. Testét Egerből Váradra vitték, és ott a legnagyszerűbb gyászszertartással megtisztelve elhantolták. Úgy gondolják, hogy halála második Honorius pápasága idején és második Lotár császárságának kezdete körül történt.

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/hogyan-vakult-meg-ii-bela.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/konyves-kalman.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/02/szent-laszlo.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/elso-bela-es-elso-andras.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/szent-istvan-i.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/geza-fejedelem.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2012/01/csaba-kiralyfi.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-roma-falainal.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/atilla-ii.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/szent-marton-es-anyos.html

http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/12/miutan-hunok-romai-eroket-kitapasztalva.html


http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/11/senki-sem-tagadja-hogy-szkita-nemzet.html


http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/magyar-tortenelem-080903-47